Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)

1861-09-18 / 217. szám

1801 — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓHIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. 217. sz. V Szerda September 18. MAGYARORSZÁG T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Rsgos példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR!­­Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG 1 oct.—deczemb. 3 havi fo­lyamára ... 5 frt—kr. 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország” kiadó­hivatala. PEST, September 17. Külföldi szemle. Úgy nagyjából közli a „Courrier du dimanche“ a porta körjegyzékét, melyet a montenegrói ügyben külügyi képviselőihez intézett. E jegyzék szerint a portát mindig a legloyálisabb indulat vezérlette, hogy a Montenegróval szomszédos alattvalói közt a békét és nyugalmat biztosítsa; az illedelem és mérséklet legvégső határáig ment leereszkedésében amaz apró fejedelemség iránt, mely számba sem vette a porta jogait és békés szándékát. E tekintetben a határsza­bályozás végett kiküldött európai bizottmány tanúbi­zonyságára hivatkozik. — E bizottmány tagjai — úgymond a török külügyminiszter — meg­­vallhatják (az épen a kérdés : megvallják-e ?), hogy a nyakasság és rész akarat a montenegróiak részén van, kiket csak fegyverrel lehet, ar­ról a mi jobb, meggyőzni. A külügyi képviselőknek ennél fogva meghagyatik, hogy az illető udvarokkal tudassák, miszerint Omer pasának ily értelemben adattak ki az utasítások. A porta — így szól tovább a körjegyzék — a birodalom nyugalmát, a fekete he­gyek szomszédságában lakó alattvalóinak biztonsá­gát, mely a montenegróiak betörése által örökké fe­­nyegettetik, kívánja fentartani, s ily meggyőződésé­ben hivatkozik Európa igazságérzetére, melytől várja, hogy eljárását helyesli. Nagy szó az a „helyeslés“ s csak az a kérdés, minő combinátiói vannak az európai nagy­hatal­maknak Törökország jövőjére nézve, melyeknek használ, s ismét, melyek érdekeit sérti a montene­gróiak fegyverre kelése, mely hatalmak értenek velők egyet és melyek ellenkeznek ? Vajjon a mi a fekete hegyek közt történik, nincs-e szakadatlan lánczolat­­ban az Alpesek alatti eseményekkel ? Orosz- és Fran­­cziaország titokban érlelt harczának kezdete — ez Anglia és Ausztria ellen, vagy a három első nagy hata­lom csöndes megnyugovása az utóbbi fölbomlásában ? Ezek messze vezető kérdések s csupán arról az egyről lehetünk bizonyosak, hogy Európa, a párisi szerződés értelmében méltán kívánhatja Törökországtól,hogy ke­resztyén alattvalói jogos kívánságának eleget tegyen s a barbárságot, az önfentartás ürügye alatt, s az eu­rópai művelődés rovására ne terjes­sze. A másik pont a­mi bizonyosnak látszik, hogyha Omer pasa fegy­verei elégtelenek volnának a feketehegyiek és a szomszéd felkelők megfékezésére s a porta netalán Ausztria beavatkozására számítana, akkor Monte­negró sem marad minden gyámol nélkül s­e volna a kínálkozó pillanat, a keleti és olasz mozgalom kö­zött eddig csak sejtett összeköttetés érvényesítésére. Az események tanúsítani fogják hogy Omer pasa be­törése a fekete hegyek közé , csupán egy több felvo­­násos nagy dráma előjátéka. Itália és Spanyolország közt nem valami szeretetre méltó viszony uralkodik. A madridi olasz követ Tecco úr azon ponton áll, hogy a spanyol kabinettel minden diplomátiai