Magyarország, 1861. augusztus (1. évfolyam, 178-202. szám)

1861-08-06 / 182. szám

182. SZ. 18­11 — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.—­A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok KILIAN GYÖRGY, OSTERLAU­.H K. és LAMI­ F.L RÓBERT könyvkereskedőknél 10 á­jkrajczáron kaphatók. Sávd­íj, augusztus» 1». MEaJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR­. Egészévre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. PEST, augusztus 5. Külföldi szemle. A „Daily News“ erősen megtámadja Pal­­merstont az alsóházban Griffith interpelláció­­jára tett válaszáért, s különösen azért rója meg, hogy az Austria és Magyarország közti viszál­lyal szem­ben épen oly semlegesnek tü­nteti föl a kormányt, mint az amerikai zavarok irányában. „Az elnyomott nemzetek szerencséjére“ — így szól az említett lap — „van Angolországban minden minisztertől független szabadelvű sajtó, és ezen saj­tóra, mint az angol nép közlönyére, hivatkozik Ma­gyarország. Az angol kormány politikája, a­mennyire e tekintetben bevallják, ellenkezik Angolország ép és szabadelvű ösztöneivel.“ A bécsi birodalmi tanács alsóházában július 26-kán előfordult jelenet, (midőn a csehek és lengye­lek a teremből távoztak) a M. S­t­a­r­t következő meg­jegyzésre indítja: „Nagyon különös, hogy a­kik Nápoly és Piemont kormányának egy fő alatti egyesítését legyőzhetlen nehézségű­ föladatnak mondják, semmi nehézséget sem látnak abban, hogy németeket, magyarokat, cse­heket, velenczeieket, lengyeleket s az osztrák császári állam többi nemzetiségét egyetlenegy tömeggé olvasz­­szák. Ausztriának nem kellene oly vérmesnek lenni. Nemcsak a csehek vére forr, Ferencz József csá­szárnak más alattvalóival is vannak vitás ügyei, me­lyek komolyabbak a cseh korona ékszereinek őrzé­sénél s Ottokár király emlékénél. Ausztria jól tenné, hogy egyik nemzetiségét sem idegenitené el ma­gától ; mindenek fölött pedig jól meg kellene a követ­kezéseket gondolnia, mielőtt Magyarország nemzeté­vel szakít.“ A Goyon és Merode-féle szóváltás még mindig főbeszéd­ tárgyát képezi az európai sajtónak. A „Mo­niteur“ néma, a félhivatalos lapok azonban ismét visszatérnek ez eseményre, különösen a hova­tovább jelentékenyebb fontosságot nyerő „Pays“ azt mondja, mikép ez esemény Francziaország becsülete s a pápai szék érdekében fog végződni. Auguszt 2-diki vezér­­czikkében pedig: „el kell ismernünk, — úgymond Li­­mayrac a szerkesztő — hogy a Merode­ur által elő­idézett botrány igen kellemetlen, rendetlen helyzetet idézett elő. Kérdjük, megmaradhat-e tovább is pro­­miniszteri állomásán az, ki Francziaországot s a csá­szárt oly botrányos szavakkal illető, a franczia sereg­gel, e derék, ildomos s a becsület kérdésében oly ké­nyes sereggel szemben? Nem; ki kell mondanunk tartózkodás nélkül, hogy ez lehetetlen. Zászlóink be­csülete, s a szentszék érdeke egyaránt Merode elbo­­csáttatását követelik. A franczia sereg nemcsak az utczai forradalomtól védi a szentszéket, hanem meg fogja palotája forradalmától is védni.“ — Párisi körökben nagy figyelemmel, azonban nyugodtan néznek a megoldás elébe, jól tudván, mikép a római udvarral szemben a franczia kormány kívánt elégté­telt szerezhet magának. A „Perseveranza“ szerint ez elégtétel, ha t. i. Francziaország megelégszik vele, megtörtént t. i. Merode a franczia kormányt, a történ­tekért engedelmet kérvén, megkövette. E megkövetés pedig C­a­d­o­r­e fellépésének lett volna következmé­­nye, ki a franczia kormány nevében a szentszéktől elégtételt követelt, s ennek következtében az illető pápai katonák is átadattak a franczia itélőszéknek. Mindezeket azonban a „Monde“ a francziaországi egyháziak főközlönye meghazudtolja, sőt saját kor­mánya ellenében Merode védelmére síkra kel. Azt mondja, mikép­p Merode magaviselete helyén volt, a mint t. i. a szentszék iránti élénk ragaszkodás pa­­rancsolá. (Azt is, hogy a franczia császárt „canaille“­­nak nevezze ?) Semmi ok sem volt tehát arra — foly­tatja a „Monde“ — hogy Merode Goyont megkövesse, s Gádoré elégtételt követeljen. A­mi pedig azon köve­telést illeti, hogy a pápai katona a franczia itélőszék alá vetessék, ez sértő mind a pápára, mind Franczia­­országra, mind pedig a „Perseveranza“ olvasóira nézve.“ Ily hang és fellépés után csakugyan könnyen elhihető azon állítás, mikép a legitimista párt a bour­bon camarillával tartott tanácskozás után elhatározó, Róma és F­rancziaország közt a lehető legnagyobb szakadást idézni elő, egyszersmind a bourboni csa­patokkal végső csapást kísérteni meg. Szerencsére azonban a legitimista lapok vak­lármája korán figyel­mesekké tette az olasz hatóságokat. A „Constitutionnel“ szerint az események újabb fordulata folytán a római szék és a franczia kormány­­ közt a viszonynak át kell alakulnia. A Constitu vé­­­­leményét az „Independance“ is osztja, nem különben , a „Times“ is. A világlap a sokszorosan említett ese­­­­mén­nyel foglalkozván, meg nem foghatja, mikép le­het összeegyeztetni Róma megszállását azon viszon­­­nyal, melyben a védett és a védő állnak egymással szemben. Az „Opinion nationale“ tovább megy mint a fél­hivatalos franczia lapok s Merode helyett az egész cotteria ellen irányozza fegyverét. Merode — úgy­mond­­ nem egyedül képviseli a reactiot a pápai udvarnál, sőt még nem is ő a legtürelmetlenebb tagja azon consiliumnak, melynek tanácsai a pápa aka­ratára döntő befolyással vannak. Hit szerint Merode a szóváltás után beadta lemondását, a pápa azonban azt nem fogadá el. Ezzel ellenkezőleg a „Temps“ Merode elbocsáttatása hírét hozza. Megtörténhetik, úgymond az „Indep.“, azonban nem hisszük, hogy nagy küzdelem ára ne volna a Francziaországnak adott elégtétel. Az előtér e fontos kérdése mellett háttérben még egyszer felvillan az osztrák-orosz közeledés hí­rének elmosódott alakja. Meg kell jegyeznünk, — úgymond az „Index,“ — hogy az osztrák kormány­nak a szükség szerint előrántott ez vagy amaz hata­lommal szövetkezésének hite mindig ugyanazon sze­mélyiség és érdekek forrásából ered. Bécsben nagyon szeretnék elhitetni,hogy Ausztria,melynek elszigetelt­sége tisztán áll, szükség esetén mégis lelne szövet­ségest. A .Jord‘l Horvátországról. A zágrábi országgyűlés — úgymond a jelesen szerkesztett „Nord“ jeles czikke — hogy határozatai­nak érvényt szerezzen, előbbi alaptörvényeit eltörlé s kinyilatkoztatá, mikép az 1848-diki események folytán a magyar és a háromegy királyság közt min­den törvényhozási közigazgatási és törvénykezési egység megszűnt, a háromegy királyság azonban nem idegen attól hogy Magyarországgal szorosabb kö­tésre lépjen; ha t. i. önállósága, függetlensége, jelen és virtuális területe a magyar királyság által elismer­tetik. Alig hoz- e határozatot az említettük ország­gyűlés s már­is kitűnik annak következetlensége. A zágrábi országgyűlés a koronázást illető kirá­lyi javaslatokat tárgyalván, a koronázás első feltéte­léül természetesen az alkotmány visszaállítását tűzi ki. Azonban alkotmánya, a magyar alkotmány, s en­nek