Magyar Zsidó Szemle 57. (1940)
1940 / 4-12. szám - TUDOMÁNY - Waldapfel Imre: Púrim-játék Csekén 1839-ben
Waldapfel Imre 250 központ létesítését is. Ezekkel az intézményekkel gazdagodva az egyre fejlődő zsidó tudományos kutatás a legmodernebb tudományos kutatás színvonalára emelkedne. Budapest. Teszler Herman: Purim-játék Csekén 1839-ben. A magyar zsidó folklóré meglehetősen szegényes anyaggyűjtése váratlan oldalról jutott becses adalékhoz. Irodalmunk nem egy értékes kéziratos emlékének szerencséskezű felfedezője, illetőleg kiadója, Kozocsa Sándor, Kölcsey Ferenc halálának százéves fordulóján a költő emlékének avval áldozott, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárában őrzött kéziratból, csinos külsőben, meleghangú bevezető tanulmánnyal kisérve, közzétette Kölcsey közvetlen környezetének megható emlékét, unokahugának, Kölcsey Antóniának a naplóját. Ebben a naplóban olvassuk 1839. március 1-től keltezve a következő bejegyzést: ״ A’ ’sidók ma Hámán ünnepét ülték, vagy inkább futották meg. Minden ’sidó nagy vigalomba vala ’s jó napot csinált magának. Néhányan pásztoroknak öltözködének, ’siros gubák ’s bundákba, és egy lovag ’sidót kisérének, ki mindenféle rongyokkal beaggatva vala; örömrivalgásokkal futottak utánna a’ ’sidó gyermekek is. E’ különös menet végig járá a’ falut, ’s minden Ábrahám unokája háza előtt megállód, hol kész lakoma várá őt. Ők mindnyáján boldogok voltak ma, boldogabbak, mint bár milly örömittas úr a’ velenczei, vagy római Carnevalba . . .“ A biedermeier sajátosan magyar — nemesi — változatát eleven színekkel képviselő naplóban számot tarthat érdeklődésünkre a folklorisztikus tudósításhoz fűzött rövid elmélkedés is, mert megvilágítja, miképen ítélték meg a zsidóságot a reformkor magyar nemesi kúriáiban .Ők még mindig meg tudák tartani nemzetiségöket, ’s olly sok száz évek után híven őrzék azt. Sok ’sidó inkább vesztené éltét mint sem nemzetisége béllyegiről lemondjon. És ezt ők olly hazákba teszik, hol létöket is drágán kell fizetniük. Mindég megindulást ’s mozgalmat érzek keblemben, midőn ’sidót szenvedni látok, ’s örömet akkor, ha boldognak vélem őt lenni. Ma is, midőn