viszonyt megszakítson. Ez elhidegülés oka, hogy az olasz képviselő, a madridi udvartól, a volt nápolyi consulság levéltárának kiadatását kérte, mit a spanyol kormány megtagadott. Tecco úr kívánsága jogos, és az olasz kormánytól nem vehető rész néven, ha madridi képviselőjét vissza­hívja. Mondják, hogy a spanyol kormány a párisi kabinettel sem valami jó lábon áll, és avatottabb kö­rökben tudni vélik, hogy Francziaország nem nagyon idegen az ibériai félsziget egyesítésétől a bragantzi ház alatt , hogy így az utolsó bourbon is, az európai uralkodók sorából kipusztuljon. Napóleon császár Biaritzban a többek közt egy orosz diplomatával is társalgott, ki előtt nem valami hizelgő dolgokat beszélt Itália egysége felöl. Ebből most végtelen confecturákat csinálnak, hanem a­kik csinálják elfelejtik, hogy a császár mindig p­l­á­t­ó­i szerelemmel függött az olasz confederatio esz­méjén, tehát maga is tudta, hogy szerelme tárgyát el nem éri, és hogy orosz diplomatával beszél. A „Patrie“ ismét felmelegíti Szardínia sziget kérdését, a­miért is, a „ Temps,a „Opinione N.“ és a „Constitutionnel,“ viszont a szegény „Patriet“ izzaszt­­ják meg. Szólj igazat, betörik a fejed az igazabbak. A „Nord” a magyar ügyről. Talleyrand­nak szokása volt — úgymond a „Nord“ — a kényesebb ügyekben ügynökeinek adott utasítása mellé, mindig e megjegyzést tenni : „csak ne túlbuzgóság!“ E tanács eszélyességének a jelen körülmények közt legújabb tanúságát leljük a jelen körülmények közt, midőn a magyar kanczellár úr túl­buzgósága, a nemzet szenvedőleges ellenállása szik­láján megtörött. Forgách kanczellár ur ugyanis császá­­ribb akarván lenni magánál a császárnál, s öszponto­­sitóbb Schmerling urnál, a dolgot eredménytele­nül tulüzte. Felforgatni a megyék százados tapaszta­lat által megszilárdult politikai és közigazgatási szer­vezetét ; magát a törvény, sőt törvényhozás helyette­sévé tennie, úgy látszik, csak annyiba került a tisztelt kanczellár urnak, hogy nehány rendeletet aláírjon s néhány kir. biztost kinevezzen. Következőleg rende­letet rendeletre irt alá a császár nevében, azonban a megyék még csak annyira sem méltaták azokat, hogy kihirdessék. A kanczellár türelmetlenségében folyvást osztogatá a megyéket föloszlató rendeleteket, de ezek Magyarországban holt betűkké váltak. A megyék egymásután követik Pest megye példáját és tiltakoz­nak egyszersmind a központi megye bizottmánya fel­­oszlatása és az osztrák kormány önkényes eljárása ellen, mely szerint a törvényes hivatali közegeket ál­lomásaikról elmozdítja. Ezután az erdélyi országgyűlésre tér át a Nord. Az érd. országgyűlés tehát összehivatott,—úgymond — holott ezt az uniótörvény örökre eltörölte. Erdélyből naponként újabb hírek érkeznek, jelenték, hogy osz­trák emissariusok bujtogatják a románlakta vidéke­ket, erőszakosságokra izgatván e népet, hogy általa a többi lakosság terrorizáltatván, remegésében a kor­mány politikája előtt meghajoljon. Azonban bármen­­nyit mesterkedjenek is, az erdélyi országgyűlés csak olyan kisebbség lesz, mint a bécsi Reichsrath. A ma­gyar megyék és székely székek, nem különben a szá­szok egy része nem fognak követet küldeni e gyűlés­re, s az nem fog másból állni, mint románokból, szász hivatalnokokból és a kormány által kinevezett rega­­lista képviselőkből. Belföldi szemle. — A horvát országgyűlés