biztosítéka azon törvényhozási, közigazgatási és törvénykezési egység Magyarországgal, melyet a zág­rábi országgyűlés, mint említők, megsemmisitetett. Mi­dőn az alkotmányát biztosító egységet Magyarországgal eltörlő,e ténye által szétszakító alkotmányát is. Nem marad hát egyebe mint a császári kegyelem s a febr. 26- ki diploma, ez pedig ugy látszik, nem kell. Tiltakoznak az ellen, hogy örökös tartománynak neveztessenek, s tiltakozásuk érveit az 1712-ik május 9-iki horvát pragmatica sanctióból merítik, melyet az 1715-iki magyar törvény s az 1723-ki pragmatica sanctio meg­semmisített. Azonban, ha fennállna az 1712-ki prag­matica sanctio, sem lehetne érve a horvát országgyű­­lésnek, mert sem abban, sem a későbbiben szóval sincs biztosítva Horvátország arról, hogy a német szövet­ség területéhez nem tartozik, ez ellen egyedül Ma­­gyarországgali egysége biztositá. Galiczia, Istria s a lombard-velenczei tartományok nem tartoznak a né­met szövetséghez s mégis örökös tartományok, nevét viselik, ellenkezőleg a magyar tartományokkal me­lyek bizonyos esetekben választási joggal bírtak. Ezért tiltakozott a horvát országgyűlés képviselőinek harmada a központi bizottmány javaslata ellen, s tá­vozott el a gyűlésből, mert nem akarák az ország al­kotmányos jogait eltörölni, s hazájukat Ausztria ké­nyére bízni. A horvát országgyű­lés most mégis a ma­gyar törvényekre hivatkozik, pedig azokat már ön­maga semmisíté meg. Kissé különös, hogy Horvátor­szág e törvényhozási unióból ki akar lépni Magyaror­szág beleegyezése nélkül, sőt mi több a három király­ság többségének akarata ellenére. Magyarország nem törődik vele, mert igen sok haszna úgy sincs a horvát unióból, inkább a F­r­a­n­­gepánok, Zrínyiek és Draskovic­hok iránti kegyeletből tartá tiszteletben e kötést, melyet nyolcz század szentesített, azonban soha sem jutott eszébe, hogy a horvátokat valaha a hagyományok tiszteletben tartására kényszerítse. Mint mondák, függetlenségük érvéül azon érvbe fogóztak, hogy nem tartoznak a német szövetség terü­letéhez, s nem tudják, hogy a drezdai conferentia al­kalmával oda bekebleztettek vala, ha nincs a magyar emigratio, s különösen a néhai Teleki gróf, ki a tul­­leriákat s a st.-jamesi kabinetet felvilágositá, mikép a magyar alkotmány ilyes bekeblezéseket nem tűr meg. Az 1804-diki osztrák császársági alakuláskor Magyar­­ország szerződései vetettek gátat annak, hogy Ma­gyarország és kapcsolt részei az uj császárságba be­­kebleztessenek, nemkülönben a bécsi kongressus al­kalmával ugyan­ e szerződések miatt nem léphetett be az uj császárság a német szövetségbe, mig a Horvát­országtól elvált szláv Stiria és Carniolia bekebleztet­tek, e sors jut vala Horvátországnak is, ha nem lett volna Magyarország kapcsolt része, egyébiránt ott van Dalmátia, ennek példáján okulhat. Csak Magyar­­országgak­ egyessége folytán volt alkotmánya t. i. a magyar alkotmány, az elszakadással ez természetesen elenyészik. Noha a bécsi kötés 53-ik czikke szerint az osztrák császár csak a korábban német szövet­ségi területhez tartozó tartományokkal léphet be a német szövetségbe, Ferencz József császár még­is megkísérti azt, hogy Magyarországot, vele kapcsolt részeit, — s természetesen Horvátországot — sőt Lombard­ Velenczét is beléptesse a német szövet­ségbe, jól gyanítván, hogy ha birtokát újabban ve­szély fenyegeti, az orosz segélytől nincs többé mit várnia. Azonban a franczia és angol kabinetek a ma­gyar memorandum által felvilágosittatván, mint a