Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)
1861-09-19 / 218. szám
1861 — I. évfolyam. 218. sz. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. F.jrge» példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 ójára<záron kaphatók. CAiUÜrföL September 19. MAGYARORSZÁG MBUJELEtí ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. Előfizetést nyitunk .MAGYARORSZÁG 4 oct.—deczemb. 3 havi folyamára ... 5 frt—kr. 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 86 „ A „Magyarország;** kiadó hivatala. Jegyzőkönyvi kivonat Szatmármegye bizottmányának sept. 9-kén tartott közgyűléséből. Első alispán Ujfalusy Miklós reményét fejezvén ki, hogy a megyei bizottmány az idő rendkívüliségének fogja tulajdonítani, ha a szokásos megyei gyakorlattól eltérve, ahelyett, hogy a múlt gyűlés óta történt eseményeket sorolná fel, s a megye állapotát tükrözné visszajelentésében, indítványozza, miszerint történetünkben nagyobb horderejű alig létezett, s törvény ellenére szétoszlatott országgyűlésünk minden cselekvényeit e megye közhatósága is vallja magáénak, s jegyzőkönyvileg nyilatkoztassa ki, hogy az 1861-iki országgyűlés magát a nemzet hálájára méltóvá tette. Midőn Szatmármegye az 1861-ik országgyűlés minden cselekvényei sajátjává vallását egyhangúlag követelő óhajtásnak engedelmeskedik, azon Werbőczi hármas könyvében felállított alapigazságnak hódol, mely kutforrása minden alkotmányos szabad kormányzatnak, „a nép szava Isten szava.“ Azért Szatmármegye a nemzetgyűlés alsó- és felsőházának minden cselekvényeit sajátjának fogadja és vallja. S midőn Szatmármegye a közakarat hála-nyilvánitásának hatóságilag kifejezést ad, azon hazafiui szent kötelességnek tesz eleget, melylyel a nemzet választottainak kifejezendő hálájával a történelmi igazságnak s az utókornak tartozik. Azért Szatmármegye jegyzőkönyvileg kijelenti, hogy az 1861-ik országgyűlés a nemzet hálájára tette magát érdemessé. Kelt N.-Károlyban az 1861. sept. 9-én folytatva tartott közgyűléséből. Jegyzette: Luby Zsigmond, Szatmármegye főjegyzője. zetünknek, melynek fájdalmaiban oly nemesen osztakozott s jogaiért oly bátran síkra szállt, a világ előtt ezennel nyíltan bevallott hálás elismerésében. A kik egyébiránt mély tisztelettel maradtunk Miskolczon 1861-ik évi sept. 10. tartott közgyűlésünkből. Miskolcz város közönsége. FEST, September 18. Külföldi szemle. A „Constitutionnel“ válasza a „Patrie“ azon állítására, hogy Francziaország területi biztosítást kíván Itáliától Róma odahagyásáért, a politikai körökben élénk figyelmet gerjesztett. Az erély és szabatosság, mellyel magát a félhivatalos lap kifejezi, magában véve már nagy hatást tön, még érdekesebbé lett vala pedig az által, hogy a czikk szavai alatt Persigny sugallatát sejtik, ki az olasz egységnek testtel lélekkel barátja. Miket a Constitutionnel elmond: nem új dolgok, egyes pontok többször megfordultak az olvasó előtt, csakhogy külön külön — a félhivatalos lap most csak össze és kereken kimondta, oly egyenességgel, mintha csak a kormány programmja volna. Ily bátor bevallását a párisi cabinet összes szándékainak — az olasz ügyet illetőleg — még nem olvastuk, legalább félhivatalosan nem. „Francziaország — úgymond a Constitutionnel — nem kíván Olaszországból egy talpalatnyi földet sem, érdeke nem más , mint Itáliáé; akarja a pápa biztonságát, szellemi hatalmának függetlenségét s hogy az olasz egység műve befejeztessék. Ami nehézség a belügyekben szerencsétlenségre előfordult, azt az olaszok tiszte megoldani; de ha Ausztria a pillanatnyi restaurátiót megkísértené, s a Minero és Pó vizeket át szándékoznék lépni, Francziaország kötelessége az Alpeseken átkelni s bizonyosak vagyunk benne, hogy e kötelességét teljesiti.“ E fontos szavak: ismétlése azon ünnepélyes kifejezéseknek, melyeket a párisi kormány, a varsói találkozás alkalmával, az ott egybegyűlt három fejedelem tudomására hozott. Hogy vezérczikk alakjában most föleleveníttetnek, oka fenyegetés vagy óvaintés lesz Ausztria ellen. Általában a „Constitutionnel“ czikke nem kevésbé van Anglia megnyugtatására számítva, mint szól legközelebb a bécsi cabinetnek, és közvetve mindazon kormányoknak,melyek a francziaolasz politikát félreismernék, írják, hogy a „Pays“ is tegnap Persigny gróftól vett volna sugallatot, ugyanazon „Pays,“ mely ma a montenegrói mozgalomnak szentel egy vezérczikket s benne vitatja, hogy Bosznia és Herczegovinának régi és természetes vágya, a szerb és montenegrói szlávokhoz csatlakozni s ez az ügy nem is fog elébb megoldatni, mig e keresztyén alattvalók kívánságai, ha mindjárt az európai egyensúly módosulásával is, ki nem elégitetnek, mire a porta — mint magunk is tegnap megjegyeztük — a párisi szerződés értelmében tekintettel lenni tartozik. Mint speciális körülményt hozzuk fel, hogy a Pays és Constitutionnel, különböző tárgyú, de egy czélra törekvő czikkei ily egy időben jelennek meg, mintegy bizonyítani akarva, hogy ha a keleti kérdés és olasz ügy közt nem is tenger alatti, legalább félhivatalos összeköttetés van. A „Journe des Debats“ genuai levelezője szerint, Garibaldi, Viktor Emanuel elhatározásától függesztette fel: elfogadja-e Lincoln seregei felett a főparancsnokságot vagy nem ? Magán levelet is irt e czélból a királyhoz, ki ha azt találja felelni, hogy : „igen“, a nép hőse nem késik a 13 csillagu zászlót kezébe ragadni, ki a szabadság ügyében soha nem habozott. A nemes szivü levelező hozzáteszi, hogy az olaszok á átalában a nép mindenütt kétségbe esik, ha Victor Emanuel Olaszország kardját kezéből ki találja adni. Úgy véljük, az a távirat későbbi, mely Garibaldi maradásáról tudósít, mint a genuai levelező értesítése. A franczia lapok elhalmozzák magasztalással Sehwerin porosz minisztert, hogy a választási módot, s egyúttal a községi szabadságot ki akarja terjeszteni, mely eddig csak a nemességnek és nagyobb vagyonnak kedvezett. Hogy a bécsi, ránk odtrogált censust azok a francziák nem csodálják, pedig ráillik ám a Horatius verse : „lófejet emberi nyakra!“ —ez pedig csudálni valónek mondja, s az országgyűlést fölszólítja, hogy végzéseit fölterjesztés alakjában küldje föl. Stojanovics erre előadja, hogy az országgyűlés mért sürgette a határvidékiek visszahívását, mert különben nem tanácskozhatik a fölirat fölött; kimondta az országgyűlés elvileg azt is, hogy a közjogi kérdések még nincsenek eligazítva, s a határvidékieknek ennélfogva is jelen kellene lenni. Kimutatja továbbá a szónok, hogy ö Flge, mint koronázatlan király, az országgyűlés végzéseit nem is szentesítheti s kir. előterjesztésekre mindenkor föliratban szokás felelni. Meg van győződve egyébiránt, hogy sem fölterjesztés, sem fölirat nem fog használni. Indítványozza, hogy a már elhatározott föliratot terjesszék föl, a határvidéki képviselők vissza nem hívása ellen ünnepélyesen tiltakozzanak, a föliratot azonnal tárgyalják, a legutóbbi leiratra pedig külön feleljenek. Ez indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Áttérvén a gyűlés a felirati tárgyalásra, Racski kanonok külön felirati javaslatot terjeszt elő, melyben benne foglaltatik a magyar országgyűlés mielőbbi visszahívása iránti kérelem, de benne foglaltatik az is, hogy Horvátország kész a birodalom többi népével az összes monarchia működésében részt venni, ha ez oly módon történhetik, hogy Horvátország jogai nem sérülnek; hivatkozik továbbá e felirat a horvát országgyűlés 1848-ki határozataira. Stojanovics imparlamentarisnak nevezi azon párt fellépését, mely az aug. 5-dikei ülésben (mikor a birodalmi tanácsban részvét fölött szavaztak) kisebbségben maradt s melyhez Racski is tartozik. E párt, úgymond, most kerülő uton akarja az országot a birodalmi tanácsba becsempészni. A mostani országgyűlés oly elveket fogadott el, melyek az 1848-dik országgyűléséivel homlokegyenest ellenkeznek. Magyarországhoz való viszonyát Horvátország csupán a testvérországgal, nem pedig az osztrák kormány utján fogja rendezni. Abramovics a Racski-féle felirat alatt azon titkos czélt látja lappangani, hogy a közjogi kérdésekben már hozott határozatot a központosítási kormányra nézve kedvezőbb alakba öltöztesse, s attól tart, hogy ez különösen az általánosan óhajtott magyarországi egyesülésnek árthatna. Az országgyűlés 1848-diki politikáját, úgymond, nehéz érteni, de azt tudjuk, hogy mire vezetett; legjobb lett volna az akkori végzéseket mindjárt eleinte átvizsgálni, épen pedig hivatkozni reájuk a feliratban helytelen és eszélytelen dolog. Stojanovics és Aksamovics beszédét az egész szabadelvű párt nagy tetszéssel fogadta. Racski mellett nyilatkoztak : Kvaternik, Veber,Mrazovics,Sram, Csepulics,Iliasevics, Verbancsics és Zuzel. — Pozsony városa hatósága e hó 16-kán tartott közgyűlésében kijelentette, hogy az országgyűlés a nemzet teljes háláját érdemlezte ki s a közgyűlés magáévá teszi mindazon elveket, melyeket fölirataiban és határozataiban kimondott. — A feloszlatott megyei és városi bizottmányok helyreállítása iránt felírnak. Kunsch városi tanácsos igen jeles, velős beszédben Smolkához intézendő hálafelirást indítványozott, amit a közgyűlés szintén egyhangúlag elfogadott. — Háromszék bizottmánya e hó 9-kén tartott közgyűlésében az országgyűlést a haza hálájára méltónak ítélvén s minden eljárását tisztelettel helyeselvén, óvását is magáénak ismerte s jegyzőkönyvébe igtatta. — Smolkának elismerő levelet írnak. A katonai végrehajtással S. Sz.-Györgyön és K.-Vásárhelyt elkészültek. A katonai parancsnok az adóbiztosok eltávozta után adta be a végrehajtási költség számláját, s ennek kifizetését új katona-beszállásolással eszközölte ki. K.-Vásárhelyt macskazenével tisztelték meg az adószedőket, s ezek — mint levelezőnk írja — fegyveres zsandár nélkül ki sem mertek az utczára menni, pedig senki sem bántotta volna őket. — Marosvásárhely hatósága f. hó 14-én tartott rendes közgyűlésén következő érdekes határozatok hozattak : 1) A cs. pénzügyhatóságnak jövő 1862-ik évi adóirás iránt tett átiratára végezte a közgyűlés, hogy mivel a törvénytelen adók felhajtására és kiírására segédkezet nem nyújthat, az újabb adók kiírásában is egyéb részt nem vehet, mint hogy az érdekelt polgárságot ezen czélba vett alkotmányellenes intézkedésről saját jogai és vagyona védelmezhetése végett részletes nyomtatványok által értesitendőnek vélé. 2) Küküllőmegye átiratával egyhangúlag a kolozsvári kir. Lyceumnak régi alkotmányos lábon visszaállitása iránt az id. főkormányhoz felterjesztés küldendő; 3) gr. Teleki László és Palóczy László családjainak részvétiratok szavaztattak. — Fogaras vidéke főkapitánya, méltóságos Brán János ur egyre szaporítja babérait. Fogaras városának alkotmányos hatóság helyébe — a többségtiltakozása ellenére — román falusi bírót tett; a kormányszék rendeletére, mely az előbbi status quot hagyta meg, nem hallgatott, második leiratára pedig épen azt fejelte vissza, hogy „ez nem alkotmányos hatósághoz illő intézkedés,, de ukáz, a minek ő nem engedelmeskedik. Utasítjuk olvasóinkat, az alább közlött kolozsvári levélre. Miskolcz város 8moIka Ferencznek. Tisztelt férfiú! A magyar nemzet, mely 20X éven át az európai civilisatiónák védbástyája volt a török birodalom hódítási törekvései ellen, annyi véres küzdelem, annyi szabadságharcz után csak annyit sem érdemelhetett ki, hogy létele az európai közvélemény által elismertessék. Meg kellett küzdenünk az 1848—49-ki dicsőségteljes, de szerencsétlen önvédelmi harczot; ki kellett fejtenie ernyedetlen tevékenységét a magyar emigratiónak, el kellett tűrnünk, át kellett szenvednünk a Bach-féle irtó rendszer zaklatásait; s meg kellett a közelebbről eloszlatott országgyűlésnek, példás egyetértésében, bölcs magatartásában s kétrendbeli nyílt és örökbecsű feliratában dicsőülnie, hogy Európa nemzetei fölismerjék törekvéseikben és önvédelmi szellemi harczinkban a valódi szabadság, a politikai érettség, a szigorú törvényesség, az életrevalóság kétségbevonhatlan jelenségeit. Nemzetünk —• istennek hála — Európa nemzeteinek figyelmét, méltányló elismerését, becsülését s őszinte hajlamát immár bírja, csak Ausztriának, a velünk 300 éves kapoccsal összefort Ausztriának rokonnépei, vagy helyesebben az uralgó hatalom közegei és kezelői nem bírtak még érdekeink közössége mellett is, fölemelkedni azon egyetlen üdvözítő álláspontra, hogy a magyar nemzet lojalitását, intensív erejét méltányolva, törekvéseinkben nem separatistikus irányt, de csupán az ősi szabadság utáni ösztönszerű vágyat; magában a szabadság által megifjodott, kielégített s magának visszaadott nemzetben pedig a birodalom erejének, s nagyhatalmi állásának legfőbb tényezőjét szemléljék. Annál kedvesebb volt tehát nekünk azon férfias, de jogosult fellépés, azon keserű, de igazságos hang, azon mély meggyőződést, államférfim bölcseséget és mindenekfelett egy zaklatott nemzet múltja és jövője feletti meleg részvétet tanúsító szónoklat, melylyel ön onnan a Lajthán túlról,ez évi aug.28-án Ausztria népeit, sőt Európát meglepte. Meglepte — mondjuk — mert ezt ön egy elfogult és túlnyomó többség nyomása alatt azon testület kebelében tévé, mely a végett alkottatván össze, hogy hazánk ezer éves alkotmányát megsemmisittesse, hálátlan feladatát meg is kezdte azzal, hogy nemzetünk elévülhetlen jogai és törvényei ellenében a hatalom és politikai szükségesség elvét kiáltotta ki s jogainkat és törvényeinket az öszállam fenmaradásából mesterségesen levont szükségességnek keserű gúnnyal és kárörvendő negéddel dobta oda áldozatul. Nem kétkedünk, hogy az igazság s a méltányosság lelkesült szavait az öszbirodalom jól felfogott érdeke mondatá önnel, de hiszszük azt is, — és e hit jól esik . sebzett szivünknek — hogy az államférfimban egyszersmind azon nagy nemzet hű fia is nyilatkozott, melynek sorsa dicsőségben és szenvedésben oly rokonba miénkkel. Önmagunk és az örök igazság ellen vétenénk tehát, ha meg nem hajolva az ön szellemi nagysága előtt, testvéri jobbunkat nem nyújtanék, s őszinte köszönetünket és elismerésünket nem nyilvánítanék önnek a messze távolból. Tartsa meg az ég önt, hogy a birodalom jól felfogott érdekéért, a nemzetek önállóságáért, a valódi szabadságért szellemi erejének egész súlyával még sokáig munkálkodhassék, és ezen a jelenben még meddő, de a közeljövőben gazdag eredményt ígérő szellemi küzdelmünk között találja fel ön fáradozásainak legszebb jutalmát gazdag öntudatában, s nem Erdély közjogi viszonya Ausztriához 1848-ig. (Feleletül a „Donau Zig“-nak.) II. Törvényhozás és közigazgatás. A nemzeti fejedelmek idejében Erdélyben a törvényhozó hatalmat az államfő az országgyűléssel közösen gyakorolta, bizonyítják ezt valamennyi fejedelem „conditiói,“ jelesen a Comp. II. R. I. T. 5. A. 24. pontja, mely meghagyja, hogy a fejedelem „az ország közönséges értelméből és tetszéséből discurráljon minden haza javára czélzó és megmaradandó dolgokról“ — s ugyanott a 13. pont alatt pedig fogadja, „hogy az országnak közönséges és egyenlő akaratból való végzésit, Articulusit, melyek per contrarias Constitutiones nem tolláltattak, és jövendőben is nem tolláltatnak, maga is megtartja s másokkal is megtartatja.“ Ezen törvények nem évültek el, sőt ma is egész erejükben fenállanak, mert Erdélynek az ausztriai uralkodóház mint magyar királyi családdali szerződése alkalmával, és pedig a lotharingiai herczeggel 1687-ben, Caraffa tábornokkal 1688-ban egyfelől, s a fogarasi országgyűléssel s Apafii fejedelemmel másfelől létrejött egyezkedések, különösen pedig az 1744-i t. czikkek Erdély alkotmányát s törvényeit meghagyják, megerősitik igy, a mint azok a nemzeti fejedelmek alatt léteztek. Az idézett 1744-beli I. és II. t. cz. minden az Aprobata és Compilatában beczikkelyezett, fejedelmi „conditiókat“ megerősitenek s csak a szabad fejedelemválasztási jogról szóló pontokat törlik el, mint az uj dynastia jogaival már össze nem férőket, minden más ősi hazai törvényeket csonkilatlan érvényben meghagyván. Az 1691-ben kelt Leopoldi körlevél újból biztosítja Erdély különléte idejében hozott minden köz- és magánjogi törvényeit; a 2-dik pont t.i. igy szól: „confirmamus Fidelibus Statibus omnes Hungáriae regum similiter omnium a tempore separatae ab Hungária Transilvaniae ejusdem principum donationes“ sat. a 3-dik pont pedig igy : „Approbatas et Compilatas Patriae illius leges, Decreta, Tripartitum Verböezii ... in vigore inviolabili permansura declaramus.“ Valamennyi trónváltozás alkalmával mindannyiszor megújított és országgyülésileg beczikkelyezett ugyanezen körlevél befejezése pedig imigy hangzik: „praeinsertum sacrum diploma omniaque et singula in eodem contenta in quantum subsequenter mutuo Principis et Statuum consensu articulariter alterata non essent, rata grata et accepta habentes .... confirmamus promittentes et assecurantes eosdem SS. et 00. verbo nostro Regio et Principali fideque apud nos et augustam Domum nostram nunquam violabilis; miből kitetszik, hogy a magyar királyok s egyszersmind erdélyi fejedelmek egész sora, nem csak a magok, hanem utódaik nevében is megesküdtek a hazai törvények szentül tartására s igy alkotmányunk jogfolytonossága soha meg nem szakadt. Még csak egy törvényt idézünk, miből bebizonyul, hogy a törvényhozó hatalom az ausztriai házból származott erdélyi fejedelmek alatt is meg kell hogy osztva legyen az államfő s az ország közt; az 1791. VII. t. sz. félremagyarázhatlan szavai ezek: „Leges ferendi, abrogaudi et authentice interpretandi potestatem in M. Principatu Transylvaniae Principi Statibus et Ordinibus ad comitia legitime confluentibus communem esse sua Majestas SSma dementer agnoscit.“ Lássuk már most, hogyan tartattak meg ama törvények a törvényhozás mezején; előfordult törvénysértéseket elhallgatott,elismert-e a nemzet, vagy épen lemondott-e önkormányzatáról ? A nemzeti fejedelmek korában minden évben kétszer u. m. Sz.-György és Sz.-Mihály napok táján tartattak országgyűlések. — Az Apr. III. R. 17. T. minden évben legalább egy országgyűlést rendel tartatni; ugyanezt parancsolja a Leopoldi körlevél 10. pontja és az 1791. X. t. ez. is. Azért, mert 1761-ben innen 29 évig. Belföldi szemle. — A horvát országgyűlés sept. 12-dikei üléséről a „P. Lloyd“ levelezője érdekes részleteket közöl. Ekkor olvastatott fel másodszor azon leirat, mely a határőrvidéki képviselők visszahívását felesleges