Magyar Zsidó Szemle 5. (Új folyam, 2008)
EMLÉKEZET - Gábor György: Az idő nélküli hely: Maszada
84 MAGYAR ZSIDÓ SZEMLE, ÚJ FOLYAM, 5. SZÁM misított hagyományok a csoportidentitások kizárólagosságában kulcsszerepet játszanak.”67 Mindenesetre rendkívül jellemző, ahogy Yadin a vár védői halálának josephusi elbeszélését kísérli meg minden eszközzel visszaigazolni, s annak ״ valóságosságát”, tényszerűségét a leletek ״ objektivitásával” alátámasztani, mintha legalábbis a leletekből közvetlen és direkt módon ״ kiolvasható”, sőt egyenesen ״ feltámasztható”, ״ reinkarnálható” lenne a múlt, s a feltárt objektumok minden további nélkül nélkülözhetnék a régész értelmezését és olvasatát nyújtó narrációját. Josephus elmondása szerint legelőször a férfiak végeztek asszonyaikkal és gyermekeikkel, majd ״ sorshúzással kiválasztották tíz bajtársukat, hogy azok szúrják le a többieket. Mindegyikük odafeküdt felesége és gyermeke mellé, átölelte őket, és aztán nyugodtan várták a halált azoknak a kezétől, akik ezt a gyászos kötelességet teljesítették.” Ezt követően ״ ugyanígy rendelkeztek a maguk sorsáról is: az, akire a sors esett, leszólja majd a többi kilencet, végül öngyilkos lesz ... aki utolsónak maradt ... felgyújtotta a palotát, kemény kézzel mellbedöfte magát, és odarogyott sorstársai mellé.”68 Jóllehet Josephus állítása szerint 960 áldozat maradt a helyszínen, ám egy grottában megtalált huszonhét csontvázat, köztük hat nőit és négy gyermekét Yadin személyesen „óvta meg” a további antropológiai vizsgálatoktól, s az ünnepélyes nemzeti újratemetést követően - a halottakat megillető szigorú halachikus szabályokból következően - immár aligha dönthető el, hogy a megtalált csontvázak zsidó ellenállók, esetleg római katonák, netán a későbbi korokban itt élő bizánci szerzetesek maradványai lettek volna.69 De még ennél is nyugtalanítóbb annak a megtalált tizenegy ép és egy sérült ostracának a yadini interpretációja, amelyek mindegyikén egy-egy név, köztük néhány becenév szerepelt. Idézzük Yadint: ״ Valóban megtaláltuk volna azokat az ostracákat, amelyeket a sorshúzás során alkalmaztak? Teljes bizonyossággal ezt aligha tudhatjuk meg. De legalább mint valószínűsíthetőt mindezt figyelembe vehetjük, annál is inkább, mivel a neveket hordozó tizenegy cserépdarab közül az egyiken Ben Jair neve volt feltüntetve. Ez a Ben Jair, így szimplán, Maszadán, különösképp ebben a korban nem jelölhet más személyt, csak Eleázár Ben Jairt. Nem lenne lehetséges, hogy épp az utolsóknak megmaradt tíz harcos csoportjáról van szó, akik végül egymás közt sorsot húztak?”70 67 David Lowenthal: „Az örökség rendeltetése”, in: Erdősi Péter & Sonkoly Gábor (szerk.): A kulturális örökség. Budapest: L’Hannattan-Atelier, 2004. 62 és 67. 68 Bellum VII, 9, 391-397. 69 Yigael Yadin: i.m. 197. uo. 201.70