Magyarország, 1861. július (1. évfolyam, 152-177. szám)
1861-07-10 / 159. szám
majd reményt, majd aggodalmat merítünk az ottani eseményekből. Nem hinnők, hogy ebben valami denunciálni való volna. Nevezetesen a bécsi lapok nem roszalhatják ezt, anélkül hogy önmagukkal ellenmondásba ne jussanak. Nem ők voltak-e azok, kik számtalanszor azzal gúnyoltak és még most is gúnyolnak bennünket, hogy mi úgy nézzük a dolgokat, mintha Magyarországon kívül már semmi sem volna a világon, vagy mint ha mi chinai fal által el lévén választva a többi világtól, nem is volnánk kénytelenek a külső eseményekre reflektálni ?! Tehát egyszer nélkül rótták fel nekünk azt, hogy magunkat elszigeteljük és nem gondolunk a határunkon kívül történőkkel;— most meg azt veszik zokni, hogy „a külfölddel kacérkodunk.“ Már most mit tegyünk, hogy a centralista sajtó tetszésére érdemesítsük magunkat ? Véleményünk szerint e perczben nincs oly nemzet Európában, mely az átalános politikai helyzettől tökéletesen független politikát követhetne. Ha pedig mi az európai helyzet eldöntő tényezőit nem az örökös tartományok, hanem a külföld eseményeiben látjuk, ez egyszerűen onnan van, mivel csak nem rég —még két esztendeje sincs — úgy tapasztaltuk, hogy az „örökös tartományok“ sorsára is a külföld eseményei bírnak döntő befolyással. Mert — hogy csak egyet kezdjünk — hol volnának az osztrák tartományok most — az 1859-ki olaszországi háború nélkül? Egyébiránt a „Presse“ elfelejtette hozzátenni, hogy azt a phrasist, miszerint jelenben az „előre nem látottnak oly tág tért fen kell tartani“ Rechberg gróf ő excjától bátorkodtunk kölcsön venni, ki az olaszországi reactióra való reményeket ezen „előre nem látott“-akra alapítja. De ha a reactiónak szabad ily „non putarem“ esetekre számítani, — mért ne volna ez szabad a liberálisoknak is? Vagy tán a reactió kizárólagos árendába vette-e a véletlent, úgy hogy az csak ő számára teremhet gyümölcsöt? Vagy pedig oly lényegesnek vélik-e még most is a kormányok és nemzetek jogai közti különbséget, hogy — „quod licet jovi, non licet bovi,“ azaz a kormányok felhasználhatják ugyan a kedvező constellátiókat, de a nemzetek nem ?!.... Hogy újólagos elferdítésekre ne adjunk alkalmat, szívesen szólunk valamivel részletesebben is azon „előre nem látott“ eseményekről , miknek egyike vagy másika ügyünk menetére kedvező befolyással lehetne. Ilyen valami példa a keleti bonyodalom keletkezése, mely Ausztria teljes erejét veszi igénybe és egy megelégedett Magyarország szükséges voltát éreztetné meg vele. Történhetnek azonkivül, hogy Velencze megtámadtatnék és ez is ok lehetne arra, miszerint minden belviszály azonnal orvosoltatnék. Történhetnék , hogy maga a birodalom nem-magyar részeiben is oly fokra hághatna az egyes nemzetiségek közti súrlódás, mely által a centralisatio lehetetlensége ez oldalról is bebizonyíttatnék. Ilyen és más események adhatnák elő magukat, miknél fogva megtörténhetnek, hogy kivánataink, ha most talán visszautasíttatnának is, később mégis teljesülhetnének. Nem látjuk át, mi jogtalan lehet ily reményben. Magyarország nem „csinálta“ az európai helyzetet és ezentúl sem fogja csinálni; ő kétségen kívül jobban szeretné, ha jogos kivánatainak teljesítésére a készség azonnal megvolna ; de ha nincs meg, akkor csak szabad lesz azon várakozást fejezni ki, miszerint jöhetnének oly események, melyek az egyik alkudozó fél hangulatát engedékenyebbé tennék — és ezt remélnünk annyival inkább szabad, miután mi a jöhető eventualitásoktól nem valaki jogosulatlan engedmények, nem valami törvénytelen követelés kizsarolását, hanem egyedül azt várjuk, hogy sokáig félreismert, jogunkat és törvényünket