Magyar Ujság, 1899. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1899-09-01 / 241. szám

Keleti történetek. Budapest, augusztus 31. Montenegrónak a földi javakat sem megvető költői fejedelme feleségével és külügyminiszterével a szultán vendége. Ezt a szó legtágabb értelmében kell ven­nünk, úgy tudniillik, hogy attól a percz- től kezdve, a mikor a montenegrói utazó társaság elhagyta a drága, de szegény hazai földet, az utolsó krajczárig minden kiadást a szultáni házigazda kincstára födöz, még pedig keleti bőkezűséggel. Úgy röpül az arany, úgy ragyog a fény és pompa Nikitáék körül, hogy mindezzel akár be-, aranyozhatnák a Fekete-hegyeket. Hadd lássa a crnagorai beglerbég, — igy ne­vezi a konstantinápolyi szokás a büszke fejedelmet — micsoda ur a padisah. Ha jó kedvében találja Abdul Ha- midot, akkor egy kis határkiigazitást szeretne kikoldulni tőle Nikita. Úgy mondják legalább, hogy ezért jár a Bosz- porus fönséges partjain. Ez kemény dió lesz. Mert a szultán és basái fölülmúlják ugyan saját magukat a szeretetreméltó- ságban a montenegroiak iránt; a török félhivatalos lapok jóformán nem is tud­ják már, miképpen dicsőitsék a kedves vendégeket, — hanem terület-átengedés, bármely czimen, ez már egészen más lapra tartozik. Az önérzetében hatalma­san megnövekedett Törökországgal aligha lehet könnyen beszélni erről a kényes tárgyról. A mig Nikita, az ortodox keresztény­ség önkezűleg fölavatott bajnoka, imigyen a félhold kegyét keresi Konstantinápoly­ban, — a mi ellen nekünk, politikai szempontból, egyáltalán semmi kifogásunk nem lehet — az alatt az ortodox keresz­ténység konstantinápolyi várában, a görög­keleti pátriarkátuson, azokra a szegény bosnyá kokra és herczegóczokra gondol­nak, a kikről Nikita örökös hetvenke- déssel hirdeti, hogy kénytelen lesz föl­szabadítani őket, mert különben elpusztul a nyelvük, elpusztul a vallásuk és elpusz­tulnak ők maguk is Ausztria és Magyar- ország zsarnokságától. A mikor a hős fölszabadító a Jildiz-kioszkban udvarol, — csodálatos véletlen! — éppen akkor szomszédságából, a pátriárkától levél megy Boszniába és a levél méltányolva a bos- nyák-herczegovinai ortodoxok gyarapodá­sát és vallásuk virágzását, megengedi a negyedik ortodox metropolia fölállítását (Banjalukában), egyszersmind tekintettel arra, hogy a bosnyák-herczegovinai or­todox egyház szabad autonómiát élvez Ausztria és Magyarország uralma alatt, megengedi továbbá, hogy Szerajevóban feljebbviteli ortodox egyházi törvényszék szerveztessék. A pátriárkának ezekben az intézkedéseiben rejlő bizonyságtétel egyáltalán nem vall arra, mintha a bos- nyákoknak bármi szükségük volna Nikita fölszabadító karjára. A montenegrói fejedelem a szultán­nal barátkozik egy kis kölcsönért, egy kis ajándékért, vagy egy kis darab le­gelőért, merész röptű verseiben pedig a szerbség engesztelhetetlen, gyűlöletes, meg­semmisítendő ellenségének hirdeti. Leg­újabb barátja, Ferdinánd bolgár fejede­lem, azonközben az orosz barátságot igyekezik minél inkább megszilárdítani; nehéz megmondanunk, vájjon ugyanannyi őszinteséggel-e ? A szófiai távollévő, a mint hü alattvalói nevezik fönséges uru­kat, magasabb czélokat követ, a mikor északra függeszti szemét, mintsem a Fekete-egyek ura konstantinápolyi ki­rándulásával. Maczedónia és királyi korona lebeg szerény szeme előtt és sok min­denre képes ennek a merész ábrándnak a megvalósításáért; azt hiszi, hogy a leg­biztosabb ut czélja felé Péterváron át vezet és ezért Oroszország kedvét keresi. Legutóbb meghívott egy orosz ezredest, hogy vizsgálja meg a bolgár hadsereget és tegyen javaslatokat a szükséges refor­mok iránt. Ez talán az első lépés arra, hogy visszaállittassék a régi viszony az orosz és a bolgár hadsereg között, a mikor tudvalevőleg orosz tábornokok és vezérkari tisztek rendelkeztek a bolgár csapatokkal. Alig kételkedik benne valaki, hogy Ferdinánd fejedelem ettől a vesze­delmes lépéstől sem riadna vissza, mihelyt azt hinné, hogy ezáltal előmozdíthatja becsvágyó terveit. Csak azután keserű csalódás ne érje számításaiban és remény­ségeiben ! DIPLOMATA. „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZAJA. üti kalandok. — A Magyar Újság eredeti tárczája. — A magyar vendégszeretet hires világszerte. Büszkék is vagyunk rá rengetegül. Múltkoriban volt alkalmam