Magyar Ujság, 1899. március (8. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-01 / 60. szám

2 MAGYAR ÚJSÁG, 1899. márczius 1. lekötelező modora s ellentéteket kiegyen­líteni tudó békés irányzata ajánlják. Széll Kálmán miniszterelnöknek nin­csenek ellenségei sem a politikai, sem a magánéletben. Intakt férfin minden irányban, a­ki épen egyéni és politikai karakterénél fogva soha sem fog a ma­gukat lejárt államférfiak közé tartozni. A szabadelvű­párt nyugodtan bízhatja reá a vezéri kardot, mert olyan férfiút tisztel meg vele, a­ki azt mocsoktalanul fogja visszaadni, ha annak ideje — reméljük, mentős később — el fog következni. Az a lelkesedés, a­melylyel ma fo­gadja a szabadelvű­párt az új kormány­­elnök személyében az új vezért, a leg­teljesebb s az immár megérdemelt bizalom jele. Mert Széll Kálmán kormányralépé­­sével máris rámutathat két nagy sikerre: az egyik a parlamenti béke, a másik a szabadelvűpárt egységének és intaktsá­­gának biztosítása. Budapest, február 28 . Széll Kálmán miniszterelnök és Cseh Ervin h­orvát-szlavon-dalmát miniszter ma reggel Bécsből Budapestre érkeztek. (Bud. Tud.) : Széll Kálmán kerülete. Parlamenti gya­korlat szerint Széll Kálmánnak miniszterelnökké történt kinevezése folytán le kell köszönni kép­viselői mandátumáról. E szerint Szent-Gotthárdon új választás lesz. A kerület természetesen egy­hangú lelkesedéssel fogja Szélit újból megválasz­tani. Széli mandátumáról való leköszönését a szer­dai ülésen fogja beterjeszteni. Üdvözlet Lukács Lászlóhoz. Zalathnáról Lu­kács László pénzügyminiszter szülővárosából, Werner Gyula dr. orsz. képviselőhöz a következő távirat érkezett: »Szíveskedjék Lukács László e Exczellen­­cziája előtt újabb kitüntetése alkalmából a za­­lathnaiak határtalan örömét és őszinte hódolatát tolmácsolni. Csiky, főesperes.­­ Bánffy báró kitüntetése. Bécsből távirják: A »Pol. Corr.«-nak egy budapesti levele Bánffy Dezső bárónak, a távozó miniszterelnöknek, leg­felsőbb kitüntetéséhez a következő megjegyzéseket fűzi: Az a legfelsőbb kézirat, a­mely köztudomásul adja Bánffy Dezső bárónak a Szent-István-rend , Az államtitkárok. Az »Örsz. Ért« írja: Néhány lapban az a hir jelent meg, hogy a kormány­változás következtében az államtitká­rok rendelkezésre bocsátják állásukat és egy­szersmind új választásnak vetik alá magukat. A mi értesülésünk szerint ez csak azon minisz­tériumok államtitkáraira nézve áll, a­melyekben a vezetés más kezekbe ment át. Tényleg csakis Schmidt József és Jakabffy Imre államtitkárok adták be lemondásukat. A többi minisztériumok államtitkárainak lemondását a parlamenti szo­kás nem indokolja. A­mi a minisztereknek mandátumukról való lemondását illeti, csakis az újonnan kinevezett miniszterek, Széll Kálmán, Hegedűs Sándor és Plósz Sándor fogják magu­kat új választásnak alávetni­ a kelepczében, jöjjön azonnal. Eugénie meg is jön, s ekkor Cocherel asszony maga helyett Eugéniet küldi a hálószobába. Egy pofon ha­talmas dördülése, majd az ezt követő jajveszéklés igazolja, hogy az enyelgés megkezdődött. Ez alatt megérkezik a valódi orvos — Joseph — is, ki végre megunva apósa unszolását, elhatá­rozza, hogy praktizálni fog, így Cocherel asz­­szony levelének is eleget tesz. Mikor belép az ajtón, Cocherel asszony meglepetve kiált fel: — Te vagy az, Pepi doktor ?! Joseph úr múltja ugyanis ép oly foltos, mint a jaguár hőre. Mikor Joseph még Pepi volt, akkor nagyon jól ismerték őt abban a világban, a­hol mulatnak. A színésznők, kar­­hölgyecskék csak Pepi doktornak szólítgatták, s Pepi doktor kedves, előzékeny volt. Bizonyítvá­nyokat, reczipéket irt szívesen a megfelelő hála fejében. Cocherel asszony is ebből az időből ismeri Pepi doktort, mikor még az Eldorádóban énekelt egyértelmű kuplékat. A vigasztalás