Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)
1861-09-12 / 212. szám
1861 — 1. évfolyam. 212. SZ. Csütörtök September 12. MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA: MEGJELENT I Ujtér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-KIADÓ-HIVATAL sé&hez intézzenek.— A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. Títéráram •* a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR ' J 87' föld3zat- Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. A könyvkereskedőknél 10 mJkrajczáron kaphatók. jEgészévre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. PEST, September 11. Külföldi szemle. Nem csalódtunk, midőn a Constitutionnel tegnapi „revirement“-ját (köpenyforgatását), melyet ma is folytat, oda magyaráztuk, hogy a párisi kormány, a statu quot Rómában egy darabig még fen akarja tartani. Azonban Antonelli válaszára nézve csalódtunk (errare humanum est), midőn azt „előre látható“-nak mondtuk, mert biz azt utójára sem fogjuk látni. A „Journal de Rome“ t. i. kijelenti, hogy a római udvar méltósága alattinak tartja, a Ricasoli-körjegyzék rágalmaira felelni. Természetesen ez a legkönnyebb elutasítási mód, s majdnem egyértelmű azzal a per-patvar-maximával: si fecisti nega! Párisban nagyon sajnálják, hogy a szent szék mindenható minisztere nem válaszol, persze óhajtották volna látni, hogy gázol ki abból a hinárból, melybe Ricasoli taszította, sőt azok a franczia lapok, melyek a bíbornok állítólagos válaszából már részleteket is közöltek, örömest megtennék érte, mit Voltaire, — úgy mondják — elleneivel nem egyszer tett: ezüst csatos, selyemharisnyás czipőjében bement a pocsolyába, s kihúzta őket a sárból, csakhogy szeretetre méltó mafifiával szemek közé nevethessen. Mi a „Constitutionnel“ Pál-fordulását illeti, ennek kulcsa abban rejlik, hogy midőn a Ricasoli sürgönyét „korszakobjépző eseménynek“ mondta, akkor más oldalról volt sugallva — midőn pedig most a baloldalára fordult, akkor egyenesen Thouvenel hitette volt el vele, hogy nem jó neki hanyatt feküdni, mert könnyen hortyog és zavarja a csendesen szunnyadókat, íme egy uj bizonysága azon axiómának, hogy a nagyság nem egyéb , mint fenséges egyszerűség! A franczia kormány nem tágít azon kimondott elvétől, hogy míg Nápoly pacificálva nincs, addig a római kérdést nem lehet sikerrel felvenni, egyátalán pedig nem fogja erőszakkal megoldani : ez egyszerű dolog, hogy ezt a „Constitutionnel“ belátja : ez fenséges dolog, hogy miatta, elhamarkodva ejtett ítéletét megváltoztatja : ez nagy dolog — s ezzel készen van a fentebbi axióma. Egyébiránt hogy a statu quo fentartása Rómában csak ideiglenes lesz, vagy amint mi magunkat tegnap prófétai dühvel kifejeztük „egy darabig még tart“ : ebben sem Brüsselben sem Párisban nem kételkednek, s a „magnum ingenium“ különös találkozásánál fogva, mind a brüsseli, mind a párisi levelező, egy igen magas állású egyén szavaira hivatkoznak, ki Napoleon császár bizalmát birja. Ez igen magas ülésü egyén (Fluellen kapitány szerint mindegy : nagy Sándor,széles Sándor,vagy vastag Sándor), egy salonban, a pápa világi hatalmának elenyésztéről beszélvén, midőn szavai általános csodálkozást gerjesztettek volna, ily megjegyzéssel fordult egy császári kamarás felé (hogy a vállára ütött volna, mint ezt nálunk a tojásba fűlt nagyságok teszik, ezt nem írják) : „barátocskám! szoktassa magát e gondolathoz, mert félév múlva kénytelen lesz a nélkül is hozzászokni. Ugyancsak ilyen salon-causerie, hogy Kisseleff a párisi orosz követ így nyilatkozott egy társaságban : „ha a piemontiak Nápolyt pacificálták, Oroszország kénytelen lesz a savanyu harapáshoz jó képet vágni s az olasz királyságot elismerni.