bécsi szerződés biztosító felei, ez ellen tiltakoztak a drezdai conferentiában. B­r­e­n­n­e­r báró akkori fran­czia külügyminiszter 1851-ben március 5-én kelt me­morandumában elmondó, mikép az 1815-iki június 8-i szerződés szerint csak azon tartományok léphet­nek be a szövetségbe, melyek már a német szövet­­séghez tartoztak, mivel e sok szinti­s fajú nép­ből álló zavaros vegyülék nem hogy a béke biztosí­téka, de örökös fenyegetése lenne a rendnek és köz­­csendnek. Ki meri most már azt állítni, hogy Horvátorszá­got, miután Magyarországtól különválván, alkotmányi biztosítékát, elvesztette, a német szövetségbe be nem keblezik, minthogy hajdan Nagy Károly alatt a német császárság területéhez tartozott? Ha Magyaror­szág meg nem védi Horvátországot mint 1715-ben, önállósága oda lesz. A „D. Alig. Z.»• Horvátországról és a leiratról. Talán ismeretes lesz olvasóink előtt, hogy a ma­gyar fölirat visszautasítását a ki­l diplomatiának, ne­vezetesen pedig a franczia követnek tulajdonitják. — Noha a bécsi lapok e tényt tagadják, Pesten e hirt feltétlenül hiszik. Különös öszh­angzásban van ezzel azon hir, hogy három franczia ügynök Horvátország­ban oda iparkodott, hogy Horvát- és Magyarország közt reálunió létre ne jöhessen. Vajjon mi czélja lehet Francziaországnak ez ármányokkal? Ha Ausztriát akarja gyöngíteni, úgy Magyarországot kell erősitnie, de ha a régenten Magyar- és Horvátország közt fönn­­állott kapcsolat ellen működik, Magyarországot gyön­gíti, a­nélkül, hogy az osztráknak vagy a horvát­­nak segítene. —­ Ez eljárást csak egyfélekép le­­hetne magyarázni, s így az igazsághoz is közel já­runk: ha azt hisszük, hogy a franczia császár legkö­zelebbi czélja az, hogy Ausztria belsejében növelje a zavart, melyet alkalmas pillanatban ki akar zsákmá­nyolni. Hogy ily politika mit ér, látjuk az olasz álla­potokból, s valóban a napóleoni politikának, tekintve az elemek elhelyezését Ausztriában, itt még sokkal könyebb a játéka, mint Olaszországban volt, de a nyomorúság is nagyobb volna még annál is, me­lyet Olaszországban fölmutatnak a reactio nyomai. Visszatérve Horvátországra, nagyon valószínű, hogy a franczia politika előrelátókig működik, midőn egy déli-szláv királyság eszméjével kaczérkodik, melynek magva Horvátország lenne. Francziaország ez által a harczias és jól fegyverzett horvátoknál oly rokonszenvet szerezne, minőt nem-román néptörzsnél talán csak is ez által szerezhet, s melynek egy Dal­­mátországon vagy Fiumében szándéklott partraszál­láskor nagy hasznát vehetné. Mintegy tanúbizonysá­gul, hogy e combin­atió nem egészen alapnélküli, csak Leonzon le Duc nemrég Párisban megjelent röpira­­tára: „La Croatie et la Conféderation italienre“ uta­lunk, mely egészen az ismert Laguerroniére-féle röp­­iratokra emlékeztet. A zágrábi országgyűlés jul. 13-kai határozatával egyebet nem ért el, minthogy Magyar- és Horvátor­szág alkotmányának életbeléptetését távolabb jövőre halasztotta. E zágrábi határozat bizonyosan megtette hatását arra nézve, hogy á jul. 21-kei leirat az ismert szellemben íratott, mégis mind Zágrábban, mind Horvátországban mindenkit megdöbbentett a leirat tartalma, körülbelöl úgy, mint megdöbbentette a bé­csi centralistákat Schmerlingnek a magyar miniszte­rek fölött kivitt győzelme. Vannak pillanatok, hol lehetetlen a nagy Pyrrhussal föl nem kiáltani : „Még egy ily győzelem s meg vagyok verve.