Magyarország, 1861. január (1. évfolyam, 7-26. szám)
1861-01-16 / 13. szám
13. SZ. Szerda, január 16-án. 1861. — I. évfolyam. SZI5SÍSA“,[IDA 1 T. MUNKATÁRSAINK 1 “ HIRDETMÉNYEK DIFA: II kiadó-hivatal Ujtér 3. sz. földszint. a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok OSTERLAMM K. és LAMPEL ROBERT könyvkereskedőknél ELŐFIZETÉSI ÁR * -»vg-BB—jge-a—-—B-g-jgegsJgSB-BBSBSBSiBi-g-5—10 ulkrnjCZÁron kaphatok. Egészév 16 ft. Félév 8 ft/Negyedév 4 ft. Pest, január 15-dikén. Külföldi szemle. Minden szem Olaszország felé van fordulva — onnan pedig e pillanatban a béke szelíd szele fu. Hiába tagadnék, az Opinione — ma legalább — megczáfolna. A háborút a tavasz első hónapjairól el van halasztva. „Francziaország fegyveres gyámolitása gyanút ébreszt. Olaszországnak egyedül kellene az osztrákokkal megmérkőzni. Mostani hadereje mellett pedig még nem teheti. Előbb szervezni fogja magát.“ Ezt a Cavour közlönye mondja — de várjon máról nem holnapra mondja-e, mikor ma semmi sem bizonyos, csak a holnapi bizonytalanság! A láthatár tele felhőkkel, az emberek kedélye nyugtalansággal — csak egy férfi mosolyg, egy férfi látja a jövőt rózsaszínben, kit soha sem láttak leverve, soha kétségbeesve — nem Napoleon, az ő czélja ma is enigma — az öreg Palmerston. Vajon nem az ő mosolya bűvölte le az Opinione hangját? Londonban talán sejtik, hogy a Velencze felett való alkudozással fövenyre építettek s most a megváltás helyett más eszközhöz kell nyúlni. Erre pedig idő kívántatik. De ha ma az angol befolyás kerekedik felül Turinban, nem fog-e ez holnap a francziával történni ? Vagy nem egy-e ez a kettő, és az Opinione békéje csak látszat ? Óvatosnak, azaz bölcsnek és népszerűnek lenni nem egy dolog. Hanem miután a hang csak a fület és nem mindig a szívet tölti meg, kötelességünk arra vigyázni. A Daily Newsben — mely Russel közlönye — úgy tetszik, mintha az Opinionéhoz rokon hangot hallanánk. „A turini nagy államférfi higgadt eszének nem kevésbé köszöni majd Olaszország teljes felszabadítását, mint a caprérai nagy katona rettenthetetlen szivének. Ez a londoni kultigyér lapja egyik főczikkének szövege. Aztán egymást követik a szebbnél szebb paraphrázisok : mint jutalmazza a katona bátorságát rögtön a dicsőség, mig az iroda csendes és állhatatos bátorságát a jelen többnyire félreismeri s csak a késő kor tér vissza reá. Senki sem kérdezi, ki ültette a fát, csak mikor terebélyes és gyümölcshajtó ágainak árnya alatt a késő nemzedék gyönyörrel pihen — jut egynek-egynek eszébe róla megemlékezni. Ha a Daily News czikke csak eddig volna írva beérhetnék e szóval : élege Cavourra! Szerencse-kivánat (kard helyett) a toll politikájához! De egy erős dolog van abban helyeselve, melyet eddig az egész angol sajtó kárhoztatott : „Nizza és Savoya átengedése, egyike azon politikai tényeknek, meyeket az eredmény igazol.“ E nyilatkozat a londoni külügyminiszter lapjában, a legnagyobb engedmény, az erkölcsi siker egy neme Napoleon javára. És he lehet ily fontos előzményből a jövőre következtetést vonni: helytelen-e az Opinione ellen feljebb emelt kétségünk, hogy békeszellője, csak átsuhanó jugalom, mely a gyenge virágot meghajlítja, míg az erős fának csupán apró levele mozdul. Hisz amit a Daily News mond, az nem gyanú a Napoleon-politika ellen, az a gyanúnak ellenkezője. Igaza lehetne az Opinionenak, ha a koczka elvetése csak Piemonton állana. Osztjuk ugyan a Derby-lap a Morning-Herald felkiáltását: „Senki sem tudja mit akar III. Napoleon!