sept. 14-dikei ülé­sében Po­lith indítványa, hogy Ljubissának a birodalmi tanácsban mondott beszédéért jegyzőköny­vileg elismerés nyivánittassék, elvettetett. — A­bau­j megye bizottmánya sept. 12-dikén megnyílt közgyűlésében az országgyűlés eljárását tel­jesen helyeselvén, annak minden tettét magáénak val­lotta. Omolkához és Deákhoz köszönő leveleket intéz a megye. Az állandó törvényszéket a 13-dikai ülésben megalakították. A Szatmár megye legutóbbi bizottmányi köz­gyűléséről rendes levelezőnktől még következő rész­leteket veszünk : Gr. Károlyi György főispánt a gyű­lés előtti estén nagy fáklyás zenével tiszteli meg a megyei közönség, melynek érzelmeit Luby Zsigmond főjegyző tolmácsolá; innen a tisztelgő tömeg a megye­háznál levő országgyűlési képviselők ablakai alá vo­nult, s nekik Rába István szép szónoklata mellett bi­zalmat szavazott. 9-dikén a főispán a gyűlést lelkes beszéddel megnyitván, mig egy részről hazafiui örömét fejezé ki az országgyűlésnek történetileg példátlan egyetértése fölött, fájdalmasan érintő azon szomorú kö­rülményeket is, melynek az ősi alkotmányért oly­an­ odaadással küzdött országgyűlésnek erőszakos eloszla­tását eredményezék. Luby főjegyző méltólag válaszolt a főispáni beszédre, s midőn Ujfalusy Miklós első al­ispán indítványba hozá, hogy miután az országgyűlés megyénk érzelmeit oly hűn képviselé, annak bizalom szavaztassák s a megye jelentse ki, hogy az ország­­gyűlés a haza hálájára érdemesítvén magát, minden cselekvényét kivétel nélkül magáévá teszi, ezen indít­vány egyhangú lelkesedéssel elfogadtatott. Ugyancsak az első alispán a megyei pénztár kedvezőtlen állapo­tát ecsetelvén, jelentéséből a közönség a megyei tisz­tikar előleges tanácskozmányának azon hazafias ha­tározatáról értesült, hogy addig, mig a haza ügye ked­vezőbbre nem fordul, a már különben is hat hónap óta ingyen szolgált megyei tisztikar ezután is minden fizetés nélkül ajánlkozik szolgálni. Ez áldozatkész hon­fiúi nyilatkozatot a nagyszámú közönség által határt nem ismerő örömmel fogadván, elhatároztatott, hogy a megye a rabok és cselédek fentartási költségeit a tiszt­viselők által gyűjtendő szabad ajánlatok útján fogja fedezni, s a császári pénztárnak egy fillérét sem kí­vánja igénybe vétetni. — Kende Kanut indítványára Smolkának köszönő irat határoztatott, melyet legkö­zelebb közlünk.—Aztán a megyének a méhében an­­­nyi fergeteget rejtő „keleti kérdése“ a törvényszék székhelyére nézve fölmerülvén, úgy látszik, hogy a közeledő nehéz napok előérzetében s a közös nyomás alatt az egyetértés angyala szállotta meg a kedélye­ket, mert határozattá jön, hogy a megye két részre osztatván, Szathmárt és Nagy-Károlyban két külön ál­landó törvényszék alakittassék, melynek tagjai meg is választatván, ezek is lemondtak minden fizetésről. A főispán átadván a megye érdemes főjegyző­jének az „Emlékirat“ szerkesztéséért gyülésileg meg­szavazott aranytollat, a főjegyző az egész közönség által lelkesülten üdvözöltetett. Az aranytoll kiállítási költségei következő jelszó alatt : „Nehezek a körül­mények, szegény a közpénztár, gazdag a barátság,“ aláirás utján fedeztettek. Még egy szép példája a hazafiságnak említendő. A helytartótanács a megyei elnyomorodott honvédek fölsegélésére alakult egylet feloszlatását rendelvén, ezen rendelet a bizottmány által tisztelettel félretéte­­tett ugyan, de az egyleti választmány a 3000 ftot ha­ladó tőkét a megyei szükségletek fedezésére még az­nap nagylelkűen fölajánló: „világos bizonyságául an­nak“, úgymond levelezőnk, „hogy a fillérenként gyűj­tött könyöradományokat is szívesen hozzuk áldozatul a megyei municipium megmentésére s fentartására.