Magyar Ujság, 1899. július (8. évfolyam, 179-209. szám)
1899-07-01 / 179. szám
a szabadelvű iránytól a kormány és a párt eltérni soha, semmi körülmények között nem fog; a radikalizmusnak és a reakciónak ama férfias és nyílt elítélése, amely Wlassics beszédének végső szavaiból bátorítólag csendül felénk, mindez politikai fontosságot kölcsönöz a Csáktornyai iskolaünnepnek s a nemzet figyelmét aCsáktornyai beszédekre irányítja. Budapest, junius 30. A szabadelvűpárt értekezlete. Az országgyűlési szabadelvűpárt ma este 7 órakor értekezletet tart, melynek tárgyai: a horvát regnikoláris küldöttség tagjainak kijelölése, a bizottságokban támadt egyes üresedések betöltése iránti megállapodás és az összes még hátralevő kiegyezési törvényjavaslatok. — Belépés a szabadelvű pártkörbe. Drakulics Pál, volt nemzeti párti képviselő belépett a szabadelvű klubba. Wlassics miniszter Csáktornyán. — Távirati tudósítás. — »Mindenekelőtt legélénkebben érzett örömömnek adok kifejezést, hogy önökkel, e megye vezető férfiaival, a város és vidéke igen tisztelt polgáraival ülhettem meg e mai kulturális ünnepet (Lelkes éljenzés.) Ünnepe ez nemcsak a vidéknek, de anynyiban országos jelentősége is van, mert egyetemes országos érdek parancsolta, hogy itt, a határszélen a magyar állam a maga nagy erkölcsi tekintélyével vegye kezébe a közoktatás e jelentékeny intézményét, a polgári iskolát. (Élénk helyeslés.) Lehet, hogy az oktatás ez új csarnoka rövid idő múlva egy megifjodott és a mostaninál még életképesebb intézmény, az újjáalkotandó polgári iskola felvirágzásának lesz színhelye. (Tetszés.) A polgári iskola reformját — amint önök közül bizonyára többen figyelemmel is kísérik —, tőlem telhető gondossággal készítem elő. (Élénk helyeslés.) Egyetlen egy közoktatási intézményt sem szoktam hevenyészve életbe léptetni. (Zajos helyeslés.) Közoktatási reformjainkon a szakkörök ügybuzgó közreműködése mellett a nemzet egész értelmiségével, úgyszólván a legnagyobb nyilvánossággal szeretek dolgozni. És ha érzem, tudom, hogy az általam helyesnek ismert reform a nemzeti intelligencia közvéleményébe bocsátja le gyökereit, akkor teljes erélylyel és határozottsággal viszem ki a reformalkotást a gyakorlati megvalósítás terére. (Élénk tetszés.) De azt akarom, hogy a reformalkotás minden előnyét, minden hátrányát hazám szakkörei és ezek értelmisége kritikájuk kereszttüzében olvaszszák tisztára. (Helyeslés.) Így jártam el a középiskolai tanterv reformjával, nyilvánosságra hoztam a népiskolai tantervet és a módszert általános vezérelvemül ismerem. Hogy a mai ünnep keretében maradjak, lépjen bár e falak között a polgári iskolai reform előbb vagy utóbb előtérbe, a rendszerek változásának soha sem tulajdonítok oly fontosságot, mint annak, hogy hivatásuk magaslatán álló, a tudományt önmagáért szerető, az ifjúsághoz bensőleg ragaszkodó, a nagy nemzeti ideálokért lelkesedni tudó, a kötelességteljesítésben példaadó tanítói kar teljesítse az iskola falai között kötelességét. (Elénk tetszés és helyeslés.) Nem mulasztok el egyetlen kedvező ünnepies alkalmat sem és igy ezt sem, hogy — Hát minek csúfolódik? A legmulatságosabb azonban a következő eset. Ezelőtt tizenöt évvel a képviselőválasztás alkalmával a jó palóczok elhatározták, hogy Kossuth Lajost fogják képviselőül megválasztani. Ámde a kerületben járkált egy budapesti mandátum hajszoló szélsőbali fiskális, aki erősen aspirált a kerületre. El is ment egy öreg, tudákos palóczhoz és kapacitálta az öreget: — Nézze csak, barátom, annak nincsen semmi értelme, ha maguk Kossuth Lajost akarják megválasztani. Nagy hazánkfia úgy sem jő haza, hát mit erőlködnek ? — Nézze, itt van száz forint, kapacitálja a híveit, hogy engem jelöljenek délután a gyűlésen. Én itthon vagyok, kéznél vagyok és meghajlom a közbizalom előtt. Az öreg palócz mindenekelőtt elfogadta a százas bankót. Délután a gyűlésen, ahol »kéznél volt« a budapesti fiskális is valaki csakugyan indítványozta, hogy Kossuth Lajost kell megválasztani képviselőnek. A kéznél levő fiskális intett a tudákos palócznak, a ki ígéretéhez hiven, felállott és a következő dikczióval ellenezte az indítványt: — T. polgártársak! Én meg azt mondom, válaszszuk meg követnek nagyságos S ..... . fiskárius urat. Kossuth Lajos nagy hazánkfia úgy sem jönne haza. De ha haza jönne, az még nagyobb baj lenne. Úgy járhatna, mint szegény Teleki László, aki, mikor a száműzetésből hazajött, Bécsben a szavát vették, hogy nem fog a politikába avatkozni és a vége az lett, hogy szegény Teleki László kénytelen volt magát agyonlőni. Az egész haza gyászolta a nagy férfiút. Azért nekünk olyan követet kell választanunk, aki ha elpusztul is, nem kár érte! íme, ilyen a palócz észjárás. Nagyon érdemes az ő hazájukat meglátogatni, mert ilyen epizódok ott ezrével teremnek. Ki ne emeljem, hogy az igazi tanító hivatását csak úgy tölti be, ha az ismeretek közlése mellett az ifjúság lelkét, szívét, jellemét felvértezi azon erősségekkel, melyek megalkotják a jellem szilárd, kötelességtudó, saját erejére támaszkodó férfiak sorát. (Zajos tetszés.) Férfiak sorát, kik az élet minden küzdő terén Isten után saját akaraterejük erélyében birják jövendőjüknek zálogát és nemcsak mások segítségébe vetik reményük horgonyát. Az én hitem és meggyőződésem szerint a közoktatás minden fokozatában kötelessége a tanítónak a szív- és jellemképzésre hatni. (Igaz! ügy van!) Különbözők erre az eszközök a közoktatás különböző fokain. De a tanítónak, legyen a közoktatás legalacsonyabb fokán vagy a legmagasabbikon, mindig szeme előtt kell hordoznia, hogy az ő felfogása a kötelességekről, hazáról, vallásról, emberszeretetről, minden szépről, minden igazról és minden jóról van a legnagyobb hatással a házi nevelés után az ifjú jellemképzésére. (Igaz! T Így van!) Hála a hazai derék tanítói kar nemes ügyszeretetének, a magyar tanító, ki mindnyájunkkal együtt törhetlen bizalommal hisz a haza jövendő nagyságában, lelke egész melegével érti is át, minő jelentősége van azon nagy kötelességnek, hogy az ifjúságot nemcsak tanítani, hanem nevelni is kell. (ügy van!) De értse ezt át a magyar családi élet, a magyar társadalom is és ne bízzon mindent az iskolára és ne keressen minden hibát az iskolában, hanem az iskolával karöltve teljesítsük mindnyájan szóval és tettes kötelességünket. (Zajos helyeslés.) Erre az egybeforrott, harmonikus munkára kérem az Isten áldását, hogy nagy és hatalmas legyen hazánk, nemzetünk.« (Hosszantartó zajos tetszés, éljenzés és taps.) Az éljenzés és taps lecsillapulta után Ruzsicska tanfelügyelő és Pályaigazgató tartottak még szép beszédeket. Az ünnepélyt a »Szózat« eléneklése fejezte be, mire a miniszter megtekintette az új épületet. Wlassics dr. ezután Csáktornya nagyközség, a katonaság, a tanítótestületek, az iskolai gondnokságok küldöttségeit fogadta. Déli 1 órakor a Csáktornyai választópolgárok a Zrinyi-szállóban a miniszter tiszteldére 300 terítékű bankettet adtak. A banketten az első felköszöntőt Wlasics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter mondta a királyra. Ziegler KálmánWlasics Gyulára, a cuktornyai kerület országgyűlési képviselőjére, az ország fényes tehetségű kultuszminiszterére emelt poharat. (Lelkes éljenzés.) Ezután nagy gyelem közt Wlassics Gyula vallás- és közoktatóügyi miniszter mondott politikai irányú felkösöntőt. Nem kíván, úgymond, a napi potika kérdéseivel bővebben foglalkozni, mert sem beszámolóra, sem programmbeszédre nem hívták, hanem kulturális ünnepre, amelyőtt minden politikai párt le szokta tenni fegverét. (Tetszés.) A kultúra politikája egyébiránt a legszebb politika, amely nem efemer, bán éi az állam és a magyar nemzet nagy, maradadó érdekeinek szolgálatában áll. (Igaz! Tigyán!) Mégis, ha körültekint és látja, hogy sok között van, akik már oly sokszor tisztték meg politikai bizalmukkal (Lelkes éltetés), lehetetlennek tartja, hogy néhány szót , politikáról is ne szóljon, már csak azért is, mert ha a magyar ember képviselőjével egy asztalnál ül, akkor a kultuszminisztert is joggal elvárja, hogy ne csak szakérdésekről szónokoljon, hanem hát »halunk egy kis »nagy« politikát is«. (Derűlés.) Hű akar lenni a magyar tradiczióhoz és azért politika nélkül ennek a bánkének sem szabad elmúlnia. (Tetszés. Halljuk ! Hála Isten, olyan derült, olyan szép most a politikai égbolt, hogy szinte örökös feltekinteni. (Úgy van!) Utolsó találkozójuk óta a parlament pártközi helyzetébe — mondja a miniszter — nagyfontosságú oltozás állt be, amennyiben a szabadelvű párt mai tagjainak sorában tisztelheti az Abonyi Albert és Horánszky Nándor vezérlete alatt állott nemzeti párt tagjait is. (Lelkes éljezés.) Nagy és kiváló parlamenti talentok Csáktornya, június 29. Wlassics Gyula miniszter ma reggel 8 órakor ideérkezett az állami polgári iskola új épületének felavatására. A minisztert a pályaudvaron Jancovich gróf főispán, Cserfán alispán, Ruzsicsica dr. tanfelügyelő, Ziegler közjegyző, Krassovetz dr. főorvos, Margittay igazgató stb. és nagyszámú közönség fogadta. A város összes utczái fel vannak lobogózva. A bevonulási útvonal mentén a környékbeli nép ünnepi öltözetben állt sorfalat. A megérkezés után Krassovetz dr. főorvos a miniszter tiszteletére reggelit adott, amelyen a megye előkelőségei is megjelentek. Délelőtt 11 órakor nagy mise volt a plébániatemplomban, ahonnan az ünneplő közönség a polgári iskola új épületéhez vonult. A felavatási ünnepélyt a róm. kat., ev. református és ágostai lelkészek és a zsidó rabbi áldó imái nyitották meg. Ezután az ifjúság a Hymnuszt énekelte el, amelynek elhangzása után Wlassics Gyula dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter a következő beszéddel avatta fel az uj iskolát: A palócz torkaszakadtából elmondván kívánságát, az öreg azt felelte neki: — Menjen be az öcsém szobájába, ebben az ügyben ő intézkedik. A palócz tisztességtudóan elbúcsúzott és bement a másik szobába. Nyilván azt hivén, hogy a süketség valami úri betegség, ott is rettenetesen kiabálva mondta el kívánságát. Az úr egy darabig nyugodtan hallgatta a fülébe kiabálást, aztán türelmét vesztvén, közbeszólt: — Jó, jó barátom, értem, hogy mit akar, de hát mit ordít így a fülembe? A palócz elrestelkedett és igy vágta ki magát: — Hát, kérem alásan, csak meg akartam tisztelni. Hallottam azonban egy tragikus esetről is beszélni. Egy szegény mérnök ugyancsak megjárta a jó palóczokkal. Budapesti úriember az illető és valami kőszénkisérleti ügyben utazott le a Mátra vidékére. Mikor a dolgát elvégezte, betért egy korcsmába és egy pohár sört rendelt magának. Alig ült ott pár perczig, egyszerre csak négy derék szál palócz legény, akik az Alföldre marhákat hajtottak, tért be és egy szomszéd asztalnál telepedett le. Az öreg mérnöknek nagyon megtetszett a négy palócz legény és önkéntelenül felkiáltott: — Ejnye be szép, derék legények, az embernek szinte megörül a lelke, hogy ilyen piros, pozsgás arcza szép fiúkat lát. A négy palócz összenéz, valamit súgnak egymásnak, aztán egyszerre csak oda mennek a mérnökhöz, felemelik tenyerüket és össze-visszaverik, úgy, hogy a vér elborította. Persze a mérnöknek azonnal megváltozott a hangulata: — Akasztófára való gazemberek, hát mik vagytok ti ? Gyilkosok, rablók! Miért vertek engemet, mit vétettem én nektek? A legények lecsillapodtak és igy ekszkuzálták magukat. ARANYI LIPÓT. MAGYAR ÚJSÁG, 1899. julius l.