Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)
1861-05-26 / 123. szám
1861. — évfolyam. . .ll . m SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor I-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 26 újkr. Egyes példányok OSTERLAMM K. és LAMPEL ROBERT könyvkereskedőknél 10 újkrajexáron kaphatók. Vasárnap, május 26. m. jü i* j jujl. jy JJt ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Estési sáv 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG* jun.-auguszt 3 havi folyamára 5 ft. — kr. junius-szept. 4 „ „ 6 „ 50 „ I hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadóhivatala. 123. SZ. Gróf Széchenyi Béla beszéde. (Máj. 23) Tisztelt országos képviselők! Mindenekelőtt is sajnálkozásomat kell kifejeznem a felett, hogy elejétől fogva nem mi tettük az első lépéseket, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ha mi nyilatkozunk előbb, nem tartott volna ausztriai császár ő Felsége harangzúgás és ágyudördülések közepette egy oly trónbeszédet, mely minket bár nem illet, s mit mi nem mint képviselők, de csak mint egyes egyének tudhatunk ; de melyből újra kitűnik azon törekvés : egy kaptafára verni a birodalom minden részét, azt egy bizonyos alkotmányos lével leöntve, s mely nem más, mint ujabbi felkarolása a birodalmi egység szerencsétlen eszméjének, — mely hogy mennyire kivihető, s hogy mennyire kárhozatos, szomorú évek hosszú sorai bizonyítják. (ügy van!) De mindez megtörtént dolog, ezen már változtatni lehetetlen. P ! Választóim bizalmát teljes mértékben bírván, az ő óhajukat tolmácsolom akkoron, midőn kinyilatkoztatom, hogy ők — s ez talán Magyarhon lakói túlnyomó többségénél is viszhangra talál — nem egy erőszakos, minden rendet felbontó átmenetet, nem egy 1848 iki év polgárháborújának vérontásait, (zúgás) hanem egy békés átalakulást óhajtanak; s mert ezt kívánják, nekünk szent kötelességünk, sarkalatos törvényeink csonkítása nélkül, a kiengesztelődés nagy munkáját illetőleg, megpróbálnunk minden lehetőt, hogy ha majdan mégis kenyértörésre kellene jutni a dolognak, lelkiismeretünk azt sugalltassa, hogy azok oda fenn Bécsben, s nem mi szaggattuk szét szándékosan a százados kötelékeket, s hogy Európa előtt őket sújtsa azon vád, melylyel minket terhelni akartak. (közhelyeslés) Vagyonunkat, életünket koczkáztathatjuk s feláldozhatjuk, s kiki az ebbeli felelősséget magára válalhatja; de a haza egy szebb jövőjének biztosításával s megállapitásával könnyelműn bánnunk nem Szabad. A gondviselés késő utódok sorsát a mi kezünkbe helyezé, melytől felelősekké leszünk téve egykoron; ezt lelki szemeink előtt kell tartanunk szünetlenül. Ezen érzelmek, s ezen gondolkodásmód hatása alatt élvén, röviden kijelentem, hogy én különösen tisztelt hazánkfia, Deák Ferencz indítványához csatlakozom. Ami a javaslat alakját illeti, azt tehát feliratban óhajtom. Ez már tanácskozmányunk mostani folyama alatt, annyira megvitatott tárggyá vált, hogy az a mellett felhozott indokokat újra felmelegítni nem akarom. Ismétlésekbe vergődni nem óhajtván, kiváltképen hazánkban lakó más vallásfelekezetek egyenjogúságrai helyeztetéséről akarok még jelenleg, már előlegesen is némelyeket elősorolni, (halljuk!) anyival inkább, mivel a javaslat ezen pontja még eddig alig volt megérintve. Indokolásaim talán nem lesznek újak, de annyival hamarább fogok törekedni átsikamlani azon, mi már csinált itt. A sok lényeges kérdések egyike tagadhatlanul a zsidó emancipatio. Közülök Magyarhon határain belül, körülbelül 400,000-en laknak, — náluk inteligentia és pénz nagy mértékben található, melyek oly erők, miket szem elől hagyni bizonyára képtelenség volna. A pénz uralkodója a világnak s a pénzvásárok urai a zsidók. Nincs oly