Magyar Zsidók Lapja, 1939 (1. évfolyam, 1-45. szám)

1939-03-30 / 12-13. szám

A MAGYAR ZSIDÓK LAPJA 939ץ MÁRCIUS 30. Azoknak, akik ki akarnak vándorolni... Irta: KRÉMER SÁNDOR (Newyork) Azt hiszem, a mai körülmények között alig van téma, melyről több szó esnék a magyar zsidók között, mint a kivándorlás és éppen ezért bizonyára érdekelni fogja a magyar zsidóságot az Amerikában élő, magyar születésű zsidók nézete e tárgyban. Ha bátorságot veszek arra, hogy én szóljak hozzá a tárgyhoz, azt barátaim tömegének nevében teszem és nemcsak a magam, hanem azok meggyőződését is tolmácsolom. Attól tartok, hogy mondanivalónk sokakban csalódást fog kelteni. Szolgáljon mentségünkül az, hogy véleményünk sok-sok évi tapasztalatunk életbölcsességét tükrözi vissza. Azzal kezdem tehát, hogy a mi nézetünk abban csúcsosodik ki, hogy dacára a minden lesújtó csapásnak, érettkorú magyar zsidó ne foglalkozzék a kivándorlás gondolatával. Vesse el magától ezt a gondolatot, ne hagyja el a szülőföldet. Tudom jól, hogy milyen szenvedés, megalázás, gyötrelem jut ki most a magyar zsidóságnak. Mégis azt mondom: ne mozduljanak. A fiatalokról külön szólok. De azoknak, akik túl a harmincon és akik közelebb vannak az ötvenhez, mint a negyvenhez, atyafiságos szeretettel csak azt mondhatom, hogy ha kivetve, jogfosztottan, állásból kirúgva, az utcára kikényszerítve, éhezve és gyötrődve is kell élniük, ne foglalkozzanak a kivándorlás gondolatával. A mélységes megrendülés és őszintén átérzett aggodalom késztet arra, hogy ezzel a nyílt írással forduljak a magyar zsidósághoz. Óva intem a magyar zsidóságot, különösen az idősebb generációt, hogy ne adjon maga ellen fegyvert az ellenség kezébe, ne engedje, hogy a boldogtalan jövőtől való menekülés gondolatából, utóbb még a hazaárulás vádját is kovácsolják. Nevetséges ugyan föltételezni, hogy a magyar zsidóságról mást lehessen mondani, mint hogy hazaszerető, nemzethű, tekintélytisztelő és az önfeláldozásig asszimilálódott polgárság, amit legjobban azzal bizonyít be, hogy — a zsidótörvény ellenére is — az idősebb generáció nem mozdul a magyar földről. Az ifjúságról azonban gondoskodnunk kell. Ezt jól tudjuk és érezzük itt Amerikában. Egy lelkes csoport máris megindított egy mozgalmat, hogy a magyar zsidó ifjúság minél nagyobb számban tudjon külföldön elhelyezkedni. Ezzel az akcióval kapcsolatosan máris özönével kapjuk a leveleket magyarországi zsidóktól. Ezekből a levelekből kétségbeesve látom azt a pánikszerű, kapkodó, bizony sok esetben meggondolatlan menekülési vágyat, amellyel a magyar zsidóságnak egy jó része el van telve. Olyannak tűnik a kép, mintha egy csatátvesztett hadsereg fegyverét eldobálva, terheitől szabadulva menekülne. Menekülési vágy él a magyar zsidóságban — ami a rettenetes lelki nyomás alatt érthető ugyan — és a szerencsétlen kétségbeesett ember hazát, otthont, hagyományt, rokoni köteléket, baráti kört visszahagyva rohanna... rohanna bárhová, csak el... el.. .,pedig a csata még nincs elveszve. Ok ugyan van reá elég, de mégis értelemnélküli a menekülési ־ vágy. Ne gondolja senki, hogy a szabad Amerika földjén kényelemben élve, érzésben is elkényelmesedve írom ezeket a sorokat; bennem és bennünk, akik évtizedekkel ezelőtt jöttünk el Magyarországról, a szomorú zsidótörvényjavaslat ugyanazokat az érzéseket váltja ki, mint otthon élő testvéreinkből, tehát teljes szívvel velük érzünk. Ismerjük jól a magyar zsidóságot menekülésre késztető