Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)

1861-09-26 / 224. szám

1861 — I. évfolyam. 224. SZ. Csütörtök September 36. MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGI IRODA­T- MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA: 1 MEGJELEN Ujtér 4. 87. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-KIATíK­ TTTVArpAT séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. a kiadó-hivatalhoz intezendők. [ Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR­­. Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. könyvkereskedőknél 10 fiskrajczáron kaphatók. j Egészévre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. j Előfizetést nyitunk ,mAGYARORSZÁG‘ oct.—deczemb. 3 havi fo­lyamára ... 5 frt—kr. 1 bóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadó­hivatala. FEST, September 25. Külföldi szemle. A „Nord“ sept. 23-ki száma figyelemreméltó le­velet közöl, nem a levélíró schlagwortja miatt, mely kivált a csehek részéről annyiszor és oly élén­ken pengetett foederativ rendszer Ausztriában — ha­nem figyelemreméltó azon eszméknél fogva, melyeket a levél írója megérint. Előttünk is alig van valami kivánatosabb állapot az osztrák birodalom alakulására nézve, mint az azt alkotó népek testvéries szövetsége; de lehetetlen a különbséget is fel nem ismernünk, az úgynevezett osztrák örökös tartományok s a biro­dalom azon részének történeti fejlődése között, me­lyet közel ezer év óta a sz. István országának mon­dunk. E sajátságos körülmény, a birodalom két al­kotó felének külön rendeltetése és külön fajvonatko­zásai, a többé el nem fojtható, de kielégítendő nem­zetiségi igények s maguknak ezen nemzetiségeknek sajátságos gravitálási iránya, oly értelemben a foe­­deratiót lehetetlenné teszi, melynek súlya — mint a rajxráté —, ismét a német elemre volna alapítva. Ez annyi volna, mint nem ugyan az ajtón, de az ablakon kerülni be a raj­zarba. — Ausztria csak a történeti nemzetiségek jogainak respectálása mellett állhat fen, akár ezen rendszer aztán a dualismusban, akár valami szövetségformáju systemában végződjék, melyet még ezután kell feltalálni. Természetes annálfogva, ha a Nord levelében is épen azon helyek tetszenek nekünk leginkább, me­lyek a sorokon áthúzódó veres fonál mellől kirínak. Tetszenek pedig a gyakorlatiság miatt, mely a leg­­tündöklőbb szónál is elvégre jobban hat. — így például a levél írója azt mondja, hogy az October 20-diki patens, a birodalmi tanács több­ségének logikai megállapodása volt, a hiba mégis, hogy az alkotmány kereke megakadt, abban van, hogy nem ugyanezen többségre bízták a biroda­lom végleges alakulása művének kidolgozását, hanem egy értelmes ugyan, de gyönge minoritásra, mely csak az osztrákokat képviseli, s mely a többi nemze­tiségek szellemét és igényeit tán nem is érti. Ez a raj­rát története! Meg kell vallanunk, hogy ez egész­séges és életrevaló felfogás s ha a bajon még segíteni lehet, az ügyre nézve gyakorlati következésekkel teljes. A­mit ezenkivü­l a levélíró megjegyez, hogy a raj­zát az alkotmány bőrébe öltözött Bach-farkas, hogy ha oda a nemzetiségek belépnek, rendre el fognak nem­­zetietlenedni: ez ha nem is oly ékesszóló formában, de más alkalommal is el volt mondva. Gyöngébbnek találjuk okoskodását, melyből a f­ederativ rendszert kihozza. Újból megjegyezzük, hogy mi a szövetségi iránytól