Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)
1861-09-21 / 220. szám
nem volt képes teljesen kielégíteni Magyarország millióinak reményeit s óhaját. Egybegyűlvén az országgyűlés, hazánk nagy többsége, ahhoz nagy reményeket, kötött, s joggal. Nemde a bécsi kormány, átlátva az absolutisticns s központosítási elveinek tarthatlanságát, az october 20-ai patens által pedig nyiltan bevallván botlásait, alkotmányos útra ígért áttérni, visszaadandó a magyar nemzetnek, mit tőle jogtalanul elettek: alaptörvényeit és alkotmányát. Az országgyűlés teendői között a koronázás is emlittetvén, ez pedig egyedül az alkotmány teljes visszaállítása s a hitlevél ennek nyomán történendő kiállítása folytán történhetvén meg, nemde joggal mindenki alkotmányunk s igy tehát az 1848-ki törvények teljes visszaállitását várhatta volna meg, midőn egybe volt gyűlendő a hongyűlés. Az oct. 20-ki patens megjelenésekor, Magyarország népe azonnal felismerte a helyzet nagyszerűségét s válságos voltát, kénytelen itlelvén átlátni, miszerint a hatalom nem a restitutio in integrum , de az odrog utján szándékozik keresztülvinni czéljait. — Az ország, e meggyőződésétől vezéreltetve, felhasználta az oct. 20-ki pátenst arra, hogy a helyhatóságokat nem a patens, de egyedül az 1848-i törvények alapján szervezze, illetőleg helyreállítsa. Nem is cselekedhetett másképen, ha öngyilkossá fajulni vagy teljes tétlenségben megmaradni nem akar. Mennyire helyesen cselekedett a nemzet akkor, mindazok kénytelenek lesznek bevallani, kik elismerik azt, miszerint szeretett hazánk egyedüli fegyveres védpajzsa a „törvény“, s kik elismerik továbbá azt, hogy az egyszer elfoglalt tér minden körülmények között némileg előnyösebb állásba helyezi a foglalót. Egybehivatván az országgyűlés, a nemzet újból ez elvének hódolt, midőn képviselőit, nem a hatalom rendelete,de az országgyülés hozta s király szentesitette 1848-ki törvények értelmében választotta meg. Mint azon alaptörvények értelmében megválasztott képviselő foglalám el tehát helyemet, a mely percztől kezdve tudtam s tudtuk mindnyájan, mik kötelességeink s teendőink : — védeni t. i. a törvényes tért, nem engedve egy hajszálnyit sem alaptörvényeink s 1848-ki alkotmányunk sem betűjéből, sem szelleméből. Az egybegyült képviselők kebelében első kérdés gyanánt az merült fel, vajjon a Budán tartandó országgyűlési megnyitáson részt venni lehet-e vagy nem? — miután az 1848-kir.egyedül Pesten tartandó országgyűlésről szól. A megnyitás egyedül ünnepélyes szertartás jellemével bírván, annak helyéül pedig a királyi palota lévén kiszemelve, — más részről pedig sajnosnak kellett volna tartanom, ha ilyenl s mellékes ok miatt vált volna lehetlenné az országgyűlés várva várt megkezdhetése, nemkülönben e kérdés, a képviselők összesége által nyílt kérdésnek jelentetvén ki:—azok közé tartoztam, kik a megnyitási ünnepélyen jelen valának. Miután előre biztosítva voltunk, hogy országgyűlésünk Pesteni megkezdése s folytatása ellen nem fog támadni ellenvetés. Úgy is jön. Az országgyűlés megnyitásának szertartása után még aznapon, korelnökeink alatt megnyílt Pesten a Museum s Lloydtermekben az 1861-ki pesti országgyűlés, melynek elsőtől utolsóig, minden egyes gyűlése Pesten tartatván, elég lön téve ez irányban a törvényes kelléknek. Az első akadály, amely felmerült, országgyűlésünk kiegészitetlen voltában mutatkozott. Sem Erdély, az 1848-dik évben hozott s szentesitett törvény értelmében, sem Horvátország, sem Fiume meg nem valának híva. E pillanattól fogva átláttuk, hogy törvényhozásra képesek nem vagyunk, mert hozandó törvényeink a rólunk nélkülünk elv