Magyar Vasutas, 1969 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1969-10-18 / 20. szám
2 A csökkent munkaképességű dolgozók helyzetéről tárgyalt a központi vezetőség (Folytatás az X. oldalról.) A központi vezetőség úgy véli, hogy újabb rendeletek kibocsátására nincs szükség. A meglévők betartása a csökkent munkaképességűek elbírálásánál jelenleg levő hiányosságok kiküszöbölését is magával vonja. Meg kell állapítani — szögezte le a központi vezetőség —, hogy a problémák megoldása elsősorban nem pénzügyi nehézségeken múlik, hanem egyszerűen a nagyobb lelkiismeretességen, a rendeletek betartásán, vagy esetleg kisebb módosításán. A másik napirend során a központi vezetőség megvizsgálta, hogy az 1968. június 28-i intézkedési tervben foglaltak miként nyertek végrehajtást. Ez az intézkedési terv a vasutas dolgozók társadalombiztosítási és egészségügyi helyzetének javítását célzó tennivalókat foglalta össze. Megállapítás szerint a végrehajtás időarányosan és túlnyomó többségében megtörtént. Mégis szükségesnek tartja felhívni a választott szakszervezeti szervek figyelmét a következetesebb munkára. Emellett az alábbi konkrét intézkedések megtételét írja elő: 1. A jóváhagyott szociális, egészségügyi, munkavédelmi és munkásellátási beruházásokat, felújításokat csak az elnökség és a vezérigazgató hozzájárulásával lehet megváltoztatni. 2. Felkéri a 3. szakosztály vezetőjét, hogy a SZOT elnökségének 1969. március 31-i határozatának megfelelően tegye meg a szükséges intézkedéseket az üzemi egészségügyi hálózat átszervezésére. 3. Megbízza a társadalombiztosítási osztályt, hogy az egészségügyi ellátás javítása érdekében a gyakorlati és ügyrendi kérdések rendezése végett keresse meg a MÁV vezérigazgatóját. 4. Az ÖTA-ból történő támogatás felhasználását határidőhöz köti. Amennyiben a támogatás határidőn belül nem nyer felhasználást, megvizsgálja az okokat és annak alapján intézkedik. 5. A 12 százalékos ÖTA- ból támogatási összeget csak kész kivitelezési tervek alapján hagy jóvá az elnökség az ügykezelési bizottság javaslata alapján. 6. A támogatott egészségügyi létesítményekre a felszerelések összegét a 3. szakosztály által elkészített költségvetés ismeretében határozza meg. 7. A 12 százalékos ÖTA- ból nyújtott támogatás csak arra a célra használható fel, amelyre a központi vezetőség engedélyezte. Ha nem nyer felhasználást az engedélyezett célra, mert az anyagi fedezetet más forrásból biztosították, az alap akkumulált összegéhez kell visszacsatolni. 8. A kiviteli költségeknél jelentkező megtakarított támogatási összeget más célra felhasználni nem lehet. A megtakarított összeg újbóli felhasználásáról az ÖTA ügykezelési bizottság javaslatára az elnökség határoz, amit a központi vezetőség hagy jóvá. 9. Az ÖTA támogatással megvalósítandó létesítmények vázlattervének tárgyalásán és a tervbírálatokon az ÖTA céltámogatási albizottságának szakértői vegyenek részt. Felkéri a 3. szakosztály vezetőjét, hogy intézkedjen a vázlatterv tárgyalásának és a tervbírálatok időpontjának az ÖTA céltámogatási albizottságával való időbeni közléséről. 10. Felkéri a 3. szakosztály vezetőjét, hogy a vasút negyedik ötéves tervének jóváhagyása után közölje az elnökséggel, milyen egészségügyi beruházásokat kíván megvalósítani, milyen pénzügyi forrásból, és mely egészségügyi beruházások megvalósításához kéri az ÖTA anyagi támogatását. A napirend lezárása után a központi vezetőség elfogadta a Vasutasok Szakszervezete a 12 százalékos önkéntes Támogatási Alap 1989. első féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót, s tudomásul vette a társadalombiztosítás gazdálkodásáról szóló jelentést. Kellemesebb az utazás, ha olvas A miskolci vasutasok minden alkalmat megragadnak a tanulásra és az önművelésre. A járműjavító üzemben 1987-ben elkészült üzemi klub könyvtára 350 kötettel rendelkezett, ma pedig már 1200 kötetre rúg a szépirodalmi, ismeretterjesztő és ifjúsági könyvek száma. Nemcsak a kötetek mennyisége gyarapodott, hanem nőtt az olvasási kedv is. Amíg a könyvtárból az első öt hónapban csak 300 könyvet kölcsönöztek, addig a legutóbbi öt hónapban ez a szám elérte az 1500 kötetet. Az üzemünkben egyébként is olvasómozgalom indul, ezzel a jelszóval: ..Kellemesebb az utazás, ha olvas.’’