nagyobbszerü pénzes vállalat, nincs oly financzialis krisis, melyben ők ne volnának a főtényezők. Visszatekintve a zsidó népfaj történetének azon korszakára, midőn Titus légiói lerombolák Jerusalem falait, elszórottan, mindenki által üldöztetve, minden térről leszorittatva, nem maradhatott nekik hátra egyéb, mint az üzérség mezején törtetni előre, — s ezen körből, ki nem léphettek előbb, miglen az előre haladottabb nemzetek elavult rögeszmék utolsó romjait szétmorzsolák. Részemről Magyarhon zsidóit szabad lábra állíttatva látni, óhajtom, (helyeslés) kívánom a tolerantiát a jog terén; mert alkotmányunk princípiumával nem látom megférhetőnek azt, hogy bármely felekezet is politikai jogaink élvezetéből kizárva legyen (közhelyeslés), sőt azt hiszem, hogy bárkit is politikai jogától megfosztani morális gyilkolás. Ez még keresztényi elveinkkel is ellentétben áll, melyek a legliberálisabb alapokra helyeznék, és még magára a kereszténységre nézve is sokkal nagyobb veszélyt látok én azon épen nem keresztényies érzelmekben s tettekben, melyek egy igazságtalan üldözést pártfogolnak. Ezért már napjainkban minden érettebb nép a tolerantia magasztos elvét hordozza zászlaján. Tekintsünk Angolhon vagy Belgium viszonyaira, nincs ott oly ága a tudomány, ipar, művészet vagy kereskedelem vállalatainak, melyben ne küzdenének zsidók az első sorban. Rég feladták ők azon eszmét, hogy bekövetkezend azon idő, mikoron tömegesen fognak visszavándorolhatni Palaestinába; mindenesetre mint jó polgárok csendesen bevárandják azt, hasonlóan mint mi keresztények is egy jobb életben bízunk ; de azért mégis érdekkel ragaszkodunk e gömbhöz, melynek göröngyeihez annyi édes-keserű emlék csatol. „Vagy talán azért, igy szól Macaulay — civil disabilities of the jews“ nevű iratában, — vagy tán azért zárattassék ki egy ember, s legyen kevésbé alkalmas bármely hivatal viselésére, mert szakáll hord, sonkát nem eszik, s mert ahelyett, hogy vasárnap a templomban, szombatom a zsinagógában imádja melegebben istenét?, ezt nem értjük. Hajdanában Francziaország hugenottjai Anglia segélyét hívták fel katholikus fejedelmeik ellen; Frankhon katholikusai pedig Spanyolhontól kértek segélyt egy hugenott király király megdöntésére, s készek voltak hitükért' honuk legszentebb érdekeit koczkáztatni. S ma Francziaország protestánsai Porosz- vagy Angolhontól segélyt fognának-e kérni, hogy vallásukat praedominánssá tegyék? Bizonyára nem. S miért ? Mert üldöztettek egykoron, s nem üldöztetnek most. Ugyanez áll, tisztelt képviselőház, a zsidókról is, legyen az vallást, legyen az politikai egyenjogúságot illető, mert csak nyomás szül ellenhatást. Hol az ily akadályok elgördütettek, megszűntek öt államot képezni államban. Látjuk, hogy a civilizáltabb, műveltebb nemzetek zsidói, miként simulnak új hazájuk szokásaihoz. Ezt legjobban bizonyítják Amerika statistikai adatai, melyekből kitűnik, hogy az ott lakó Mojzes utódainak csak nagyon csekély része foglalatoskodik pénzüzérséggel, mig a túlnyomó többség eke után keresi kenyerét. Állítsuk Magyarhon zsidóit a jogegyenlőség terére, s magyar zsidókká lesznek, épen annyira hordozván szivükön hónuk előrehaladtát, mint hazánknak bármely tiszta szittyavérű sarjadéka; hozzánk hasonlólag követelni fogják jogaink respektáltatását, sarkalatos törvényeink csonkílatlan elismerését. Ha eddigelé Hunnia irányában a magyar zsidók nem viseltettek gyermeki kegyelettel, ez azért történt, mert mostohaanyaként bánt velük, mert elismert dolog az, hogy ha bármely faj vagy felekezet kifelé gravitál, legyen az bármely okoknál fogva is, az mindig egy hitvány szűkkeblű belkormányzatnak gyümölcse. Midőn tehát a zsidó emancipatio ügyére a tisztelt képviselőház figyelmét már előlegesen is vonni bátor valék, nem kegyelemesdés az, hanem egy igazságszültő követelés. Tegyünk félre előítéletet, ellenszenvet, s keresztényi vallásunkkal össze nem férhető érzelmeket, s cselekedjük azt, mi ember s ember között csak méltányos és jogos. S ha majdan megpillantandjuk azon kormányt, mely előtt az intolerantia hideg, sötéten huzamló fellegei szétoszlandónak, akkor fogjuk leginkább teljes mértékben követni magasztos tanait annak, ki a szeretet dicső elveit hirdeté.