Magyar Vadász, 1960 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1960-11-10 / 11. szám
Mit kell tudnunk az őz megfigyeléséről? Az őz a legismertebb és legelterjedtebb csülkös vadunk. Elterjedése többnyire követi az erdőborította vidékeinket. (Kivételt képez a mezőgazdasági földeken élő, úgynevezett „mezei őz”, amely azonban nem más faj, de még csak nem is más fajta, hanem ez az elnevezés azokra az őzekre vonatkozik, amelyek életüket vagy legalábbis életük jó részét mezőgazdaságilag művelt területeken élik le.) Az őz legjobban szereti a mezőgazdasági földekkel körülvett, kisebb kiterjedésű, változatos növényzetű — és főképpen a ligetes — erdőket. Ilyen helyeken jóval több őz él, mint az elegyetlen, egy fafajtából álló, egykorú, nagy kiterjedésű erdőségekben. Kedvenc helyei a bokrokkal alátelepített erdőrészek, ahol könnyen elbújhat, eltűnhet, amiben nagy mester. Kedvező környezeti viszonyok között mozgási köre rendkívül kicsi. Ilyen helyen minden vágásnak, vadrétnek és kisebb erdőrésznek megvannak a maguk őzei, amelyek ott születnek, ott élnek, és ott tesz pontot életükre a golyó. Különösen ez utóbbi tulajdonsága következtében a többi csülkös vadfajunknál könnyebb a megfigyelése, melynek módszereiről és üteméről jó tudni az alábbiakat: 1. Figyeljük meg és írjuk le az őzállomány eloszlását (elhelyezkedését) a területen. Tavasszal figyeljük a téli fekvőhelykaparástól eltérő nyári kaparást, alomverést. (Különösen a bakok kaparnak előszeretettel, sokat.) 2. Ilyenkor hallatják a szokottnál is többet (tavasztól őszig leggyakrabban) hangjukat — a riasztóhangot. Különösen hajnalban és ősszel hallani ezt a jellegzetes riasztást, ami messziről elárulja jelenlétüket. 3. A tavaszi tartózkodási helyek eltérőek a téli beállóhelyektől, így ezeket is jegyezzük fel. Ez az idő legalkalmasabb az őzállomány megfigyelésére. A télen legyengült, emberrel szemben is bizalmatlan őz még nem fél annyira, mint nyáron, és a lombjavesztett, még ki nem hajtott tavaszi erdőben kevesebb takarást találva, jól megfigyelhető. írjuk fel minden tisztás, vadrét, vadföld, erdőrész stb. őzeinek a számát, és ha lehet, külön-külön minden egyes darabot is figyeljünk meg. (Az egyes őzek a következők alapján különböztethetők meg: a bakok a reájuk egyedenként jellemző agancsukról, a suták jellemző mozgásukról, viselkedésükről, tartózkodási helyükről vagy az egyes testrészeik egymáshoz való arányáról, testtartásukról, az esetleg rajtuk szemmel könnyen észrevehető régebbi sebesülésből származó forradásokról vagy csontdudorokról stb.) Ilyenkor figyeljük meg az őzállomány ivararányát és az egyes őzek kormeghatározása alapján a koreioszlánt is. 4. Jegyezzük fel a tavaszi vedlés idejét és ütemét is. Érdekes a vedlés ütemét a korral összefüggésben megfigyelni. 5. A bakok agancsfelrakását egyedenként is figyeljük meg. Az agancs fejlődését a fül magasságához arányítjuk. Fontos az agancstisztítás idejének a feljegyzése is. Ezzel kapcsolatban írjuk fel az első agancsdörzsölés idejét, majd fokozatosan figyelve, az egyes fácsikák sérülésének ütemét, mértékét és végül az utolsó dörzsölés idejét. Különböztessük meg az agancstakarításkor megsértett — fehéren villogó — kis fákat, az üzeskedés után hasonlóképpen megjelölt, ugyancsak aganccsal sértett fácskáktól. (Ez utóbbiak már az üzekedés idejét jelzik!) 