Magyarország, 1861. augusztus (1. évfolyam, 178-202. szám)

1861-08-03 / 180. szám

1861 — I. évfolyam. 180. sz. Szűmt irat, augusztus 11. MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK­­ HIRDETMÉNYEK DÍJA: “ !! ’ MEGJÍJEN Ujt.év 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ i­ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivét­e­l i­­r T­v­A T­i­T­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyeg-díj külön 30 újkr. A nyílttérijén 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. IUU-HIVATAL a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERN­AH.U­K. c. LAHPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR­. Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. könyvkereskedőknél 10 ft.jkrajczáron kaphatók. [jEgészévre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. ] Előfizetést nyitunk .MAGYARORSZÁG­ august—October 3 havi folyamára 5 fr.— kr august—sept. 2 „ „ 3 „ 50 „ 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadó­hivatala. PEST, augusztus 2. Külföldi szemle. A tory Herald — bajos megkülönb­öztetni, több vakmerőséggel-e vagy tudatlansággal — a császári leiratról szóltában, oly badar dolgokat hadar össze, mintha egész állam­tudományi készültségét a Donau Zigból merítette volna. Azt nem kívánhatjuk a Héraldtól, hogy a ma­gyar közjogot ismerje, vagy egyátalán hogy a Derby­­lóversenyen kívül egyebet is bámuljon, mindamellett fel kell róla tennünk, mit egy lelkiismeretes journa­­listáról feltenni szoktunk, hogy a nevezetesebb ese­ményeket evidentiában tartja. Ily nevezetes ese­mény vala — távol legyen tőlünk a dicsekvés — az összes európai sajtóra nézve az a felirat, mely Magyarország legnagyobb törvény­tudójának tollából eredve, az angol lapokat is egész terjedelmé­ben bejárta. Lehetetlen, hogy ez a „Herald“ magas figyelmét kikerülte volna. Tudomásának tehát kell jogainkról s azon alaptörvényekről lenni, melyekre tá­maszkodunk. Annálfogva nem tehetünk egyebet, mint hogy vagy a „Herald“ vakmerőségét csodáljuk, vagy azt higyjük, hogy a császári leirat­okat és hibás törvényidézetei birnak ránézve nagyobb benyomás­sal s ekkor „primae informationis“ lapnak tart­suk. — Egyébiránt mit is mondjunk olyan angol lapról , mely a szabadság hazájában az alkot­mány elemeit sem látszik ismerni, különben nem állíthatna olyan vádat, hogy „Magyarország sza­badelvű intézményeinek történeti függetlenségével semmi köze!“ — A tory „Herald“ így nyilatkozik a magyar orsszággyűléshez intézett leiratról. Ő természetesen a bécsi kormány részén van s védi a leiratot, de oly in­dokolással, melyet Bécsben aligha megköszönnek, úgy okoskodik t. i., hogy a pragmatica sanctio s az utána következő királyi hitlevelek hiába ismerik el Magyarország jogát pénzügyi és hadi függetlenségre, mert a jog — sohasem lépett az életbe s Magyaror­szág uniója Ausztriával a lefolyt három század alatt t e 111 e­g reális unió volt. „A császári állam politiká­­ját“ — úgymond a „Herald“ — „osztrák miniszterek határozták meg, s e politikának, bármi áldozatokba került, Magyarország kénytelen volt engedni. Nemzeti függetlensége meddő czim volt, valósággá pedig csak a császári hatalom megsemmisítése által lehetne.“ Elmondja aztán a „Herald,“ hogy természetesnek találja, hogy a magyaroknak a leirat nem kell, „hanem az“— úgymond —„hogy e túlzó fölfogást a külföldiek is magukévá teszik, szinte megmagyarázhatlan.