szerint, a meg nem jelentetteket nem kötelezhetik, mig másrészről nem volt szabad az egyszer szentesített s gyakorlatilag életbeléptetett törvényeket hallgatag mintegy feladni, örökre kilökvén lábaink alól a törvényesség számunkra egyedül maradandó alapját. Kérdés támadván afelől, mi alakban mondassák ki a képviselőház e meggyőződése, továbbá mi alakban hozassák nyilvánosságra a képviselőház meggyőződése hazánk közjogi, alkotmányos, külhoni, politikai állását s az ország kívánalmait illetőleg, két különböző vélemény támadt az alak ránézve, míg annak beltartalma minden véleménykülönbség nélkül jön megállapítva. Az egyik rész felirat, a másik pedig határozat alakjában s formájában kívánta megtisztelni a nemzetgyűlés ez első nyilatkozatát. Ismeretes, tisztelt választóim és polgártársaim előtt azon hosszú s gyakran érdekes vita, mely e kérdés felett a képviselők házában folyt; ismeretesek azon egymást felváltó szerencsétlen események, melyek e kérdés szőnyegre hozatalát késlelteték s Teleki László nagy hazánkfia halála által megfosztották a határozati alakot pártolókat vezérektől; mind e fájdalmas emlékeket fölelevenítnem nem lehet sem czélom, sem pedig feladatom. A vita végkerctéig, néhány szavazatnyi többségben volt a határozati párt, de a végjelenet lefolyása előtti napok alatt oda fejlődtek a körülmények, miszerint a felirat nyert 3 szavazatnyi többséget. Történt pedig ez, főleg azon oknál fogva, mert egy oly elhatározó lépés, milyen egy határozat hozatala, túlnyomó s nem egynéhány szavazatnyi többséget igényel, egyedül egy ily tekintélyes többség lévén képes megadni e cselekménynek a kellő erőt s nyomatékot. Történt továbbá leginkább azért, mert a külföld majdnem osztatlanul s a belföld értelmiségének nagyrésze a felirati alakot pártfogolta, minélfogva rendkívül nagy felelősség káromlott volna az aránylag csekély többségre. Az első pontban említett nézet, elhunyt vezérünk által is gyakran tolmácsoltatván, s az itt említett, később felmerült körülményeket véve tekintetbe jön megszavazva a képviselőház június 8-án tartott ülésében a felirat. A részletes tárgyalás alkalmával, egyedül a czim s a trónlemondási okmányokat illetőleg lön megváltoztatva az eredeti szöveg, amely változások miként s mi elvből kiindulva történtek, bőven tudva van a nyilvánosság s napi sajtó utján. Váratlanul lepett meg azon hir, miszerint a hongyűlés, ily módon szerkesztett s a két ház elnökei által Bécsbe vitt felirata, felsőbb helyen el nem fogadtatik , a mely eleinte bizonytalanul keringő hir, a junius 30 ki leirat által , csakhamar valóvá jön, a mely leiratban a történt változások, mint a korona méltóságát sértők, helyre igazittatni rendeltetvén, egyszersmind kimondatik, mennyire sajnos, hogy ő ilyen hiányok miatt nem nyilatkozhatok őszintén az országgyűlés feliratában előforduló kérdésekre nézve. E leirat válságos helyzetbe juttatá a képviselők házát, mert azon kérdést támasztá föl, vajjon képes lesz-e a képviselőház, nyugodtan fontolóra véve a körülményeket, elnyomva a méltó felindulást s egyedül politikai belátásnak engedve, áldozatot hozni a haza oltárán. A képviselőház jul. 1-jén tartott gyűlése megfelelt e kérdésre, mert ugyanazon gyűlésben fogadta el egyhangúlag Hunkár Antal indítványára, Deák Ferencz felirati javaslatának eredeti szövegét. A júl. 1-jén egyhangúlag hozott határozat indokolása a következőkben pontosítható egybe. A képviselőház egyik legfőbb feladatának tartotta a külföld előtt bizonytalan s nem eléggé ismeretes közjogi viszonyaink tisztába hozatalát, s ez oknál fogva lehetőleg el kívánt hárítani minden akadályt, mely