Magyarország, 1861. augusztus (1. évfolyam, 178-202. szám)

1861-08-07 / 183. szám

SZERKESZTŐSÉGI IRODA Tájtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.— A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAIMPEL RÓBERT kö­nyvkereskedőknél 10 új krajtznron kaphatók. MÉ­GJELE­N ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR !­­ Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 . PEST, augusztus 6. Külföldi szemle. Az angol felsőházban aug. 2-dikán a zsarnokok hires hive, Normanby marquis visszavevé a mas­­sacarrarai sürgönyök előterjesztésére vonatkozó in­dítványát, mert, úgymond, a modenai bg barátjai el­határozták az illető irományokat az angol közönség számára kinyomatni. „Ezekből ki fog tűnni“ — ör­vendez a marquis — »hogy C­a­v­o­u­r gr. tiz éven át az összeesküvő szerepét játszotta.“ Ugyanaz nap az alsóházban a nápolyi exki­­rálynak, Bourbon Ferencznek akadt egy szószólója sir B­o­w­y­e­r­b­e­n. Ez két kérdést intéze a kormány­hoz : először, hogy akar-e igazságot szolgáltatni azon Gaetában elfogott svájcziaknak, kiket Nápolyból száműztek ? másodszor, hogy akar-e „a két szicziliai királyságban a nép számára igazságot és becsületes bánásmódot kieszközölni,“ miután jelenleg „a pie­­monti soldatesca a király híveivel úgy bánik mint utonállókkal.“ Palmerston 1. válasz a következők­ben öszpontosult: „A Nápolyban maradt svájcziakat a svájczi kormány maga hívta vissza. A­mi a másik kérdést illeti, úgy vélekedem, hogy ha a nápolyiak­­ — mint sir Bowyer állítja — csakugyan nem akarnak az olasz király alattvalói lenni, nagyon csu­dálatos népnek kell lenniök, mert ország-világ úgy tudta, hogy a rómain kívül a nápolyi kormány volt a legroszabb valamennyi kormány között. A nápolyiak igazi érzése egyébiránt Garibaldi megérkeztekor nyilvánult. A tisztelt bajonet azt mondja, hogy a za­vargók, kik ellen a piemonti hadak eljárnak, nem útonállók. Talán nem is azok a szó közönséges értel­mében. Mert a közönséges utonállók csak magok szá­­mára rabolnak. Megfogják az utasokat s a hegységbe hurczolják, hogy váltságot erőszakoljanak ki értök; ha az egész váltságot megkapják, foglyaikat egészen visszaküldik, ha pedig kisebb részletekben érkezik a váltság, ők is izenként küldik foglyaikat. Azok egyébiránt, kikről az igen tisztelt baronet szól, ro­­szabbak e rablóknál, mert a kegyetlenség minden nemét nem pénzért, de politikai bosszúállás végett követik el. Eszközei oly emberek bosszúvágyának, kik a szent városban, Rómában bátorságosan tartóz­kodnak s onnan a legszentségtelenebb, legistentele­nebb tettek elkövetését intézik, az embereket gyil­­koltatják, kínoztatják, elevenen megégettetik. S ily emberek iránt táplál a tisztelt bajonet oly gyöngéd részvétet! ily nép számára kívánja, hogy a brit kor­mány büntetlenséget eszközöljön ki! Bizonyos lehet benne a tisztelt bajonet, hogy ő Ilge kormánya semmi ilyest nem fog tenni. Remélem,sikerülni fog C­i­a­r­d­i­n­i és Pinelli erélyének a háborgatott tartományokban a bátorságot helyreállítani, a nyomorult rablókat rövid idő alatt megbüntetni s a népet megmenteni a vésztől, melyet Rómából hárítottak reá. Ez óhajt és reményt bizonyosan az összes nápolyi királyság is táplálja.“ Nem oly szerencsés volt Palmerston 1. egy másik interpellatio irányában, melyet Griffith­ton, s mely Tetuánnak a spanyolok általi meszállá­­sára vonatkozik. A kormány,így szól a Griffith, til­takozott Tanger, de nem Tetuan megszállása ellen, holott ez utóbbinak vidéke még közelebb van Gibral­tárhoz. P­a­l­m­e­r­s­t­o­n 1. azt feleli, hogy a marokkói császár még nem teljesíthette fizetési kötelezettségeit a spanyol kormány irányában s ez azért szállatta meg Tetuant; az angol kormány egyébiránt rajta van, hogy az ügy békésen elintéztessék, s a spanyol kormányról nincs is oka feltenni, hogy Tetuant állan­­dólag szándékozik megszállani. Erre Fitzgerald megjegyzi, hogy Russell 1. csak minapában úgy nyilatkozott a parlamentben, hogy Spanyolország ál­­landólag szándékszik Tetuant megszállani. Pal­me­r­s­t­o­n azt feleli, hogy csak azon esetre, ha a ma­rokkói császár nem teljesítené kötelezettségét. Fitz­gerald még végül azt mondja, hogy a hivatalos je­lentés Tetuán megszállásáról csak egy héttel ezelőtt jelent meg a madridi Gacetában. A franczia kormány s a szentszék közt a pápai prominiszter kíméletlen fellépése folytán felmerült vi­szály nem fog oly könnyen végére járni mint előbb hittük. Úgy hívők, mikép Merode rögtön el fog bo­csáttatni, s ez által a ’franczia kormánynak az elég­tétel megadatván a két udvar közt ismét minden a régi lábra áll. Azonban úgy látszik, mikép a pápa megta­gadta minisztere elbocsátását, s hihetőleg ez okozá, hogy a franczia kormány hirtelen közzétételé az egész eseményt, melyet eleinte kimélyesen el akart simitni s még félhivatalos közlönyei is többször meghazudtolák a súrlódás léteztét. A „Pays“ czikke tehát, mely némileg mintegy kézen fogva akará ve­zetni a bz. széket, hogy mi tevő legyen, eltéveszté ha­tását, s hir szerint a pápa legkevésbbé sem hajlandó engedni, s Meredet megtartja hadügyminiszteri ál­lomásán. Turinban folytonosan a miniszterválsággal fog­lalkoznak. Hir szerint R­a­t­a­z­z­i nem idegen a kabi­netbe lépéstől, azonban kissé sokat kér, t. i. a képvi­selő kamara feloszlatását s új választásokat, minthogy nézete szerint Cavour halála folytán ez nélkülöz­­hetlenné vált. Az „Opinion nat.“ a magyar kérdésről. Nap­o­l­e­o­n hg jeles lapja aug. 4-diki vezér­­czikkében hosszasan értekezik a magyar-osztrák kér­désről. Bármit mondjanak vagy tegyenek Bécsben — úgymond az „Opinion“ — a magyar országgyűlés nem fog követeket küldeni a birodalmi tanácsba. Tel­jes okunk van hinni, mivel épen úgy megértették Ma­gyarországban, mint Párisban, hogy Magyarország rögtön elveszti ügyét, s legyőzetik, mihelyt másod­­rangú okoskodások nyomán a törvényesség útjáról lelép. Azonban a magyarok ellenállása jelenleg nem lesz fegyveres. A mozgalom fejei időt akarnak nyerni, s Ausztria jelen helyzete nagyon biztató reájuk nézve a húzás-halasztásra. Az osztrák kormány minden pénzforrásait kime­rítvén, most üres pénztáraira guggolva a legkegyet­lenebb zavarok martaléka lett. Pénz a nemzetek éle­te! s e nélkül még az „isten kegyelméből!“ kormá­nyok sem állhatnak fenn. De hát honnan is vegyen pénzt ? Kölcsön. Ahoz természetesen mindjárt hozzá is láttak volna, azonban míg Francziaország, Anglia, Poroszország, Belgium, a Skandináv államok s az annyira megzavart Olaszországnak első szavára csak­úgy özönlik pénztáraikba a milliók száma, Austria annyira leszállt, hogy sem benn sem künn nincs sen­kije, ki számára egy batkát kölcsönözne. Tán kényszer kölcsönhöz fog ? Ezen eszközzel már annyiszor élt és visszaélt, hogy most nem meri megkísérleni e veszélyes kísérletet, különösen most a szabadelvű izgalom s a­ cseh, magyar, lengyel, dél­szláv, román és olasz népségek elégületlensége miatt. A polgárság megrongálva, a nagy pénztőzsérek, a nemesség és egyháziak pedig, kik a kölcsön terheit lennének hordozandók, rögtön zúgolódni kezdenek, mihelyt e kényes hurt kezdik pengetni, s minthogy a birodalmi tanácsban ők a vezetők, könnyen hihető, hogy a kölcsönt a birodalmi tanács is megtagadná. Soha sem volt közelebb a bécsi kormány a ca­­tastrofához, mint most, s a magyaroknak érdekökben áll szilárd és eszélyes halasztással élni. A forradalom Ausztriát Médeus üstjébe dobta, de nem abba, mely­ben a hatalmas bűvész Es­ont megn­jitotta, hanem abba,melyben P­e­t i a s vén zsarnokot szánalom nélkül megégető. Azon ármányos fogással, hogy a nemzetiségeket egymás ellen ingerli már nem jut győzelemhez Ausz­tria. Mi eddig csak szép szó volt, mit azonban a hatal­masak tetszésük szerint törtek s támadtak meg, a jog, most a világ legnagyobb hatalmasságává vált. Erről újabban meggyőződhetett Ausztria. A magyarokat meg akarván gyengitni, a délszlávok nemzetiségét iz­­gatá fel. A zágrábi országgyűlés felhasználá a nyílt alkalmat, kinyilatkoztatá, hogy a hármas királyság, Magyarországtól független, azonban kinyilatkoztatá egyszersmind azt is, hogy önálló, s hogy a birodalmi tanácsba követeket nem küld. A „Mord" a nemzetiség­ ügyéről a ma­­gyar országgyűlésen. Az orosz érdekek brüsseli franczia közlönye a jelesen szerkesztett „Nord“ ügyeinkkel folytonosan kimerítőleg foglalkozik. Avatott tollal irt czikket kö­zöl jelenleg ismét a magyar országgyűlés működé­séről. A felirat feletti viták kissé tovább halasztottak a nemzetiségi kérdés rendezése miatt, melyet a kor­mány gondosan szitogat. E kérdés tulajdonkép nem is létezik, azonban most minden alakban előidéztetett, hogy az egyesülést meggátolhassák. Az országgyű­lési bizottmány tehát elhatároza kihallgatni a külön­böző népségek követeléseit, hogy így azon mtt, melyet az országgyűlés elébe fognak terjesz­teni , nem csak a felirati bizottmány szerkeszt­­ménye , hanem egyszersmind azon népek vélemé­nye is legyen, melyeknek a kormány magát szó­­szóllójukká tévé. így péld. a szerbeket illetőleg a kormány javaslatokról tesz említést, melyet a szerb nemzet „emlékezet előtti“ jogai érdekében az ország­­gyűlés elébe fog terjeszteni. De hisz ezen „emlékezet előtti“ jogok sem emlékezet előttiek sem jogok, hanem az egész puszta szóvirág. Hiszen elvégre a szer­­bek betelepülése a 17-ik század végén s a 18-dik elején történt, tehát emlékezet előtti nem lehet; a­mi a jogot illeti, a szerbeknek külön közjoga nem volt, mely Magyarországgal közös ne lett volna, s ha e jogok megtámadásáról szó lehet, azt nem a magyar nemzet, hanem mindig a bécsi kormány tévé. A szerbek legnagyobb nehézsége a határőrségi szolgálat, s azon nyűg, melyet a bécsi kormány a ke­leti egyház vallásgyakorlására vetett. E tekintetek­ben azonban a szerbek nem írtak fel annyit mint a magyar megyék; a­mi pedig a vallási gyakorlatot il­leti, a keleti egyház azon előnyben részesült, mely­ben a protestánsok nem, t. i. püspökei a magyar fel­­sőházban széket ülnek, mig a protestáns püspökök e joggal nem bírnak, pedig a protestáns felekezet nagy mennyiséget képez a magyar nemzetben, s pedig al­kotmányhoz ragaszkodásuk és felvilágosult honfi ér­zelmük az ország elismerését bírja. A magyar országgyűlés véget akarván vetni a népségeket egymástól elválasztására újonnan feltalált e