Magyar Vasutas, 1970 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1970-06-03 / 11. szám

1970. JÚNIUS 3. 0 Épül a Déli — készen áll a Déli A Déli-pályaudvar a Bala­ton kapuja. Ha kisüt a nap és felmelegszik a Balaton vize, százezrek utaznak üdülni, ví­­kendezni s legtöbbjük a Déli­pályaudvaron száll vonatra. Hogyan bonyolítja majd le a várhatóan növekvő forgalmat a pályaudvar, hiszen jelenleg a kőművesek dolgoznak a fa­lakon és az átépítés, korszerű­sítés következtében a vágány­hálózat is bizonyos mértékig leszűkült. Rövidebb vágányok Január elsejével az I., II-es vágány rövidebb lett. Az üveg­­csarnok főlépcsőjét lebontot­ták s így az alagsori pénztá­rak fele megszűnt, ugyanis ezen a részen építik a föld­alatti feljáró lépcsőjét. A vasutasok most ezen a terü­leten a légkalapácsok zaja, a por, piszok miatt nehéz mun­kakörülmények között dolgoz­nak. Mégsem panaszkodnak, hiszen a Déli­ pályaudvaron mindenki jól tudja mi épül és miért létesül. — A műszaki konferencia után a dolgozókkal is meg­beszéltük a Déli-pályaudvar átépítési terveit és részletez­tük a várható gondokat, — mondja Török István párt­­titkár. Borlai Jenő állomásfőnök­­helyettes pedig arról számol be, hogy az említett két rö­videbb vágány miatt átcserél­ték a pályaudvaron a felál­lítási rendet és pontosan ki­dolgozták a szerelvények mozgatási, kiállítási prog­ramját.­­ Az átépítés nehézségei ellenére több vonatot kell út­ra bocsátanunk idén az üdü­lési szezonban, mint tavaly. Gyarapodtak a vonatok, csökkent a tárolási lehetőség. A kéttengelyes kocsik helyett négytengelyesek közlekednek s ezek 15 helyett 24 méter hosszúak. Nagy szükség volt tehát a menetrend úgyneve­zett „forgatókönyvének” el­készítésére, amely most már azt is tartalmazza, mely sze­relvény mely kocsijait hol tá­rolják, milyen szerelvénybe sorolják, s mikor. A napra kész program tartalmazza a hétvégi nagyobb igényekhez szükséges plusz kocsikat, s azt is, hogyan jutnak vissza ezek a kocsik a Déli­ pályaud­varra. Az idei forgalomra jellem­ző, hogy május 31-től 5.40 órá­tól 8 óráig hatpercenként in­dulnak vonatok az üdülőtele­pekre. Vasárnap 5.50 és 7.35 óra között tizenkét vonatot kell betolatni a vágányokra, hét vonat érkezik és tizenhét indul. Mindez azt jelenti, hogy a Déli­ pályaudvar vasutasainak másodpercnyi pontossággal kell végezniük munkájukat, különben felmérhetetlen za­varok támadnak a forgalom­ban. Hasznosított javaslatok De vajon mindezekre a nagy feladatokra hogyan lettek fel­készítve a pályaudvar vas­utasai? — A nyári menetrend meg­szerkesztése előtt már kikér­tük a dolgozók véleményét a termelési tanácskozásokon. A hasznos, jó észrevételeket figyelembe vettük és továbbí­tottuk a menetrend-szerkesz­tőknek, akik hasznosították azokat. A csomóponti műsza­ki konferencián kialakult álláspontokat, munkamódsze­reket, terveket a most kö­vetkező termelési tanácskozá­sokon beszéljük meg a vasuta­sokkal. A termelési tanácsko­zások előtt azonban már ki­adtuk a dolgozók részére azt a kis menetrendkönyvet, ame­lyet minden évben elkészítet­tünk, csakhogy idén még több adatot tartalmaz s még jobb eligazítást nyújt. Mikorra várják a szezon in­dulását? — Azt hiszem — mondja az állomásfőnök-helyettes —, hogy a jövő héten már útra­kelnek a Velence-tavi „far­merek” és a BNV forgalma, va­lamint a kezdődő balatoni sze­zon jó főpróba lesz a május 31-vel induló igazi szezon előtt. Sok szó esik a kulturáltabb közlekedésről. Ez, mint az eddigiekből is kiderült, a pon­tosabb vonatindítással rész­ben megvalósult. De vajon idén tisztábbak lesznek-e a szerelvények? Molnár László, a műszaki kocsiszolgálat vezetője jó hír­rel szolgál. — A személykocsik külső mosóberendezése, a vízkapu elkészült. Helyi erőből, hasz­nált anyagból állítottuk elő, részben társadalmi­­ munká­ban. Kocsimosásra kiválóan alkalmas, legalább olyan jó, mintha devizáért vásároltuk volna, — teszi hozzá moso­lyogva. Vízkapu OH-ból A vízkapu lehetővé tenné, hogy a Déli-pályaudvarra be­futó összes szerelvényt na­ponta lemossák. A hatalmas forgalom és a megcsonkított vágányok miatt azonban na­ponta mindössze két és fél órát üzemelhet ez a kocsi­mosó, így is tíznaponként sor kerül a kocsik lemosására. A korábbi állapothoz képest ez előbbrelépést jelent Hogyan készülnek a nyári forgalomra? — A mi embereink nem az első próbát teszik a nyári for­galomról — állapítja meg Török István. — Idén azon­ban, úgy érzem, a korábbinál is jobb a munkafegyelem, nyugodtabb a légkör. S ez nem véletlen, hiszen a leg­­többi bérintézkedés felszá­molta azokat a problémákat, amelyekkel évek óta küszköd­tünk. Erősödött a munkaver­­seny-mozgalom is, számos új szocialista brigád alakult. A ju­bileumi munkaversenyben tett vállalások mellett a dolgozók új felajánlásokat tettek a párt X. kongresszusának tisz­teletére. S csak példaként em­lítem meg, hogy a kommunis­ta vasárnapon, április 12-én, 29 ezer forint bérnek meg­felelő társadalmi munkát vé­geztek az állomáson. Amikor kiléptem a Déli-pá­lyaudvar főbejáratán, borús volt az idő, s a rádió meteoro­lógiai jelentése esőt ígért. A Balaton vízhőfoka még csak 12 Celsius fok volt. A Déli-pá­lyaudvar vasutasai azonban készen állnak a kánikulára. Bármikor is köszönt be, nyu­godtan kelhetnek útra az üdü­lők, a víkendezők, jó utazás­ra számíthatnak. Lepies György Korszerűsítés - szociális létesítmények A szombathelyi igazgatóság 317 millió forintos beruházási programjából A vasút modernizálásának alapelveit tükrözi a szombat­­helyi igazgatóság idei beruhá­zási programja, amely 317 millió forint összegű. Tavaly a vontató járművek 28 százalé­ka Diesel-mozdony, illetve motorkocsi volt, s a szállítási feladatok 37 százalékát már ezek végezték. Az idén a gőz­mozdonyok aránya 59,7 szá­zalékra csökken. Hamarosan öt darab 600 lóerős mozdonyt szereznek be, s a személyvo­natokra is kiterjesztik a Die­sel-vontatást Budapest—Szom­bathely, valamint Tapolca— Budapest között. Mindez nagy felkészültséget kíván. Fokoza­tosan megszűnnek a fűtőhá­zak, s ezeket Diesel-vontatási telepekké alakítják át Szom­bathelyen, Celldömölkön és Tapolcán. Zalaegerszegen és Veszprémben kirendeltségek működnek majd. A szombathelyi vontatási telep korszerűsítési tervei ké­szülnek, kivitelezését — az ál­lomás rekonstrukciós terveihez igazodva — 1972—73-ban kez­dik. Az egész hálózat teljes dieselesítése 1980-ra várható. A nagyfaksúlyú szerelvénye­ket vontató dieselek csak kel­lő teherbírású pályákon közle­kedhetnek, amelyek felújítá­sára is jelentős összeg jut Folytatódik a Porpác—He­gyeshalom közti vonal építése, előrehaladt Szabadbattyán— Tapolca—Keszthely vonal fel­újítása is (még az idén elér­nek Tapolcára a pályaépítők). Új felvételi épületet kap Ba­­latonfüred, Ötvös, Batyk. Fel­újítják az akkarédicsi vona­lat. A költtségvetésben számos hídkorszerűsítés is szerepel. Elvetették a Szombathely— Nagykanizsa vonalon a hétki­lométeres oszkói alagút építé­sének tervét. Az új döntést gazdasági számítások tették lehetővé. Kétezer lóerős Die­sel-mozdonyok belépésével a Vasvár és Pácsony közötti emelkedőn is megoldódik a gyorsabb, gazdaságosabb vo­­nattovábbítás. A végleges megoldás tehát: átépítik a legkritikusabb tíz­kilométeres szakaszt és Oszkó állomását. Csekély eltéréssel a jelenlegi nyomvonalon ha­lad a pálya, de jóval nagyobb teherbírású lesz. A menetidők lerövidülése, a gyorsaság, fokozottabb bizton­ságot követel. Tovább gya­rapszik az automatikus és mechanikus berendezések szá­ma. Celldömölk és Székesfe­hérvár között szigetelt pályán haladnak majd a vonatok. Mindkét állomáson dominó­rendszerű berendezéseket sze­relnek fel, Pápa—Kisbér vo­nal biztosító berendezést kap. Az idei beruházási program szerint a szombathelyi szertár öreg épületei mellé modern villanyszerelő műhely és 800 személyes szociális létesít­mény kerül. A tapolcai vas­utas dolgozók körülményeit is javítja majd a 650 férőhe­lyes öltöző­fürdő, amelynek költsége szintén az 1970. évi beruházási összegek között szerepel. Májusban Szombat­helyen a vonatkísérők lakta­nyája mellett megkezdik egy háromszintes lakóház alapjai­nak ásását, amelyet 12 lakás­ra terveznek. (Ezenkívül az igazgatóság több lakást vásá­rol a Szombathelyi Városi Ta­nácstól). Most folyik a balatonfüredi és a hévízi gyógyház beruhá­zási programjának előkészíté­se. Az előirányzott összeg 30 millió forint. A távolabbi tervek között kiemelkedő a szombathelyi vasútállomás rekonstrukciója: a Vasúttervező Intézet hely­színi bejárása már megtör­tént, jelenleg a tanulmányter­vek készülnek. Impozáns, új állomásépület fogadja majd a Szombathelyre érkező uta­sokat, és szigetperonos, alul­­járós pályaudvarra futnak be a vonatok. A kivitelezési ter­vek, dokumentációk teljes ki­dolgozására a negyedik ötéves tervben kerül sor. Horváth Anita MAGYAR VASUTAS A nagyatádiak jól vizsgáznak Búcsú a „faköpenytől" ♦ Ahol nem gond az utánpótlás A községből város lesz ♦ Hivatástudattal, hűséggel „Vadászlak” az állomáson Két új, váltóőri szolgálati helyiséget avattak május 20-án Nagyatád állomáson. Az ese­mény nemcsak a közvetlenül érdekelt váltóőröket örvendez­tette meg, hanem az ott dol­gozó többi vasutast is, beosz­tásra való tekintet nélkül. De így van ez rendjén a jól össze­szokott, egymást mindenben segítő közösségben. Bár a két őrhely nem végleges — hiszen amin­t azt dr. Szabó Tibor, a pécsi igazgatóság vezetője mondta, az állomás tervbevett átépítése után elviszik majd in­nen ezt a két „típusházat” máshová — de kulturáltabb ez már mint az eddigi „fakö­peny”. Abba még az eső elől sem lehetett rendesen behú­zódni. — Az új helyiség tökéletesen megfelel — vélekedik Horváth József váltóőr. — Szemre is tetszetős — ál­lapítja meg Balogh Ferenc ko­­csirakományos raktának, az ál­lomás párttitkára, aki már csaknem két évtizede teljesít szolgálatot Nagyatádon. Amikor még a szakszervezeti bizottság vezetőségében dolgozott mun­kavédelmi felelősként, amikor elment a hivatalos kérés az il­letékesekhez az őrhelyek ügyé­ben. Névadás — tiszteletből Az­ új létesítménynek már nevet is adtak. A csinos, ve­randás, nagyablakos, korszerű víkendháznak is beillő faépü­letet Vadász-laknak hívják. — Honnan ered a név? — Onnan, hogy az igazgató­ságon Vadász főintéző tett elő­ször határozott ígéretet a vál­tóőri helyiségek létesítésére. Ezután a napi tennivalókról, az állomás dolgozóinak mun­kájáról beszélgettünk. Balogh Ferenc említi, hogy a 19 főnyi­­Petőfi szocialista brigád tagjai, akik az itt dolgozó vasutasok­nak csaknem a kétharmadát tömörítik, nemrég vették át a brigádzászlót, illetve a zöldko­­szorús jelvényeket. Az idén is kiválóan dolgozó közösség most a kitüntetés magasabb fokoza­táért versenyez. Növekvő feladatok — Feladataink évről évre nőnek — jegyzi meg Horváth Tibor forgalmi szolgálattevő.