“ — de Palmerston talán sejti, különben nem volna oly rózsaszín kedve. Az is figyelmet érdemel, mit a „Nationalites“ mond, hogy a bécsi kormány körjegyzéket intézett az európai udvarokhoz, melyben kijelenti, hogy Garibaldi kiszállásáért — bármely határpontján a birodalomnak — Viktor Emánuelt teszi felelőssé. Ez más szóval azt teszi, hogy Ausztria, várakozó helyzetét, támadással cseréli fel, mihelyt az invasio csak mozdul is, mely összeköttetésben áll a Garibaldi terveivel. Tartózkodással fogadjuk ugyan a Nationales hírét, de a helyzet fontosságánál fogva el nem hallgathattak. Külföldi rovatunk, Cogalniceanu moldvai külügyminiszter nyilatkozatát ajassui országgyűlésen bő kivonatban hozza. Nem csupán a „semlegesség“ és „vendégszeretet“ okos és nemes elvei miatt — mi a fejedelemségek külpolitikájának sarkpontja — érintjük e nyilatkozatot, de mivel az utóbbi napokban oly aggasztó hírek voltak itt a fővárosban elterjedve melyek elhomályositák vala Drezda alacsony dicsőségét. Ezerekre tevék azon szerencsétlenek számát,kiket a fejedelemségek kormánya, feltevés szerint Ausztriának kiszolgáltatott. A dolog nem így áll. Mintegy 60 menekültről van a szó, kiknek kiadatását a moldvaoláh kormány megtagadta , mivel azonban a szomszéd államokkal összeütközésbe jönni nem akart és eszélyesen nem is akarhatott, a menekülteket Galaczból tisztességgel eltávolitá. Tán e menekültek épen azok, kikre a Nord következő Sorai vonatkoznak: „Az utóbbi napokban a székelyföldről számosan menekültek Moldva-Oláhországba, kik miatt az ojtozi és temesi szorosok, ágyuk és katonasággal lőnek megrakva.“ A Cogalniceam nyilatkozata, vagy inkább helyzete arra a körülményre emlékeztet bennünket, hogy nálunk az 1848-ban törvényesen elismert felelős minisztériumot, sokan nem tudják az osztrák birodalom sajátságos államiságával összeegyeztethetőnek találni. Azon dualizmus mellett, mely a birodalmat, magyar és német-szláv népcsoportra osztja — úgy mondják — egy ágnak két minisztériumot is kellene hajtani. Íme a duna fejedelemségekben azt látjuk, hogy még külügyminiszter is kettő van: egy Jassyban, másik Bukarestben s azért a közügyek rendes medrekben folynak. Némely szomszéd nincs ugyan a dolgok menetével a fejedelemségekben megelégedve , hanem ennek oka lehet puszta alaptalan gyanú. A Süddeutsche Ztg. például azt rebesgeti, hogy Oroszország folyvást duzzog, mivel Kuza herczegnek, a magyar és mazzinibizotságokkal kötött egyesse’gben, a többek közt Bukovina is oda van ígérve. De hát mi köze az oroszoknak Bukovinához ? „Mi nekik Hecuba, hogy miatta sírnak?" Belföldi szemle. A jelen szám belföldi rovatában találja olvasónk Nyitramegye föliratát, melyet tegnapi ígéretünkhöz képest egész terjedelmében közlünk, s melynek történetéhez — nyitrai levelezőnk kimerítő tudósítása nyomán, melyet igen sajnálunk, hogy a szűken kimért hasábok nem engednek egészen átvenni — meg kell jegyeznünk, hogy a benne foglalt pontokat Buzna Lajos úr indítványozta s a gyűlés azokat az indítvány szerint el is fogadta, kettőnek kivételével, mely módosítást szenvedett. Az indítvány fölött — mint levelezőnk mondja — remek parlamentáris vitában Tormay Pál, Vancsai Pál, Zerdahelyi Incze, Rudnay István, Kámánházy