kérdéseknek, minden fajt kihallgat, s a határőrökön kívül a szerbek mind képviselve vannak a gyűlésen. A nemzetiségek be is adták kérvényeiket, s az ország­gyűlés elhatározá megadni mindazt, mi a királyság területi és politikai épségével s a polgári és politikai jogegyenlőség elvével nem ellenkezik. Itt elősorolja a jeles czikk, mikép a horvátoknak régebben két oly kedvezmény jutott, a mi rendkívüli t. i. az, hogy fél adót fizettek, aránylag a magyaror­szágihoz, továbbá azon alkotmány­ellenes kiváltsá­guk volt, hogy a vallásszabadság elve náluk nem érvényesíttetett s ennek következtében a horvát te­rületen a protestáns és zsidó vallás gyakorlata el volt tiltva, sőt az orthodox görög egyházi vallás gya­korlatát is megszorították, noha a horvátok közül e felekezetnek sok követője van. Hogy az osztrák kormány a nemzetiségeket folyvást izgatja, úgymond továbbá a„Nord,“ újabb jele az, hogy a szentmártoni tót­gyűlés petitióját Stross­­mayer püspök a horvát diétának elébe terjesztette. Furcsa ! a horvát országgyűlés tegnap kimondta, hogy Magyarországgal semmi dolga, s íme ma a ma­gyarországi szlávok petitióját nyújtják elébe, még­pedig e kérdés főmestere Strossmayer püspök, és pe­dig oly gyűlés petitióját, mely törvénytelen s mely­nek végzései ellen a megyék és községek szláv tes­tületei hivatalosan tiltakoztak. Egyébiránt e gyűlés is azt határozá, daczára annak, hogy a bécsi kor­mány ügynökei kérelmet javasoltak a császárhoz, mikép csak a magyar országgyűléssel akar értekezni. Hogy lehet tehát, hogy Strossmayer p­­ár még­is a horvát diétához viszi e gyűlés petitióját ? A nemzetiségek kérdéseiről lévén szó, meg kell említnem egy újabb nemzeti és vallásos mozgalmat. Tudva van, mikép az orthodox görög szertartás hívei a szerb patriarcha alá vannak rendelve, nem a vallás érdekében, hanem a monarchiai egység elve nyomán. Ez ellen a románok tiltakoztak, most pedig ezen már szunyadó ellenzék a kormány által felbiztatva s a bukovinai görög egyesült és nem egyesü­lt egyház el­szakadása által felbátorítva, szakadást követel. T. i., hogy a gyula­fehérvári érsek legyen a román egyház feje, s a szerb vallási szertartás románná alakittassék át, szóval, hogy a román egyház a keleti szerb egy­háztól elszakadjon. Íme Bécsben egységet kiabálnak, s azonban szorgalmatosan a divide et impera elvét­ezik mégis. Belföldi szemle. — Zágrábi rendes levelezőnk értesít, hogy az országgyűlés aug. 3-dikai ülésében, melyben elhatá­rozták, hogy nem mennek a „reichsrath“ba, szavazás alkalmával épen ketten maradtak ülve. (Az ülve ma­radás a „reichsrath“ba menést jelentette.) A két ülve maradt országgyűlési tag pedig volt H­a­u­f­i­k bibor­­nok-érsek és Bebracsa ezredes. Azon, még előbb föltett kérdésre pedig, akarnak-e a központi bizott­mány kisebbségének javaslatára szavazni, csak épen N­­a­u 1­i­k bibornok szavazott igennel. A horvát országgyűléshez intézett turócz-szent­mártoni emlékirat kisérő levelét nem Francisci és Hurbán, de Francisci és Paulini-Tót írták alá. — A magyarországi oroszok mozgalmairól a Kárpáti Hir­nök után minap közöltünk egyes részleteket. A M. Sajtóhoz most a huszti ruthen espe­­rességhez tartozó magyar-orosz értelmiség részéről nyilatkozat érkezett, mely a szóban forgó mozgalma­kat kellő mértékre redukálva, úgy látszik helyes vilá­gításban tünteti fel. A nyilatkozat itt következik : „A „Kárpáti Hírnök“ 6-ik száma által nagy meglepetéssel értesülünk