sem ó, sem uj alak­jában nem idegenkedünk, de ezt a szent István ko­ronája alatt élő népekkel közös belügyi elhatározásunk eredményének tekintjük, és sarkalatos jogaink ro­vására, meg valami rájárátféle központi hatalom hasz­nára, fusiót e tekintetben az örökös tartományokkal nem csinálunk. A Nord levélírója mintegy kijelöli e tekintetben szerepünket, mire majd alább vissza­térünk. Azt mondja a levélírója : „az osztrák kormány lételeme, hogy egy nagy nemzet helyett, csupán népei vannak s ezek a helyett hogy egyesülve volnának, meg vannak osztva. Egy ily módon alakult államnak, természetes iránya nem lehet más, mint a föederátió, de azon félelem, hogy a nemzetiségek fejlődésével majd a germán alap gyengül, visszatartja ettől a dynastiát stb.“ A levélíró okoskodásának az a baja van, hogy a praemissákban csupán a tényeket és nem egyszer­smind a történeti jogokat is állítja össze. Előtte az na­gyon természetes és a viszonyokból folyó,hogy a­mit ma a magyar király végez, azt holnap az osztrák császár Penelopekint szétbontja. Levéliró itt majdhogy­nem a Schmerling „verbirkolása“ terén áll s egészen ellen­kezni látszik fenebbi deductiojával, melyet az october 20-ki pátensből oly bámulatos­ szépen kihozott. Ha az osztrák birodalom már annyira szétbontva volna is, mint levélíró képzeli, kell abban oly természetes tömböknek, magelemeknek lenni, melyek körül, az, a­mi bomlásnak indult, újra, ha mindjárt nem is a régi csoportokba, alakulhat. — Mert igaz, hogy az osztrák kormány különvált népek és nem egy nagy nemzet felett uralkodik, de ama népek majd minde­­nike, az olasz, a lengyel, a magyar, nagy nemzeti múltat, a szerb és románnal együtt, nagy nemzeti jö­vőt is képvisel. Maga a levél írója sincs e felől kétségben, mert ha azt állítja is, hogy Ausztria népei közt eddig nincs praedomináló nemzet (mit egyébiránt, igen hibásan, csupán a számmennyiségből következ­tet), mindjárt utána teszi, hogy sokáig még nem is lesz. Hogy ez utóbbi, kissé homályos ki­fejezés alatt nem Ausztria szlavizáltatását értheti, ezen észrevétele tanúsítja : „A magyar faj, melyről méltán mondják, hogy a szláv nemzet (az „Ost und West“ a napokban mondá, hogy ilyen nemzet nem existál, hanem igen is van cseh, lengyel, szerb, hor­­vát, orosz stb. nemzet) testébe vert­ék, elválasztja a szerbeket, horvátokat és szlavónokat északi test­véreiktől , a csehek, oroszok és lengyelektől, a ma­gyarok akadályozzák a szlávok teljes fusióját — kik háromszorta nagyobb számmal vannak ugyan (mit akkor is nehéz lesz bizonyítani, ha a birodalom összes szlávjait egybefogjuk) de szétszórva. Ezek daczára is azt mondjuk, hogy a tiszte­letreméltó levélíró nem pánszláv irányú, tehát Ausz­tria szlavizálását nem akarhatja, mert ha ellen­kezőről volnánk meggyőződve, mind a csehek rajoi rátba édesgetését, mind a levélíró modorában aján­lott foederatiót gyanúsítanunk kellene, mihez érzé­künk annyival inkább nincs, mivel úgy vagyunk meggyőződve,hogy a nemzetiségi politikának czélja­ a népekben levő elnyomott és elhanyagolt erők kifejtése, nem pedig egyik nemzetiségnek a másik nyakába való erőszakolása, mi csak oly jogtalan elv, mint a hódításé. De maga a levél írója úgy rajzol bennünket, kik egy „compact fajt“ képezünk, levelező szerint „oly ra­gyogó, erélyes és hősi tulajdonokkal, hogy nem csuda ha nemzeti jellemünk primitiv vonásait érintetlenül fentartottuk.