Magyarország, 1861. augusztus (1. évfolyam, 178-202. szám)
1861-08-04 / 181. szám
1861 — 1. évfolyam. Vasárnap, augusztus 4. MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGI IRODA ~~ T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA? "" " MegjeLEn| Ujtér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztői 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. , ünnep-és vasárnapot követő napok kivétséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. EU-HIVATAL a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok KILIAN GYÖRGY, OSTERLAJI.11 K. és LAMPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁRUrtér —m.—I. ; ___ könyvkereskedőknél 10 Ajkaajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. j 181. Sz. Előfizetési nyitunk »MAGYARORSZÁG august—October 3 havi folyamára 5 fr.— kr august—sept. íí „ „ 3 „ 50 „ 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadóhivatala. PEST, augusztus 3. Külföldi szemle.*) A franczia lapok mindnyájan a Goyon tbk és Merode bibornok közti jelenettel foglalkoznak, mely esemény fontosságát a félhivatalos »Pays“ czikke még jobban emeli. A „Pays“ és „Const.“ czikkén kívül, melyek közül, mint említők, a „Pays“-é különösen éles s a legitimista pártnak mintegy kesztyűt dob szeme közé, a „ Journe des Débats” is érettnek nyilvánítja a római kérdést a megoldásra. Francziaország a pápa világi hatalmának védelmét azon conditio sine qua non-hoz kötötte, hogy a kellő reformokat tegye meg, melyek alattvalóival kibékíthetik. A pápai szék ezt elmulasztotta — úgymond — Francziaország tehát adott szavától fel van mentve. A franczia „Presse“ is élénken sürgeti a franczia hadak Rómából kivonulását. „A császár, mond, nem forradalmár, oly értelemben, mint e szét közönségesen értelmezik, hanem mint a körülmények csendes szemlélője s higgadt következetes szellem felfogta az Európát átnyargaló demokrata mozgalmak ellenállhatlan hatalmát. A császár e mozgalmat, melyet sokan elvakulva félreismernek, s eszelősen azt hiszik, hogy képesek lesznek azt feltartóztathatni, eleinte lassan akará előre vinni, s azután tz forradalom romja felett egy épületet emelni, melynek egyedül lesz vala építő mestere. Radikális elveit, kül és belbonyodalmakkal kellvén küzdenie, gyakran alárendeli ideiglenesen a körülményeknek. Innen van néha bizonytalan ingadozása, midőn a nehéz feladatok megoldó fonalát közvetlenül nem leli meg, vagy ha azok számítását megzavarják, innen a rögtönzött előre nem látott villafrancai béke, itt van magyarázata annak, hogy a pápa világi hatalma biztosítására segélyt nyújt, daczára a római szék megfoghatlan kihívó magatartásának s meglepő hálátlanságának. A császár hitt a democratiában, azonban azt parancsszavának alárendelni s kénye szerint akará vezetni. Midőn azonban látá, hogy ellenforradalom fenyegető árja kezéig, sietteté annak menetét s a mozgalom élére állván, a bajnak elejét véve, és itt van magyarázata az újabb eseményeknek. Ausztriát legyőzte s megkisebbité, a pápa világi hatalmát Rómára szorítá s végül az olasz királyságot elismeré. Ezek nagy lépések egymásután, s mindenesetre czélhoz vezetnek ; még egy lépés, s a czél el lesz érve. Az utolsó lépcső Róma kiürítése.“ Mint említettük, leghatalmasabban a „Pays“ szól, mely, mióta főszerkesztője Limagrac Pál lett, az olaszok elleni élességével felhagyott s melyben azóta oly hivatalos bizalmi kényes közlemények jelennek meg, miket a „Moniteur“ nem közölhet. A „Constitutionnel“ ismét Merode úrral foglalkozva, jelenti, mikép a tisztelt paptábornok 23-án Civita Vecchiában Boscoval találkozott s azt következteti, mikép hihetőleg a Goyonnak szóváltás felett tanakodtak. Ez alkalommal figyelmeztet a „Const.“, mikép Merode hosszas ideig belga tiszt volt s nagyon későn bujt be a papi ruhába, melyből Goyon „csak egy kis időre“ ki akará bujtatni. A „Temps” példát idéz arra, hogy XIV. Lajos, minden hódolata mellett a szent szék iránt, kisebb sértésért elégtételt követelt, pedig a szóváltást akkor Francziaország okozá. A belga király útjáról mind több biztossággal beszélnek, s annak rendkívüli fontosságot tulajdonítanak. A kölni lap brüsseli (diplomatiai) levelezője szerint a római és bécsi újabb tudósítások rész benyomást szültek Brüsselben. A római udvarnak rész néven veszik helytelen magatartását,mellyel önmaga kényszeríti a franczia kormányt, hogy az olaszok követeléseinek engedjen. A bécsi udvarnak a magyar országgyűlés ellen felléptét pedig szintúgy hibáztatják, mivel nagyon sokat koczkáztat, s végül azon remény, hogy e fellépések folytán, a magyar országgyűlést végletekre vihetik, semmikép sem akar megvalósulni. Azon félelem, hogy ne mondjuk gyávaság, melyet a porosz király chalonsi látogatása keltett, legfélreismerhetlenebben nyilatkozik az „A. Allgemeine Zugban.“ A nevezett lap hivatkozik ugyan a király nyiltszivü becsületességére, mint a mely nem engedi hinni, hogy ott túl a lovassági evolutiók és testőrségi hadmozdulatok alatt a tábori sátorban titkos terv kovácslásába elegyedjék, azonban e vékony fátylon át igen tisztán kivehető az Allgemeine rendkívüli félelme e lépés eredménye felett. Ha ily eshetőségek bizonyos urakat eszökre téritni elégségesek —jegyzi meg a „D. Allg. Zig.“ akkor csak óhajtaniuk kellene, hogy e látogatás létrejöjjön, anélkül, hogy ezen tisztelt uraknak, mint tavaly a badeni találkozás alkalmával, előre pro memoriát kellene benyújtani aziránt, mit fognak ott tenni s mit nem. Az angol parlamentben tartott beszédek s a franczia sajtó felszólalása a lengyelek ügye mellett megtette jótékony hatását Lengyelországban. Épen jókor érkezének e tudósítások segélyére az eszélyesség és mérsékletet tanácslóknak Lengyelország ép, életerős nemzet, mindig kész fegyvert fogni anélkül, hogy ellenei számát nézné, azonban a tapasztalás megtanította, hogy ha néha szükséges is a jog védelmére a fegyver, többé nem az erőszak, hanem a közvélemény győz. A külrokonszenv azonban nem vezetheti ballépésre a lengyeleket, a lengyelek tudni fogják, hogy fő erejük saját magukban van, ott kell azt keresniök, s igazságos jogaikban bízva, ügyeknek előbb utóbb győznie kell. Az „Opinion nationale“ is említi a többi franczia lapokban közlött azon bécsi hirt, hogy a magyar országgyűlés feloszlatása elkerülhette. Az országgyűlés — úgymond — valóban nem is szándékszik legkevésbé is engedni a bécsi udvar követeléseinek. Kibékülés jelenleg még lehetne ugyan, azon feltét alatt, ha a magyarok a birodalmi tanácsba követeket küldenének. Vay K. hajlandó is erre, remélvén, hogy a szláv követekkel ott többséget képez, azonban népszerűsége bármi nagy, mégsem hisszük, hogy e csodaszerű megadást kieszközölhesse. E