Magyar Ujság, 1899. április (8. évfolyam, 91-119. szám)
1899-04-01 / 91. szám
Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Szerkesztőség: Budapest, VII., ker., Kerepesi út 34. áf 1 1 évre 12 frt, félévre 6 frt, 6' 1 negyed évre 3 frt, 1 hóra 1 frt. I „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÍJA. Vm. Si?...'— 11 ss.::7-jirsi'lriaasz\raasa^:r.as^us asasi Halál — élet nélkül. Irta: Vértesy Gyula. — A Magyar Újság eredeti tárczája. — Az édesanyja azt szerette volna, ha a fia az érettségi vizsga után odahaza marad, nálunk, a kis városkában és beáll a jegyző mellé a városházához Írnoknak, de Ferinek sehogyse tetszett ez a pálya. A kis, szeplős, vézna szőke gyereknek felgyűlt a szeme és egész lelkes extázissal mondta: — Én nem akarok itt elzülleni. Valamivé akarok lenni, hogy te is, édesanyám, büszke lehess reám. S csakugyan mindnyájan azt hittük, hogy úgy is lesz. Feri volt az osztályunkban a legjobb tanuló, az érettségit kitüntetéssel tette le, nagy jövőt jósoltak neki. Ennek a nagy jövőnek a reményében indult fel az egyetemre. A zsebében tíz forintja volt, többje se égen, se földön. Az édesanyja meg is mondta, hogy legfeljebb ha karácsonyra küldhet neki öt forintot. A tandíját szerencsére elengedték, nyolc forintért kapott egy szobának nevezett lyukat, a két forintból pedig éldegélt addig a néhány napig, míg kondícziót kapott. Szóval, bizony nagyon nyomorúságosan kezdődtek itt a napjai. De neki mintha ez még tetszett is volna. — Ezt szeretem én, — mondta a maga fakó, rekedtes hangján — mikor igazán a koldusbottal kell kezdeni. Jobb, mint azzal végezni. Az egyetemi életben azután utaink elváltak egymástól. Csak nagy ritkán találkoztunk az utczán. Ő akkor is mindig sietett s a mellett mindig fáradt volt, mint valami kihajtott komfortáblis ló. Mintha csak a sors kiszámitotta volna, hogy a város négy szegletében lakjanak a tanítványai s neki legyen futkosni valója. — Miért nem jársz villamoson? — Villamoson? Hiszen az milliomosnak való szórakozás. Nyolcz krajczár oda, nyolcz vissza — négyszer nyolcz az harminczkettő. Az ebédem se kerül ennyibe. Egyszer későn este találkoztam vele ismét. Valami csomagot vitt a kezében. — Mit viszel, Feri? — Ruhaszövetet. — Micsoda? — kérdeztem nevetve — hát már ruhaszöveteket vásárolunk? Melyik kicsikének ? Fülig pirult s úgy mondta: — Nincs nekem semmi kicsikém. Az anyámnak vettem. Tudod, ő azt hiszi, hogy én nagy úr vagyok idefent s arra is telik, hogy neki ajándékokat küldjék. Hát küldök. Három-négy nap nem vacsorázom és kitelik az efféle olcsó ajándék. Őt, szegényt, boldoggá teszem vele! Minek tudná meg, hogy nyomorúság az életem. — Sok bajod van? — Nem lenne sok, de gyenge vagyok hozzá. A jó Istennek a szegény embereket legalább erőseknek kellett volna teremtenie. Akkor nem lenne semmi baj. De nagyon erőseknek kellene ám lennünk! Ő pedig, szegény, nagyon gyenge volt! S mintha napról napra gyengébb lett volna. A nyomorgás, az elkeseredett, késhegyig menő küzdelem az élettel, hihetetlen gyorsasággal emésztette fel benne az életerőt. Csak a lelke maradt erős. S én, valahányszor csak láttam, mindig tisztelő csodálkozás fogott el iránta, aki gyenge testén, hatalmas lelkével uralkodva vívja a kávézók legnagyobbikát, a küzdelmet a kenyérért, a létért, sőt még a dicsőségért is. Mert erről is álmodozott. Emlékezem, mennyit beszélt a terveiről s megvalósítandó álmairól azon a névnapi estémen, mikor a pezsgő megoldotta egy kissé a nyelvét: — Jöttök még ti hozzám protekcziót kérni! Majd ha nagy, hatalmas ember leszek. De addig bizony nekem kell néha tőletek kölcsön kérni egy pár hatost. De majd eljön az én időm! Lassan, de biztosan. Nehezen mennek a vizsgák. Ha időm lenne, rég doktor juris lennék s akkor azután fütyülnék az egész világra. Mikor aztán doktor juris lett, akkor látta, hogy bizony még nincs oka a fütyörészésre. A minisztériumhoz szeretett volna menni, de oda csak fizetés nélkül nevezték volna ki. Hát ügyvédi irodába kellett mennie. Ott kapott ötven forintot — de eleve kijelentette a princzipális, hogy