Magyarország, 1861. augusztus (1. évfolyam, 178-202. szám)

1861-08-04 / 181. szám

1861 — 1. évfolyam. Vasárnap, augusztus 4. MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGI IRODA ~~ T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA? "" " MegjeLE­n­­| Ujtér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­­i 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. , ünnep-és vasárnapot követő napok kivé­­t­­ség­hez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. EU-HI­V­ATAL a kiadó-hivatalhoz intézendők.­­ Egyes példányok KILIAN GYÖRGY, OSTERLAJI.11 K. és LAM­PEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR­­­Urtér —m.—I. ; ___ könyvkereskedőknél 10 Ajkaajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. j­ 181. Sz. Előfizetési­ nyitunk »MAGYARORSZÁG­ august—October 3 havi folyamára 5 fr.— kr august—sept. íí „ „ 3 „ 50 „ 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A­ „Magyarország“ kiadó­hivatala. PEST, augusztus 3. Külföldi szemle.*) A franczia lapok mindnyájan a Goyon tbk és Merode bibornok közti jelenettel foglalkoznak, mely esemény fontosságát a félhivatalos »Pays“ czikke még jobban emeli. A „Pays“ és „Const.“ czikkén kívül, melyek közül, mint említők, a „Pays“-é különösen éles s a le­gitimista pártnak mintegy kesztyűt dob szeme közé, a „ Journe des Débats” is érettnek nyilvánítja a római kérdést a megoldásra. Francziaország a pápa világi hatalmának védelmét azon conditio sine qua non-hoz kötötte, hogy a kellő reformokat tegye meg, melyek alattvalóival kibékíthetik. A pápai szék ezt elmulasz­totta — úgymond — Francziaország tehát adott sza­vától fel van mentve. A franczia „Presse“ is élénken sürgeti a franczia hadak Rómából kivonulását. „A császár, mond, nem forradalmár, oly értelemben, mint e szét közönségesen értelmezik, hanem mint a körülmények csendes szem­lélője s higgadt következetes szellem felfogta az Euró­pát átnyargaló demokrata mozgalmak ellenállhatlan hatalmát. A császár e mozgalmat, melyet sokan elva­kulva félreismernek, s eszelősen azt hiszik, hogy ké­pesek lesznek azt feltartóztathatni, eleinte lassan akará előre vinni, s azután t­z forradalom romja felett egy épületet emelni, melynek egyedül lesz vala építő mestere. Radikális elveit, kül és belbonyodalmakkal kellvén küzdenie, gyakran alárendeli ideiglenesen a körülményeknek. Innen van néha bizonytalan ingadozása, midőn a nehéz feladatok megoldó fo­nalát közvetlenül nem leli meg, vagy ha azok számítását megzavarják, innen a rögtönzött előre nem látott villafrancai béke, itt van magya­­­rázata annak, hogy a pápa világi hatalma bizto­sítására segélyt nyújt, daczára a római szék meg­­foghatlan kihívó magatartásának s meglepő hálátlan­ságának. A császár hitt a democratiában, azonban azt parancsszavának alárendelni s kénye szerint akará vezetni. Midőn azonban látá, hogy ellenforradalom fenyegető árja kezéig, sietteté annak menetét s a mozgalom élére állván, a bajnak elejét véve, és itt van magyarázata az újabb eseményeknek. Ausztriát le­győzte s megkisebbité, a pápa világi hatalmát Rómára szorítá s végül az olasz királyságot elismeré. Ezek nagy lépések egymásután, s mindenesetre czélhoz ve­zetnek ; még egy lépés, s a czél el lesz érve. Az utolsó lépcső Róma kiürítése.