Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)

1861-05-26 / 123. szám

1861. — évfolyam. . .­­ll . m SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor I-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 26 újkr. Egyes példányok OSTERLAMM K. és LAMPEL ROBERT könyvkereskedőknél 10 újkrajexáron kaphatók. Vasárnap, május 26. m. jü i* j jujl. jy JJt ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Estési sáv 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG* jun.-auguszt 3 havi folyamára 5 ft. — kr. junius-szept. 4 „ „ 6 „ 50 „ I hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadó­hivatala. 123. SZ. Gróf Széchenyi Béla beszéde. (Máj. 23) Tisztelt országos képviselők! Mindenekelőtt is sajnálkozásomat kell kifejeznem a felett, hogy elejé­től­­ fogva nem mi tettük az első lépéseket, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ha mi nyilatkozunk előbb, nem tartott volna ausztriai császár ő Felsége harang­zúgás és ágyudördülések közepette egy oly trónbe­­szédet, mely minket bár nem illet, s mit mi nem mint képviselők, de csak mint egyes egyének tudhatunk ; de melyből újra kitűnik azon törekvés : egy kaptafára verni a birodalom minden részét, azt egy bizonyos al­kotmányos lével leöntve, s mely nem más, mint ujab­­bi felkarolása a birodalmi egység szerencsétlen esz­méjének, — mely hogy mennyire kivihető, s hogy mennyire kárhozatos, szomorú évek hosszú sorai bi­zonyítják. (ügy van!) De mindez megtörtént dolog, ezen már változ­tatni lehetetlen. P ! Választóim bizalmát teljes mértékben bírván, az ő óhajukat tolmácsolom akkoron, midőn kinyilatkoz­tatom, hogy ők — s ez talán Magyarhon lakói túl­nyomó többségénél is viszhangra talál — nem egy erőszakos, minden rendet felbontó átmenetet, nem egy 1848 iki év polgárháborújának vérontásait, (zúgás) hanem egy békés átalakulást óhajtanak; s mert ezt kívánják, nekünk szent kötelességünk, sarkalatos törvényeink csonkítása nélkül, a kiengesztelődés nagy munkáját illetőleg, megpróbálnunk minden lehetőt, hogy ha majdan mégis kenyértörésre kellene jutni a dolognak, lelkiismeretünk azt sugalltassa, hogy azok oda fenn Bécsben, s nem mi szaggattuk szét szándé­kosan a százados kötelékeket, s hogy Európa előtt őket sújtsa azon vád, melylyel minket terhelni akar­tak. (közhelyeslés) Vagyonunkat, életünket koczkáztathatjuk s fel­áldozhatjuk, s kiki az ebbeli felelősséget magára vá­­lalhatja; de a haza egy szebb jövőjének biztosításá­val s megállapitásával könnyelműn bánnunk nem Szabad. A gondviselés késő utódok sorsát a mi kezünk­be helyezé, melytől felelősekké leszünk téve egyko­ron; ezt lelki szemeink előtt kell tartanunk szünet­lenül. Ezen érzelmek, s ezen gondolkodásmód hatása alatt élvén, röviden kijelentem, hogy én különösen tisztelt hazánkfia, Deák Ferencz indítványához csatlakozom. Ami a javaslat alakját illeti, azt tehát fel­iratban óhajtom. Ez már tanácskozmányunk mos­tani folyama alatt, annyira megvitatott tárg­gyá vált, hogy az a mellett felhozott indokokat újra felmele­­gítni nem akarom. Ismétlésekbe vergődni nem óhajtván, kiváltké­pen hazánkban lakó más vallásfelekezetek egyenjo­­gúságrai helyeztetéséről akarok még jelenleg, már előlegesen is némelyeket elősorolni, (halljuk!) anyi­­val inkább, mivel a javaslat ezen pontja még eddig alig volt megérintve. Indokolásaim talán nem lesz­nek újak, de annyival hamarább fogok törekedni át­­sikamlani azon, mi már csinált itt. A sok lényeges kérdések egyike tagadhatlanul a zsi­dó­ e­mancipatio. Közülök Magyarhon ha­tárain belül, körülbelül 400,000-en laknak, — náluk inteligentia és pénz nagy mértékben található, me­lyek oly erők, miket szem elől hagyni bizonyára kép­telenség volna. A pénz uralkodója a világnak s a pénzvásárok urai a z­s­i­d­ó­k. Nincs