Magyar Zene, 2007 (45. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 1. szám - TANULMÁNY - Mesterházi Máté: Cantus vitae, cantus mortis: Két posztromantikus kísérlet az összefoglalásra

26 XLV. évfolyam, 1. szám, 2007. február Magyar zene Schmidtre jellemző erkölcsi naivitás, az ideológiai előjel nélküli, mély vallásosság vezethetett a Jelenések könyve lutheri fordításának koncentrált, ám teljes igényű megzenésítéséhez. Sokan Albrecht Dürer - a vallási háborúk korának hajnalán ké­szített­­ Apofealipszis-metszetsorozatával állítják párhuzamba a Hétpecsétes könyv vi­lágégés előtti naiv képszerűségét s ebből adódó látomásos erejét.25 Mások a mű egyszerre középkorias és modern vonásait emelik ki; a már említett Gerhard J. Winkler egyenesen az Alban Berg-i Wozzeck „invenció­"-ira utal, rámutatva arra, hogy a magasrendű, gyakran sűrűn polifon szövéses zeneszerzői technika Schmidt­­nél is eggyé válik a képi-drámai tartalommal.26 A fenti gondolatvázlattal kettős célom volt: egyrészt hogy szakmai körben is föl­hívjam a figyelmet a Hétpecsétes könyv című Franz Schmidt-oratóriumra, amelyet minden technikai nehézsége ellenére érdemes lenne beilleszteni a magyar orató­riumjátszás kánonjába. Másrészt hogy utaljak e remekmű hazai pandanjára, amit természetesen e konferencia ünnepeltje is megtett a zenetudományi tanszak és doktoriskola egyik óráján. Nem a Cantus vitae ellenében akartam szólni, hanem in­kább azon véleményem mellett, hogy minden találékonysága ellenére sem ez Doh­­nányi legjelentősebb oratorikus alkotása. Úgy hiszem, mind a 30-as évekből való Szegedi mise, mind pedig az Amerikában keletkezett, kései Stabat mater ideológia­mentesebben, a stílusrétegek finomabban pasztelles játékával érdemli ki az utó­kor hajlandóságát. 25 Schmidt-monográfiájában Norbert Tschulik itt fontosnak tartja megjegyezni, hogy Dürer apja is Ma­gyarországról származott... Lásd Norbert Tschulik: Franz Schmidt (­ Österreichische Komponisten des XX. Jahrhunderts 18). Wien, 1972, 72. 26 Gerhard J. Winkler: „Anmerkungen zu Schmidts Oratorium Das Buch mit sieben Siegeln.” In: Franz Schmidt und seine Zeit. Symposium 1985. Studien zu Franz Schmidt VI. Hrsg, von Walter Obermaier. Wien-München: 1988, 67-90. Berget Schmidt egyébként nagyra becsülte (ami állítólag kölcsönös volt), mint ahogy Schönberget is, jóllehet kortársaihoz gyakran felemásan viszonyult. Másokról alko­tott, ellentmondásos ítéleteiről Schmidt egyszer így szólt: „Ich widerspreche mir immer, das ist ein Zeichen, dass ich die Wahrheit sage” (Folyton ellentmondók magamnak, ez is mutatja, hogy őszin­tén beszélek). Idézi Tschulik: i. m. 21.

Next