Magyar-Zsidó Szemle 45. (1928)

1928 / 1-2. szám - TÁRSADALOM - Dr. Friedman Dénes: Dr. Lederer Sándor

43 Dr. Lederer Sándor Majd nyugalomba vonul. N­y­u­ga­lomba v­on­ul­á­sa után jelentékeny közgazdasági tevékenységet fejtett ki és mint szakavatott közgazdasági író is működött. Irt több önálló közgazdasági munkát és köztük egyet a mezőgazdasági hitelről­­ és számos cikket a Magyar Föld című közgazdasági szaklapba. A felekezeti élettel 1900 óta kezdett intenzívebben foglalkozni. Megalapította a Magyar Zsidók Egyesületét, melynek elnöke lett; a pesti izraelita hitközség 1918-iki választásainál bejutott az elöljáró­­ságba és csakhamar Székely Ferenc akkori elnök mellett mint elnök­­helyettes működött, Székely távozása után pedig ő lett a hitközség­­elnöke. Léderer Sándor hatalmas koncepciójú ember volt. Naggyá, ,hatal­­m­assá akarja tenni a hitközséget. Megalakítja a hitközség minden kerületében a kerületi templomkörzetet, összetömöríti a kerület zsidó­­ságát. Kerületről-kerületre haladva megveti a kerületi templomok alapjait az imagyülekezetek egy részének beolvasztásával. Meleg szere­­tettel fordul a zsidó iskola felé is. Fejleszti a két zsidó gimnáziumot. 11­­ hajlékot akar emelni az elemi és polgári leányiskoláknak, a józsef­­városi elemi iskola után fel akarja építeni minden kerület zsidó isko­­láját, a hitközségi talmud-tóra iskolát decentralizálja. A hitközségen belül megalapítja Hevesi Simonnal együtt a Központi Zsidó Diákse­­gítő bizottságot. Mikor a Rabbiképző válsággal küzd, a pesti hitköz­­ség nevében — Lederer vezérlőbizottsági tag volt — ő vállalja el a fentartási költségek túlnyomó részét. A zsidó preparandia növendékei­­nek ő nyújt először segítő kezet. A zsidó kórház az ő elnöksége alatt kezdi meg új virágzását, bővül új osztályokkal, 11­­ poliklinkával. A vakok, a siketnémák intézetei az ő vezetése alatt hozzák helyre azokat a nagy veszteségeket, melyekkel őket a forradalmi évek sújtották. Eseményekben, alkotásokban׳ gazdag élete bőven termi számára az elismerés gyümölcsét. Mikor az utóbbi hetekben hetvenötödik születésnapját ünnepelte a magyar zsidóság, a kormány, a főváros és a társadalom legszélesebb rétegeinek szeretete és elismerése áradt feléje. 1927. október 22—23. napját szentelte a főváros és az egész ország zsidósága arra, hogy méltón megünnepelje dr. Léderer­ Sándornak, a pesti szr. hitközség elnökének születésnapját. Az ünnep­­ség, melynek programmját a gondos és körültekintő rendezőség már hetekkel az ünnepély elött igyekezett szeretetteljes buzgalommal össze­­állítani, bensőséges és meleg hangulatban folyt le. Az ünnnepelők, akik elmentek a templomba, a v­igadóba, a díszvacsorára, hogy dr. Lederer Sándort s­zeretetükről és hálájukról biztosítsák, át voltak hatva annak a tudatától, hogy ez alkalommal nem­ a fórumon küzdő, nem a dicsőség és népszerűség fényétől övezett férfit, hanem a csen-

Next