Magyar Uriasszonyok Lapja, 1930 (7. évfolyam, 13-36. szám)
1930-11-01 / 31. szám
A MAGYAR URIASSZONYOK LAPJA elöntötte a vér, -— de megszületett az első fegyver : a nyíl. Lett pedig Ádám az erdő ura s bőven vitte haza Évának a lakomát.---------Lenyúzta az elejtett állatok bőrét és megcsinálta belőle az első ruhát, a jó meleg állatbőrbundát. Az első tű a tüske, de jobb a hegyes kőszilánk ... A barlangban vidáman pattogott a tűz, sült a hús a nyárson, sercegett a zsír és kirajzott arcukon valami szomorkás mosoly : a jóllakottság öröme. És szólt Éva egy napon csodálattal : Milyen hatalmas vagy, Ádám ! Felelt pedig Ádám nevetve : Hatalmas a fegyverem! Éva a nyílhoz bátorkodott: Milyen ez a fegyver? Hozzányúlt félénken és íme, a vastag állati bélhúr hangot ad — — Mi ez? A művelődés első eszköze. Megszületett a lant! Ha lepte be a rengeteget, viharok döngették ott kint a barlang oldalát, míg bent pattogott a rőzse és Éva lantpengetve énekelt a csillagtalan éjben. Aztán elmúlt a fagy, a napsugár megette lassan a jégvirágot és kizsendült a tavasz. Virágba borult az erdő s boldog madárdal tirádázott a festő ágakon, kiújult az élet ... és megújult az asszonyszív is egy könnyharmatos reggelen. Virágot vetett a barlangban is az élet, meghozta rügyecskéjét, az első gyermeket. Ó, végtelen egek, micsoda boldogság ! Megszületett a földön, Éva szíve alatt a világmindenség legédesebb fájdalma és legnagyobb törvénye: a mindenható és örökszent Anyaság! . . . Éva, Éva, ki ránk mosolyogsz a végtelen időkből, te szép és igéző vadasszony, te bűnös szent ősanyánk, köszöntünk téged, hogy a tiltott csókban e világra idézted a szerelmet, a munkát, a férfiküzdelmet s az édesanyai mosolyt. A te szíved halhatatlan! A modern idők új Ádámja is neked hódol milliónyi leányodban s teéretted teremti meg az új világok ezer csodáit. Az égen járó Ádám Teéretted hajtotta rabszolgaságába a villámló eget is, mely ott dörgött hajdanán, az elvesztett Paradicsom fölött. .. Üdvözlégy, Örök Asszony, ki vagy az új világteremtés lelke, titka és hajtóereje ! (Jövő számunkban Myrina, az elsüllyedt Atlantisz hősnője következik.) Lucienne második halála Írta: Jean Jacques A Jó sarki kofa finom sárga vajkörtét méricskélt egy fehérbóbitás szobaleánynak, közben szaporán pergő nyelvvel elhadarta a legújabb pletykát. A szobaleány tátott szájjal figyelt, a kofa hadart, közben gyakorlott kézzel egy rothadt körtét csempészett a zacskóba ... Hirtelen valami feketeség jelent meg előtte, ösztönszeríleg hátraugrott. Tompa zuhanás, csörömpölés ... aztán nagy rémült csend. A szobaleány sikoltotta el magát először. A kofa még mindig mozdulatlanul, falfehéren állt egy helyben, a rothadt körtét görcsösen szorongatta a kezében. Egy perc múlva már felengedett a rémület. Már tömeg feketéllett a holttest körül. Egy öreg ember rohant ki a szembenlevő házból, utat tört magának a tömegen át, zokogva torpant meg a véres élettelen test előtt. Szeméből patakzottak a könnyek. Lehajolt, felemelt egy elgurult véres cserepet odatette a gazdája összetört testére. Éles dudálás hallatszott. Mentőkocsi állt meg. A mentőorvos lehajolt az élettelen testhez. Csak annyit mondott: — Meghalt, — és már ment is tovább a mentőkocsi. Pár perc múlva már ott állt a fekete autó. A véres testet felemelték, elvitték. A szerencsétlenség helyén sötétes tócsában ottmaradtak a halványrózsaszínű cserepek, és egy csipkés fehér női ruha. Az emberek még mindig nem oszlottak széjjel. Néztéknézték a véres cserepeket, csóválták a fejüket, elmentek és megint visszajöttek ... a szemükben rémület és kíváncsiság tükröződött. Az az öreg ember még mindig zokogott, hiába faggatták. Jött az utcaseprő, összeseperte gondosan a cserepeket, már éppen be akarta tenni a kocsijába, az utcai szemét szürke tömkelegébe . .. egy rendőrtisztviselő lépett közbe ... * * * Az öreg szolga ott ült a rendőrtisztviselő szobájában és síró hangon diktálta be személyi adatait: — Pierre Martin ... háziszolga ... 56 éves__nőtlen ... GOTTUES QV Függöny (Gottlieb-modell) Díványpárna (Gottlieb-modell)