örö­mének elmúltával kölcsönösen elbeszélik életük történetét. Pepi megtudja, hogy Hermance férj­hez ment, s Pepi is elbeszéli,, hogy megnősült s most Richard doktor komoly nevére hallgat. Hogyan, Richard doktor? Hát Pepi doktor és Richard doktor azonosak? Cocherel asszonyt az ájulás környezi. Akkor ki az, ki Eugénie asz­­szonynyal a szobában van? Hamar, hamar segíteni kell. Josephet a szomszéd szobába küldi, hogy ez idő alatt fe­leségét kibocsássa. Időközben azonban megérke­­zik Courtelin úr a feleségével, ki jajveszékelve követeli a leányát. Elment otthonról — kalap nélkül. Hol a leányom? Az asszony annyira ordít, hogy Courtelin úr attól tartva, hogy ebből a házból kiteszik a szűrüket, betuszkolja felesé­gét természetesen abba a szobába, hol Joseph várakozik édes reményekkel Cocherel asszonyra. A helyzet rendkívül bonyolult. Az egyik szobában Oszkár Joseph feleségével, a másikban Joseph saját anyósával. Cocherel asszony végre ki akarja szabadí­tani Eugéniet, mikor ott találja szobájában Courtelin urat. Még a kimagyarázásra sincs idő, mert betoppan Cocherel asszony férje, a rendőr­biztos, ki mióta feleségénél szerelmesverset ta­lált, veszettül féltékeny. Végre megcsípte a csá­bítót. Revolverrel kezében ront Courtelin úrnak, kimenekül. A nagy zűrzavarban sikerül Eugénie­­nek, Oszkárnak s Josephnek is észrevétlenül el­menekülni. A kuszált fonalakat természetesen nem si­kerül lebonyolítani. Joseph megtudja, hogy fele­sége Oszkárral töltött egy éjjelt, de Courtelin is megtudja, hogy felesége valakivel volt a szo­bában, de hát lassan kint minden kiderül s mindenki boldogan megnyugszik — csak a rendőrbiztos nem. Lázasan kutatja azt a vers­­faragót, a­ki szerelmével feleségét üldözi. — Ki irta ezt a verset ? — kérdezi vérben­­forgó szemekkel az egybegyűltektől. — A nagy Béranger — feleli szerényen Oszkár. — Megölöm! — ordítja a rendőrbiztos s elrohan. Ezzel végződik a bohózat, melyről a nem nagykeresztjével való kitüntetését, rendkívül ke­gyelmes szavaival ékesen szóló kifejezése az ural­kodó érzelmeinek és élénk visszhangot fog kelteni az egész országban. A távozó miniszterelnök kormányzati működése alatt sok és nagy érdeme­ket szerzett. Voltak pillanatok Bánffy kormányzása alatt, a­mikor minden szív lelkesebben dobogott és valamennyi pártot egyesítette a hazafias lelke­sedés érzete a király és a nemzet között való tel­jes összhang hatása alatt, a­melyet a távozó mi­niszterelnök oly nagy sikerrel mozdított elő. Az elfogulatlan jövő el fogja ismerni Bánffy báró ki­váló érdemeit és ellenfelei is önkéntelenül tanúsá­got tettek egyéniségének jelentőségéről, a­midőn csak­nem kizárólag a miniszterelnök személyét választot­ták támadásaik czélpontjául. Még az a politikai tévedése is, hogy mereven ragaszkodott a szabad­elvű párt exkluzivitásához, igen természetes módon magyarázható ki az események történeti összefüg­géséből. A feladat, a­mely Bánffy báróra hiva­­talba lépésekor hárult, mindenekelőtt abban állott, hogy a külső ellenségtől fenyegetett és belsőleg is meghasonlott szabadelvűpártot konszolidálja. Ezt a feladatot a volt miniszterelnök kitűnően oldotta meg és örök hálára kötelezte a szabadelvűpártot. Sajnos, nagyon elterjedt az a téves nézet, hogy a párt integritása most csorbát szenvedett és hogy Bánffy visszalépése reakczionárius, vagy épen ide­gen, külső áramlatokra vezetendő vissza. Ez nagy tévedés. Széll Kálmán nagy sikere főleg annak az eszmének köszönhető, hogy a kiegyezés könnyebb elintézése az összes rokonelvű elemek közreműkö­dését követeli meg. Ez az eszme Széll Kálmán égisze és autoritása alatt új életre kelt és az új irányzat, a­mely már most is oly nagy eredmé­nyeket hozott létre, bizonyára még több sikert fog felmutathatni és azokban