“ S annyival inkább meglepte e nyilatkozat a hallgatókat — írják egyszerre Párisból és Brüsselből — mivel most a párisi és pétervári udvar „faché“-ban) van. A „the Press“ tory lap megmondja az okát is, miért haragusznak egymásra : azért, mert Napóleon császár, XV. Károly svéd királlyal szövetséget kötött Finnland visszafoglalására — elmondja a processust is, ahogy ez véghez fog menni; a finnek előbb hivatkozni fognak az 1809-ki friderikshami tractatusra, mely jogaikat Oroszország ellen biztosítja, aztán suffrage universellet kívánnak, aztán svédország közbeszól; ha az orosz, körmére talál koppintani, a franczia is beléelegyedik stb. — hanem a kedves tory collegának minden hónapban vannak ily revelatiói, amelyek aztán csötörtököt mondanak. Ha valami nagy zajt talált ütni azon távirat, hogy Goyon tbnoknak meg van hagyva, a piemontiakat a római területről fegyverrel is visszaverni: ezért teljesen elnémíthatja a turini kormány hasonló rendelete, mely az olasz parancsnokoknak meghagyja, hogy római területre ne nyomuljanak. Hasonlóképen ha a bourbonok magukat azzal kecsegtetik, hogy Nápolyban van még irántuk rokonszenv, gondoljanak sept. 7-kére, melyet, mint Garibaldi bevonulásának napját, a nápolyiak a legnagyobb ünnepélyességgel ülték meg, együtt éltetve Olaszország szabadítóját Viktor Emánuellel mindenütt! Az Index. sehogy sem tudja összeegyeztetni Ferencz József császár beszédét,melylyel a rajrát adressét fogadta, az esztergomi örökös főispán, herczegprimás ő eminentiája nyilatkozatával, midőn legközelebb a megyegyülést megnyitotta. „Ő felsége — úgymond a belga — legfelsőbb akaratát jelentette ki Magyarország ősi alkotmányának módosítására nézve, ő eminentiája pedig úgy nyilatkozott, hogy mig csak főispáni székét el nem hagyja, azon biztos reményét sem adja fel, hogy Magyarország visszanyeri hagyományos alkotmányát.Az ellentét — folytatja a czikkíró, a két nyilatkozat közt világos, s mutatja, hogy a bécsi kormánynak nagy nehézségeket kell legyőzni, mielőtt czélját eléri — és ha a kényszer szüksége „szűk térre lesz is szorítva“ , ki szabja meg annak határát ? A bécsi kormány nyomásról nyomásra menve, sokkal messzebb ragadtathatik, mint maga is óhajtotta volna!“ A Times Roebuckról és — Magyarországról. Említettük, hogy Roebuck a sheffieldi késes czéh lakomáján mentegetődzött osztrákossága miatt. Beszédét az angol lapok kimerítően közlik és czáfolják. Elmondják azt is, hogy a sheffieldiek egykori kedvencze minden népszerűségét elvesztette, s választói pisszegve s kaczagva hallgatták legutóbbi beszédét. Mi ezúttal a „Times“ ide vonatkozó czikkére szorítkozunk. A „Times“ így szól: „Roebuck úr zavarban van. Az osztrák császárt vette oltalma alá, s íme azt látja, hogy védencze nagyon népszerűtlen, választói előtt. Ezek nem értik, hogy védhet képviselőjük oly kormányt, mely aligha kevésbé kényuralmi, mint az orosz. Erre Roebuck úr azt feleli, hogy már egészen más lett, hogy az osztrák császár félrevezette a kényuralmat s az alkotmányossághoz állt. Csakugyan ezt tette-e a császár? Valamit mindenesetre tett . . . „Roebuck urnak kár a birodalmi tanács és nagybritanniai parlament közti hasonlóság fejtegetésével vesződni. Meglehet, hogy a két ház Bécsben, szakasztott mása a westminsteri két háznak , de nem ez a bökkenő. . . „A legtöbb osztrák koronaország a birodalmi tanács felállítása által először jutott alkotmányos