netalán a hatalom a feliratunkban megemlített kérdésekre való őszinte nyilatkozata elé gördülne. Nem is lehete feladata a képviselőháznak, első megszakítójává válni a lehető békés kiegyenlítésnek,— mi, habár jogilag nem is, de tekintve a külsőségeket, mindenesetre megtörténik, ha az eredeti felirati javaslatot el nem fogadja, eleget tevén még e pontban is ellenei kívánalmainak. Azon véleményárnyalat, mely a czim s a trónlemondási okmányokat illető pont megváltoztatását vitte keresztül, s melyhez tartoztam magam is, — helyén láttam válságos pillanatban meghozni saját meggyőződését áldozatul a közjónak, a mely áldozatot kétszeresen kívánatossá tette az ezekhez hasonló pillanatokban szükséges tömör egység s gyors elhatározás. A nemzetgyűlés jul, 1-én határozata által lerótta kötelességét, mind azon igényekre nézve, melyek e testület irányában akár jogosan, akár nem jogosan, kül- s belföld részéről, egyaránt tétettek. Feszült figyelemmel várja most az egész haza a hatalom részéről történendőket. (Vége következik.) Erdély közjogi viszonya Ausztriához 1848-ig. (Feleletül a „Donau Zig“-nak.) IV. hladágy. A merészségnek rendkívüli mértéke kell ahoz, hogy valaki azt állítsa, hogy a magyarnak, e lovagias, hadverő nemzetnek, mely Petőfiként annyiszor magasra emelte a dicsőség zászlóját, hogy az egész világ láthatta, akár Magyarhonban, akár pedig az egy ideig külön állott Erdélyben nem lett volna saját hadügyének vezetésére döntő befolyása, vagy hogy arról bármikor s bárki más javára lemondott volna. De nem írunk történetet, csak helyre kívánjuk igazítani elleneinknek egész diadali zajjal s a megnyert csata önelégültségével kürtőit, azon állítását, mintha nekünk még csak álmodnunk sem szabadna független hadügyről, mint olyan valamiről, mit legalább az osztrák dynastia mellett nem birtunk. Mindenek előtt vissza kell mennünk azon ősi törvényekre, miket a Leopoldi körlevél egész épségükben, teljes jogerejükben fenntartani ígért és biztositott. A comp. II. R. 1. T. 1. A. 16. p. szerint vezérekké és tisztekké csak hazafiak neveztethetnek, a hadak az alkotmányra s a fejedelem hűségére megesküdni tartoznak, a fejedelem a katonaság száma felett csak az országgal együtt végezhet, sőt a Comp. III. 5. szerint köteleznie kell magát a fejedelemnek, hogy a hadakkal hazánk szabadsága ellen sem maga nem él, sem azokat élni nem engedi. Az Apr. I. B. 4. R. 1. A. alapján a hadzenet és békekötés joga a fejedelmet és az országgyűlést egyenlően illeti;— az Apr. II. 13. szerint a fejedelem csak az ország közreműködése mellett tehet helyőrséget a várakba; az Apr. III. 3. folytán pedig várakat és kastélyokat a véghelyekhez közel az ország consensusa nélkül nem építhet. Több ilyen ma is fenálló törvényt idézhetnénk nemzeti királyaink és fejedelmeink korszakából, de lássuk az osztrák ház alatti időket és újabb törvényeket, mert hiszen elleneink szerint ez azon tér, melyen ebbeli jogunkat — ha volt is — elvesztettük, saját beleegyezésünk s a gyakorlat folytán. — Az 1791. LXIV. t. ez. 2. p. — hogy az ezen korszakbeli egyéb törvényeket ne is említsük — a katona állítás és élelmezés dolgában rendszeres bizottmányt nevez ki, melynek teendői közt emlittetik : „Projectum de numero, dislocatione et provisione Militiae stipendiariae, Planum denique Statutionis Tyronum.