Magyar-Zsidó Szemle 8. (1891)

1891 / 1. szám - TÁRSADALOM - Az izraeliták országos irodájának átirata Schreiber B. pozsonyi főrabbihoz

TÁRSADALOM. Az izraeliták országos irodájának átirata Schreiber B. pozsonyi főrabbihoz. Főtisztelendő Úr ! A kultuszminiszeri költségvetésnek a képviselőházban múlt november hó folyamán történt tárgyalása alkalmával nagy hord­­erejű s bennünket közel érdeklő kérdések lettek a vitába be­­levonva. Mindegyik politikai párt vezérférfiai egyaránt hangoztat­­ták annak szükségét, hogy a vallásfelekezetek közti viszonosság és jogegyenlőség törvényhozásilag megállapíttassék. A kormány pedig határozottan kijelentette, hogy az állam interconfessionális jogrendjét a jogegyenlőség elve szerint fogja fejleszteni és tel­­jessé tenni. Még azon oldalról is, a­honnét az általános vallásszabad­­ság és kötelező polgári házasság mielőbbi törvénybe iktatása iránt létezett indítvány, a költségvetésnek »az egyházi czélokról« szóló fejezeténél, egyes vallásfelekezetek számára felvett segélyek felemelése érdekében történt felszólalás, holott 1870. évben a képviselőház azt az álláspontot foglalta el, hogy az egyházak ré­­szére az állam rendes költségvetésében segélyösszeg egyáltalában meg nem állapítható. És ebben mutatkozik a lényeges különbség a mostani és azon vita között, mely ezelőtt két évtizeddel ugyancsak a képvi­­selőházban a vallásszabadság és polgári házasság kérdésében lefolyt. Ezelőtt húsz évvel az államnak az egyháztól való teljes függetlenítése lett sürgetve azon jelszó szerint : szabad egyház a szabad államban. Most pedig a majdnem két héten át tarto­ta­ Magyar-Zsidó Szemle, 1891. I. Füzet. 1

Next