oly nagyobbszerü pénzes vállalat, nincs oly financzialis krisis, melyben ők ne volnának a főtényezők. Visszatekintve a zsidó népfaj történetének azon korszakára, midőn Titus légiói lerombolák Jerusa­lem falait, elszórottan, mindenki által üldöztetve, minden térről leszorittatva, nem maradhatott nekik hátra egyéb, mint az üzérség mezején törtetni előre, — s ezen körből, ki nem léphettek előbb, miglen az előre haladottabb nemzetek elavult rögeszmék utolsó romjait szétmorzsolák. Részemről Magyarhon zsidóit szabad lábra ál­líttatva látni, óhajtom, (helyeslés) kívánom a toleran­­tiát a jog terén; mert alkotmányunk princípiumával nem látom megférhetőnek azt, hogy bármely feleke­zet is politikai jogaink élvezetéből kizárva legyen (közhelyeslés), sőt azt hiszem, hogy bárkit is politi­kai jogától megfosztani morális gyilkolás. Ez még keresztényi elveinkkel is ellentétben áll, melyek a legliberálisabb alapokra helyeznék, és még magára a kereszténységre nézve is sokkal nagyobb veszélyt látok én azon épen nem keresztényies érzelmekben s tettekben, melyek egy igazságtalan üldözést párt­fogolnak. Ezért már napjainkban minden érettebb nép a tolerantia magasztos elvét hordozza zászlaján. Te­kintsünk Angolhon vagy Belgium viszonyaira, nincs ott oly ága a tudomány, ipar, művészet vagy keres­kedelem vállalatainak, melyben ne küzdenének zsi­dók az első sorban. Rég feladták ők azon eszmét, hogy bekövetke­­zend azon idő, mikoron tömegesen fognak visszaván­dorolhatni Palaestinába; mindenesetre mint jó pol­gárok csendesen bevárandják azt, hasonlóan mint mi keresztények is egy jobb életben bízunk ; de azért mégis érdekkel ragaszkodunk e gömbhöz, melynek göröngyeihez annyi édes-keserű emlék csatol. „Vagy talán azért, igy szól Macaulay — civil disabilities of the jews“ nevű iratában, — vagy tán azért zárattassék ki egy ember, s legyen kevésbé al­kalmas bármely hivatal viselésére, mert szakáll hord, sonkát nem eszik, s mert a­helyett, hogy vasárnap a templomban, szombatom a zsinagógában imádja me­legebben istenét?, ezt nem értjük. Hajdanában Francziaország hugenottjai Anglia segélyét hívták fel katholikus fejedelmeik ellen; Frankhon katholikusai pedig Spanyolhontól kértek segélyt egy hugenott király király megdöntésére, s készek voltak­­ hitükért' honuk legszentebb érdekeit koczkáztatni. S ma Francziaország protestánsai Po­rosz- vagy Angolhontól segélyt fognának-e kérni, hogy vallásukat praedominánssá tegyék? Bizonyára nem. S miért ? Mert üldöztettek egykoron, s nem ül­­döztetnek most. Ugyan­ez áll, tisztelt képviselőház, a zsidókról is, legyen az vallást, legyen az politikai egyenjogú­ságot illető, mert csak nyomás szül ellenhatást. Hol az ily akadályok elgördü­tettek, megszűntek öt álla­mot képezni államban. Látjuk, hogy a civilizáltabb, műveltebb nemzetek zsidói, miként simulnak új ha­zájuk szokásaihoz. Ezt legjobban bizonyítják Ame­rika statistikai adatai, melyekből kitűnik, hogy az ott lakó Mojzes utódainak csak nagyon csekély része foglalatoskodik pénzüzérséggel, mig a túlnyomó többség eke után keresi kenyerét. Állítsuk Magyarhon zsidóit a jogegyenlőség te­rére, s magyar zsidókká lesznek, épen annyira hor­dozván szivükön hónuk előrehaladtát, mint hazánk­nak bármely tiszta szittya­vérű sarjadéka; hozzánk hasonlólag követelni fogják jogaink respektáltatását, sarkalatos törvényeink csonkí­latlan elismerését. Ha eddigelé Hunnia irányában a magyar zsidók nem viseltettek gyermeki kegyelettel, ez azért tör­tént, mert mostoha­anyaként bánt velük, mert elis­mert dolog az, hogy ha bármely faj vagy felekezet kifelé gravitál, legyen az bármely okoknál fogva is,­­ az mindig egy hitvány szűkkeblű belkorm­ányzat­­nak gyümölcse. Midőn tehát a zsidó emancipatio ügyére a tisz­telt képviselőház figyelmét már előlegesen is vonni bátor valék, nem kegyelemesdés az, hanem egy igaz­ságszült­ő követelés. Tegyünk félre előítéletet, ellenszenvet, s ke­resztényi vallásunkkal össze nem férhető érzelmeket, s cselekedjük azt, mi ember s ember között csak mél­tányos és jogos. S ha majdan megpillantandjuk azon kormányt, mely előtt az intolerantia hideg, sötéten huzamló fellegei szétoszlandónak, akkor fogjuk leg­inkább teljes mértékben követni magasztos tanait annak, ki a szeretet dicső elveit hirdeté.