“ Az meglehet, mondják ők, de nem az a kérdés súlypontja; ott a Leopoldinum diploma 17. pontjában a „caput germanum“, minél több bizonyíték nem kell arra, hogy az egész erdélyi haderőnek osztrák tisztek alatt kell állani. ■ Erdélynek tehát semmi köze egy önálló hadügyi minisztériumhoz. E diadalmámor tán egyéb mámorokhoz hasonló. Bebizonyítjuk. A Leopoldi körlevél kelésekor Erdélyben csak nemesi felkelő csapatok és idegen segédhadak léteztek. Nagyon csalatkozik az, ki azt hiszi, hogy az említett ,,Caput germanum“ mindkét renden levő katonaságnak egyetemes parancsnoka volt s az országos hadügy élén állott. A német segédhadak többnyire csak téli szálláson voltak benn az országban s ha tavasszal a harcz ismét kitört a török ellen, megint a csatatérre mentek, de sem itthon, sem az ellenség előtt nem állottak a hazai seregek a német tábornok alatt, sőt megfordítva mindkét seregnek fővezére az ország generálisa volt; a székely hadaknak pedig — a Comp. II. 1. 1. 17. szerint — saját főkapitányuk volt. Maga az idézett diploma 7. és 8. pontja az említett ország tábornokát a fejedelmi tanács, azaz a főkormányszék tagjai között számlálja elő, s ezen állomást az addigi gyakorlat szerint biztosítja is. Egy ideig meg is tartatott ezen ígéret, s e fontos hely akadály nélkül be is töltetett. Ilyen ország tábornokai voltak az osztrák ház alatt gr. Bethlen Gergely, ki 1692-ben — tehát a Leop. dipl. kelése után — választatott és megerősittetett, meghalt 1699-ben; továbbá gr. Apor István, ki 1703-ban lett azzá. E felett megczáfolja elleneink állítását épen az erősségül felhozott 17. p. is, hol az mondatik, hogy ama,,caput germanum“ csak a kir. kormányszék mint legfőbb hatóság és az ország generálisával a legfőbb hatóság tagjával, s a hadi osztály főnökével egyetértve, működhetett: „qui reciprocam cum Gubernatore, consilio status, et Generali Milit. Transilvaniae in omnibus negotiis bellicis correspondentiam habiturus.“ Az ország rendei ezen állomásról soha sem mondottak le, sőt annak 1713. óta elmaradt betöltését minden alkalommal sürgették, így 1791-ben fölterjesztetett a választásróli candidatio rect. electio, de siker nélkül. 1794-ben az ország ismét sürgette, de a kormány csak megmaradott vonakodása mellett, ámbár gr. Kollowrát kir. biztos megigérte volt, hogy az okokat, miknél fogva ezen cardinalis hivatal betöltése kívántatik, legfelsőbb tudomásra juttatja. 1809. 1811. és 1837-ben az országgyűlések ismételve választottak ezen helyre, 1837- ben Récsey Ádám altábornok nyervén szótöbbséget — de a kormány a megerősítést mindig halasztotta, miután a hadügy centralisatioja önhatalmúlag már be volt hozva; — az 1841- diki országgyűlésnek tehát nem maradt egyéb hátra, mint ezen törvénysértés ellen jegyzőkönyvileg tiltakozni. Meglehet, mondanak ismét ők, de másként van az, mióta az állandó katonaság behozatott. A hármas könyv I. R. 9. ez. — az Apr. III. r. 19. ez. és a Leopoldi körlevél 14. pontja is csak felkelési katonaságról szólanak, mert az ország folytonosan ragaszkodott a nemesi fölkelés intézményéhez s a nemességnek évenkinti fegyverbeni gyakoroltatását több ízben sürgette, de a kormány azt mindig kijátszta, noha az 1809. május 24 és 1810 sept. 29. kelt leirataiban elismerte — mert akkor a franczia háború miatt épen szüksége volt rá — hogy a nemesség felülése a fejedelmi szék s az alkotmány védelmére szolgál. Elődeink XIV. Lajos franczia király kedvencz intézményének foganatosítását, az állandó hadsereg felállítását huzamos ideig kerülték — épen mint Angolhonban, — annak létesítéséről szóló világos törvényeink ma sincsenek, törvényes hadseregnek mindig csak az említett nemesi fölkelés tekintetett, mit a kolozsvári 1848. III. t.cz. csak az újabb kor igényeihez s a kimondott nagy elvekhez alkalmazott, midőn a nemzetőrséget alkotta. Csak 1742-től fogva több országgyűléseken, jelesen az 1751. 