Károly, Ocskay Ignácz, Mérey Vincze, Zelenay Gedeon, Tarnóczy Gusztáv, Vagyonkanonok, Hamar Pál, Markhot Károly, Zmertich Simon, Simonyi Simon, Jánosi, Szulyovszky Ignácz urak vettek részt. A vitatkozás egyik érdekes részletét azon kérdés képezte, ki által hívható össze a legközelebbi országgyűlés ? E kérdés feszegetése, Batthyányi Ferdinánd első alispán úr javaslata folytán, a feliratból kihagyatott. Még valamit kell följegyezni e gyűlésről, aminek aligha van párja a jelenleg folyó gyűlésekben : a vitatkozásban egy távollevő bizottmányi tag, Simonyi Ernő menekült hazánkfia, szintén részt vett — levele által, mely fölolvastatott. A gyűlés másnap (jan. 9-kén) folytattatván, a cs. k. hatóságok átvétele iránti utasításokkal foglalkozott. Ekkor történt, hogy Szakállas ügyvéd ur indítványára határozattá lett a telekkönyvi ügyvitel megszüntetése s a betáblázások isméti behozatala a régi mód szerint. A határozatot nyomban a tett is követte: egy kötelezvény és egy bérszerződés betáblázottnak mondatott ki. Óhajtjuk, hogy Nyitra megyének a telekkönyvekre vonatkozó határozata senkinek kárt vagy zavart ne okozzon; és szerettük volna, ha e tárgy szintoly tüzetes vitatkozásnak vettetett volna alá, mint például Buzna úr indítványával történt, lehet, hogy akkor a megye ezen kérdés eldöntését is az országgyűlésre utalta volna, — ami ily kényes természetű kérdéseknek gyakran a legczélszerűbb. Sajnáljuk, hogy a telekkönyvek kérdésében Dedek úr rá nem ért szakértőképen kidolgozott javaslatát felolvasni. A határozat hamarább mondatott ki, mintsem ő felkérhette volna a bizottmányt, küldjön ki valakit a beadványoknak, elsőbbség tekintetéből átvételére: ez írná rájuk a beadás idejét s a számot, s egyeztetné össze a tettleges birtokkal, hogy a történendő betáblázásokban hiányok s ezekből károsítások ne támadjanak. A megye, úgy hiszszük, ez indítványt fentebbi határozata után is elfogadhatja még, azért közöljük. Meglehet más megyék is elfogadják ideiglenes intézkedésül, míg az országgyűlés végleg határozand. Nyitra megye legközelebbi gyűlése febr. 6-kán lesz. — Pozsony megye, a jan. 9. és 10-dikén folytatólag tartott bizottmányi ülésekben, a telekkönyvek fentartását, az országgyűlés intézkedéséig elvileg kimondta, s az árvás vagyont, a megyetörvényszék felügyelete alatt, külön árvahivatal és főgyámok által határozta kezeltetni. A tárnokot fölkéri, hogy zavargásokra legtöbb alkalmat szolgáltató fínánczok és zsandárok távolittassanak el, katonai erő pedig csak a megyei hatóság felszólítására alkalmaztassék. — A megyei főnökséget és pozsonyi járáshivatalt 11. és 12-dikén adták át; a törvénykezés átadását megtagadták. Pozsony megye legközelebbi bizottmányi ülése febr. 4-dikén, a cs. k. haditörvényszékek által kivégzettek gyász-isteni tisztelete pedig 5-dikén lesz. — Ungból „Többen“ aláírással egy kis óvástételt vettünk, melyben panaszképen mondatik, hogy Ungmegye decz. 20-dikai közgyűlésén óvás tétetvén a kinevezett főispán törvényessége ellen, mivel a törvényes, 1848-diki főispán a haza szolgálatában megőszült Bernáth Zsigmond, s ennek kellene a főispáni széket elfoglalni, ez óvástételt nem iktatták be a jegyzőkönyvbe. — Pécs városa jan. 10-dikén történt tisztujítását a tárnok, mint lapunk utóbbi számában már jelentve volt, megsemmisítette. E tisztujítás, tisztelt levelezőnk Sátorhalmi Ede ur tudósítása szerint, úgy folyt le, hogy a külvárosi polgárság egy része a városház termét, lépcsőit s a tér egy részét elfoglalván ’— úgy, hogy sok választó be nem juthatott — a 48- diki tisztikart visszaállította, aztán az új polgármestert, Aidinger Pált megéljenezve, szétoszlott. Akik be nem férhettek, állítják, hogy a tömeg nagy része olyanokból állt, kiknek nincs szavazati joguk. A kikiáltott polgármestert este fáklyás zenével tisztelték meg, s ezután egy csomó rakonczátlan R. városi biztos lakásához vonult, az ablakokat betörte, az ablakokon át a szobába rontott, s nem találván hon a keresett egyént, a bútorokat rombolta. Tudósítónk úgy van értesülve, hogy a botrány indítói személyes buszut gyakoroltak. Ugyancsak Sátorhalmi Ede úr írja nekünk, hogy az országgyűlésnek Budára összehívása általánosan igen rosz hatást okozott. — Nyíregyháza is rendezkedik, de levelezőnk méltán panaszolva említi, hogy ^az 1848-diki törvényeknek inkább szavához, mint szelleméhez ragaszkodva, zsidó hazánkfiait a választók közül kizárták. (Fk) Mióta octóber 20-ra az ausztriai birodalomban helyreállttá a soká ócsárolt, de végre mégis természetszerű kénytelenségnek bizonyult,, dualismust “,a Lajthán innen és túl élénk politikai mozgalom fejlődött. A bécsi centralista lapok gúnyolhatnak, amennyit tetszik, a „történelmi politikai egyéniségek“ és nevezetesen a birodalmi tanácsbeli majoritás magyar vezetői felett, panaszkodhatnak szívszakadtáig azon centrifugális törekvések felett, mik azóta nyilvánulnak, de azt az egyet nem tagadhatják, hogy ama majoritás hozta létre azt, ami a Bach-féle rendszernek soha sem sikerült, aminek sikerülését e rendszer egyébiránt nem is kívánta — fürge politikai élet ébredését. Hogy az éveken át merev görcsben feküdt birodalom nem mozgott épen azon irány felé és azon ütém szerint, melyet egynémely bécsi újságíró akart neki diktálni, az egyes szerkesztőségi irodákban kétségbeesést szülhet, de a szabadság a nemzetek önállóságának és természetszerű haladásának barátja csak örömmel nézheti, hogy a megdermedt, az elzsibbasztott tagok még nem vesztettek el minden életerőt, hogy még mozgásra, tevékenységre képesek, még pedig nagyobb mértékben, mint ezt a hosszú színhalál után várni lehetett. A figyelmes szemlélő azonban tüstént észre fogja venni,miszerint a Lajthán inneni és túli mozgalom közt tetemes különbség uralkodik, melynek jelzése tán némi érdekkel bírhat a mi olvasóink előtt is. Különböző mindenekelőtt a mozgalom intenzitása. Míg a bécsi politikai sajtó nem győzi eléggé nógatni az „állampolgárokat,“ hogy akár csak a közvetlen érdekeiket érintő községtanácsi választásokban is élénkebb részt vegyenek; míg nem győzi őket elégszer figyelmeztetni arra, hogy a német elemnek végképen el kell gázoltatnia,ha a többi nemzetiségek mozgékonysága ellenében eddigi apathiájából ki nem lép, addig a magyar lapoknak alig van helyök, nemzetünk önkénytes mozgalmait akár csak legátalánosb vonásokban is följegyezni, nem tudnak elég meleg szavakat találni azon buzgalom dicsőítésére, mely az ország egyik végétől a másikig nemzetiségünk ügyében nyilvánul. Ez az egyik különbség. A másik a mozgalom természetére és irányára vonatkozik. Mi a magyarhoni politikai mozgalom czélja? Valódi alkotmányos kormány autonómiájának helyreállítása. A nemzet először alkotmányos elvek szerint akar