Magyar Vasutas, 1969 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1969-12-03 / 23. szám
4 MAGYAR VASIÉTAS Okuljunk a balesetekből Tanulságosankét és figyelemre méltó kezdeményezés Szentlőrinc állomáson • A mohai szerencsétlenség híre, a négy vasutas tragédiája, már bejárta az országot. Talán nincs is olyan szolgálati hely, ahol ne ismernék az október 14-i esemény legapróbb mozzanatát is. A megtörtént dolgokat azonban meg nem történtté tenni nem lehet. A mohai eset megrendítő és szomorú. Az eseményből okulnunk, tanulnunk kell, hogy elejét vegyük egy újabb tragédiának. A Baranya megyei Szentlőrinc állomás dolgozói ankéton vitatták meg a Magyar Vasutas november 3-i számában megjelent „Négy vasutas meghalt” című cikket. Az állomás gazdasági és mozgalmi vezetői, Tőke János állomásfőnök, Tankó József, a szakszervezeti bizottság titkára és Kalauz János, a pártszervezet titkára kezdeményezték a mohai Szerencsétlenség okainak elemzését, a cikk megvitatását. Az ankéton részt vett Kisbódis János, a pécsi területi bizottság munkavédelmi felügyelője, Bánfai Domonkos, a pécsi igazgatóság III. osztályának munkavédelmi előadója és jelen volt a Magyar Vasutas szerkesztőségének képviselője, a cikk írója is. A meghívásnak annál is inkább örömmel tettünk eleget, mert úgy éreztük, hogy ez az ankét nemesek azokhoz szólt, akik ott megjelentek, hanem az ország valamennyi vasutasához. A vasút egész embert kíván A szentlőrinciek őszintén, kertelés nélkül beszéltek azokról a kérdésekről, amelyek foglalkoztatják őket, s amelyek ma még sok esetben nehezítik a munkát. Lakatos Gyula, Szabó Sándor, Németh János, Ekker Péter és a többiek mind-mind egyetértettek azzal, hogy ketté kell választani az otthoni és a vasúti munkát. Ha szolgálatba megy valaki, akkor csak a munkájára gondoljon, a gondokat, a családi ügyeket próbálja odahaza hagyni. De gond nélküli ember nincs. S a vasutasok nem is tartoznak a jól megfizetett állampolgárok közé, bár ha valaki eljegyezte magát a vasúttal — mondották —, akkor szolgálja azt becsülettel A vasút egész embert kíván, s egy pillanatnyi kihagyás tragédiához vezethet. Az ankét részvevői elmondották azt is, hogy valamenynyiüknek van „háztájija”, s eddig még sikerült odahaza hagyniuk a gondokat. Szó esett a nagyobb megbecsülésről, az utánpótlásról, hiszen a létszámhiány ma már szinte minden állomáson gondot, nehézséget jelent. A mohai szerencsétlenséget a részvevők nem akarták ugyan a létszámhiánnyal magyarázni, de többek véleménye volt az, hogy egy állandó váltókezelő — aki nem mint helyettes dolgozik, s nem messziről, kilométerekről jár munkahelyre — mint Szili József — talán pontosabb és kötelességtudóbb munkát végzett volna. Sok olyan momentum játszhatott közre Szili Józsefnél, ami elvonta figyelmét a munkától. Azonkívül alkati és idegrendszeri kérdés is, hogy egy adott munkahelyen milyen eredményesen dolgozik valaki. Nagyobb megbecsülést Mindegyik hozzászólásból kitűnt, hogy vasutasaink nagyobb megbecsülést várnak, s ez alatt elsősorban nemaz anyagi megbecsülést értették, hanem több olyan kérdés rendezését, ami szorosan összefügg munkájaikkal, a vasút munkájával. Beszéltek arról is — ez sem csak a szentlőrinci vasutasok ügye —, hogy a szolgálatból „lelépő” vasutasoknak sokszor órákat kell várni a vonatra, míg az AKÖV autóbusszal sok esetben azonnal haza utazhatnának. Miért nem lehet legalább aromásonként autóbusz szolgálati jegyeket