jogokhoz , hogy ne fogadták volna tehát az előnyös ajánlatokat örömmel. Egy ország azonban — valamennyi közül a legnagyobb és legerősebb — más helyzetben volt. Magyarországnak már volt alkotmánya, volt külön parlamentje. Ezen parlament pedig nem akart lemondani. A császár most feloszlatja, azon intéssel, hogy engednie kell s kijelenti abbeli szándékát, hogy az uj alkotmány érvényét — a magyarok minden tiltakozása ellenére — kierőszakolja. Ezen oly önkényes eljárást azzal igazolják, hogy az ősi magyar alkotmányt az 1848-diki felkelés eljátszotta. S itt a pont, amiért Roebuck úrban megbotránkozunk. „Tegyük fel, hogy — bár későn és ellenkedve — azon helyes határozatra szánták el magukat, hogy alkotmányosan fognak kormányozni; tegyük fel, hogy az adott alkotmányt őszintén szabadelvű alapra fektették , még ebből koránsem következik az, hogy eljárásuk Magyarország irányában is helyes. Sőt ellenkezőleg, szívlazitó föltevésnek tartjuk, hogy egy királyság 800 éves alkotmánya, mint valamely városka chartája, népfelkelés által el lehessen játszva. Hisszük azt is, hogy a bécsi kormány eljárása Magyarországban igazolja a magyarok gyanúját, s azt mutatja, hogy az új alkotmányosságnak nincs valami mélyebb alapja. Hiába mondják, hogy a magyarok igen nagy nemzeti fontosságú terv ellen berzenkednek. Meglehet, hogy úgy van, de nekik joguk volt saját érdekeikről gondoskodni. Tudták, hogy alkotmányuk századokon át fennállott, azt pedig teljes lehetetlen volt előre tudni, mily életrevaló és mily tartós lesz a császár alkotmányterve. Ausztriát tehát nem — mint Roebuch úr mondja — azért rójuk meg, mert a kényuralmi kormányzatot alkotmányossal akarja felváltani, de mert új tervezetét igen alkotmányellenes módon akarja foganatosítani. „Alkotmányos fejedelem nem igen mondhatja, hogy egy fölkelés a korona ellen az egész nemzetet megfosztotta ősi jogaitól, mert ha ezen elv szerint okoskodnánk, mai nap egyetlenegy európai államnak sem volna alkotmánya. Nem alkotmányos eljárás, kiszabni egy parlamentnek, hogy mit tegyen; sem az, hogy katonai terrorismussal büntetik tagadó szavazatát. Minthogy pedig mindezen hibákat elkövették, úgy vélekedünk, hogy a magyaroknak csakugyan izgatóknak kellett lenni, hogy inkább ragaszkodtak oly jogokhoz, melyeknek szilárdabb alapjuk van, mint egy uj császári oklevél. „Így áll az ügy a tények tekintetében. Az illőség kérdése még egyszerűbb. Tegyük föl, hogy ha mindent tudnánk, épen annyit lehetne Ausztria, mint Magyarország mellett fölhozni: ez esetben azt mondja érzésünk, hogy Roebuck urnak, elveihez képest, s ily kétes ügyben inkább a nép, mint a fejedelem részére kellett volna állani. Ha egy merev tory kijelentené, hogy a magyarok hálátlansága és bizalmatlansága szenvedhetetlen, azt értenék; Roebuck úr azonban nem erős tory. Bármint forgassuk a kérdést, oly eset van előttünk, melyben a szabadelvű politikus szinte önkénytelenül Magyarországgal tartana, s im előáll egyik leghatárzottabb szabadelvű emberünk — és Ausztriával tart. „Roebuch úr mindent, ami kétes, Ausztria javára magyaráz. Az ostrák kormány még nem rég zsarnoki volt Olaszországban s mindenütt másutt is ; most már igazi alkotmányos kormánynak higyük ; s jóllehet az átalakulás csaknem bűvészi gyorsasággal történt, Roebuck úr mégis minden szavát elhiszi. A császár iránt, kinek udvarában s kabinetjében a kényuralmi elveknek kell meggyökerezve lenni, csupa elnézéssel van; de a magyaroknak, jóllehet mindig derék, bátor faj volt, nem néz el semmit. Meglehet, hogy Roebuck úr egész eddigi politikája azon forró vágyának esett áldozatul, vajha az osztrák császári állam — ellensúlyul Francziaország hatalma ellen— megszilárdulna; de ne csodálkozzék, ha régi barátjai és ismerősei nem követik uj elmélkedéseiben s egy népies jellem ily különös elváltozását meg nem foghatják.