Magyar Ujság, 1899. július (8. évfolyam, 179-209. szám)

1899-07-21 / 199. szám

4 Belgiumból.­ ­A jövő. — A király.) — Saját levelezőnktől. — Brüsszel, julius 17. A rend helyreállt úgy a kamarában, mint az utczákon. Első tekintetre megfejthetetlen tünemény, hogy három nap alatt a forradalom kitörését várták s még csak kormányválság sem következett be. Van den Peereboom, a­kit zsivány­­nak, árulónak tituláltak, most is csak oly szen­teskedő arc­c­al, lesütött szemekkel járkál, mint annakelőtte. E tüneménynek magyarázata azonban na­gyon egyszerű. Azért nem volt forradalom, mert nem volt rá szükség. Azért nem volt miniszter­válság, mert bármennyi gorombaságot s megér­demelt igazságot vagdaltak is Van den Peereboom makacs fejéhez, nem kabinetválságról volt a szó. Sokkal nagyobb ügy áll itt előtérben, a válasz­tási törvény mélyreható reformja. Erről azon­ban már annyit írtak a lapok, hogy fölösleges­nek tartjuk az eléggé tudott dolgokat ismételni. Ez idő szerint a kamara által kiküldött rendkívüli tizenötös bizottság tanulmányozza a választási törvényen teendő módosításokat. S a bizottság munkája nem könnyű, mert háromféle reformot is össze kell egyeztetni s köztük ter­mészetesen a lajstromos szavazással kell legbe­hatóbban foglalkozni. A bizottság tanulmányo­zásába nagyon személyes momentumok is közbe­­játszanak. A bizottság természetesen oly képvi­selőkből áll, kik ezután is be szeretnék magu­kat választatni a kamarába. Ámde egyik tag azt érzi, hogy rá nézve például a lajstromos szavazás a legkedvezőbb, mert így juthat be ismét legkönyebben a törvényhozásba. A másik­nak jobban megfelel a más módszerű szavazás. No és ez a tekintet lehetetlen, hogy befolyással ne legyen a különben még oly puritán szellemű képvi­selőre is. Azután közbejátszanak rokonszenvek és ellenszenvek is. Például Theodor képviselő a katolikusok egy akkora csoportjával, melyet mindenesetre tekintetbe kell venni, az arányos képviselet mellett van, míg Woeste és társai ezt éppen az alkotmány szempontjából érdeklik. Azt mondják ők, hogy minden hatalom a nemzettől jön. Következésképp őt illeti meg a törvények meghozatalának hatalma is. A kerületeknek tehát joga van megválasztani azt, hogy kit akarjanak képviselőnek. Ha egy kerületben 60,000 ember szavaz erre a programoira, 40,000 pedig a másikra, világos, hogy a kerület több­sége elveti a másik programmot. Tehát minek ezt a programmot bevinni a kamarába. Nemsokára elválik, hogy a bizottság mily reformban állapodott meg, de elválik az is, hogy ennek a reformtervezetnek mily sorsa lesz a kamarában. S végül elválik majd az is, hogy a mostani választási rendszert követni fogja-e az általános választói jog, még­pedig lajstromos szavazással, vagy a­nélkül,­­hogy a legközelebbi választásoknál milyen lesz a pártok helyzete. A lefolyt napokban meglepő volt a szoc­ia­­listák bölcs mérséklése, ami egyrészt arra vall, hogy rendkívül jól vannak szervezkedve és fe­gyelmezve, másrészt pedig óvatosságukról s kitartásukról tesz tanúságot. A belga szoczialis­­ták nem akarják egyszerre fölforgatni a rend mai állapotát Belgiumban. Először egy kissé súlyosabb adócska az örökségre, egy kissé mél­­tányosabb (már t. i. az ő szempontjukból mél­­tányosabb) fokozatos emelése a jövedelemre ve­tett adónak. Azután egy kis reformja az iskolai törvényeknek, végül pedig az általános választói jog. Ha ez meg lesz, majd meg lesz a többi is. Minek heveskedni ? Jobb óvatosan, de biztosan ha­ladni, mint túlságos kapzsisággal elrontani mindent. Az ambícziók, a versenygés, a naiv álmok ez összeütközésén kívül itt van még egy faktor. A király. Sok mindenfélét írtak a múlt napok ese­ményeiről az európai lapok, többi közt azt is, hogy a mozgalom a minisztérium feje fölött egyenesen a monarkia ellen irányult. Hogy igaz-e vagy nem, annak mérlegelése nem tartozik ide. A szoczialisták maguk is a királyhoz apelláltak, mint »az alkotmányosság őrére.« S ha részre­hajlás nélkül szemléljük a dolgokat, a király nem is vétett alkotmányos kötelességei ellen. Bár nem kormányoz, hanem „ csak uralko­dik, a király mégis államférfi. Őt is úgy kí­sérte a szerencse, mint Viktória királynőt, csak­hogy az ő cselekvésének színpada természetesen sokkal kisebb. Flandria a Wallonia sohasem volt oly boldog, mint az ő trónralépte óta. Uralko­dása alatt Belgium jelentőségre vergődött úgy Kínában, mint Oroszországban és Amerikában. A király megértette, hogy korunkban csakis a gazdasági hódu­tás az igazi hódítás. S a nem­zetgazdák meg tudják érteni annak az embernek az értékét, a­ki királyi trónusáról egy rengeteg afrikai országot tudott szervezni. A Kongó-álla­mot t. i. S a jövő eseményei talán másik érde­kes oldaláról is be fogják őt mutatni. Ha nem viseltetnék okos respektussal a hagyományok iránt, nem lenne sem államférfi, sem uralkodó. Bebizonyította, hogy mind a kettő, Belgium hagyományai közt az is van, hogy az ő dinasztiáját a liberális párt teremtette meg s tartotta fen. Mikor a jövőről van szó, az embernek meg van engedve, hogy hipotézisekbe bocsátkozhas­sák. Tudni semmit sem lehet ugyan biztosan, de számos jelekből lehet következtetni, hogy Lipót király nem nézné rossz szemmel a liberális párt megszaporodását és megerősödését. Mert ha a klerikális párt elmállik, vájjon támaszkodhatik-e majd a szoczialistákra ? A dolgok jelen állásá­ban ezt maguk a szoczialisták sem remélik. Vi­lágos tehát, hogy csak egy liberális minisztérium mentheti meg tartósan az országot s tarthatja egyensúlyban a viszonyokat az­által, hogy bizo­nyos túlhajtások meghiúsítása czéljából a katoliku bizonyos reformok megvalósításában pedig a szo­czialistákra támaszkodik. Ennél jobb megoldás Belgiumra nézve alig lehetséges.* Brüsszel, július 20. A tizenötös bizottság tegnap tartotta máso­dik ülését. Legelőször is a miniszterelnök levelét olvasták föl, a­melyben ez arra kéri a bizottságot, végezzen gyorsan, hogy a novella még ebben az ülésszakban tárgyalható legyen. Bernaert azt ja­vasolja, hogy mindenekelőtt Woeste javaslatát tár­gyalják, mely a legradikálisabb, de Van der Velde és Woeste ellenzik ezt, mire 10 szóval 5 ellen el­határozza a bizottság, hogy a tárgyalást az összes tervezetek általános megvitatásával kezdi. Minthogy a jobboldal egyetlen tagja sem nyilatkozott, Van der Velde felszólítja a jobbol­dalt, hogy pótolja a mulasztást. Arra a válaszra, hogy ez fölösleges, mert az összes tervek ismere­tesek, Van der Velde megtámadja a jobboldalt, melynek minden egyes tagja szerinte külön javas­latot rejteget a zsebében, csak arra várva, hogy a többieket elvessék. Arra az indítványra, hogy minden javaslat benyújtója fejtse ki az ő javas­latát, Woeste kijelenti, hogy ő ezt már az indo­kolásban megtette. Theodor kijelenti, hogy az ő proporczionális választási tervéről már elmondott mindent és haj­landó módosításokat elfogadni. Lorrand fölhívja Woestét, hogy ismertesse mandátum-elosztási tervét, mire ez kijelenti, hogy ő olyannal nem rendelkezik. Lorrand: Akkor az ön javaslata meg­bukik. De Troois (klerikális) a proporczionális vá­lasztási rendszer mellett szól, mire Woeste felel azzal, hogy ez a rendszer még a status-quonál is rosszabb. Azt kérdi Theodortól, hogy hiszi-e, hogy az ő proporczionális rendszere elnyeri a többséget. Theodor igennel felel, Woeste pedig megjegyzi, hogy ő nem hiszi, hogy a javaslatnak többsége lesz a kamarában, a­melyben csak 35 propoczio­­nalista ül. Az ülést erre a jövő hétig elnapolták. MAGYAR UJSAG 1899. július 21. A Peőfi-ünnep. Budapest, július 20. Podmaviczky Frigyes báróhoz, mint a szabadelvű párt elnökéhez, a Petőfi-társaság ne­vében a következő levél érkezett: Nagyméltóságú Báró, Pártelnök úr. A Petőfi-társaság e hó 30-án Segesvárit emlékünnepet ül Petőfi Sándor halálának 50-ik évfordulója alkalmából. Ez országos ünnepre van szerencsénk Nagy­méltóságodat s a szabadelvű pártkört tisztelettel meghívom, kérve, hogy a pártkor magát ez ün­nepen küldöttség által képviseltetni szíveskedjék. Fogadja Nagyméltóságu báró Pártelnök ur kiváló tiszteletem kifejezését. Budapesten, 1899. év julius h­ó 15-én a Petőfi-társaság nevében: Bartók Lajos, alelnök. Wlassics Gyula kultuszminiszter a Petőfi­­ünnep alkalmából az alábbi levelet intézte Jókai Mórhoz, mint a Petőfi-társaság elnökéhez: Méltóságos Elnök úr! Teljesen átérzem ama sorok nagy jelentő­ségét, a­melyeket a Petőfi-társaság nevében e hó utolsó napjának, Petőfi Sándor nyomtalanul való eltűnése félszázados évfordulójának megünneplése alkalmából hozzám intézni méltóztatott. Miként ezt a képviselőház ülésén minap ki­fejteni már szerencsém volt, a nemzet nagy költőjének ünneplését hazafias kötelességnek tartom és a magam részéről is szükségesnek vélem, hogy az ünneplés nyilvánulása arányban legyen ama kincsek mérhetetlen gazdagságával, melyek Petőfi Sándor irodalmi működéséből hazai kultúránkra háramlottak. A­mennyiben ez idő szerint gyöngélkedő egészségi állapotom akkor már megengedné, örömmel és lelkesedéssel fogok részt venni az ünneplésben, de ha ez a körülmények folytán lehetetlenné válnék, Zsilinszky Mihály államtit­kár urat bízom meg azzal, hogy a kormány kép­viseletében a nemzeti ünnepen részt vegyen s a kormány nevében, valamint nevemben a szoborra koszorút helyezzen. A­mi egy »Petőfi-ház« néven építendő új palotában Petőfinek és többi nagy íróink erek­lyéinek összegyűjtését és megőrzését illeti, a terv hazafias és kulturális értékét elismerem s kész­séggel hozzájárulok ahhoz, hogy e szép gondolat, bővebb megfontolás és kellő előkészítés után, lehetőleg teljesülést nyerjen. Készséggel részt fogok venni e tárgyban megindítandó tárgyalá­sokban s már e soraimmal egyidejűleg felkérem a fővárosi tanácsot, hogy a­mennyiben a Petőfi­­társaság a »Petőfi-ház« elhelyezése czéljából szükséges telek kijelölése s átengedése érdekében hozzá fordul, a terv létesülését szökött áldozat­­készségével mozdítsa elő. Minden fáradozás, sőt áldozat is, mely a nemzet szellemóriásai emlékének kegyeletes meg­őrzésére vonatkozik, bőven megtenni kamatait a hazafias lélek erősbödésében s az együvé­­tartozás, a nagy példákon való lelkesülés érzé­seinek hathatós gyarapodásában. Azért köszö­netet mondok a Méltóságod vezetése alatt levő irodalmi társaságnak, hogy a jelen ünneplés előkészítésében dicséretes buzgósággal eljárni szives volt. Budapest, 1899. július hó 13-án. Wlassics Gyula. Jókai Mór a kultuszminiszter levelére a következő választ írta: Kegyelmes uram! Kegyelmességednek hozzám intézett örök­becsű levele örömmel tölti el a szívét minden magyar embernek, minden költőnek, minden sza­badság hívének. A magyar hazáját, a költő esz­ményét, a szabadság hive élő világát látja abban megdicsőitve. Ez eszmék világítanak, e szavak tettek erejével birnak. Kegyelmességed buzdító szózatát lelkesül­ten fogja visszhangoztatni az egész nemzet s az irodalom munkásai, mint nemes levelüket fogják azt ereklyéik között tartogatni. Fogadja Kegyelmességed a Petőfi-társaság részéről, melynek nevében, mint elnöke, de egy­úttal az összes magyarhoni írók, költők, tudósok, a szellem minden művelői nevében, mint azok­nak legrégibb, legöregebb kortársa, szólhatok, szivünk mélyéből támadó legőszintébb hálánkat: mi mindannyian egy hadsorba állva, a művészek és oktatók dandáraival, Kegyelmességedet te­kintjük nemzeti közművelődésünk fővezérének. Az ég segitse, a nemzet foganatosítsa Ke­gyelmességed hazánk jövőjére áldásként ható, alkotó törekvéseit; nevével uj korszakot tisztel­jen meg a késő nemzedék. Legőszintébb tiszteletem kifejezése mellett maradok Kegyelmességednek Budapesten, 1899. julius hó 19-én igaz hive és szolgája Jókai Mór dr. a Petőfi-társaság elnöke.

Next