Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)
1861-09-18 / 217. szám
1801 — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓHIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. 217. sz. V Szerda September 18. MAGYARORSZÁG T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadóhivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Rsgos példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR!Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG 1 oct.—deczemb. 3 havi folyamára ... 5 frt—kr. 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország” kiadóhivatala. PEST, September 17. Külföldi szemle. Úgy nagyjából közli a „Courrier du dimanche“ a porta körjegyzékét, melyet a montenegrói ügyben külügyi képviselőihez intézett. E jegyzék szerint a portát mindig a legloyálisabb indulat vezérlette, hogy a Montenegróval szomszédos alattvalói közt a békét és nyugalmat biztosítsa; az illedelem és mérséklet legvégső határáig ment leereszkedésében amaz apró fejedelemség iránt, mely számba sem vette a porta jogait és békés szándékát. E tekintetben a határszabályozás végett kiküldött európai bizottmány tanúbizonyságára hivatkozik. — E bizottmány tagjai — úgymond a török külügyminiszter — megvallhatják (az épen a kérdés : megvallják-e ?), hogy a nyakasság és rész akarat a montenegróiak részén van, kiket csak fegyverrel lehet, arról a mi jobb, meggyőzni. A külügyi képviselőknek ennél fogva meghagyatik, hogy az illető udvarokkal tudassák, miszerint Omer pasának ily értelemben adattak ki az utasítások. A porta — így szól tovább a körjegyzék — a birodalom nyugalmát, a fekete hegyek szomszédságában lakó alattvalóinak biztonságát, mely a montenegróiak betörése által örökké fenyegettetik, kívánja fentartani, s ily meggyőződésében hivatkozik Európa igazságérzetére, melytől várja, hogy eljárását helyesli. Nagy szó az a „helyeslés“ s csak az a kérdés, minő combinátiói vannak az európai nagyhatalmaknak Törökország jövőjére nézve, melyeknek használ, s ismét, melyek érdekeit sérti a montenegróiak fegyverre kelése, mely hatalmak értenek velők egyet és melyek ellenkeznek ? Vajjon a mi a fekete hegyek közt történik, nincs-e szakadatlan lánczolatban az Alpesek alatti eseményekkel ? Orosz- és Francziaország titokban érlelt harczának kezdete — ez Anglia és Ausztria ellen, vagy a három első nagy hatalom csöndes megnyugovása az utóbbi fölbomlásában ? Ezek messze vezető kérdések s csupán arról az egyről lehetünk bizonyosak, hogy Európa, a párisi szerződés értelmében méltán kívánhatja Törökországtól,hogy keresztyén alattvalói jogos kívánságának eleget tegyen s a barbárságot, az önfentartás ürügye alatt, s az európai művelődés rovására ne terjessze. A másik pont ami bizonyosnak látszik, hogyha Omer pasa fegyverei elégtelenek volnának a feketehegyiek és a szomszéd felkelők megfékezésére s a porta netalán Ausztria beavatkozására számítana, akkor Montenegró sem marad minden gyámol nélkül se volna a kínálkozó pillanat, a keleti és olasz mozgalom között eddig csak sejtett összeköttetés érvényesítésére. Az események tanúsítani fogják hogy Omer pasa betörése a fekete hegyek közé , csupán egy több felvonásos nagy dráma előjátéka. Itália és Spanyolország közt nem valami szeretetre méltó viszony uralkodik. A madridi olasz követ Tecco úr azon ponton áll, hogy a spanyol kabinettel minden diplomátiai viszonyt megszakítson. Ez elhidegülés oka, hogy az olasz képviselő, a madridi udvartól, a volt nápolyi consulság levéltárának kiadatását kérte, mit a spanyol kormány megtagadott. Tecco úr kívánsága jogos, és az olasz kormánytól nem vehető rész néven, ha madridi képviselőjét visszahívja. Mondják, hogy a spanyol kormány a párisi kabinettel sem valami jó lábon áll, és avatottabb körökben tudni vélik, hogy Francziaország nem nagyon idegen az ibériai félsziget egyesítésétől a bragantzi ház alatt , hogy így az utolsó bourbon is, az európai uralkodók sorából kipusztuljon. Napóleon császár Biaritzban a többek közt egy orosz diplomatával is társalgott, ki előtt nem valami hizelgő dolgokat beszélt Itália egysége felöl. Ebből most végtelen confecturákat csinálnak, hanem akik csinálják elfelejtik, hogy a császár mindig plátói szerelemmel függött az olasz confederatio eszméjén, tehát maga is tudta, hogy szerelme tárgyát el nem éri, és hogy orosz diplomatával beszél. A „Patrie“ ismét felmelegíti Szardínia sziget kérdését, amiért is, a „ Temps,a „Opinione N.