“ Azon ellenvetés,hogy a szomszéd fajokat magunkba nem tudtuk olvasztani, csak dicsőségünkre válik, mert az állam szabad alakulásáról való fogal­mainkat bizonyítja. De levélíró azon ellenvetése már nem áll, hogy a hazánkban élő külön fajokat nem tudtuk nemzetünk saját sorsához csatolni. Egy fedél, egy törvény, egy alkotmány alatt éltünk ezer év óta, magyar, szlovák, horvát, ruthén, szerb, román ; együtt omlott vérünk a haza harczain, egy paizs vol­tunk összevetett mellel, mikor védelmeztük, egy szív voltunk, midőn a szent test­ére mért sebeket felfogtuk, most is azok vagyunk, bár egyiknek sebe mélyebb, fáj­dalma nagyobb, és gyásza sötétebb. De mi a fiuk sebe, az anya fájdalma, keserve és gyászához, kit egyetértő szeretettel vigasztalnunk kell ? E szeretetben itt él­nünk kell, vagy a gyülölségben meghalnunk­­nak, mintha a választásokat megtagadták volna; mert a nem-német követek czélja koránsem a reichsrath munkálatainak előmozdítása, hanem külön sérelmeik fölhozása s külön jövendősök utjának egyengetése. „Valósággal most csak a merőben német és né­­metesített tartományok vannak képviselve; a többi eddigelé csak azt akarta megmutatni, hogy Magyar­­ország hozzájárulása nélkül az összes parlament : le­hetetlenség. Most már Schmerling úr barátjai magasztalják szilárdságát, mert kinyilatkoztatta, hogy a reichsrath meglesz Magyarország nélkül is. Elméle­tileg ez megjárja, de gyakorlatilag soha. „A bécsi parlament már hónapok óta tanácsko­zik s még semmi igazi alkotmányos hatalmat nem bírt magának kivívni. Nem terjesztettek elébe sem költ­ségvetést, sem valami megbízható pénzügyi kimuta­tást, sem nem ellenőrzi a hadi kiadásokat. Világos, hogy az egész tervvel föl fog kelleni hagyni, ha Ma­gyarországot meg nem nyerhetik; Schmerling­er szilárdsága pedig épen abban áll, hogy nem méltóz­­tatik megnyerni akarni. A kedvező alkalom erre nézve csakhamar veszve lesz,­­ de akkor aztán Ausztria megint a katonai kényuralom martaléka lesz, hadi­erejével tán még sokáig fen fogja magát tartani, utó­végre azonban mégis áldozatul esik számos bel- és kü­lellenségeinek.A nács rendelete, mely a házi adó beszedését tiltja s a megyét költségvetése fölterjesztésére utasítja, a köz­gyűlés kijelenté, hogy ragaszkodik a megye önkor­mányzati jogaihoz. Fölírnak, hogy a császári adó ka­tonai behajtásánál a megyei pénztárba fizetett illeté­kek beszámíttassanak. — A tisztikarnak meghagya­tott, hogy ha a bizottmány felfüggesztetnék vagy fel­­oszlattatnék, törvényesen mindaddig működjék, mig működésében erőszakkal nem gátolják. — Mosony megye sept. 16-dikai bizottmányi gyűléséhez rendes levelezőnk tudósítása nyomán még pótlólag ezeket kell megjegyeznünk. A honvédegyle­teket eltiltó helytartótanácsi rendelet félretétetett. A föloszlatott megyei s városi bizottmányok visszaállí­tása iránt fölirnak. M.-Óvár városa jelenté, hogy a városi törvényszéket az ideig­, törvényk. szabályok követelte három jogtudó tanácsos megválasztásával már szervezte. — A legközelebbi bizottmányi közgyű­lés nov. 11-dikére van kitűzve. — Somogyból Svastics Gábor szolgabiró bar­bár és törvénytelen eljárása ellen panaszkodnak. A törvényszék a vizsgálatot ellene elrendelte s remél­jük, hogy a hütelen tisztviselőt keményen meg fogja fenyiteni, mert ha valahol, úgy tisztviselő irányában van helyén a legnagyobb szigor. Bécsi barátok és ellenségek. A fentebbi czim alatt a „Saturday Review“ leg­újabb száma egy czikket közöl, melyből következőket vonunk ki: „Schmerling urat parlamenti bámulói az imént ovatióval tisztelték meg. Részvétüket s ragasz­kodásukat azon szilárdság által nyerte meg, melylyel tervéhez — jóllehet ez meghiúsult — ragaszkodik. Efféle barátok mindig vannak, mig a miniszter hatal­mas; de ezek veszedelmesebbek neki legerősb ellenei­nél ; kivált pedig oly pedáns és szűkkeblű emberre nézve, mint Schmerling úr, semmiféle ellenzék nem lehet oly káros, mint e föllelkesedett németek nagy gyülekezetének tetszése, kik őt és magukat az­zal ámítják, hogy nemes, hogy német ügy, hogy némi­leg nemzeti diadal érdeke kívánja azt, hogy­­ Ma­gyarországgal veszekedjenek. „Mennyire nem való osztrák főminiszternek az, ki a mostani időt szerencsekívánatokra valónak te­kinti! Az alkotmányos kormányzat még alig jutott próba­ideje küszöbére, s a­mit eddig megkísérlettek, azzal megbuktak. Hozzá­fogtak a kísérlethez, nem is­merve az elemeket, melyekkel kísérletet akartak tenni. Nem ismerték sem a magyarok, sem a horvá­­tok és lengyelek érzelmeit; beleugrottak a sötétbe s híjába keresik a szilárd alapot. Kiderült, hogy Ausz­tria nagy országainak a közös parlament nem kell, s az osztrák kabinet reményei már annyira lohadtak, hogy a hivatalos lapok még az istriaiak valószinüle­­ges részvételét is a reichsrathban nyereményül ipar­kodnak feltüntetni, miután minden képzelhetőt el kel­lett követni e parányi eredmény kivívására! Ezt Bécs­­ben szilárdságnak nevezik s e szilárdságért pohara­kat i­ritgetnek. „De tegyük fel hát, hogy ily módon teljessé le­hetne tenni a reichsrathot, hogy akár hízelgés, akár megfélemlítés útján valamennyi országot rávennék — néhány hivatalnok megválasztására , e sikernek mégis legkisebb értéke sem volna. Jobb, ha a kor­mánynak ellenei vannak a parlamentben, mint oly barátjai, a­kik nevetség s megvetés tárgyává teszik. Ha a követek nem igazán országaik érzelmeit képvi­selik, akkor nem érnek semmit, és sokkal egyszerűbb, olcsóbb és ártatlanabb dolog nem­ felelős kabinettel kormányozni. „Ha azonban az egyes tartományok mégis meg­aláznák magukat reichsrathi követek választására , ez által épen annyi zavart fognak okozni a kormány­ A „Nord“ az osztrák birodalom állá­sáról egyik előfizetőjétől hosszabb levelet közöl, melyben szemle alá veszi az osztrák birodalom fenállása felté­teleit, kimutatja az azt felforgatással fenyegető oko­kat s egyszersmind kifejti, mikép az osztrák kormány­­szilárd és tartós alapokon magát nem szervezheti. A birodalom feladata f­ederatív irány lenne, mert: „Valamely kormány életrevalóságának — úgy­mond a czikk — a nemzet ad biztos alapot. Úgy de hol van az osztrák nemzet ? A birodalom többféle nemzetiségből áll.“ És itt terjedelmesen elősorolja, mikép a magyarok sz. István koronája területének előbbi állapotába visszahelyezését követelik, s e kö­­vetelésekkel, — igen természetesen, mert a törvény ér­telmében tevék — a magyar királyhoz folyamodtak, úgy de a magyar király ausztriai császár, kinek egé­szen más érdekei vannak. Épen így tevének a hor­­vátok, ők a régi horvát királyság területi kiegé­szítését követelik, s ezért ők is királyukhoz fordul­tak , de itt ismét csak az osztrák császárral ta­lálkoztak, kinek érdekei itt sem ugyanazok, mint a kérelmezőkéi. És mit tett az osztrák kormány ? Átlátván , mikép e szétágazó törekvések köze­pette úgy állhat fenn, ha a nemzetiségi törekvéseket elaltatja, az öszpontositáshoz fogott, ebben pedig tá­maszt is lelt a német nemzetiségben, mely a kisebb­séget képezi ugyan, de vele egy faju, s a többi nem­zetiségek törekvéseinek ellenese lévén, kész volt ke­zet nyújtani a kormáy terve létesítéséhez. Ámde a magyarok megtagadák a birodalmi képviseletet, a horvátok szintén visszautasíták a felszólítást. Mindkét fajnak át kelle látnia, mikép ez nemzeti egyénisége aláásására van irányozva. „Ilyen nehézségek közt áll az osztrák kor­mány, egyetlen erős nemzet helyett népekkel s az egység helyett szakadással van dolga. Ily álla­potban az államnak federativ irány lenne természe­tes feladata, azonban félvén a német nemzeti alap meggyengülésétől, s az épület összeomlásától, a kor­mány ezen irány ellen működik, mint a­mely érdekei­nek ártalmas sőt létezésének véget vet; ezért tehát, mint mondok, az öszpontosításra működik. Ugy­e le­het-e ily körülmények mellett létezését, de csak rövid fenállását is várni ? Az államok sorsa Isten kezében van; azonban, úgy his­szük, annál biztosabb valamely ma fenállása, minél inkább közeledik a természet tör­vényeihez, s annál ingatagabb, minél mes­szebb tá­vozik el attól. „Külföldi támaszai mégis csak lehetnének Ausz­triának, egyfelől Németországon, mel­lyel jelen szer­vezete rokon, másfelől Törökországon, melynek poli­tikájával Ausztriáé sokban egy úton jár, azonban mind erre nem számíthat, míg a nemzetiségek szava hatalmasabban kezd emelkedni, s különösen, ha Né­metország kívülről izgatottságba jön, mihelyt továbbá másfelől a török enyészetéhez kezd közeledni. Ekkor Ausztriát rögtön nehéz betegségbe látjuk esni, küzde­lembe jutva, a saját keblében dúló vészes válsággal. Mihelyt valamely hatalom betegsége okát tudjuk, — úgymond végül a levél írója — rögtön azon eszkö­zökről kell gondoskodnunk, melyekkel az elhárít­­ható, e nehéz gondot azonban másra bízzuk.— Belföldi szemle. — Ungmegye bizottmánya e hó 16-dikai köz­gyűlésében az országgyűlés minden eljárását helye­selvén, hálára méltó küzdelmeit jegyzőkönyvileg örö­kíteni határozta. — Smolkának bizalmat szavaztak. — Az állandó törvényszék tagjai titkos szavazat ut­ján megválasztattak. — A tisztikar kijelentette, hogy míg a megye pénzügye rendes állapotban nem lesz, fizetés nélkül folytatja hivatalát. Egyéb szükségek födezésére önkénytes adakozás nyílt. Torday Ede fő­jegyző indítványára határozattá jön, hogy a feloszla­tott megyei és városi bizottmányok visszaállítása iránt felírnak. — Torontál megye bizottmánya e hó 18-dikán megnyílt közgyűlésében a főispán indítványára az or­szággyűlés minden feliratát és határozatát egyenkint és összesen magáévá tevén, az első alispán indítványa folytán kijelenté, hogy az országgyűlés a nemzet örök háláját kiérdemelte. — Fölolvastatván a helytartót a­ Buda fő­város h­álaköszünete dr. Suios­ka Ferencihez. Tisztelt követ ur! Jogtalanul megtámadott igazságos ügyünk vé­delmére f. évi aug. 28-kan a bécsi birodalmi tanács­ban oly mély tapintattal és meleg részvéttel emelt lelkes szavai, melyek nem csak szeretett honunk pol­gárainál, hanem Bécs szabadelvű lakosainál, sőt Eu­rópa minden miveit nemzeténél a legélénkebb visz­­hangra találtak, és