ismét érvényre fogják juttatni, így értjük mi, így kívánjuk értetni minapi kimondásunkat. Nem hiszszük, hogy ily téren a denuntiálás valami bő aratást nyújthatna ! kemet még egyszer, s ha a fogalmakhoz ért, és a fogalmaknak szavakban kifejezett horderejét észlelni tudja, bizonyára át fogja látni, miszerint nekem soha eszem ágába nem volt olyasmit mondani, hogy egy magyarhoni polgár bizonyos jogüzletben magát semmiféle külföldi bíróság ítéletének nem vetheti alá, vagy ha ez mégis megtörtént volna, azon külföldi bíróság ítélete hazánkban feltétlenül hatály nélkülivé válnék. Amit én állítottam és állítok, az kizárólagosan a bécsi bankkali viszonyunkra vonatkozik, és abból áll , miszerint ezen intézet ingatlan-hitel osztálya részére kiadott cs. patens „egy turisticai szörny, s hogy azon árverési parancsok, melyek ez ügyekben a bécsi törvényszéktől kiadatnak s teljesítés végett a hazai biróságokhoz egyenesen küldetnek, itt nem foganatosithatók.“ Nekem nem volt szándékom ez ügyet részletesen elemezni, mit czikkemnek azon kifejezése, „miszerint a kérdést napirendre tétetni óhajtottam,s magában eléggé tanusit; s hogy hr. az 1792. 17. tczikkre nem hivatkoztam, abból annak nemtudására következtetni épen nem lehet, miután a mellette és ellene felhozható érvek tüzetes taglalása azon egyszerű figyelmeztetés tárgyát nem képezhette; azonban nincs okom a vitát e téren kerülni, s kész vagyok czáfoló urat saját erődébe is követni ; remélem több szerencsével ki fogom mutatni , miszerint épen az általa jelölt törvényben az én következtetésem a legerősebb és megdönthetetlen érvényét nyeri, mintsem annak ellenkezője Bene urnak sikerült. Térjünk a tárgyra. Az 1792. 17. t. czikknek két föltétele van, melynek tartalma következőkben öszpontosul: 1) a szerződésileg magát valamely osztrák biróság ítéletének alávetett magyarországi lakos, az ellene ott támasztott kereset esetében, védelmének előadhatása végett a magyar udvari cancellaria utján elegendő időre idéztessék meg; 2) az ítélet foganatosítás végett a belföldi bíróságnak szintén „a magyar udvari cancellaria által leszen megküldendő.“ Hasonlítsuk össze a törvény e rendeleteivel a patensban követelt eljárást, és mindenki, ki származtatásait nem a szabadalmazott császári bank bureaujából veszi, át fogja látni, miként a kettő között a különbség lényeges. Az első különbség, mely mindgyürt szembetűnik az, hogy míg a magyar törvény meghatározza azon föltételeket, illetőleg biztosítékokat, melyeket az osztrák tartománybeli mint külföldi bíróságoktól a magyar korona alattvalói irányában minden ez utóbbiak elleni eljárásban mulhatlanul megtartatni kíván , addig a patens, a nemzetközi szerződést képező törvény által kijelölt biztosítékokat egészen mellőzve, egy keresztvonással a köz-és magánjogon keresztül vág, és „egy példátlan törvénykezési abnormitással, még a perbeidézést is— „Evocatio“ ez a törvény szava — „eltörlötte. A második sarkalatos különbség abban van, hogy míg a törvény Magyarország és az osztrák provincziák között létező nemzetközi viszonyt fentartja és kifejezi, a külföldön keletkezett ítéleteknek a hazai törvényszékekhez áttételét kizárólagosan csak az „ország cancellariája,“ — mint külügyi hivatala utján rendelvén eszközölhetőnek , addig a pátens e szentesített viszonyt felforgatva, az érintkezés nemzetközi természetét végkép megszünteti, és azt tartalmazza , „hogy az árverési parancsok „fieri facias“ alakban egyenesen a „bécsi törvényszék által küldessenek a magyar „bíróságokhoz, és ezek a meghagyást nem az „ország külügyi hatósága, hanem a bécsi „Landesgericht“ felszólítása folytán tartozzanak foganatosítani.“ Midőn tehát a császári banknak bécsi Rechtsconsulense czikkemben a megtámadott ezen áldásos (?) intézetnek csak megsértett érdekeit látván, e miatti ingerült állapotában sokkal több szenvedélyességgel mint eszélylyel ellenem kitört, s ildomtalanul az 192. 17-ik törvényczikknek nemtudásával vagdalózott, akkor ő nem látszott meggondolni, miként a megtámadás engemet uj és bővebb kifejtés kényszerűségébe helyez, — s hogy az ő által védett ügy minden további elemzés következtében, csak többet veszíthet. A jogász ... a ki tudja, miként a nemzetközi törvények épen úgy, mint a magánjogiak először a szavak jelentéséből és azok grammaticai összefüggéséből értelmezendők és alkalmazandók; a ki tudja, miszerint egy törvénynek különböző tételei egymáshoz föltételező viszonyban állanak és egy organicus egységet képeznek, csodálkozni fog Bene ur okoskodásán, ki valamely „feltaláló“ elragadtatásával az 1792. 17. t.cz.-re mint archimedesi pontra utal, s e törvény coercitiv részének foganatosítását azért követeli , „mert ugyanezen törvénynek valamennyi föltételező részei úgyszólván életadó elemei megsemmisítve vannak.“ Bene ur engem mint jogászt támad meg, nem veheti tehát rész néven, ha magamat mint jogász védelmezem — a jövő czikkben. Csemegi. A magyar bíróságok viszonya a bécsi ingatlan hitel bankhoz. I. A cs. kir. szab. bécsi bank jogtanácsosa Bene Antal ur e lapok 156. számában megtámadást intéz ellenem, mert én az osztrák ingatlan - hitelbank sajátszerü privilégiumát néhány észrevétellel kisérvén, annak a törvénykezésre vonatkozó részére a közönség figyelmét felhívtam. Beneur e feleletében önkényileg átjátsza a kérdést az általam kijelölt térről, azt oda tágítván : mintha én általánosságban „a külföldi forum contractuale“ jogérvényét vontam volna kétségbe, honnan ő, mint önkényileg választott alapból kiindulva, származtatja úgy a hogy önkényes következtetéseit. Mielőtt e következtetéseinek helyreigazítására áttérnék, előbb szükségesnek látom az általam felállított tételt praedisirozni, nehogy az összevissza kuszált előfeltétel miatt a tárgyhoz nem tartozó vitatkozásokkal és fogásokkal a kérdés lényege elhomályositassék. Olvassa el a tisztelt ur megtámadott czik ki nme. Töredék Wass Samu gróf felsőházi beszédéből. (Vége.) A legtermékenyebb vidékeinket futják a vasutak több irányba át, s mindenike a bécs-triesti vasútba vezet, és hogy Fiuménak felvirágzása mentői inkább lehetlenné tétessék,egy újabban engedményezett vasútvonal is Sziszektől Zágrábon keresztül nem Fiuménak vezettetik, hanem ismét a bécs-triesti vasútba omlik. Nem minden vasút képviseli az országnak valódi érdekét, és igen könnyen megtörténik, hogy a valódi érdek az ország határain kívül esik. Világosan bizonyítja ezt hazánkban saját tengerpartunk jövőjének szándékolt megrontása, de másfelől látjuk azt is, hogy hazánknak legiparosabb vidéke mindeddig mellőzve van, hogy országunkban a hazánkon kívüli ipar annál biztosabban versenyezhessen saját iparunkkal, saját piaczainkon, és hogy csakugyan minden közlekedési csatorna, mely a világ forgalmával közvetlen érintkezésbe hozhatna, amennyire lehet elrekesztessék, a könnyen szabályozható nehézségek, melyek a Duna medrében a Vaskapunál mutatkoznak, ma is érintetlen fenállanak. Megannyi szándékos működések voltak ezek, melyekkel Magyarország valódi érdekét akadályozni. Fiuménak jövendőjét pedig meg akarták semmisíteni épen úgy, mint az egykor híres tengerek királynéjának virágzó kereskedését semmivé tették, hogy Triest felvirágozhasson. És a ki tudja mekkora óriási nehézségekkel jár a bizonyos irányba megindult világkereskedés útját megváltoztatni, az tudni s ismerni fogja a nagyszerű erőfeszítéseket, melyeket