Magyarország, 1861. augusztus (1. évfolyam, 178-202. szám)
1861-08-03 / 180. szám
1861 — I. évfolyam. 180. sz. Szűmt irat, augusztus 11. MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA: “ !! ’ MEGJÍJEN Ujt.év 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő i 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivétel ir TvA TiTséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyeg-díj külön 30 újkr. A nyílttérijén 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. IUU-HIVATAL a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERNAH.UK. c. LAHPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR. Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. könyvkereskedőknél 10 ft.jkrajczáron kaphatók. [jEgészévre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. ] Előfizetést nyitunk .MAGYARORSZÁG august—October 3 havi folyamára 5 fr.— kr august—sept. 2 „ „ 3 „ 50 „ 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadóhivatala. PEST, augusztus 2. Külföldi szemle. A tory Herald — bajos megkülönböztetni, több vakmerőséggel-e vagy tudatlansággal — a császári leiratról szóltában, oly badar dolgokat hadar össze, mintha egész államtudományi készültségét a Donau Zigból merítette volna. Azt nem kívánhatjuk a Héraldtól, hogy a magyar közjogot ismerje, vagy egyátalán hogy a Derbylóversenyen kívül egyebet is bámuljon, mindamellett fel kell róla tennünk, mit egy lelkiismeretes journalistáról feltenni szoktunk, hogy a nevezetesebb eseményeket evidentiában tartja. Ily nevezetes esemény vala — távol legyen tőlünk a dicsekvés — az összes európai sajtóra nézve az a felirat, mely Magyarország legnagyobb törvénytudójának tollából eredve, az angol lapokat is egész terjedelmében bejárta. Lehetetlen, hogy ez a „Herald“ magas figyelmét kikerülte volna. Tudomásának tehát kell jogainkról s azon alaptörvényekről lenni, melyekre támaszkodunk. Annálfogva nem tehetünk egyebet, mint hogy vagy a „Herald“ vakmerőségét csodáljuk, vagy azt higyjük, hogy a császári leiratokat és hibás törvényidézetei birnak ránézve nagyobb benyomással s ekkor „primae informationis“ lapnak tartsuk. — Egyébiránt mit is mondjunk olyan angol lapról , mely a szabadság hazájában az alkotmány elemeit sem látszik ismerni, különben nem állíthatna olyan vádat, hogy „Magyarország szabadelvű intézményeinek történeti függetlenségével semmi köze!“ — A tory „Herald“ így nyilatkozik a magyar orsszággyűléshez intézett leiratról. Ő természetesen a bécsi kormány részén van s védi a leiratot, de oly indokolással, melyet Bécsben aligha megköszönnek, úgy okoskodik t. i., hogy a pragmatica sanctio s az utána következő királyi hitlevelek hiába ismerik el Magyarország jogát pénzügyi és hadi függetlenségre, mert a jog — sohasem lépett az életbe s Magyarország uniója Ausztriával a lefolyt három század alatt t e 111 eg reális unió volt. „A császári állam politikáját“ — úgymond a „Herald“ — „osztrák miniszterek határozták meg, s e politikának, bármi áldozatokba került, Magyarország kénytelen volt engedni. Nemzeti függetlensége meddő czim volt, valósággá pedig csak a császári hatalom megsemmisítése által lehetne.“ Elmondja aztán a „Herald,“ hogy természetesnek találja, hogy a magyaroknak a leirat nem kell, „hanem az“— úgymond —„hogy e túlzó fölfogást a külföldiek is magukévá teszik, szinte megmagyarázhatlan.