Magyar Ujság, 1899. június (8. évfolyam, 149-178. szám)

1899-06-01 / 149. szám

Lapunk mai száma 16 oldaL Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Ichéz órák. Budapest, májas 31. Azok a híresztelések és kombinácziók, melyek az utolsó napokban^ a bécsi tanácskozásokkal és a válságos helyzet­tel kapcsolatban felmerültek, teljesen kívül esnek érdeklődésünk körén Az ilyen híresztelések és vészkiáltások alkal­masak az izgalmak felköltésére épp ak­kor, mikor a hidegvér megőrzése a fel­adatunk. Mi nem szolgálhatunk kalandos hí­rekkel. Mellőztük ezeket eddig is. Jól tettük, mert hiszen a rohamosan fejlődő események sok kombinácziót halomra döntöttek. A tény az, hogy a válság elérte tető­pontját. Az a harcz, mely a kiegyezés, illetőleg a bankszabadalom körül folyik, úgyis elég sebet ejtett a monarkia te­kintélyén és legvitálisabb érdekein. De ez a helyzet nem. tarthat sokáig. A zavar, melyet lelketlenül felidéztek, kell hogy lecsillapuljon. Nem lehet a monar- kiában a válságot állandóvá tenni. A döntés a korona kezében van, mi­után az alkudozó két kormány között minden tranzakczió lehetetlenné vált. Ez a döntés, minden valószínűség szerint, még ma bekövetkezik. A mint a válság első perczétől fogva nem kételkedtünk igaz ügyünk győzel­mében, úgy ma sem kételkegünk. Mert úgy áll a dolog, hogy nemcsak az alkot­mányos élet formái szerint, de a szó szo­ros értelmében egész Magyarország köz­véleményét Széli Kálmán képviseli a válság e nehéz óráiban. Az egész ország az ő háta mögött áll, rendíthetetlenül. A ki ellene támad, az egész országot találja magával szemben. Ezért nem féltünk s nem félünk e pilla­natban sem a válságtól. Az igazság, a jog és méltányosság velünk van. Ki kételked­hetnék csak egy pillanatig is a mi győ­zelmünkben ? Hamis játékba egy Széli Kálmán nem ereszkedhetik soha. A mit a paktumban megkötött, abból az osztrák zűrzavar kedvéért fel nem áldoz semmit. Már magában véve dőreség volt fel­tételezni azt, hogy Széli Kálmán a pak­tum kötésekor adott szavát megszeghetné. Nyugodtak vagyunk. Mert ki kételked­hetnék csak egy perezig is, hogy ebből az erőszakosan felidézett differencziából Széli Kálmán, illetőleg a magyar nemzőt s ezzel együtt a monarkia becsületesen felfogott érdeke fog győzelmesen kikerülni. A kiegyezés ügyét mindezeknél fogva nem féltjük s legkevésbé az ország ér­dekeit. Olyan erős kezekbe van az or­szág joga letéve, melyből azt ilyen fon-* dóriatokkal sem lehet kicsavarni Meg nem ingatható bizalommal és bittel nézünk a közeljövő eseményei elé! * A M. T. 1. jelenti Becsből: ő Felsége ma délelőtt külön kihallgatáson fogadta Thun gróf osztrák miniszterelnököt és azután Széli Kálmán magyar miniszter- elnököt. Bécs, május 31. (A M. U. telefonjelentése.) A »N. Fr. Pr.« estilapja Írja: A döntés a kiegyezési válságban még nem hövethezett be. A király ma délben 1 órakor a hét miniszterelnöhöt együttesen fogadta kihall­gatáson, a miből azt következtetik, hogy a ki­rály azon van, hogy őket további tárgyalásokra bírja. A délelőtt folyamán a király Thun grófot egyedül fogadta hosszabb kihallgatáson. Bécs, május 31. D. u. 2 ó. 45 p. (A M. U. tvdósitójánah telefonjelentése.) E perezben érkezik a Hoíburgból Széli Kálmán miniszterelnök, a ki a dél­előtt folyamán minisztertársaival tanács­kozott. A miniszterelnök 1 órakor ment a kihallgatásra, mely másfél óráig tar­tott. A kihallgatáson Széli Kálmán egye­dül jelent meg és nem Thun gróf osz­trák miniszterelnökkel. A miniszterek a mai nap folyamán nem utaznak vissza Budapestre, hanem va­lószínűleg csak holnap délben. „MAGYAR ÚJSÁG“ TÍRCZÍJA. A nagymama. — A Magyar Újság eredeti tárcsája — Nem morózus, köszvényes asszony ez a nagymama. Nem is jár egyszerű házi ruhában, karszéke sincs, sem zsámolya, a melyen lábait pihentesse. A bázimacskát Bem szereti, mert ez mindig dorombol s a morgáshoz hasonló eme kedvtelését nem szívleli. Nem is kávézik, bur- nótja