Magyar Vasutas, 1969 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1969-12-03 / 23. szám

4 MAG­YAR VASIÉT­AS Okuljunk a balesetekből Tanulságos­ankét és figyelemre méltó kezdeményezés Szentlőrinc állomáson • A mohai szerencsétlenség híre, a négy vasutas tragédiája, már bejárta az országot. Ta­lán nincs is olyan szolgálati hely, ahol ne ismer­nék az október 14-i esemény legapróbb mozza­natát is. A megtörtént dolgokat azonban meg nem történtté tenni nem lehet. A mohai eset megrendítő és szomorú. Az eseményből okul­nunk, tanulnunk kell, hogy elejét vegyük egy újabb tragédiának. A Baranya megyei Szentlő­­­­rinc állomás dolgozói ankéton vitatták meg a Magyar Vasu­tas november 3-i számában megjelent „Négy vasutas meg­halt” című cikket. Az állomás gazdasági és mozgalmi vezetői, Tőke János állomásfőnök, Tankó József, a szakszervezeti bizottság titkára és Kalauz János, a pártszervezet titkára kezdeményezték a mohai Sze­rencsétlenség okainak elemzé­sét, a cikk megvitatását. Az ankéton részt vett Kisbódis János, a pécsi területi bizott­ság munkavédelmi felügyelője, Bánfai Domonkos, a pécsi igazgatóság III. osztályának munkavédelmi előadója és je­len volt a Magyar Vasutas szerkesztőségének képviselője, a cikk írója is. A meghívásnak annál is in­kább örömmel tettünk eleget, mert úgy éreztük, hogy ez az ankét nemesek azokhoz szólt, akik ott megjelentek, hanem az ország valamennyi vasuta­sához. A vasút egész embert kíván A szentlőrinciek őszintén, kertelés nélkül beszéltek azok­ról a kérdésekről, amelyek foglalkoztatják őket, s ame­lyek ma még sok esetben ne­hezítik a munkát. Lakatos Gyula, Szabó Sándor, Németh János, Ekker Péter és a töb­biek mind-mind egyetértettek azzal, hogy ketté kell választa­ni az otthoni és a vasúti mun­kát. Ha szolgálatba megy vala­ki, akkor csak a munk­ájára gondoljon, a gondokat, a csa­ládi ügyeket próbálja odaha­za hagyni. De gond nélküli ember nincs. S a vasutasok nem is tartoznak a jól megfi­zetett állampolgárok közé, bár ha valaki eljegyezte magát a vasúttal — mondották —, ak­kor szolgálja azt becsülettel A vasút egész embert kíván, s egy pillanatnyi kihagyás tragédiához vezethet. Az ankét részvevői elmon­dották azt is, hogy valameny­­nyiüknek van „háztájija”, s eddig még sikerült odahaza hagyniuk a gondokat. Szó esett a nagyobb megbecsülésről, az utánpótlásról, hiszen a lét­számhiány ma már szinte min­den állomáson gondot, nehéz­séget jelent. A mohai szerencsétlenséget a részvevők nem akarták ugyan a létszámhiánnyal ma­gyarázni, de többek vélemé­nye volt az, hogy egy állandó váltókezelő — aki nem mint helyettes dolgozik, s nem messziről, kilométerekről jár munkahely­re — mint Szili József — talán pontosabb és kötelességtudóbb munkát vég­zett volna. Sok olyan momen­tum játszhatott közre Szili Józsefnél, ami elvonta figyel­mét a munkától. Azonkívül alkati és idegrendszeri kérdés is, hogy egy adott munkahe­lyen milyen eredményesen dolgozik valaki. Nagyobb megbecsülést Mindegyik hozzászólásból kitűnt, hogy vasutasaink na­gyobb megbecsülést várnak, s ez alatt elsősorban nem­­az anyagi megbecsülést értették, hanem több olyan kérdés ren­dezését, ami szorosan össze­függ munkájaikkal, a vasút munkájával. Beszéltek arról is — ez sem csak a szentlőrinci vasutasok ügye —, hogy a szolgálatból „lelépő” vasutasoknak sokszor órákat kell várni a vonatra, míg az AKÖV autóbusszal sok esetben azonnal haza utazhat­nának. Miért nem lehet leg­alább aromásonként autóbusz szolgálati jegyeket rendszere­síteni, hogy azt az vegye igény­be, akinek a munkája, vagy beosztása úgy kívánja? Sok­szor apróbb sérelmek, rossz vezénylés, vagy meg nem en­gedhető hang rosszkedvűvé, sértetté teszi az embereket. S az ilyen ember kedvét veszti, nem látja munkája értelmét. Úgy érzi, nem becsülik meg, s innét csak egy lépés választ­ja el attól, hogy más munka­helyet keressen, vagy hanya­gul, felületesen végezze mun­káját. Ez utóbbinál pedig már fennáll a balesetveszély. Balesetmentesen dolgoznak A szentlőrinci vasutasoknak igazat kell adni. Több megbe­csülést, nagyobb figyelmet ér­demelnek vasutasaink, hiszen az ő munkájuk még a legmo­dernebb technika közepette sem nélkülözhető. A mohai szerencsétlenség tanulságát minden esetben ab­ban látják — s egyszerű, ke­resetlen szavakkal ezt is na­gyon sokan elmondták —, hogy mindig és mindenkor az utasítások szerint kell dolgoz­ni. A vasútnál nincs kevésbé fontos és fontos beosztás, itt minden munkakör nagyon fontos és minden munkakör kipihent, nyugodt idegzetű, egész embert kíván. A szentlőrinciek azt is kez­deményezték — s örömmel adunk helyt írásunkban ennek is —, hogy a vasút valamennyi szolgálati helyén vitassák meg ankét formájában az elmúlt idők vasúti szerencsétlenségeit, különös tekintettel a mohai balesetre és ki-ki a maga te­rü­letén vonja le a következ­tetést, egyszóval okuljanak­ be­lőle. Szentlőrinc álo­máson egyéb­ként tíz év óta nem volt bal­eset, pedig a forgalmukat te­kintve a középállomások kö­zött a pécsi igazgatóság terü­letén az első helyen állnak. Naponta 20—25 tehervonatot rendeznek, s az elmúlt évben nagyobb forgalmuk volt, mint Kaposvárnak. Segítenek ren­dezni Dombóvárnak, Barcsnak és Pécsnek, azonkívül itt ál­lítják össze a Sellye felé induló összes tehervonatot. Egyszóval a nagy munka közepette nem­csak szavakkal, hanem tettek­kel is bizonyítják, hogy pon­tos és lelkiismertes munkát végeznek. Szerény­ József Létszámhiány Veszprémvarsányban Veszprémvarsányban soha­sem látott gondokat okoz a létszámhiány. Az elmúlt évek­ben sok sérelmet okozott át­szervezések és a gyakran sé­relmezett személyzeti politika miatt elvándoroltak a vasuta­sok Veszprémvarsány térségé­ből. A köz1°kedési koncepció vonal és állomás megszünte­téséről szóló része is nyárta­­lanságot keltett. Ma tudták a vasutasok is, hogy az legfel­jebb áthelyezéssel jár, mégis aggódtak a jövőjükért, ugyan­is aki már egy helyen családi házat épített, vagy ahhoz fo­gott, nem szívesen megy más­hová dolgozni, így aztán sok vasutas inkább előbb keresett állást, minthogy később áthe­lyezzék. Harmincegyen mentek el az utóbbi néhány évben és vo­nal­részükön 13 fő vasutas hiányzik. Igaz, 18 állást meg­szüntettek, de a helyzet írp­ is súlyos. Közben a környékbeli városok ipari üzemei csábítják dolgozóinkat, akik inkább vál­lalják a bejárást, a jobb mun­kakörülmények érdekében. Jablonkay Géza Bakonyszentlászló Tragikusan is végződtetett volna... Október 17-én 11.06 órakor Sümegi bazaltbánya és Sü­meg között a 273-1­20 sz. szel­vényben lévő sorompó nél­küli útátjárón a 7522 számú személyvonat elütötte a Du­nántúli Kőolaj- és Földgáz­termelő Vállalat FD 96—63 trsz kővel rakott „Tátra” tí­pusú tehergépkocsiját. A baleset következtében a személyvonat mozdonya, szer­kocsija és DM­ 65839 psz. szolgálati kocsija minden ten­gel­yével siklott és oldalára dőlt. A Ba 5718 psz. személy­­kocsi két ten­gell­yel siklott. A pálya 90—100 méter hosszban súlyosan megrongolódott és egy távbeszélő oszlop kitört. A pálc­át a tanolcai segély­­menet és a nárvafernn tartási szaksért­tísálat dolgozói 16 órá­ra felszabadították. A rendőr­séget közös vizsgálat szerint a balesetért Horváth Ferenc bázaseerettttei lakos, a teher­gépkocsi vezetője a f­előltti, aki az idevonatkozó KRESZ- szabályt nem tartotta be, mi­szerint a vasúti át­járón csak ekkor szab'áthaladni, ha a jármű vezetője kellőképpen men'ni'szed'jít az áthaladás ve­­rzékrtelenségéről. (56. §, KRESZ-szabály 1.) A mozdonyvezető az útát­járó előtt az előírt figyelt jel­zést alkalmazta, így a balese­tért vasúti dolgozót felelősség nem terhel. A gépkocsivezető a gépkocsi és a mozdony alá kerülve az ülés roncsai közé szorulva irá­nyította a kiszabadítására azonnal megindult mentési munkálatokat. A mentés egé­szen rövid idő alatt sikerrel járt,­­ hála a mentési mun­kálatokban részt vevők gyors és szakszerű munkájának — és Horváth Ferenc, a baleset előidézője jelentéktelen kar­­colással került ki a roncsok alól. Kovács Imre 160 férőhelyes óvoda­i bölcsőde Záhonyban November 19-én egy új, modern szociális létesítmény­nyel gazdagodott a záhonyi csomópont. Átadták rendelte­tésének a 160 férőhelyes nap­közi otthont és bölcsödét. A­z átadásnál jelen voltak a járá­si és helyi párt- és tömegszer­vezetek, tanácsok, a debreceni igazgatóság, Záhony állomás képviselői, Gulyás János, a szakszervezet titkára, dr. Ri­­móczi László, a Vasúti Főosz­tály 3. szakosztályának veze­tője. Az avató ünnepségen Lo­vász Imrének, a debreceni te­rületi bizottság titkárának megnyitója után Szegedi Nán­dor, az igazgatóság vezetője méltatta az intézmény jelen­tőségét. „A mai napon a záhonyi dolgozók régi vágya teljesült. Megoldódott gyermekeink el­helyezése. Nyugodtabban dol­gozhatnak, hiszen tudják, hogy legféltettebb kincsük, gyermekük jó környezetben, szakavatott kezekben, kifo­gástalan gondoskodásban és ellátásban nevelkedik, fejlő­dik. A korszerű intézmény­ben, jól képzett óvónők, gon­dozónők felügyelete alatt megvan a biztosíték arra, hogy az itt nevelt és gondo­zott gyermekek egykor majd ügyünk és munkánk folytatói lesznek.” — mondotta többek között Szegedi elvtárs. A 7,5 millió forintos költ­séggel épült és minden igényt kielégítően felszerelt intéz­ményhez hasonló eddig még nem épült a vasúton. A 80 óvodás­ és 80 bölcsődés korú gyermek neveléséről 35 főnyi személyzet gondoskodik Elek Zoltánná vezetésével. A saját konyhával, mosodá­val, orvosi rendelővel ellátott intézmény környezete, udvara, játszótere új színfoltja Zá­hony községnek. Közvetlen közelében épül, s jövőre át­adásra kerül az új orvosi ren­delő. Ami külön is említésre méltó, hogy a megnyitáskor szinte a teljes felszerelés, az ágyaktól a játékokig rendel­kezésre állt. Sőt, néhány em­berpalánta — úgy látszik, nem akartak elkésni — már birtokába is vette a nem min­dennapi élménnyel kecsegtető napközi otthont Ezúttal még sikerült! As élettel játszani nem szabad Veszélyforrás, veszélyzóna, közvetlen veszély stb. így rangsorolja az életet és testi épséget fenyegető ártalmakat, az Általános Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendsza­­bály, közismert nevén, az ÁBEC. Már a felsorolás önmaga is balesetet láttat, vagy sejtet, különösen azokban, akik mun­kájuk során gyakran kerülnek ilyen környezetbe, vagy vala­mligha kell részletesen tag­lalni, hogy a vasút területén, egyik legjellemzőbb veszély­­forrást a járművek, illetve azok közlekedése képezi. Ezek hatóköre, veszélyzónája a tel­ milyen formában tanúi voltak balesetnek. Pedig a fogalmak behatárolásával, és leírásával az ÁBEC nem csupán az ér­zelmekre kíván hatni, bár ez is célja. Ami ennél is fonto­sabb, az ÁBEC egyértelmű kö­vetelményeket tartalmaz, töb­bek között a munk­afolyama­­toknak e veszélyességi kategó­riák szerint történő besorolá­sára, illetve egyúttal ennek megfelelő védelem kialakításá­ra. Néhány mondatot idézünk az eseményről felvett jegyző­könyvekből. „Akkor eszmél­tem magamhoz, amikor láb­­zsibbadást éreztem, de ek­­kor már láttam a kocsi­kat a fejem felett. Pilla­natok alatt ráeszméltem, hogy a vágányok között fekszem és rettenetes érzések között vár­tam a fejleményeket. Alig pár pillanat múlva vettem észre, hogy Lázár kocsivizsgá­ló társam is a sínek között fekszik.” Aligha kell többet­­­­dézni Veres Sándornak, a fü­­­­zesabonyi vontatási főnökség­­ kocsivizsgálójának október­­ 14-én történt balesete jegyző­­­­könyvéből ahhoz, hogy egy­­ borzalmas helyzet képe eleve­nedjék meg előttünk. Hogyan történt? Füzesabony állomás forgalmi szolgálatte­vője október 15-én 21.30 óra­­ körül hangosbemondó útján tájékoztatta az állomás sze­mélyzetét több vonat egyide­jű behaladásáról. A VIII. vá­gányra a 449/A, az I. vágány­ra, az 5558 sz. vonatok jártak be, a III. vágányon vonat ha­ladt át. A bejelentés tudomá­sul vétele után a raktári vá­gány mellett lévő kocsivizsgá­ló helyiségből a kocsivizsgá­­lók elindultak, hogy megkezd­jék az érkező vonatok fogadá­sát és vizsgálatát Elsőként Várk­onyi Ambrus hagyta el a helyiséget, hogy a VIII. sz. vágányra érkező vo­natot fogadja, őt követte Ve­res Sándor, aki emlékezete szerint körültekintés után a helyiség előtt húzódó raktári vágányon akart keresztül ha­ladni, mivel látta az I. vágá­nyon közeledő 5558-ast, ő és társa ezt a vonatot szándéko­zott megvizsgálni. Ekkor ért mellé Lázár János kocsivizs­gáló. Alig váltottak egymással néhány szót, a raktári vágá­nyon az állomási társaikkal telt szerelvény előbb Lázár Jánost, majd Veres Sándort is ellökte. Mind a ketten a vá­gány tengelyébe zuhantak, a tolt kocsisor pedig tovább ha­ladt felettük. Űrszelvényben álltak A tartalékkal tolt menetet végülis a kocsisor második ko­csijának lépcsőjén tartózkodó kocsirendező állította meg úgy, hogy az elütöttek fölött a har­madiknak besorozott kocsi állt meg. Ezekr­e a szörnyű pilla­natokra utal Veres Sándor jegyzőkönyvi vallomásából vett idézet. Hogyan történhetez, hogy két régi vasutas ilyen veszé­lyes helyzetbe került? Hogyan történhetett, hogy a tolt sze­relvény menetét akadályozó veszélyhelyzetre a mozgó sze­relvény személyzete nem rea­gált időben? A baleset „sze­rencsés” kimenetele folytán maguk adhatnak erre választ, de amiből rajtuk kívül mások­nak is le kell vonni a tanul­ságokat. Veres Sándor emlékezik, hogy a raktári vágányon tőle 80—100 méterre kocsik voltak. De mint mondja, nem észlelte azok mozgását. Lázár arra sem­ emlékszik, hogy egyáltalán kö­rülnézett-e. Csupán ezekből is megállapítható, hogy jelentős mértékben a saját biztonságra vonatkozó szabályok — F 2, 159 és 204 pontjában előírtak — figyelmen kívül hagyását idézte elő a balesetet. Az el­ütés ténye egyértelműen arra mutat, hogy a két kocsivizs­gáló a raktári végány tenge­lyében tartózkodva fogadta az I. vágányra bejáró vonatot. Nem tartották önmagukra ve­szélyesnek, hogy egy forgalom alatt álló vágány űrszelvényé­ben vannak, pedig a mozdulat­lannak vélt kocsik képében a veszély egyre közeledett felé­jük. Forgalmi szolgálattevők, vonatvezetők estek már áldo­zatául annak, hogy több vonat egyidejű mozgása közül csak az általuk irányítottra figyel­tek, más forgalom alatt állá ■vágányközből. Ez történt a ko­csivizsgálók esetében is. A tolt szerelvényt kísérő kocsi­rendező a kocsisor közepe tá­ján szabadnak látta a raktári vágányt, vonatja megállításá­ról már csak az elütés után intézkedett. Pedig a raktári vágány nem volt szabad. Ve­res és Lázár erős fényű kocsi­vizsgálói lámpával kezükben a v vágány tengelyében voltak. A­ balesetet az F 2. utasítás 455. pontjában leírtak szerint vég­zett tolatás esetén egyetlen fi­gyelmeztető szóval megakadál­­yozhatták volna. "A vasúton mindig vigyázni kell Ezúttal még sikerült. Veres Sándor és Lázár János kocsi­rendezők „viszonylag” kzön­­­nyebb sérülést szenvedtek. Az esetek többségében azonban az ilyen események sokkal szo­morúbban végződnek. A veszélyzónán — űrszelvé­nyen — belül végzett tevé­kenység nem tűr lazaságot, figyelmetlenséget. A veszé­lyekkel szemben nem lehet rutinosságra, megérzésre épí­teni. A vasút területén minden járművet álandóan mozgóké­pesnek és minden vágányt mindenkor forgalom alatt álló­nak kell tekinteni. N­. K. Mások testi épségére is vigyázzunk fel pályaűrszelvény. A köz­vetlen veszély pedig annálfog­­va áll fenn, hogy e veszély­források bármely pillanatban kifejthetik káros hatásukat. Különösen igaz ez személyek­re nézve. Elsősorban azért, mert főként a forgalmi, von­tatási és pályafenntartási dol­gozóik többsége munkája ter­mészeténél fogva űrszelvé­nyen belül is végzi munkáját. Ilyen körülmények között sze­mélyi biztonságuk elsősorban magatartásuktól függ. Ilyen környezetből adódóan, nagy jelentősége van a szemé­lyi és szervezési követelmé­nyeknek. Köztudott, hogy e követelmények mind szakkép­zettségi, gyakorlottsági, szelle­mi, fizikai alkalmassági, mind technológiai szabályozási te­kintetben igen szigorúak. A legszigorúbb előírások is csak maradéktalan végrehaj­tás útján érik el azonban a kívánt célt: az élet és testi épség védelmét. Az űrszel­vényen belül végzett munka során nagyfokú egymásra utaltság jellemzi a szakszolgá­latok, de vezetők és beosz­tottak együttműködését is. Kölcsönösen figy­elmesnek, óvatosnak és fegyelmezettnek kell tehát lenni mindazoknak, akiknek mulasztásából önma­guk, vagy mások testi épségé­re káros következmények származhatnak. Lapunk legutóbbi száma egy teljes oldalt szentelt a vasút baleseti helyzetének elemzésé­re, a szükséges tanulságokra utalva. A következőkben leírt esemény — akkor hely hiá­nyában nem került a lapba — levonható tanulsága azonban, ennek is van. A vágány tengelyébe zuhantak épül az új, 990 személyes öltöző és fürdő a dunakeszi jármű­javítóban. A járműjavító társadalmi és gazdasági vezetőinek kezdeményezésére a kivitelező és kilenc alvállalkozó szocia­lista szerződést kötöttek, s az építők vállalták, hogy hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére határidő előtt, április 4-re átadják a létesítményt. (Fotó és szöveg: Szőnyi Lajos.) 1959. DECEMBER 8. A rongálásról A Zalaegerszegről induló 7412-es személyvonat első osztályú kocsijának egyik fülkéjében az elmúlt héten a hamutartók leszakítva hever­tek a csomagtartóban. Amikor pedig visszafelé utaztam, a 7427-es első osztályú kocsijá­nak külső ajtaján a kilincset találtam letörve. Meg is kér­deztem a kalauzt, mióta van ilyen állapotban az ajtó? Nem tudta. Ő is úgy vette át — mondotta. Az igaz, hogy a kocsirongá­­lók ellen fel kell lépni. De az is igaz, hogy a rossz kocsiitat meg kell javítani. Markos József

Next