Magyar Zene, 2019 (57. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 3. szám - ESSZÉ - ESSAY - Webster, James: A 18. század mint zenetörténeti korszak?
242 LVII. évfolyam, 3. szám, 2019. augusztus Magyar Zene ban itt más kontextusban jelennek meg, azok a részek pedig, amelyek a 18. század egészével, illetve az 1700 körüli évekkel foglalkoznak, teljesen újak. I. A 18. századi zene történetével kapcsolatos, a kezdő mondatomban említett kényelmetlen érzés eleinte szakpublikációkban, a felszín alatt jelent meg; ezekről a dolgokról nem sok elvi vagy alapvető észrevétel látott napvilágot. Ez nem meglepő, hiszen az elmúlt negyedszázadban a korszakokra osztás kérdéseivel általában nem foglalkoztak sokat sem az általános, sem pedig a zenetörténészek. Ennek a gátlásnak többféle oka is van: az legtöbb korszakképzés nyilvánvalóan leegyszerűsítő, túlzottan általánosító jellege, a II. világháború utáni történetírásnak a „nagy narratívák” ellentéteképpen az objektivitásra törekvése, a metatörténelem csábítása és a posztmodernizmusnak az alapvető kérdésekben szkeptikus álláspontja. A korszakfogalmaknak ez a marginalizálódása azonban illúzióra vagy önbecsapásra épül. Az ellenük felhozott érvek látszólagos kifinomultsága ellenére továbbra is alapvetők maradnak, még azoknak a műveiben is, akik tagadni szeretnék őket. Az a tény, hogy a legtöbb fajta történetírás régebbi vagy még alapvetőbb világnézeteket, irodalmi műfajokat vagy retorikai toposzokat ismertet (ezt a tételt elsősorban Hayden White nevével szokták összekötni),4 csak megerősíti elrendezésbeli és retorikai függőségüket az idő rendezésének mindezek mögött rejlő elképzeléseitől - vagyis narratívatermészetüktől, ez lévén az az elsődleges eszköz, amellyel mindenfajta időbeli tapasztalatunkat elrendezzük. Hosszú távon pedig még valószínűleg a meta-történetírás is kevésbé hatásos „gyógyír” a divatjamúlt korszakolásra, mint az a markánsan revizionista periodizálás, amely elismeri, nem (2001-2002), 108-126. Az utóbbi cikknek egy szűkebb témára koncentráló német változata ezen a címen jelent meg: „Die ‘erste Wiener Moderne’ als historiographische Alternative zur ‘Wiener Klassik'’. In: Wiener Klassik. Ein musikgeschichtlicher Begriff in Diskussion. Ed. Gernot Gruber. Wien: Böhlau, 2002, 75-92. A jelen tanulmány egy változata 2002 októberében a Society for Eighteenth Century beköszöntő beszédeként hangzott el. Ez a bekezdés az alábbiakon alapul: Michel Foucault: The Order of Things. Trans, anon. New York: Pantheon, 1970; Reinhart Koselleck: Futures Past. On the Semantics of Historical Time. Trans. Keith Tribe. Cambridge, MA: MIT Press, 1985; Philippe Carrard: Poetics of the New History. French Historical Discourse from Braudel to Chartier. Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1992; William A. Green: History, Historians, and the Dynamics of Change. Westport, CT: Praeger, 1993, 2. és 9. fejezet; Robert F. Berkhofer, Jr: Beyond the Great Story. History as Text and Discourse. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1995. 4 Hayden White: Tropics of Discourse. Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1978, Introduction és 2-3. fejezet; uő: The Content of Form. Narrative Discourse and Historical Representation. Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1987. Kitűnő zenetörténeti példa Adolf Sandberger értelmezése Haydn zeneszerzői fejlődéséről, amely (öntudatlanul) a mese vagy az útkeresés archetípusán alapul; ld. Webster: Haydn’s 'Farewell' Symphony and the Idea of Classical Style. Through-Composition and Cyclic Integration in his Instrumental Music. Cambridge: Cambridge University Press, 1991, 341-347. 5 Hans Robert Jauss: Toward an Aesthetic of Reception. TVans. Timothy Bahti. Minneapolis: University of Minnesota Press, 1982, 53-62.; Paul Ricoeur: Time and Narrative, 1-3. Trans. Kathleen McLaughlin and David Pellaue. Chicago: University of Chicago Press, 1984-1988,1. kötet 2. rész; 3. kötet 4. rész, § 2; Peter Brooks: Reading for the Plot. Design and Intention in Narrative. New York: Knopf, 1984; Berkhofer: Beyond the Great Story, 2. fejezet.