“ és a „Constitutionnel,“ viszont a szegény „Patriet“ izzasztják meg. Szólj igazat, betörik a fejed az igazabbak. A „Nord” a magyar ügyről. Talleyrandnak szokása volt — úgymond a „Nord“ — a kényesebb ügyekben ügynökeinek adott utasítása mellé, mindig e megjegyzést tenni : „csak ne túlbuzgóság!“ E tanács eszélyességének a jelen körülmények közt legújabb tanúságát leljük a jelen körülmények közt, midőn a magyar kanczellár úr túlbuzgósága, a nemzet szenvedőleges ellenállása szikláján megtörött. Forgách kanczellár ur ugyanis császáribb akarván lenni magánál a császárnál, s öszpontositóbb Schmerling urnál, a dolgot eredménytelenül tulüzte. Felforgatni a megyék százados tapasztalat által megszilárdult politikai és közigazgatási szervezetét ; magát a törvény, sőt törvényhozás helyettesévé tennie, úgy látszik, csak annyiba került a tisztelt kanczellár urnak, hogy nehány rendeletet aláírjon s néhány kir. biztost kinevezzen. Következőleg rendeletet rendeletre irt alá a császár nevében, azonban a megyék még csak annyira sem méltaták azokat, hogy kihirdessék. A kanczellár türelmetlenségében folyvást osztogatá a megyéket föloszlató rendeleteket, de ezek Magyarországban holt betűkké váltak. A megyék egymásután követik Pest megye példáját és tiltakoznak egyszersmind a központi megye bizottmánya feloszlatása és az osztrák kormány önkényes eljárása ellen, mely szerint a törvényes hivatali közegeket állomásaikról elmozdítja. Ezután az erdélyi országgyűlésre tér át a Nord. Az érd. országgyűlés tehát összehivatott,—úgymond — holott ezt az uniótörvény örökre eltörölte. Erdélyből naponként újabb hírek érkeznek, jelenték, hogy osztrák emissariusok bujtogatják a románlakta vidékeket, erőszakosságokra izgatván e népet, hogy általa a többi lakosság terrorizáltatván, remegésében a kormány politikája előtt meghajoljon. Azonban bármennyit mesterkedjenek is, az erdélyi országgyűlés csak olyan kisebbség lesz, mint a bécsi Reichsrath. A magyar megyék és székely székek, nem különben a szászok egy része nem fognak követet küldeni e gyűlésre, s az nem fog másból állni, mint románokból, szász hivatalnokokból és a kormány által kinevezett regalista képviselőkből. Belföldi szemle. — A horvát országgyűlés sept. 14-dikei ülésében Polith indítványa, hogy Ljubissának a birodalmi tanácsban mondott beszédéért jegyzőkönyvileg elismerés nyivánittassék, elvettetett. — Abauj megye bizottmánya sept. 12-dikén megnyílt közgyűlésében az országgyűlés eljárását teljesen helyeselvén, annak minden tettét magáénak vallotta. Omolkához és Deákhoz köszönő leveleket intéz a megye. Az állandó törvényszéket a 13-dikai ülésben megalakították. A Szatmár megye legutóbbi bizottmányi közgyűléséről rendes levelezőnktől még következő részleteket veszünk : Gr. Károlyi György főispánt a gyűlés előtti estén nagy fáklyás zenével tiszteli meg a megyei közönség, melynek érzelmeit Luby Zsigmond főjegyző tolmácsolá; innen a tisztelgő tömeg a megyeháznál levő országgyűlési képviselők ablakai alá vonult, s nekik Rába István szép szónoklata mellett bizalmat szavazott. 