--------Még egyet. Tekintetbe véve a birodalomban fenforgó bonyodalmakat, valamint azon izgatott állapotot, mely Magyarhon kiegészítő részeiben is mutatkozik, tekintetbe véve még továbbá a Horvátországban mutatkozó pórmozgalmakat is, nagyon kívánatos volna a fennálló vitatkozás végleges eldöntését siettetni, mert elvégre bármi inkább, mint egy elkésett dolog, legyen annak aztán neve felirat vagy határozat. (Tetszés és nagy éljenzés). Tóth Vilmos beszéde. (Május 24.) Tisztelt képviselőház ! Midőn először van szerencsém e házban mint annak egyik igénytelen tagja szót emelni, mindenek előtt elnézést, és türelmet vagyok bátor kérni a tisztelt háztól, elnézést elfogultságomért, türelmet azért, mert belátom, miszerint én az ujoncz, azok után a melyek itt a fenforgó kérdések felett annyi bölcseséggel és oly ékesen elmondattak, bizonyára nem vagyok hivatva, az elvek és nézeteknek, a melyeket magaménak vallok, diadalát elősegíteni, s csak is egy mulaszthatlan kötelességnek érzete az, a mely dacára annak, hogy az ismétlések untató terére vezet, szólásra hív fel engemet akkor,amidőn oly kérdéseket kénytelen a ház tárgyalni, amely kérdések sikeres vagy szerencsétlen megoldásáról a nemzet újjáébredése, léte, jövője vagy balsorsa feltételeztetik. Felette könnyíti helyzetemet azon körülmény, hogy egy oly formulázott indítvány tétetett le a ház asztalára, amelyet én egész terjedelmében és mineműségében pártolok, s ha ennek egyes részeihez, azokat külön felemlítve, hozzászólok, ezt csakis azért teszem, hogy azok, akiket és akikkel együtt minket ezen egyes részekben foglaltak illetnek, jelesen a nemzetiségek meggyőződhessenek afelől, hogy mi nemcsak azért pártoljuk ezen indítványt általában, mert annak fő részével az ország teljes függetlenségét és önállóságát illetőleg értünk egyet, hanem annak minden egyes részét magunkévá téve, azok érvényesítésére a lehetőleg közreműködni kötelességünknek tartjuk. Ami ezen indítvány alakban letett örökbecsű állam irat egész lényegét illeti, én azt olyannak tekintem, amelyből elvenni mit sem lehet, hozzáadni pedig valamit, nézetem szerint, felesleges, és úgy vagyok meggyőződve, hogy semmi sem lenne annál üdvösebb, mintha a képviselőház egyhangúlag elfogadná s kijelentené, hogy csak akként lehetséges a nemzet kibékítését eszközölni, ha mindaz, ami ezen indítványban hivatkozva jogokra és szentesített törvényekre mondva van, azon fél által, amely a pragmatica sanctióban kikötött feltételeknek eddig eleget nem tett, teljesíttetik — azt hiszem, hogy nem lesz polgár a hazában, aki őszinte örömmel ne üdvözölné a képviselőház ezen egyhangú nyilatkozatát, — látni fogják az örökös tartományokbaudniillik látni akarják, hogy mi szorítkozván a személyes unióra, ezáltal nemcsak nem válunk ellenségeikké, de készek vagyunk a birodalom fenállása érdekében a törvényes kötelezettségeken túl is mint önálló nemzet a közterhekben osztozni, és ezen önkénytes hozzájárulás által a hitelt és ennek következtében a kereskedést és ipart, az anyagi jólét e két legfőbb tényezőjét előmozdítani; a külföld is, amely szinte érdekeltetik az osztrák birodalom roncsolt pénzállapotának valamely biztos alapra fektetett helyreállításában, sokkal inkább biztosítva látandja, az osztrák állampapírokba fektetett vagyonát egy kielégített Magyarországgal, mintha az állam napi költségeinek fedezésére szükséges adónak behajtását katonai erőhatalommal kénytelen siker nélkül megkísérteni. Pártolom én az indítványt azért, mert míg egyrészről az ország területi és politikai integritását a pragmatica sanctio értelmében sérthetlennek nyilvánítja, másrészről megnyugtatására szolgál az a nem magyarajkú nemzetiségeknek, és e pontnál engedje meg a tisztelt ház, hogy megemlékezzem azon szláv ajkú rokonunkról, akik mindenkor mint hű testvér osztottak meg a magyarral jót és roszat, a kik tótul beszélnek, de magyarul éreznek, magyarul gondolkoznak, ezen tótajku magyarokról, a mint ők magukat nevezni szeretik, a kik a felvidéket lakják, a felvidéket, amelynek csaknem minden egyes sziklája a magyar történet emlékeivel van összekötve, a felvidéket, amely nem csak a tatár és török küzdelmek szomorú napjaiban, de valamennyi szabadságharczban a legbiztosabb menhelyül szolgált a sokat zaklatott magyarnak, a felvidéket, hol az utolsó fájdalmas és véres nemzetiségi küzdelmek közt, nem számítva egynéhány százra menő és jobbára idegen földről odaszállított erőtelen és szomorú sorsot ért csapatot, megtört a reactionak sajnos, sok másajku népeknél sikerrel használt fegyvere, a felvidéket, amely most is és ezt bátran elmondhatom, a hazaszeretetben az ország bármely vidékének sem áll utána, — az elismerés néhány szavát kívánom én csak szentelni e népnek, amely most is felfogja állását, és nem áll külön követeléskekel elé akkor, amidőn a nemzetnek egyesült erejére van szüksége, hogy kivívhassa végre a közös haza szabadságát, megnyugszik a magyar nagylelkűségben, és bízik, ha majd a szabadság zászlója magasan fog lobogni az Adriától a Kárpátokig, a magyar szívesen fogja a nemzeti kérdéseket a jogegyenlőség alapján kiegyenlíteni. Pártolom az indítványt azért is, mert biztosítja Horvátországot, hogy mi az ő közjogi állását elismerjük, jogos követeléseit, amelyeket mint nemzet nemzet irányában tesz, nemcsak nem utasítjuk vissza, de azokat teljesíteni készek lévén, testvéri jobbunkat nyújtjuk, szentesítésére azon frigynek, a melynek legerősb alapja a hosszú századok során együtt élvezett, együtt szenvedett jó és balsors. Meg fogja érteni Fiume is , hazánk e szép reménye, hogy a 12 évi erőszakos elválás nem gyengítette meg azon kötelékeket, amelyek fenntartására a legnagyobb áldozatra kész a magyar, és hogy azon nap, amelyen követeik köztünk megjelennek, öröm ünnepe lesz a hazának. Meg fogják hallani honfitársaink, akik idegen földön nélkülözik az édes haza jóltevő egét, be fog az hatolni a börtönök komor falai közé, hogy a magyar országgyűlés első teendőjének tartotta az absoluti rendszer által elkövetett száműzetéseket, elítéltetéseket és elkobzásokat törvénytelennek nyilvánítani. Pártolom végre az indítványt azért, mert világosan és határozottan ki van mondva benne az, hogy az országgyűlés csak azután lehet koronázó , ha a nemzet alkotmányos önállósága és függetlensége, területe és politikai integritása, a felelős magyar minisztérium életbeléptetése, szóval minden eddig szentesített törvényeink s jogaink helyreállítása tett dolog lesznek. S ekként az indítvány lényegét tökéletesen magamévá tevén, elmondom röviden miért pártolom azt formájára nézve is. Tisztelt ház ! ha visszapillantok az indítvány lényegére, ha meggondolom, hogy nagy része annak a mi benne foglaltatik, jogos követelése egy szerződött félnek az ellenében, amely a szerződés feltételeit meg nem tartotta, de látván, hogy a sértett fél barátsága reá nézve életkérdés, azt a szerződés megújítására, illetőleg megerősítésére felhívja, a sértett fél pedig ezen meghívásra megjelen; semmi sem természetesebb előttem annál, mint az, hogy e két félnek, ha dolgát rendbe akarja hozni, érintkezni kell egymással. Választóim, midőn felhívattak, hogy az ápril hó 2-ára összehívott koronázó országgyűlésre követet válasszanak, bizalmukkal engemet tiszteltek meg, s én megvallom, hogy nem tudom másként felfogni állásomat és kötelességemet, minthogy kijelentem a fejedelemnek, aki magát koronáztatni kívánja, a feltételeket, amelyeknek teljesítése után kész vagyok a koronázásba beleegyezni. Ha meggondolom tovább azt, hogy mily égető szükség a nemzetre nézve is a jelen nyomasztó helyzetnek mielőbbi megszüntetése, mennyi sértett jog vár orvoslásra, mennyi millió honpolgár várja türelmetlenül a haza felszabadításának megkísértésére irányzott első lépését az országgyűlésnek, akkor én egy perczig sem habozok kimondani azt, hogy én a hatalomhoz, amelynek módjában van a bajokon segíteni, szólani akarok, szólani pedig a szokásban levő legrövidebb útán, és a végczél elérését, nézetem szerint leginkább eszközlő alakban, amely nem egyéb mint az általam mélyen tisztelt Pest belvárosának képviselője által indítványozott felirat. Tisztelem én több érdemes képviselőnek azon hazafiúi aggodalmát, hogy miután V. Ferdinánd ő felségének lemondásában formahiány van, addig, míg a törvényesen koronázott király le nem mondott, máshoz feliratot intézni nem lehet, nem akarok ennek cáfolatába bocsátkozni, hisz erre már az indítványban megvan a felelet, de csak egy kérdést vagyok bátor intézni, mit kockáztat a képviselőház egy oly felirat által, melyben a törvényes óvás benfoglaltatik ? ha siker követi a feliratot, akkor a jelen nemzedék méltánylata és köszönetével fogunk találkozni, az utókor pedig csak áldhatni fogja bennünk az ősöket, hogy egy felirat által szerezzük vissza a haza alkotmányát, ha pedig, mitől Isten óvjon, a feliratnak sem volnának az eddigieknél jobb következései hazánkra nézve, ha a fejedelem visszautasítaná a nemzet jogos követeléseit, akkor, habár fájdalmas kebellel, de azon lelki nyugalommal térünk vissza küldőink körébe, hogy megtettünk mindent, amit jogaink sértése nélkül tennünk lehetett,s nem mi rajtunk múlt, hogy fáradozásainkat a béke áldása nem követé. Klauzál Gábor beszéde. (Május 22.) Azon következetesség, mellyel a nemzet jogai és törvényei 1527 óta, majd kisebb, majd nagyobb mértékben sértettek, eléggé bizonyítják, hogy a nemzetnek e törvénysértésekből eredt, s gyakran igen magas fokra jutott szenvedései nem az egyes fejedelmek egyéniségének, mint inkább a korlátlan uralom azon szerencsétlen rendszerének tulajdoníthatók, melyekkot I. Ferdinánd Magyarország királyává választatott, az ő reá örökösödés útján szállott országok többségében már fenállott. E korlátlan uralmi rendszer, mely vak engedelmességet követelve mindenben, az ellenszólást, de még a felvilágosítást is kizárja, nem is a fejedelmeket, habanem egyedül a kormányt képző tanácsosokat teszi valódi uralkodókká, a nemzetek kívánatainak megértését pedig lehetleníti, mindenütt nehezítette a nemzetek kifejlődését, s Európában egyik fő oka volt a meg nem fogható hátramaradásnak. Természetes következése e rendszernek az, hogy azok, kik a hatalmat ekkép gyakorolják, épen ez állásuknál fogva mindent elkövetnek, hogy e rendszert, bárhogy ellenkezzék az a nemzetek érdekével, mint gyakran uraikéval is, egész szigorúságában fenntartani igyekezzenek. Ered ebből az is, hogy azok, kikben e szerint az uralom valóságban központosul, magukat csupán a fejedelmek irányában állítván felelősöknek, a felelősséget a maguk vállairól levéve, fejedelmeikre hárítják, és visszás működéseik következményekép gyakran legjobb