. Az üzemi dolgozók 75 százaléka ugyanis vidékről, vasúton jár be munkahelyére. A kártya, a büfékocsi és a ki nem használt utazási idő helyett a könyvet ajánlja olvasóinak a könyvtár. Pál István MAGYAR VASUTAS Ötös névadó ünnepség Ötös névadó ünnepségre került sor szakszervezetünk Benczúr utcai székházában. A meghitt hangulatú házi ünnepségen, — amelyen jelen volt Szabó Antal főtitkár — Küregi Istvánná, a VI. kerületi tanács anyakönyvvezetője iktatta be a legifjabb állampolgárokat: Molnár Zsoltikát, Döme Lacikát, Sándor Zsuzsikát, Szatmári Ildikót és Varani Zolikát. A hivatalos ünnepség után Szabó Antal főtitkár is köszöntötte az újszülötteket, a szülőket és a névadó szülőket, majd a központ szakszervezeti bizottságának nevében Sebestyén János, a szakszervezeti bizottság elnöke ajándékokat adott át az ünnepelteknek. Az anyakönyv vezetőnő köszönti a névadásom megjelenteket Az ünnepeltek egy csoportja. (Szőnyi Lajos képriportja.) 1969. OKTÓBER IS. Ki törődik a véleményükkel Bizalmiak között a Budapest—Déli vontatási főnökségnél A Déli pályaudvaron járva vízhordó emberekre lettünk figyelmesek. Nem ivóvizet cipelnek, hanem — ahogy ők mondják — kezelt, sótalanított vizet. Így hordják egész éven át a mintegy száz méternyire levő szerelőkutakhoz, a Diesel-mozdonyok és motorkocsik hűtőibe. Egy ember két-két 20 literes kannával teszi meg az utat, bukdácsolva az olajtól síkos vágányokon át. — Nálunk nem a csővezetéket, de még a rajtkocsit sem „találták” fel — jegyzi meg némi iróniával Mészáros Sándor motorszerelő, szakszervezeti bizalmi. Ezen az éjszakán vele együtt találtuk a motorelőkészítő brigád bizalmiját, Baráth Jánost is. Békes János motorvezető, a szakszervezeti bizottság titkára mutatta be őket, aki 19 órai szolgálattal a háta mögött éppen most érkezett egy Kimenettel Veszprém-külsőről. Az emberekkel törődni kell Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a bizalmiak megítélése szerint igénylik-e, kérik-e véleményüket a szolgálati vezetők, mielőtt döntenek egyegy fontos közérdekű kérdésben? Támaszkodnak-e a különböző gazdasági vagy politikai feladatok megoldásában a bizalmiak segítségére? — Nálunk nemcsak a bizalmiak véleményére nem tartanak igényt a helyi vezetők — hangzik a válasz —, hanem a szakszervezeti bizottság álláspontjával sem nagyon törődnek. A látszat ugyan megvan, mert például a vasutasnapi jutalmazások előtt a bizalmiaktól javaslatot kért a művezető. Azután mégis nélkülünk döntöttek. — Még csak utólag sem magyarázta meg senki, hogy a szolgálati főnökség miért tért el a javaslatunktól. Kolter Gyula művezető erre így válaszol: — Kérem, én nemcsak művezető vagyok, hanem egyszemélyben a pártalapszervezet titkára is, valamint a Déli pályaudvar pártbizottságának tagja. Úgy vélem, hogy mind a szakszolgálatnak, mind a pártszervezetnek lehet a szakszervezeti aktivistákétól eltérő véleménye. A különböző javaslatok egyeztetése után nem biztos, hogy éppen a bizalmiak álláspontját fogadjuk el változatlanul. Furcsa is lenne, ha minden kérdésben egyedül az ő véleményük érvényesülne. Ezzel éppen az üzemi demokrácia szenvedne csorbát. — Így igaz. De a döntés után meg lehetne magyarázni a javaslat elvetésének okát. — Arra nincs időnk. Hol tartanánk a munkával, ha naphosszat efféle megbeszéléseket tartanánk? Enélkül pedig — meggyőző, okos beszéd nélkül — olyan problémák adódnak, melyek kicsendülnek a bizalmiak további szavaiból. — Annak ellenére, hogy nálunk a