“ — Győr városa tanácsával, mint a „Győri Közlöny“ben olvassuk, a katonai hatóság egy felsőbb rendeletet közlött, mely meghagyja a katonai parancs­noknak, hogy minden gyülekezetet vagy mulatságot, mely „honvéd“ czime alatt egyesül, katonai erővel oszlasson szét, ha az előleges fölszólitásra azonnal el nem eszi­nek. —Udvarhelyszék sept. 2-dikai bizottmányi gyű­lésében oly határozatokat hozott, melyekért mint ma­gyar polgárok, mint szabadelvű emberek s mint a kö­vetkezetesség barátai egyaránt pirulunk. A „Korunk“ és „Kolozsvári Közlöny“ már ki is mondták méltó kár­­hoztatásukat e gyűlésre, mely úgy látszik, néhány önző és elvtelen ember által kormányoztatja magát. Nem említjük azon határozatot, hogy a polgári és ka­tonai cs. hatóságokkal érintkezni, az úrbéri törvény­székkel s telekhivatallal pedig az érintkezést megszün­tetni határozták; nem azt sem, hogy a cs. pénzügy­­igazgatóságtól a kinált előleg fölvétele iránt — a mit Ugron László alkirálybiró minden teketória nélkül el­fogadtatni kivánt — az intézkedést a főkirálybiróra hagyták; csak azon végzést említjük itt, mely Szé­kely-Udvarhely városára nézve hozatott, s melyet szin­tén az imént említett Ugron László alkirálybiró indít­ványozott. E végzés abból áll, hogy a városnak régi, „nemesi“ renden volt része huzassék vissza a szék­ha­tósága alá, a­minek végrehajtásával az egyik alkirály­biró meg is bízatott. A „K. Közlöny“ következetlennek, hazafiatlan­­nak és veszélyesnek mondja e végzést. „Következet­lennek mondjuk“ — így szól — „a szék ezen határo­zatát azért, mert a szék ősgyülése — midőn nehány nyugtalankodó ott megjelenvén, kérte volna szóval, hogy a szék törvényhatósága rájuk is terjesztetnék ki, ezeket elutasította azon határozattal, hogy nem tartj­a ma­gát j­ogosultnak e tárgyban ha­­t­ár­ozni. Midőn pedig ezek a kir. kormányszékhez folyamodtak a székhez való csatoltatásukért s onnan a szék képviselő bizottmánya véleményadásra szóli­­tatott föl : ezen kormányszéki leiratra f. évi julius vé­gén a széki bizottmány azt válaszolta, hogy mint az ősgyülés kifolyása nem érzi magát illetékes­nek még véleményadásra is. És most egy hónap múlva illetékesnek tartá magát a város felda­rabolását elhatározni! De e határozat hazafiatlan is, mert midőn a haza jelen válságos helyzetében még a különböző fajú lakosoknak is összetartása annyira kívánatos : itt a kicsiny, de tömör székely faj kebelé­ben hintetik el a viszály átkot termő magra. Bizony ezért nagy jutalmat adhatna a „divide et impera“ elvet mindenhol alkalmazni törekvő reactió ! És aztán mily vészteljes egy határozat ez a városra nézve ! E város ugyanis a­miatt, hogy részben a szék, rész­ben a városi tanács hatósága alatt állott régebben, teljességgel nem tudott előhaladni. Hanem miután a városi polgárság közohajánál fogva egy 1818-ban és 1847-ben kötött kölcsönös szerződés alapján 1848-ban és 1849-ben a két hatóság alatti részek egyesültek : azóta az absolutismus nyomása alatt is akkora előhaladást tőt a város, minőt fennállása ideje alatt századokon keresztül sem érhetett el. Mert ezen korszak alatt vásárlotta meg az u. n. vár földjét, mely jóval többe került 40 ezer pengő forintnál; ekkor te­hetett áldozatokat hazafias czélokra is, minők mú­zeum, színházak, akadémia stb. számára tett adomá­nyai ; végre pedig — hogy egyebeket mellőzzünk — most képes oly fizetéseket adni tisztviselőinek, hogy azokért tudományos képzettségű egyéneket is állíthat élére. Mind­erre pedig viszont elégtelen lenne a szét­forgácsolt erő és pénztár , s e­mellett örökös zűrza­var, pörlekedés, viszály fogná követni a szétválást, s lehetlen lenne akkor a jó rend fenntartása. Egyébiránt a város közgyűlése, e nem vélt test­vérietlen határozata által a széknek, nem ejtetett két­ségbe. Hanem az egységhezi törhetlen ragaszkodá­sát rögtön kimondotta; tanácsát — mely ez évben ugyancsak az egység alapján végrehajtott alkotmá­nyos szervezéskor az egyesült polgárság által válasz­tatott — hatóságának tovább is az egész város feletti gyakorlására utasította.Ugron Lázárt, a­ki város szervezésekor a városi gyűlésben az egység mellett szónokolt volt, mostan a város szebb jövőjének alá­­ásására czélzó indítványáért, tiszteletbeli bizottmá­nyi tagságától itéletesen megfosztotta; a széket a rendbontásra irányzott határozatából származható minden szerencsétlenségekért válasziratában felelőssé tette; az elszakittatni határozott rész szervezésév­el megbízott alkirálybirónak hivatalosan tudtul adta, hogy ily szándékkal ne merészelje a város határát átlépni, mert mint közcsendháborira fog tekintetni; ezeken kívül egy az egyesülés történetét, az együtt­­lét áldásos eredményeit és a sept. 2-ki határozat min­den indokait világosan föltáró manifestumot bocsát Magyarország minden törvényhatóságaihoz, nem kí­mélvén azoknak neveit, kiket ezen a város megsem­misítésére irányzott határozatért illet a herostratusi dicsőség; végre pedig a szék megfékezéséért és a vá­ros jogai és egysége fenntartásáért a kormányszékhez s ennek tisztelt elnökéhez, mint városunk tiszteletbeli polgárához, Mártonfi Zsigmond, Solymosi Pál és Czik­­mántori Ferencz személyekben küldöttséget indított­“ Arad megye közgyűlése (sept. 16-án.) Zajosabb, ingerültebb gyűlés aligha folyt le megyei termünkben, mint a mai, s pedig csak egyné­hány román bizottmányi tag vakmerő fellépése miatt, mely a törvény és alkotmány iránti durva ke­­gyeletlenség, s a vakmerőségig menő dacz által, melylyel az történt, közmegütközést s ingerültséget idézett elő a törvény és alkotmány, s az ezekért oly dicsőségesen küzdött országgyűlés minden eljárása iránt határtalan tisztelet- és kegyelettel viseltető me­gyei közönség nagy többségében. Az országgyűlésem jelenet miatt majdnem 5 hó óta nélkülözött főispánunk, Bohus János ő matga, ősi szokás szerint, egy e végre kinevezett küldöttség ál­tal, az elnöki szék elfoglalására meghiva, s azt har­sány éljenek közt elfoglalá. Miután a szokatlanul nagy számmal megjelent bizottmányi tagokat, megyei alkotmányos életünk e legválságosb állapotában a közügyek iránti hazafias érdekeltségükért üdvözölte, s az országgyűlés nagy­szerű küzdelmeinek erkölcsi hatását meleg szavakkal megérintette volna, mely a müvelt világ népeinek ro­­konszenve­ és becsülésében áll, testvéri egység és ki­tartásra buzditja a megye közönségét, mely igazsá­gos ügyünknek mielőbb diadalmat szerzend. Megnyitó szavaira derék főjegyzőnk Nagy Sándor válaszolt, erőteljesen fejezve ki e megye közönségé­nek tántorithatlan ragaszkodását ősi alkotmányunk s szentesitett törvényeink betűjéhez, melyekből utolsó csepp vérünkig soha semmit feladni nem fogunk. Ezután a gyűlés a napi­rendre térve át, miután a szüret kezdetének határnapjául octob. 7-re határoz­tatott meg, olvastatott Pestvármegye levele, melyben a hatalom szavával, szentesitett törvényeinkbe ütkö­­zőleg feloszlatott országgyűlésnek a feloszlatás el­leni óvását magáévá teszi, s annak minden betűjéhez ragaszkodását fejezi ki. A felolvasás után a gyűlés összes tagjai, 8—9 egyén kivételével, egyszerre föláll, s egy szívvel, lé­lekkel hangoztatja: „elfogadjuk.“ A lelkesedés-szü­lte zaj közepette, mintegy 8—9 románból álló tömb fedezete mellől Joanescu Lázár cs. k. d­o­c­t­o­r­a­n­d­u­s áll föl, s románul emel szót. Miután többször úgy nyilatkozott, hogy a megye román lakosai nevében szól, beszéde mindannyiszor tiltakozást idézett fel: „Hol van megbízása?" kérdés, „csak a maga nevében szólhat,“ kiálták közbe. De ő rendületlenül beszélt azok nevében is, kik őt meg nem bizák, s az országgyűlés feloszlatása elleni óvást el nem fogadá. Utána C­s­e­m­e­g­i szólt : „Az ország gyűlésén kivül, mond, csak egyéne­ket, de nemzet-képviselőket nem ismerek. Az országgyűlés nem szorult védelemre. A nem­zet törvényes királya iránti hűségéről a történet fé­nyes lapjai beszélnek, de ép ily­en az alkotmánya és szentesitett törvényeihez is. Ám fogadja el J. ur és hódoljon az önkény parancs­szavának rabszolgaként, mi, mint szabad nemzet, szentesített törvényeinken kívül minden törvénybe ütköző parancs szó ellen til­takozunk, ha azt meg nem gátolhatjuk.“ A másik román szónoknak Román nevű pap­nak felszólalása is arra mutatott, hogy itt rendszeres izgatással van dolgunk. Ő is a román nép elnyomatá­sáról szólt, ő is igaztalan vádakkal illette az ország­gyűlést. Említi, hogy az országgyűlés nem akarta ki­békíteni a nemzetiségeket s vétkes cynismussal mit­­sem akart tudni a nemzetiségi bizottmány munkála­táról. Ő sem járul az óváshoz. Ily nyilatkozatok után fel volt híva T­ö­­r­ö­k Gábor a következő nyilatkozatra : „Sokat hallottam azon hajtogatásokról, melyek Erdélyben történtek, de nem hittem, hogy ez átkos gyom közöttünk is burjánozzék valaha, — fájdalma­san esik tehát R. tisztelendő ur szájából hallani oly szavakat, melyek a szentesitett törvények ellen nyilt hadüzenetet képeznek.“ (Egy pár hang: bujtogatás nem történt sehol). „De igen. Olvastam rendelet­eket, folytatá­sö­rök, melyek a bujtogatásokat megparan­csolták. — Előállíthatnék szemtanukat, kik hittel erősíthetnék, hogy Prodan es­peres, ki Nagy-Enyed egyik fölgyujtója volt, midőn megsebesítve az utcza közepén haldoklóit, e szavakat mondá: „Azt hiszitek, hogy a handbillétek kezeim közt vannak, pedig azokat már Londonba küldtem el.“ Ne menjünk tehát a recriminatiók terére, mert a­ki fölött a világ ítéletet mondana, az bizon­nyal nem a magyar lenne. Hogy lehet rész néven venni, hogy az 1848-ki törvényhozás, a bábeli zűrzavar kikerülése végett, a magyar nyelvet határozta a közigazgatás nyelvéül, — „pro hie et nunc.“ — Tehetett-e akkor rögtön mást, hacsak a törvény­kezést és közigazgatást átmenet nélkül teljesen összezilálni, vagy ép megakasztani nem akarta?

Next