Magyar Vasutas, 1986 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1986-05-28 / 10. szám

2 Össze kell fogni Nemrégiben egy amerikai szakszervezeti vezető a csillag­háborús program ellen szólva kijelentette: „Amíg a világon minden órában 100 millió dol­lárt költenek fegyverkezésre, vagy támogatnak katonai ösz­­szecsapásokat . . . valahol a világon minden második má­sodpercben meghal egy gyer­mek rosszultápláltság vagy olyan betegségből kifolyólag, amelyből kigyógyulhatott vol­na . . . ” „ Ugyanezen idő alatt, a világ tíz első fegyvergyártója 25 százalékos profitot nyer be­fektetésein ...” Teljesen egyértelmű, hogy ezek a fegyvergyártók azok, a­kik támogatják a fegyverkezé­si versenyt és ugyancsak ők azok, akik gátolják az új gazda­sági világrend létrehozását, és érdekük­ben áll a „régi rend” fenntartása. Az SZDSZ Főtaná­csa 36. ülésének jelentése alá­húzta, hogy a szakszervezetek által javasolt „demokratikus al­ternatíva” politikája csak „a néptömegek harcának fokozá­sával valósítható meg. Ebben a harcban egységes és közös ak­ciókon keresztül össze kell fog­nia a fejlődő, az iparilag fejlett tőkés és a szocialista országok dolgozóinak és szakszervezetei­nek”. Baranyai Zoltán Az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján ENSZ-deklaráció egy új gazdasági világrendért Közel tizenkét éve annak, hogy az Egyesült Nemze­tek Közgyűlése deklarációt és akcióprogramot foga­dott el egy új gazdasági világrend kialakítására. A dek­laráció az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján a nemzetközi kapcsolatok demokratizálására szólított fel. Az ENSZ-közgyűlés által elfogadott és a nyilatkozatban rögzített állásfoglalások ellenére azonban egyik év a másik után telt el, és gyakorlatilag semmi előrehaladás nem történt e kérdésben. A tőkés világban ugyanis az igazságtalan „régi rend", amely az egyenlőtlen, a transznacionális társaságok és bankok által kikénysze­­rített kereskedelmi cserén és nyilvánvaló diszkrimináci­ón alapszik, rendkívül súlyos helyzetbe sodorta a fejlő­dő országok dolgozóit és lakóit. Romlott a helyzet A transznacionális társasá­gok és bankok széles körben ki­terjesztették hatalmukat és nö­velték profitjukat. A szegény­ség és a nélkülözés tovább sú­lyosbodott a fejlődő országok­ban, de romlott a helyzet az iparilag fejlett tőkés országok­ban is, mert a transznacionális társaságok politikája tömeges munkanélküliséghez s a dolgo­zó tömegek jövedelmének és életszínvonalának csökkenésé­hez vezetett. A tőkés világban az új tech­nológiák és felfedezések boldog korszaka gyakorlatilag a rabló konzorciumok és monopóliu­mok, a spekulánsok „boldog korszakáévá vált. A spekulán­sok által okozott pazarlás és pusztítás a munkások és pa­rasztok ezreit sújtja. Szinte va­lamennyi nyersanyag-exportáló ország a csőd szélén áll. Például a cukor kilónkénti árának 10 centes esése súlyos károkat okozott számos cukortermelő országnak. Sok ültetvényt fel kellett számolni. Napjainkban a dolgozók ezrei élnek nyomor­ban, akiknek léte a cukoripartól függ. Az ónfeldolgozás helyzete még rosszabb, mert a kiterme­lés költségei jóval a feldolgozás költségei alá zuhantak. Ugyan­ez a helyzet a nyersanyagter­melés más területein is. Az exporttermékek árának jelentős csökkenése miatt a fej­lődő országok veszteségeit több mint 65 milliárd dollárra becsü­lik 1985-ben. Fennáll annak a veszélye, hogy a kőolaj árának további csökkenése valószínű­leg megkétszerezi, sőt esetleg megháromszorozza a vesztesé­geket. Becslések szerint napjaink­ban a fejlődő országok külföldi adósságai több mint 1000 milli­árd dollárra rúgnak. Ezek az országok kénytelenek exportjö­vedelmük nagy részét adóssá­guk törlesztésére fordítani. Még olyan olajtermelő országok is, mint Mexikó és Venezuela, képtelenek kifizetni adósságu­kat. Az „eladósodás válsága” logikus következménye a jelen­legi igazságtalan gazdasági rendnek, és emiatt a válság kezd katasztrofális méreteket ölteni. Amint azt az SZDSZ tagszer­vezetei és más szakszervezetek is hangsúlyozták, a jelenlegi válság nem egyetemes és nem is elkerülhetetlen. A szocialista országok egymás­­közötti és a fejlődő országok egymás közötti kölcsönös gazdasági kapcsola­tai szakadatlanul fejlődnek. Ezek a kapcsolatok mentesek a transznacionális társaságok és bankok által diktált hátrányos feltételektől, az államok közötti hosszú távú egyezményeken alapulnak, és biztosítják vala­mennyi partner számára a köl­csönös előnyöket. Ezen túlmenően szinte min­dennap egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a transznacionális társaságok által gyakorolt egyeduralom és ellenőrzés a nemzetközi nyersanyagpiaco­kon óriási vagyonok megszerzé­sének forrása. Az esetek több­ségében a termékek végső érté­kének csupán 10, vagy a leg­jobb esetben 20 százaléka ma­rad a terméket előállító ország­ban. A többit a transznacionális vállalatok és bankok nyerik el. Szakszervezeti javaslatok A szakszervezetek számos ja­vaslatot terjesztettek elő külön­böző nemzetközi konferenciá­kon, ahol a fejlődés és az új gaz­dasági világrend kérdéseit tár­gyalták. Az elmúlt évben Új Delhiben és Havannában meg­tartott regionális konferencián figyelemre méltó javaslatokat terjesztettek elő, amelyek irány­­mutatást adtak a szakszervezeti egységakciókhoz az új gazdasá­gi világrend érdekében. A szak­­szervezetek határozottan ál­lást foglaltak egy széles körű, nemzetközi és regionális gaz­dasági együttműködés mellett és elhatárolták magukat a transznacionális vállalatok és bankok neekolonialista gazda­sági kapcsolataitól. Amint azt az ENSZ 40. köz­gyűlésén elfogadott — a világ­gazdaság biztonságáról szóló — határozat megállapítja, vala­mennyi ország számára hasz­nos volna egy szilárdabb pénz­ügyi, kereskedelmi és gazdasá­gi helyzet. A Szovjetunió által a közelmúltban az ENSZ-hez be­nyújtott memorandum a világ­gazdaság biztonságáról, konk­rét nemzetközi intézkedéseket sürget az új gazdasági világ­rend érdekében. „A feszültség növelését és a nemzetközi problémák katonai erővel történő rendezését célzó politika képezi a legfőbb aka­dályt a világgazdaság és a nemzetközi gazdasági együtt­működés normális fejlődésének útjában” — hangsúlyozza a Szovjetunió memoranduma. Je­lenleg óriási anyagi erőforrások mennek kárba a fegyverkezési verseny gyorsítása, többek kö­zött új nukleáris fegyverek­ elő­állítása és az űr militarizálásá­­nak veszélyes terve érdekében, amelyeket a társadalmi és gaz­dasági fejlődés szolgálatába ál­lítanának. Az ember technológiai és tu­dományos eredményeinek kato­nai célokra történő felhasználá­sa súlyosan veszélyezteti az ál­lamok gazdasági fejlődését, el­sorvasztja a nemzetközi tudo­mányos és műszaki kapcsolato­kat s negatív következmények­kel jár a nemzetközi kapcsola­tok egészére, többek között gaz­dasági téren. A memorandum kijelenti, hogy a fegyverkezési verseny megfékezése, a nukleáris és ve­gyi fegyverekről való lemondás és az államok katonai költség­­vetéseinek lényeges csökkenté­se a legreálisabb és legkonkré­tabb eszköze annak, hogy meg­találják azokat az anyagi forrá­sokat, amelyek kielégíthetik a fejlődő országok társadalmi és gazdasági szükségleteit, segít­ségükkel rendezhetik az elma­radottság globális problémáit, megszüntethetik az éhínséget és a szegénységet, a járványo­kat és az analfabétizmust a föld számos térségében, és kielégít­hetnék az emberiség megnöve­kedett energia-, nyersanyag- és élelmiszer-szükségletét. Kurgánból érkeztek A közelmúltban Hajdú-Bihar