Magyar-Zsidó Szemle 37. (1920)
1920 / 1-2. szám - TÁRSADALOM - Groszmann Zsigmond: Kohn Sámuel 1841-1920
Groszmann Zsigmond. 2 lévén, már családi tradíciói a zsidó tudomány felé terelték őt. Szülővárosa gymnasiumát látogatta, miközben Perjes Barnái Aser ottani tudós dájján vezetése alatt a theológiai disciplinákkal is behatóan foglalkozott. Rövid ideig, főleg anyai nagyatyja kívánságára, Hildesheimer Izrael kismartoni és Sommer Sámuel pápai jósikáját látogatja, de tudásvágya egyik helyen sem talált kielégülést. Ezért 1858-ban felkeresi a boroszlói szemináriumot, melynek 8 éven át szorgalmas, komoly és jeles növendéke volt. 1865-ben elnyeri a boroszlói egyetemen a bölcsészetdoktori oklevelet s már a következő évben, még pappá avatása előtt, meghívást nyer a 25 éves theológus a pesti hitközség rabbiszékébe. 1866. júniusában foglalta el Kaim Sámuel lelkészi hivatalát, melyet félszázadnál hosszabb időn át töltött be a teljes férfiú minden készségével. Úgy tanulta nagy tanítójától Frankéitól, de maga is úgy érezte, hogy csak a mérsékelt középuton haladó zsidóság egyenes folytatása az ősi zsidóságnak és ezen általa egyenesnek felismert útról soha le nem tért se jobbra, se balra. Az 1868—9. évi zsidó kongresszuson csaptak össze az ellentétes felfogások, melyek közepette Kohn Sámuel mindkét szélsőségtől távol tudta magát tartani s a bölcs mérsékletet képviselte. A sulcian-árudi kérdése volt az ütköző pont, vagyis hogy zsinatszerüleg kimondatik-e, vagy sem, hogy a hitközség a sulchanáruchban kodifikált törvényeken alapul. Kohn Hirsch Márk óbudai rabbival egyesülve oly közvetítő indítványt tett, mely kimondja, hogy a hitközségek vallási és rituális intézményei mózesi-rabbinikus alapon állanak. Kohn egyenes felfogásából fakadt ez az indítvány, mely csak a tényleges állapotot tünteti fel és mely indítvány, ha elfogadtatott volna, el lett volna kerülve a magyar zsidóság pártokra szakadása. A kongresszus egyik legértékesebb alkotása az országos rabbiképző intézet, melynek Kohn Sámuel volt referense, lelkes szószólója és egyik győzelemre vivője. Midőn 1877-ben az intézet megnyitásánál ünnepi beszédet tartott, eszméinek győzelmét látta, hogy immár egyengetve van az út, mely a vallási zavarokból a helyes célhoz vezeti a magyar zsidóságot. Büszkén tekintett mindenkor a boroszlói anyaintézet méltó leányára, a magyar zsidó főiskolára, melynek tanárai őszinte barátot, növendékei pedig szíves pártfogót találtak benne. A higgadt, bölcs rabbi a megtestesült tapintatosság volt