­­ Összefügg ez a vidék iparo­sításával és a termelőszövet­kezetek, állami gazdaságok ro­hamos fejlődésével. A nagyatádi konzervgyárat például a közelmúltban kor­szerűsítették, s már 5000 va­gon kész terméket bocsát ki évente. A gyár és más üzemek iparvágányaira ugyancsak sok nyersanyag érkezik. Több a munka azáltal is, hogy a köz­ség megpályázta a városi ran­got és hatalmas építkezések kezdődtek. Ahhoz, azonban, hogy az állomásra érkező ra­kott teherkocsik 95 százaléka újból megrakva fordulhasson vissza, szükség volt a vasuta­sok hozzáértő, jól szervezett munkájára is. — Jó a kapcsolatunk a szom­szédos állomásokkal — szól is­mét Balogh Ferenc. — Enélkül nem tudnánk feladatainkat maradéktalanul elvégezni. Kü­lönösen vonatkozik ez Somogy­­szobra, hiszen ott működik a vonal szakszervezeti bizottsá­ga. A mi két bizalmunk, Hor­váth Ferenc váltóőr és Récsei István iparvágányos raktárok gyakran beszélget a szakszer­vezeti bizottság reszortosaival a munkatársaik ügyében. Klin Gyula főii­téző, az ál­lomás főnöke, itt eltöltött más­fél évtizede alatt, szintén sokat tett a szomszédos állomásokkal kialakított szoros kapcsolat erősítéséért. — Az új menetrend már tük­rözi ■—­­ újságolják az állomá­siak —, hogy július 1-től egye­sül a csurgói és a nagyatádi járás, s az új közigazgatási te­rületnek itt lesz a székhelye. A bejárókra tekintettel növek­szik a két helységet összekötő, közvetlen személyvonatok szá­ma. Egymást segítve... A további feladatokra való felkészüléshez tartozott a má­jus közepén lezajlott időszakos forgalmi vizsga is. Nem vélet­len, hogy a nagyatádiak — szinte kivétel nélkül — mind­nyájan jó osztályzatot kaptak. Igaz, a létszámnak jóval több mint a fele kitüntetett, kiváló dolgozó. Ehhez illően, a vizsgát megelőző napokban, önként, az előre megbeszélt időbeosztás szerint, az egész személyzet közösen vette át a vizsga anya­gát.­­ Ha egymást becsüljük és támogatjuk, kevesebb gondot okoz az utánpótlás — jegyzi meg Kovács János raktárnok, az állomás legidősebb dolgozó­ja. — Nekünk legalábbis nincs ilyen gondunk. Káplár József váltóőrnek például vaseszter­gályos a szakmája. Csábították már többször is máshová, ma­gasabb bérrel, de határozottan kijelentette, hogy a vasutat fel nem cseréli, mert szereti a hivatását. — S ki áll be Horváth Tibor forgalmi szolgálattevő helyére, ha hamarosan elmegy tiszti tanfolyamra? Mert hallottunk erről. — Ormai György leadási pénztáros Péter fia. Túl van már az önállósító vizsgán... Őt is ügyes vasutasnak nevel­te az apja, K. J. „Sokat köszönt a felépítményi gépláncnak“ MAGAS TERMELÉKENYSÉGGEL DOLGOZIK A CELLDÖMÖLKI ÉPÍTÉSI FŐNÖKSÉG Az idei jubileumi esztendő külön is ünneplésre ad alkal­mat a MÁV építési szolgála­tának, amely 20 évvel ezelőtt szerveződött és tette meg első lépéseit a vasút fejlesztése ér­dekében. Huszadik „születés­napját” emlékezetes esemény­nyel, a „Kiváló főnökség” ki­tüntető cím elnyerésével kö­szöntötték a celldömölkiek, amint erről az oklevél átadá­sakor Papp Károly szakosz­tályvezető is megemlékezett. Csaknem kezdettől fogva a főnökségen dolgozik Pammer László főmérnök. Fiatal mér­nökként került Celldömölkre és munkájában együtt fejlő­dött a főnökséggel, amelynek műszaki vezetője­ így számolt be a múlt évben elért kiváló eredményeikről: — A tervezettnél jóval töb­bet, 160 millió forint értékű