--------Még egyet. Tekintetbe véve a birodalomban fenforgó bo­nyodalmakat, valamint azon izgatott állapotot, mely Magyarhon kiegészítő részeiben is mutatkozik, tekin­tetbe véve még továbbá a Horvátországban mutat­kozó pórmozgalmakat is, nagyon kívánatos volna a fennálló vitatkozás végleges eldöntését siettetni, mert elvégre bármi inkább, mint egy elkésett dolog, legyen annak aztán neve felirat vagy határozat. (Tet­szés és nagy éljenzés). Tóth Vilmos beszéde. (Május 24.) Tisztelt képviselő­ház ! Midőn először van szerencsém e házban mint an­nak egyik igénytelen tagja szót emelni, mindenek előtt elnézést, és türelmet vagyok bátor kérni a tisztelt ház­tól, elnézést elfogultságomért, türelmet azért, mert be­látom, miszerint én az ujoncz, azok után a melyek itt a fenforgó kérdések felett annyi bölcseséggel és oly ékesen elmondattak, bizonyára nem vagyok hivatva, az elvek és nézeteknek, a melyeket magaménak val­lok, diadalát elősegíteni, s csak is egy mulaszthatlan kötelességnek érzete az, a mely dac­ára annak, hogy az ismétlések untató terére vezet, szólásra hív fel en­­gemet akkor,amidőn oly kérdéseket kénytelen a ház tárgyalni, a­mely kérdések sikeres vagy szerencsét­len megoldásáról a nemzet újjáébredése, léte, jövője vagy balsorsa feltételeztetik. Felette könnyíti helyzetemet azon körülmény, hogy egy oly formulázott indítvány tétetett le a ház asztalára, a­melyet én egész terjedelmében és mine­­műségében pártolok, s ha ennek egyes részeihez, azo­kat külön felemlítve, hozzá­szólok, ezt csakis azért teszem, hogy azok, a­kiket és a­kikkel együtt minket ezen egyes részekben foglaltak illetnek, jelesen a nem­zetiségek meggyőződhessenek a­felől, hogy mi nemcsak azért pártoljuk ezen indítványt általában, mert annak fő részével az ország teljes függetlenségét és önálló­ságát illetőleg értünk egyet, hanem annak minden egyes részét magunkévá téve, azok érvényesítésére a lehetőleg közreműködni kötelességünknek tartjuk. A­mi ezen indítvány alakban letett örökbecsű állam­ irat egész lényegét illeti, én azt olyannak te­kintem, a­melyből elvenni mit sem lehet, hozzáadni pedig valamit, nézetem szerint, felesleges, és úgy va­gyok meggyőződve, hogy semmi sem lenne annál üd­­vösebb, mintha a képviselőház egyhangúlag elfogadná s kijelentené, hogy csak akként lehetséges a nemzet kibékítését eszközölni, ha mindaz, a­mi ezen indít­ványban hivatkozva jogokra és szentesített törvé­nyekre mondva van, azon fél által, a­mely a pragm­a­­tica sanctióban kikötött feltételeknek eddig eleget nem tett, teljesíttetik — azt hiszem, hogy nem lesz polgár a hazában, a­ki őszinte örömmel ne üdvözölné a képviselőház ezen egyhangú nyilatkozatát, — látni fogják az örökös tartományokba­­udniillik látni akar­ják, hogy mi szorítkozván a személyes unióra, ezáltal nemcsak nem válunk ellenségeikké, de készek va­gyunk a birodalom fenállása érdekében a törvényes kötelezettségeken túl is mint önálló nemzet a közter­hekben osztozni, és ezen önkénytes hozzájárulás által a hitelt és ennek következtében a kereskedést és ipart, az anyagi jólét e két legfőbb tényezőjét előmozdítani; a külföld is, a­mely szinte érdekeltetik az osztrák bi­rodalom roncsolt pénzállapotának valamely biztos alapra fektetett helyreállításában, sokkal inkább biz­tosítva látandja, az osztrák állampapírokba fektetett vagyonát egy kielégített Magyarországgal, mintha az állam napi költségeinek fedezésére szükséges adónak behajtását katonai erőhatalommal kénytelen siker nélkül megkísérteni. Pártolom én az indítványt azért, mert míg egy­részről az ország területi és politikai integritását a pragmatica sanctio értelmében sérthetlennek nyilvá­nítja, másrészről megnyugtatására szolgál az a nem magyarajkú nemzetiségeknek, és e pontnál engedje meg a tisztelt ház, hogy megemlékezzem azon szláv ajkú rokonunkról, a­kik mindenkor mint hű testvér osztottak meg a magyarral jót és roszat, a kik tótul beszélnek, de magyarul éreznek, magyarul gondol­koznak, ezen tótajku magyarokról, a mint ők magu­kat nevezni szeretik, a kik a felvidéket lakják, a felvidéket, amelynek csaknem minden egyes sziklája a magyar történet emlékeivel van összekötve, a felvi­déket, a­mely nem csak a tatár és török küzdelmek szomorú napjaiban, de valamennyi szabadságharcz­­ban a legbiztosabb menhelyül szolgált a sokat zakla­tott magyarnak, a felvidéket, hol az utolsó fájdalmas és véres nemzetiségi küzdelmek közt, nem számítva egynéhány százra menő és jobbára idegen föld­ről odaszállított erőtelen és szomorú sorsot ért csapa­tot, megtört a reactionak sajnos, sok másajku népek­nél sikerrel használt fegyvere, a felvidéket, a­mely most is és ezt bátran elmondhatom, a hazaszeretetben az ország bármely vidékének sem áll utána, — az elismerés néhány szavát kívánom én csak szentelni e népnek, a­mely most is felfogja állását, és nem áll külön követeléskekel elé akkor, a­midőn a nemzetnek egyesült erejére van szüksége, hogy kivívhassa végre a közös haza szabadságát, megnyugszik a magyar nagylelkűségben, és bízik, ha majd a szabadság zász­lója magasan fog lobogni az Adriától a Kárpátokig, a magyar szívesen fogja a nemzeti kérdéseket a jog­egyenlőség alapján kiegyenlíteni. Pártolom az indítványt azért is, mert biztosítja Horvátországot, hogy mi az ő közjogi állását elismer­jük, jogos követeléseit, a­melyeket mint nemzet nem­zet irányában tesz, nemcsak nem utasítjuk vissza, de azokat teljesíteni készek lévén, testvéri jobbunkat nyújtjuk, szentesítésére azon frigynek, a melynek leg­­erősb alapja a hosszú századok során együtt élvezett, együtt szenvedett jó és balsors. Meg fogja érteni Fiume is , hazánk e szép remé­nye, hogy a 12 évi erőszakos elválás nem gyengítette meg azon kötelékeket, a­melyek fenntartására a leg­nagyobb áldozatra kész a magyar, és hogy azon nap, a­melyen követeik köztünk megjelennek, öröm ünnepe lesz a hazának. Meg fogják hallani honfitársaink, a­kik idegen földön nélkülözik az édes haza jóltevő egét, be fog az hatolni a börtönök komor falai közé, hogy a magyar országgyűlés első teendőjének tartotta az absoluti rend­szer által elkövetett száműzetéseket, elítéltetéseket és elkobzásokat törvénytelennek nyilvánítani. Pártolom végre az indítványt azért, mert vilá­gosan és határozottan ki van mondva benne az, hogy az országgyűlés csak azután lehet koronázó , ha a nemzet alkotmányos önállósága és függetlensége, te­rülete és politikai integritása, a felelős magyar mi­nisztérium életbeléptetése, szóval minden eddig szen­tesített törvényeink s jogaink helyreállítása tett do­log lesznek. S ekként az indítvány lényegét tökéletesen ma­gamévá tevén, elmondom röviden miért pártolom azt formájára nézve is. Tisztelt ház ! ha visszapillantok az indítvány lé­nyegére, ha meggondolom, hogy nagy része annak a mi benne foglaltatik, jogos követelése egy szerző­dött félnek az ellenében, a­mely a szerződés feltéte­leit meg nem tartotta, de látván, hogy a sértett fél barátsága reá nézve életkérdés, azt a szerződés meg­újítására, illetőleg megerősítésére