1791. főleg pedig az 1809 és 1810-ikin folytatott számos értekezések s egyezkedések következtében fogadtatott el az állandó katonaság felállítása — az 1809. jegyzőkönyvben olvasható világos kijelentés szerint — mint a kapuszám szerinti felkelés pótléka. A vezérek és tisztek állomásai azonban, a felidézett törvények alapján, visszaköveteltettek a hazafiak számára. Az imént elősorolt országgyűléseken azonban az Erdély részéről kiállítandó katonaság száma iránt teljes megállapodás nem jött létre, de azért a nemzet törvény biztosította jogát az ujonczok koronkénti megajánlására s kiállítására nézve váltig fentartotta és gyakorolta is, ugyanis : A fejedelemnő kérésére 1741-ben 3000 ujonczot adtak az ország rendei. A fejedelem 1792. jul. 4-én kelt kir. leiratában a hadakozás folytatására az országgyűléstől ujonczokat kérvén, többek közt igy ir: „necessarium subsidium in pectoribus fidelium statuum et ordinum repositum esse benigne confidimus, cujus quidem mensuram, modam et quantitatem determinandam, devotioni et generosae indoli statuum et ordinum committimus.“ Ennek következtében megszavazott az országgyűlés 500,000 frt hadisegélyt, 400 lovat és 1500 ujonczot. 1794-ben deczember 14. ismét 2320 ujonczot kért a Felség a rendektől, mire a rendek — az 1795. országgyűlési jegyzőkönyv szerint kijelentették, hogy az erdélyi ezredek felállításakor — az 1742. országos határozat értelmében — magukat a hiányok pótlására nem kötelezték, s ebbeli kötelezettséget most sem vállalnak, hanem az önkénytes toborzást engedik meg, mindamellett a kivánt ujonczokat megadták oly kikötéssel, hogy ezzel maradandó terhet nem vállalnak, s hogy ezt most is csak azért teszik, hogy egyfelől hűségüket bizonyítsák, másfelől pedig jogukat gyakorolják. 1828-ban önkénytes toborzás utján szereztettek meg az ujonczok. 1831-ben törvényhozáson kivül kívánta volna a kormány a 16 évig ki nem egészített erdélyi ezredek legénységét pótolni, de a törvényhatóságok a kir. főkormányszék rendelete ellen hevesen kikeltek s igy el kelle maradnia, mig 1835-ben a Magyarországon már divatozott toborzás hozatott be itt is a 31. 51. és 62. számú gyalog és a 11. számú huszárezred kiegészítésére; miután a katonafogdosás, melyet még az 1751. 15. t.cz. is tilt, mint az emberiséggel, a korszellemmel s a katonáskodás czéljával ellenkező eljárás, tovább fen nem tartathatott. Az 1809-ik évben a sorshuzási mód alapul vételével készült katona-állitási törvényjavaslatot a fejedelem az 1810. sept. 7-iki leirat által néma változtatásokkal ugyan megerősítette, de mielőtt ezen módositások országos tanácskozás alá vétethettek volna , az országgyülés prologáltatott s így ama rendszer életbe nem léphetett. De az erdélyi ezredek létszáma tetemesen leapadott, az önkénytes hadfogadás nem igen eresztett, az alkotmányellenes ujoncszedési kísérletek pedig a törvényhatóságok erélyes magatartásán mindannyiszor megtörtek , a kormánynak tehát nem maradt egyéb hátra, mint az országgyűléshez folyamodni ujonczokért; s igy egyik oka annak, hogy a fejedelem 1834-től kezdve több megszakasztásokkal ismét országgyűléseket kezdett tartani, a fölébredt nemzeti öntudaton kívül — a katonaállitás kérdése volt. Így jött aztán nagy nehezen létre az 1841—43-iki országgyűlésen hozott egyetlen czikk által kinevezett rendszeres bizottmány idevágó munkálata, minek folytán ezen sokat zaklatott ügyet az 1846-iki országgyűlés valahára tisztába hozta. Az 1846—47 XX. t. sz. ugyanis az erdélyi sorezredek kiegészítésére összesen 11,000 ujonetot sorshúzás utján, 8 évi capitulatióval s oly feltétellel adott a kormány rendelkezése alá, hogy az első évben 4000, a következő 7 év alatt pedig