“ Mint említettük, leghatalmasabban a „Pays“ szól, mely, mióta főszerkesztője Limagrac Pál lett, az olaszok elleni élességével felhagyott s melyben az­óta oly hivatalos bizalmi kényes közlemények jelen­nek meg, miket a „Moniteur“ nem közölhet. A „Constitutionnel“ ismét Merode úrral foglal­kozva, jelenti, mikép a tisztelt paptábornok 23-án Ci­­vita Vecchiában B­o­s­c­o­v­a­l találkozott s azt követ­kezteti, mikép hihetőleg a Goyonnak­ szóváltás felett tanakodtak. Ez alkalommal figyelmeztet a „Const.“, mikép Merode hosszas ideig belga tiszt volt s nagyon későn bujt be a papi ruhába, melyből Goyon „csak egy kis időre“ ki akará bujtatni. A „Temps” példát idéz arra, hogy XIV. Lajos, minden hódolata mellett a szent szék iránt, kisebb sér­tésért elégtételt követelt, pedig a szóváltást akkor Francziaország okozá.­­ A belga király útjáról mind több biztosság­gal beszélnek, s annak rendkívüli fontosságot tulaj­donítanak. A kölni lap brüsseli (diplomatiai) levele­zője szerint a római és bécsi újabb tudósítások rész benyomást szültek Brüsselben. A római udvarnak rész néven veszik helytelen magatartását,mel­lyel önmaga kényszeríti a franczia kormányt, hogy az olaszok kö­veteléseinek engedjen. A bécsi udvarnak a magyar or­szággyűlés ellen felléptét pedig szintúgy hibáztatják, mivel nagyon sokat koczkáztat, s végül azon remény, hogy e fellépések folytán, a magyar országgyűlést végletekre vihetik, semmikép sem akar megvalósulni. Azon félelem, hogy ne mondjuk gyávaság, me­lyet a porosz király chalonsi látogatása keltett, leg­­félreismerhetlenebben nyilatkozik az „A. Allgemeine Zugban.“ A nevezett lap hivatkozik ugyan a király nyiltszivü becsületességére, mint a mely nem engedi hinni, hogy ott túl a lovassági evolutiók és testőrségi hadmozdulatok alatt a tábori sátorban titkos terv ko­­vácslásába elegyedjék, azonban e vékony fátylon át igen tisztán kivehető az Allgemeine rendkívüli félelme e lépés eredménye felett. Ha ily eshetőségek bizonyos urakat eszökre téritni elégségesek —jegyzi meg a „D. Allg. Zig.“ akkor csak óhajtaniuk kellene, hogy e látogatás létrejöjjön, anélkül, hogy ezen tisztelt uraknak, mint tavaly a badeni találkozás alkalmával, előre pro memoriát kellene benyújtani aziránt, mit fognak ott tenni s mit nem. Az angol parlamentben tartott beszédek s a franczia sajtó felszólalása a lengyelek ügye mellett megtette jótékony hatását Lengyelországban. Épen jó­kor érkezének e tudósítások segélyére az eszélyesség és mérsékletet tanácslóknak Lengyelország ép, életerős nemzet, mindig kész fegyvert fogni a­nélkül, hogy el­lenei számát nézné, azonban a tapasztalás megtaní­­totta, hogy ha néha szükséges is a jog védelmére a fegyver, többé nem az erőszak, hanem a közvélemény győz. A kül­rokonszenv azonban nem vezetheti bal­lépésre a lengyeleket, a lengyelek tudni fogják, hogy fő erejük saját magukban van, ott kell azt keresniök, s igazságos jogaikban bízva, ügyeknek előbb utóbb győznie kell. Az „Opinion nationale“ is említi a többi fran­czia lapokban közlött azon bécsi hirt, hogy a magyar országgyűlés feloszlatása elkerülhette. Az ország­gyűlés — úgymond — valóban nem is szándékszik leg­kevésbé is engedni a bécsi udvar követeléseinek. Ki­békülés jelenleg még lehetne ugyan, azon feltét alatt, ha a magyarok a birodalmi tanácsba követeket kül­­denének. Vay K. hajlandó is erre, remélvén, hogy a szláv követekkel ott többséget képez, azonban nép­szerűsége bármi nagy, még­sem his­szük, hogy e csodaszerű megadást