6. Jegyezzük fel a gidázás idejét, és különösen fontos az első és utolsó gida megfigyelésének a megjegyzése. A gidák fejlődését később is figyeljük. Pl. érdekes megfigyelni, hogy meddig fekteti el az őzsuta fiatal gidáját, hogyan védi őket a róka ellen, mikor tűnnek el a fiatal állat testéről a jellegzetes, világos „gidafoltok" stb. 7. Kísérjük figyelemmel őzeink táplálkozását, hogy mit eszik előszeretettel, és hogy egy-egy növényféleségből mennyit fogyaszt stb. Később a vadászati idényben a gyomortartalomvizsgálatok kiegészítik ezeket a megfigyelésket. 8. Az őzek nyári tartózkodásának helyeit is jegyezzük fel. Előnyös erre a célra kis vázrajzot szerkeszteni, mert így biztosabban és könnyebben megtaláljuk a már ismert egyedeket. 9. Tavasz végén és nyár elején lehetőség szerint minden őzbaknak az agancsát minősítsük. Az elejtett bakokat lehetőleg fényképezzük le és feltétlenül bíráljuk el. 10. Jegyezzük fel az őz nyári mozgási körét, amely többnyire kisebb, mint a téli és a kora tavaszi. 11. Az őz nyári táplálkozását is figyeljük meg. 12. Ne feledkezzünk el az esetleges károsítás és az ellene való védekezés leírásáról sem. 13. Pontosan jegyezzük meg az üzekedés kezdetét, a java üzekedési időszakot és az esetleges késői üzekedést is. Az első hívóhang, az első boszorkánykor stb. feljegyzésétől az utolsó hívóhang megfigyeléséig mindent írjunk fel. Lehetőleg az őzek korát is állapítsuk meg. 14. Érdekes a több éven át meddő suták viselkedésének a megfigyelése az üzekedési időben. 15. A gidák már észrevehető agancsfejlődését, a kis duzzadó szőrcsomócskák megjelenésének idejét és azok növekedési ütemét is jegyezzük fel. 16. Ősszel is figyeljük az őzek tartózkodási helyét. A lombjavesztett, késő őszi erdőben könnyen megfigyelhetjük állományunkat. 17. ősszel az augusztusi vizekedéshez hasonló, esetleges „álivarzás” megfigyelése is érdekes. 18. Kora hideg beállása idején, ősz végén az esetleges csapatba verődés idejét, ütemét és tartamát (télen át is) jegyezzük fel. 19. Az őszi ivararányt, korosztályeloszlást lombhullás után ismét figyeljük meg. 20. Az első agancsés hullást, annak ütemét és az utolsó elhullott agancs megfigyelését is jegyezzük fel. 21. Az őszi vedlés kezdetét, ütemét és végét, mint az őz életére jellemző tulajdonságokat — is figyeljük meg. 22. Jó távcsővel ősszel közelről észrevehetjük a gidaagancsot, mely néha még tél elején is látható. Ha lehet, a gidaagancs megjelenését és elhullatását is írjuk fel. 23. Nagyon érdekes és lényeges megfigyelni, hogy meddig szopnak az egyes gidák. 24. Télen többnyire ismét új beálló helyeket keres az őz, és ahol zavartalan az erdő, felkeresik régi kedvenc erdőrészeiket. A beállóhelyeken tartózkodó őzek vagy őzcsapatok számát is írjuk fel. 25. Lehetőleg egyedenként, figyeljük meg a bakok fejlődő agancsát, annak ütemét és teljes kifejlődésének idejét. 26. Lényeges az őztéti táplálkozásának a megfigyelése, mit és mennyit eszik, jár-e az etetőre, mit szeret az etetőkön felvenni, mikor és mennyi ideig táplálkozik, mikor van a pihenés és a kérődzés ideje stb. 27. Az egyes etetők helyes vagy helytelen elhelyezését, szívóhatását, az oda járó őzek számát, ott-tartózkodásuk idejét mind jegyezzük fel. 28. Egyedenként — és általánosságban is — figyeljük meg az őzek téli kondícióját, a táplálkozás és az erőbenlét közötti összefüggést. 29. Az elhullott őzeket boncoljuk fel, és szakértővel állapíttassuk meg a pusztulás okát. 30. Az elejtett őzek testméretét (súlyát, testhosszát) és agancsméreteit is írjuk fel, mert ezeknek ismerete nélkül nem gazdálkodhatunk helyesen. Általában minél többet és fel minden olyan mozzanatot, val, viselkedésével összefügg. minél részletesebben jegyezzünk amely az őzek életével, szokásai-ERTI-közlemény 8