Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)

1861-09-19 / 218. szám

1861 — I. évfolyam. 218. sz. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. F.jrge» példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 ó­jára­<záron kaphatók. CAiUÜrföL September 19. MAGYARORSZÁG MBUJELEtí ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. Előfizetést nyitunk .MAGYARORSZÁG 4 oct.—deczemb. 3 havi fo­lyamára ... 5 frt—kr. 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 86 „ A „Magyarország;** kiadó hivatala. Jegyzőkönyvi kivonat Szatmármegye bizottmányának sept. 9-kén tartott közgyűléséből. Első alispán Ujfalusy Miklós reményét fejezvén ki, hogy a megyei bizottmány az idő rendkívüliségé­­nek fogja tulajdonítani, ha a szokásos megyei gya­korlattól eltérve, a­helyett, hogy a múlt gyűlés óta történt eseményeket sorolná fel, s a megye állapotát tükrözné visszajelentésében, indítványozza, miszerint történetünkben nagyobb horderejű alig létezett, s tör­vény ellenére szétoszlatott országgyűlésünk minden cselekvényeit e megye közhatósága is vallja magáé­nak, s jegyzőkönyvileg nyilatkoztassa ki, hogy az 1861-iki országgyűlés magát a nemzet hálájára mél­tóvá tette. Midőn Szatmármegye az 1861-ik ország­gyűlés minden cselekvényei sajátjává vallását egy­hangúlag követelő óhajtásnak engedelmeskedik, azon Werbőczi hármas könyvében felállított alapigazságnak hódol, mely kutforrása minden alkotmányos szabad kormányzatnak, „a nép szava Isten szava.“ Azért Szatmármegye a nemzetgyűlés alsó- és felső­házának minden cselekvényeit sajátjának fo­gadja és vallja. S midőn Szatmármegye a közakarat hála-nyil­­vánitásának hatóságilag kifejezést ad, azon hazafiui szent kötelességnek tesz eleget, melylyel a nemzet választottainak kifejezendő hálájával a történelmi igazságnak s az utókornak tartozik. Azért Szatmármegye jegyzőkönyvileg kijelenti, hogy az 1861-ik országgyűlés a nemzet hálájára tette magát érdemessé. Kelt N.-Károlyban az 1861. sept. 9-én folytatva tartott közgyűléséből. Jegyzette: L­u­b­y Zsigmond, Szatmármegye főjegyzője. zetünknek, melynek fájdalmaiban oly nemesen oszta­­kozott s jogaiért oly bátran síkra szállt, a világ előtt ezennel nyíltan bevallott hálás elismerésében. A kik egyébiránt mély tisztelettel maradtunk Miskolczon 1861-ik évi sept. 10. tartott közgyűlé­sünkből. Miskolcz város közönsége. FEST, September 18. Külföldi szemle. A „Constitutionnel“ válasza a „Patrie“ azon állítására, hogy Francziaország területi biztosítást kí­ván Itáliától Róma odahagyásáért, a politikai körök­ben élénk figyelmet gerjesztett. Az erély és szabatos­ság, mel­lyel magát a félhivatalos lap kifejezi, ma­gában véve már nagy hatást tön, még érdekesebbé lett vala pedig az által, hogy a czikk szavai alatt Persigny sugallatát sejtik, ki az olasz egységnek test­tel lélekkel barátja. Miket a Constitutionnel elmond: nem új dolgok, egyes pontok többször megfordultak az olvasó előtt, csakhogy külön külön — a félhivatalos lap most csak össze és kereken kimondta, oly egyenességgel, mintha csak a kormány programmja volna. Ily bátor beval­lását a párisi cabinet összes szándékainak — az olasz ügyet illetőleg — még nem olvastuk, legalább fél­­hi­vatalosan nem. „Francziaország — úgymond a Constitutionnel — nem kíván Olaszországból egy talpalatnyi földet sem, érdeke nem más , mint Itáliáé; akarja a pápa biztonságát, szellemi hatalmának függetlenségét s hogy az olasz egység műve befejez­te­s­­s­é­k. A­mi nehézség a belügyekben szerencsétlen­ségre előfordult, azt az olaszok tiszte megoldani; de ha Ausztria a pillanatnyi restaurátiót megkísértené, s a Minero és Pó vizeket át szándékoznék lépni, Francziaország kötelessége az Alpeseken átkelni s bi­zonyosak vagyunk benne, hogy e köte­lességét teljesiti.