a huszti ruthén esperesség­­ből Pasztélyi János alesperes, Popovics András és Rakovszky János szentszéki ülnökök nevei alatt a munkácsmegyei püspök ö méltóságához intézett oly szellemű kérvény felől, mely által e szeretett honban különvált ruthén status felállítása czéloztatik. Sietünk azért e válságos időben oly nagy horderejű separatisti­­kus — s magát, saját ruthen testvéreinket is megölő irá­nyú — irat ellen nyilatkozni, annál is inkább, minthogy a fent nevezett lelkész urak által tartott gyűlésre négy-öt papon kívül sem a huszti ruthén esperesség úgynevezett értelmisége, sem általában a nép, mely­nek nyugodt, s minden viszketeg nélküli érzületét, mint tisztviselők jobban ismerjük az azok nevében feltolakodott nyilatkozóknál, nemcsak meg nem hiva­tott, de átalában arról legkisebb tudomása sincs. Mert a máramarosi ruthen nép a jelen nehéz körülmények között, midőn az alkotmányos szabadságnak árnyékát is alig bírjuk,a honatyákat túlkövetelésekkel terhelni,a honárulással csaknem azonosnak tartja. Ellenkezőleg nyugodtan várják a mélyen tisztelt honatyák különb­ség nélkül minden nemzetiségek jogos, a haza integri­tása s az alkotmányos szabadság veszélyeztetése nél­kül érdekeltek­ gondoskodását. Kelt Huszton, jul 24 1861. Kutka Elek, megyei főorvos. Voloscsuk Dallos János, nagyágh. kerületi szolgabiró. — Nyegre László, alsójárási szolgabiró. — Szüts János, Huszt város polgármestere. Egressi János, Illyásevich Já­nos, megyei esküdt. Valoscsuk Endre, m. csendbiztos. Egressy Mihály, rendsz. megyei esküdt. A huszti ru­then esperességhez tartozó magyar oroszok.“ — Aradmegye aug. 5-dikén megnyílt bizott­­mányi gyűlésében felolvastatván az országbírónak júl. 23-dikán kelt a haza összes hatóságaihoz intézett körlevele, melynek kíséretében az országgyűlésileg is ajánlott országbírói tanácskozmányi munkálatot a törvénykezés körül ideiglenes szabályzatként leendő hivatalos használat végett megküldi, azt a megye az igazságszolgáltatás közhitel és a magánjogi viszonyok iránti tekintetből, mint „statútumot“ határozta elfo­gadtatni, miután az alkotmányunk legfőbb elvei­nél fogva törvénynek el nem ismerhető. — Álta­lános megütközést idézett elő a helytartóság azon intézménye, mely szerint az, főispánunk utján a megye részéről hozzá intézett megkeresésre, nyujtatnék Arad megye tótváradi járása Ínséggel küzdő népének országos alapból segélyezés , azzal felel, hogy miután a megye a cs. adók behajtásánál a sem­legesség határvonalait messze túllépte (minek­­következtében azon pénztárak, melyekből a kért se­gély adathatnék, üresek), tehát segítsen az ínséggel küzdő népen úgy a­hogy tud. Az intézmény egy­szerűen tudomásul vétetett. — Pozsony és Alyitra megyék osztrák határai mellől tudósítanak minket a tótajku magyar nép pél­dás kitartásáról a katonai adóbehajtás súlya alatt. Legtöbb katonát az elöljárókhoz tesznek, néhol csak ezekhez tesznek. Egbel községe a pozsonyi cs. kir. pénzügyigazgatósághoz folyamodván az adóbehajtás elhalasztásáért, épen azért mindjárt katonát kapott. A nép itt is jól tartja magát. — Balassa-fiyarm­aton jul. 27-dikétől aug. 3-dikáig 300 vadász tanyázott; az utóbbi napon, az adóbehajtás ideiglenes megszüntetése folytán, eltá­voztak. — Abán — írja tudósítónk —­ de csak a kony­hakerteket — borzasztó jégverés érte. Jul. 30-dikán egy csapat fináncz és félszázad vasas jelent meg s el­foglald a ref. templomot, honnan az imádkozó