“ Végül azt igyekszik bebizonyítani a „Herald,“ hogy igaztalanság és politikátlanság — nem bízni a bécsi udvar őszinteségében. — A „Chronicle“ szintén a leiratról szólván, nem fogja pártját határozottan sem Magyarország­nak, sem a császári kormánynak. Azt mondja, hogy a magyarokra külső, „túl a Dniperrel jövő befolyások“ hatnak, azaz, hogy az oroszoknak Ausztria iránti gyűlöletére számítanak. A császári leiratot pedig oly ember beszédéhez hasonlítja, ki haragjában és félel­mében reszket s félelmét fenyegetések mögé rejti. — „Szerencse Európára nézve“ — igy végzi czikkét — „hogy jelenleg mindkét fél tehetetlen, s épen ennél­fogva a békés kiegyenlítést még lehetőnek lehet tartani.“ — A „Sun“ a magyar ügyek állását s Ausztria politikáját következőleg festi : Ausztria jelenleg két dologra számít, arra, hogy a magyarok kezéből ki­vette a fegyvert és arra hogy az olaszokat a déli rablások sokkal inkább elfoglalják, mintsem Velen­­czére gondolhassanak. Magyarország mindemellett erős lehet, s míg Magyarország erős, addig Ausztria gyenge lesz. Ausztria mindaddig nem lesz hatalmas­ság Európában mig a magyarok törvényes jogait meg nem adja, s a velenczei megszállás roppant terhét nyakáról le nem rázza. Most azon törekszik, hogy a magyarok ellen a többi fajokat felizgassa, ebben czélt érhet, de ezen áron önmagát jobban meggyen­gül, mint a magyarokat.­­ A „Patrie“ július 30-iki vezérczikke szerint az osztrák kormány az országgyűlés feliratára felelni fog, hogy a kibékülés visszautasításával ne vádol­hassák. Azonban nem sok kilátás van arra, hogy Deák érveinek igazat adjanak, legalább 30-án kelt bécsi tudósítása szerint ismét híre járt, hogy a magyar or­szággyűlést okvetlen fel kell oszlatni. E hírt Bécsben nem kis aggodalommal beszélik, a pénzügyi állapotok szomorító helyzete ezen aggodalmat még megkétsze­rezi. A folyó évi deficit s a múlt évi adósság fedezé­sére a pénzügyminiszter kölcsönt akar köttetni, még­pedig kényszer­kölcsönt. gyűlési követe, Bogovics Imre, Suhaj Imre és Zlataro­­vics Róbert helyébe aug. 1-én uj követeket választat. Kétségtelen, úgymond levelezőnk, hogy S­uhajt újólag megválasztják; a másik kettőt is megválasztanák, ezek azonban vonakodnak azt ismét elvállalni. Zágráb városa se nem helyeselte, se nem ro­­szalta követeinek kilépését. — Varasd megye határozottan helyeselte. Va­­rasd megye és Varasd város már meg is választotta új követeit — mind a régieket, s ezek már nagyobb­részt meg is jelentek Zágrábban. — Trencsén­ben is erőszakosan betörték a me­gyeház ajtait és sikerült a kutatott adókönyvek egy csekély részét kézre kerütniök. A trencséni nép oly ínséggel és nyomorral küzd, hogy ennek enyhítésére maga­ a helytartótanács 10,000 ftot utalványozott, de azért ott is javában gyakorolják a katonai adószedést. — Sió vidékén Bakó nevű, volt cs. k. segéd­­biró harácsol. A finánczok a dohányt részint kitépik, részint az illető tulajdonos erőszakolt bejegyezésé­vel a német kormányra átírják. — Felsőfehérmegye bizottmánya jul. 18-kán Hidvégen kezdődött s 19-kén Előpatakon végződött gyűlésében a magyar képviselőház tagjai s Deák Fe­­rencz iránt bizalmat szavazott. —■ A kormányszék azon felszólítására, hogy a megye az idegen hatósá­goknál levő consuli hivatalok levelezéseit német nyel­ven folytassa, a hivatalos átiratok sikere nem lévén különben remélhető, kimondatott, hogy e megye kö­zönsége nem lévén olyan állásban, hogy az itt szük­ségre translator­ tarthasson, a rendelet értelmében nem intézkedhetik, és így tisztelettel megkéretik a t. k. kormányszék, hatásánál fogva oda működni, hogy az illető consulságoknál magyar translatori állomás állíttassák fel. —­ A bélyeg használatát illetőleg ra­gaszkodik a megyei bizottmány e tárgyban tagadó­­lag kimondott elveihez; nem ellenzi azonban, hogy a kinek kedve tartja, beadványaira bélyeget használ­jon , azonban a fennálló financziális hatóságok által kihágásnak keresztelt tényekért senkit meg nem bün­tet, sem büntetésekre segédkezet nyújtani nem enged.