minden energiánk és hazafiságunk mellett tennünk kell, hogy az eként megnyomorított Fiumét ismét feléleszthessük. Fiuménak a tengerészeten s kereskedésen alapszik minden jövője; ismeri a világforgalomnak minden előnyét s minden titkát, következésképen jól tudja mindezen állítások alaposságát, melyeket egyébiránt a világ történelmének folyama kézzelfogható tényekkel bizonyít. Ismeri a tengeri kikötők felvirágzásának valódi tényezőit, tudja különösen a főtényezőnek nagy fontosságát, melyet a termékeny Szlavónia neki nem nyújthat, mert arra korántsem elég nagy, Horvátország pedig épen nem adhat. Tudja, hogy ha a jelenkornak túlzott érzelgése az Unita Italia keblébe vezetne csak egy jelentéktelen függelékké aljasulna, melynek semmi jövendője sincs, mert ez által épen a nagy termelő háttér vidékit kikötők fő veszélye, az országos határváltozás állana be. Tudja, hogy ha a német szövetséghez tartozó Triesttel kell versenyeznie ugyanazon kormány alatt, Triest elöli jövendőjét. Tudja végre, hogy Magyarország természeti gazdagsága, népének hazafiságtól ösztönzött erélye, oly jövendőt nyújt neki, milyennel a világon nem sok pont bír. Ezen környelmény csakugyan inkább lehet oka annak, hogy Fiume Magyarországhoz kíván csatlakozni, mint ama hiába való nevetséges czélok, melyeket az elvakult szenvedély neki tulajdonítani akar, s a titokban örvendező ármány akkora készséggel felkarol. Másrészről Fiuménak mivelt okos népe igen jó tudja, hogy egy szabadelvű lovagias nemzet keblében soha sem tarthat attól, hogy akár anyagi, akár szellemi érdeke valaha rövidséget szenvedjen. A százévi együttlét alatt megismert bennünket, s ezen ismeretség a legmélyebb hazafias rokonszenvet fejti ki Fume lelkes népének keblében,mely most már annyira öregbült, hogy kész bármekkora méltatlanságot eltűrni, mint Magyarországtóli elszakittatásának legcsekélyebb jelét is megszenvedni. Nézzék méltóságtok ama nemes küzdést, nem méltó-e az a számban csekély nép legforróbb rokonszenvünkre ? De visszatérve az anyagi érdek terére, jól meg kell jegyeznünk, hogy az említett előny minden tekintetben kölcsönös; hogy littoralénkép annyira conditio sine qua non hazánk anyagi forrásainak megnyitására s felvirágzására, mint Fiuménak a gazdag háttér-vidék, melyet hazánk nekie nyújt. Valódi kereskedelmi forgalmat csak is a tenger adhat, mert annak sima tükrén van a nagy országút, mely az egész világgal érintkezésbe hoz. E nélkül honunk termelő képessége ki nem fejlődhetik, mert jelen körülményeink közt csak egyetlen bő esztendő képes a termékek árát annyira leszállítani, hogy a termesztésre fordított költséget sem fizeti meg, mert a körül szigetelő vámsorompók s egyéb közvetlen akadályok, termékeink árát mindig szabályozni fogják. Mivel pedig honunkban a gyáripar még nagyon szerény körre szorítkozik, azon igen kellemetlen helyzetre lennénk szorítva, hogy kitűnő minőségű nyers terményeinket csekély árban kellene magas áru olyan gyártmányokkal kicserélni, melyek sok választékossággal nem igen kínálkoznának, de ezen kívül a kereskedési egyensúly is mindig terhünkre esnék. Ellenben ha ugyanazon terményeinket a világ nagy országutján, a szeleknek milliomokat hordó szárnyaira tehetjük, vihetjük azokat oda, hol legjobb kelendőségük lesz, s kicserélhetjük gyártmányokkal ott, hol azokat a legjobb minőségben s a legjutányosabban kaphatjuk, s ekkor a kereskedési arány igen gyakran javunkra eshetik. És ha majd Fiume vizeinek sima tükrébe a világ nemzeteinek lobogói fognak letükröződni, akkor termelésünk még csak nem is gyanított fokozatra fog, csak kevés évek teltével is emelkedni. Igen m. f. RR. fel kell karolnunk a hozzánk