tacticának — int végül Napoleon hglapja — gyászos következményei lehetnének. Ausztria megszokta a „divide et impera“ elve szerint uralkodni, s ha sikerülne a magyar és szláv párt közé a konkolyt elhintenie, Magyarország keservesen fizetné meg ballépése árát, hogy a törvények biztos teréről kitette lábát. Nápolyból azon tudósítással lepetünk meg, hogy ott szerb légiót alakítanak s „dusanka“ és „kalpaggal“ ruházzák. Kétszáz önkénytes már együtt van Szerbia minden részéből. E csapat Bosznia és Herczegovina számára alakult s elmentekor 15,000 darab fegyverrel, 40 ágyúval, valamint puskapor s ólommal fogják Francziaország részéről támogatni. — A mai postával veszszük a bővebb tudósítást az angol alsóház azon üléséről, melyben (jul. 30-kán) Griffith azt kivánta, hogy Dunlop pesti (tehát nem „bécsi,“ mint a bécsi távsürgönyök hiresztelték) sürgönyei terjesztessenek elő, körülbelől így szólt : „Midőn a jelen kormány föl készült lépni, politikai programmja volt: szövetség Francziaországgal és bizalmatlanság Ausztria iránt; a kormány élén álló nemes lord azonban két év óta már többször tanúsított hajlamot ez utóbbi hatalmasság iránt. Bármi nézetök legyen is egyébiránt a minisztereknek az osztrák kormány és Magyarország közti tusáról, kötelességük mégis értesíteni a házat a Pesten és másutt történő eseményekről, ezt pedig legjobban tehetik úgy, ha Dunlop sürgönyeit előterjesztik. Ez előterjesztés ellen semmi ok sem képzelhető, hanem ha a kormány úgy vélekedik, hogy Dunlop netán szabadelvűbb nézeteket nyilvánított, mintsem a minisztereknek tetszik.“ Palmerston 1. válasza: „Nem pártolhatom a tisztelt gentleman indítványát. Dunlop a bécsi követséghez volt csatolva s darab időre Pestre rendeltetett, hogy bizalmas közléseket tegyen a kormánynak a pártok állása, az események fordulata, egyesek jelleme és nézetei, meg egyebek felől, amiknek tudása a kormányra nézve igen érdekes és hasznos, amik azonban oly tárgyúak, hogy közzé tenni nagyon helytelen lenne, mert minden más így megbízott személyt elijesztene igazán hasznos tudósítások megtételétől. Természetes, hogy aki úgy van megbízva, mint Dunlop, ha bizalmas sürgönyt szerkeszt feljebbvalóihoz , nem tartózkodik emberekről és dolgokról mindenféle részleteket közölni, miket a kormánynak tudni nagyon jó, de senki se nem ima, ha attól tarthatna, hogy közzé fognak tétetni, s azok, akikről nyilatkozott, megtudják felőlök való nézetét. Ennélfogva fájdalom, az előterjesztést meg kell tagadnom. Ami a tisztelt gentleman általános megjegyzéseit illeti, ki kell jelentenem, hogy mi szintúgy fel tudjuk fogni, mint ő, a jelenleg Ausztria és Magyarország közt fenforgó eseményeknek nagy jelentőségét. Kellő súlyt helyezünk arra, hogy Ausztria fenmaradjon mint nagyhatalmasság Európa szívében, s nagy szerencsétlenségnek tartanók Európára nézve, ha a császári állam oly belső romlás folytán, melyet el lehetne hárítani, szétbomlanék. A kormány másfelől nem látta egészen illőnek vagyis kötelességének, hogy az osztrák kormány és magyar nép közti viszályban bármelyik félnek pártját fogja. Oly ügyek ezek, hol beavatkozásunk igazán semmi jót sem szülhetne. Még arra sem érezzük magunkat hivatva, hogy kinyilatkoztassuk, melyik félnek van — nézetünk szerint — igaza, melyiknek nincs. Arra szorítkozunk, hogy reményünket nyilvánítjuk, hogy a viszálkodás barátságosan el fog igazíttatni, még pedig olyformán, hogy Ausztria nagy, hatalmas és virágzó államul marad .) E rovat rendes írója fürdőre utazván, távollétének rövid ideje alatt e rovatot szerkesztőségünk más tagja kezeli, hasson meg európa szívében. Ami a tisztelt gentleman kérdését illeti, vajjon mi a szabadság mellett vagyunk-e a felsőség ellen, vagy pedig a felsőség mellett a szabadság ellen, erre azt felelem, hogy mi a szabadságra és felsőségre hagyjuk, hogy pereiket egymás közt eligazítsák. Nem vállalom magamra megítélni, melyik félnek van igaza, melyiknek nincs. Bármi legyen is véleményünk a dologról, nem tartjuk a kormány kötelességének, hogy ebbeli véleményét nyilvánítsa ; azt sem hisszük, hogy bármi tekintetben is hasznos lenne azt nyilvánítani s érvényesíteni akarni. Azért csak annyit mondhatok, hogy a magyarországi szerencsétlen viszályokkal szemközt épen úgy tartjuk magunkat, mint az atlanti tengeren túli tusákkal szemközt, t. i. teljesen semleg. És így remélem, a tisztelt gentleman nem fogja sürgetni oly sürgönyök előterjesztését, melyeket csak az államszolgálat rovására lehetne közzétenni.“ Palmerston után White nyilatkozott, ily értelemben : „Sajnálnom kell, hogy a nemes lordtól az imént Magyarországra nézve nyilatkoztatott politika Angolországnak külföldi vonatkozásaiban nem mindenkor gyakoroltatott. Helyén való lehet, hogy semlegeseknek kelljen maradnunk, valahányszor a külföldön a szabadság szembeszáll a hatósággal, de nem bírom felfogni azon kényelmes politikát, mely a benemavatkozás elvét vallja akkor, midőn jónak látja a zsarnokságot támogatni a nép ügye ellenében, mind a mellett tétova nélkül beavatkozott a népjogok javára, mihelyt e jogok védelmét a britt érdekekre nézve előnyösnek gondolta. Ha valaha indíthatott valami beavatkozásra, bizonnyára Magyarországnál fordul elő ezen eset, mert ezen országgal kötésszerű vonatkozásaink vannak, és Angolország biztosította azon jogokat, melyekért most amaz ország vitéz népe küzd és harczol. Sajnálkozva látom, hogy a bécsi kötésre, melynek szerkesztésekor inkább a fejedelmek, mint a nemzetek érdekeire voltak tekintettel, mai nap elfajult whigek hivatkoznak, mig férfiak, mint sir T. Mackintosh és azon párt más egyéb kitűnő tagjai előbbi időkben ama kötést kárhoztatták. Azon egyetértés, mellyel a magyarok legdrágább jogaikat s régi szabadságaikat az osztrák bitorlás ellenében védelmezik, nagyszerű egy látvány, — mely a szabadság minden barátjának rokonszenvét kell, hogy felkeltse s nem volna szabad, holmi méltatlan féltékenységnek Francziaország irányában minket arra indítani, hogy egy hatalmasságot támogassunk, mely küzködő nemzetek fellendülésének elnyomásán iparkodik.“ Griffith végül kijelenti, hogy indítványától eláll s a nemes lord biztatásaiban megnyugszik, mire az indítvány vissza vonatott. Belföldi szemle. —• Beszterczebánya városa jul. 9-dikei közgyűlésében elhatározván, hogy a turócz-szent-mártoni tót gyülekezet és emlékirata ellen óvást, egyszersmind az országgyűléshez bizalmi föliratot intéz, e fölirat a jul. 22-dikén tartott rendkívüli közgyűlésben hitelesítve elfogadtatott. (Közelebb egész terjedelmében közöljük.) Széchenyi István érdemeinek törvénybe igtatására is fölkéri az országgyűlést. Gyöngyös városát a város mint hatóság is gyámolitja s számára egyes adakozásokat is gyüjtet. A helytartótanács intézményét, mely a várost vagyona kimutatására s jövedelmeinek hova fordítása előterjesztésére szólítja föl, félretétetett. A császári adóbehajtásra e napokban várják a katonaságot, melyet a már régebben ott időző váczi harácsoló bizottmány elnöke e végből már megkeresett. A közösség el van határozva, a meddig csak lehet, elszántan tűrni. — Örményről írják nekünk, hogy midőn az adóhajtó katonaság jut. 31-dikén a községet megszálló, megpillantván a kath. egyház tornyán a nemzeti zászlót, melyet a nyitramegyei tisztviselők megválasztása napjának emlékére még tavaly szenteltek föl s tűztek ki, egy katona (mondják, a százados parancsából) azonnal a toronyba fölmenő s a senkitől nem védett zászlót lehajitá, aztán a piaczra vívó, darabokra tőré s a darabokat taposva kiáltó: „Da habt ihr eure Freiheit! Zahlt lieber eure sechser !“ (Azaz: „Nesztek szabadság ! Inkább fizessétek be hatosaitokat!“) — Hajdn -Böszörményből írják nekünk : „A Hajdúkerület főkapitánya sok fáradsággal kieszközölvén, hogy az erőszakos adóbehajtás ideiglen felfüggesztessék, a katonaság parancsot kapott e szegény, már csontig kiszívott város elhagyására, s a végképi kivonulás jll. 30-dikán csakugyan meg is történt. Ez alkalommal egy Eligér Emánuel nevű főhadnagy minden ok és előleges szóváltás nélkül a városház kapuja előtt ifj. Goldhamer Lipótot, azért, hogy (mint maga mondá) „miért merészel reá nézni vagy csak nevét említeni,a megtámadó lealacsonyító szidalmakkal illeté s arczul üté. A váratlan köszöntést a megtámadott, minden meglepetése daczára, mann breve visszafizeté, erre azonban amaz kardot rántván, Goldhamer szemét, orrát és száját megsérté és a kard markolatával bal szemébe döfött. A városi hatóság a botrányt a katonai parancsnoknak vizsgálat végett bejelentette.“ — Szerencsen, Micske és Proksch császári adóhajtók vezetése mellett, jul. 27-dikén Schmerling -ezredbeli katonák jelentek meg,kiket azon szép hir előzött meg, hogy a szomszéd Bekecs községében kánikulai hévvel nőket rohantak meg, egy pár falusi legény azonban szétugrasztotta a magukat szerelmi executióra is hivatva érző bajnokokat. Szerencsen az adóbiztosok először azt akarták a város bírája által kidoboltatni, hogy „ezentúl senki se merjen a megye részére bizottmányilag kivetett adót fizetni;“ a biró ezt megtagadván, most személyesen tiltanak el mindenkit az alkotmányos adó fizetésétől. Szerencsen még egy szép eset történt. Novotnyik nevű rész hírtt ember egy nappal a katonák érkezte előtt becstelenitő szavakkal illetvén a város főbiráját, s a helyben lakó megyei csendbiztost, feleletre vonatott; megérkezvén a katonák, ezeknek parancsnokához Mayer századoshoz szaladt, s elpanaszolá, hogy őt a városi elöljáróság és a megyei csendbiztos üldözik, mert ő a régi rendszer hive, szóval „jóérzelmü.“ Mayer százados ur ennek következtében Lánczy Imre főbírót, s Fáy Pál csendbiztost megtámadván, kinyilatkoztatá, hogy Novotnyik azon percztől kezdve katonai védelem alatt áll, s ha ellene valamit tenni merészelnek, mind Lánczy Imre, mind Fáy Pál urat vasra vereti és Kassára a „generalkommando“-hoz kisérteti ... De azért ugye nem vagyunk ostromállapotban ? —• Az óbecsei adóhajtáshoz uj adat. Azon katonák, kik Jankovics Gyula esküdtnél tanyáztak, a házban mindent lefoglalván, semmit sem engedtek