“ E fontos szavak: ismétlése azon ünnepélyes ki­fejezéseknek, melyeket a párisi kormány, a varsói ta­lálkozás alkalmával, az ott egybegyű­lt három fejede­lem tudomására hozott. Hogy vezérczikk alakjában most föleleveníttetnek, oka fenyegetés vagy óvaintés lesz Ausztria ellen. Á­ltalában a „Constitutionnel“ czikke nem kevésbé van Anglia megnyugtatására szá­mítva, mint szól legközelebb a bécsi cabinetnek, és közvetve mindazon kormányoknak,melyek a franczia­­olasz politikát félreismernék, írják, hogy a „Pays“ is tegnap Persigny gróftól vett volna sugallatot, ugyanazon „Pays,“ mely ma a montenegrói mozgalomnak szentel egy vezérczikket s benne vitatja, hogy Bosznia és Herczegovinának régi és természetes vágya, a szerb és montenegrói szlá­vokhoz csatlakozni s ez az ügy nem is fog elébb meg­oldatni, mig e keresztyén alattvalók kívánságai, ha mindjárt az európai egyensúly módosulásával is, ki nem elégitetnek, mire a porta — mint magunk is tegnap megjegyeztük — a párisi szerződés értelmében tekintettel lenni tartozik. Mint speciális körülményt hozzuk fel, hogy a Pays és Constitutionnel, különböző tárgyú, de egy czélra törekvő czikkei ily egy időben jelennek meg, mintegy bizonyítani akarva, hogy ha a keleti kérdés és olasz ügy közt nem is tenger alatti, legalább félhivatalos összeköttetés van. A „Journe des Debats“ genuai levelezője sze­rint, Garibaldi, Viktor Emanuel elhatározásától füg­gesztette fel: elfogadja-e Lincoln seregei felett a fő­parancsnokságot vagy nem ? Magán levelet is irt e czélból a királyhoz, ki ha azt találja felelni, hogy : „igen“, a nép hőse nem késik a 13 csillagu zászlót ke­zébe ragadni, ki a szabadság ügyében soha nem ha­bozott. A nemes szivü levelező hozzáteszi, hogy az olaszok á átalában a nép mindenütt kétségbe esik, ha Victor Emanuel Olaszország kardját kezéből ki ta­lálja adni. Úgy véljük, az a távirat későbbi, mely Ga­ribaldi maradásáról tudósít, mint a genuai levelező értesítése. A franczia lapok elhalmozzák magas­ztalással Sehwerin porosz minisztert, hogy a választási módot, s egyúttal a községi szabadságot ki akarja terjeszteni, mely eddig csak a nemességnek és nagyobb vagyon­nak kedvezett. Hogy a bécsi, ránk odtrogált censust azok a francziák nem csodálják, pedig ráillik ám a Horatius verse : „lófejet emberi nyakra!“ —ez pedig csudálni való­­nek mondja, s az országgyűlést fölszólítja, hogy vég­zéseit fölterjesztés alakjában küldje föl. S­t­o­j­a­n­o­­vics erre előadja, hogy az országgyűlés mért sür­gette a határvidékiek visszahívását, mert különben nem tanácskozhatik a fölirat fölött; kimondta az or­szággyűlés elvileg azt is, hogy a közjogi kérdések még nincsenek eligazítva, s a határvidékieknek en­nélfogva is jelen kellene lenni. Kimutatja továbbá a szónok, hogy ö Flge, mint koronázatlan király, az or­szággyűlés végzéseit nem is szentesítheti s kir. elő­terjesztésekre mindenkor föliratban szokás felelni. Meg van győződve egyébiránt, hogy sem fölterjesztés, sem fölirat nem fog használni. Indítványozza, hogy a már elhatározott föliratot terjes­szék föl, a határvidéki képviselők vissza nem hívása ellen ünnepélyesen til­takozzanak, a föliratot azonnal tárgyalják, a legutóbbi leiratra pedig külön feleljenek. Ez indítvány egyhan­gúlag elfogadtatott. Áttérvén a gyűlés a felirati tárgyalásra, Racski kanonok külön felirati javaslatot terjeszt elő, melyben benne foglaltatik a magyar országgyűlés mielőbbi visszahívása iránti kérelem, de benne foglaltatik az is, hogy Horvátország kész a birodalom többi népé­vel az összes monarchia működésében részt venni, ha ez oly módon történhetik, hogy Horvátország