annyira ragaszkodó Fiúménak ügyét a legnagyobb hazafi buzgalommal, nem csak azért, mert históriai kiegészítő részét képezi hazánknak, nem csak azért, mert lelkes népe akkora hazafias ragaszkodást nyilvánít irányunkban, hanem azért is, mert Magyarország ezen kiegészítő felettébb becses részének bírása magára Magyarország anyagi érdekére nézve életkérdés. Mivel pedig a tengeri kikötők jövendőjének ezen főbiztosítékával bíró helyek felvirágzása főként a határviszonyok változása által veszélyeztetik, nem mulaszthatom el, hogy ezúttal horvát testvéreinket egy igen nevezetes dologra ne figyelmeztessem, és pedig: Sajnosan veszik horvát testvéreink is, hogy Dalmatia, s különösen annak tengeri városai nem akarnak velük egyesülni. — Ne keressék ennek okát mindég és mindég a túlfeszített szerencsétlen nemzetiségi és nyelvkérdésben; nyelv és nemzetiséghez való ragaszkodás szerintem tiszteletre méltó a maga józan korlátai közt, s én bizonyosan ezt mindenkiben ép annyira respectálom, mint saját nemzetemben, de ha túl feszíttetik, képtelenségekre vezet épen úgy, mint minden más túlfeszített szenvedély. Dalmatiának tengeri városai épen azon helyzetben vannak, mint Fiume, népe ép úgy tengerésznép, mint a fiuméi, s ép úgy érzik érdeküket mint ez. Horvátország magára semmi jövendőt sem nyújthat nekik, de ha Horvátország maga Magyarországgal egyesül, merem jóslani, hogy akkor Dalmatia is szívesen egyesülni fog Horvátországgal, mert Magyarország igenis elég nagy és termékeny arra, hogy nem csak egy, de több kikötőnek is jövendőt ígérhessen. Vigyázzanak tehát horvát testvéreink, nehogy szenvedélytől sugallott eljárásuk által, a saját maguk anyagi érdekeket a miénkkel együtt merőben idegen érdekeknek rendeljék alá. A magyar felirat átadása. Valamennyi bécsi lap a magyar felirat átadásával foglalkozik. Magát az átadás tényét egy nem lényegtelen eltéréssel adják elő. A „N. Nachrichten“-ben így találjuk leírva: „Ma (juli 8.) délutáni 2 órakor ünnepélyes kihallgatásban fogadta Ő Felsége a magyar országgyűlés két házának elnökeit. A két elnök bemutatásánál jelen voltak: a magyar főkanczellár Vay b., Szécsen gr. miniszter s az alkanczellár Szögyény, mind díszes magyar öltönyben. Apponyi gr. a főrendek, Ghyczy az alsóház nevében szóltak magyarul 0 Felségéhez, mire ez szintén magyar nyelven felelt. A feleletben megelégedését fejezte ki . Felsége, hogy a magyar országgyűlés óhajtásait és kívánalmait megfelelő formában nyújtotta be, s megígéri, hogy a feliratban foglalt fontos kérdésekre rövid idő alatt nyílt és kimerítő választ fog az országgyűléshez juttatni. Hirszerint ma már meg is kezdődtek a kir. leirat tartalma fölötti tanácskozások, mely a feliratra válaszul fog szolgálni. Az előtanácskozmányokban a helyben lévő s ide meghitt magyar mágnások s országnagyok is részt vesznek, igy többek közt Apponyi, Zichy és Barkóczy grófok és Majláth ur. Ezen előtanácskozmányok holnap valószínűleg bevégződnek s a bennök készült terv aztán a miniszteri tanácskozmány elé fog terjesztetni.“ A „Fortschritt“ ezen részleteket közli : „Ő Felsége már reggeli 8-kor jött be Laxenburgból s magán kihallgatásban fogadta Vay b. főkanczellárt és Apponyi grófot országbírói minőségében. Az utóbbi azután a felirat átnyujtásánál mint a felsőház elnöke szerepelt. Az ünnepélyes átnyujtásnál jelen voltak a miniszterek, a császári udvari tisztek és a gárdák. A miniszterek jelenlétéből a magyar felirat átnyujtásánál a februári pátens általános foganatosítását következtetik.