a körökben is fog híveket szerezni, a­melyek eddig távol állottak ettől az irányzattól. A szabadelvű­párt búcsúja Ilánffy Dezső bárótól. — Saját tudósitónk­tól. — Budapest, február 28. Az országgyűlési szabadelvű­párt tagjai ma délelőtt féltizenegy órakor nagy számban gyüle­keztek a szabadelvű­pártkör helyiségeiben, a­honnan tizenegy óra felé a kocsik hosszú sora vitte az egybegyűlteket a miniszterelnöki palota elé, a­melynek tágas, díszes fogadótermét szinüitig megtöltötték. Bánffy Dezső bárót beléptekor riadó, per­­czekig tartó viharos éljenzés fogadta, melynek csillapultával Podmaniczky Frigyes báró a párt nevében a következő szavakkal üdvözölte a tá­vozó miniszterelnököt: Nagyméltóságú úr! Tisztelt elvtársunk és barátunk! Mindenekelőtt legyen szabad nekem a szabadelvű párt nevében köszönetet mondanom azért, hogy szíves valót megengedni, miszerint e mai napon búcsúzásra jelenjünk meg előtted. Azon négy év, mely alatt te, Nagymél­tóságu ur, miniszterelnök és pártvezér valál, mélyen be van vésve emlékünkbe; (Igaz! ügy van!) de nemcsak emlékünkbe, hanem lel­künkbe is. (Élénk éljenzés.) Annyi mindenféle nevezetes ügy fordult elő ezek alatt az évek alatt, (Igaz! ügy van!) és ezek minden te­kintetben az ország és a király­­ érdekében oldattak meg. (Lelkes éljenzés.) És mi büsz­kék vagyunk arra, hogy mint napszámosok, mint sereg, mint közlegények a te vezérleted alatt, ezek megoldásában teljes szívvel és lé­lekkel, meggyőződésünk mélyéből közreműköd­hettünk. (Lelkes éljenzés.) Ez az az érzés, a mely ma idehozott bennünket és a mely érzéseinket mi egyszerű kedélyünk mélyéből fakadó szavakkal fejezzük ki, a midőn neked, Nagyméltóságu ur, hálás köszönetünket fejezzük ki azért, a mit Te mint vezérünk tevés, cselekvés és hálás köszö­netet mondunk azért, a­mit Te a haza érde­kében tettél. (Igaz! ügy van! Élénk éljenzés.) Mi egyszerű polgárok vagyunk, a honnak egyszerű polgárai, a mi birtokunkban nincs ha­talom; mi azokat, a kiket tisztelünk, becsülünk, azokat nem jutalmazhatjuk mi sem kincsekkel, sem kitüntetéssel; mi csakis szivünk érzeményeit rakhatjuk le azok lábai elé, (úgy van! Élénk tetszés.) a kiket tisztelünk és becsülünk; de te Nagyméltóságu ur, nem is szorulsz arra, hogy tőlünk kincset fogadj el, mert hisz te bírsz azzal a megmérhetetlen gazdag kincsesei megrovásképen — az állítom, hogy végtelenül szemtelen. A prudéria karöltve jár az unalom­mal. Nincs szánalmasabb dolog, mint egy unal­mas bohózat. A pikantéria jó adagját ízlésünk már elbírja; legyen, azért, mert eldurvult, vagy mert raffináltabb lett. Carré fesztelensége da­czára elég jókedvű és ötletes arra, hogy a franczia bohózatok sablonos szemfényvesztéseit ügyesen, eredetien csoportosítsa. Az első felvo­nás kissé nehézkes. A hangulat bágyadt, fáradt, de Carré azután mindjobban belemelegszik s teljes erejével azon van, hogy a közönsége né­hány óráig vidáman szórakozzék. Az előadás jó. Góth, Balassa, Gyöngyi, Tapolczai, Szerémy friss kedvvel játszanak, s a hölgyek közül Kalmár Piroska tűnik ki játéká­val, Haraszthy gömbölyű vállaival és karjaival, Hettyey diszkrét elegancziájával. A bohózat után egy­­egyfelvonásos apróságot adnak, a »Hajnali vendég«-et, Sirandintól. Az öt­venes években garmadával készültek az ilyen apró vígjátékok műkedvelőszínpadok számára. Fősúlyt helyeztek arra, hogy kevés személy sze­repeljen bennük, s hogy a kiállítás olcsó legyen. Sh­andin darabja is ilyen kaliberű, de kedves intimitásával és szellemességével előnyösen kü­lönbözik a többiektől. A kis darab fakó színeit Hegedűs művészetével teljesen leplezi. Minden szava, minden mozdulata tökéletes és természe­tes. Delli Emma egyszerű, finom játéka csak növeli azt a kellemes hatást, melyet ez a nippe a nézőre gyakorol.

Next