szakszervezeti bizottság rendszeresen tart értekezletet a bizalmiak részére, hiányosnak érezzük tájékoztatásunkat — mondja Mészáros Sándor. — Nem tudjuk például, mi az oka annak, hogy az emberek, akik nálunk rendkívül piszkos, olajos munkát végeznek, hónapok óta nem kapnak gyapotot, kézmosószert. Fél füllel hallottuk, hogy azért, mert rossz a mérleg, elvitték javításra, s nem lehet szétmérni, kiporciózni az anyagot. Ha csak ez lenne az oka, szerintünk kézenfekvő megoldás kínálkozik: a postások szívesen megengednék, hogy náluk, a szomszédban végezzük el a mérést. Az ilyen telíhetetlenség láttán a dolgozók joggal vetik szemünkre, hogy még ezt sem tudjuk elintézni. — Vannak más, hasonló gondok, melyeket közreműködésünkkel itt helyben meg lehetne oldani — veszi át a szót a másik bizalmi. — Ruhánkat, cipőnket gyorsan széteszi az olajsár, de a viselési idővel kapcsolatos téma számunkra tabu, azaz beszélni sem szabad róla. Miközben intézményesen nincs semmiféle megoldás, én a bizalmi, „maszek módon” felvettem a kapcsolatot a MÉH-vel. Öszszeírtam, kinek van szüksége bakancsra és páranként 14 forintos áron elláttam munkatársaimat a honvédségtől kiselejtezett, de még jó állapotban levő bakancsokkal. Most ezekben dolgozunk. Egyetlen hiba, hogy gumitalpúak, csúsznak a vason. Sérelmes Intézkedések — A szakszervezet részéről hiába léptünk fel annak érdekében is, hogy az utazástól — gépkezelői szolgálatból — hozzánk áthelyezett dolgozók részletfizetéssel válthassák meg egyenruhájukat, például a bundát, aminek viselési ideje még nem járt le. Vannak tehát olyan dolgozók köztünk, akiktől antiszociális módon, az előlegből és az azt követő zárfizetésből egyszerre vonták le a ruha árát: 800—1000—1200 forintokat, s kénytelenek voltak üres zsebbel hazamenni családjukhoz. Még a kilépők vagy elbocsátottak is jobban járnak, mint azok, akik így, a vasút rendelkezése miatt kényszerültek más beosztásba, és nem lettek hűtlenek a MÁV-hoz. A beszélgetés során még sok, hasonló téma került szóba, főként olyan sérelmek, melyek megszüntetésének módjára a bizalmiak többféle javaslatot is tudtak mondani Érdemes, sőt szükséges is lenne meghallgatni őket a fűtőház vezetőinek. S az időt sem szabad sajnálni a meggyőzésükre —, hogy ők is meggyőzhessenek másokat —, ha valamiben történetesem nem lenne igazuk. Kovács József Folyamatos bizalmi munkát Hozzászólás „A szakszervezeti munka alappillére” című cikkhez A szegedi területi bizottság — hasonlóan a többi középszervhez — évek óta sokat tesz azért, hogy a bizalmiak tevékenységét megfelelő szintre emelje. Egy sor olyan intézkedés látott napvilágot, amely ilyen irányban hatott. Ennek ellenére még nagyon sok a tennivaló. Ezekről beszélgettünk Hegedűs Sándor elvtárssal, Lökösháza állomás szakszervezeti bizottságának titkárával, aki egyéb más társadalmi megbízatása mellett a központi vezetőségnek is tagja. Még a központ és a területi bizottság brigádmunkája előtt — mint már annyiszor --- rendkívüli szakszervezeti bizottsági ülésen tárgyaltuk a bizalmi munka megjavításával kapcsolatos helyi teendőinket — mondotta a beszélgetésünk elején. — Megállapítottuk, hogy bizalmiaink jó felkészítésére kevés időt fordítottunk. Ha nem akarjuk, hogy a bizalmi funkció csak névleges legyen, ha növelni akarjuk tekintélyüket, többet kell velük törődnünk. Jobb is tájékozottság A helyi párt- és gazdasági vezetés megértéssel fogadta tervünket. Ma már elmondhatjuk, hogy jó időbeosztással, egyéni és közös áldozattal a bizalmiak részére megfelelő általános és helyi vonatkozású eligazításokat tartunk — folytatta tovább Hegedűs Sándor. — A lehetőségek maximális kihasználásával elértük, hogy konzultatív megbeszélésre is van időnk. Az eddigi feladatkiszabás helyett a bizalmiak kérdéseket tesznek fel, majd beszámolnak munkájukról. A jobb tájékozottság következtében munkájuk ma már nem