érzelmű fejedelmeiknek is jólétét és biztosságát koczkáztatják ; ellenére a dolgok természetszerű állásának, melynél fogva ők maguk okozói az elkövetett visszaéléseknek, minél fogva a felelősség is csak őket érheti, már annálfogva is, mivel a fejedelmek sérthetlenségét, kik a kormányzási rendszernek gyakran tudtok nélkül eszközei, az állam fentartásának érdeke, valamint a helyzet józan felfogása is múlhatlanul megkívánja. Kölcsönözhet ugyan e rendszer mulékony fényt, de valódi nagyságot sehol sem adhat; s ha menthető is rövid időre ott, hol a népek fejletlensége, vagy pártoskodás és szakadás ezt egy időre alkalmazhatónak mutatták ; nem lehet állandó kormányzási rendszerül használni, anélkül, hogy nemzetek és fejedelmek előbb-utóbb kárát ne vallják. Ha tekintjük e rendszer hatását Magyarországra és az örökös tartományokkal összeköttetésére, mely abból áll, hogy ugyanazon egy fejedelem alatt vagyunk , még sokkal sajnálatosabban mutatkozik az, és annál súlyosabban nehezedett Magyarországra, mivel ennek önállása alkotmányosságát ellentétben látva lenni az örökös tartományok felett létező önuralmi rendszerrel, azok, kik a bécsi kormányon ültek I. Ferdinándnak magyar királlyá történt választásakor, ahelyett, hogy az örökös tartományok felett gyakorlott rendszer változtatásáról kezdtek volna gondolkozni, igyekeztek az alkotmányosságot Magyarországban, hol nyíltan, hol alattomosan, de mindig folytonosan megtámadni és aláásni, úgy hogy alig találtunk jelentékenyebb törvényt, mely ez állapotnak szomorú példáját ne mutatná. Egyszersmind a birodalomnak egyes részeiben is, hol az alkotmányosság kisebb nagyobb árnyéklatban még fenn volt, sőt a közel fekvő egyéb nemzeteknél is törekedtek az önállású szabad intézményeket, ahol csak lehetett, lerontani. Tanusítja ezt az örökös tartományok egyes kisebb részeiben fennállott, szabadabb mozgást engedő intézmények egymásutáni korlátozása és megszüntetése, s az akkoron még alkotmánnyal bíró Csehország szabadságlevelének II. Ferdinánd alatt történt megsemmisítése ; tanusítja a Magyarországban csakhamar megkezdett beavatkozás a kizárólag e nemzetet illető ügyekbe, s a fokonkint emelkedő majdnem folytonos megtámadásai e nemzet jogainak, melyek I. Leopold uralkodásának gyászideje alatt, 663 tól 687-ig tetőpontjukat érték el, s okai lettek annak, hogy a királyai iránti hűséget annyiszor tanúsított nemzetnek egy része ismételve fegyvert fogott, s a haza polgári háborúk színhlegévé vált. Tanúsítja Lengyelország szétdarabolása; — tanúsítják az akkori század magasztosabb eszméit felkaroló Ildik Józsefnek Magyarország alkotmánya ellenébe tett intézkedései, világos bizonyságául annak, hogy még e jóakaró, nagy belátású fejedelem sem bírt a kormányzás formájára nézve reája gyakorlott befolyástól szabadulni; mi természetes is, mert azok, kik a kormányzást viszik s kiknek érdekében van az általuk ápolt absolut-rendszernek fenntartása, a fejedelmet már bölcsőjétől fogva őrzik, hogy gyermeki álmában az őt virrasztó dajkától se hallhasson hangokat, melyek az emberi szabadság és jogérzet iránti hajlamot benne felkeltve , idővel őt a szabadelvűbb kormányzás ösvényére vihetnék. — Tanusitja azt az Olaszország irányában követett politika, s jelesen azon internationális szerződések, melyek az olasz herczegségekben az absolutismus fenntartásának biztosítására köttettek, s fő okait képezék az Olaszország ellenében Ausztria részéről szerencsétlenül viselt utolsó háborúnak. De tanusítja ugyanazt Krakkó bekebelezése is, mely Ausztria részéről nyílt megszegése volt az 1815 ik évi bécsi szerződéseknek, melyekre a legújabb időkben épen Ausztria, önérdekei utalmára oly gyakran volt kénytelen eredmény nélkül hivatkozni.