Magyar Ujság, 1899. június (8. évfolyam, 149-178. szám)
1899-06-18 / 166. szám
II ......................... ■■ A kerékpáradót jóváhagyták! Hiábavaló volt hazánk összes sportköreinek mozgalma, melyet a kerékpáradó behozatala ellen kifejtettek, a kerékpáradót — mint lapunk zárlatakor értesülünk — a belügyminiszter mégis jóváhagyta. Nagy csapás ez a fővárosunkban oly szépen fejlődésnek indult kerékpársportunkra nézve és a csapás súlyát első pillanatban nem is bírjuk egész valóságában felfogni. A Magyar kerékpáros szövetség által rendezett tiltakozó-meeting is hiábavaló volt, mert a kerékpáradó ellen a szövetségnek már akkor kellett volna szavát felemelnie, mikor még nem volt késő. Lám, így viseli szívén a kerékpárosok legfensőbb hatósága sportunk érdekeit! A kerékpáradó behozatala ellen mitsem tesznek, a túrakönyv még mindig nem jelenik meg, a szövetségi taglétszám egyre fogy, azonban Pappot méltatlanul és jogtalanul eltiltják hat hétre a versenyzéstől. A szövetségi elnökség ezen tényekből végre levonhatná már a konzekvenciákat, mert ideje, hogy komoly és üdvös munkához lásson. A kerékpáradó behozatalára vonatkozó hír egyébként kihangzik : A belügyminiszter jóváhagyta a kerékpáradó behozatalára vonatkozó közgyűlési határozatot s elutasította a kerékpárosoknak ez ellen beadott fellebbezését. Helyezett lovak a német Derbyben (a mi lovaink vastag betűkkel vannak szedve) 1880 óta. I. II. III. 80 Gamiani Caleb Waidsmanheil 81 Cäsar La Gondola Flatterer 82 Trachenberg Taurus Delavarre 83 Tartar Botschafter I. Kortes 84 Stronzian Pásztor Czimer 85 Budagyöngye Anna Gallus 86 Potrimpos Pajzán C. Dur 87 Zsupán Petrus Buigar 88 Tegetthoff Witz J arrow 89 Urambátyám Freimaurer Aba 90 Dalberg Prado Aspirant 91 Peter Gigerl Number 13 92 Espoir Coureur Dorn (Geier (Hardenberg— Lieber Kerl 94 Sperber Verschwender Adonis 95 Impuls Nix nutz AI men raus ch 96 Trohlhetfa Dandár Ganache 97 Flunkermicbcl Statesman Wolkenschieber 98 Habenichts Maikcinig Doria A Magyar atlétikai klub őszi viadala októberben tartatik meg az Orczy-kertben. A verseny számai: 100 yardos síkfutás Magyarország bajnokságáért, súlydobás Magyarország bajnokságáért, Andrássy-díj 1/1 angol mértf. síkfutás, 220 yardos síkfutás térelőnynyel, 2 angol mértf. síkfutás, 1 angol mértföldes gyaloglás, hármasugrás, rúdugrás, diszkoszvetős, 1000 méteres térelőny-kerékpárosverseny, 5000 méteres kerékpáros verseny, 1000 méteres tiszti kerékpáros-térelőnyverseny; az összes számok nemzetköziek és amatőröknek vannak fentartva. Klubrekordérreket tűz ki a Magyar atlétikai klub azon versenyzői részére, kik eddig az alanti versenynemekben a legjobb eredményt érték el a klubban, illetve a jövőben azokat megjavítják, a javításoknál mindig a naptári év végéig elért legjobb eredmény vétetik tekintetbe. A klubrekordérmekkel díjazandó versenyek: 100 yardos, 220 yardos, 1ji, 1js, 1, 2, 3, 4 ang. mfdes síkfutás, 100 yardos gátverseny, 1 angol mfdes pályagyaloglás, 30 km. országúti gyaloglás (székesfehérvári országút fordulóval), távol-, magas-, rúd-, hármasugrás, súlydobás, diszkosz, gerelyvetés, 500 m, 1000 m., 2000 m. kerékpárospályaverseny vezetés nélkül, 10000 m. pálya-kerékpáros-verseny vezetéssel. Úgy a klub mint más egyesületek versenyein elért s a klub részéről elfogadott rekordok díjaztatnak, egyúttal a szövetségi szabályoknak megfelelő s engedélyezett rekordkísérleteken elértek is. A klubrekordok stanciáját e rekordok díjazásának indítványozója, Krepelka Béla titkár ajánlotta fel a clubnak. Nem kételkedünk benne, hogy e rekordérmek kitűzése újabb lendületet fog szolgáltatni az atlétikai és kerékpáros-sportnak. Versenyelhalasztás. A »Szabadkai sportegylet« július 1. és 2-ára kiírt országos versenyét i. é. augusztus hó 26. és 27-én fogja megtartani, tekintettel arra, hogy a magyarországi orvosok és természettudósok ugyanekkor tartják harminczadik vándorgyűlésüket Szabadkán. Tisztelettel Piukovics József s. k. elnök. Mamuzsich Bódog