ő még ennyit soha se fizetett — hát ezért nagyon sokat kell dolgoznia. Szegény Feri dolgozott is. Majd megszakadt a teher alatt két nyomorúságos válla s a mellében egyre úgy érezte, mintha tüzesvassal szurkálták volna, mikor köhögött , hanem azért szorgalmasan dolgozott. Olyan szorgalmasan, hogy megtörtént a legnagyobb csoda, az ügyvéd az önkényt felemelte a fizetését tíz forinttal. Lapunk mai száma IG oldal. =‚■*‡=**'* Budapest, VIL, ker., Ker©p©si-til 54. ' X 3 707 • i lJ ** *í>♦ Cwf L,' I-«Ifi \ >•* t. T* J ;) --rvtmi l. "■■/ % Utazás egy röpirat körül. Budapest, márczius 31. Bánffy Dezső báró nemzetiségi politikájáról röpirat jelent meg a minap. Nem foglalkozunk azzal, hogy mi van, mi nincs ebben a füzetben. Magyarországon teljes sajtószabadság uralkodik, mindenki azt írhat tehát, ami neki tetszik, anélkül, hogy ezért akár a magyar kormányt, akár a magyar nemzetet bármi felelősség terhelné. A füzet, miután a sajtó részéről abban az elbánásban részesült, mint a névtelen brosúra-irodalom általában: néhány lap megdicsérte, néhány lap lerántotta, néhány pedig egyáltalán tudomást sem vett róla, egyszerre feltűnt a magyar képviselőházban. Egy képviselő kérdés tárgyává tette, vájjon a füzet írásánál nem történt-e visszaélés a miniszterelnökségnek hivatalos titkot képező okmányaival, mire a miniszterelnök nyomban megfelelt az ő szokott világos, félreértést nem engedő, határozott modorában. Ebből a válaszból mindenki megtudhatta, hogy a magyar kormány és a magyar miniszterelnök olyan kevés figyelemre méltatta ezt a röpiratot, hogy a miniszterelnök még csak nem is olvasta; megtudhatta továbbá, hogy ha a megindítandó vizsgálat kiderítene valami visszaélést, úgy az illető el fogja venni megfelelő büntetését. Ezzel a magyar közvélemény, egészen helyesen, elintézettnek tekintette az ügyet. Most kezdődik a röpirat bukaresti szereplése. Ez két részből áll: utczai tüntetésből és az országgyűlés két házában a nemzeti szabadelvű Sturdza-kormány ellen intézett kemény támadásból ami a kormány győzelmével végződöt ugyan, de hátrahagyta a fenyegetést, hogy az összes ellenzéki pártok obstrukciót indítanak a Sturdza-kormány ellen, amiért eladta a román hazát. Amily természetes volt, hogy Budapesten senki különös jelentőséget nem tulajdonított a röpiratnak, épen olyan természetes, hogy Bukarestben politikai akció kiindulópontja jön. Természetes mindkét jelenség először azért, mert a magyar pártoknak és politikai embereknek egyéb dolguk van, mintsem hogy brosúrákból nemzetközi ügyet csináljanak, vagy azok miatt hajba kapjanak; másodszor azért, mert e nemzetiségi politika a legkedveltebb román pártpolitikai fegyver, amelynek forgatására bármely alkalom kínálkozzék, ennek a kizsákmányolását a román ellenzék soha el nem mulasztja. A román pártok — talán az egyetlen ifjú-konzervatíveket kivéve — mihelyest ellenzékre kerülnek, legott a nemzetiségi politika vesszőparipájára vetik magukat és a Kárpátokon túl szenvedő testvérek segítségével igyekeznek visszaszerezni a hatalmat, ami ha sikerül nekik, akkor rendesen — dicséretükre legyen mondva — lehetőleg elfeledik ellenzéki radomontádjaikat és igyekeznek korrekt magatartást tanúsítani a szomszédos monarkia iránt. Sokkal eklatánsabb példák bizonyítják ennek a megfigyelésnek a helyességét, hogysem szabad volna szem elől tévesztenünk azt a romániai nemzetiségi politika bármely jelenségének a megítélésénél. A röpirat-inczidens sem egyéb, mint a pártpolitikai szenvedélyeknek az összecsapása. A konzervatívekből, junimistákból és liberális disszidensekből álló ellenzék ideges türelmetlenséggel lesi Sturdza bukását. Idegessége annál erősebb, mert köztudomású, hogy a liberális kormánypárt összetartása és ereje nem áll valami túlságosan szilárd lábon s ennek ellenére mégsem sikerül a megdöntése. Az ellenzék az elektromos feszültséggel telitett ebbe a pártpolitikai légkörbe vetette bele a kérdéses röpiratot, azzal a számítással, hogy ez az a bomba, amely végre-valahára fölrobbantja a Sturdza-kabinetet. Kísérletét utczai tüntetéssel támogatta, de