Ladányi Miksa (szerk.): Magyar városok monográfiája 18. Pestszenterzsébet, Kispest és környéke (Budapest, 1936)

Dunaharaszti

Bpesten gyufagyári munkavezető. Ezután a fegyvergyárban és a promontori gyufa­gyárban működött. Később saját gyufa­gyára volt, 1900 óta pedig mai üzletét lé­tesítette. Peisner György bizományos, Vinkovcén 1888- ban született, a fűszerkeresk. szakmát tanulta, 1905-ben telepedett meg Erzsé­beten. 1912-ben önállósította magát és 1933- ig vezette fűszerüzletét. Azóta a bpesti közp. kenyérgyár bizományosa. A világ­háborúban a szerb, orosz és olasz fronton harcolt. Kir­ibabánál légnyomást szenvedve 500/0­00 rokkant lett. Kis ez., br. v. é., K. ■ cs. k. kitüntetést kapott. Neje Frühwirth Margit, özv. Pechl Ferencné sz. Ronyecz Bor­bála szkfőv. altiszt özvegye. Néh. férje 1876-ban Tótvázson­yban született, előbb a pénzügyőrség szolgálatában állott, majd 1901-ben a szkfővárosnál lett altiszt és itt 26 évet szolgált. A világháborúban meg­sebesült, 1931-ben halt meg. Házukat 1910-ben szerezték. Pellek János sertéskereskedő. Banán 1879-ben született, a keresk. szakmát ta­nulta. 1900—1904-ig katona volt. 1909 óta ■erzsébeti lakos, ugyanakkor vette házát. A világháborúban orosz fogságba esett. Mint sertéskereskedő fejt ki tevékenységet. Perián János fűszer és vegyeskereskedő .Asztalos Sándor u. i/b (saját ház). Gesztin 1889- ben született, a hentesipart tanulta. 1921-ben jött Erzsébetre, ahol 1928-ban vet­te házát, néhány évig Kispesten élt, 1931- ben pedig újra itt alapította meg üzletét. A világháború­­orosz hadszínterén megse­besült. Neje Keczer Aranka. Dr. Perez Antal r. k. lelkész, reálgymna­­siumi tanár. 1899-ben Bugyin született, Po­­­zsonyban tanult, Vácott érettségizett, teo­lógiát a bpesti egyetemen végzett. Ugyanitt szerezte 1932-ben doktorátusát. Kiskunha­lason volt gymn. hittanár, azután Szen­tesen, Pestszentlőrincen. 1930. óta az er­­zsébeti reálgymnasium hittanára, a cser­­ké­s csapat parancsnoka, a kath. Társaskör titkára, az Emericana megszervezője és­­alepriorja stb. Irodalmi tevékenységet is­­fejt ki. Megírta a Szentesi kath. egyház történetét és hat. lapokba cikkezik. Pestszenterzsébeti Hitelszövetkezet, mint az O.K.H. tagja. 1903-ban 340 tagja volt, 70000 kor. alaptőkével. Első elnöke Bartha Tivadar volt. Alaptőkéje 1914-ben 180,000 kor­ ra emelkedett. Mai taglétszáma 1200, üzletrésztőkéje Tippoo pengő. Elnöke és frigyver. igazgatója Adorján József, aki 1925 óta áll az intézet élén. Igazgatósági tagja: Kiss Mózes, Bögre Károly, Bocsák Antal —­­több mint 25 éve, — továbbá Aleman Aladár, Kis János, Bablena János és Tessik Ferenc. Könyvelő Dobó István, pénztáros Major Pál. Gyakornok: dr. Talabér László, özv. Perlesz Sándorn­é sz. Flamm Ilona, ,néh. férje Budapesten született, műegye­temet végzett­­és Manchesterben végezte mint mérnök tanulmányait. 1906-ban ala­pította kötszövőgyárát s azt európai hír­nevűvé fejlesztve, 200—250 alkalmazottal haláláig, 1932-ig vezette. Ma a gyár Per­lesz Sándor rt. közszövegyár cég alatt családi részvénytársaság, ahol Perleszné fia Sándor cégvezető. Pestszenterzsébeti egyesült piaci, csar­noki és vásári kereskedők Egyesülete­ Ala­kult 1925-ben 80 taggal a kebelébe tartozó kereskedők érdekeinek előmozdítására. Első elnöke Nagy Ferenc teh Kiskereskedő volt, utána Brassányi György, Schwarcz Miksa következett, ma pedig Kurucz Lajos ve­zeti. Első a. V. elnöke Friedmann Géza volt, akit Reiss Endre követett, aki vasakarattal mozdítja elő az egyesület fejlődését. Neki köszönhető a csarnokbérek leszállításának kivívása. Az egyesület titkára Németh Kál­mán, alelnöke Schwarcz Miksa, pénztá­rosa Tóth Zsigmond, jegyzője Katinszky József, gazdája Weiler Vilmos. Díszelnö­­kü­k: Schwarcz Jenő, Nagy Ferenc és Friedmann György, disztagjuk dr. Chikán Béla polgármester. Az egyesületnek ma 247 tagja van. Pesterzsébeti Kereeskedők Egyesülete. Célja az ottani kereskedők érdekeinek elő­mozdítása, sérelmeik orvoslásának kivívása, szakismeretük fejlesztése stb. Alakult 1903- ban. Első elnöke Pauncz Manó volt. Kez­detben cca 100 tagja volt, ma pedig több mint 400, 1000 kötetes könyvtára van. Mai elnöke Tessik Pál, társelnök Lederer Re­zső, titkár Pécsi Illés, jegyző Lederer Ár­pád, pénztárnok Rosenberg Ernő, ügyész dr. Gunda Vazul. Pestszenterzsébeti Iparos Kör 1900-ban alakult Erzsébetfalvi Iparos Kör néven, mintegy 100 taggal. Elnöke Köntös Rezső, alelnöke Heller Adolf, titkára Sáfrány Er­nő, pénztárosa Pigniczky Lajos, háznagya Egyed László. Kebelében dalárda,­ sport­egyesület működik. Másfélezer kötetes könyvtára van. 1935-ben leplezte le a Kör elnökének arcképét. Pestszenterzsébeti önkéntes Tűzoltó Tes­tület. Alakult 1882-ben. Az alapításban Su­da János, Stonawszky Manó, Gráner Re­­zső és Bodicsa Henrik vettek részt. EzeA főparancsnoka Stonawszky Manó volt, őt 268 .

Next