“ Belföldi szemle. — Erdélyből írják, hogy az ottani megyék és székek is köszönőleveleket szándékoznak intézni Smolkához. Az erdélyiek azonkívül, mint a „Wanderer“ brassói levelezője értesül, híszkarddal készülnek őt megtisztelni. — Segesvár közönsége is bizalmatlansági szavazatot küldött a szász nemzeti gyűlésben működött képviselőinek, mivel utasításuk ellen cselekedtek. — Kecskemét városa elhatározta, hogy magyar gazdasági intézetet állít (mivel a magyaróvári német); e szándékot azonban a városi pénztár ürességénél fogva csak idővel foganatosítja. A „polgármester“-t Kecskemét is „polgárnagy“-ra változtatta. — Czibakon (Heves megyében), aug. 12-e óta egész 24-ig 120 cserepár és 180 vasasnémet hajtotta az adót valami Kovarets és Vecsegi nevű császári pénzügyi hivatalnokok keze alatt. A tisztek tisztességesen viselték magukat, a közembert meg csak tömni kellett, hogy elfeküdjék. Hanem a szegény népnek a legnagyobb munka idején e tömés is csapás volt. Czibakra T.-Földvárról jöttek, aztán Nagy-Rév felé távoztak, ígérték erősen, írja tudósítónk, hogy majd a jövő negyedévi adóért megint visszajőnek. A m. k. a kanczellária leirata Sz.-Fehérvár sz. k. városa tanácsához. 12702. Legmagasabb tudomásra jutván azon körülmény, hogy Fehérvár városának bizottmánya törvényes hatáskörének félreismerésével minden törvényes függést és engedelmességet megtagadva, az országos kormányszék rendeleteit nem teljesítette, sőt több rendbeli sürgetéseire nem is válaszolt, s már ezen botrányos tette által a magy. kir. helytartó tanácsot kebelbeli tanácsosának Torkos Kálmánnak királyi biztosi minőségbeni kiküldetésére kényszeritette, de még itt sem állapodván meg, ezen felül ő cs. k. Felségének az országgyűlés feloszlatása iránt kétségtelen királyi jogait önhatáskörének félreismerése mellett ellenmondásával megtámadni bátorkodott" s így ez által is megerősítette azon alapos meggyőződést, hogy a városi bizottmány nem a haza javának előmozdítására, hanem annak ellenére, a rendetlenség s fejetlenség terjesztésére törekszik, s állásának kötelességeit és nagy feladatát merően mellőzi; nem maradt egyéb hátra, mint ő cs. apostoli királyi Felsége nevében s legkegyelmesebb parancsánál fogva, a városi bizottmányt feloszlatni, a mint is ezennel végkép feloszlatottnak nyilvánittatik, minden további tárgyalás vagy vitatás az elnökre háramlandó legszorosabb felelet terhe alatt eltiltatik, a magyar kir. helytartó tanács által a város ellen már előbb elrendelt királyi biztosi vizsgálat végett kebeléből kiküldött tanácsosa Torkos Kálmán a városi bizottmány újra alakításáról is, mint királyi biztos legkegyelmesebben felhatalmaztatván, a törvényes rendnek mi módon leendő helyreállítása iránt a magy. kir. helytartó tanács által lévén további utasítással ellátandó. Meghagyatik tehát a jelen bizottmány tagjainak, a város tisztviselőinek s minden rendű lakosainak, hogy a királyi biztos Torkos Kálmán iránta tartozó engedelmességet és tiszteletet a törvényes büntetés terhe alatt megtagadni ne merészeljék és csak önmaguknak tulajdonitsák azt, ha a királyi biztos a neki e végre adott hatalmat felhasználva, a reá mért kötelesség szerint kénytelen lesz ő cs. kir. apostoli Felségének királyi tekintélyét minden áron sértetlenül fentartani. Kelt a birodalmi fővárosban, Bécsben,Ausztriában, iázt.