kieszközölhesse. E tacticának — int végül Napoleon hg­lapja — gyászos követ­kezményei lehetnének. Ausztria megszokta a „divide et impera“ elve szerint uralkodni, s ha sikerülne a magyar és szláv párt közé a konkolyt elhintenie, Ma­gyarország keservesen fizetné meg ballépése árát, hogy a törvények biztos teréről kitette lábát. Nápolyból azon tudósítással lepetünk meg, hogy ott szerb légiót alakítanak s „dusanka“ és „kalpag­­gal“ ruházzák. Kétszáz önkénytes már együtt van Szerbia minden részéből. E csapat Bosznia és Her­­czegovina számára alakult s elmentekor 15,000 darab fegyverrel, 40 ágyúval, valamint puskapor s ólommal fogják Francziaország részéről támogatni. — A mai postával veszszük a bővebb tudósítást az angol alsóház azon üléséről, melyben (jul. 30-kán) Griffith azt kivánta, hogy Dunlop pesti (tehát nem „bécsi,“ mint a bécsi távsürgönyök hiresztelték) sürgönyei terjesztessenek elő, körü­lbelől így szólt : „Midőn a jelen kormány föl készült lépni, poli­tikai programmja volt: szövetség Francziaországgal és bizalmatlanság Ausztria iránt; a kormány élén álló nemes lord azonban két év óta már többször ta­núsított hajlamot ez utóbbi hatalmasság iránt. Bármi nézetök legyen is egyébiránt a minisztereknek az osztrák kormány és Magyarország közti tusáról, kö­telességük mégis értesíteni a házat a Pesten és má­sutt történő eseményekről, ezt pedig legjobban tehe­tik úgy, ha Dunlop sürgönyeit előterjesztik. Ez előterjesztés ellen semmi ok sem képzelhető, hanem ha a kormány úgy vélekedik, hogy Dunlop netán szabadelvűbb nézeteket nyilvánított, mintsem a mi­­­nisztereknek tetszik.“ Palmerston 1. válasza: „Nem pártolhatom a tisztelt gentleman indítvá­nyát. Dunlop a bécsi követséghez volt csatolva s da­rab időre Pestre rendeltetett, hogy bizalmas közlése­ket tegyen a kormánynak a pártok állása, az esemé­nyek fordulata, egyesek jelleme és nézetei, meg egye­bek felől, a­miknek tudása a kormányra nézve igen érdekes és hasznos, a­mik azonban oly tárgyúak, hogy közzé tenni nagyon helytelen lenne, mert min­den más így megbízott személyt elijesztene igazán hasznos tudósítások megtételétől. Természetes, hogy a­ki úgy van megbízva, mint Dunlop, ha bizalmas sürgönyt szerkeszt feljebbvalóihoz , nem tartózko­dik emberekről és dolgokról mindenféle részle­teket közölni, miket a kormánynak tudni nagyon jó, de senki se nem ima, ha attól tarthatna, hogy közzé fognak tétetni, s azok, a­kikről nyilatko­zott, megtudják felőlök való nézetét. Ennélfogva fáj­dalom, az előterjesztést meg kell tagadnom. A­mi a tisztelt gentleman általános megjegyzéseit illeti, ki kell jelentenem, hogy mi szintúgy fel tudjuk fogni, mint ő, a jelenleg Ausztria és Magyarország közt fen­­forgó eseményeknek nagy jelentőségét. Kellő súlyt helyezünk arra, hogy Ausztria fenmaradjon mint nagyhatalmasság Európa szívében, s nagy szerencsét­lenségnek tartanók Európára nézve, ha a császári állam oly belső romlás folytán, melyet el lehetne hárí­tani, szétbomlanék. A kormány másfelől nem látta egészen illőnek vagyis kötelességének, hogy az osz­trák kormány és magyar nép közti viszályban bár­melyik félnek pártját fogja. Oly ügyek ezek, hol beavatkozásunk igazán semmi jót sem szülhetne. Még arra sem érezzük magunkat hivatva, hogy kinyilat­koztassuk, melyik félnek van — nézetünk szerint — igaza, melyiknek nincs. Arra szorítkozunk, hogy re­ményünket nyilvánítjuk, hogy a viszálkodás barátsá­­gosan el fog igazíttatni, még pedig olyformán, hogy Ausztria nagy, hatalmas és virágzó államul marad­ .) E rovat rendes írója fürdőre utazván, távollétének rö­vid ideje alatt e rovatot szerkesztőségünk más tagja kezeli, hasson meg európa szívében. A­mi a tisztelt gentle­man kérdését illeti, vajjon mi a szabadság mellett vagyunk-e a felsőség ellen, vagy pedig a felsőség mellett a szabadság ellen, erre azt felelem, hogy mi a szabadságra és felsőségre hagyjuk, hogy pereiket egymás közt eligazítsák. Nem vállalom magamra meg­ítélni, melyik félnek van igaza, melyiknek nincs. Bármi legyen is véleményünk a dologról, nem tartjuk a kor­mány kötelességének, hogy ebbeli véleményét nyil­vánítsa ; azt sem hisszük, hogy bármi tekintetben is hasznos lenne azt nyilvánítani s érvényesíteni akarni. Azért csak annyit mondhatok, hogy a magyarországi szerencsétlen viszályokkal szemközt épen úgy tartjuk magunkat, mint az atlanti tengeren túli tusákkal szemközt, t. i. teljesen semleg. És így remélem, a tisz­telt gentleman nem fogja sürgetni oly sürgönyök elő­terjesztését, melyeket csak az államszolgálat rovására lehetne közzétenni.“ Palmerston után White nyilatkozott, ily értelemben : „Sajnálnom kell, hogy a nemes lordtól az imént Magyarországra nézve nyilatkoztatott politika Angol­országnak külföldi vonatkozásaiban nem mindenkor gyakoroltatott. Helyén való lehet, hogy semlegesek­nek kelljen maradnunk, valahányszor a külföldön a szabadság szembeszáll a hatósággal, de nem bírom felfogni azon kényelmes politikát, mely a benemavat­­kozás elvét vallja akkor, midőn jónak látja a zsarnok­ságot támogatni a nép ügye ellenében, mind a mellett tétova nélkül beavatkozott a népjogok javára, mihelyt e jogok védelmét a britt érdekekre nézve előnyösnek gondolta. Ha valaha indíthatott valami beavatkozásra, bizon­nyára Magyarországnál fordul elő ezen eset, mert ezen országgal kötésszerű vonatkozásaink van­nak, és Angolország biztosította azon jogokat, me­lyekért most amaz ország vitéz népe küzd és harczol. Sajnálkozva látom, hogy a bécsi kötésre, melynek szerkesztésekor inkább a fejedelmek, mint a nemze­tek érdekeire voltak tekintettel, mai nap elfajult whi­­gek hivatkoznak, mig férfiak, mint sir T. Mackintosh és azon párt más egyéb kitűnő tagjai előbbi időkben ama kötést kárhoztatták. Azon egyetértés, mel­lyel a magyarok legdrágább jogaikat s régi szabadságai­kat az osztrák bitorlás ellenében védelmezik, nagy­szerű egy látvány, — mely a szabadság minden barátjának rokonszenvét kell, hogy felkeltse s nem volna szabad, holmi méltatlan féltékenységnek Fran­cziaország irányában minket arra indítani, hogy egy hatalmasságot támogassunk, mely kü­zködő nemzetek fellendülésének elnyomásán iparkodik.“ Griffith végül kijelenti, hogy indítványától eláll s a nemes lord biztatásaiban megnyugszik, mire az indítvány vissza vonatott. Belföldi szemle. —• Beszterczebánya városa jul. 9-dikei köz­gyűlésében elhatározván, hogy a turócz-szent-mártoni tót gyülekezet és emlékirata ellen óvást, egyszersmind az országgyűléshez bizalmi föliratot intéz, e fölirat a jul. 22-dikén tartott rendkívüli közgyűlésben hitele­sítve elfogadtatott. (Közelebb egész terjedelmében­ kö­zöljük.) Széchenyi István érdemeinek törvénybe igta­­tására is fölkéri az országgyűlést. Gyöngyös városát a város mint hatóság is gyámolitja s számára egyes adakozásokat is gyüjtet. A helytartótanács intézmé­nyét, mely a várost vagyona kimutatására s jövedel­meinek hova fordítása előterjesztésére szólítja föl, félretétetett. A császári adóbehajtásra e napokban várják a katonaságot, melyet a már régebben ott időző váczi harácsoló bizottmány elnöke e végből már megkere­sett. A közös­ség el van határozva, a meddig csak lehet, elszántan tűrni. — Örményről írják nekünk, hogy midőn az adóhajtó katonaság jut. 31-dikén a községet megszál­ló, megpillantván a kath. egyház tornyán a nemzeti zászlót, melyet a nyitramegyei tisztviselők megvá­lasztása napjának emlékére még tavaly szenteltek föl s tűztek ki, egy katona (mondják, a százados pa­rancsából) azonna­l a toronyba fölmenő s a senkitől nem védett zászlót lehajitá, aztán a piaczra vívó, da­rabokra tőré s a darabokat taposva kiáltó: „Da habt ihr eure Freiheit! Zahlt lieber eure sechser !“ (Azaz: „Nesztek szabadság ! Inkább fizessétek be hatosai­tokat!“) — Haj­­dn -Böszörményből írják nekünk : „A Hajdúkerület főkapitánya sok fáradsággal kieszkö­zölvén, hogy az erőszakos adóbehajtás ideiglen fel­­függesztessék, a katonaság parancsot kapott e sze­gény, már csontig kiszívott város elhagyására, s a végképi kivonulás jll. 30-dikán csakugyan meg is történt. Ez alkalommal egy Eligér Emánuel nevű fő­hadnagy minden ok és előleges szóváltás nélkül a városház kapuja előtt ifj. Goldhamer Lipótot, azért, hogy (mint maga mondá) „miért merészel reá nézni vagy csak nevét említeni,a megtámadó lealacsonyító szidalmakkal illeté s arczul üté. A váratlan köszöntést a megtámadott, minden meglepetése daczára, mann breve visszafizeté, erre azonban amaz kardot rántván, Goldhamer szemét, orrát és száját megsérté és a kard markolatával bal szemébe döfött. A városi hatóság a botrányt a katonai parancsnoknak vizsgálat végett bejelentette.“ — Szerencsen, Micske és Proksch császári adóhajtók vezetése mellett, jul. 27-dikén Schmerling -ezredbeli katonák jelentek meg,kiket azon szép hir elő­zött meg, hogy a szomszéd Bekecs községében kániku­lai hévvel nőket rohantak meg, egy pár falusi legény azonban szétugrasztotta a magukat szerelmi executióra is hivatva érző bajnokokat. Szerencsen az adóbizto­sok először azt akarták a város bírája által kidobol­­tatni, hogy „ezentúl senki se merjen a megye részére bizottmányilag kivetett adót fizetni;“ a biró ezt meg­tagadván, most személyesen tiltanak el mindenkit az alkotmányos adó fizetésétől. Szerencsen még egy szép eset történt. Novotnyik nevű rész hírtt ember egy nap­pal a katonák érkezte előtt becstelenitő szavakkal illetvén a város főbiráját, s a helyben lakó me­gyei csendbiztost, feleletre vonatott; megérkezvén a katonák, ezeknek parancsnokához Mayer százados­hoz szaladt, s elpanaszolá, hogy őt a városi elöljáró­ság és a megyei csendbiztos üldözik, mert ő a régi rendszer hive, szóval „jóérzelmü.“ Mayer százados ur ennek következtében Lánczy Imre főbírót, s Fáy Pál csendbiztost megtámadván, kinyilatkoztatá, hogy No­votnyik azon percztől kezdve katonai védelem alatt áll, s ha ellene valamit tenni merészelnek, mind Lánczy Imre, mind Fáy Pál urat vasra vereti és Kassára a „generalkommando“-hoz kisérteti ... De azért ugy­e nem vagyunk ostromállapotban ? —• Az óbecsei adóhajtáshoz uj adat. Azon ka­tonák, kik Jankovics Gyula esküdtnél tanyáztak, a házban mindent lefoglalván, semmit sem engedtek kivinni. Másnap egy arany óra, két pisztoly sat. hi­ányzott, a börönd pedig fel volt szakítva. A dolog föl­jelentetvén a vezénylő századosnak, ez azon salamoni ítéletet mondá ki, hogy az óra és egyéb tárgyak nem lévén lepecsételve, azokról nem felelős senki, a­mi pedig a böröndöt illeti, abban bizonyára nem vol­tak oly valami kincsek, a­melyekért érdemes volna panaszolni. Lötseh adóbiztos előfogaton Újvidékre utazván, a kocsist három napig ott tartotta, s aztán pénz he­lyett ily czédulát adott neki : „ein maródi Wagen nach Neusath und zurück.“ — Felső Fehérnek tegnap említettük leg­utóbbi gyűléséhez újabban érkezett tudósítás alapján még ezeket adhatjuk. Olvastatván a kormányszéknek a pandúrok fölszerelésére szükségelt fegyvereknek a gyulafehérvári fegyvertárból való utalványozását tár­­gyazó leirata, az átvételre két bizottmányi tag kine­veztetett, b. Rauber Nándor indítványa folytán egy­szersmind megírják a kormányszéknek, hogy a megye sajnosan veszi, hogy saját pénzén vásárolt fegyvereit a kormánytól újra pénzzel kell kicserélnie. — A M.­­Vásárhelyt törvénytelen alakban szervezendő k. tábla visszaállítását a bizottmány sérelemnek veszi és szin­tén b. Rauber Nándor indítványára, azt csak ideigle­nesnek tekinti. Felső-Fehérmegye és Udvarhelyszék egyesült honvédsegélyző egylete javára Előpatán, az úgyne­vezett „járókelőn“ jul. 18-kan tánczvigalom tartatott, mely, egyes adakozásokkal együtt, közel 300 ftot jövedelmezett. — Pest városa képviselő testülete ma töltötte be a reáliskolái hat tanári széket. Megválasztattak pedig : a történelmi s földrajzi tanszékre Kudelka István; a német nyelvi tanszékre Barsi József; a ter­mészetrajzi tanszékre Tóth Sándor; a természettanira Hamar Leo; a mértani rajz- és géptani tanszékre Eiber Ferencz; a szabadkézrajzira Szemlér­ Mihály. Szabolcsmegye bizottmánya által N.-Kállóban 1861. jul. 29-kén tartott köz­gyűlés jegyzőkönyvének kivonata. F. évi jul. 21-ről kelt lefelsőbb leirat hírlapi közlés szerint egész terjedelmében felolvastatván. Határozat. Bámulat és mély megindulás töltött el ben­nünket a leirat felolvasásával. Nem annyira lep meg bennünket a leirat lénye­ge, mert az háromszázados eredménytelen kísérletek ismétlése, mint annak modora, okadatolása. Csudálkozunk a leirat azon szavain, hogy az uralkodó azon ösvényre kíván lépni, melyen Ma­gyarországnak alkotmányos kormányzását gátló aka­dályok törvény útján megszüntessenek, holott ennek akadálya épen a leirat. Csudálkozunk, hogy midőn a magyar had és pénzügy a magyar országgyűléstől elvonatik, s a bi­rodalmi tanácsra bizatik , miként mondathatik az, hogy ez­által alkotmányos önállásunk biztosításának megszilárdulását várhatjuk, mert­ elhinni azt, hogy ha Magyarország felett idegen nemzetek többsége tanácskozand, ez­által Magyarország önállásának biz­tosítéka meg fog szilárdulni; hinni azt, hogy a 12 év alatt annyiszor változott, és így a következetesség útján, de természeténél fogva is nagyobb bizonyos­sággal változandó önkényezés tanács testü­lete által bárminemű állásnak is biztosítéka szilárdittatnék, nekünk valóban nem lehet. Csudáljuk, hogy midőn kimondatik, mikért Ma­gyarország úgy a személyekre, mint a kormányzat rendszerére és alakjára nézve az ország ősi alkotmá­nyának megfelelő módon leszen kormányzandó,s pedig mint az 1790. 10. törvényben megállapittatott.

Next