­­ A szász egyetem egyik utóbbi ülésében, mint már jelentettük, a szászsebesi képviselők tilta­koztak a „szász föld“ elnevezés ellen; a jul. 22-kei ülésben, mint a szebeni német újság jelenti, Domzsa azt indítványozta, hogy a „szász egyetem“ névből a „szász“ szót hagyják el. Belföldi szemle: — Zágráb városa hatósága jul. 30-kai köz­gyűlésében elhatározta, hogy kilépett három ország­ Esztergom­ megye felirata az erőszakos adóbehajtásról. Felséges Császár és Király legkegyelmesebb urunk! Lehetetlen elhinnünk, hogy Felségednek, kit a gondviselés atyául helyezett a királyi székbe, misze­rint védője legyen népeinek és bölcs kormánya alatt mindazon szellemi és anyagi jólétben részesitse, melyre méltányosan jogot tarthatnak, lehetetlen Fel­séged iránti hódoló tiszteletünknél fogva elhinnünk, hogy mindazokról tudomása lehessen, mik jelenleg a hazában az adó erőszakos behajtása által égbekiál­­tólag elkövettetnek, mert hiszszük, hogy atyai szive undorral elfordulna annak szemléletére, mikép tör­vény, igazság, személy és vagyon biztonság passió­val lábbal tiportatnak, és alkotmányos viszonyaink, melyeket Felséged maga állított vissza , ezégéres guny tárgyául tétetnek. Ha páriák volnánk, kik a társadalom köréből kiküszöbölnék, és nem egy becsületes ősnemzet, mely Európa népei közt is századok hosszú során át helyet foglal, ha az Isten képére teremtetésünknek jelvé­nyét nem hordanék homlokunkon és ennek önérzetes tudatát szivünkben, még akkor is megfoghatatlan volna azon minden emberi méltóságot lealacsonyító eljárás, melyben az országszerte jelenleg működő cs. k. adószedők által részesittettünk. Hat hó folyt le azóta, midőn Felségednek f. é. január 16-tól kelt kegyelmes leiratára január hó 21-i közgyűlésünkből alázatosan feliránk fiúi bizalommal kérve Felségedet, miszerint az adó törvényes útáni szorgalmazásáról gondoskodva, arról méltóztassék meggyőződve lenni, miszerint a nemzet eleget teend, azóta reánk nehezedtek a szenvedés napjai, Felséged királyi arczát elforditá tőlünk, mi jól tudjuk, hogy nem önszive sugallatából. Azóta Európa szine előtt kürtölik elleneink, hogy Magyarország adót fizetni nem akarva az örökös tartományokra óhajtaná hárí­tani az állam terhei viselését; a közvéleményt ipar­kodtak ellenünk fordítani, mely méltán megrovandott ha be nem látja, mikép a magyar nép jelleménél fogva, inkább ad, semhogy elvenne, mások terheit inkább osztja, semhogy magáéval öregbítse, és hogy az adó be nem fizetésének oka nem a készség hiányban, ha­nem a törvényes alkotmányos út mellőzésében rejlik. E törvényes alkotmányos út ellenében, az adó országszerte fegyveres erővek­ behajtásából eredő pa­naszaink feljegyzésére íveket kellene beírnunk, ha azokat Felséged kegyelmes színe elé akarnánk ter­jeszteni, nem is csekélyded kihágásokról volna szó, hanem tényekről, melyek hazánk a 17. század utolsó negyedébeni szenvedéseire emlékeztettek, és melyek lehetőségén a 19-dik század álmélkodva csudálkozik. De elhallgatjuk ezúttal e panaszainkat, ezek országos sérelmek, és csak egy tényre szorítkozunk, mely ugyan sem vért, sem pusztítást, sem az egyéni szabadság mindennapivá vált megtámadását nem fog­lalja magában, de lehető következményei végett méltó figyelmet érdemel. E tény az esztergomi bizo­nyos Much nevű cs. k. adószedői