Magyar Ujság, 1899. január (8. évfolyam, 1-31. szám)
1899-01-01 / 1. szám
Vili. évfolyam 1. szám. Főszerkesztő: GAJÁRI ÖDÖN. Budapest, 1699. Vasárnap, január 1 . Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Ki topicsít az alkotmányt? Budapest, december 31. Úgy illenék, hogy új esztendő napján a szebb jövő reményéről beszéljünk, a szívek megújhodásáról, az akarat és szándék felmagasztosulásáról. Úgy illenék, hogy a mi keserűséget hagyott lelkünkben a letelt esztendő, elmossa az újnak első hullámverése, hogy a borús emléket kitörülje elménkből a biztató jövő; hogy a sajgó sebekre az uj esztendő remény füvéből készítsünk gyógyító irt. Sajog belé a lelkünk, hogy nem engedhet e vágynak. Szeretnénk írni feledésről, gyógyulásról, bizalomról és reményről, de megbicsaklik a toll, amikor álnok tettetésre, hazug hitegetésre akarja csábítani a vágyakozás, holott kényszerítő erő nógatja a fájdalmas valóságra, a kínosan érzett igazság kimondására. Nem oly időket élünk, hogy egy pillanatnyi kellemes csalódásért behunyhassuk a szemünket a rideg tények előtt. Nyitva kell tartanunk mindkét szemünket, hogy tisztán lássuk, mivel állunk szemben s tisztán lássuk a czélt, a mely felé haladunk. Ha behunynók is a szemünket, a veszély, a mely szembe kerül velünk, nem csökkenne, a czél, a mely felé minden erőnkkel törekednünk kell, helyét nem változtatná. És nagy a veszély és messze a czél! A veszély, amely szembe kerül velünk, a parlamenti anarkia hidrája, a czél pedig, amely után törünk, az alkotmányos rend helyreállítása. Halljuk és olvassuk az ellenzéki beszédekben és az ellenzéki újságokban, hogy a Bánffy-kormány, a Tisza-klikk s a szabadelvű párt végre elérték czéljukat, megteremtették a törvényen kívüli állapotot, amely abszolutisztikus uralmi vágyuknak teljes kielégítést ígér. És elgondoljuk, hogy akik ezt mondják és írják, világos tudatával bírnak annak a szörnyű hazugságnak, amelyet kinyilvánítanak. Nem menti ezt a nyilvánvaló cinizmust, ezt a tudatos hazugságot sem a pártelfogultság, sem a hazafias jóhiszeműség. Mert vakmerő és mentség nélkül való meghazudtolása az a tényeknek. Ki meri azt mondani, hogy a kormány és a szabadelvű párt nem akarta minden erejével biztosítani az alkotmányosság folytonosságát? Hát nem nyújtotta be idejekorán a költségvetést, az indemnitást, a kiegyezési javaslatokat, a provizóriumjavaslatot? S a múlt hónapok bármely napján, bármely órájában nem volt-e meg a lehetősége annak, hogy a kormány javaslatai törvényekké váljanak? Itt, ebben a mozzanatban rejlik a felelősség kérdése az alkotmánynélküli állapotért. Ennél a pontnál kell meg-ütközni az érveknek s kell eldőlnie annak, hogy kit terhel a felelősség. A kormány indemnitást és provizóriumot akart, alkotmányos eszközöket alkotmányos czélokra. Az ellenzék Bánffy fejét akarta, vagyis személyes áldozatot a koszúvágy kielégítésére. Ezt az ellentétet eszköz és czél között nem lehet áthidalni azzal az önkényes és indokolatlan kijelentéssel, hogy az ellenzék nem tekinti Bánffyt alkotmányos miniszternek. Ki az, aki nem tekinti? Apponyi gróf úr, Horánszky úr, Ivánka és Polónyi urak? Ha ezek az urak képviselők is, de nem reprezentálnak sem súlyban, sem felelősségben, sem mint alkotmányos tényezők többet egy-egy személynél. De semmiesetre nem reprezentálnak olyan tényezőt, amelytől a kormány alkotmányos volta függ. Amily joggal ők Bánffytól elvitatják alkotmányos miniszteri voltát, és oly joggal elvitathatja bármelyik polgára a hazának az ő alkotmányos képviselői voltukat, sőt azt is, hogy élnek. Szakasztott úgy viselkednek, mint aki azt mondja ellenfelének, hogy tekintse magát agyonlőttnek s aztán úgy tesz, mintha az illető valóban halott volna. Megpróbál helyére és örökébe ülni. S mikor aztán észreveszi, hogy ott van az élő erő, amely nem hagyja a maga jogát elrabolni, akkor ordítozni kezd, hogy vele történt jogtalanság. Hát mit mond az alkotmány? Ki a felelős miniszter? Azt mondja-e, hogy az, akit Apponyi, Rakovszky és Polónyi annak tekint ? Ha igen, akkor ezeknek „MAGYAR PILIG“ TÁRCZÁJA, A filozófus. — A Magyar