kivinni. Másnap egy arany óra, két pisztoly sat. hiányzott, a börönd pedig fel volt szakítva. A dolog följelentetvén a vezénylő századosnak, ez azon salamoni ítéletet mondá ki, hogy az óra és egyéb tárgyak nem lévén lepecsételve, azokról nem felelős senki, ami pedig a böröndöt illeti, abban bizonyára nem voltak oly valami kincsek, amelyekért érdemes volna panaszolni. Lötseh adóbiztos előfogaton Újvidékre utazván, a kocsist három napig ott tartotta, s aztán pénz helyett ily czédulát adott neki : „ein maródi Wagen nach Neusath und zurück.“ — Felső Fehérnek tegnap említettük legutóbbi gyűléséhez újabban érkezett tudósítás alapján még ezeket adhatjuk. Olvastatván a kormányszéknek a pandúrok fölszerelésére szükségelt fegyvereknek a gyulafehérvári fegyvertárból való utalványozását tárgyazó leirata, az átvételre két bizottmányi tag kineveztetett, b. Rauber Nándor indítványa folytán egyszersmind megírják a kormányszéknek, hogy a megye sajnosan veszi, hogy saját pénzén vásárolt fegyvereit a kormánytól újra pénzzel kell kicserélnie. — A M.Vásárhelyt törvénytelen alakban szervezendő k. tábla visszaállítását a bizottmány sérelemnek veszi és szintén b. Rauber Nándor indítványára, azt csak ideiglenesnek tekinti. Felső-Fehérmegye és Udvarhelyszék egyesült honvédsegélyző egylete javára Előpatán, az úgynevezett „járókelőn“ jul. 18-kan tánczvigalom tartatott, mely, egyes adakozásokkal együtt, közel 300 ftot jövedelmezett. — Pest városa képviselő testülete ma töltötte be a reáliskolái hat tanári széket. Megválasztattak pedig : a történelmi s földrajzi tanszékre Kudelka István; a német nyelvi tanszékre Barsi József; a természetrajzi tanszékre Tóth Sándor; a természettanira Hamar Leo; a mértani rajz- és géptani tanszékre Eiber Ferencz; a szabadkézrajzira Szemlér Mihály. Szabolcsmegye bizottmánya által N.-Kállóban 1861. jul. 29-kén tartott közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. F. évi jul. 21-ről kelt lefelsőbb leirat hírlapi közlés szerint egész terjedelmében felolvastatván. Határozat. Bámulat és mély megindulás töltött el bennünket a leirat felolvasásával. Nem annyira lep meg bennünket a leirat lényege, mert az háromszázados eredménytelen kísérletek ismétlése, mint annak modora, okadatolása. Csudálkozunk a leirat azon szavain, hogy az uralkodó azon ösvényre kíván lépni, melyen Magyarországnak alkotmányos kormányzását gátló akadályok törvény útján megszüntessenek, holott ennek akadálya épen a leirat. Csudálkozunk, hogy midőn a magyar had és pénzügy a magyar országgyűléstől elvonatik, s a birodalmi tanácsra bizatik , miként mondathatik az, hogy ezáltal alkotmányos önállásunk biztosításának megszilárdulását várhatjuk, mert elhinni azt, hogy ha Magyarország felett idegen nemzetek többsége tanácskozand, ezáltal Magyarország önállásának biztosítéka meg fog szilárdulni; hinni azt, hogy a 12 év alatt annyiszor változott, és így a következetesség útján, de természeténél fogva is nagyobb bizonyossággal változandó önkényezés tanács testülete által bárminemű állásnak is biztosítéka szilárdittatnék, nekünk valóban nem lehet. Csudáljuk, hogy midőn kimondatik, mikért Magyarország úgy a személyekre, mint a kormányzat rendszerére és alakjára nézve az ország ősi alkotmányának megfelelő módon leszen kormányzandó,s pedig mint az 1790. 10. törvényben megállapittatott.