segéd és Stefula másolatban hódolattal ide mellékelt iratából kivilág­lik, melyben kebelünkbeli Dorogh helység községét, a házi adó fizetésétől eltiltja, és e községnek a megye ellen ha a házi adót beszedni akarná, lázitólag kar­hatalmi segélyt fel­ajánl. Midőn mi I. Mátyás király III. törvény könyve 64-ik czikke 1-ső §-a az 1647-ik évi 37-ik úgy az 1723-ik évi 63-ik törvényeik 8, 9 és 10-ik §-ai értel­mében, támaszkodva statutarius jogunkra, és tulajdon költségeink kivetését és beszedését illetőleg törvény­szerű illetékességünkre házi adónkat kivetettük, nem tevénk egyebet, minthogy a letű­nt rendszer alatt fel­függesztett oly törvényes hatóságot gyakoroltunk, melyet Felséged még October 20-iki kegyelmes diplo­májában is, a megye autonómiájának és régi szerve­zetének egész terjedelmébeni vissza­állítása által el­ismerni kegyeskedék. Csupán a birodalmi közös ügyek tárgyalását, (melyek közé a házi adó nem tar­­tozhatik) tartva fel a birodalmi tanácsnak. Az eszközlésbe ragaszkodónk a régi szokáshoz, miszerint a megye költség­vetését elkészitő felterjesz­tő, az összeget kivető és behajtató! — Jóllehet most midőn a hivatal­képesség mindenkire ki van terjeszt­ve, a megyei tanácskozásokban minden osztály kép­viseltetik, az adót aránylag mindnyájan fizetjük, s igy nem félhető hogy bár­ki is igazságtalanul m­egro­­vassék, vagy a közössen viselt teher keretén túl fel­­csigáztassék — a költség­vetés felterjesztése czélját némileg vesztő, — mi azt még­is megtevőnk és a ki­rályi helytartó tanácsnak mind a belügyminisztériu­mot ideiglen­pótló kormányszéknek felterjesztettük, és az abban érintett tételeken kívül sem többet sem kevesebbet sem pedig új adót ki nem vetettünk. De ha e kevésre sem éreztük volna feljogosítva magunkat, azt tennünk már azért is okvetlen kellett, mert azon 10,000 forintot, mely nekünk 50,000 fi­tra terjedő évi költségeinkkel szemközt fél évre kijelöl­tetett, nem tekinthetjük másnak mint vagy gúnynak autonomikus önállásunkra, vagy lenéző gyámkodás­nak, mint kik tulajdon erszényünkre egyszerűen gaz­dálkodni képesek nem vagyunk, vagy a megyei vi­­szonyokbani tökéletes járatlanságnak és tapintatlan­ságnak azon hivatalnoki kar részéről mely e tárgy­ban intéző vala — mellette lehetetlen volt becsüle­tességükkel és tisztességes vagyonukkal pénztáraikért jól álló tulajdon adószedőinket is általuk minket annyira megalázni, miszerint évnegyedenkint alá­ren­delt szerepet játszva a megyei illetéket oly hivatal­nál vegyük fel, mely a mellett hogy bevallott ellensé­günk, még köz iszonyat tárgya is. Felséged magában az október 20-iki k. diplomá­ban olcsóbb megyei szervezett óhaját fejezé ki — s mégis bár megyénk egész kezelése ide értve a politi­kai, törvénykezési, pénztári, orvosi, uti­abtartási, épít­kezési, csendbiztosi, telekkönyvi és számos uj beszer­zési költségeket csak 50,000 frtra rúg. Felséged adó­szedői az egész adót, melyből a letűnt rendszer, a mienkhez képest háromszor annyira terjedt költségeit levonni kellett volna, zsarolják ki. Midőn ekként az adó a helyett, hogy alább szálna, még tetemes összeg­gel szaporittatik, midőn semmi arányt semmi igazsá­got nem tartanak szem előtt, sőt példa van rá, hogy az egyéb adó­nemeit alku tárgyává teszik — midőn a népet, mely a múlt évi termését felemésztő, az uj iránt pedig csak reményt táplál, zsarolásaik által kétségbe esésig hajtják, akkor Felséged nemesebb hivatásra szánt harczosait ily gyűlöletes zaklatások eszközlésére lealacsonyítják; az államban államot képezve, és Felségi jogokat bitorolva mérlegezik a