megyében tartózkodó 42 tagú szovjet csoportot látott vendégül a MÁV Járműjavító Üzem MSZBT tagcsoportja. A Kurgánból érkezett vendé­gek kiemelkedő munkájuk elismeréseként jutalomból ve­hettek részt a magyarországi utazáson. A járműjavító üzemben Éles Sándor, az MSZBT-tagcso­­port ügyvezető elnöke köszöntötte a vendégeket, majd tájé­koztatót hallgattak meg a gyár fejlődéstörténetéről, terme­lési profiljáról, a munkaverseny-mozgalomról és az MSZBT tevékenységéről. A találkozó személyes ismerke­déssel és baráti beszélgetéssel ért véget. MAGYAR VASUTAS Zágrábban kezdte 1906-ban A százéves Peti János köszöntése A csurgói tanácsépület házas­ságkötő terme adott reprezenta­tív, keretet ahhoz a bensőséges hangulatú ünnepséghez, ame­lyet Peti János nyugdíjas vas­utas 100. születésnapja tisztele­tére rendeztek május 12-én. Volt torta, természetesen 100 szál gyertyával a tetején, sok­sok virág, és az asztal díszhe­lyén, a gyermekei körében he­lyet foglaló jubiláns megilletőd­­ve gyönyörködött az őt köszön­tő műsoron. Óvodások énekel­tek, táncoltak, verseltek, ked­ves kis műsorukat pedig azzal zárták, hogy egy-egy szál tuli­pánt adtak át az ünnepeltnek. A köszöntők szünetében a helyi zeneiskola növendékeinek hangversenye színesítette az ünnepséget. A ritka jubileumot ünneplő idős vasutast először a csurgói társadalmi szervek vezetői kö­szöntötték, majd az egykori munkahely, a vasút képvisele­tében Mészöly Ferenc, a MÁV Nyugdíjigazgatóság helyettes vezetője, Molnár László, a Vas­utas Biztosító Egyesület elnöke és Kukovicza Árpád, a vas­utas-szakszervezet politikai munkatársa adott át pénzjutal­mat Peti Jánosnak. Az idős vas­utasról nem feledkeztek meg a pécsi vasútigazgatóságon sem. Fényes József igazgató levelét és pénzjutalmát, valamint a gyékényesi üzemfőnökség jókí­vánságait is átadták az ünnep­ségen. János bácsi meghatottan mondott köszönetet az ünneplé­sért. Néhány szóban fölelevení­tette emlékeit. Elmondta, hogy 1906-ban kezdte a vasúti szol­gálatot Zágrábban és 1934-ben Pécsett fejezte be raktárnok­ként. Gyermekei közül az 1921-ben született Sándor is vasutas lett, forgalmistaként vonult nyugdíjba. János bácsi felesége 1972-ben hunyt el. Peti János hosszú évek óta lá­nyánál él, s azt vallja, hogy csendes nyugalomban, olvasás­sal, egy kis sétával telnek nap­jai. Sajnos a látása és a hallása már nem a legjobb, azért a jó­kedve még nem hagyta cser­ben. Szívesen énekelget, soha­sem unatkozik, mert a lánya va­lóságos „társalkodónői hálóza­tot” szervezett édesapja szóra­koztatására. Az ünnepségen nem marad­hatott el az obuigát kérdés a ma­gas koráról. Peti János azt vála­szolta, hogy a mértékletesség a legfontosabb. Az ifjú vasutaso­kat is erre figyelmezteti. Klencz Tiborné 1986. MÁJUS 28. Gazdag program, tartalmas szórakozás Nyugdíjasok klubja Záhonyban A záhonyi nyugdíjasklub minden évben gazdag kulturá­lis és szórakoztató programot kínál tagjainak. 1984. decembe­re óta élvezik az üzem gazdasá­gi és társadalmi vezetőinek tá­mogatását is. A hétfői és pénte­ki klubfoglalkozásokon — ame­lyeket a záhonyi VSC klubter­mében tartanak — mindig telt ház van. Tavaly két alkalommal is szerveztek kirándulást Miskolc­ra és a Szatmár megyei Bereg­­re. Az autóbuszt az üzemigaz­gatóság kedvezményesen bo­csátotta rendelkezésükre. Az autóbuszutakat ismeretterjesztő előadások és tréfás vetélkedők színesítették. Nagy sikere volt az önálló ka­baréesteknek is. Az énekelni, verselni tudó nyugdíjasok több­ször is pódiumra léptek. Vidám műsorukat bemutatták a nyír­egyházi vasutas művelődési házban működő nyugdíjasklub­nak, legutóbb pedig a helyi mű­velődési házban rendezett nő­napi ünnepségen. Az idén a korábbinál is gaz­dagabb művelődési programot szervezett a