“ Valamint a „Fortschritt,“ úgy a „Morgenpost“ is azt mondja, hogy a felirat átadásánál a német miniszterek jelen voltak. A kihallgatás, szól e lap, különös ünnepélyes, úgynevezett nyilvános vala, a minőben követek szoktak fogadtatni; a vár titkos tanácstermében történt; a császár körül a miniszterek s udvari tisztek gyülekeztek, a gárdák tették a szolgálatot. A magyarok pompás nemzeti viseletük legnagyobb díszében jelentek meg... Hírlik, hogy az alsóház pénteki ülésében, már közölni fogja a minisztérium a királyi leiratot. Péntekig csak arasznyi idő van hátra, s ha e hir valósul, úgy már meghatározottnak lehetne tekinteni a királyi válasz alapvonalait, s csak formájáról lehetne még szó.“ Ezután előadja a „Morgenpost“ a négyféle pártnak külön nézeteit és javaslatait. Ezek következők: 1. Tekintet nélkül a magyarok és horvátok ellenállására keresztül kell vinni a februári alkotmányt s a pesti és zágrábi országgyűlést felszólítani, küldjön képviselőket a bécsi Reichsrathba. 2. A magyar országgyűlés feliratát el kell fogadni és így a 48-iki törvényeket, ki nem zárva későbbi revisiójokat s megváltoztatásukat, egyelőre elismerni. E homlokegyenest ellenkező két indítványhoz járul a következő két közvetítő indítvány. 3. Magyarország önálló közigazgatását helyre kell állítani s a 48-iki törvényeket szószerinti értelemben valósítani. Ezen törvényekben tudniillik csak az országos pénzügy s az országos védelemről van szó. S így Magyarország az egész birodalmat illető pénzügyi dolgokban, s a hadsereg dolgában nem foglalna külön állást. Ezen tervről mondják, hogy Vay úrtól származik. 4. A viszonyokat egészen az 1847-ki állapotra kell visszavezetni, mi annyit tesz, mint az előbbi magyar alkotmányt az 1848-ki változtatások nélkül visszaállitani. Ez utóbbi indítvány, mint mondják Szécsen miniszteré.“ Hogy a „Fortschritt“ és „Morgenpost“ azon állításai, mintha a felirat átadásánál a német miniszterek jelen voltak volna, nem valók, a „P. Lloyd“ mai bécsi sürgönyei is bizonyítják. E sürgönyök így szólnak: Több reggeli lap jelenti,hogy a felirat átvételénél német miniszterek is voltak jelen, miből a „Fort.“ a febr. alkotmány keresztülvitelét következteti. Én ellenben biztosan állíthatom, hogy az emlitett fogadásnál nem volt jelen német miniszter. “Jul. 9-én 10 óra 30 percz reggel. A felirat átadása után magán kihallgatásban fogadta a császár Apponyit és Ghyczyt. Az utóbbi kihallgatása feltünőleg hosszú volt. A királyi leirat azon tanácskozásoknak lesz eredménye, melyeket előbb a magyar tanácsosok egymásközt, azután pedig a német tanácsosokkal egyetemben fognak tartani. Tegnap este 8 órától 10, -ig tartó minisztertanácskozás volt, melyben a császár jelen nem volt. 9-én délben az udvari kanczelláriában lesz tanácskozás, melyben Apponyi, Majláth, Zichy Ferencz, és Zsedényi is részt vesznek.“ Nyilatkozat a belényesi kerület választóihoz. *) Bizalmatok a pesti országgyűlésre küldött, hogy ott, mint e kerület képviselője, hazánk, s ebben a ti sérelmeitek orvoslása és jogos kívánalmaitok érvényesítése végett közreműködtem, én ezért elfoglaltam, s miután jól tudom, hogy a 12 évi nyomasztó terhek viselése következtében nyugtalanul várjátok a hongyűléstől jogos reményeitek teljesülését, jónak láttam Benneteket országgyűlésünk eddigi eredményeiről, mely bár ez ideig még érdemlegesen semmiben sem határozott, de az uralkodó véleményről, mint a legjobb társamról s legőszintébb akaratról polgári,nemzetiségi, egyházi és iskolai ügyünk érdemében azon okból értesíteni, hogy a várakozásbani férfias türelmetek, ha a közérdek és törvényesség úgy kívánja, el ne csüggedjen, hanem erősödjetek meg ama hitben ,hogy türelmetekben fogjátok elérni szabadulásokat! Midőn hangy ülésünk termének küszöbét átléptem, elvem s meggyőződésem nem volt más, mint az 1848- *) A román eredeti után.