-Mihályhó 8-án, ezernyolczszázhatvanegyedik évben. Gr. Forgách Antal m. k. Rohonczy Ignácz m. k. 0 cs. és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebb parancsára Markovics László m. k. Tisza Kálnton beszéde, melyet Debreczenben aug. 28-kan választóihoz tartott. Tisztelt honfitársaim! Visszatérve, a f. hó 22-én parancsszóval, anyagi erőre támaszkodva, törvényellenesen feloszlatott országgyűlésről, melyen mint Önök képviselője voltam szerencsés részt vehetni, semmit sem óhajtottam annyira mint azt, hogy röviden bár, szólhassak Önökhöz ez országgyűlés menetéről, s beszámolva mintegy tetteimmel, elmondhassam a jelen politikai helyzetre vonatkozó nézeteimet. .Midőn ezelőtt mintegy 5 hónappal megköszöntem Önöknek belém helyezett bizalmukat, — melyért fogadják ezúttal is ismételt köszönetemet; — nem ígértem én azt, nem biztattam azzal senkit, hogy az országgyűlés, melyre menendő valék, valamely közvetlen eredményre fog vezethetni; mert sejtettem akkor, mi ma már teljes bizonyossá vált, hogy ősi alkotmányunk s hazánk törvényes függetlenségének viszszaállitása, igen messze fekszik azon férfiak czélzataitól, kik az osztrák birodalom többi részei — s törvényellenesen bár — de hazánk sorsa fölött is jelenleg határoznak s feladatokul, úgy látszik, a 12 évi absolutismusnak alkotmányos álarczban folytatását tűzték ki. Azt nyilvánítottam én az országgyűlés köteles teendőjének s arra ígértem buzgó közreműködésemet, hogy híven megvédje hazánknak törvényeit, hűtlenül fel ne adja azokat, sőt határozottan követelje azoknak — ide értve az utolsó szentesített, azaz a 48- dikiakat is — életbeléptetését, mielőtt további értekeződésekbe bocsátkoznék, s eredmény nélkül oszoljon el inkább, semhogy a törvények megtagadása s az ez által elkövetett nemzeti öngyilkosság árán vásároljon meg némi eredményt, mely ily áron megszereztetve, üdvnek forrása úgy is soha nem lehetne. Visszatekintve most az országgyűlés folyamára, nyugodt lélekkel merem elmondani, hogy nem csak én részemről teljesítettem, amennyire csekély erőmtől telt, ígéretemet, de teljesítette az országgyűlés is kötelességét; teljesítette pedig oly mérséklettel, de egyszersmind oly szilárdsággal, hogy megnyerte hazánk ügyének kivüt és belöl mindazokat, kik elleneink által tévútra vezetve, addig roszindulattal viseltettek irántunk; mert meggyőzte a világot arról, hogy itt egy oly nemzetről van szó, mely nem a szenvedélyektől elragadtatva, pillanatnyi felhevülésből küzd kormányával, hanem igazságának öntudatában teljes higgadsággal követeli vissza jogait, mely ha a küzdtérről az anyagi erő által leszoríttatik is, egyet sem ad fel törvényes követeléseiből, hanem lelki erejét állítva szemben az erőszak hatalmával, nem megrettenve, de az alkalmas perczet várva, új erők gyűjtésére vonul vissza. Nem szükséges, úgy hiszem, az országgyűlés eljárását bővebben részletezném, miután a napi sajtó folytonosan értesítette mindenről a nemzetet; csak néhány szót akarok ide vonatkozólag mondani. Első teendőnknek ismertük földeríteni hazánk törvényes állását, fel a viszonyt, melyben annak az osztrák örökös tartományokhoz állania kell. Ily czélból készült az első fölirat, mely ellenében e czért a képviselőház egy része, melyhez tartozom én is, egy határozat hozatala által akarta elérni, ezen formát tartva igazán és szorosan törvényesnek; s miután e tekintetben leszavaztatott, egyes módosítványok által igyekezett a törvényes állásunkat egyébként híven kifejtő s a