Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)
1861-05-28 / 124. szám
dása lehető vagy időszerű volna! Ez alkalommal csak egy körülményt akarok említeni, mely elhunyt barátom tapintatára, gyöngédségére uj fényt árasztó, ki saját személyére nézve félelmet és óvatosságot nem ismert, ki minden percben kész volt életét vagy személyes szalkadságát koczkára tenni, a tulságig óvatos, mondhatni félénk volt, midőn valamely barátjának vagy bárki másnak élete vagy biztonsága forgott kérdésben. Sok évig szakadatlanul és sűrűn folyt levelezésünk alatt soha egy perczig nem feledkezett meg a különben oly szórakozottnak ismert férfiú arról, hogy az, kihez leveleit intézi, egy gyanakodó és kémlelődő kormány Damocles-kardja alatt él és mozog. Noha elméje szüntelen az elnyomott haza ügyeivel és szenvedéseivel foglalkozott, hozzám a számkivetésből irt számos leveleiben egy szó, egy vonatkozás sem foglaltatik, mely a hadi törvényszékek, befogatások és kivégzések ama gyászos korszakában a levél vevőjét bajba keverték vagy keverhették volna. Ily apró jelentékteleneknek látszó vonások festik leghívebben az ember jellemét. Minő mestere volt Teleki László az Írásnak, s különösen a levélírásnak, megítélhetni azon levelekből is, melyek legújabban folytak kiapadhatatlan tollából és elméjéből, s melyek közöl néhány a hirlapok által közzététetett. Válaszait értem a hazai törvényhatóságok üdvözlő leveleire, melyekkel ezek a habár akarata ellen és idő előtt visszatért hazafit sorban megtisztelték. Nem tulajdonítok ezeknek kelleténél nagyobb fontosságot és becset, de annyit mondhatni, hogy nehéz feladat volt, rendkívül ügyes tollat és találékony elmét kívánt, egy és ugyanazon tárgyban annyi levelet írni, s mindegyikbe az alaphang megtartása mellett uj meg uj eszméket és fordulatokat szőni, s hogy a feladat rendkívüli tapintattal és szerencsével oldatott meg a szóban levő válaszokban. — Azon beszéd - töredéket, melyen életének utolsó éjjelén, talán néhány perczczel halála előtt, képzelhetni tehát, mily feldúlt kedély állapotban dolgozott, melynek fonala életével együtt szakadt meg, melybe annyi hazafias fájdalmat és nemes haragot öntött, mindnyájan könnyes szemekkel, fájdalmas kegyelettel olvasták, mint politikai végrendeletét egy hű hazafinak. Erről többet szólanom szükségtelen. Mindezeket csak azért mondottam el, hogy túlzásnak ne látszassák vagy baráti elfogultságnak és részrehajlásnak, ha azt átütöm, hogy Teleki László mindazon tulajdonokkal bő mértékben bírt, melyek a nagy izót képezik, s ha állása és a hazánk válságos viszonyai őt a politikai pályára nem szorítják és államférfiúvá nem avatják, kétségtelenül elsőrendű íróvá fejlődött volna; hogy tehát méltó tagja volt e tudományos és irodalmi intézetnek, s noha irodalmunk csak egyetlen művet mutathat fel tőle, nemzetünk s az Akadémia benne nagy írói tehetséget vesztettek el. Teleki Lászlóról mint íróról szólottam, még néhány szót róla mint emberről, mint jellemről. De mit mondhatnék e tekintetben róla, mit előttem már mások ismételve el nem mondottak, mi általánosan elismerve nem volna? Nem csak baráti, de tőle távolabb állók is, sőt az egész nemzet és haza ismerték és tisztelték benne a tiszta és szilárd hazafiságot, a becsület dolgában nemcsak mások, de maga iránt még inkább szigorú lovagiasságot, a nemes emberbaráti szivet, tántorithatlan és áldozatkész hűséget barátai, nyíltságát, határozottságát, bátorságát, de minden nemtelen fegyvertől irtózását ellenségei irányában. Roppant népszerűsége, azon általános tisztelet, mely őt e hazában s e hazán kivül környezte, melyet