megyei eljárást, és azt több ágaiban akadályozzák. Ilyetén hallati ;a működés eredménye aztán , hogy például párkányi járásunk cs. k. adószedője egy ma­­gánéletü, magaviselete miatt közmegvetés tárgyául aljasult egyén, ki tulajdon kerületi pénzügyőrsége által kezeink közt levő hivatalos irat bizonyítása sze­rint hivatal­vesztésre volt kitűzve, jelenleg is ke éli a 100,000-re menő árvatárt, és daczára a helytartóta­nács intézményeinek a pénzügyőrség utasításainak, a kitűzött határnapon túl hónapokra sem adja át, hiva­talos felszólításainkat fél vállal véve és a megyét, melynek hatósága alól kivétetett, dorbérozásai helyein becsmérlés tárgyául tévén. Csak ujheg­gyel érintvén ekként a viszonyokat, és visszamenve panaszos tárgyunkra, ha a­mit elis­mernünk nem lehet, házi adónk kivetésével és besze­­detésével törvénytelenséget is követtünk volna el, ha nem ősi és Felséged által is kegyelmesen visszahely­­zet jogot gyakoroltunk volna, az esztergomi adószedői segédnek. Felségi jogokat gyakorolva tényeinket bi­­rálgatni, sőt ellenünk lázitani jogába annyiba kevésb­­bé állhatott, mivel még a főispányi utasítások szerint is a cs. adóhivatalok azokkal szemközt oly viszonyba állítódtak, milyenben voltak a megyefőnökök irányá­ban,— azaz alárendeltbe — e tény tehát oly hallatlan, az ily csekély ember által hatóságunk ellen véghez vitt szegeres merénylet oly rendkivü­li , miszerint nem mondhatjuk egyébnek, mint Felséged, ki egy megye megtorlására,ismeretlen adószedői segédet bizonyosan nem választandót uralkodói jogának csorbításával, a rendzavarásra, a nép felingerlésére, a törvénytelen­ség és ennek szomorú következményei felébresztésére irányzott szándéknak. S jóllehet a szándék nem sike­rült, mert a józan nép résztvevőit a köztanácskozások­ban, a dolgok állását felfogja, látja, hogy még azon téren is, melyet Felséged kegyelmesen nyitott meg a nemzet előtt, a volt cs. k. hivatalnokok egy része tit­kos és a jelenleg még működők nyílt ármánykodá­­sival kell küzdeni, mert bizalma van választott orgá­numa iránt, kik bár pályájukon ezer gáncsokkal szem­­beszálni kénytelen illelvén, nem úgy működhetnek, mint kellene, de kötelességüket lelkesedéssel telje­sítik, és a nemes hivatás szent érzetétől ihletve hiva­taluk terheit akkor is viselendik, ha a pénztárban pénz nem leend, a mint nincs is. Jóllehet mint mély tisztelettel megjegyzénk, a gonosz czél nem sikerült, büntetést és Felséged királyi neheztelését méltán megérdemli. És mivel megérdemli, és mivel minden úgy van, amint önérzetes, de bizalomteljes hódolattal megír­tuk, Felséged bölcsességében s egy lelkes nemzet iránti kegyeletében, nem fog habozni választásában, köztünk, kik igy érzünk, és egy idegen hivatalnok sereg közt, mely Felséged bécsi birodalmi tanácsá­ban is már jellemeztetett, mely bevándorlásakor hóna alatt hozta el mindenét, Felséged hive lenni megszű­­­nend, ha fizetése elapad. E meggyőződés hátori­, hogy hatóságunk és az­által jogunk s alkotmányunk megsértéséből eredt ne­hézségünkben Felségedhez forduljunk s panaszunkat elmondva, a kihágó egyén büntetését kérjük, velünk az egész ország kiált fel Felségedhez, a mi panaszunk milliók panasza, mely orvoslást kér Felséged magas igazság szeretetétől, miszerint a jelenleg kényük­­kedvü­k szerint, semmi szentet nem ismerve, dulakodó adószedőket az országból eltávolítani, az adó törvé­nyes utáni megajánlását szorgalmazni és ekkép tör­vényt, rendet, közbátorságot helyreállítva, hazánkat a végső ínségtől megmentve, egy jobb jövő iránti megcsökkent hitünket visszaadni méltóztassék. Kik