Magyar Ujság, 1899. február (8. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni sziveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Proskripczió. Budapest, január 31. Még meg sincs a béke, már is pro- skribálnák a jakobinusok a szabadelvű- párt kitűnőségeit. A sajtóban máris ül­dözik azokat a férfiakat, a kikre a sza­badéi viipárt méltán büszke lehet Azokat, a kik nem kaphatók meg a szabadelvű- párt szétrombolására. Azokat, a kik a többség politikájával szolidárisak. Azokat, a kik a dicső-égés hagyományokhoz nem lesznek hütelenek. Szóval azokat, a kik nem vállalkoznak a kötélhágcsó szerepére, hogy enyhe tavaszi éjszakán a Llojd- klub ablakán besegítsék az epedő sze­relmeseket . . . A proskripczionális liszta élén Lukács László neve áll. Bár másokat is rneg- hurczoltak elvhüségiikért, például Rudó Kálmánt, a ki a megpróbáltatás nehéz napjaiban a pártnak kiváló szolgálatokat tett, mégis a pénzügyminiszter az, a ki ellen bő«z haraggal törnek. Előbb oak apró mesterkedésekkel kívántak neki ártani Lemondása hírét terjesztették. Bűnbakul állították oda az úgynevezett klauzuláért. Suttogták, hogy megunta a kormányzás terhét. Arra hivatkoztak, hogy már négy év előtt is nehezen vál­lalt hivatalt, egészségi állapotára való hivatkozással. Most tehát már megy, hogy zalathrmi tu>zkulumában testsúlya néhány kilóval meggyarapodjék. Hol szidták, hol aggódtak érte. Szó­val gyöngéd szemhunyoritással adták tudtára, hogy ne álljon többé útjában az obstrukczió terveinek. Bécsi utazása azonban véget vetett az apró mesterkedéseknek. Most már nyílt sisakkal támadják s mert minisz­terelnökségének hírére ijedtükben elállott az érverésük tele torokkal kiáltják ma róla, hogy menjen politikai számkive tésbe, mert különben igy meg úgy . . . jobblétre szeuderül a csillagszemü béke. íme, kezdetén vagyunk a politikai rémuralomnak. Az obstrukczió, mint a franczia forradalom toprongyos szansz- kulottje, égő pipával beleül a szabadelvű- párt politikai vezetésének karosszókóbe és parancsol, rendelkezik. Vezessétek ki Lukács Lászlót. Ne kerüljön többé szemeim elé. Igaz, hogy ti nagyrabecsülitek, igaz, hogy nagy államférfim érdemei vannak s még1 a jövőben is sokat vártok tőle, — egy okkal több arra, hogy proskribáltassék. Máglyára ma nem küldhetem, ólom­fedelek alatt nem tarthatom fogva, nyaktilóm nincs, de hát pusztulnia kell. Hogy te, korona s hogy te, szabadelvű- párt megtisztelitek bizalmatokkal, az a ti dolgotok; de nekünk nem kell se teste, se lelke. Felségjogunknál fogva rendeljük, a mint következik . . . így beszél az obstrukczió Lukács Lászlóhoz. Majd csak megérti a pénz­ügyminiszter ezt a kedves virágny lvet. Pedig mindez hasztalan. Nem fogja megérteni nyájas biztatásukat. Lukács László nagy tehetségére, politikai kvali­tásaira, rendíthetetlen elvhüségére és ki­próbált hazafiságára az országnak szük­sége van. Ő a kötelességteljesitésnek férfia, a ki őrhelyét el nem hagyja semmi körülmények között. Sem az apró mesterkedések, sem a nyílt támadás meg nem tántorítják a hazafias kötelességek teljesítésében. Hasztalan fáradság tehát ót megbolygatni. A nemzet és a korona tovább is számíthatnak reá. Ha a Lukács Lás/ló proskripcziójá- nak okait fürkészszük, nem találunk okot csak euyet, azt, hogy a háborúnak és a békekötésnek közös czéljuk van: a sza­badelvű párt összetartásának megbontása. Mert mi egyéb indokuk volna a Lukács László bojkottálásánál? Elismerik róla még ellenségei is, hogy fényes pénzügyi szakerő s hogy n. lióz állásában őt pótolni nem volna könnyű. Mindenki tudja róla, hogy a kiegye­zés nagy müvének minden szála az ő kezében fut össze, hogy ha semmi egyébért, a kiegyezés parlamenti képviseltetéseért is helyén kell