ellenségei sem mertek tőle megtagadni, nem csupán szellemi, talán még inkább erkölcsi tulajdonainak volt eredménye és méltó jutalma. Teleki László nem csak hatalmas szellem volt, de nagy jellem is, szilárd mint a gránit, tiszta mint a kristály. § ,Az erkölcsi kötelmek, az erények lényege egy s ugyanaz minden időben és minden népnél. De vannak mégis az [emberiség történelmében; korszakok, melyek" e tekintetben egymástól különböző typussal bírnak, melyekben a nagy embereket kiválólag egy vagy más erénynek magas fokra emelkedése jellemzi s teszi köztisztelet tárgyává. A különböző korszakoknak nem csak uralkodó eszméi, de uralkodó erényei is voltak. Az ókorban, különösen Spártában és Rómában tántoríthatatlan hazaszeretet, minden önérdeknek és tekintetnek a hazáért kész feláldozása, stokás megvetése a halálnak, szenvedésnek, semmibevétele a külfénynek, kényelemnek, anyagi élvezetnek, szigorú kötelességérzet, hajthatatlan szilárdság, a római „virtus , mely szóban azonosítva vannak az erény és férfiasság fogalmai, e tulajdonok jellemezték a nagy férfiút. A középkorban a becsület szeplőtlensége, az adott szónak szentültartása, merész bátorság, mely nemcsak dacolni tud a veszéllyel, de azt mint egy játéknak tekinti, a nőnem iránti gyöngédség és hódolatos udvariasság, a gyámoltalanok védelme a hatalmasok ellen képezték a lovagias jellem eszményét, melyet azon korban is hihetőleg ritkábban mutatott fel az élet, mint a költészet. A jelenkor nagy embereinek kiváló erénye a humanitás s ami ebből folyik, elismerése az emberi jogoknak mindenkiben, tekintet nélkül a születésre, társadalmi állásra, nemzetiségre, vallásra, méltányosság, igazságérzet, türelem, buzgólkodás a szabadság és egyenlőség nagy elvei mellett. Az egymástól annyira távol eső korszakokban uralkodott, hogy ne mondjam divatos erények Teleki László jellemében egyesítve valának. Római lélek, minőt a köztársaság legszebb idejében találunk , mely magát s minden személyes érdeket teljes önmegtagadással a hazának rendeli alá, lovagiasság, e szó legnemesebb értelmében és az egész emberiséget átölelő philanthropia, mely nála nem lágy érzelgősségnek, hanem erős meggyőződésnek, szilárd elveknek és mély igazságérzetnek volt kifolyása. Még hibái és tévedései is, mert halandó ember létére hibáktól és tévedésektől egészen mentő sem lehetett, ezen erényeknek olykor a tulságig felfokozásából eredtek. Ilyennek ismertük Teleki Lászlót mindnyájan, kik hozzá közelebb állottunk, ilyen volt egész életében, ilyen még halálában is. Halálának indokai, ha mások előtt rejtélyesek, előttem nem azok. Ismertem e nemes lélek küzdelmeit, melyek halálát megelőzték és okozták. Nem fogja tőlem kívánni senki, hogy revelatiókkal álljak a közönség elé, de annyit mondhatok, hogy valamint egész élete a hazafi tetteknek hosszú lánczsorát képezte, úgy halála is, legalább az ő hite szerint, hazafitett volt. Azt hitte ugyanis, vagy képzelte inkább, hogy a fennforgó körülmények közt, halála üdvösebb a hazára mint élete. Mikép sodortatott e gyászos illusio örvényébe, annak fejtegetése nem ide tartozik. Ez volt Teleki Lászlónak legnagyobb tévedése és hibája, melyet szintén, mint előbb mondom, csak erényeinek tulfeszitése szült. Ő nagy és nemes volt még tévedéseiben is. Noha szándékom nincs ezúttal e gyászesetnek indokolásába bocsátkozni, mulaszthatatlan baráti kötelességemnek ismerem, oly ráfogás ellen határozottan tiltakozni, mely elhunyt barátomnak jellemén, becsületén, emlékén csorbát ejthetne. Az állíttatott ugyanis néhány külföldi lapban, és bámulatomra hazánkban is itt-ott hívőkre talált, hogy