“ Végül azt igyekszik bebizonyítani a „Herald,“ hogy igaztalanság és politikátlanság — nem bízni a bécsi udvar őszinteségében. — A „Chronicle“ szintén a leiratról szólván, nem fogja pártját határozottan sem Magyarországnak, sem a császári kormánynak. Azt mondja, hogy a magyarokra külső, „túl a Dniperrel jövő befolyások“ hatnak, azaz, hogy az oroszoknak Ausztria iránti gyűlöletére számítanak. A császári leiratot pedig oly ember beszédéhez hasonlítja, ki haragjában és félelmében reszket s félelmét fenyegetések mögé rejti. — „Szerencse Európára nézve“ — igy végzi czikkét — „hogy jelenleg mindkét fél tehetetlen, s épen ennélfogva a békés kiegyenlítést még lehetőnek lehet tartani.“ — A „Sun“ a magyar ügyek állását s Ausztria politikáját következőleg festi : Ausztria jelenleg két dologra számít, arra, hogy a magyarok kezéből kivette a fegyvert és arra hogy az olaszokat a déli rablások sokkal inkább elfoglalják, mintsem Velenczére gondolhassanak. Magyarország mindemellett erős lehet, s míg Magyarország erős, addig Ausztria gyenge lesz. Ausztria mindaddig nem lesz hatalmasság Európában mig a magyarok törvényes jogait meg nem adja, s a velenczei megszállás roppant terhét nyakáról le nem rázza. Most azon törekszik, hogy a magyarok ellen a többi fajokat felizgassa, ebben czélt érhet, de ezen áron önmagát jobban meggyengül, mint a magyarokat. A „Patrie“ július 30-iki vezérczikke szerint az osztrák kormány az országgyűlés feliratára felelni fog, hogy a kibékülés visszautasításával ne vádolhassák. Azonban nem sok kilátás van arra, hogy Deák érveinek igazat adjanak, legalább 30-án kelt bécsi tudósítása szerint ismét híre járt, hogy a magyar országgyűlést okvetlen fel kell oszlatni. E hírt Bécsben nem kis aggodalommal beszélik, a pénzügyi állapotok szomorító helyzete ezen aggodalmat még megkétszerezi. A folyó évi deficit s a múlt évi adósság fedezésére a pénzügyminiszter kölcsönt akar köttetni, mégpedig kényszerkölcsönt. gyűlési követe, Bogovics Imre, Suhaj Imre és Zlatarovics Róbert helyébe aug. 1-én uj követeket választat. Kétségtelen, úgymond levelezőnk, hogy Suhajt újólag megválasztják; a másik kettőt is megválasztanák, ezek azonban vonakodnak azt ismét elvállalni. Zágráb városa se nem helyeselte, se nem roszalta követeinek kilépését. — Varasd megye határozottan helyeselte. Varasd megye és Varasd város már meg is választotta új követeit — mind a régieket, s ezek már nagyobbrészt meg is jelentek Zágrábban. — Trencsénben is erőszakosan betörték a megyeház ajtait és sikerült a kutatott adókönyvek egy csekély részét kézre kerütniök. A trencséni nép oly ínséggel és nyomorral küzd, hogy ennek enyhítésére maga a helytartótanács 10,000 ftot utalványozott, de azért ott is javában gyakorolják a katonai adószedést. — Sió vidékén Bakó nevű, volt cs. k. segédbiró harácsol. A finánczok a dohányt részint kitépik, részint az illető tulajdonos erőszakolt bejegyezésével a német kormányra átírják. — Felsőfehérmegye bizottmánya jul. 18-kán Hidvégen kezdődött s 19-kén Előpatakon végződött gyűlésében a magyar képviselőház tagjai s Deák Ferencz iránt bizalmat szavazott. —■ A kormányszék azon felszólítására, hogy a megye az idegen hatóságoknál levő consuli hivatalok levelezéseit német nyelven folytassa, a hivatalos átiratok sikere nem lévén különben remélhető, kimondatott, hogy e megye közönsége nem lévén olyan állásban, hogy az itt szükségre translator tarthasson, a rendelet értelmében nem intézkedhetik, és így tisztelettel megkéretik a t. k. kormányszék, hatásánál fogva oda működni, hogy az illető consulságoknál magyar translatori állomás állíttassák fel. — A bélyeg használatát illetőleg ragaszkodik a megyei bizottmány e tárgyban