dr. s. k. titkár. TÖRVÉNYSZÉK Budapest, junius 17. § A vetélytársnő halála. Keller Antal mokrini birtokos elkergette magától a feleségét azért, hogy zavartalanul élhesse világát Korek Katalin nevű kedvesével. Kellernőnek tudomására jutott, hogy Korek Katalin miatt űzte el magától a férje s ez végképen elkeserítette. Megleste az ura csábítóját, kétszer rálőtt revolverből, aztán neki ment és késével addig szurkálta, mig kilehelte lelkét. Az orvosok harminczöt szúrást konstatáltak a holttesten. A gyilkos asszonyt tizenöt esztendei fegyházzal sújtotta a nagybecskereki törvényszék, amely ítéletet a tábla és mai ülésében a kúria is helybenhagyta. § Perlekedő borkereskedők. Palugyay E. és társa budafoki borkereskedő czég azt a panaszt emelte Güntler József budafoki borkereskedő ellen, hogy ez a czég felől így nyilatkozott : — Jól ismerem őket, svindlerek, fizetésképtelenek voltak, csak nemrégiben egyezkedtek ki negyven százalékra. Ezért a czég egyik tagja, Palugyai Bernát beperelte becsületsértés miatt Grüntlert. Ma tárgyalta e pert a budapesti büntető járásbíróság. A tárgyalás elején a vádlott védője a következő előterjesztést tette. — Illetékességi kifogást emelek, mivel mindkét fél budafoki lakos, ez az ügy tehát a pestvidéki járásbírósághoz tartozik. A bíró elfogadta az illetékességi kifogást és az iratokat áttette a pestvidéki járásbírósághoz. Férj és feleség, Takács Károly tímár nagyon el volt keseredve felesége ellen. Ez az asszony Martinelli Sándornénál lakott, mint cseléd, és a férj abban a hitben volt, hogy az asszony kimenőiben más férfiakkal is barátkozik. Meg is írta neki hosszú levélben: — Fiam Mali, javulj meg, mert különben nem Takács Károlyné, hanem csak volt Takács Károlyné lesz a neved. A helyzet azonban nem változott férj és feleség között, úgy hogy Takács egy napon berontott a feleségéhez és úgy őt, mint úrasszonyát késsel fenyegette. Ezért ma a törvényszék elé jutott. (elnök Lenk dr.) A vádlott azzal védekezett, hogy feleségétől válni akart és vagyoni dolgok megbeszélése végett ment el hozzá, az erőszakosságot tagadta, de a tanuk ellene vallottak. A törvényszék Etter dr. ügyész vádbeszéde után a vádlottat magánlaksértés vétsége miatt 3 havi fogházra és 5 forint pénzbüntetésre ítélte. KÖZGAZDASÁG. ÜZLETI MTISSUMIE. Gabona- és terményüzlet. Budapest, június 17. (Z. S.) Az időjárás e héten nagyon változó volt, a hét első felében néhány vidékről zivatarokat, jégesőt, a felvidéken havazást is jelentettek, amivel kapcsolatosan a hőmérséklet nálunk is tetemesen csökkent és hűvös volt. Később ugyan kiderült a láthatár, a nélkül azonban, hogy melegebb időjárás következett volna be és csak a hét vége felé emelkedő ismét a hőmérséklet. A kedvezőtlen időjárás daczára a vetések állásában azonban alig történt kár, habár a Bácska és Bánát egyes vidékeiről továbbra is panaszkodnak a rozsda terjedése felől. A néhány nap előtt közzétett hivatalos jelentés június 10. kelettel búzában átlagosan várható ca, 7 métermázsás terméshozam mellett (kát. holdankint) 590.000 mm. javulást, rozsban 6x 2 mm. várható terméshozam mellett 166.000 mm., árpában 28.000 mm. javulást tüntet fel és csupán zab szenvedett részben, mi által a feltételezett terméshozam ca. 26.000 mm. gyengébb. A külföld terméskilátásait illetőleg, ezek Közép- Európában továbbra is kielégítőek. Romániában azonban kedvezőtlenek és a várt termés alig 1/szad részére számítanak. Oroszországban ez eddigi csapadék nem volt kielégítő és a terméskilátások ugyancsak gyengék. Amerikából különböző hírek érkeznek: míg a hivatalos termésbecslés őszi búzában május hó ellenében 980 fő csökkenésről számol be, addig privátjelentések a terméskilátásokat kedvezőeknek tüntetik fel. A további áralakulás mindenesetre tisztább képet fog erre vonatkozólag nyújtani. A külföldi piaczok üzletforgalmát illetőleg, a hangulat nyugodt és a forgalom korlátolt. Amerikában a fentebb említett hivatalos termésbecslés nem okozott olyan emócziót, mint az