sincs, ámbár a beszélgetést igen szereti némi kis emberszólással. Hanem mindenki szereti azért a nagy­mamát, a ki fiatalos ruháiban a sétatéren ve­zetgeti unokáit, magában zümmögve a zene dallamait. § Mint egy arkangyal, úgy tűnik fel egyné­hány gavallér szemeiben, kinek két szárnya a vonzerő. De látott-e valaha ifjú szebb leánykát an­nál, a melyik a balkarján libeg ? S szebb fiút, mint kit jobbfelől ő fog karon. S a szép Johanna egész belepirul, midőn ama bizonyos ifjuember ama bizonyos rendes órában a sétányon eléjük kerül és a nagymamá­hoz csatlakozik. Egész utón se szól a fiatal ember, mert hiszen a nagymama szabadjára eresztette a maga beszélő kereplőit, mégis oly boldog az a kis leány. És a nagymama cseveg. Oh! annyi mondanivalója van, hogy ezelőtt negyven évvel ő sétált igy a mamájával a zenét hallgatni s hogy milyen divat volt akkor. Ki udvarolt neki, kivel tánczolt, ki él még az ak­koriak közül, ki halt meg természetes halállal, ki ölte meg magát, ki ment tönkre. Kinek akadt a halszálka a torkán úgy, hogy nem lehetett kivenni, bár egy karéj kenyérbelet legyömöszöltek a gégéjén. Persze, ő rá nem hallgattak, a ki egy faggyugyertyával letolta volna szépen. És cseveg, cseveg, mint egy régi fonográf, és a fia­tal ember oly érdekkel hallgatja, mintha meg akarná szokni ezt a mindennapi mulatságot a jövőre nézve is. Végre leülnek egy padra. A fiú, minthogy még csak negyedik gimnazista, el­oson iapdázni s ők hárman maradnak. A nagy­mama közbül ül, egyre hadar. A gótai almanach- ból puskázva minden herczegi rokonságot kimu­tat, és végzi a konyhalányon, a ki férjhez készül menni egy koldushoz, ilyen fiatalon. A házasság szóra a bal és jobb szárny össze­rezzen. Szerencse, hogy nincsenek most a nagy­mama karjai által galvánikusan összefűzve. Lopva egymásra néznek. Nesztelenül, mint egy villámlás. S mind a kettő piros lesz tőle. A nagymama mit sem vesz észre. Már Napóleonról mesél, majd átugrik Amerikába az elnökökre, s az amerikai leányok emanczipáltságára. — Bizony, az én lánykoromban meg sem moczczantam, ha az öregek beszéltek! Éppen odagurult a fiú lapdája e szavaknál, s az imposztor megkoczkáztat egy kérdést: — Hát hol tanultál ennyit beszélni, nagy­mama? A nagymama összerezzen, mint vész idején az anyaelefánt, feltartja orrát s trombitaszerü hangon feleli: — A fiuk most is oly rosszak, mint akkor voltak! — Nem mind! nem mind! — dobogja egy kis szivecske és szemei ki is fejezik annak a ba­juszos fiúnak, ki, csodálatos, e néma beszédet is úgy megérti. És igy telik el a délután. A lámpákat föl* gyújtják, a zenekar szünetet tart, kifordítva a réztrombitákat. A nagymama föláll. A fiú előkerül s sé­tálnak lassan hazafelé. A nagymama szerencsére találkozik egy nyugalmazott őrnagygyal, kiről legalább ezerszer elmesélte nagy titokban, hogy miatta nem nősült meg soha. A nagymama régi imádója felé integet, elereszti a jobb és bal- szárnyat és elől lépdel a köszvényes öreg úrral, kinek hamis dolgokat sugdos. A fiatalok hárman maradnak — hátul. Köztük van a fiú. S ez a kis selma kezdi a társalgást. Leszólja a nagyanyját, majd elfe- csegi, hogy nemsokára fürdőre utaznak. S a fiatalember remegve kérdi: — Hová? — A nagymama miatt megyünk Marien- badba. Azt mondja, fogyni akar! S ekkor bevallja az ifjú, hogy neki is utaznia kell, még pedig Svájczba. S a kis fiú kérni kezdi, küldjön a nagy­mamának képes levelezőlapokat, mert gyűjti. Boldogan ígéri meg az ifjú. Eeljönnek a csillagok és a két ' fiatal szív sóhaja száll az égre s míg a fiú leejtett labdáját keresi, mely- lyel az őrnagyot hátbapnffantotta, a két kéz összefonódik s beszél egyik a másiknak kimond­hatatlan nagy szerelemről. A nagymama végre hazaér, őrnagya fejét darázsfészekké zsongván tele s a kis lány mi- dőn lefekszik, nem mossa meg szokás szerint a ■Rüdanfiíd:. kér.. 1 étvrra IQ fr* fÁtÓT^o a ITirT Wau

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék