Magyar Ujság, 1899. július (8. évfolyam, 179-209. szám)
1899-07-21 / 199. szám
4 Belgiumból. A jövő. — A király.) — Saját levelezőnktől. — Brüsszel, julius 17. A rend helyreállt úgy a kamarában, mint az utczákon. Első tekintetre megfejthetetlen tünemény, hogy három nap alatt a forradalom kitörését várták s még csak kormányválság sem következett be. Van den Peereboom, akit zsiványnak, árulónak tituláltak, most is csak oly szenteskedő arccal, lesütött szemekkel járkál, mint annakelőtte. E tüneménynek magyarázata azonban nagyon egyszerű. Azért nem volt forradalom, mert nem volt rá szükség. Azért nem volt miniszterválság, mert bármennyi gorombaságot s megérdemelt igazságot vagdaltak is Van den Peereboom makacs fejéhez, nem kabinetválságról volt a szó. Sokkal nagyobb ügy áll itt előtérben, a választási törvény mélyreható reformja. Erről azonban már annyit írtak a lapok, hogy fölöslegesnek tartjuk az eléggé tudott dolgokat ismételni. Ez idő szerint a kamara által kiküldött rendkívüli tizenötös bizottság tanulmányozza a választási törvényen teendő módosításokat. S a bizottság munkája nem könnyű, mert háromféle reformot is össze kell egyeztetni s köztük természetesen a lajstromos szavazással kell legbehatóbban foglalkozni. A bizottság tanulmányozásába nagyon személyes momentumok is közbejátszanak. A bizottság természetesen oly képviselőkből áll, kik ezután is be szeretnék magukat választatni a kamarába. Ámde egyik tag azt érzi, hogy rá nézve például a lajstromos szavazás a legkedvezőbb, mert így juthat be ismét legkönyebben a törvényhozásba. A másiknak jobban megfelel a más módszerű szavazás. No és ez a tekintet lehetetlen, hogy befolyással ne legyen a különben még oly puritán szellemű képviselőre is. Azután közbejátszanak rokonszenvek és ellenszenvek is. Például Theodor képviselő a katolikusok egy akkora csoportjával, melyet mindenesetre tekintetbe kell venni, az arányos képviselet mellett van, míg Woeste és társai ezt éppen az alkotmány szempontjából érdeklik. Azt mondják ők, hogy minden hatalom a nemzettől jön. Következésképp őt illeti meg a törvények meghozatalának hatalma is. A kerületeknek tehát joga van megválasztani azt, hogy kit akarjanak képviselőnek. Ha egy kerületben 60,000 ember szavaz erre a programoira, 40,000 pedig a másikra, világos, hogy a kerület többsége elveti a másik programmot. Tehát minek ezt a programmot bevinni a kamarába. Nemsokára elválik, hogy a bizottság mily reformban állapodott meg, de elválik az is, hogy ennek a reformtervezetnek mily sorsa lesz a kamarában. S végül elválik majd az is, hogy a mostani választási rendszert követni fogja-e az általános választói jog, mégpedig lajstromos szavazással, vagy anélkül,hogy a legközelebbi választásoknál milyen lesz a pártok helyzete. A lefolyt napokban meglepő volt a szocialisták bölcs mérséklése, ami egyrészt arra vall, hogy rendkívül jól vannak szervezkedve és fegyelmezve, másrészt pedig óvatosságukról s kitartásukról tesz tanúságot. A belga szoczialisták nem akarják egyszerre fölforgatni a rend mai állapotát Belgiumban. Először egy kissé súlyosabb adócska az örökségre, egy kissé méltányosabb (már t. i. az ő szempontjukból méltányosabb) fokozatos emelése a jövedelemre vetett adónak. Azután egy kis reformja az iskolai törvényeknek, végül pedig az általános választói jog. Ha ez meg lesz, majd meg lesz a többi is. Minek heveskedni ? Jobb óvatosan, de biztosan haladni, mint túlságos kapzsisággal elrontani mindent. Az ambícziók, a versenygés, a naiv álmok ez összeütközésén kívül itt van még egy faktor. A király. Sok mindenfélét írtak a múlt napok eseményeiről az európai lapok, többi közt azt is, hogy a mozgalom a minisztérium feje fölött egyenesen a monarkia ellen irányult. Hogy igaz-e vagy nem, annak mérlegelése nem tartozik ide. A szoczialisták maguk is a királyhoz apelláltak, mint »az alkotmányosság őrére.« S ha részrehajlás nélkül szemléljük a dolgokat, a király nem is vétett alkotmányos kötelességei ellen. Bár nem kormányoz, hanem „ csak uralkodik, a király mégis államférfi. Őt is úgy kísérte a szerencse, mint Viktória királynőt, csakhogy az ő cselekvésének színpada természetesen sokkal kisebb. Flandria a Wallonia sohasem volt oly boldog, mint az ő trónralépte óta. Uralkodása alatt Belgium jelentőségre vergődött úgy Kínában, mint Oroszországban és Amerikában. A király megértette, hogy korunkban csakis a gazdasági hódutás az igazi hódítás. S a nemzetgazdák meg tudják érteni annak az embernek az értékét, aki királyi trónusáról egy rengeteg afrikai országot tudott szervezni. A Kongó-államot t. i. S a jövő eseményei talán másik érdekes oldaláról is be fogják őt mutatni. Ha nem viseltetnék okos respektussal a hagyományok iránt, nem lenne sem államférfi, sem uralkodó. Bebizonyította, hogy mind a kettő, Belgium hagyományai közt az is van, hogy az ő dinasztiáját a liberális párt teremtette meg s tartotta fen. Mikor a jövőről van szó, az embernek meg van engedve, hogy hipotézisekbe bocsátkozhassák. Tudni semmit sem lehet ugyan biztosan, de számos jelekből lehet következtetni, hogy Lipót király nem nézné rossz szemmel a liberális párt megszaporodását és megerősödését. Mert ha a klerikális párt elmállik, vájjon támaszkodhatik-e majd a szoczialistákra ? A dolgok jelen állásában ezt maguk a szoczialisták sem remélik. Világos tehát, hogy csak egy liberális minisztérium mentheti meg tartósan az országot s tarthatja egyensúlyban a viszonyokat azáltal, hogy bizonyos túlhajtások meghiúsítása czéljából a katoliku bizonyos reformok megvalósításában pedig a szoczialistákra támaszkodik. Ennél jobb megoldás Belgiumra nézve alig lehetséges.* Brüsszel, július 20. A tizenötös bizottság tegnap tartotta második ülését. Legelőször is a miniszterelnök levelét olvasták föl, amelyben ez arra kéri a bizottságot, végezzen gyorsan, hogy a novella még ebben az ülésszakban tárgyalható legyen. Bernaert azt javasolja, hogy mindenekelőtt Woeste javaslatát tárgyalják, mely a legradikálisabb, de Van der Velde és Woeste ellenzik ezt, mire 10 szóval 5 ellen elhatározza a bizottság, hogy a tárgyalást az összes tervezetek általános megvitatásával kezdi. Minthogy a jobboldal egyetlen tagja sem nyilatkozott, Van der Velde felszólítja a jobboldalt, hogy pótolja a mulasztást. Arra a válaszra, hogy ez fölösleges, mert az összes tervek ismeretesek, Van der Velde megtámadja a jobboldalt, melynek minden egyes tagja szerinte külön javaslatot rejteget a zsebében, csak arra várva, hogy a többieket elvessék. Arra az indítványra, hogy minden javaslat benyújtója fejtse ki az ő javaslatát, Woeste kijelenti, hogy ő ezt már az indokolásban megtette. Theodor kijelenti, hogy az ő proporczionális választási tervéről már elmondott mindent és hajlandó módosításokat elfogadni. Lorrand fölhívja Woestét, hogy ismertesse mandátum-elosztási tervét, mire ez kijelenti, hogy ő olyannal nem rendelkezik. Lorrand: Akkor az ön javaslata megbukik. De Troois (klerikális) a proporczionális választási rendszer mellett szól, mire Woeste felel azzal, hogy ez a rendszer még a status-quonál is rosszabb. Azt kérdi Theodortól, hogy hiszi-e, hogy az ő proporczionális rendszere elnyeri a többséget. Theodor igennel felel, Woeste pedig megjegyzi, hogy ő nem hiszi, hogy a javaslatnak többsége lesz a kamarában, amelyben csak 35 propoczionalista ül. Az ülést erre a jövő hétig elnapolták. MAGYAR UJSAG 1899. július 21. A Peőfi-ünnep. Budapest, július 20. Podmaviczky Frigyes báróhoz, mint a szabadelvű párt elnökéhez, a Petőfi-társaság nevében a következő levél érkezett: Nagyméltóságú Báró, Pártelnök úr. A Petőfi-társaság e hó 30-án Segesvárit emlékünnepet ül Petőfi Sándor halálának 50-ik évfordulója alkalmából. Ez országos ünnepre van szerencsénk Nagyméltóságodat s a szabadelvű pártkört tisztelettel meghívom, kérve, hogy a pártkor magát ez ünnepen küldöttség által képviseltetni szíveskedjék. Fogadja Nagyméltóságu báró Pártelnök ur kiváló tiszteletem kifejezését. Budapesten, 1899. év julius hó 15-én a Petőfi-társaság nevében: Bartók Lajos, alelnök. Wlassics Gyula kultuszminiszter a Petőfiünnep alkalmából az alábbi levelet intézte Jókai Mórhoz, mint a Petőfi-társaság elnökéhez: Méltóságos Elnök úr! Teljesen átérzem ama sorok nagy jelentőségét, amelyeket a Petőfi-társaság nevében e hó utolsó napjának, Petőfi Sándor nyomtalanul való eltűnése félszázados évfordulójának megünneplése alkalmából hozzám intézni méltóztatott. Miként ezt a képviselőház ülésén minap kifejteni már szerencsém volt, a nemzet nagy költőjének ünneplését hazafias kötelességnek tartom és a magam részéről is szükségesnek vélem, hogy az ünneplés nyilvánulása arányban legyen ama kincsek mérhetetlen gazdagságával, melyek Petőfi Sándor irodalmi működéséből hazai kultúránkra háramlottak. Amennyiben ez idő szerint gyöngélkedő egészségi állapotom akkor már megengedné, örömmel és lelkesedéssel fogok részt venni az ünneplésben, de ha ez a körülmények folytán lehetetlenné válnék, Zsilinszky Mihály államtitkár urat bízom meg azzal, hogy a kormány képviseletében a nemzeti ünnepen részt vegyen s a kormány nevében, valamint nevemben a szoborra koszorút helyezzen. Ami egy »Petőfi-ház« néven építendő új palotában Petőfinek és többi nagy íróink ereklyéinek összegyűjtését és megőrzését illeti, a terv hazafias és kulturális értékét elismerem s készséggel hozzájárulok ahhoz, hogy e szép gondolat, bővebb megfontolás és kellő előkészítés után, lehetőleg teljesülést nyerjen. Készséggel részt fogok venni e tárgyban megindítandó tárgyalásokban s már e soraimmal egyidejűleg felkérem a fővárosi tanácsot, hogy amennyiben a Petőfitársaság a »Petőfi-ház« elhelyezése czéljából szükséges telek kijelölése s átengedése érdekében hozzá fordul, a terv létesülését szökött áldozatkészségével mozdítsa elő. Minden fáradozás, sőt áldozat is, mely a nemzet szellemóriásai emlékének kegyeletes megőrzésére vonatkozik, bőven megtenni kamatait a hazafias lélek erősbödésében s az együvétartozás, a nagy példákon való lelkesülés érzéseinek hathatós gyarapodásában. Azért köszönetet mondok a Méltóságod vezetése alatt levő irodalmi társaságnak, hogy a jelen ünneplés előkészítésében dicséretes buzgósággal eljárni szives volt. Budapest, 1899. július hó 13-án. Wlassics Gyula. Jókai Mór a kultuszminiszter levelére a következő választ írta: Kegyelmes uram! Kegyelmességednek hozzám intézett örökbecsű levele örömmel tölti el a szívét minden magyar embernek, minden költőnek, minden szabadság hívének. A magyar hazáját, a költő eszményét, a szabadság hive élő világát látja abban megdicsőitve. Ez eszmék világítanak, e szavak tettek erejével birnak. Kegyelmességed buzdító szózatát lelkesülten fogja visszhangoztatni az egész nemzet s az irodalom munkásai, mint nemes levelüket fogják azt ereklyéik között tartogatni. Fogadja Kegyelmességed a Petőfi-társaság részéről, melynek nevében, mint elnöke, de egyúttal az összes magyarhoni írók, költők, tudósok, a szellem minden művelői nevében, mint azoknak legrégibb, legöregebb kortársa, szólhatok, szivünk mélyéből támadó legőszintébb hálánkat: mi mindannyian egy hadsorba állva, a művészek és oktatók dandáraival, Kegyelmességedet tekintjük nemzeti közművelődésünk fővezérének. Az ég segitse, a nemzet foganatosítsa Kegyelmességed hazánk jövőjére áldásként ható, alkotó törekvéseit; nevével uj korszakot tiszteljen meg a késő nemzedék. Legőszintébb tiszteletem kifejezése mellett maradok Kegyelmességednek Budapesten, 1899. julius hó 19-én igaz hive és szolgája Jókai Mór dr. a Petőfi-társaság elnöke.