tagadólag kimondott elveihez; nem ellenzi azonban, hogy a kinek kedve tartja, beadványaira bélyeget használjon , azonban a fennálló financziális hatóságok által kihágásnak keresztelt tényekért senkit meg nem büntet, sem büntetésekre segédkezet nyújtani nem enged. A szász egyetem egyik utóbbi ülésében, mint már jelentettük, a szászsebesi képviselők tiltakoztak a „szász föld“ elnevezés ellen; a jul. 22-kei ülésben, mint a szebeni német újság jelenti, Domzsa azt indítványozta, hogy a „szász egyetem“ névből a „szász“ szót hagyják el. Belföldi szemle: — Zágráb városa hatósága jul. 30-kai közgyűlésében elhatározta, hogy kilépett három ország Esztergom megye felirata az erőszakos adóbehajtásról. Felséges Császár és Király legkegyelmesebb urunk! Lehetetlen elhinnünk, hogy Felségednek, kit a gondviselés atyául helyezett a királyi székbe, miszerint védője legyen népeinek és bölcs kormánya alatt mindazon szellemi és anyagi jólétben részesitse, melyre méltányosan jogot tarthatnak, lehetetlen Felséged iránti hódoló tiszteletünknél fogva elhinnünk, hogy mindazokról tudomása lehessen, mik jelenleg a hazában az adó erőszakos behajtása által égbekiáltólag elkövettetnek, mert hiszszük, hogy atyai szive undorral elfordulna annak szemléletére, mikép törvény, igazság, személy és vagyon biztonság passióval lábbal tiportatnak, és alkotmányos viszonyaink, melyeket Felséged maga állított vissza , ezégéres guny tárgyául tétetnek. Ha páriák volnánk, kik a társadalom köréből kiküszöbölnék, és nem egy becsületes ősnemzet, mely Európa népei közt is századok hosszú során át helyet foglal, ha az Isten képére teremtetésünknek jelvényét nem hordanék homlokunkon és ennek önérzetes tudatát szivünkben, még akkor is megfoghatatlan volna azon minden emberi méltóságot lealacsonyító eljárás, melyben az országszerte jelenleg működő cs. k. adószedők által részesittettünk. Hat hó folyt le azóta, midőn Felségednek f. é. január 16-tól kelt kegyelmes leiratára január hó 21-i közgyűlésünkből alázatosan feliránk fiúi bizalommal kérve Felségedet, miszerint az adó törvényes útáni szorgalmazásáról gondoskodva, arról méltóztassék meggyőződve lenni, miszerint a nemzet eleget teend, azóta reánk nehezedtek a szenvedés napjai, Felséged királyi arczát elforditá tőlünk, mi jól tudjuk, hogy nem önszive sugallatából. Azóta Európa szine előtt kürtölik elleneink, hogy Magyarország adót fizetni nem akarva az örökös tartományokra óhajtaná hárítani az állam terhei viselését; a közvéleményt iparkodtak ellenünk fordítani, mely méltán megrovandott ha be nem látja, mikép a magyar nép jelleménél fogva, inkább ad, semhogy elvenne, mások terheit inkább osztja, semhogy magáéval öregbítse, és hogy az adó be nem fizetésének oka nem a készség hiányban, hanem a törvényes alkotmányos út mellőzésében rejlik. E törvényes alkotmányos út ellenében, az adó országszerte fegyveres erővek behajtásából eredő panaszaink feljegyzésére íveket kellene beírnunk, ha azokat Felséged kegyelmes színe elé akarnánk terjeszteni, nem is csekélyded kihágásokról volna szó, hanem tényekről, melyek hazánk a 17. század utolsó negyedébeni szenvedéseire emlékeztettek, és melyek lehetőségén a 19-dik század álmélkodva csudálkozik. De elhallgatjuk ezúttal e panaszainkat, ezek országos sérelmek, és csak egy tényre szorítkozunk, mely ugyan sem vért, sem pusztítást, sem az egyéni szabadság mindennapivá vált megtámadását nem foglalja magában, de lehető következményei végett méltó figyelmet érdemel. E tény az esztergomi bizonyos Much nevű