“ Hogy a hor­vát nép egészen más nézeteket táplál, mint a zágrábi országgyűlés többsége, az az alkotmány barátjainak csak örömére lehet. Az országgyűlés és a derék nép közti különbséget ez­úttal ki nem emeltük volna, ha nem bírnék erről a legczáfolhatlanabb bizonyítéko­kat, mert ily féle állításokkal már sok visszaélés tör­tént. A horvát nép kívánja a föltétlen uniót Magyar­­országgal, kíván részt a magyar törvényhozásban s kívánja végre a határőrvidék, ez osztrák rabszolga­telep,feloszlatását. Szerém megye,a kilépett 34 magyar érzelmű követ pótlásául 17 követet választott a zágrábi országgyűlésre azon határozott utasítással,hogy a reál­­uniót Magyarországgal keresztül vigyék. Ugyanez ér­zelem uralkodik a másik két szlavón megyében. Dal­­mátország a horvát unióról semmit sem akar tudni. Fiu­me végkép azonosítja magát Magyarországgal. A­míg tehát a zágrábi országgyűlés karöltve nem halad a magyar törvényhozással, addig meg lehetünk győ­ződve, hogy a horvát nemzet még nem beszélt; addig föl szabad tennünk, hogy Szokcsevics bán, Haulik érsek s Stroszmayer püspök ros­szul magyarázott érde­kében a dynastiának, a monarchiának és a népnek, bizonyos szűkkeblű , törvényellenes házi politikát folytatnak, s befolyásukat még érvényesíteni képesek. Ha az említett császári leiratba pillantunk, fel kell tűnni, hogy, mig minden törvényt, szerződést, koronázási oklevelet és alkotmányt tagadnak, csak a nemzetiségeket illetőleg beszélnek szelidebb hangon s csak nekik ígérik a legteljesebb kielégítést jövőre. De félre nem lehet ismerni, hogy ez nem azért törté­nik, mintha jogos követeléseknek akarnának eleget tenni, hanem, hogy bizonyos emeltyűk birtokába jus­sanak, azok ellen (azaz egész Magyarország ellen), kik a 48-iki törvényekhez s Magyarország valódi jogához ragaszkodnak. Látszik tehát, hogy az osztrák politika oly szel­lemeket idézett, melyeket többé nem lesz képes eltá­volítani. Ha huzát, ki még Oláhországon is alig ka­pott erős lábra, a románok a maguk látható fejének tekintik; ha az adriai tenger mellett archeologusok déli szláv birodalmakat találnak fel, melyeket párisi ügyes kezek időkérdéssé alakítanak , úgy ez oly va­lami, mi igen távol esik az osztrák egységi, ál­lamtól s mi sokkal veszélyesebb azon dualismusnál, melyre Magyarország iparkodik, s mely által a nem­magyar tartományok alkotmányát s szabadságát nem veszélyeztetni, sőt inkább örök időkre megerősíteni kívánja.“ Belföldi szemle. Bécsből a „Correspondenz bureau“ azt sürgönyözi nekünk, hogy a cs. k. pénzügymi­nisztérium a Magyarországban levő cs. k. pénzügyigazgatóságokat fölszólította, meg ne zavartassák magukat bárhonnan érkező oly­­féle közlemények vagy tudósítások által, mint­ha az adóbehajtás ideiglen megszűntetnék, hanem e tekintetben szigorúan csupán csak a pénzügyminisztérium utasításaihoz tartsák ma­gukat s erre az alattok álló közlönyöket is utasítsák. — A horvát országgyűlés aug. 3­ dikai ülésé­ben az általános vitatkozás a „reichsrath“ tárgyában befejeztetett s a dán következőleg formulázta a szava­­zás alá bocsájtandó kérdést: „Az országgyűlés elfo­gadja-e vagy nem a központi bizottmány többségének indítványát az illető változtatások fentartása mellett ?“ E formulázat elvettetett s a Verbancsicsé fogad­tatott el, mely következő: „Akar-e a horvát-szlavon országgyűlés a „reichsrath“-ban részt venni vagy nem?“ Szavazásra bocsáttatván e kér­dés, az országgyűlés csaknem egyhan­gúlag a mellett nyilatkozott, hogy ne­m.*) — A horvát országgyűlés aug. 1-jén tartott üléséből Balog, az aug.2-dikaiból Akszamovics nehány szavát még pótlólag helyén látjuk idézni. — Balog azt mondó, hogy Horvátországot Dalmátiával kecsegtetik, ha a „reichsrath“-ba megy, s vajjon nem kecsegtetik-e Magyarországot Horvátországgal ugyan­azon árért? Ő nem bízik a kormányban s a „reichs­­rath“-ot csak a központosítás egyik új eszközének tekinti. Akszamovics úgy nyilatkozik, hogy a délszláv meg a német nemzet oly elemek, melyek sohasem egyesülhetnek. A német a régebbi lovag idő folytán szolgasághoz szokott, a­mi a délszlávok­­nál sohasem honosui­ meg. Hogyan egyesüljön tű­z a vízzel ? Némelyek azt hiszik, úgymond, hogy ha be­megyünk a „reichsrathba“, az alkotmányos népek ott a többséget kivívják ; ez azonban semmit sem hasz­nál, mert egyfelől a „reichsrath“ két házból áll, más­felől pedig a császár fentartotta magának a jogot, hogy a kisebbség határozatát szentesíthesse. S­z­t­a­r­­c­s­e­v­i­c­s név szerinti szavazást sürgetett, azért, úgy­mond, hogy ismerjük meg a „reichsrath“-ra szavazó urakat, az lévén úgyis Horvátország szerencsétlen­sége, hogy a legnagyobb hazafiságot színlelők bizo­nyos körülmények közt a népet cserben hagyják. — Zágrábi rendes levelezőnk írja, hogy Zág­ráb városa e hó 1-én S­u­h­a­j Imrét és Zl­a­t­a­r­o­v­i­c­s Róbertet újólag megválasztó követeinek, Bogovics Imre helyébe, kire — határozott vonakodása ellenére —• újólag sokan szavaztak, négy szavazat többségé­vel Czepulics báni táblai ülnök választaték meg. Az újra megválasztott varasdi követek egy része az aug. 2-dikai országgyűlési ülésben már megjelent. Szlavóniából még egy sem jelent meg. — AS. A. Uj hely­ben harácsolok az ezen vá­rosra vonatkozó B.-táblákat megtalálván, Zemplén megyeházát a katonai megszállás alól jul. 31-dikén felmentették. A megszállás jun. 30-dika óta, tehát egy hónapig tartott. Nyomai többek közt ezek: a tör­vényszéki teremben szögek a falakban, a zöld posztó az asztalokról lehasítva,négy ablak betörve, a fali óra üvege kivágva , az aljegyzői szobában a vaskemen­­cze szétbontva, minden szekrény feltörve; a nagy­teremben a falak szögekkel összerongálva, a főispáni szék összeroncsolva, összetörve s a zöld bársony róla lenyúzva ; a főjegyzői szobában 6 rézgyertyatartó hiányzik, úgyszintén 4 szalmazsák, poharak, üvegek, sat., a székek összezúzva, sat. sat. — Székes-Fehérvárt jul. 23-dika óta foly a harácsolás. Egyeseknél 10—25 katona van, b. Splé­­nyi Henriknél 70-en felül. — Léváról Mácsay Lukács polgármester s bíró és Katona Gyula főjegyző aláírásával nyilatkozatot veszünk, mely — örömünkre — a „Magyarország“ 166-dik számában foglalt azon állítást, hogy Eszter­­házy herczeg tisztjei mindjárt fizettek, oda módosítja, hogy Eszterházy herczeg tisztjei nem mindjárt fizet­tek, hanem csak akkor, midőn huzamosb ideig neve­zetesen 10—11 napig tartották az executorokat, és pedig 6—7 számmal, — s midőn már körülményeik­nél fogva azokat tovább tartan­iok lehetetlenné vált ; sőt vannak közülök, kik még jelenben is tartják az executorokat és nem fizettek. — Az érintett tudósítás azon másik állítását, hogy a polgárok közt néhány árulkodó akadt, miután ez eddig valósággal és tettleg be nem bizonyult, a nyilatkozók szintén alaptalannak nyilvánítják. Ezen tudósítást a bécsi lapok szombaton megkap­­ [UNK] áll, vasárnap reggel már közölték, a „Correspondenz bureau" azon­ban elmulasztotta azt szombaton a pesti lapoknak sü­rgönyö­­zni. Egyik barátunk Pesten magán utón kapott, ugyancsak szomba­ton este e tárgyban értesítést, mely azonban nem volt elég érthe­tőe­n fogalmazva.

Next