jo­gai nem sérülnek; hivatkozik továbbá e felirat a hor­vát országgyűlés 1848-ki határozataira. Stojanovics imparlamentarisnak nevezi azon párt fellépését, mely az aug. 5-dikei ülésben (mikor a birodalmi tanácsban részvét fölött szavaz­tak) kisebbségben maradt s melyhez R­a­c­s­k­i is tar­tozik. E párt, úgymond, most kerülő uton akarja az országot a birodalmi tanácsba becsempészni. A mos­tani országgyűlés oly elveket fogadott el, melyek az 1848-dik országgyűléséivel homlokegyenest ellen­keznek. Magyarországhoz való viszonyát Horvátország csupán a testvérországgal, nem pedig az osztrák kor­mány utján fogja rendezni. Abramovics a Racski-féle felirat alatt azon titkos czélt látja lappangani, hogy a közjogi kérdésekben már hozott határozatot a központosítási kormányra nézve kedvezőbb alakba öltöztesse, s attól tart, hogy ez különösen az általánosan óhajtott ma­gyarországi egyesülésnek árthatna. Az országgyűlés 1848-diki politikáját, úgymond, nehéz érteni, de azt tudjuk, hogy mire vezetett; legjobb lett volna az ak­kori végzéseket mindjárt eleinte átvizsgálni, épen pedig hivatkozni reájuk a feliratban helytelen és eszélytelen dolog. Stojanovics és Aksamovics beszédét az egész szabadelvű párt nagy tetszéssel fogadta. Racski mellett nyilatkoztak : Kvaternik, Veber,Mrazovics,Sram, Csepulics,Ilia­­sevics, Verbancsics és Zuzel. — Pozsony városa hatósága e hó 16-kán tar­tott közgyűlésében kijelentette, hogy az országgyű­lés a nemzet teljes háláját érdemlezte ki s a közgyű­lés magáévá teszi mindazon elveket, melyeket fölira­taiban és határozataiban kimondott. — A feloszlatott megyei és városi bizottmányok helyreállítása iránt felírnak. Kunsch városi tanácsos igen jeles, velős beszéd­ben Smolkához intézendő hálafelirást indítványozott, a­mit a közgyűlés szintén egyhangúlag elfogadott. — Háromszék bizottmánya e hó 9-kén tartott közgyűlésében az országgyűlést a haza hálájára mél­tónak ítélvén s minden eljárását tisztelettel helyesel­vén, óvását is magáénak ismerte s jegyzőkönyvébe igtatta. — Smolkának elismerő levelet írnak. A katonai végrehajtással S. Sz.-Györgyön és K.-Vásárhelyt elkészültek. A katonai parancsnok az adóbiztosok eltávozta után adta be a végrehajtási költség számláját, s ennek kifizetését új katona-be­szállásolással eszközölte ki. K.-Vásárhelyt macska­zenével tisztelték meg az adószedőket, s ezek — mint levelezőnk írja — fegyveres zsandár nélkül ki sem mertek az utczára menni, pedig senki sem bántotta volna őket. — Marosvásárhely hatósága f. hó 14-én tar­tott rendes közgyűlésén következő érdekes­ határo­zatok hozattak : 1) A cs. pénzügyhatóságnak jövő 1862-ik évi adóirás iránt tett átiratára végezte a köz­gyűlés, hogy mivel a törvénytelen adók felhajtására és kiírására segédkezet nem nyújthat, az újabb adók kiírásában is egyéb részt nem vehet, mint hogy az ér­dekelt polgárságot ezen czélba vett alkotmányellenes intézkedésről saját jogai és vagyona védelmezhetése végett részletes nyomtatványok által értesitendőnek vélé. 2) Küküllőmegye átiratával egyhangúlag a ko­lozsvári kir. Lyceumnak régi alkotmányos lábon vis­­­szaállitása iránt az id. főkormányhoz felterjesztés küldendő; 3) gr. Teleki László és Palóczy László csa­ládjainak részvétiratok szavaztattak. — Fogaras vidéke főkapitánya, méltóságos Brán János ur egyre szaporítja babérait. Fogaras vá­rosának alkotmányos hatóság helyébe — a többség­­tiltakozása ellenére — román falusi bírót tett; a kor­mányszék rendeletére, mely az előbbi status quot hagyta meg, nem hallgatott, második leiratára pedig épen azt fejelte vissza, hogy „ez nem alkotmányos hatósághoz illő intézkedés,, de ukáz, a minek ő nem engedelmeskedik. Utasítjuk olvasóinkat, az alább köz­­lött kolozsvári levélre. Miskolcz város 8moIka Ferencznek. Tisztelt férfiú! A magyar nemzet, mely 20X­ éven át az európai civilisatiónák védbástyája volt a­ török birodalom hó­dítási törekvései ellen, annyi véres küzdelem, annyi szabadság­harcz után csak annyit sem érdemelhetett ki, hogy létele az európai közvélemény által elismer­tessék. Meg kellett küzdenünk az 1848—49-ki dicső­ségteljes, de szerencsétlen önvédelmi harczot; ki kel­lett fejtenie ernyedetlen tevékenységét a magyar emi­­gratiónak, el kellett tűrnünk, át kellett szenvednünk a Bach-féle irtó rendszer zaklatásait; s meg kellett a közelebbről eloszlatott országgyűlésnek, példás egyet­értésében, bölcs magatartásában s kétrendbeli nyílt és örökbecsű feliratában dicsőülnie, hogy Európa nemzetei fölismerjék törekvéseikben és önvédelmi szellemi harczinkban a valódi szabadság, a politikai érettség, a szigorú törvényesség, az életrevalóság kétségbevonhatlan jelenségeit. Nemzetünk —• istennek hála — Európa nemze­teinek figyelmét, méltányló elismerését, becsülését s őszinte hajlamát immár bírja, csak Ausztriának, a ve­lünk 300 éves kapoc­csal összefort Ausztriának ro­konnépei, vagy helyesebben az uralgó hatalom köze­gei és kezelői nem bírtak még érdekeink közössége mellett is, fölemelkedni azon egyetlen üdvözítő ál­láspontra, hogy a magyar nemzet lojalitását, intensív erejét méltányolva, törekvéseinkben nem separatisti­­kus irányt, de csupán az ősi szabadság utáni ösztön­­szerű vágyat; magában a szabadság által megifjodott, kielégített s magának visszaadott nemzetben pedig a birodalom erejének, s nagyhatalmi állásának legfőbb tényezőjét szemléljék. Annál kedvesebb volt tehát nekünk azon férfias, de jogosult fellépés, azon keserű, de igazságos hang, azon mély meggyőződést, államférfim bölcseséget és mindenekfelett egy zaklatott nemzet múltja és jövője feletti meleg részvétet tanúsító szónoklat, melylyel ön onnan a Lajthán túlról,ez évi aug.28-án Ausztria népeit, sőt Európát meglepte. Meglepte — mondjuk — mert ezt ön egy elfogult és túlnyomó többség nyomása alatt azon testület kebelében tévé, mely a végett alkottat­ván össze, hogy hazánk ezer éves alkotmányát meg­­semmisittesse, hálátlan feladatát meg is kezdte azzal, hogy nemzetünk elévülhetlen jogai és törvényei elle­nében a hatalom és politikai szükségesség elvét kiál­totta ki s jogainkat és törvényeinket az öszállam fenmaradásából mesterségesen levont szükségesség­nek keserű gún­nyal és kárörvendő negéddel dobta oda áldozatul. Nem kétkedünk, hogy az igazság s a méltányosság lelkesült szavait az öszbirodalom jól felfogott érdeke mondatá önnel, de hiszszü­k azt is, — és e hit jól esik . sebzett szivünknek — hogy az államférfimban egy­szersmind azon nagy nemzet hű fia is nyilatkozott, melynek sorsa dicsőségben és szenvedésben oly ro­konba miénkkel. Önmagunk és az örök igazság ellen vétenénk tehát, ha meg nem hajolva az ön szellemi nagysága előtt, testvéri jobbunkat nem nyújtanék, s őszinte köszöne­­tünket és elismerésünket nem nyilvánítanék önnek a messze távolból. Tartsa meg az ég önt, hogy a birodalom jól fel­fogott érdekéért, a nemzetek önállóságáért, a valódi szabadságért szellemi erejének egész súlyával még sokáig munkálkodhassék, és ezen­ a jelenben még meddő, de a közel­jövőben gazdag eredményt ígérő szellemi küzdelmünk között találja fel ön fáradozá­sainak legszebb jutalmát gazdag öntudatában, s nem­ Erdély közjogi viszonya Ausztriához 1848-ig. (Feleletül a „Donau Zig“-nak.) II. Törvényhozás és közigazgatás. A nemzeti fejedelmek idejében Erdélyben a törvényhozó hatalmat az államfő az ország­gyűléssel közösen gyakorolta, bizonyítják ezt valamennyi fejedelem „conditiói,“ jelesen a Comp. II. R. I. T. 5. A. 24. pontja, mely meg­­hagyja, hogy a fejedelem „az ország­ közönsé­ges értelméből és tetszéséből discurráljon min­den haza javára czélzó és megmaradandó dol­gokról“ — s ugyanott a 13. pont alatt pedig fogadja, „hogy az országnak közönséges és egyenlő akaratból való végzésit, Articulusit, melyek per contrarias Constitutiones nem tol­láltattak, és jövendőben is nem tolláltatnak, maga is megtartja s másokkal is megtartatja.