cs. 10°/o csökkenés mellett feltételezhető volna. Csak folytatólagos panaszok bírták később a spekulácziót az üzleten való résztvételre és habár a kiviteli kereslet gyenge maradt, a látható készletek búzában pedig 1,432.000 bushellel gyarapodtak, nagy vélemény és fedezési vásárlások folytán az árak a múlt héthez viszonyítva, mégis 3 c. magasabbak. Tengeri is javult 1 c. Angliában vevők és eladók egyaránt tartózkodóak voltak és az árakban alig mutatkozik változás. Csupán a hét végével lett az irányzat ismét szilárdabb. Míg Francziaországban kedvező terméskilátásokra az irányzat lanyha maradt, az árak pedig csak nehezen tartottak. A többi kontinentális piacokon a fogyasztás csak mérsékelt beszerzéseket eszközöl és magasabb árak nem érvényesülnek. Nálunk különösen a búza iránt mutatkozik élénk kereslet, miáltal az áralakulás is nagyobb mérvben emelkedő. Takarmányczikkekben a kereslet és kínálat egyaránt gyenge és az árak is — tengeri kivételével, mely emelkedő — alig változtak. Az üzleti hét részleteiről a következőket jelenthetjük : Eliza már a hét elején jó keresletnek örvendett és kedvezőtlen időjárás és emelkedő határidőpiacz lényegesen hozzájárultak az irányzat szilárdításához. Futólagosan ugyan némi visszaesés következett be, de a kereslet később annál élénkebb volt és a malmok szívesen vásároltak volna nagyobb mennyiségeket, ha megfelelő kínálattal találkoztak volna. Úgy látszik, hogy a malmok nem rendelkeznek elegendő nyersáru-készlet felett, míg a liszt kelendősége javult. A kereslet így intenzív módon fejlődött és szilárd irányzat mellett tulajdonosok fokozatosan mintegy 30—40 krajczárral magasabb árakat érhettek el. Hazai búzákat éppúgy idegen származékokat is szívesen vásároltak, ez utóbbiakból a készletek azonban már erősen redukálódtak. A forgalom körülbelül 120.000 mm., habár állítólag »konzorczionális« búzákból is keltek el nagyobb tételek. A hozatal 69.000 mm.-t tesz ki. ROZS az egész hét folyamán változatlan maradt. A forgalom mérsékelt és csupán a hét vége felé volt néhány kisebb tétel részben a fogyasztás, részben elszállítási czélokra barátságosabb hangulatban elhelyezhető. Minőség szerint 6.95—7.15 frtot fizetnek helyben és Budapest távolságában átvéve. Prima áru valamivel többet is ért el. Árpa (takarni, és hdr.toldsi czélokra) tartósan el van hanyagolva és gyárosok mint hizlalók egyaránt tartózkodóak maradtak. Az árak nehezen bár, de változatlanok maradtak és minőség szerint 5.90—6.20 frt között jegyeznek helyben. Zab elég bő kínálat és aránylag jó vételkedv mellett árában változatlan maradt. A forgalomba 4000 mm. tesz ki, melyért szili és tisztaság szerint 5.70 — 6.— frtot fizettek helyben. Tengeri jobb érdeklődésre talált. A nagymérvű hozatalok nagyobbára szeszégetőknél találnak elhelyezést, melyek a tengerit júliusi kötések ellenében ■— fizetés szintén júliusban — veszik át. Fogyasztási és elszállítási czélokra a múlt héthez viszonyítva 10 krral többet fizettek. Budapesti paritásra 4.621/2, helyben 4.671/2 frtig volt elérhető. Tiszavidéki állomásokon az árak ugyancsak 5—10 krral magasabbak. Glajmagvak: táposztarepcze üzlet nélkül névleg 11.25 —12.— Irton jegyez, vadrepcze 5.— KÖZOKTATÁS. Budapest, junius 17. *** Felhívás a nagyközönséghez. A Magyar tanítók kaszinója igazgatósága a következők közzétételére kért fel bennünket. A nyári két hónapi nagy szünidőre a kaszinó újra szervezett irodája szíves készséggel közvetít teljesen díjtalanul korrepetitorokat helybe és vidékre s szívesen szolgál bármely nevelés-tanításügyi kérdésre felvilágosítással, ha az érdekelt t. szülők kellő időben fordulnak az irodához. (VIII. ker., József körút 8. sz. I. óra.) *** Dadogók és beszédfogyatékosok szünidei gyógytanfolyama július 1-én veszi kezdetét a VII. kerületi állami főgimnázium bérházában (Hársfa-utcza 24. sz.) Jelentkezni lehet itt naponkint 3—5 óra között, vagy bármikor a tanfolyam vezetőjének Skultéty Lajos tanárnak lakásán, I. ker., Pauler utcza 11. sz.