felhívja, a sértett fél pedig ezen meghívásra megjelen; semmi sem ter­mészetesebb előttem annál, mint az, hogy e két fél­nek, ha dolgát rendbe akarja hozni, érintkezni kell egymással. Választóim, midőn felhívattak, hogy az ápril hó 2-ára összehívott koronázó országgyűlésre követet válas­szanak, bizalmukkal engemet tiszteltek meg, s én megvallom, hogy nem tudom másként felfogni ál­lásomat és kötelességemet, minthogy kijelentem a fe­jedelemnek, a­ki magát koronáztatni kívánja, a felté­teleket, a­melyeknek teljesítése után kész vagyok a koronázásba beleegyezni. Ha meggondolom tovább azt, hogy mily égető szükség a nemzetre nézve is a jelen nyomasztó hely­zetnek mielőbbi megszüntetése, mennyi sértett jog vár orvoslásra, mennyi millió honpolgár várja türel­metlenül a haza felszabadításának megkísértésére irányzott első lépését az országgyűlésnek, akkor én egy perczig sem habozok kimondani azt, hogy én a hatalomhoz, a­melynek módjában van a bajokon se­gíteni, szólani akarok, szólani pedig a szokásban levő legrövidebb útán, és a végczél elérését, nézetem sze­rint leginkább eszközlő alakban, a­mely nem egyéb mint az általam mélyen tisztelt Pest belvárosának képviselője által indítványozott felirat. Tisztelem én több érdemes képviselőnek azon hazafiúi aggodalmát, hogy miután V. Ferdinánd ő felségének lemondásában formahiány van, addig, míg a törvényesen koronázott király le nem mondott, máshoz feliratot intézni nem lehet, nem akarok ennek cáfolatába bocsátkozni, hisz erre már az indítvány­ban meg­van a felelet, de csak egy kérdést vagyok bátor intézni, mit kockáztat a képviselő­ház egy oly felirat által, melyben a törvényes óvás benfoglaltatik ? ha siker követi a feliratot, akkor a jelen nemzedék méltánylata és köszönetével fogunk találkozni, az utókor pedig csak áldhatni fogja bennünk az ősöket, hogy egy felirat által szerezzük vissza a haza alkot­mányát, ha pedig, mitől Isten óvjon, a feliratnak sem volnának az eddigieknél jobb következései hazánkra nézve, ha a fejedelem visszautasítaná a nemzet jogos követeléseit, akkor, habár fájdalmas kebellel, de azon lelki nyugalommal térünk vissza küldőink körébe, hogy megtettünk mindent, a­mit jogaink sértése nél­kül tennünk lehetett,s nem mi rajtunk múlt, hogy fá­radozásainkat a béke áldása nem követé. Klauzál Gábor beszéde. (Május 22.) Azon következetesség, mel­lyel a nemzet jogai és törvényei 1527 óta, majd kisebb, majd nagyobb mér­­tékben sértettek, eléggé bizonyítják, hogy a nemzet­nek e törvénysértésekből eredt, s gyakran igen magas fokra jutott szenvedései nem az egyes fejedelmek egyéniségének, mint inkább a korlátlan uralom azon szerencsétlen rendszerének tulajdoníthatók, melyek­kot I. Ferdinánd Magyarország királyává választa­tott, az ő reá örökösödés útján szállott országok több­ségében már fenállott. E korlátlan uralmi rendszer, mely vak engedel­mességet követelve mindenben, az ellenszólást, de még a felvilágosítást is kizárja, nem is a fejedelmeket, ha­­banem egyedül a kormányt képző tanácsosokat teszi valódi uralkodókká, a nemzetek kívánatainak meg­értését pedig lehetleníti, mindenütt nehezítette a nem­zetek kifejlődését, s Európában egyik fő oka volt a meg nem fogható hátramaradásnak. Természetes kö­vetkezése e rendszernek az, hogy azok, kik a hatal­mat ekkép gyakorolják, épen ez állásuknál fogva mindent elkövetnek, hogy e rendszert, bárhogy el­lenkezzék az a nemzetek érdekével, mint gyakran uraikéval is, egész szigorúságában fenntartani igye­kezzenek. Ered ebből az is, hogy azok, kikben e szerint az uralom valóságban központosul, magukat csupán a fejedelmek irányában állítván felelősök­nek, a felelősséget a maguk vállairól levéve, fejedel­meikre hárítják, és visszás működéseik következmé­­nyekép gyakran legjobb