klubvezetőség. Ko­vács József kultúrfelelős irányí­tásával az első negyedévben került sor a nyíregyházi műso­ros klubdélutánra és a hagyo­mányos farsangi bátyus bálra. Áprilisban négytagú csapatok részvételével rendezték a nyug­díjasok elmebajnokságát, és autóbusz-kirándulást is szer­veztek Kassára. Tisza-parti ran­devú nevet adták a júniusban tervezett találkozónak. A nyír­egyházi vasutasok nyugdíjas­klubját látják vendégül. Júliusban ismét autóbusz-ki­rándulás szerepel a tervükben. Nádudvarra utaznak, ahol meg­látogatják többek között a híres Vörös Csillag Termelőszövetke­zetet, és a településen alkotó fa­zekasmesterek műhelyeit is. Csoportok utaznak majd a Szegedi Szabadtéri Játékokra, szeptemberben pedig kézimun­ka-kiállítást és -vásárt rendez­nek az állomás kultúrváróter­­mében. Októberben szüreti bá­lon, decemberben zenés klub­esten szórakozhatnak majd a nyugdíjasok. Iván István Nagy sikert arattak a klub zenés kabaréestjei Hacsek és Sajó-jelenet (A szerző felvételei) Esténként az unokáknak mesél Látogatóban a kilencvenesztendős Gyapai Lajosnál Újsághír: Miskolcon, az önálló nyugdíjascsoport taggyűlésén a közelmúltban köszöntötték Gya­pai Lajos veterán szakszervezeti tagot, aki betöltötte 90. életévét. A szakszervezeti mozgalomban hetven évig tevékenykedett. Ebből az alkalomból ünnep­séget rendeztek tiszteletére, amelyen átadták a vasutas­szakszervezet díszes oklevelét — Koszorús Ferenc főtitkár üd­vözlő soraival —, és 3000 forint jutalmat. Amikor benyitottam Schön­­herz Zoltán utcai lakásának aj­taján, hellyel kínált, s büszkén mutatta az oklevelet, majd megjegyezte: — Mégiscsak érdemes volt annyi évig a mozgalomban dolgoznom. Nem felejtettek el. — Beszéljen az életéről, La­jos bácsi! — A ma már Romániához tartozó Szatmárhegyen szület­tem kisparaszti családban. He­ten voltunk testvérek. Engem, az általános iskola elvégzése után Debrecenbe vittek lakatos inasnak. Már akkor ott sündö­rögtem a munkásegylet körül, de szakszervezeti tag a Vas- és Fémmunkásoknál csak Diós­győrben lettem, amikor mint katonát — az első világháború során — a vasgyárba vezényel­tek. Tüntetések, sztrájkok kö­vették egymást. Feleségem — aki sajnos már meghalt —, min­dig mondogatta, hogy baj lesz ebből, vigyázzak magamra. Én azonban ügyeltem arra, hogy jól végezzem a munkámat, s nem tudtak belém kötni. — Hogyan folytatódott a harc? — A neheze a húszas évek végén következett. Akkor már családom is volt. Meg kellett gondolni, hogy mint bizalmi, sőt vezetőségi tag, meddig me­hetek el a követelésekben. Jött a második világháború. A diós­győri vasgyár hadiüzem lett. Évekig — ahogy mi akkoriban mondtuk —, szinte tányérakná­kon lépkedtünk. A háború vége felé a németek le akarták sze­relni a gyárat. Megalakult az el­lenálló csoport. Nekünk, szak­­szervezeti aktivistáknak ré­szünk volt abban, hogy végül nem sikerült a németek elkép­zelése. Az akkori harcostársaim közül már kevesen élnek. — A felszabadulás végül megnyugvást hozott. — Az újjáépítés volt a leg­fontosabb feladat. Én az ötve­nes években mentem nyugdíj­ba, azaz, küldtek. Odatelefonál­tak a munkahelyemre, s közöl­ték, hogy holnaptól nyugdíjban vagyok. A feleségem megje­gyezte: „Jól elbántak veled, La­jos!” Azért csak bejárogattam a munkatársakhoz, a tagságom is fenntartottam. Bíztam abban, hogy majd csak változik a hely­zet. És változott is. A mai szak­­szervezeti mozgalmat már ösz­­sze sem lehet hasonlítani az öt­venes évekével. — Milyen az egészsége? — Nem panaszkodhatom, de azért már érzem a kilenc­ven esztendő súlyát. A portán két családi ház van. A fiam és a lányom is itt lakik. Unokák, dédunokák vesznek körül. Es­ténként mesélek nekik a rég­múlt időkről, ifjúságomról, a harcokról... Dávid József

Next