cs. k. adószedői segéd és Stefula másolatban hódolattal ide mellékelt iratából kiviláglik, melyben kebelünkbeli Dorogh helység községét, a házi adó fizetésétől eltiltja, és e községnek a megye ellen ha a házi adót beszedni akarná, lázitólag karhatalmi segélyt felajánl. Midőn mi I. Mátyás király III. törvény könyve 64-ik czikke 1-ső §-a az 1647-ik évi 37-ik úgy az 1723-ik évi 63-ik törvényeik 8, 9 és 10-ik §-ai értelmében, támaszkodva statutarius jogunkra, és tulajdon költségeink kivetését és beszedését illetőleg törvényszerű illetékességünkre házi adónkat kivetettük, nem tevénk egyebet, minthogy a letűnt rendszer alatt felfüggesztett oly törvényes hatóságot gyakoroltunk, melyet Felséged még October 20-iki kegyelmes diplomájában is, a megye autonómiájának és régi szervezetének egész terjedelmébeni visszaállítása által elismerni kegyeskedék. Csupán a birodalmi közös ügyek tárgyalását, (melyek közé a házi adó nem tartozhatik) tartva fel a birodalmi tanácsnak. Az eszközlésbe ragaszkodónk a régi szokáshoz, miszerint a megye költségvetését elkészitő felterjesztő, az összeget kivető és behajtató! — Jóllehet most midőn a hivatalképesség mindenkire ki van terjesztve, a megyei tanácskozásokban minden osztály képviseltetik, az adót aránylag mindnyájan fizetjük, s igy nem félhető hogy bárki is igazságtalanul megrovassék, vagy a közössen viselt teher keretén túl felcsigáztassék — a költségvetés felterjesztése czélját némileg vesztő, — mi azt mégis megtevőnk és a királyi helytartó tanácsnak mind a belügyminisztériumot ideiglenpótló kormányszéknek felterjesztettük, és az abban érintett tételeken kívül sem többet sem kevesebbet sem pedig új adót ki nem vetettünk. De ha e kevésre sem éreztük volna feljogosítva magunkat, azt tennünk már azért is okvetlen kellett, mert azon 10,000 forintot, mely nekünk 50,000 fitra terjedő évi költségeinkkel szemközt fél évre kijelöltetett, nem tekinthetjük másnak mint vagy gúnynak autonomikus önállásunkra, vagy lenéző gyámkodásnak, mint kik tulajdon erszényünkre egyszerűen gazdálkodni képesek nem vagyunk, vagy a megyei viszonyokbani tökéletes járatlanságnak és tapintatlanságnak azon hivatalnoki kar részéről mely e tárgyban intéző vala — mellette lehetetlen volt becsületességükkel és tisztességes vagyonukkal pénztáraikért jól álló tulajdon adószedőinket is általuk minket annyira megalázni, miszerint évnegyedenkint alárendelt szerepet játszva a megyei illetéket oly hivatalnál vegyük fel, mely a mellett hogy bevallott ellenségünk, még köz iszonyat tárgya is. Felséged magában az október 20-iki k. diplomában olcsóbb megyei szervezett óhaját fejezé ki — s mégis bár megyénk egész kezelése ide értve a politikai, törvénykezési, pénztári, orvosi, utiabtartási, építkezési, csendbiztosi, telekkönyvi és számos uj beszerzési költségeket csak 50,000 frtra rúg. Felséged adószedői az egész adót, melyből a letűnt rendszer, a mienkhez képest háromszor annyira terjedt költségeit levonni kellett volna, zsarolják ki. Midőn ekként az adó a helyett, hogy alább szálna, még tetemes összeggel szaporittatik, midőn semmi arányt semmi igazságot nem tartanak szem előtt, sőt példa van rá, hogy az egyéb adónemeit alku tárgyává teszik — midőn a népet, mely a múlt évi termését felemésztő, az uj iránt pedig csak reményt táplál, zsarolásaik által kétségbe esésig hajtják, akkor Felséged nemesebb hivatásra szánt harczosait ily gyűlöletes zaklatások eszközlésére lealacsonyítják; az államban államot képezve, és Felségi jogokat bitorolva mérlegezik a