körülményeit, megértjük a kétségbeesést, akik azonban a mai viszonyok között kivándorlásra gondolnak, aligha vannak tisztában a következményekkel. Nézzünk hát egy kicsit szembe ezzel a problémával. A kivándorolni szándékozók között találunk tizenhatéves ifjút, hatvanéves férfit, leányt, asszonyt vegyesen. Vegyük a legjobb esetet. A mai viszonyok között ugyan majdnem lehetetlen, de képzeljük el, hogy sikerül a kivándorlónak Amerikába jutnia. Amerika ma az álmok álma. A szabadság földje. Tejjel-mézzel folyó Kánaán — messziről nézve. Valójában tényleg a fejlődés országa, ahol azonban ez időszerint tizenkétmillió állásnélküli nyomorog. És a kivándorló mindenekelőtt ezt a sokmilliós sereget szaporítja. Megérkezik hát Amerikába, legjobb esetben ügyvédből, vagy hivatalnokból ideges soffőrré vagy alig használható kárpitossegéddé ״ átképezve״. A nyelvet nem ismeri, vagy törve, érthetetlen akcentussal beszéli. Az ország, a nép szokásait nem ismeri, életmódját nem érti és lelkületét, megnyilatkozásait megérteni és átvenni sohasem fogja. Egy országba kerül, ahol egy negyvenéves ember már „idejétmúlta”, aki csak a legritkább esetben tud álláshoz, vagy hetenként egy-két napig munkához jutni, ahol már a régebben kivándoroltak 90 százaléka csak a legnagyobb küzdelemmel tudja megélhetését biztosítani és családja számára a betevő falatot megkeresni. Nem rémképek ezek, ez a rideg valóság. És a kivándorlóból az első pár hét után kiábrándult, csalódott, életunt ember lesz. Ez a sorsa annak is, aki diplomával, magasabb képesítéssel, egy polgári jólét és európai társadalmi tagozódás melengető emlékével szerencsés esetben napszámosi, vagy más hasonló gyári munkási ideiglenes alkalmaztatást kap, — ezt is legtöbb esetben — könyörületből, szánalomból. Az ilyen ember ZONGORAHARMONIKA P 40.—től. Legújabb találmánya Settimio Soprani harmonikák kizárólag nálunk. STERNBERG KIRÁLYI ÉS UDV. HANGSZERGYÁR Rákóczi-út 60. — Telefon: 136-068, 144-354, 137-708 fogcsikorgatva bár, tartja az állását, de kétségbeesik, terhére válik önmagának, családjának, rokonainak, aggódó barátainak és rohanna vissza hazájába, amely mostohán bánt ugyan vele, de mégis a hazája. A visszatérés azonban rendszerint lehetetlen már. A „boldog” kivándorló ugyanis az indulás lázas örömében mindenét elkótyavetyéli és boldogtalan élete a legszerencsétlenebbé válik — az ígéret földjén... Ez volt a jobbik eset. A rosszabbik eset az, hogy a kivándorló nem Amerikába jut, hanem mint úttörő valamilyen gyarmatra kerül, vagy egy alacsonyabb fejlettségű országba, ahol nincs kultúra, nincs civilizáció, az élet nem más, mint puszta vegetálás, ismeretlen a nyelv, az ország, a nép, pokoli az éghajlat és a kivándorló messze esik mindentől, ami valaha is értéket jelentett a számára. Ebből az elgondolásból kiindulva az OKMÁNYAIT “SSsr KUVI0RÁFFAL miHSiüDTEB mimos «west. uíii., jtzseimi 7. lei iauna. it Dr. Liebner Samu, az ״ Anker Általános Biztosító Iny. vezértitkára, március 29-én 76 éves korában elhunyt. Március 30-án kísérték, nagy részvéttel, örök nyugalomra a rákoskeresztúri temetőben. Az elhunyt és egész családja nagy és előkelő helyet vívtak ki a magyar zsidóság társadalmi életéiben. Két gyermeke, menye és neje az orvosi pályán működnek. Veje, dr. Aszódi Zoltán, a Pázmány Péter egyetem magántanára, leánya, dr. Aszódiné Liebner Olga dr., fia, dr. Liebner Ernő ,és menye, dr. Liebnerné Löwbeer Erna dr. a fővárosi orvosi kar elismert kitűnőségei.