maradni. Mint pénzügyminiszter, végre is nem állott a parlamenti gyűlölködés kereszt­tüzében. Nagy objektivitása, szónoklatá­nak nyugodt, elegáns formája, jellemé­nek puritán egyszerűsége, mindez nem magyarázza meg, hogy miért tüzel ma az egész ellenzéki sajtó ellene. Egyetlen politikai bűne van: az erény. Erénye a párthüségnek, a szabad- elvüpárt multi’ához való kegyeletnek, a kormány politikájával való szolidaritás­nak. Ezek a »bűnök« izgalomba ejthetik azokat, a kik a szabadelvüpárt megbon­tására törekednek, de ezen tulajdonságai csak növelhetik személye iránt a bizal­mat azok részéről, a kik a szabadelvü­párt fennmaradását országos, monarkikus érdeknek tartjuk. Oly elsőrangú érdek­nek, a melyet könnyelmű kísérletekkel koczkáztatni rossz szolgálat volna. Budapest, január 31. «= A képviselöház szombaton, február 4-én, délelőtt 10 óiakor ülést tart. Szerkesztőség: óv i 1 évre i2 frt, félévre 6 frt, ul i negyed évre 3 frt, i hóra ifrt. Kanyargós utakon. Budapest, január 31. Türelem. Majd csak elkészül valahogy a béke pástétoma. A szakácsok és kukták sürög- nek-forognak a tűzhely körül s kavarják szor­galmasan a kotyvalékot. Titokban akarták tartani a béketanácsko­zásokat s azok eredményét s csodálatos, a sza­kácsok is olyanok, mint a szakácsnők: nem ma­marad meg a begyükben. így szivárog és szivár­gott ki lassan minden eredmény, a mit a titok­ban kouferencziázó ellenzéki delegáltak eddig kifőztek. Ma már a nyilvánosság előtt van az egész anyag, ismeretesek az eredmények s az ellenzéki hírlapok szintén kuktáskodnak a mesterek körül. Ha nincs egyéb dolguk, szítják a tüzet, nem azért, hogy pirosra süljön a remek étel, hanem hogy odakozmásodjék. És a nagy hűhóból kezd lassankint ki­bontakozni az igazi tendenczia: a személyi ga~ rancziák jelszava alatt, a mi semmi egyebet nem jelent, mint annak a kérdésnek a megol­dását, hogy ki élvezze azt a pompás eledelt, ha szerencsésen elkészült. Mert, kérem, úgy áll a dolog, hogy a szakácsoknak is megjött az ét­vágyuk. E körül látunk most mi egy kis kava­rodást. Nézzük csak azt az újságot, a mely Appo- nyihoz áll legközelebb. A hangja ma, csodála- to kép, nem durva, mint rendesen szokott lenni a ha-oulataiban, nem találjuk meg azt a házi bogarat sem, mely e lap czikkeít már annyira beillatozta. A személyi garancziákról beszól s a kormányt és pártot uj engedékenységre sarkalja, kimondván egész ártatlan naivitással, hogy »az amúgy is teljesen kimeritett párt­monopólium továbbá való felhasználása nem orvosság.« Ki nem érti ezt? De hát még engednie kell a kormánynak s engednie kell a többségnek. Az Apponyi- kultusz másik képviselője: a B. H. már más hangon ir. Azt vitatja, hogy a kormány és a szabadelvüpárt szűkkeblű, mindent meg akar szavaztatni az ellenzékkel, az ellenzék pedig elégedjék meg holmi párthatározattal — a sze­mélyes garancziák helyett. S mint valami cso­dát állítja oda az ellenzéket, mely az ő leg. nagyobb mértékű önzetlenségéről és önfeláldo­zásáról tesz tanúbizonyságot, midőn ez az ő módja szerint való személyes garancziák hiányá­ban állja ezt a nagy szorongatást. Tehát az önzés és kegyetlenség mintaképe a kormány és szabadelvüpárt. E lap szerint nem járja: csak az ellenzéktől követelni engedménye­ket 8 azt elneve ni békeakeziónak. Tehát az egész akczió semmi, a kormány nem engedett semmit, ellenben az ellenzék min­dent feláldoz, ha nincsenek megadva ama sze­mélyes békegarancziák, melyek az úgynevezett pártmonopólium további felhasználását kizárják. Nem akarunk annak (fejtegetésébe bocsát- kozrAjTogy^Jiozoti^^ Egies szám Éra: í 4 kr. Kiadóhivatal , Budapest, VII., kor., Xerepesl-ut 54. Lapunk mai száma 16 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék