Magyar Vasutas, 1969 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1969-08-19 / 16. szám
2 Hatékonyabb együttműködést a szakmai szövetségen belül A Szállítási, Kikötői és Halászati Dolgozók V. Nemzetközi Konferenciájának határozatából A Szakszervezeti Világszövetség új alapszabályainak 13. és 14. szakaszát a 7. Szakszervezeti Világkongresszus megtárgyalta. Ezek a rendelkezések jellemzik a szakmai szövetségek sajátos szerepét és utalnak annak szükségességére, hogy a szakmai szövetségeknek — szakmai vonalon —, még hatékonyabban munkálkodniok kell abból a célból, hogy harcukat jobban koordinálják és fokozzák, amint azt a Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsa legutóbbi ülésén folyt tanácskozások során hangsúlyozták. Éppen ezért az V. konferencia ajánlja, hogy erősítsék meg a kapcsolatokat a szakmai szövetség és tagszervezeteik között, koordinálják a tagszervezetek tevékenységét kontinentális és helyi viszonylatban. Ezzel kapcsolatban az V. konferencia úgy véli, hogy a szakmai szövetség technikai bizottságának a jövőben nagyobb szerepet kell játszani. A konferencia örömmel üdvözli azokat a szemináriumokat és értekezleteket, amelyeket azon problémák tanulmányozására tartanak, amelyek az új technikai vívmányoknak a vasút és a hajózás■ terén történő bevezetéséből adódnak. A konferencia javasolja, hogy a szakmai és helyi tevékenységek e formáját fejlesszék tovább és terjesszék ki egyéb kontinensekre is, elsősorban Afrikára, Latin-Amerikám és Ázsiára. Az V. Szállítási, Kikötői és Halászati Konferencia javasolja tagszervezeteinek, hogy kontinentális és helyi alapon, közösen szervezzék meg tevékenységüket és indítsanak egységakciókat egyéb szakszervezetekkel együtt. Ez a sokféle és különböző tevékenység, amelyet osztályalapon a közös célok érdekében kifejtenek, tiszteletben tartva a proletár nemzetköziséget és a kölcsönös munkásszolidaritást, mélyebbé teszi és kiterjeszti a szakmai szövetség befolyását és tevékenységét. Az V. konferencia kéri, hogy jelentősen javítsák a szövetség propagandáját, oly módon, hogy rendszeresen adják ki a nemzetközi szervezet szemléjét és közleményeit. A konferenciának az a véleménye, hogy mindezek lehetővé teszik számunkra, hogy megjavítsuk általános tevékenységünket, kifejtsük kollektív munkánkat, és kiterjesszük irányító és végrehajtó szerveink felelősségét. Az V. konferencia ebből a célból megbízza a szakmai szövetség szerveit és elsősorban az Adminisztratív Bizottságot, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést a fenti célok elérése érdekében. A Szállítási, Kikötői és Halászati Dolgozók V. Konferenciája forró és testvéri üdvözletét küldi a szállítási dolgozóknak és azok szakszervezeteinek, akik a legutóbbi négy év során kemény harcokat folytattak a szakszervezeti jogok védelméért, az élet- és munkafeltételek megjavításáért. Azok az akciók, amelyeket a szállítási dolgozók a legutóbbi négy év során folytattak, hatalmas harci potenciált képviselnek a munkásosztály kezében abban a küzdelemben, amelyet a monopóliumok mind erősebb támadásai ellen folytatnak, azon monopóliumok ellen, amelyeknek az a céljuk, hogy a népek életszínvonalának rovására a legnagyobb profitot vágják zsebre. Ezek a mind élesebb és győzelmes harcok, e harcok megszervezéséhez és irányításához szükséges nagyfokú érettség, az erők széles körű mozgósítása és az abból fakadó egység mind gazdaságosabbá és hatalmasabbá teszi a dolgozók szolgálatában álló szakszervezeteket. MAGYAR VASUTAS Klárafalvától a Csanádpalotáig A dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításán fáradozik Makó állomás szakszervezeti bizottsága Amióta Makót Budapesttel gyorsvonat köti össze, nem is tűnik olyan távolinak. Persze, így is vagy 70—80 kilométeres kerülőt kell tenni. Talán egyszer majd felépül a háborúban elpusztult szegedi vasúti híd, s akkor ezt a távolságot is megspórolja a vasút. Régóta együtt dolgoznak Makó állomáson csak valamivel korábban nevezték ki Molnár József állomásfőnököt, mint ahogy Széll Ferencet szb-titkárnak választották. De ennek is már több mint 10 esztendeje. Hosszú ideje együtt dolgoznak, közös az örömük, a bánatuk. Egykor a szegedi igazgatóságnál olyan szólásmondás járta: „Makóra, ha rossz vagy!" Nos, ez is már a múlté, az emberek kezdik elfelejteni. Az állomás szakszervezeti bizottsága sokat tesz azért, hogy javuljon a dolgozók élet- és munkakörülménye. Az év elején megtartott választásokon 7 pontban rögzítették a legfontosabb feladatokat. Ezek a határozati javaslatok képezték legutóbbi beszélgetésünk tárgyát az szbtitkárral és az állomásfőnökkel. A legfontosabb feladatnak a bizalmi hálózat munkájának erősítését tekintjük — mondotta Széll Ferenc. — Állomásunk alapszervezetéhez még 6 kisállomás szakszervezeti csoportja tartozik. Klárafalvától Csanádpalotáig mintegy 45 kilométeres hosszúságban élnek, dolgoznak vasutasaink. A nyugdíjasokra, is sokat gondolunk. A csanádpalotai és a makói csoporthoz 154 nyugdíjas vasutas tartozik. Szeretnénk rendszeresen öszszehozni őket, közössé tenni szervezeti életüket, de ehhez klubház kellene, ami reméljük, rövidesen fel is épül. A bizalmiak meglehetősen szétszórt területen dolgoznak, nagyon lényeges az összefogásuk. Ezért szeptemberben 4 előadásból álló tanfolyamot szervezünk, jogaikról, kötelességeikről kapnak tájékoztatást és útbaigazítjuk őket a legszükségesebb szakszervezeti tudnivalókkal. A másik legfontosabb tennivalónk — kapcsolódott a beszélgetésbe Molnár József állomásfőnök — a balesetvédelem. Szeretnénk a szocialista brigádmozgalmon belül felújítani a munkásvédelmi őrök szerepét. Makó állomáson négy szocialista kollektíva dolgozik, közülük a József Attila-brigád már elnyerte az ezüst plakettet. De a hozzánk tartozó többi állomáson is van szocialista brigád. A legjobbak a csanádpalotaiak, a makóújvárosiak és a kiszomboriak. A brigádok megértették törekvésünket, az első félévben az szb egész területén egyetlen baleset sem történt. Egyéb feladatainkat is és üzem szinten teljesítettük. Gondot okoz a munkaidő-csökkentés — Ehhez kapcsolódik harmadik jelentős feladatunk, a termelékenység fokozása — folytatta az szb-titkár. — Ennek érdekében állandó kapcsolatot tartunk a gazdasági vezetőkkel, időben szólunk, ha valami rendellenességet tapasztalunk. Ügyelünk a szállítások ütemességére, különösen a nehéz és sok munkát igénylő cukorrépa-szezonban. Az állomásfőnök elvtárssal rendszeresen együtt tájékoztatjuk a dolgozókat a várható munkákról, feladatokról. Együtt foglalkozunk azokkal is, akik fegyelmezetlenek. Tavaly az egyik italozó dolgozónk néhányszor igazolatlanul hiányzott. Közösen leültünk, elbeszélgettünk vele. Megmagyaráztuk, milyen kárt okoz ezzel a magatartásával magának és a közösségnek. Hallgatott a szóra, azóta nincs vele semmi baj. Itt, Makón nem probléma a munkaerő, a vasút még mindig vonzza az embereket, s ez érthető, hiszen a kocsirendezők is 1700—1900 forintot keresnek. Nagy gondot jelent viszont a munkaidő-csökkentés. Főként a betegségekből adódó hiányzások miatt nehezen valósítható meg. A szakszervezeti bizottság és a gazdasági vezetés úgy segít a bajon, hogy rendszeresen foglalkoznak a fiatalokkal. A tagdíjfizetést illetően a területi bizottsághoz tartozó 59 szakszervezeti bizottság között előkelő helyet foglalnak el. Szeretnék ezt a helyet továbbra is megtartani, kibővítve azzal, hogy a szakszervezeti munka minden vonatkozásában hasonló eredményeket érnek el. Ez utóbbi csak a makóiakon múlik. Ahogy munkájukat önmaguk és mások elkönyvelik, valóban nem állnak messze ennek a kívánságnak a megvalósításától! Mólét Ferenc 1969. AUGUSZTUS 19. A beteglátogatás a TT-munka szerves része Szakszervezeti alapszerveinknél és területi bizottságainknál napjainkban is folyik a központi vezetőség 1968. június 28-i határozat végrehajtásának első értékelése. E munka során szervezeteink mindenütt sokoldalúan vizsgálják, a társadalmi beteglátogatásnak a szakszervezeti és szakvonali munkában elfoglalt helyét és szerepét. Elmondhatjuk, hogy a beteg dolgozókkal való törődés szervesen illeszkedik a társadalombiztosítási tanácsok munkájába, s rangos helyet kapott a bizalmi csoportok és a szocialista brigádok állandó feladatai között is. A szolgálati vezetők túlnyomó többsége készségesen megadja a segítséget a beteglátogatáshoz, hiszen a gazdasági feladatok ellátásában sem közömbös a beteglétszám, illetve a kiesett munkanapok száma. A beteglátogatás az üzemi, a hivatali TT munka egyik legnagyobb szervezettségét és folytonosságot igénylő területe. A betegnek egy pillanatig sem szabad éreznie, hogy betegsége miatt esetleg kisebb értékű tagja a társadalomnak. Erősíteni kell hitét a gyógyulásban még akkor is, ha betegsége hosszadalmas és esetleg kórházi vagy szanatóriumi ápolást igényel. Az ilyenkor nyújtott vigasztaló szó, szervezett gondoskodás vagy anyagi segítség az egész közösség egymásra találását, a kollektív szellem anyagi mértékkel nem is mérhető erősödését idézi elő. Mindezekkel együtt a beteglátogatás egyúttal az ellenőrzést is szolgálja és egyik fontos eszköze a munkafegyelem megszilárdításának. Lehetőséget nyújt annak figyelemmel kísérésére, hogy a beteg betartja-e az orvos előírásait, nem hátráltatja-e gyógyulását és végül lehetőséget nyújt az igazolatlanul távol maradók, a szimulánsok leleplezésére is. Helytelen az a szemlélet, hogy a beteglátogatás során tapasztalt rendellenességeket rosszul értelmezett munkatársi megértéssel kezelik. Ez álhumanizmus és nem egy esetben megakadályozza, hogy a kollektíva érdemben nyújtson segítséget olyan problémák megoldásában, melyre a beteg, a társadalom vagy munkahely kollektívájának közreműködése nélkül képtelen. Mindenki előtt világos, hogy semmiféle megértésnek, humanizmusnak nincsen helye olyan esetben, amikor valaki jóhiszemű munkáltatója vagy segítségre kész kollégái legszebb emberi érzéseivel visszaél, esetleg előre megfontolt szándékkal azokat becsapja, megkárosítja. Társadalmunkban egyetlen ember sem maradhat egyedül, megoldhatatlannak vélt problémáival. Minden beteg dolgozónak egyre fokozottabban kell éreznie a feléje áradó jó szándékot, segíteni akarást, amelynek egyik legfontosabb eszköze a társadalmi beteglátogatás, éppen ezért senkinek sincsen joga e szép célkitűzéseket semmibe venni, vagy visszaélni vele. A magukról megfeledkezett dolgozókkal szemben jogunk és kötelességünk eljárni. Egy-egy ilyen ügy tárgyalása mind az egyén, mind a közösség nevelését jól szolgálja. Végezetül szólnunk kell arról, hogy a beteglátogatásban részt vevő aktívák csak akkor tudják munkájukat megfelelően ellátni, ha a látogatások előtt sokoldalúan tájékozódnak a beteg otthoni körülményei, betegségének természete, járó, vagy fekvő állapota felől. Hiszen ezek a tényezők többek között meghatározzák a beteg otthoni magatartását, életmódjának kialakítását, felgyógyulásáig. A pihenés évei következnek Nyugdíjba vonult Hun Árpád és Szűcs Ferenc felügyelő, a tapolcai vonalfőnökség két régi dolgozója. Munkatársaik tiszteletük és megbecsülésük jeléül a Batsányi János Vasutas Kultúrházban meleg, családias búcsúztató ünnepséget rendeztek számukra. Az ünnepségen, amelyen megjelentek a szakmai vezetők is, méltatták a távozó vasutasok érdemeit Ők ketten akkor léptek szolgálatba, amikor még az eddigieknél is nehezebb volt lelkiismeretesen elvégezni a nehéz, felelősségteljes vasutasmunkát. Később Hun Árpád, mint a jegyvizsgáló tanfolyamok vizsgabiztosa, éberen ügyelt arra, hogy a szombathelyi igazgatóság területén jól képzett és megfelelő tudású kalauzok végezzék a munkát. Szűcs Ferenc felügyelő pedig mint a nagyobb balatoni állomások forgalmistája, majd főnöke szerzett elismerést kitűnő munkájával. Berecz Zoltán 1909-ben született. Mérnöki diplomája megszerzése után a GYSEV szolgálatába lépett, majd 1951- ben került a MÁV Pályafenntartási Főnökséghez. Most augusztus elsejével mint a soproni pályafenntartási főnökség vezető mérnöke nyugdíjba vonult. A kiváló dolgozó oklevelet háromszor, a jelvényt öt esetben kapta meg, 1966-ban Érdemes vasutas lett. Vezetése alatt a főnökség elérte az „élüzem” szintet. Szakvonali teendői mellett kivette részét a társadalmi munkából is. Az MTESZ keretében működő KTE munkájáért a Közlekedés kiváló dolgozója kitüntetést is megkapta. A Szeged állomás szakszervezeti bizottsága július 12-én ünnepélyes keretek között búcsúztatta az 1969-ben nyugalomba vonuló dolgozóit. A házi ünnepséget Kasza Lajos, a szakszervezeti bizottság titkára nyitotta meg. Bevezető szavai után Nagy István állomásfőnök köszöntötte a távozó dolgozókat. A nyugdíjba vonuló vasutasokat munkatársaik kedves ajándéktárgyakkal lepték meg. A célt szakszervezeti aktíváknak, pedig Kasza Lajos szbtitkár 200 forintos vásárlási utalványokat nyújtott át. Az állomás népi zenekarának, majd ezt követően a magyarnótaénekesek előadásának sikere csak fokozta a jó hangulatot. Az ünnepség után vacsorával vendégelték meg a búcsúzó vasutasokat és vidáman, fehér asztal mellett elevenítették fel az elmúlt évek derűs epizódjait és a munkában elért eredményeket. Pécs állomás szakszervezeti bizottsága az eddigi szokásához híven, ünnepélyes külsőségek között köszöntötte az 1989 első félévben nyugdíjba vonult dolgozóit. Az idős vasutasok munkáját Zoli Lajos szb-titkár és Gerecs István állomásfőnök méltatta, majd a kedves kis ünnepség után az állomás vezetői fehérasztalnál is vendégül látták a volt munkatársakat. MENNYIT ÉR A HATÁROZAT? Munkaidő-csökkentés papíron Érvényt szereznek a határozatoknak Az első félév gazdasági eredményei, a vasút előtt álló feladatok és a dolgozókat közvetlenül érintő problémák szerepeltek a közelmúltban Debrecen állomás szakszervezeti taggyűléseinek napirendjén. Ami szinte minden szolgálati helyen szóba került, az a csökkentett munkaidő. A dolgozók úgy vetették fel, hogy a szakszervezeti bizottság miért nem szerez érvényt a kollektív szerződésben rögzítetteknek. A javaslat már tavaly elkészült . Már a taggyűlések előtt, a július 16-án megtartott szbülésen tárgyaltunk a csökkentett munkaidő betartásáról, illetve az akadályokról — mondja Czeglédi Sándor szbtitkár. — Megállapítottuk, hogy az állomási szolgálat 618 dolgozója közül 465-nek 240 óráról 210 órára csökkent a munkaideje. Jogos a taggyűléseken elhangzott bírálat, mert a csökkentés, csak papíron van meg. A csökkentett munkaidő éves szinten ugyanis 12 828 óra pótlását teszi szükségessé, s ezt úgy terveztük megoldani, hogy bevezetjük a közbeváltó rendszert. A terv végrehajtását azonban keresztülhúzta, a munkaerőhiány. Hozzá kell tenni, hogy 153 állomási szolgálatnál dolgozó esetében a csökkentést el sem tudták még rendelni. A kereskedelmi szolgálat taggyűlésén is azt kifogásolták a dolgozók, hogy a munkaidő csökkentésére már múlt év július 19-én elkészült a javaslat, de a megvalósítás még mindig várat magára. Valóban tervezték, hogy munkaátcsoportosítással, egyéb munkaszervezési intézkedésekkel, a közbeváltás bevezetésével apadolonze munkaidejét 240 óráról 210, illetve 230 órára csökkentik. A javaslat kidolgozásánál létszám-megtakarítással számoltunk, mert úgy terveztük, hogy a vonatfelíró munkakört megszüntetjük és az ott dolgozókat egyéb területre irányítjuk át. Ezt felsőbb szerveink nem hagyták jóvá, mondván, a vonatfelírást központi rendelet szabályozza és ehhez kell tartanunk magunkat. Ennek a javaslatnak az elvetése azt jelentette, hogy a létszámmegtakarítás elmaradt, s ez gátolta egyéb átcsoportosítása tervünk megvalósítását is. Pedig a vonatfelirat a vonatvezető, egy plusz indigóval pótolhatná. Kiadatlan szabadságok — A már említett júliusi szb-ülésen mi is feltettük magunknak a kérdést: Mennyit ér a határozat? A válasz egyértelmű: amennyit abból megvalósíthatunk. Ezért leszögeztük, hogy azokon a munkahelyeken, ahol a kollektív szerződésben rögzítettek szerint a dolgozók csökkentett munkaidőben végzik feladatukat, érvényt kell szerezni a határozatnak. A 1224-es fordulókban a 210 órán felüli szolgálatért — a kollektív szerződés értelmében —, biztosítani kell a szabad időt, vagy ki kell fizetni a bért. A szolgálati vezetőkkel egyetértésben úgy határoztunk, hogy augusztus 1-től a lámpakezelőknél megvalósítjuk a közbeváltást Arra is határozatot hoztunk, hogy a jelenlegi létszámhelyzet figyelembe vételével felülvizsgáljuk, milyen intézkedések szükségesek a csökkentett munkaidő bevezetéséhez, melyek azok a lehetőségek, amelyek segítik a határozatban foglaltak megvalósítását. Nem kétséges, hogy Debrecen állomás szakszervezeti bizottsága sokat tesz azért, hogy korábbi határozatainak érvényt szerezzen és a szakvezetéssel közösen elősegítse a csökkentett munkaidő bevezetését. A törekvés helyes,de milyen lehetőség van Debrecenben a munkaidő-csökkentésre, az ezzel kapcsolatos határozatok betartására? A kérdés jogossága egy példával is alátámasztható: az elmúlt évben sokan nem vehették ki a szabadságukat, mert nem volt tartalék, aki a munkájukat elvégezte volna. Így a szükségesnél 267 nap szabadsággal kevesebbet adtak ki. Ezen kívül jutalomszabadság és egyéb címen 1045, valamint 458 oktatásért járó szabadságnapot kellett erre az évre áthozni. Riasztóan nagy számok ezek. Alapos elemzésre, felmérésre van tehát szükség, hogy a határozatokba csak olyan feladatok kerüljenek, amelyek megvalósításával reálisan is számolhatnak. m. j. A munkaverseny motorjai A debreceni járműjavító minden termelő egysége részt vesz az éves munkaversenyben. Az üzem „Haladás” szocialista üzemrésze kezdeményezte az éves versenyt. Felhívásukhoz 172 szocialista brigád és valamennyi szocialista üzemrész csatlakozott az év elején. A féléves eredményekről az üzemi számvetések már elkészültek. Számokban és adatokban kezd kirajzolódni, hogy az üzem dolgozói hogyan teljesítették felajánlásaikat, vállalásaikat. Az első félévben a darabszámos tervet 100 százalékra, a termelékenységi tervet 100,54 százalékra teljesítették. A harmadik fontos mutatót, a fenntartási költségkeret tervét 1 százalékkal sikerült csökkenteni. Az első félév 124 újítási javaslatából 39-et már elfogadtak. Az eredmény 528 905 forint. Emelkedett a dolgozók átlagkeresete is. Az előző év hasonló időszakához viszonyítva, a munkásállományi csoportban 4,61, a műszaki állományi csoportban 4,24, az adminisztratív állományi csoportban pedig 3,66 százalékkal emelkedett a jövedelem. Az üzemi munkaverseny motorjai és hajtóerői a szocialista brigádok és szociális üzemrészek. A kocsijavító, a megmunkáló és karbantartó osztályon a legjobb szocialista brigádok vetélkedései biztosítják az éves terv és a munkaverseny vállalásainak teljesítését. Volosinovszki János