cs. k. legmagasb kegyelmébe ajánlottak hódoló legmélyebb tisztelettel vagyunk, sat. Esztergomban, 1861. évi julius hó 27-én tartott közgyűlésünkből. Hantik bibornok a horvát országgyűlés július 30-dikai ülésében. Távsürgönyü­nk csak röviden (és hibásan is) közölte Hanlik bibornok nyilatkozatát a „reichsrath“ dolgában. A zágrábi német újság bővebb kivonata után most mi is bővebben közölhetjük. A bíbornok többek közt ezeket mondá: „Azért, hogy a „reichsrathba“ megyünk, meg­tarthatjuk teljes önállásunkat,megyéinket, törvényha­tóságainkat, felelős országgyűlésünket. Bizonyos kö­telékre azonban okvetlenül szükségünk van , de vál­jon Magyarország törvényhozásában keressük-e ezt? Ha Magyarország meg nem szünteti vagy változtatja 1848-diki törvényeit, ha külön minisztériuma talál lenni, vége önállásunknak; a bán nem parancsolhat többé a határvidéknek, pénzügyi dolgokban Kossuth intézkedéseinek kell hódolnunk, s épen igy leszünk a belüg­gyel, kereskedéssel sat.A kapcsolat Magyar­­ország törvényhozásával továbbá ellenkeznék ősi tör­ténelmünkkel, a boldogult Jelacsics bán és 1848-diki országgyűlésünk nyilatkozatával, mely az össz-Ausz­tria egysége és épsége, közös minisztérium és Bécs­ben székelendő közös birodalmi képviselet mellett, ennélfogva tehát minden dualismus ellen nyilatkozott. „Nekünk tehát nincs egyéb teendőnk, minthogy közvetlenül ő igéhez forduljunk. Ezt legtöbben el is ismerik, csak a formára nézve nem egyeznek. E rész­ben az okt. 20-dikai legf. diplomának kellene szabá­lyozónak lenni. „Némelyeknek a „reichsrath“ azért nem kell, mert német eredetit. Ellenkezőleg inkább szlávnak lehet mondani. „Némelyek azt hiszik, méltóságunk ellen lesz, ha a „reichsrath“-ba megyünk. Ellenkezőleg azon jog, melynélfogva a legfontosb közös kérdésekhez mi is hozzászólhatunk, méltóságunkat növelné. Monta­­lambert gr. csak a minap egyik legkitűnőbb testület­nek mondta a „reichsrath“ úri házát, az angol„Prest“ pedig alsóházát az angol parlament elé tűzi pél­dányul. „Némelyek azt hiszik, a „reichsrath“ önkor­mányzatunkat és szabadságunkat fenyegeti. Ellenke­zőleg, sokkal jobban biztosítja, mint a magyar minisz­térium. Visszanyert szabadságunk legnagyobb részét is az előbbi „reichsrath“-nak s a mi ott volt embe­reinknek köszönhetjük. „Jelentsük ki tehát ö igének, hogy készek va­gyunk a „reichsrathba menni, s kérjük meg, bizto­sítsa legmagabb szavával teljes szabadságunk fentar­­tását, valamint, hogy ha Magyarország előbb-utóbb nagyobb jogokat nyerne, azok reánk is ki fognak ter­jesztetni. (Fk.) A hetek óta tartó politikai meddő­­ség közepette ma egyszerre két nagyon érde­kes hírre akadunk. Egyik azon interpellációt illeti, mely az angol alsóházban merült fel Magyarország ügyében. Ha jól emlékezünk, ez már harmadik vagy negyedik ilynemű felszólalás hazánk ügyében, és miután tudva van, hogy mindezen interpellációnak még semmi gyakorlati ered­ménye nem volt, méltán kérdhetni, valljon ki vagy mi indítja az angol követeket, hogy e tárgyat mindig újra meg újra, szőnyegre hozzák ? A felelet erre tán nem igen nehéz. A brit, úgy, miként minden parlament­ben kétféle interpelláció szokott előfordulni. Vannak interpellációk, miket a miniszterek maguk idéznek elő, hogy alkalmuk legyen, bizonyos tárgyakról nyilatkozni, melyek más­ként nem volnának napi­rendre hozhatók. Az interpellációk ezen neméhez tartoztak kétsé­­gen kívül azok, melyek régebben Savoya és Nizza, legújabban pedig Szfírdínia sziget érde­kében tétettek. Egyik másik miniszter megsúg barátjai valamelyikének egy pár diplomatiai

Next