megyei eljárást, és azt több ágaiban akadályozzák. Ilyetén hallati ;a működés eredménye aztán , hogy például párkányi járásunk cs. k. adószedője egy magánéletü, magaviselete miatt közmegvetés tárgyául aljasult egyén, ki tulajdon kerületi pénzügyőrsége által kezeink közt levő hivatalos irat bizonyítása szerint hivatalvesztésre volt kitűzve, jelenleg is ke éli a 100,000-re menő árvatárt, és daczára a helytartótanács intézményeinek a pénzügyőrség utasításainak, a kitűzött határnapon túl hónapokra sem adja át, hivatalos felszólításainkat fél vállal véve és a megyét, melynek hatósága alól kivétetett, dorbérozásai helyein becsmérlés tárgyául tévén. Csak ujheggyel érintvén ekként a viszonyokat, és visszamenve panaszos tárgyunkra, ha amit elismernünk nem lehet, házi adónk kivetésével és beszedetésével törvénytelenséget is követtünk volna el, ha nem ősi és Felséged által is kegyelmesen visszahelyzet jogot gyakoroltunk volna, az esztergomi adószedői segédnek. Felségi jogokat gyakorolva tényeinket birálgatni, sőt ellenünk lázitani jogába annyiba kevésbbé állhatott, mivel még a főispányi utasítások szerint is a cs. adóhivatalok azokkal szemközt oly viszonyba állítódtak, milyenben voltak a megyefőnökök irányában,— azaz alárendeltbe — e tény tehát oly hallatlan, az ily csekély ember által hatóságunk ellen véghez vitt szegeres merénylet oly rendkivüli , miszerint nem mondhatjuk egyébnek, mint Felséged, ki egy megye megtorlására,ismeretlen adószedői segédet bizonyosan nem választandót uralkodói jogának csorbításával, a rendzavarásra, a nép felingerlésére, a törvénytelenség és ennek szomorú következményei felébresztésére irányzott szándéknak. S jóllehet a szándék nem sikerült, mert a józan nép résztvevőit a köztanácskozásokban, a dolgok állását felfogja, látja, hogy még azon téren is, melyet Felséged kegyelmesen nyitott meg a nemzet előtt, a volt cs. k. hivatalnokok egy része titkos és a jelenleg még működők nyílt ármánykodásival kell küzdeni, mert bizalma van választott orgánuma iránt, kik bár pályájukon ezer gáncsokkal szembeszálni kénytelen illelvén, nem úgy működhetnek, mint kellene, de kötelességüket lelkesedéssel teljesítik, és a nemes hivatás szent érzetétől ihletve hivataluk terheit akkor is viselendik, ha a pénztárban pénz nem leend, a mint nincs is. Jóllehet mint mély tisztelettel megjegyzénk, a gonosz czél nem sikerült, büntetést és Felséged királyi neheztelését méltán megérdemli. És mivel megérdemli, és mivel minden úgy van, amint önérzetes, de bizalomteljes hódolattal megírtuk, Felséged bölcsességében s egy lelkes nemzet iránti kegyeletében, nem fog habozni választásában, köztünk, kik igy érzünk, és egy idegen hivatalnok sereg közt, mely Felséged bécsi birodalmi tanácsában is már jellemeztetett, mely bevándorlásakor hóna alatt hozta el mindenét, Felséged hive lenni megszűnend, ha fizetése elapad. E meggyőződés hátori, hogy hatóságunk és azáltal jogunk s alkotmányunk megsértéséből eredt nehézségünkben Felségedhez forduljunk s panaszunkat elmondva, a kihágó egyén büntetését kérjük, velünk az egész ország kiált fel Felségedhez, a mi panaszunk milliók panasza, mely orvoslást kér Felséged magas igazság szeretetétől, miszerint a jelenleg kényükkedvük szerint, semmi szentet nem ismerve, dulakodó adószedőket az országból eltávolítani, az adó törvényes utáni megajánlását szorgalmazni és ekkép törvényt, rendet, közbátorságot helyreállítva, hazánkat a végső ínségtől megmentve, egy jobb jövő iránti megcsökkent hitünket visszaadni méltóztassék. Kik