“ Ezen törvények nem évültek el, sőt ma is egész erejükben fenállanak, mert Erdélynek az ausztriai uralkodóház mint magyar királyi családdali szerződése alkalmával, és pedig a lotharingiai herczeggel 1687-ben, Caraffa tá­bornokkal 1688-ban egyfelől, s a fogarasi or­szággyűléssel s Apafii fejedelemmel másfelől létrejött egyezkedések, különösen pedig az 1744-i t. czikkek Erdély alkotmányát s törvé­nyeit meghagyják, megerősitik igy, a mint azok a nemzeti fejedelmek alatt léteztek. Az idézett 1744-beli I. és II. t. cz. minden az Aprobata és Compilatában beczikkelyezett, fejedelmi „conditiókat“ megerősitenek s csak a szabad fejedelemválasztási jogról szóló pon­tokat törlik el, mint az uj dynastia jogaival már össze nem férőket, minden más ősi hazai törvényeket csonki­latlan érvényben meg­hagyván. Az 1691-ben kelt Leopoldi körlevél újból biztosítja Erdély különléte idejében hozott minden köz- és magánjogi törvényeit; a 2-dik pont t.i. igy szól: „confirmamus Fidelibus Sta­tibus omnes Hungáriae regum similiter omnium a tempore separatae ab Hungária Transilvaniae ejusdem principum donationes“ sat. a 3-dik pont pedig igy : „Approbatas et Compilatas Patriae illius leges, Decreta, Tripartitum Ver­­böezii ... in vigore inviolabili permansura de­­claramus.“ Valamennyi trónváltozás alkalmával mind­annyiszor megújított és országgyülésileg beczik­­kelyezett ugyanezen körlevél befejezése pedig imigy hangzik: „praeinsertum sacrum diploma omniaque et singula in eodem contenta in quantum subsequenter mutuo Principis et Sta­­tuum consensu articulariter alterata non essent, rata grata et accepta habentes .... confirma­mus promittentes et assecurantes eosdem SS. et 00. verbo nostro Regio et Principali fide­­que apud nos et augustam Domum nostram nunquam violabilis; miből kitetszik, hogy a ma­gyar királyok s egyszersmind erdélyi fejedel­mek egész sora, nem csak a magok, hanem utó­daik nevében is megesküdtek a hazai törvé­nyek szentül tartására s igy alkotmá­nyunk jogfolytonosság­a soha meg nem szakadt. Még csak egy törvényt idézünk, miből bebizonyul, hogy a törvényhozó hatalom az ausztriai házból származott erdélyi fejedelmek alatt is meg kell hogy osztva legyen az állam­fő s az ország közt; az 1791. VII. t. sz. félre­­magyarázhatlan szavai ezek: „Leges ferendi, abrogaudi et authentice interpretandi potesta­­tem in M. Principatu Transylvaniae Principi Statibus et Ordinibus ad comitia legitime con­­fluentibus communem esse sua Majestas SSma dementer agnoscit.“ Lássuk már most, hogyan tartattak meg ama törvények a törvényhozás mezején; elő­fordult törvénysértéseket elhallgatott,elismert-e a nemzet, vagy épen lemondott-e önkormány­zatáról ? A nemzeti fejedelmek korában minden év­ben kétszer u. m. Sz.-G­yörgy és Sz.-Mihály napok táján tartattak országgyűlések. — Az Apr. III. R. 17. T. minden évben legalább egy országgyűlést rendel tartatni; ugyanezt pa­rancsolja a Leopoldi körlevél 10. pontja és az 1791. X. t. ez. is. Azért, mert 1761-ben innen 29 évig. Belföldi szemle. — A horvát országgyűlés sept. 12-dikei ülé­séről a „P. Lloyd“ levelezője érdekes részleteket kö­zöl. Ekkor olvastatott fel másodszor azon leirat, mely a határőrvidéki képviselők visszahívását felesleges­

Next