egy-egy ezer állittassék ki, mindezek azonban csak az erdélyi ezredekbe soroztassanak s őket idegen ezredekbe áttenni — kivéve a tüzér, árkász és aknász-osztályokat — ne szabadjon; hogy az erdélyi ezredekben a tisztek hazafiak legyenek, s végre, hogy az ujonczok számának a törvényhatóságokrai kivetése a minden évben összeülendő országgyűlés teendője legyen. Quod erat demonstrandum, S . . . . f. Belföld. — Szarvas, sept. 18. Az adóharácsolók eltávozván városunkból, azonnal bizottmányi gyűlés tartatott, melyben határozattá jön, hogy városunk köztiszteletü országgyűlési képviselője s az alsóház alelnöke b. Podmaniczky Frigyes erről távsürgöny által azonnal értesittessék és keressék fel, hogy miután a lég már tiszta, köztünk megjelenni szíveskedjék, mely tudósitás következtében képviselőnk tegnap, azaz f. hó 17-én körünkbe érkezett. Fogadtatása a lehető legünnepélyesebb vola; nem csinált, nem erőszakolt volt itt az öröm, a lelkesedés, de önként a szív mélyéből fakadt az, a miatt, hogy őszintén szeretett képviselőnk, aki nem csak a mi, de az egész haza egyik büszkesége, öröme, reménye, köztünk tölteni pár napot, s a netalán már már csügpedni kezdők szívében villanyzó szavaival uj életet, uj reményt, erőt s türelmet leheljen! . . . A város, — s egyszersmind megye határánál volt a találkozás képviselőnk és a tisztelgők sokasága között. — Az ut egyik felét a — mintegy 50 főből álló — diszes lovas bandérium, a másik oldalát kocsik sokasága foglalá el. A mint a várva várt kedves vendég, városunk birája kíséretében megérkezve, kocsijából kilépett, harsány és szűnni nem akaró „éljenzés“ tölté be a léget, melynek szüntével városi ügyész Jancsovics Pál igen szép és meleg szavakkal üdvözlé a kedves vendéget, melyet ismét hosszas éljenzés követett, s miután erre a megtisztelt rövid, de lelkes szavakkal felelt volna, zajos éljenzés közben megindult a menet; elől a bandérium lovagolt szép rendben, ezt követé a kedves vendég kocsija, s a kocsik hosszú sora zárá be a menetet. A hídfőhöz érve a menet, itt a lelkesült nép éljenzése fogadá, mely a városon végig menve, több pontokon ismételve jön az összecsoportosult géptömegek által. Este mintegy 1öO fáklya kíséretében a városházától több ezerre menő sokaság indult meg a Rákóczi és Kossuth-i. dűlők lelkesítő hangjai mellett a képviselő úr tiszteletére, mely alkalommal köztiszteletű szónokunk Tatay István úr mondott gyönyörű köszönő beszédet az összes választók nevében különösen e tárgyról: „hála neked azért, mit nem tettél, hála azért a mit tettél!“ (legközelebb szolgálok a jeles beszéd szövegével, valamint J. P. elfogadási beszédjével is, ha a lap nagyon is igénybe vett hasábjain azoknak hely adatik *). A szónok szavait lelkesült éljenzés követé, melynek múltával képviselőnk meleg szavakkal köszöné meg a bizalmat s a népnek ragaszkodó szeretetét; végre a szózatot s néphymnust zengedezve s a nemzet jeleslejeit éltetve oszoltunk szét. •• Másnap, azaz ma reggeli 10 órakor népgyülés a városházánál, hol szeretett országgyűlési képviselőnk számot adandó — a különben egész nemzet által ismert és méltányolt képviselő eljárásáról, — az e czélra készített három színű álványra lépett s felolvasó jelentését, s az országgyűlés működésének hat havi történetét, s a történteknek nagyrészbeni indokolását, melynek bevégeztével nyugodtságra, s a jöhető súlyos napok alatti összetartásra intve, kéve a választókat, lelkesült éljenzés között lépett le. Midőn előadása alatt a hon büszkesége Deák Ferencz neve fordult elő, általános „éljen“ hangzott mindannyiszor a nép ezreinek ajkiról! *) Köszönettel vesszük. Szerki