Újság eredeti tárczdja. — Irta: Ágai Béla. Vevő jött. A kis üvegajtó fájdalmasan nyikorgott s a csengetyü rekedten prüszkölt. Nikolajevics Milán félkezére könyökölt az ágyban s nyújtózkodni kezdett: — Maja, — szólt halkan — valaki jár a boltban, nézz csak utána. Az asszony ott ült az ágy lábánál s kialudt, bamba szemekkel nézett a szobában derengő homályba. Mikor Nikolajevics Milán megszólalt, felkapta a fejét s önkénytelenül a beteg lába után nyújt, hogy azt megdörzsölje. — Nem, nem. Alighanem vevő jött, menj az üzletbe. Az asszony lustán felkelt. Néhányszor megropogtatta derekát, mely egészen elzsibbadt a sok üléstől, s lassú léptekkel az ajtó felé tartott. Csak a küszöbről szólt vissza: — Nikolajevics Milán, hagyjam nyitva az ajtót ? — Ne, csak csukd be. Hisz úgy sem vehet el sokat — mormogott magában Nikolajevics Milán, s megpróbálta, hogy úgy találjon helyet az ágyban, hogy ne fájjon a teste. Nem ment sehogyan sem. Bármit csinált, a derekát, lábát folyton hasogatta a fájdalom. Hiába, csak Maja tudja odarendezni a vánkosokat, így feküdt már tehetetlenül hónapok óta Nikolajevics Milán. A lába felmondta a szolgálatot s a dereka megrokkant. Szálas, erős ember volt, ki a futó lovat is megállította félkézzel. S egyszerre összeomlott. A tavaszszal történt, hogy a szomszéd városban voltak vásáron. Elkelt mind a zöldség, pompás áron s Nikolajevics Milán arcza csakúgy ragyogott az örömtől. Hamarjában ki is választott három sor klárist, hogy Maja is örüljön a vásárnak. Azután vígan indultak hazafelé. Ahogy lekocsiztak a domb lejtőjén, mely ott van a határ szélén, egyszerre csak elszakadt a kötél, mely a hátsó kocsikereket fékezte. A szekér nekiindult, a lovak megbokrosodtak. Ekkor Nikolajevics Milán leugrott a kocsiról s két kézzel megragadta a szekeret. Rögtön fékezett. S igy szép lassan haladtak le a lejtőn. Mikor leértek s Nikolajevics Milán felült a szekérre, sajátszerű bizsergést érzett a lábában. Nem tulajdonított ennek semmi fontosságot. Hazaérve, le akar szállni e kocsiról. Nem tudott. Próbálja kétszerháromszor. A lábát sem tudta emelni. Maja, ki ott forgolódott a kocsi körül, hogy segítkezzék, mikor látta Milán vergődését, úgy kapta fel a kezébe s vitte két karján a szobába. Azóta ott fekszik az ágyban. Tudós doktorok nézegették, s mindnyájan komolyan rázogatták a fejeiket. Nem lehet itt már segíteni. Még a vingai hires asszony is fiokvarju nyelvekkel etette. Hiába. Nikolajevics Milán nem kelt fel többé ágyból.__________________________________ az Szerkesztőség: *Előfizetési ár: 1 évre 12 frt, félévre 6 frfc, nesryed évre 3 frt, 1 hóra 1 frt. Egyes szám ára: Az utczahosszant nem is sajnálták. Azt mondta Brazin Milos a papucskészitő, hogy rendén van ez igy. S a többiek elhitték, hogy ez rendén van, mert Brazin Milos tekintély volt az egész környéken. — Ez az isten ujja — mondta Brazin Milos — isten nem ver bottal. A Juon miatt történt. A Juon! Ah, igen, a Juon, ő volt az, ki Nikolajevics Milánnak sok keserű s lázas órát okozott. Minél inkább irtózott tőle, annál jobban gondolt reája. A hosszú fekete éjszakákon, mikor az álom kerülte szemeit, folyton a Juonra gondolt. Látta a sápadt, szomorú arczát, a kényes, nagy fekete szemeit, amint Majára emelte. Hiába búgott az orgona, hiába beszélt oly szépen a pap, ő nem látott, hallott semmit, csak a Juon szemeit látta. Ott állott Juon a templom sarkában, — külön a lakodalmas néptől — s nézett, nézett föl Majához. Az esküvő után eltűnt; azt mondják, hogy a városba ment egy puskaműveshez. Hát ki az, oka mindennek? Ketten szerettek egy leányt. Ő és testvére, Juon. Nem titokban csinálta, hanem nyíltan megmondta Juonnak, hogy szereti a leányt ő is. Válaszszon kettőjük közül a leány. S Maja neki nyújtotta kezét. Igaz, hogy Milán volt az apai jus egyedüli örököse s Juon két keze munkájával tartotta fenn magát. Azután nem is folyt rosszul a sora. Maja jó, türelmes, szótfogadó asszony. Megéltek ők szép csendesen egymás mellett. De most, most, • helyben és vidéken, kr.... Budapest, VII., ker., •. , Berepost-ut 54...„I. Lapunk mai száma 20 oldal.