kampányszerű, hanem folyamatos, mindennapi tevékenység. A nagyobb önbizalom, a magabiztosabb tevékenység érdekében a szakszervezeti bizottság reszortosai — még a titkár sem — nem végezhetik el a munkát a bizalmiak helyett. Ma már idejét múlta az a hibás elméletből fakadó gyakorlat, hogy egyedül csak a titkár végez hathatós szakszervezeti munkát. A továbbiakban még erőteljesebben kell fáradoznunk a bizalmiak jogainak érvényesítéséért. A jutalmazásnál, kitüntetésnél, bérráépítésnél, üdülőjegyek elosztásánál — sokszor ha elengedhetetlenül szükséges, a rövid határidő rovására is — egyszer sem hagyjuk figyelmen kívül a bizalmiak javaslatát, véleményét. Több központi vezetőségi ülésen elhangzott már, hogy a felső és középszervek figyelmét, tevékenységét az alapszervezeti munka megjavítására, segítésére kell összpontosítani. Ez a jelszó alapszervezeti szinten, a döntési jogot a bizalmiak számára is biztosítani kell. Nincs az a vezetőségi tag, aki nyugodtabb lelkiismerettel mondhatna véleményt egy-egy dolgozóról, mint éppen a csoportbizalmi. Talán szerencsés helyzetben vagyunk felelősségteljes munkánk ellenére. A magyar határőrséggel komplex brigádban dolgozunk, így az aktuális politikai és nemzetgazdasági problémákról időben értesülünk. Ez az aktuális tájékoztatási rendszer nagymértékben elősegíti a bizalmiak agitációs, propaganda és nevelő tevékenységét. Nagyon jónak tartjuk a területi bizottság munkamódszerét is. Nemcsak rendezvényeinket látogatják, hanem előadások megtartását is vállalják a bizalmiak oktatásában, emellett személyesen is részt vesznek csoportértekezleteken. Növelni kell a bizalmimunka hatékonyságát Véleményem az, hogy a bizalmi munka megjavítása érdekében a felső és középszerveinknek jelentős tevékenységet kell kifejteni, a még meglevő hiányosságok felszámolására, a bizalmi munka hatékonyságának fokozására mégis az alapszervezet tehet a legtöbbet. St Tóth András Igazodni a mindennapi élethez A szegedi területi bizottság szeptember 25-én megvitatta az igazgatóság területén folyó agitációs, propaganda és kulturális nevelőmunka helyzetét, s a következő idők feladatait. A jelentés rámutat, hogy a szóbeli agitáció egyre inkább a közvélemény formálásának eszközévé válik. A személyre szóló meggyőző munka minden szakszervezeti tisztségviselő feladata, azonban a bázist a bizalmi hálózat jelenti. A megválasztott bizalmiak közül nem mindenki él ezzel a lehetőséggel. Tapasztalataik bizonyítják, hogy a felsőbb szervektől kapott tájékoztatás — ami nélkülözhetetlen eleme az agitációs munkának — több helyen még mindig csak a szakszervezeti bizottságok tagjaiig jut el. Ezeken a helyeken a bizalmi hálózat tevékenysége leszűkül, a megbízatásuk formálissá válik. Az ismertetésből kitűnik, hogy az alapszervezeteknél nem kielégítő a tudományos ismeretterjesztő munka. Kevés humántagozatú munkásakadémiát, ismeretterjesztő előadássorozatot szerveztek, pedig az előadások népszerűek voltak. A művelődési intézményekkel kapcsolatban megállapítják, hogy sok még a tennivaló, mert a kultúrnevelő tevékenység nem érte el a kívánt szintet. A könyvtári munka évek óta egy helyben topog. Főleg a könyvtári propagandamunka megjavításában van sok tennivaló, mert a propaganda igen gyenge. Az alapszervezeteknek sokkal jobbam kell segíteni a szocialista brigádok kulturális vállalásainak helyes kialakítását, a feltételek biztosítását. A kulturális, agitációs és propagandamunkát — időszerűségénél és jelentőségénél fogva is — helyes volt a területi bizottsági ülés napirendjére tűzni. Sok tanulságot lehet levonni a jelentésből és a hozzászólásokból. Egyet azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni: a szakszervezet agitációs, propaganda és kulturális nevelő tevékenysége csak akkor válik hatékonyabbá, ha az igazodik az élethez, a mindennapos gyakorlat megy annyi kérdéséhez. Horváth Ferenc