Teleki László szabadon bocsáttatása alkalmával ígéretet tett, melyet utóbb politikai fellépésének modora és iránya által megszegvén, innen eredő magával meghasonlása miatt vetett véget életének. Ezt a történtekről biztos tudomásom alapján határozottan tagadom. Ha nem volnának is hiteles adataim, ismervén Teleki Lászlót, mint őt hosszas barátságunk folytán megismerni alkalmam volt, hittel merném erősiteni, hogy ő szavát soha életében meg nem szegte, azt megszegni képes nem volt. De vannak adataim is, melyeknek hitelességét e hirki koholói sem vonhatják kétségbe. Telekinek szabadonbocsáttatása három feltételhez köttetett : 1-or, hogy az osztrák monarchiából el ne távozzék, 2-or, hogy összeköttetéseit az osztrák kormány külföldi ellenségeivel félbeszakítsa, 3-or , hogy politikai működéstől ideig óráig tartózkodjék. Elfogadván a szabadonbocsáttatást, elfogadta az ahoz kötött feltételeket is. Egyéb ígéretet nem tett, nem is kívántak tőle. E tekintetben nem szükség elhunyt barátom szóbeli közleményeire vagy leveleire hivatkoznom, de hivatkozom a bécsi hivatalos újságnak a tényt eképen constatrozó közleményére. Kiszabadulása után is Teleki László nem tekintette magát megkegyelmezett, amnesziált bűnösnek, hanem becsület szavára ideiglenesen szabadon bocsátott hadi vagy status-fogolynak; kész is lett volna első intésre bármely perczben a börtönbe önként visszatérni, s az illetők előtt ez értelemben nyilatkozott is. Feltételes szabadlábra állítását nem félelemből fogadta el, melyet nem ismert, hanem azért, mert azt hitte, hogy e feltételek korlátai között is a haza ügyének inkább szolgálhat, mint börtönben. Az általa elfogadott feltételeket halála órájáig híven teljesítette. Az elsőre nézve semmi kétség nem lehet. A második feltételt sem szegte meg, ha nem tudnók is mindnyájan, kik őt közelebbről ismertük, hogy szava őt erősebben kötötte a bilincsnél, kérdem. mi indoka lehetett volna azt megszegnie? Ő tisztában volt magával politikai elvei meggyőződése és czéljaira nézve, bízott saját ítélőtehetségében, ismerte a bel- és külföldi viszonyokat s ennélfogva nem szorult senkinek utasítására. Habár a magánéletben szívesen hallgatta meg, sőt kérte is barátainak tanácsát, politikai téren önálló volt a makacsságig, nem hajlott másnak tanácsára, ha ez saját nézeteivel nem találkozott, és csak meggyőződésének és lelkismeretének sugallatát követte. Mi a harmadik feltételt illeti, az alkotmányos politikai működését megszorító ideig óráig kifejezés értelmezését ő magának tartotta fenn, s azt három hónap lefolyása után az országgyűlés megnyíltával lejártnak tekintette, de lejártnak tekintették azok is, kik e föltételt elébe szabták, mert az országgyűlés felsőházába királyi levél által meghivatott. Ha szabadságában állott, adott szavával nem ellenkezett, alkotmányos jogait a felsőházban gyakorolnia, miért nem a képviselőházban is, hova őt választóinak osztatlan bizodalma helyezte ? Vagy talán politikai fellépésének iránya és modora által szegte volna meg adott szavát? Mihelyt a politikai pálya előtte megnyílt, Ő az alkotmányosság és törvény korlátai közt szabadon követhette azon irányt, csak is azt követhette becsülettel, melyet elvei és meggyőződése elébe szabtak. Ő soha senkinek nem ígérte, hogy elveiről és meggyőződéseiről, vágyairól és reményeiről lemond, oly ígéretet nem is kívánt, tőle senki. Ő készebb lett volna évekig szívni a börtön dohos levegőjét, készebb száz halállal múlni ki, hogysem ily feltételre ráálljon. Bárminő lett volna tehát politikájának iránya, e tekintetben szószegést nem követhetett el, mert ez iránt szavát nem adta. De miben különbözött Telekinek és úgynevezett pártjának iránya a mérsékelt pártnak mondott képviselőkétől? Olvastuk utolsó beszédtöredékét s ebben politicai programmját. Fájdalom, harag és elkeseredés szól belőle, de utóvégre is a törvényes alaphoz ragaszkodik, e törvényes állapot helyreállítását követeli ő is, mint Deák Ferencz és társai. Én egyátaljában tagadom hogy a magyar nemzetben s a képviselőházban pártok létezzenek. Hol a lényegre nézve, az alap és czél iránt köt az egyetértés, csak a forma és modor körül van némi különbség, ott lehetnek véleményárnyalatok, de pártok nincsenek. De a forma körüli véleménykülönbség is csak onnan ered, hogy a képviselőház egyik fele még lehetőnek tartja az uralkodó hatalomnak törvényes útra térítését, holott a másik fél, az eddigi tapasztalások után, e reményről végképen lemondott. E tények egyszerű elsorolásával, úgy hiszem, kétségtelenné tettem,hogy azon ráfogás, miszerint Teleki László szavát szegte volna meg, alacson rágalom. Ezzel tartoztam emlékének, becsületének, mely előtte becsesebb volt az életnél. Ajkai elnémultak örökre, karjai merevenek és tehetetlenek. Mig élt, mindenkinek, a ki becsületét bántotta, meg tudott felelni szóval, tollal, fegyverrel; most barátaira háramlik ezen szent kötelesség, kivált reám, kit különösen megbizott, hogy halála esetére, becsülete felett őrködjem s azt, a mennyire tőlem kitelik, minden rágalomtól megóvjam. E megbízást szent végrendeletnek tekintem,melynek hű végrehajtója kivánok lenni. És most Isten veled dicsőült barátom! Nyugodjál békével annyi hányattatás, annyi küzdelem, annyi szenvedés után! Mi, kik életben maradtunk, talán még nehéz küzdelmeket, vészteljes napokat várhatunk, de azért el nem csüggedünk. Példátllanul, ha magyarnak ezt tanulni kellene, a hazáért működni, a hazáért szenvedni, s ha kell, a hazáért mégis halni. Isten veled! Mihályi Gábor beszéde (máj. 25.) Mélyen tisztelt képviselőház! Az előttünk levő fontos tárgyban azon 12 év után, melyek súlya vállaimra is nem kevésbbé nehezedett, a midőn a nép nevében az első felszólamlás történik, nem szónoklati szempontból, hanem annak kitüntetésére, hogy a külön nemzetiségek is a haza közügyében velünk egy értelemben vannak, e’n azon oláh nép nevében szólok, a melynek magam is szülöttje, és ezen, a constitutióval egyidős nép szent István koronája palládiuma alatt védte honfitársaival ezent szent földet, melynek területéből egy talpalatnyit is elszakittatni tűrni és engedni nem fog. Ezen nép az időnek hosszú során, az eddigi institúcióinknak egyoldalúsága mellett, nemzetiségét, vallását és nyelvét megtartván, — a haza szeretetét ezeknek érdekeivel is összeegyeztette. Azok unokái nevében szólok, uraim, kik a múlt század elején 1717. esztendőben Erdélyországot és a vele szomszédos magyar lakosait a durva tatár csorda kiprédálván, faluit felégetvén, lakosainak előbbielőit a meg nem futamodhatott nőket és leányokat nyers marhakörökböl vágott szíjakkal összekötözve, Máramaros hegyén keresztül, hazájokba vinni akarták, azon nép által minden katonai és más segély nélkül Bersánál megtámadtatván, 15 ezernyi tatár sereg megsemmisittetett, és a keresztények megszabadítva, kesergő öveiknek visszaadattak. Ezek, uraim, világos tények, melyek hogy történeti évkönyveinkben oly kevés helyet foglalnak, csak fájlalni kell; — és ezen hős tetteikért mit nyertek és mit óhajtanak jelenben — egynéhány armaiison kivül se anyagi, se szellemi tekintetben nem jutalmaztattak meg; sőt az 1840 iki országgyűlésen részint királyi, részint fejedelmi adományokal nyert határterületekből 10 mértföldnyire nyúló részt elvesztettek, mely a nasweli fennállott határvidéknek ítéltetett, mely helyen mostan több faluk vannak; — és ezen unokák jelenben talán külön területet vagy vadját kérnek, ezen, a históriában csak nem példátlan vitézségért ? nem, hanem megelégedtek azon öntudattal, hogy a hazának hasznos szolgálatot tett; — és jelenben nemzetiségöket, nyelvüket és vallásukat, a tiszta egyenlőséget meghatározó törvény által biztosíttatni akarják, remélve, hogy az egyenlőség jogán őseink által annyi alapítványokkal biztosított szellemi növelésre szánt jövedelmekben ők is részesíttetni fognak. Ezen nép nevében nyilvánítok köszönetet én addig is, míg az ige testté lesz, a képviselőház lelkes fiainak, kik az egyenjogúság eszméjét oly melegen pártolják; köszönetet nyilvánítok Deák Ferencz képviselőtársunknak, aki az ország jogérdekét, a nemzetiségi kérdés méltányos kiegyenlítését oly híven tükrözi indítványában, és a kinek törvényhozási bölcseségét már 1839. évben a hazai törvényhozás terén, mint követ, tiszteltem. Ennek előrebocsátása után nem megyek át a recriminatió terére, habár alig akadhatna nagyobb ok "azt tenni másnak,mint nekem, családos apának; hanem miután elég is mondatott már el e tárgyban, nem fogok annak hosszas taglalásába bocsátkozni, és így én is őseinknek, akiknél alig fogunk nagyobb hazaszeretetet mutathatni, 1791-dik évi csaknem azonos példájukat követve, az indítványt mind lényegére, mind formájára nézve, egész terjedelmében pártolom. Az előttem szóló képviselő urnak azon állítására, melyet 1791. évben gyökereztetett, hogy az országbíró és a personalis törvényeseknek nem ismertettek, igaz ; de ezen feliratban most sem ismertetnek el — és akkoron deputatió küldetett, mely több a felírásnál. A tisztelt képviselőház kegyes engedelméből átmegyek most Erdélyországnak a jelen országgyűlésre, meghívása tárgyára, s azon ország román atyafiainak körülményeire. Ezen testvér román nép, mely még többségét teszi az erdélyi lakosságnak, az „Aprobata“, „Compilata“ és az ezeket megerősítő Leopold féle diploma következtében, törvényen kivül állottak ; nemzetiségük, vallásuk, maguk az institutiók által gúny tárgyává lettek; de ezeknek felemlitése csak a múltnak szomorú történelmeit tükrözné előnkbe, és a múltnak szomorú cataszopháit tüntetné fel; mert azon nép az izgatásoknak engedve, az általa lakó földnek, melyet ő oly sokszor vérével és könnyével áztatott, más gazdát igyekezett keresni, mely vele a földnek nemcsak keserű s férges gyümölcseit, hanem a javát is megoszthassa, és uraim, ezeknek véget vetett Magyarország nagylelkűsége, tiszta szabadelvű igazságos szelleme, a midőn az 1848-ik évi 7-ikt. czikket, az unio-törvényt alkotta s a román nemzetiséget a nemzetek közé, a vallást a vallások szent könyvébe íratta, és ezen tárgyról is pár szót. Az unió-törvény oly nagy horderejű, hogy ha valaki az 1848. törvényekről azt mondaná, hogy azok erőszakoltatva alkottattak, az ezen a népet felszabadító törvény, kiválólag az unió törvénye, azon állításáról kiemeltetnek; mert azon törvény a nép szava, ez meg az Isten szava, amit semmi földi hatalom sem dönthet meg, — és uraim, amikor a törvényekhez szorosan ragaszkodunk, mint törvényhozóknak erős kötelességünk, az unió törvénynek 4-dik szakaszát, mely az unió tökéletes végrehajtását sürgeti, s a felelős minisztérium kötelességévé teszi, hogy az erdélyi correlatiók részint jogi, részint helyi körülményeihez idomítva, formulázott törvénycikkben az országgyűlés elé terjesszék — ami még máig sem történvén, véleményem az lenne , hogy ezt egy a nemzetiségek irányában kiküldendő országos bizottmány által eszközöltessék. Tisztelt képviselőház ! tekintve a múltat, szem előtt tartva a jövőt, amidőn az előttünk álló indítványban a meg nem hivattak — s így különösen Erdélyországban — meghivatása elrendelendő , hogy e tárgy, amennyire lehet, megkönnyítve legyen, magam tapasztalatát is előterjesztem. A múlt márczius havában Erdély főbb részein megfordulván, azt tapasztaltam, hogy az erdélyi atyafiak egy része azonnal kívánna a magyar országgyűlésre menni, amint a példa mutatja, hogy némely részben választások is történtek. A másik rész az uniót megtörtént ténynek tartja, hanem miután a törvény 4. szakasza még teljesítve nincs, annak teljesítése eszközlését kívánja. A harmadik rész, mely az unió-törvényt el nem ismeri, melynek látható feje Szebenben székel, — és igy, hogy azon részt egyesíthessük, mely az országos bizottmány kiküldetésével meg volna nyugodva, azon résszel, mely azonnal az országgyűlésre kíván jönni, az országos választmány kiküldetését említsük meg , akkor az unió ellen levők is az igazság erejétől áthatva lesznek, s könnyen eszközöljük az erdélyi unió tökéletes végrehajtását. Van még egy, tiszt, képviselőház, ami a testvérhazában, Erdélyben, az összes szegényebb sorsú osztályt érdekli, mely legszámosabb, t. i. képviselő választási ideiglenes kormányrendelet, mely, ha jól emlékszem, a múlt márczius hóban adatott ki. Abban a választói képességet 8 sor. egyenes földadóhoz köti, akkor, a midőn a magyarországi választó a legtermékenyebb helyeken lakó egynegyedrész telektől alig 3 ftot fizet. Hogy jövendőre a választói censust meg fogja a törvényhozás változtatni, ez más kérdés, de hogy jelenben Erdélyország, melynek népe úgyis a szegénység által zaklatva van, más törvények mellett válassza meg képviselőit, nem volna sem igazságos, sem törvényes ; már nem állíthatván ennek elébe az erdélyi kormány azt, hogy az urbériség ottan regulázva van, miután a vesztett jobbágy munkakárpótlást a holdak után vette, így holdak után határozható a választói képesség is. — Mélyen kérem a t. házat, méltóztassék itt is kimondani, hogy Erdély választási törvénye nem lehet más, mint az 1848-ik évi, mely által elérjük azt, hogy a közös hazának alkotmánya és szabadsága megvédésére közös lesz a készség, és biztos lesz a kedvező siker, amit, hogy a nemzetek nagy istenétől elnyerjünk, közös az óhajtásunk. Folytatása a mellékleten: Isallag’i Mór I Beszéde (máj. 27.) Tisztelt képviselőház! Ha csak perczig is abban a jámbor hiszemben éltem volna, hogy nem kizárólag a dynastia megmentésére, hanem tán jog-és igazságra is volt némi tekintet, midőn Bécsben a 20-ki octóberi diplomát kiadták : e gyűlésünk kiegészítetlen volta egymaga is tökéletesen meggyőzhetett volna az ellenkezőről. Azonban szemünk előtt mindennap történő más törvényrontó hatalomtények is váltig bizonyítják, hogy a bécsi udvarnál ma sem mondtak le ama hagyományos házi politikáról, mely a körülmények szerint felváltva sújt és csábít, s ehez képest jelenleg is csakúgy játszák irányunkban a constitutionalismust, mint midőn hadi tüntetések alkalmával az ellenséges sereghez közelednek, majd elvonulást szintenek csupán a végből, hogy azt biztos positiójából kicsalják. A nemzet ezt igen jól tudja, de tudja azt is, még pedig a história csalhatatlan tanúsága szerint, hogy soha az absolut hatalom a szinlett szabadság és alkotmányosság játékát úgy nem játszhatta, hogy útdíjára is nem a szabadság ügye ült volna diadalt. Ezt tudva, mi nyugodtan nézünk a jövőnek elébe és úgy haladunk a törvény által elébünk tűzött