munkát végeztünk. Üzemi eredményünk meghaladta a 16 millió forintot. Kiemelendő, hogy termelékenységünk hét százalékkal növekedett 1969- ben. — Mi tette ezt lehetővé? Úgy tudjuk, Celldömölkön is gond a létszám biztosítása ... — Valóban így van. Nálunk is elkelne egy kis erősítés. Ta­valy is tudtuk, hogy erre nem sok kilátásunk lehet, a műsza­ki fejlesztésben igyekeztünk megtalálni a kapacitás növe­lésének lehetőségeit. Nagyon sokat köszönhetünk annak, hogy tavaly munkába állt ná­lunk a felépítményi géplánc — mondta a főmérnök. — A por­pác—hegyeshalmi vonal fel­újítását már a gépek segítet­ték, így Bősárkánytól Moson­­szentjánosig 15 kilométeres szakaszon végeztük el az át­építést. Az idén folytatjuk a rekonstrukciót ezen a vonalon és úgy tervezzük, hogy a gép­lánc segítségével 30 kilométert haladunk. A géplánc, amit most már a főnökség saját géptelepe üzemeltet, naponta 504 méter új vágányt fektet. Ezzel az egy vágányfolyóméterre jutó építésidőt 25—30 óráról 13—16 órára sikerült csökken­teni. Bizonyos, hogy a géplánc Szabó József felépítményes fő­művezető irányításával, — aki a tavalyi munkáért miniszteri dicséretben részesült, — be­váltja a hozzá fűzött reménye­ket. — Főnökségünk munkájá­nak másik fontos területe a Balaton északi partján vezető vasútvonal rekonstrukciója. Tapolcáig elvégeztük a vonal átépítését­.—­ folytatta Pammer László —, most Balatonfüred állomáson dolgozunk, ahol új felvételi épület is készül. Dol­gozunk az új badacsonytomaji felvételi épületen és a napok­ban adjuk át a zalabéri állo­más épületét. Mintegy negy­ven kisebb hidat építünk az idén, jórészt a helyszínen elő­regyártott kerethíd-szerkeze­­tek felhasználásával. Ostor­nyeles lámpák felszerelésével folytatjuk a balatoni megálló­helyek térvilágításának kor­szerűsítését. Szombathelyen a vasutasok Ady kultúrotthoná­­nak átépítése, korszerűsítése az egyik legfontosabb felada­tunk. A celldömölkieket gyakran úgy emlegetik, mint az ország utolsó „falusi” építési főnök­ségét. Székhelyük ugyan ma is község, de fejlődésük üteme nem marad el a városiakétól. Bizonyítja ezt, hogy már két helyen: Szombathelyen és Ta­polcán rendelkeznek egy-egy 108 ágyas korszerű munkás­­szállóval. A főnökség központ­jában az idén készül el a hat­millió forintos beruházással épülő, 19 ezer légköbméteres gépüzemi csarnok, amelynek középső hajójában daru is lesz és központi fűtés biztosítja té­len a megfelelő munkakörül­ményeket. Irodaházunk köz­ponti fűtése is megoldást nyer, a szükséges radiátorokat már felszerelték. A celldömölkiek az idén is alapvető követelménynek te­kintik a termelékenység növe­lését. Csak így biztosítható, hogy kiváló címük rangjához méltóan teljesítsék a tavalyi­nál 9 millió forinttal nagyobb termelési tervüket. L. J. Munkában a sínfektető gépsor. Alaposabb kocsivizsgálatot Az utóbbi időben Curtici határállomáson 59 esetben kel­lett gyorsvonatokból javítás miatt 46 MÁV és 13 idegen kocsit kisorozni. A 6604-es szá­mú Wiener Walzernél 13 ko­csit gőzfűtési (gőzfűtési fő­vezeték törött, repedt) 7 ko­csit világítási (akkumulátorok kimerültek, zárlatosak), 10 kocsit pedig egyéb okok miatt kellett kisorozni. A kocsik nagy részét Hegyeshalom ál­lomáson vették át. A 6608-as Orient Expressznél 10 kocsi gőzfűtési, 9 kocsi világítási, 7 kocsi pedig egyéb okok miatt vált üzemképtelenné. Jó lenne, ha a határ- és vo­natösszeállító állomásokon — Budapest Keleti pályaudvaron — gondosabban vizsgálnák meg a nemzetközi gyorsvona­tokban futó kocsikat. Pacz József Curtici 3

Next