érzelmű fejedelmeiknek is jólétét és biztosságát koczkáztatják ; ellenére a dol­gok természetszerű állásának, melynél fogva ők ma­guk okozói az elkövetett visszaéléseknek, minél fog­va a felelősség is csak őket érheti, már annálfogva is, mivel a fejedelmek sérthetlenségét, kik a kor­mányzási rendszernek gyakran tudtok nélkül esz­közei, az állam fentartásának érdeke, valamint a helyzet józan felfogása is múlhatlanul megkívánja. Kölcsönözhet ugyan e rendszer mulékony fényt, de valódi nagyságot sehol sem adhat; s ha menthető is rövid időre ott, hol a népek fejletlensége, vagy pártoskodás és szakadás ezt egy időre alkalmazható­­nak mutatták ; nem lehet állandó kormányzási rend­szerül használni, anélkül, hogy nemzetek és fejedel­mek előbb-utóbb kárát ne vallják. Ha tekintjük e rendszer hatását Magyarország­ra és az örökös tartományokkal­ összeköttetésére, mely abból áll, hogy ugyanazon egy fejedelem alatt vagyunk , még sokkal sajnálatosabban mutatkozik az, és annál súlyosabban nehezedett Magyarországra, mivel ennek önállása alkotmányosságát ellentétben látva lenni az örökös tartományok felett létező ön­uralmi rendszerrel, azok, kik a bécsi kormányon ül­tek I. Ferdinándnak magyar királ­lyá történt vá­lasztásakor, a­helyett, hogy az örökös tartományok felett gyakorlott rendszer változtatásáról kezdtek volna gondolkozni, igyekeztek az alkotmányosságot Magyarországban, hol nyíltan, hol alattomosan, de mindig folytonosan megtámadni és aláásni, úgy hogy alig találtunk jelentékenyebb törvényt, mely ez álla­potnak szomorú példáját ne mutatná. Egyszersmind a birodalomnak egyes részeiben is, hol az alkotmá­nyosság kisebb nagyobb árnyéklatban még fenn volt, sőt a közel fekvő egyéb nemzeteknél is törekedtek az önállású szabad intézményeket, a­hol csak lehe­tett, lerontani. Tanusítja ezt az örökös tartományok egyes ki­sebb részeiben fennállott, szabadabb mozgást engedő intézmények egymásutáni korlátozása és megszünte­tése, s az akkoron még alkotmán­nyal bíró Csehor­szág szabadságlevelének II. Ferdinánd alatt történt megsemmisítése ; tanusítja a Magyarországban csak­hamar megkezdett beavatkozás a kizárólag e nemze­tet illető ügyekbe, s a fokonkint emelkedő majdnem folytonos megtámadásai e nemzet jogainak, melyek I. Leopold uralkodásának gyászideje alatt, 663 tól 687-ig tetőpontjukat érték el, s okai lettek annak, hogy a királyai iránti hűséget annyiszor tanúsított nemzetnek egy része ismételve fegyvert fogott, s a haza polgári háborúk színhlegévé vált. Tanúsítja Lengyelország szétdarabolása; — tanúsítják az akkori század magasztosabb esz­méit felkaroló Ildik Józsefnek Magyarország alkotmánya ellenébe tett intézkedései, világos bi­zonyságául annak, hogy még e jóakaró, nagy belá­­tású fejedelem sem bírt a kormányzás formájára néz­ve reája gyakorlott befolyástól szabadulni; mi ter­mészetes is, mert azok, kik a kormányzást viszik s kiknek érdekében van az általuk ápolt absolut-rend­­szernek fenntartása, a fejedelmet már bölcsőjétől fogva őrzik, hogy gyermeki álmában az őt virrasztó dajkától se hallhasson hangokat, melyek az emberi szabadság és jogérzet iránti hajlamot benne felkelt­­ve , idővel őt a szabadelvűbb kormányzás ösvényére vihetnék. — Tanusitja azt az Olaszország irányában követett politika, s jelesen azon internationális szer­ződések, melyek az olasz herczegségekben az abso­­lutismus fenntartásának biztosítására köttettek, s fő okait képezék az Olaszország ellenében Ausztria részéről szerencsétlenül viselt utolsó háborúnak. De tanusítja ugyanazt Krakkó bekebelezése is, mely Ausztria részéről nyílt megszegése volt az 1815 ik évi bécsi szerződéseknek, melyekre a legújabb idők­ben épen Ausztria, önérdekei utalmára oly gyakran volt kénytelen eredmény nélkül hivatkozni.

Next