Magyar Zene, 2021 (59. évfolyam, 1-4. szám)
2021 / 2. szám - Recenzió - Komlós Katalin: Régi szép idők
226 LIX. évfolyam, 2. szám, 2021. május művészeti élményeket osztottak meg egymással. Az 1880-as évek Párizsában olyan szalonvendégek nevével találkozunk, mint Munkácsy Mihály vagy Hubay Jenő. Bécsben Hugo von Hofmannstahl, és Henrik Ibsen mellett a költő Grillparzer, a festő Moritz von Schwind tűnik fel. Berlin szalonjai a korábbi időkben olyan irodalmi nagyságokkal büszkélkedhettek, mint Friedrich Schlegel, Jean Paul vagy éppen Heinrich Heine. A gondos felépítésű könyvben „Az Osztrák-Magyar Monarchia és a modern európai kultúra” címmel egy bevezető fejezet előzi meg az áttekintés törzsanyagát, a földrajzi/nemzeti alfejezetekre osztott főrészt, amelyet „Nemzetközi szalonkultúra” néven foglal össze a szerző. Szinte természetes, hogy a körkép Párizsból, a szalonkultúra és a művelt conversation hazájából indul ki. Bemutatja a szalonokat kialakító és működtető nevezetes hölgyek koszorúját, a salonniére kultúr- és művelődéstörténetben betöltött oly fontos szerepét. „A francia asszony szellemesebb minden más asszonynál, szellemével dominálja, összetartja körét, kiegyenlíti a különböző társaságok egyénei között levő differenciákat, vezeti a társalgást, megszelídíti a sokszor felingerült kedélyeket, azáltal hogy mindenkinek tud valami kellemeset mondani” - írja 1880-as évekbeli párizsi jegyzeteiben a nemesi származású, fiatalon elhunyt író és színházi ember, Justh Zsigmond. Párizs szalonjaiban egyébként a művészetek közül a festészet, képzőművészet játszotta a főszerepet, bár Edmond de Polignac hercegné szalonja, ahol Debussy is gyakran megfordult, a kortárs zene egyik központjának számított. Más világba visznek London szalonjai, ahol a 18. század közepe táján az Elizabeth Montagu irányításával kialakult Blue Stockings Society (Kékharisnya Társaság) vitte a vezető szerepet, elsősorban az irodalmi szalonok körében. A viktoriánus kor legismertebb brit salonméreje, Mary Gladstone, a liberális miniszterelnök, William Ewart Gladstone lánya ezzel szemben a zenére helyezte a súlyt az összejövetelein. Csütörtök délelőtti, „reggeli”-nek nevezett fogadásain a kezdeti élénk és változatos beszélgetést általában muzsikálás, afféle házi hangverseny váltotta fel. Bécs zenei hagyományai természetesen páratlanok az európai kultúrtörténetben: a Frank-féle Szalonvilág itt olyan előzményekre tekinthet vissza, mint az elsősorban a Beethoven-életrajzokból ismert Lichnowsky herceg, Lobkowitz herceg, Razumovszkij gróf és a főnemesség számos más (részben magyar!) tagjának arisztokrata szalonjaihoz kapcsolódó legendás koncertek, estélyek, bemutató előadások sora. Könyvünk későbbi időszakkal foglalkozó ismertetéseiben prominens szerepet kap a Bécs belvárosában ma is álló Todesco-ház, valamint a Bécs és London közti diplomáciai viszonyok vizsgálata. (Ebben a szakaszban kissé aránytalannak tűnik Henry de Worms osztrák-angol politikus és Gróf Friedrich Ferdinand von Beust kancellár kapcsolatának hosszas, inkább politikatörténetbe, mint szalontörténetbe illő részletezése, szinte excursus jelleggel. Hasonlóan kevéssé illeszkedik a fő gondolatmenetbe Apponyi Rudolf gróf londoni osztrák nagykövet szerepének a magyar vonatkozásai miatt sem érdektelen boncolása, ami azonban a diplomáciatörténet, és nem a kultúrtörténet lapjaira kívánkozik.) Egy rövid berlini körkép után a szerző a magyar társasági életet, Pest, illetve Budapest szalonvilágát veszi szemügyre. „A szalonélet a régi Magyarországon több