cs. k. legmagasb kegyelmébe ajánlottak hódoló legmélyebb tisztelettel vagyunk, sat. Esztergomban, 1861. évi julius hó 27-én tartott közgyűlésünkből. Hantik bibornok a horvát országgyűlés július 30-dikai ülésében. Távsürgönyünk csak röviden (és hibásan is) közölte Hanlik bibornok nyilatkozatát a „reichsrath“ dolgában. A zágrábi német újság bővebb kivonata után most mi is bővebben közölhetjük. A bíbornok többek közt ezeket mondá: „Azért, hogy a „reichsrathba“ megyünk, megtarthatjuk teljes önállásunkat,megyéinket, törvényhatóságainkat, felelős országgyűlésünket. Bizonyos kötelékre azonban okvetlenül szükségünk van , de váljon Magyarország törvényhozásában keressük-e ezt? Ha Magyarország meg nem szünteti vagy változtatja 1848-diki törvényeit, ha külön minisztériuma talál lenni, vége önállásunknak; a bán nem parancsolhat többé a határvidéknek, pénzügyi dolgokban Kossuth intézkedéseinek kell hódolnunk, s épen igy leszünk a belüggyel, kereskedéssel sat.A kapcsolat Magyarország törvényhozásával továbbá ellenkeznék ősi történelmünkkel, a boldogult Jelacsics bán és 1848-diki országgyűlésünk nyilatkozatával, mely az össz-Ausztria egysége és épsége, közös minisztérium és Bécsben székelendő közös birodalmi képviselet mellett, ennélfogva tehát minden dualismus ellen nyilatkozott. „Nekünk tehát nincs egyéb teendőnk, minthogy közvetlenül ő igéhez forduljunk. Ezt legtöbben el is ismerik, csak a formára nézve nem egyeznek. E részben az okt. 20-dikai legf. diplomának kellene szabályozónak lenni. „Némelyeknek a „reichsrath“ azért nem kell, mert német eredetit. Ellenkezőleg inkább szlávnak lehet mondani. „Némelyek azt hiszik, méltóságunk ellen lesz, ha a „reichsrath“-ba megyünk. Ellenkezőleg azon jog, melynélfogva a legfontosb közös kérdésekhez mi is hozzászólhatunk, méltóságunkat növelné. Montalambert gr. csak a minap egyik legkitűnőbb testületnek mondta a „reichsrath“ úri házát, az angol„Prest“ pedig alsóházát az angol parlament elé tűzi példányul. „Némelyek azt hiszik, a „reichsrath“ önkormányzatunkat és szabadságunkat fenyegeti. Ellenkezőleg, sokkal jobban biztosítja, mint a magyar minisztérium. Visszanyert szabadságunk legnagyobb részét is az előbbi „reichsrath“-nak s a mi ott volt embereinknek köszönhetjük. „Jelentsük ki tehát ö igének, hogy készek vagyunk a „reichsrathba menni, s kérjük meg, biztosítsa legmagabb szavával teljes szabadságunk fentartását, valamint, hogy ha Magyarország előbb-utóbb nagyobb jogokat nyerne, azok reánk is ki fognak terjesztetni. (Fk.) A hetek óta tartó politikai meddőség közepette ma egyszerre két nagyon érdekes hírre akadunk. Egyik azon interpellációt illeti, mely az angol alsóházban merült fel Magyarország ügyében. Ha jól emlékezünk, ez már harmadik vagy negyedik ilynemű felszólalás hazánk ügyében, és miután tudva van, hogy mindezen interpellációnak még semmi gyakorlati eredménye nem volt, méltán kérdhetni, valljon ki vagy mi indítja az angol követeket, hogy e tárgyat mindig újra meg újra, szőnyegre hozzák ? A felelet erre tán nem igen nehéz. A brit, úgy, miként minden parlamentben kétféle interpelláció szokott előfordulni. Vannak interpellációk, miket a miniszterek maguk idéznek elő, hogy alkalmuk legyen, bizonyos tárgyakról nyilatkozni, melyek másként nem volnának napirendre hozhatók. Az interpellációk ezen neméhez tartoztak kétségen kívül azok, melyek régebben Savoya és Nizza, legújabban pedig Szfírdínia sziget érdekében tétettek. Egyik másik miniszter megsúg barátjai valamelyikének egy pár diplomatiai