feltételeket, melyek mellett illethet bárkit is az uralkodás hazánkban, tisztán elszámláló feliratnak több erőt kölcsönözni. A felirat, legfelsőbb helyről, állítólagosan ezen módosítványok miatt visszautasittatott, Ő Felsége sajnálkozását fejezvén ki egyúttal a felett, hogy ez által gátolva van abban, hogy a fennforgó nagyfontosságu kérdések felöl óhajtásához képest őszintén nyilatkozhassék. Egy határozatot hozni, hogy a feliraton változtatnunk nem lehet s ezzel véget vetni az országgyűlésnek lett volna akkor legtermészetesebb s az irányunkban gyakorolt példátlan eljárás által elkeserített érzelmeink erre hatalmasan is ösztönöztek. De meg kelle gondolnunk, hogy mivel használunk inkább hazánk szent ügyének s ennek folytán meggyőződnünk afelől, hogy azáltal bizonynyal nem, ha részakaróinkat oly helyzetbe tesszük, hogy valószínűséggel mondhassák, miszerint Ő Felsége a nemzet jogos kivánatait teljesíteni óhajtotta, de ebben a nemzet képviselői által egyenesen meggátoltatott? Elfojtottuk tehát érzelmeinket, s miután különben is jogfeladás nem forgott kérdésben, kitéve magunkat a következetlenség, sőt talán a gyávaság vádjának, elhatároztuk egyhangúlag a feliratnak eredeti alakjában, a kívánt czimzéssel felküldését, hogy így bekövetkezvén az ígért legfelsőbb nyilatkozat, künn és benn győződhessenek meg mindenek: a nemzet lesz-e oka a törvények alapjáni békés kiegyenlítés meghiúsulásának ? Megérkezett nemsokára a válasz; nem fejtegetem minő volt, hiszen mindnyájan ismerjük; most inkább mint valaha hittük mi többen, hogy a határozathozatal ideje megérkezett, de egyetértést erre nézve létrehozni képesek nem valánk, készen a határzati javaslattal vártuk tehát: minő lesz a javaslatba hozandó felirat ? Végre elkészült az, s látva, hogy midőn a leiratot minden pontjaiban fényesen megcáfolja, végén magában foglalja azt is, mit mi határozni óhajtottunk ; látva a ház többségének kitérő véleménynyilatkozatát : nem hallgattuk ugyan el, hogy mindazokat, mik benne foglaltattak, határozat alakjában óhajtottuk volna elmondani; de egyszersmind kinyilatkoztattuk az ama remek munkában kifejtett elvek és foglalt nyilatkozathoz ragaszkodásunkat, s nem akarván az elvek tekintetében nyilvánult nagyszerű egyetértést a forma kérdése miatt megzavarni, nem veszélyeztetni azt, hogy idő adassék a kormánynak, ezen nyilatkozat bármely alakban megtörténhetését meggátolni, elfogadtuk azt egyhangúlag, s igazi lelki örömet éreztem én részemről, ama perczben, mely meggyőzött afelől, hogy bár voltak is közöttünk pártárnyalatok, hazánk törvényeinek, függetlenségének megvédésében mind egyek vagyunk. E nyilatkozat után a feloszlatásra készen kell lennünk, miután nem remélhettük, hogy törvényeink elismertessenek — s pedig csak e kettő között lehetett a kormánynak választása — megtéve tehát — nehogy abban gátoltassunk előlegesen — az eloszlatás ellen óvásunkat, a hazánkban lakó különböző nemzetiségek, a vallások közötti teljes jogegyenlőség s hazánk derék népének érdekeire nézve nyilvánítva meg, mert többet nem tehettünk, a már régebben is történt nyilatkozatokhoz képest átalánosságban nézeteinket: nyugodtan vártuk az eloszlató rendeletet, s miután az megérkezett, erőnek erőt ellene nem szegülhetvén, a teljesített kötelesség érzetével keblünkben, eloszlottunk. Ez, tisztelt honfitársaim, az országgyűlés tetteinek rövid vázlata, melyben még csak azt kell megemlítenem, hogy tekintve a magánosok érdekeinek a törvénykezés megakadása vagy nem egy nyomon gyakoroltatása általi veszélyeztetését, addig, mig irvé-