kormányoztatni, másodszor minden más országtól függetlenül. És minő uton törekszünk mi e czél felé? Egyesegyedül a fenálló törvények alapján, miket még akkor is elfogadunk alapul, ha tudjuk, hogy náluknál jobbak is lennének hozhatók, de tüstént csak alkotmányellenes úton fognának adathatni. Mindezek annyira köztudomású dolgok, hogy további bizonyításra nem szorulnak; nemzetünk tiszta fölfogással bír a nagy politikai feladatokra nézve és sem egyes rendek, sem az egyének jogai vagy kiváltságai mellett nem buzgólkodik, jól tudván, miszerint a független és alkotmányos államban már eo ipso van hely minden megalapult jogra nézve. A Lajthán till azonban egészen más a politikai mozgalom iránya. E mozgalom ott mindenek előtt a személyes és polgári szabadság elérésére van irányozva és csak másodsorban alkotmányos kormányformák behozatalára. Szomszédaink programmjában legis legelső pont az, hogy — triviális kifejezést használva — nem akarnak „szakíroztatni“, nem akarják tűrni azt az ezernemű gyámkodást, mellyel a kormány a polgári sőt a magán élet minden részleteibe avatkozott, mind a két irányban az egyénnek semmi szabadságot nem hagyva. A magasabb politikai jogok irányában, mind a népnek részvétele a törvényhozásban, még elég csekély a fogékonyság. Innen van az, hogy a kormány eddigi intézkedései, ámbár kétségbe vonhatlanul legalább közeledést jelentenek az alkotmányosság felé, de közvetlen hatást, nem gyakoroltak az egyéni szabadság fokára a nem-magyar birodalom-részekben csak közönnyel vagy épen elégületlenséggel találkoztak. Az imént mondottakból megérthető azon különbség is, mely az útra nézve nyilvánul. A magyar nemzet — miként mondtuk — beéri a kevésbbé jó törvénnyel, csak ne sértessék meg azon elv, miszerint az ő befolyása nélkül számára törvényt hozni, módosítani vagy megszüntetni nem lehet; e nemzet a maga vívmányait senkinek nem akarja köszönni, csak önmagának. A Lajthán túl mindent a kormánytól kívánnak és várnak; nem érik be az adott bár nagyon keskeny alappal, hogy szilárd lábból álljanak rá és onnan építsenek tovább, hanem azt akarják, hogy minden, ami kell, „fix und fertig“ odroyroztassék. És — megvalljuk — ez némileg menthető. Az önmagából való fejlődés lassan megy és miként az aloe csak évek után hajt egy-egy virágot, pompásat ugyan, de csak egyet! A birodalom népeinek pedig nincs ideje várakozni , ők hazánkhoz képest századokkal vannak hátra és így a mostani válságos időben, hol „periculum in mora“ mindkét lábbal bele akarnának ugorni „in médiás res“. Az imént elősorolt lényeges különbségek, úgy hisszük világossá teszik, hogy — a fejedelem személyén kívül — nem képzelhető oly kapocs, mely mind a két félhez illenék és egyikre nézve sem lenne nyomasztó. A birodalom két felének utjai messze térnek el egymástól, habár Dus faventibus végre ugyanazon czél mellett találkozhatnak, föltéve, hogy e czel nem valami chimára valósítása vagy valami országlási rög-elmélet a tout prix foganatosítása, hanem a birodalom önálló nemzeteinek testvéries egyesülése egy közös fejedelem alatt. Ha tehát némely szabadelvű bécsi publicista egyre sürgeti az „egyesült német-szláv országgyűlést,“ hogy az „ellensúlyt“ képezzen a magyar országgyűlés ellenében, akkor maga sem tudja, mit cselekszik. Arra e németszláv országgyűlést soha nem leend képes, hogy a magyart idegen útra terelje vagy ősi