rendszeresíteni, hogy azt az vegye igénybe, akinek a munkája, vagy beosztása úgy kívánja? Sokszor apróbb sérelmek, rossz vezénylés, vagy meg nem engedhető hang rosszkedvűvé, sértetté teszi az embereket. S az ilyen ember kedvét veszti, nem látja munkája értelmét. Úgy érzi, nem becsülik meg, s innét csak egy lépés választja el attól, hogy más munkahelyet keressen, vagy hanyagul, felületesen végezze munkáját. Ez utóbbinál pedig már fennáll a balesetveszély. Balesetmentesen dolgoznak A szentlőrinci vasutasoknak igazat kell adni. Több megbecsülést, nagyobb figyelmet érdemelnek vasutasaink, hiszen az ő munkájuk még a legmodernebb technika közepette sem nélkülözhető. A mohai szerencsétlenség tanulságát minden esetben abban látják — s egyszerű, keresetlen szavakkal ezt is nagyon sokan elmondták —, hogy mindig és mindenkor az utasítások szerint kell dolgozni. A vasútnál nincs kevésbé fontos és fontos beosztás, itt minden munkakör nagyon fontos és minden munkakör kipihent, nyugodt idegzetű, egész embert kíván. A szentlőrinciek azt is kezdeményezték — s örömmel adunk helyt írásunkban ennek is —, hogy a vasút valamennyi szolgálati helyén vitassák meg ankét formájában az elmúlt idők vasúti szerencsétlenségeit, különös tekintettel a mohai balesetre és ki-ki a maga területén vonja le a következtetést, egyszóval okuljanak belőle. Szentlőrinc álomáson egyébként tíz év óta nem volt baleset, pedig a forgalmukat tekintve a középállomások között a pécsi igazgatóság területén az első helyen állnak. Naponta 20—25 tehervonatot rendeznek, s az elmúlt évben nagyobb forgalmuk volt, mint Kaposvárnak. Segítenek rendezni Dombóvárnak, Barcsnak és Pécsnek, azonkívül itt állítják össze a Sellye felé induló összes tehervonatot. Egyszóval a nagy munka közepette nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítják, hogy pontos és lelkiismertes munkát végeznek. Szerény József Létszámhiány Veszprémvarsányban Veszprémvarsányban sohasem látott gondokat okoz a létszámhiány. Az elmúlt években sok sérelmet okozott átszervezések és a gyakran sérelmezett személyzeti politika miatt elvándoroltak a vasutasok Veszprémvarsány térségéből. A köz1°kedési koncepció vonal és állomás megszüntetéséről szóló része is nyártalanságot keltett. Ma tudták a vasutasok is, hogy az legfeljebb áthelyezéssel jár, mégis aggódtak a jövőjükért, ugyanis aki már egy helyen családi házat épített, vagy ahhoz fogott, nem szívesen megy máshová dolgozni, így aztán sok vasutas inkább előbb keresett állást, minthogy később áthelyezzék. Harmincegyen mentek el az utóbbi néhány évben és vonalrészükön 13 fő vasutas hiányzik. Igaz, 18 állást megszüntettek, de a helyzet írp is súlyos. Közben a környékbeli városok ipari üzemei csábítják dolgozóinkat, akik inkább vállalják a bejárást, a jobb munkakörülmények érdekében. Jablonkay Géza Bakonyszentlászló Tragikusan is végződtetett volna... Október 17-én 11.06 órakor Sümegi bazaltbánya és Sümeg között a 273-120 sz. szelvényben lévő sorompó nélküli útátjárón a 7522 számú személyvonat elütötte a Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat FD 96—63 trsz kővel rakott „Tátra” típusú tehergépkocsiját. A baleset következtében a személyvonat mozdonya, szerkocsija és DM 65839 psz. szolgálati kocsija minden tengelyével siklott és oldalára dőlt. A Ba 5718 psz. személykocsi két tengellyel siklott. A pálya 90—100 méter hosszban súlyosan megrongolódott és egy távbeszélő oszlop kitört. A pálcát a tanolcai segélymenet és a nárvafernn tartási szaksérttísálat dolgozói 16 órára felszabadították. A rendőrséget közös vizsgálat szerint a balesetért Horváth Ferenc bázaseerettttei lakos, a tehergépkocsi vezetője a felőltti, aki az idevonatkozó KRESZ- szabályt nem tartotta be, miszerint a vasúti átjárón csak ekkor szab'áthaladni, ha a jármű vezetője kellőképpen men'ni'szed'jít az áthaladás verzékrtelenségéről. (56. §, KRESZ-szabály 1.) A mozdonyvezető az útátjáró előtt az előírt figyelt jelzést alkalmazta, így a balesetért vasúti dolgozót felelősség nem terhel. A gépkocsivezető a gépkocsi és a mozdony alá kerülve az ülés roncsai közé szorulva irányította a kiszabadítására azonnal megindult mentési munkálatokat. A mentés egészen rövid idő alatt sikerrel járt, hála a mentési munkálatokban részt vevők gyors és szakszerű munkájának — és Horváth Ferenc, a baleset előidézője jelentéktelen karcolással került ki a roncsok alól. Kovács Imre 160 férőhelyes óvodai bölcsőde Záhonyban November 19-én egy új, modern szociális létesítménynyel gazdagodott a záhonyi csomópont. Átadták rendeltetésének a 160 férőhelyes napközi otthont és bölcsödét. Az átadásnál jelen voltak a járási és helyi párt- és tömegszervezetek, tanácsok, a debreceni igazgatóság, Záhony állomás képviselői, Gulyás János, a szakszervezet titkára, dr. Rimóczi László, a Vasúti Főosztály 3. szakosztályának vezetője. Az avató ünnepségen Lovász Imrének, a debreceni területi bizottság titkárának megnyitója után Szegedi Nándor, az igazgatóság vezetője méltatta az intézmény jelentőségét. „A mai napon a záhonyi dolgozók régi vágya teljesült. Megoldódott gyermekeink elhelyezése. Nyugodtabban dolgozhatnak, hiszen tudják, hogy legféltettebb kincsük, gyermekük jó környezetben, szakavatott kezekben, kifogástalan gondoskodásban és ellátásban nevelkedik, fejlődik. A korszerű intézményben, jól képzett óvónők, gondozónők felügyelete alatt megvan a biztosíték arra, hogy az itt nevelt és gondozott gyermekek egykor majd ügyünk és munkánk folytatói lesznek.” — mondotta többek között Szegedi elvtárs. A 7,5 millió forintos költséggel épült és minden igényt kielégítően felszerelt intézményhez hasonló eddig még nem épült a vasúton. A 80 óvodás és 80 bölcsődés korú gyermek neveléséről 35 főnyi személyzet gondoskodik Elek Zoltánná vezetésével. A saját konyhával, mosodával, orvosi rendelővel ellátott intézmény környezete, udvara, játszótere új színfoltja Záhony községnek. Közvetlen közelében épül, s jövőre átadásra kerül az új orvosi rendelő. Ami külön is említésre méltó, hogy a megnyitáskor szinte a teljes felszerelés, az ágyaktól a játékokig rendelkezésre állt. Sőt, néhány emberpalánta — úgy látszik, nem akartak elkésni — már birtokába is vette a nem mindennapi élménnyel kecsegtető napközi otthont Ezúttal még sikerült! As élettel játszani nem szabad Veszélyforrás, veszélyzóna, közvetlen veszély stb. így rangsorolja az életet és testi épséget fenyegető ártalmakat, az Általános Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendszabály, közismert nevén, az ÁBEC. Már a felsorolás önmaga is balesetet láttat, vagy sejtet, különösen azokban, akik munkájuk során gyakran kerülnek ilyen környezetbe, vagy valamligha kell részletesen taglalni, hogy a vasút területén, egyik legjellemzőbb veszélyforrást a járművek, illetve azok közlekedése képezi. Ezek hatóköre, veszélyzónája a tel milyen formában tanúi voltak balesetnek. Pedig a fogalmak behatárolásával, és leírásával az ÁBEC nem csupán az érzelmekre kíván hatni, bár ez is célja. Ami ennél is fontosabb, az ÁBEC egyértelmű követelményeket tartalmaz, többek között a munkafolyamatoknak e veszélyességi kategóriák szerint történő besorolására, illetve egyúttal ennek megfelelő védelem kialakítására. Néhány mondatot idézünk az eseményről felvett jegyzőkönyvekből. „Akkor eszméltem magamhoz, amikor lábzsibbadást éreztem, de ekkor már láttam a kocsikat a fejem felett. Pillanatok alatt ráeszméltem, hogy a vágányok között fekszem és rettenetes érzések között vártam a fejleményeket. Alig pár pillanat múlva vettem észre, hogy Lázár kocsivizsgáló társam is a sínek között fekszik.” Aligha kell többetdézni Veres Sándornak, a füzesabonyi vontatási főnökség kocsivizsgálójának október 14-én történt balesete jegyzőkönyvéből ahhoz, hogy egy borzalmas helyzet képe elevenedjék meg előttünk. Hogyan történt? Füzesabony állomás forgalmi szolgálattevője október 15-én 21.30 óra körül hangosbemondó útján tájékoztatta az állomás személyzetét több vonat egyidejű behaladásáról. A VIII. vágányra a 449/A, az I. vágányra, az 5558 sz. vonatok jártak be, a III. vágányon vonat haladt át. A bejelentés tudomásul vétele után a raktári vágány mellett lévő kocsivizsgáló helyiségből a kocsivizsgálók elindultak, hogy megkezdjék az érkező vonatok fogadását és vizsgálatát Elsőként Várkonyi Ambrus hagyta el a helyiséget, hogy a VIII. sz. vágányra érkező vonatot fogadja, őt követte Veres Sándor, aki emlékezete szerint körültekintés után a helyiség előtt húzódó raktári vágányon akart keresztül haladni, mivel látta az I. vágányon közeledő 5558-ast, ő és társa ezt a vonatot szándékozott megvizsgálni. Ekkor ért mellé Lázár János kocsivizsgáló. Alig váltottak egymással néhány szót, a raktári vágányon az állomási társaikkal telt szerelvény előbb Lázár Jánost, majd Veres Sándort is ellökte. Mind a ketten a vágány tengelyébe zuhantak, a tolt kocsisor pedig tovább haladt felettük. Űrszelvényben álltak A tartalékkal tolt menetet végülis a kocsisor második kocsijának lépcsőjén tartózkodó kocsirendező állította meg úgy, hogy az elütöttek fölött a harmadiknak besorozott kocsi állt meg. Ezekre a szörnyű pillanatokra utal Veres Sándor jegyzőkönyvi vallomásából vett idézet. Hogyan történhetez, hogy két régi vasutas ilyen veszélyes helyzetbe került? Hogyan történhetett, hogy a tolt szerelvény menetét akadályozó veszélyhelyzetre a mozgó szerelvény személyzete nem reagált időben? A baleset „szerencsés” kimenetele folytán maguk adhatnak erre választ, de amiből rajtuk kívül másoknak is le kell vonni a tanulságokat. Veres Sándor emlékezik, hogy a raktári vágányon tőle 80—100 méterre kocsik voltak. De mint mondja, nem észlelte azok mozgását. Lázár arra sem emlékszik, hogy egyáltalán körülnézett-e. Csupán ezekből is megállapítható, hogy jelentős mértékben a saját biztonságra vonatkozó szabályok — F 2, 159 és 204 pontjában előírtak — figyelmen kívül hagyását idézte elő a balesetet. Az elütés ténye egyértelműen arra mutat, hogy a két kocsivizsgáló a raktári végány tengelyében tartózkodva fogadta az I. vágányra bejáró vonatot. Nem tartották önmagukra veszélyesnek, hogy egy forgalom alatt álló vágány űrszelvényében vannak, pedig a mozdulatlannak vélt kocsik képében a veszély egyre közeledett feléjük. Forgalmi szolgálattevők, vonatvezetők estek már áldozatául annak, hogy több vonat egyidejű mozgása közül csak az általuk irányítottra figyeltek, más forgalom alatt állá ■vágányközből. Ez történt a kocsivizsgálók esetében is. A tolt szerelvényt kísérő kocsirendező a kocsisor közepe táján szabadnak látta a raktári vágányt, vonatja megállításáról már csak az elütés után intézkedett. Pedig a raktári vágány nem volt szabad. Veres és Lázár erős fényű kocsivizsgálói lámpával kezükben a v vágány tengelyében voltak. A balesetet az F 2. utasítás 455. pontjában leírtak szerint végzett tolatás esetén egyetlen figyelmeztető szóval megakadályozhatták volna. "A vasúton mindig vigyázni kell Ezúttal még sikerült. Veres Sándor és Lázár János kocsirendezők „viszonylag” kzönnyebb sérülést szenvedtek. Az esetek többségében azonban az ilyen események sokkal szomorúbban végződnek. A veszélyzónán — űrszelvényen — belül végzett tevékenység nem tűr lazaságot, figyelmetlenséget. A veszélyekkel szemben nem lehet rutinosságra, megérzésre építeni. A vasút területén minden járművet álandóan mozgóképesnek és minden vágányt mindenkor forgalom alatt állónak kell tekinteni. N. K. Mások testi épségére is vigyázzunk fel pályaűrszelvény. A közvetlen veszély pedig annálfogva áll fenn, hogy e veszélyforrások bármely pillanatban kifejthetik káros hatásukat. Különösen igaz ez személyekre nézve. Elsősorban azért, mert főként a forgalmi, vontatási és pályafenntartási dolgozóik többsége munkája természeténél fogva űrszelvényen belül is végzi munkáját. Ilyen körülmények között személyi biztonságuk elsősorban magatartásuktól függ. Ilyen környezetből adódóan, nagy jelentősége van a személyi és szervezési követelményeknek. Köztudott, hogy e követelmények mind szakképzettségi, gyakorlottsági, szellemi, fizikai alkalmassági, mind technológiai szabályozási tekintetben igen szigorúak. A legszigorúbb előírások is csak maradéktalan végrehajtás útján érik el azonban a kívánt célt: az élet és testi épség védelmét. Az űrszelvényen belül végzett munka során nagyfokú egymásra utaltság jellemzi a szakszolgálatok, de vezetők és beosztottak együttműködését is. Kölcsönösen figyelmesnek, óvatosnak és fegyelmezettnek kell tehát lenni mindazoknak, akiknek mulasztásából önmaguk, vagy mások testi épségére káros következmények származhatnak. Lapunk legutóbbi száma egy teljes oldalt szentelt a vasút baleseti helyzetének elemzésére, a szükséges tanulságokra utalva. A következőkben leírt esemény — akkor hely hiányában nem került a lapba — levonható tanulsága azonban, ennek is van. A vágány tengelyébe zuhantak épül az új, 990 személyes öltöző és fürdő a dunakeszi járműjavítóban. A járműjavító társadalmi és gazdasági vezetőinek kezdeményezésére a kivitelező és kilenc alvállalkozó szocialista szerződést kötöttek, s az építők vállalták, hogy hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére határidő előtt, április 4-re átadják a létesítményt. (Fotó és szöveg: Szőnyi Lajos.) 1959. DECEMBER 8. A rongálásról A Zalaegerszegről induló 7412-es személyvonat első osztályú kocsijának egyik fülkéjében az elmúlt héten a hamutartók leszakítva hevertek a csomagtartóban. Amikor pedig visszafelé utaztam, a 7427-es első osztályú kocsijának külső ajtaján a kilincset találtam letörve. Meg is kérdeztem a kalauzt, mióta van ilyen állapotban az ajtó? Nem tudta. Ő is úgy vette át — mondotta. Az igaz, hogy a kocsirongálók ellen fel kell lépni. De az is igaz, hogy a rossz kocsiitat meg kell javítani. Markos József