minden igaz magyar hazafi keblét a legnagyobb tisztelet és legforróbb hála érzetével tölték el, megerősiték bennünk azon szilárd hitet, hogy a vitéz lengyel nemzet, melyhez bennünket sze­rencsében és balsorsban megedzett százados rokonér­zet és a kérlelhetlen végzet által méltatlanul reánk mért közös szenvedés csatol, dicső elődeihez méltó honfiakat bir, kik vissza nem rettenve elleneink nagy számától, és megsemmisítésünket czélzó törekvéseik­től, a szent igazság védpajzsa alatt az eltiport jog és törvény védelmére a testvér nemzet érdekében is síkra szállani készek. Önnek Nagy Férfiú! ezen nemes keble-sugalta fellépése, melylyel egyszersmind az egész emberiség legdrágább kincsét, a szabadságot,oly szilárd elhatáro­zottsággal védelmezte, a magyar nemzet összes fiait kisdedtől kezdve a sirhoz közeledő aggastyánig öröm­­könyekre fakasztá, mert mig törvényes képviseletünk­nek jogaink védelme az alaptalan megtámadások el­len lehetetlenné vált, azalatt ezen nehéz, de dicső hi­vatást Ön a nemes lengyel nemzet legméltóbb fia vál­lalta magára, és e tisztének, lelkesítve az ügy szent­ségétől, s a kiolthatlan testvéri szeretet érzetétől, a felhozott vádaknak legyőzhetlen indokok általi meg­­czáfolásával mint egy valódi magyar felelt meg; és habár Önnek nemeslelkű szándékát jelenleg a kívánt siker nem koronázta, kimondott magasztos elveinek Európa miveit nemzetei által történt egyhangu he­lyeslése és a magyar nemzet örökös hálája, mely e dicső tettét történetünk lapjain arany­ betűkkel rója fel, leend hervadhatlan babérja. Fogadja ezért Magyarország ősi fővárosának, hol minden egyes polgár hason érzelmeket táplál keblében, határtalan tisztelettel párosult őszinte hála­köszönetét, melynek méltó kifejezésére az örömteljes meghatás közepette nem találunk elegendő szavakat; a mindenható áldása vezérelje kitűzött nehéz pályá­ján, tántoríthatlan erőt kölcsönözvén tetteinek, hogy hasonló sors által sújtott drága honának boldogabb jövője alapításánál sikerrel közreműködhessen, és a hosszas küzdelmek után elérendő jobb létét szerette honfiai körében a megelégedés édes örömei között él­­­vezhesse; részünkről pedig vigye honába azon hatá­rozott biztosítást, hogy a magyar nemzet, melynek szent ügyét annyi lelkesedéssel felkarolta, és oly szi­lárdan védelmezte, a testvér lengyel nemzet iránt ősei­től öröklött ragaszkodását híven megőrizte, és hogy a lengyel-magyar frigyet semmiféle viszály, csak a nemzet halála tépheti szét. Kik egyébiránt mély tiszteletünk nyilvánítása mellett maradunk Budán 1861. sept. 19-dikén tartott közgyűlé­sünkből. Tisztelt követ urnak Buda főváros közönsége. Jegyzetté Kammermayer Károly s. k. főjegyző, F­i­u­m­ e. II. Nem akarjuk statistikai adatok felhozásá­­val fárasztani a tisztelt olvasót. Azt már előt­tünk többen eléggé kiemelték, minő gazdag termékenységgel bír hazánk a természet há­rom országában. Nem akarunk visszatérni az azon tárgyra, minő rejtett kincsek várnak ki­zsákmányolásra hazánkban. Erről már annyit írtak és mondtak, hogy bátran feltehetjük, mi­kép általánossá vált azon meggyőződés, hogy Magyarország természeti ereje távol sem hasz-Azon t. előfizetők, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, a jövő évnegyedes folyamra szándékolt megrendelésüket mentül előbb beküldeni szíveskedjenek, hogy a lapot felakadás nélkül megküldhessük.

Next