nép ré­mülve vonult el. Küldetésük volt a dohány kiszedése a kertekből, a lovasságé pedig ott, hol nagyobb do­hányültetvények voltak, rohamra vezényeltetve ös­­­szetiprani. S. K. szolgabirót és esküdtjét K. Sp. Ö-t keresték s 25 bottal fenyegették, a bírót hatan őriz­ték kivont karddal. Egy magyarul tudó emberök azt akarta elhitetni a néppel, hogy ők nem tehetnek a dologrul, a szolgabirót kell okolni, ez adta fel a do­­hányültetőket. Délben a dohányirtó hadjárat Fácz felé indult; kocsikat requiráltak, mert az erélyes es­küdt a katonákkal körülvett bírónak, ezek füle halla­tára, e szóbeli rendeletet adta : kocsikat nem kell adni. — Győr városa hatósága elhatározta, hogy a város kereskedésének emelésére a kis Dunát Gö­­nyöig kikotratja. A költséget, 30,000 frtig, a hazafias vállalatokban mindenkor elöljáró győri takarékpénz­tár előlegezi. A tin­­ócz-szent­ m­­árton­i gyülekezet több tagjának körlevele a horvátokhoz, szerbekhez, oroszokhoz és románokhoz. Drága testvérek! A szt.-mártoni gyűlés jun. 6- és 7-iki határozata értelmében hozzátok fordulunk drága testvérek, s bi­zalmasan és testvéri szeretettel kérünk benneteket, hogy ezen fölszólitásunkat figyelemmel és jó akarat­tal fogadjátok. Mindenek előtt az isteni kegyelemről kell meg­emlékeznünk, mely által a nemzetek örök és szeretet­teljes ura tót törzsünk több férfiát és népét arra buz­­ditá, hogy oly számosan jelenjenek meg nemzeti gyű­lésünkön, és pedig egy kicsiny, de tisztán tótok lakta városka fölszólítására. Ezen körülményt nagyra be­csüljük nem csak azért, mert, mint jól tudjátok, nem­zeti ügyünknek itthon sok és hatalmas ellene van, kik még legártatlanabb nemzeti mozgalmunkat is félremagyarázzák, de azért is, mert nemzetünk részint közönyből, részint elbátortalanítva és elkedvetlenítve nehezen határozza el magát, hogy ily gyű­lésezésre nagy számmal jelenjék meg. Azért azon esetet, hogy a szt.-mártoni gyűlésén népeink sok ezrei megjelen­tek, Isten kegyelmének köszönjük, ki nemzetünket szent nemzeti ügyében ellenállhatlanul föleszmél­­teti. — Továbbá a szláv viszonyosság örömteli érzetével el kell ismernünk és kinyilatkoztatnunk, hogy nektek, drága szláv testvérek, véghetlen hálá­val tartozunk, kik oly férfiasan, vitézül és dicsően álltok, tűrtök és működtök nemzetiségiek mellett. Férfiaitok, nőitek és gyermekeitek 1848 és 49-ben e szent czélra kiontott vére hatalmas hangon kiált tel­jes elégtételért s vitéz harczban elesett, valamint orozva meggyilkolt kedveseitek szellemei kikelnek a a halál mélységeiből; megdicsőitve Isten és emberek előtt, szemetek és szemünk láttára szállnak föl, kik utánok a szivünk legtisztább vérével megpecsételt szláv nemzetiség örökségét átvettük. így tehát, drága testvérek, tartsátok igaznak, mint mi igaznak tartjuk, hogy a mit magatokért tettetek és szenvedtetek, azt tettétek és szenvedtétek értünk is. Mert hiszen épen ebben áll a szláv viszonyosság hite és bizalma, és e hitnek érzetében köszönünk mi nektek s örök hálával vagyunk nektek lekötve. Végre kérünk benneteket, hogy a sz.mártoni gyűlésünkben kimondott a Sz. István koronája alatt élő valamennyi nemzet szabadsági és nemzetiségi jo­gainak solidaritására figyelmeztetek. Mert mi azt tartjuk, hogy a nemzetiségi egyenjogúság nagy és tettleges eszméjének életképességét csak úgy biz­tosítjuk, ha e nagy történelmi együttlétbe mind­­ezen nemzeteket egymást viszonyosan segélyző tévé-

Next