9-dikén a főispán a gyűlést lelkes beszéddel megnyitván, mig egy részről hazafiui örömét fejezé ki az országgyűlésnek történetileg példátlan egyetértése fölött, fájdalmasan érintő azon szomorú körülményeket is, melynek az ősi alkotmányért olyan odaadással küzdött országgyűlésnek erőszakos eloszlatását eredményezék. Luby főjegyző méltólag válaszolt a főispáni beszédre, s midőn Ujfalusy Miklós első alispán indítványba hozá, hogy miután az országgyűlés megyénk érzelmeit oly hűn képviselé, annak bizalom szavaztassák s a megye jelentse ki, hogy az országgyűlés a haza hálájára érdemesítvén magát, minden cselekvényét kivétel nélkül magáévá teszi, ezen indítvány egyhangú lelkesedéssel elfogadtatott. Ugyancsak az első alispán a megyei pénztár kedvezőtlen állapotát ecsetelvén, jelentéséből a közönség a megyei tisztikar előleges tanácskozmányának azon hazafias határozatáról értesült, hogy addig, mig a haza ügye kedvezőbbre nem fordul, a már különben is hat hónap óta ingyen szolgált megyei tisztikar ezután is minden fizetés nélkül ajánlkozik szolgálni. Ez áldozatkész honfiúi nyilatkozatot a nagyszámú közönség által határt nem ismerő örömmel fogadván, elhatároztatott, hogy a megye a rabok és cselédek fentartási költségeit a tisztviselők által gyűjtendő szabad ajánlatok útján fogja fedezni, s a császári pénztárnak egy fillérét sem kívánja igénybe vétetni. — Kende Kanut indítványára Smolkának köszönő irat határoztatott, melyet legközelebb közlünk.—Aztán a megyének a méhében annyi fergeteget rejtő „keleti kérdése“ a törvényszék székhelyére nézve fölmerülvén, úgy látszik, hogy a közeledő nehéz napok előérzetében s a közös nyomás alatt az egyetértés angyala szállotta meg a kedélyeket, mert határozattá jön, hogy a megye két részre osztatván, Szathmárt és Nagy-Károlyban két külön állandó törvényszék alakittassék, melynek tagjai meg is választatván, ezek is lemondtak minden fizetésről. A főispán átadván a megye érdemes főjegyzőjének az „Emlékirat“ szerkesztéséért gyülésileg megszavazott aranytollat, a főjegyző az egész közönség által lelkesülten üdvözöltetett. Az aranytoll kiállítási költségei következő jelszó alatt : „Nehezek a körülmények, szegény a közpénztár, gazdag a barátság,“ aláirás utján fedeztettek. Még egy szép példája a hazafiságnak említendő. A helytartótanács a megyei elnyomorodott honvédek fölsegélésére alakult egylet feloszlatását rendelvén, ezen rendelet a bizottmány által tisztelettel félretétetett ugyan, de az egyleti választmány a 3000 ftot haladó tőkét a megyei szükségletek fedezésére még aznap nagylelkűen fölajánló: „világos bizonyságául annak“, úgymond levelezőnk, „hogy a fillérenként gyűjtött könyöradományokat is szívesen hozzuk áldozatul a megyei municipium megmentésére s fentartására.“ — Győr városa tanácsával, mint a „Győri Közlöny“ben olvassuk, a katonai hatóság egy felsőbb rendeletet közlött, mely meghagyja a katonai parancsnoknak, hogy minden gyülekezetet vagy mulatságot, mely „honvéd“ czime alatt egyesül, katonai erővel oszlasson szét, ha az előleges fölszólitásra azonnal el nem eszinek. —Udvarhelyszék sept. 2-dikai bizottmányi gyűlésében oly határozatokat hozott, melyekért mint magyar polgárok, mint szabadelvű emberek s mint a következetesség barátai egyaránt pirulunk. A „Korunk“ és „Kolozsvári Közlöny“ már ki is mondták méltó kárhoztatásukat e gyűlésre, mely úgy látszik, néhány önző és elvtelen ember által kormányoztatja magát. Nem említjük azon határozatot, hogy a polgári és katonai cs. hatóságokkal érintkezni, az úrbéri törvényszékkel s telekhivatallal pedig az érintkezést megszüntetni határozták; nem azt sem, hogy a cs. pénzügyigazgatóságtól a kinált előleg fölvétele iránt — a mit Ugron László alkirálybiró minden teketória nélkül elfogadtatni kivánt — az intézkedést a főkirálybiróra hagyták; csak azon végzést említjük itt, mely Székely-Udvarhely városára nézve hozatott, s melyet szintén az imént említett Ugron László alkirálybiró indítványozott. E végzés abból áll, hogy a városnak régi, „nemesi“ renden volt része huzassék vissza a székhatósága alá, aminek végrehajtásával az egyik alkirálybiró meg is bízatott. A „K. Közlöny“ következetlennek, hazafiatlannak és veszélyesnek mondja e végzést. „Következetlennek mondjuk“ — így szól — „a szék ezen határozatát azért, mert a szék ősgyülése — midőn nehány nyugtalankodó ott megjelenvén, kérte volna szóval, hogy a szék törvényhatósága rájuk is terjesztetnék ki, ezeket elutasította azon határozattal, hogy nem tartja magát jogosultnak e tárgyban határozni. Midőn pedig ezek a kir. kormányszékhez folyamodtak a székhez való csatoltatásukért s onnan a szék képviselő bizottmánya véleményadásra szólitatott föl : ezen kormányszéki leiratra f. évi julius végén a széki bizottmány azt válaszolta, hogy mint az ősgyülés kifolyása nem érzi magát illetékesnek még véleményadásra is. És most egy hónap múlva illetékesnek tartá magát a város feldarabolását elhatározni! De e határozat hazafiatlan is, mert midőn a haza jelen válságos helyzetében még a különböző fajú lakosoknak is összetartása annyira kívánatos : itt a kicsiny, de tömör székely faj kebelében hintetik el a viszály átkot termő magra. Bizony ezért nagy jutalmat adhatna a „divide et impera“ elvet mindenhol alkalmazni törekvő reactió ! És aztán mily vészteljes egy határozat ez a városra nézve ! E város ugyanis amiatt, hogy részben a szék, részben a városi tanács hatósága alatt állott régebben, teljességgel nem tudott előhaladni. Hanem miután a városi polgárság közohajánál fogva egy 1818-ban és 1847-ben kötött kölcsönös szerződés alapján 1848-ban és 1849-ben a két hatóság alatti részek egyesültek : azóta az absolutismus nyomása alatt is akkora előhaladást tőt a város, minőt fennállása ideje alatt századokon keresztül sem érhetett el. Mert ezen korszak alatt vásárlotta meg az u. n. vár földjét, mely jóval többe került 40 ezer pengő forintnál; ekkor tehetett áldozatokat hazafias czélokra is, minők múzeum, színházak, akadémia stb. számára tett adományai ; végre pedig — hogy egyebeket mellőzzünk — most képes oly fizetéseket adni tisztviselőinek, hogy azokért tudományos képzettségű egyéneket is állíthat élére. Minderre pedig viszont elégtelen lenne a szétforgácsolt erő és pénztár , s emellett örökös zűrzavar, pörlekedés, viszály fogná követni a szétválást, s lehetlen lenne akkor a jó rend fenntartása. Egyébiránt a város közgyűlése, e nem vélt testvérietlen határozata által a széknek, nem ejtetett kétségbe. Hanem az egységhezi törhetlen ragaszkodását rögtön kimondotta; tanácsát — mely ez évben ugyancsak az egység alapján végrehajtott alkotmányos szervezéskor az egyesült polgárság által választatott — hatóságának tovább is az egész város feletti gyakorlására utasította.Ugron Lázárt, aki város szervezésekor a városi gyűlésben az egység mellett szónokolt volt, mostan a város szebb jövőjének aláásására czélzó indítványáért, tiszteletbeli bizottmányi tagságától itéletesen megfosztotta; a széket a rendbontásra irányzott határozatából származható minden szerencsétlenségekért válasziratában felelőssé tette; az elszakittatni határozott rész szervezésével megbízott alkirálybirónak hivatalosan tudtul adta, hogy ily szándékkal ne merészelje a város határát átlépni, mert mint közcsendháborira fog tekintetni; ezeken kívül egy az egyesülés történetét, az együttlét áldásos eredményeit és a sept. 2-ki határozat minden indokait világosan föltáró manifestumot bocsát Magyarország minden törvényhatóságaihoz, nem kímélvén azoknak neveit, kiket ezen a város megsemmisítésére irányzott határozatért illet a herostratusi dicsőség; végre pedig a szék megfékezéséért és a város jogai és egysége fenntartásáért a kormányszékhez s ennek tisztelt elnökéhez, mint városunk tiszteletbeli polgárához, Mártonfi Zsigmond, Solymosi Pál és Czikmántori Ferencz személyekben küldöttséget indított“ Arad megye közgyűlése (sept. 16-án.) Zajosabb, ingerültebb gyűlés aligha folyt le megyei termünkben, mint a mai, s pedig csak egynéhány román bizottmányi tag vakmerő fellépése miatt, mely a törvény és alkotmány iránti durva kegyeletlenség, s a vakmerőségig menő dacz által, melylyel az történt, közmegütközést s ingerültséget idézett elő a törvény és alkotmány, s az ezekért oly dicsőségesen küzdött országgyűlés minden eljárása iránt határtalan tisztelet- és kegyelettel viseltető megyei közönség nagy többségében. Az országgyűlésem jelenet miatt majdnem 5 hó óta nélkülözött főispánunk, Bohus János ő matga, ősi szokás szerint, egy e végre kinevezett küldöttség által, az elnöki szék elfoglalására meghiva, s azt harsány éljenek közt elfoglalá. Miután a szokatlanul nagy számmal megjelent bizottmányi tagokat, megyei alkotmányos életünk e legválságosb állapotában a közügyek iránti hazafias érdekeltségükért üdvözölte, s az országgyűlés nagyszerű küzdelmeinek erkölcsi hatását meleg szavakkal megérintette volna, mely a müvelt világ népeinek rokonszenve és becsülésében áll, testvéri egység és kitartásra buzditja a megye közönségét, mely igazságos ügyünknek mielőbb diadalmat szerzend. Megnyitó szavaira derék főjegyzőnk Nagy Sándor válaszolt, erőteljesen fejezve ki e megye közönségének tántorithatlan ragaszkodását ősi alkotmányunk s szentesitett törvényeink betűjéhez, melyekből utolsó csepp vérünkig soha semmit feladni nem fogunk. Ezután a gyűlés a napirendre térve át, miután a szüret kezdetének határnapjául octob. 7-re határoztatott meg, olvastatott Pestvármegye levele, melyben a hatalom szavával, szentesitett törvényeinkbe ütközőleg feloszlatott országgyűlésnek a feloszlatás elleni óvását magáévá teszi, s annak minden betűjéhez ragaszkodását fejezi ki. A felolvasás után a gyűlés összes tagjai, 8—9 egyén kivételével, egyszerre föláll, s egy szívvel, lélekkel hangoztatja: „elfogadjuk.“ A lelkesedés-szülte zaj közepette, mintegy 8—9 románból álló tömb fedezete mellől Joanescu Lázár cs. k. doctorandus áll föl, s románul emel szót. Miután többször úgy nyilatkozott, hogy a megye román lakosai nevében szól, beszéde mindannyiszor tiltakozást idézett fel: „Hol van megbízása?" kérdés, „csak a maga nevében szólhat,“ kiálták közbe. De ő rendületlenül beszélt azok nevében is, kik őt meg nem bizák, s az országgyűlés feloszlatása elleni óvást el nem fogadá. Utána Csemegi szólt : „Az ország gyűlésén kivül, mond, csak egyéneket, de nemzet-képviselőket nem ismerek. Az országgyűlés nem szorult védelemre. A nemzet törvényes királya iránti hűségéről a történet fényes lapjai beszélnek, de ép ilyen az alkotmánya és szentesitett törvényeihez is. Ám fogadja el J. ur és hódoljon az önkény parancsszavának rabszolgaként, mi, mint szabad nemzet, szentesített törvényeinken kívül minden törvénybe ütköző parancs szó ellen tiltakozunk, ha azt meg nem gátolhatjuk.“ A másik román szónoknak Román nevű papnak felszólalása is arra mutatott, hogy itt rendszeres izgatással van dolgunk. Ő is a román nép elnyomatásáról szólt, ő is igaztalan vádakkal illette az országgyűlést. Említi, hogy az országgyűlés nem akarta kibékíteni a nemzetiségeket s vétkes cynismussal mitsem akart tudni a nemzetiségi bizottmány munkálatáról. Ő sem járul az óváshoz. Ily nyilatkozatok után fel volt híva Török Gábor a következő nyilatkozatra : „Sokat hallottam azon hajtogatásokról, melyek Erdélyben történtek, de nem hittem, hogy ez átkos gyom közöttünk is burjánozzék valaha, — fájdalmasan esik tehát R. tisztelendő ur szájából hallani oly szavakat, melyek a szentesitett törvények ellen nyilt hadüzenetet képeznek.“ (Egy pár hang: bujtogatás nem történt sehol). „De igen. Olvastam rendeleteket, folytatásörök, melyek a bujtogatásokat megparancsolták. — Előállíthatnék szemtanukat, kik hittel erősíthetnék, hogy Prodan esperes, ki Nagy-Enyed egyik fölgyujtója volt, midőn megsebesítve az utcza közepén haldoklóit, e szavakat mondá: „Azt hiszitek, hogy a handbillétek kezeim közt vannak, pedig azokat már Londonba küldtem el.“ Ne menjünk tehát a recriminatiók terére, mert aki fölött a világ ítéletet mondana, az bizonnyal nem a magyar lenne. Hogy lehet rész néven venni, hogy az 1848-ki törvényhozás, a bábeli zűrzavar kikerülése végett, a magyar nyelvet határozta a közigazgatás nyelvéül, — „pro hie et nunc.“ — Tehetett-e akkor rögtön mást, hacsak a törvénykezést és közigazgatást átmenet nélkül teljesen összezilálni, vagy ép megakasztani nem akarta?