megismerkedni ennek a vendégszeretetnek egy sajátságosán furcsa hajtásával. A természeti szépségekkel bőkezűen meg­áldott Szepességnek egyik, különösen előkelősé­géről ismeretes nyaralótelepére érkeztem a fele­ségemmel. Reggeltől estig utaztunk tikkasztó, nyári meleggel befütött vasúti kupéban, csak azért, hogy minél előbb élvezhessük a fönnebb említett nyaralótelepnek pompás levegőjét, el­ragadó vidékét és egyéb gyönyörűségeit. Sürü, sötét volt az éjszaka, a mikor vo­natunk megérkezett az állomásra. Kocsi itt nem várja a fáradt utast, mert a hotel csak néhány lépésnyire fekszik. Teljesen idegenek lévén a szép helyen, a világosság után indultunk. így szerencsésen el­jutottunk egy díszes épülethez, a melynek elő­csarnokából hangos beszélgetés hallatszott ki. Az éjjeli nyugalomra áhítozó vándor bátorsá- gával,.benyitottunk . . . Örömteljes fölkiáltások üdvözöltek. Buda­pesti ismerősökre akadtunk; mindjárt bemutat­tak egy öreg urat, a ki papucsban kommotizált és nagy pipából dohányzott a hölgyek társa­ságában. — A gondnok ur. Megrögzött európai szokás szerint siettem SzerkesztGseg: Budapest VII. kér. Kcropesi-ut, 54., bemutatni magamat és kezet nyújtottam az öreg bácsinak, a ki fölöslegesnek tartotta ugyan be­mutatni magát, de legalább kezemet szives volt elfogadni. Azután nyomban ezzel a rövid és barátságos nyilatkozattal kedveskedett: — Persze itt akarnának aludni. — Szoba azonban nincsen. Majd kővé meredtem. Tovább nem utazhat­tunk, mert az utolsó vonattal jöttünk; az a kellemes kilátás villant meg álmos szemem előtt, hogy a park valamelyik padján tölthetjük az éjszakát. Összeszedtem bátorságomat és meg­próbáltam kapaczitálni az öreget. — Tetszik tudni, hogy innen az éjjel el nem mozdulhatunk, hacsak gyalogolni nem aka­runk néhány mértföldet. Legyen irgalommal sze­gény emberek iránt, és adjon egy kis haj­lékot. — Hiában kapaczitál engemet az ur — felelt a hely előkelőségével kevés összhangban álló finomsággal’ a gondnok ur. — Minden szobám le van foglalva; ide senkit be nem ereszthetek. Le vannak foglalva a szobák, ^nagyszerű, hiszen akkor meg vagyunk mentve! És azonnal elkezdtem magyarázni a hotel-zsarnoknak, hogy lefoglalt és elfoglalt szobák között óriási, reánk nézve nagyon kedvező különbség van. — Kegyeskedjék megmondani, hogy itt vannak-e azok az uraságok, a kik lefoglalták a szobáit ? — Dehogy vannak. Hanem az mindegy. Lefoglalták, hát én nem adhatok szobát. Lassankint kisült, hogy a szóban forgó ven­dégek csak napok múltán várhatók és a szobák legnagyobb részt üresek. Az az úri ember pedig, a kinek a hivatása, hogy lehetőleg megszeret- te8sa a közönséggel az előkelő nyaralótelepet, Előfizetés ár: I évre 32 írt, félévre 0 írt. negyedévre 3 írt, 1 hóra l írt, képes lett volna éjnek idején lakás nélkül hagyni egy úri asszonyt azért, hogy ő üresen őrizze a szobáit. A vendégszeretetnek fenome­nális megnyilatkozása, a mi rendkívülien alkal­matos a tömérdek pénzbe került nyaralótelep fölvirágoztatására. Nagy füstfellegeket eregetett pipájából szi­ves jóakarónk; úgy hiszem, mélyen gondolkozott az előtte álló nehéz problémán. Végül megszó­lalt elragadó udvariassággal: — No, nem bánom. Aludjanak itt az éjjel. De csak egy föltétel alatt. — Mi az? — Jelentse ki az ur, hogy bármely pilla­natban kimennek a szobából. Ünnepélyesen megfogadtam, hogy éjjel és nappal, bármely pillanatban szó nélkül kivonu­lunk a nehezen meghódított hajlékból. Könnyen megtehettem, mert úgyis tudtam, hogy előbb elutazunk, mintsem utódaink megérkeznek. Azt hittem, hogy most már mehetünk aludni, pedig a java még hátra volt. A gondnok ur csöngetett, mire megjelent egy hölgy, a ki már régen túllépte az úgyneve­zett tiszteletreméltó kornak is a határát, A vízözön előtti szobaasszony típusa. Az öreg ur félénken igy szólt hozzá: — Talán adhatnánk ennek az urnák szo­bát az éjjelre ? Azt kellett volna hallani, a mi erre követ­kezett. A jelenet legjobb akarattal sem mond­ható előkelőnek. Az öreg asszony rátámadt az öreg emberre, hogy abból ugyan semmi sem lesz; talán bizony ennek a grófnak, vagy annak a bárónak a szobáját adja oda és úgy hajigáló- zott a mágnásokkal, hogy csak szédült bele a fejem. Kétségbeesetten hanyatlottam egy székre Kiadóhivatal: Lapunk mai száma 16 oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék