Magyarország, 1861. október (1. évfolyam, 228-254. szám)

1861-10-27 / 251. szám

251. sz. 1861 • I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA:­I MEG­JELEN Uttér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 új kv. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-TTTATIÓ TT­T­V 1 m 1 T­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok; a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. KIAVU-HIVAlAn a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok KILIAN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁR­urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. könyvkereskedőknél 10 új krajzzáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. egyik az ott ülő képviselők közül adóhátralékban né­hány krajczárt meg nem fizetett. Piukovics kir. biztos ur, mint tudósítónk írja, ő-Becséről is akart „a megye ügyeiről tanácskozó bizalmi férfit“ keríteni egy helybeli birtokos szemé­lyében ; ez azonban a meghívást, hogy 24-dikére Zom­­borban legyen, nem fogadta el. — Aradról jelenti az „Alföld,“ hogy Teneczky Lázár, ki a városbirói teendőket elvállalta volt, más­nap (i. i. 24-én) ismét lemondott. — Nagy-Szombat városa hatóságának e hó 16-kán tartott közgyűlésében a Bécsből került röpira­­tok közül egy (tót nyelvű) fölolvastatván, a közgyűlés elhatározta, hogy a lakossághoz szózatot bocsát ki, melynek tartalma röviden ez: „Roszakaratu emberek bizonyos röpiratokat terjesztenek, melyek alkotmá­nyunkat, törvényeinket, az ország lakosainak bizal­mát akarják megingatni, s a föloszlatott országgyűlés, de különösen a magyar nemzetiség ellen ingerelnek.“ Fölszólittati^í minden becsületes polgár,ha kezébe talál jutni efféle röpirat, szolgáltassa át a város kapitányá­nak s ugyanott netán kipuhatolható szerzőjét vagy terjesztőjét jelentse föl. — Nagylakon (Csanádmegyében), mint az „ Al­földben olvassuk, efféle nyomtatványokat négy lo­­vaszsandár osztogatott a nép közt. Vasárnap October 27. Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG* nov.­decz. havi folya­mára 3 ft 50 kr 1 bóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A ..Hrasgyarország”* kiadó hivatala. FEET, October 26. Külföldi szemle. A „Deutsche Allg. Ztg.“ párisi levelezője az osztrák viszonyokról szóló tudósításában így szól: „Párisi politikai körökben egy pillanatig sem kétke­dőnek azon, hogy Ausztria azon eljárás után, mely­ben 10 egész éven át részesítették, engedmények ut­ján alkotmányos állammá nem alakulhat át, még azon esetben sem, ha az osztrák kormány szándékai őszinték lennének, s a kormány élén a nehéz fel­adat megoldására képes tehetségdús államférfiak ál­lanának. Schmerling úr művét itt mindenki csu­pán üres tarthatlan erőlködésnek tekinté, s sajnálko­zott, hogy az erő és tehetség egy semmire pazarolta­­tik. A franczia államférfiak azt kiálthatták volna az osztrákoknak, mit D­u­n­o i­s mond az „orleansi szűz­ben“ : „Égő házba veted vagyonodat, a Danaidák fe­neketlen hordóját töltögeted!“ Az itteni politikusok nem is csudálkoznak legkevésbé azon, hogy Ausztriá­ban a dolgok úgy folynak, hogy a különböző fajok­nak engedett parányi szabadságocskát azok a biroda­lom szétdarabolására használják fel, s hogy az alkot­mányos kormányzatot úgy szólva minden oldalról visszautasítják, s hogy az absolutismus nagy léptek­kel közéig. De hogy a költségvetést 1862-re kiadták a nélkül, hogy a birodalmi tanácsban megvitattatott volna, melynek Schmerling ur oly nagy jelentőséget tulajdonítva összeállított, s archimedesi pontjának te­kintett, ezt nagy hibául rótják fel az államminiszter­nek, mivel ezáltal saját müvének becsét önmaga szál­­litá le, sőt önmaga semmisité meg azt.“ P­e­r­s­i­g­n­ynek a kerületi főnökökhöz intézett s kivonatban általunk is közlött körjegyzéke, melyben a francziaországi társulatokat, különösen a szent Vin­­cze s más egyházi társulatok gyű­lésezéseit betiltja, a franczia egyházi lapoknál természetesen visszahatást szült, míg a félhivatalos és szabadelvű lapok elégül­­ten nyilatkoztak róla. Hasonló értelemben emlékez­nek róla az angol lapok is. A „Morning Post“ elősorol­ván, mikép Persigny józan belügyi politikát követ s azon államférfiak közé tartozik, kik belátják s bátor­ságuk is van fellépni a clerus mesterkedései ellen. Ezután kifejti, mikép ez intézkedés helyén volt, mert Francziaországnak otthon, valamint Rómában is, azok legelkeseredettebb ellenei, kik az egyház köpenye alá burkolózva izgatnak ellene. A „Morning Chro­nicle“ már tovább megy s azt mondja, mikép a vallá­sosság színe alatt Francziaországban politikai izga­tások folynak. Ezek két czélt tűztek ki maguk elébe: vagy rábírni Napóleont, hogy szakítván eddigi olasz politikájával, a pápa világi hatalmát tartsa fen, vagy megtagadás esetén forradalmat idézni elő, mely a napóleoni trónt ledöntse. Ezek valódi czéljai — úgymond a „Chronicle“ —azon társulatoknak, me­lyekre Persigny körjegyzéke vonatkozik. A német hajóhad még meg sem született, s már ellensúlyozásáról godoskodnak az angolok. Ha csak­ugyan igaz, azon közszájon forgó párisi hír, hogy a német hajóhad felállítására az angolok Helgoland sziklasziget megerősítését tervezik, a „Patrie“ sze­rint a sziget két nagy kikötőjét új erődökkel lát­ják el. Franczia lapok megelégedve, s buzdítólag fo­gadják a hajóhad felállítása körül élénkülni kezdő lendületet. A „Pays“ örömmel registrálja, mikép egyik berlini lap azon javaslattal áll elő, hogy jó len­ne e czélra a só-adót felemelni, s az igy nyert B mil­liónyi összeget hadi­hajók fegyverzésére fordítni. Hasonló megelégedéssel szól a „Pays“ azon ki­tüntető fogadtatásról, melyben az olasz követet, Della Roccát részesíté Königsbergben a porosz király. Turinban szintén jó előjelnek tekintik ezt, va­lamint azt is, hogy a koronázási ünnepélyen jelen levő képviselők névsorában Bourbon Ferencz küldöt­tének neve nem volt olvasható. Benedetti a párisi udvartól határozottan visszautasító választ vitt Rica­soli javaslatait il­letőleg. Ricasolit azonban ez nem találta készületben, mivel Nigra már korábban közlött vele egy ok­mányt, melyben a franczia külügyér hasonló értelem­ben nyilatkozik. Ricasoli feleletül azt kérdezte Bene­­dettitől : „A franczia kormány tehát csakugyan meg akarja dönteni a pápaságot. Az izgatottság Olaszor­­országban igen nagy, s nemcsak a politikai téren, ha­nem a vallásén is. Passaglia, Liverani s má­sok iratai nem maradtak nyom nélkül, már maguk az egyháziak is kezdenek a szakadás eszméjével meg­barátkozni. A toscanai papság nagy része Passaglia nézetén van, kit a pápai szék az egyház és nevelés körül tett jó szolgálatai tekintetéből lehető kímélő után értesített, hogy az örök várost hagyja oda; ennek kö­vetkeztében el is indult, s f. hó 20-án Florenczbe vár­ták, hol lapot fog szerkeszteni. A római egyháztól el­szakadás alatt azonban nem protestantismust, hanem nemzeti egyházat értenek, s ennek támasza is van abban, hogy a lombardi egyház liturgiája a rómaitól különbözik. Ha Francziaország jelen halasztgató po­litikáját tovább űzi, a szakadás bizonyos. Az olaszok nemzeti létük biztosításáért mindenre készek. A po­rosz király königsbergi beszéde Turinban is hasonló benyomást tett, mint az angol lapoknál, noha lehető ki­mél­lyel szól róla az olasz sajtó. Az „Italie“ Porosz­­ország állásáról szólván „fájdalmas benyomásról“ szól, melyet a königsbergi beszéd Európában előidé­zett. A nápolyi banditaság megszűnt, Chiavone szent Péter patrimoniumába tért babérai tövisein pi­henni. Egy „ex professo“ bandita csapatok még ga­rázdálkodnak ugyan, de majd elbánik ezekkel is C­i­a­r­d­i­n­i. A Patriehoz is — mely L­a­g­u­e­r­r­o­n­n­i­é­r­e ve­zetése alatt álland — szól egy pár szót az Opinion. „Örömmel üdvözöljük — úgymond — a Patriet a füg­getlen lapok sorában. Átlépése örvendetes előjele a szólásszabadság tágulásának. Midőn a fecskéket kö­zelegni látjuk, tisztában lehetünk, hogy a zord idő­kön túl vagyunk.“ A fenyegető pénzügyi válság elhárítására a franczia kormány újabb engedményt szándékszik adni a törvényhozó testületnek, mit a múlt ülésszak­ban M­a­g­n­e miniszter kilátásba helyezett, s ez abban áll, hogy a képviselőház azon joggal ruháztatik fel, miszerint a budgetet fejezetenként vitatja meg. E végre a senatust jövő hóban összehívják, hogy e kér­désben javaslatot készítsen. Belföldi szemle. — V­arasdm­egye f. hó 28-dikán tartandó köz­gyűlésében tiltakozni készül a horvát országgyűlés azon határozata ellen, mely Erdődy és Jankovich gró­fok elmozdítását kívánja. A nevezett két főispán egyébiránt e napokban megyei székhelyére érkezett. — Zágrábból írják, hogy Pejacsevics gr. főis­­páni fizetését felső helyről megszüntették. — Békésmegye legutóbbi közgyűléséhez pót­lólag írják meg nekünk, hogy" a megye közönsége az országgyűlés határozatait s különösen óvását is egy­hangúlag helyeselvén s magáévá tevén, hazafias eljá­rásáért köszönetet szavazott. A Ilon­t m­egye bizottmányának e hó 21-dikén kezdődött közgyűlését a főispán egy jeles beszéddel nyitá meg, melyből rendes levelezőnk szívességéből a legfőbb pontokat röviden közöljük : „E mai nap végzetes emlékeket idéz föl keblünk­ben, mert épen ma egy éve láttak világot az octoberi kibocsátványok, melyek nyomán, de a 48-iki alapon, e megye is szervezkedett... Voltak, kik erősen meg voltak győződve, hogy a kormány csak alkotmányos palástban akarja folytatni azt, mit a tizenkétévi kény­uralommal el nem érhetett; a nemzet azonban azon jóhiszemmel látott a szervezkedéshez, hogy az ország­gyűlésnek tán majd sikerül a nemzet és dynastia közti nehézségeket elintézni. E reményünk is meghiúsult Az országgyűlést szétoszlatták, s ezt követi a megyék és városok szétoszlatása. Ismeretesek az események, melyek mindezek fölötti fájdalmunkat igazolják, de egy boldogabb jövő iránti reményünket el nem temet­hetik... Lehet, hogy napjaink megszámlálják; hely­zetünk napról napra válságosabb lesz; de ne csügged­jünk azért, legyen — mint volt eddig — nehéz pá­lyánkon vezérünk az eszély és szigorú ragaszkodás ősi jogainkhoz : a győzelem nem marad el!“ Az állandó törvényszéki tagok választása, a vál­ságos körülményeknél fogva, a jövő gyűlésre halasz­­tatott. A honvédegyleteket betiltó helytartótanácsi intézmény nagy ingerültséget idézett elő; a költségvetés fölterjesztésére vonatkozó pedig a tisztikar azon ki­jelentésére nyújtott alkalmat, hogy valamint a múlt évnegyedben, úgy ezentúl is ingyen szolgál. Egyéb költségek födezésére néhány hasznavehetlen megyei épület fog eladatni. A cs. k. pénzügyigazgatóság a bélyegilletmények beküldésére szólítván föl a megyét, újra kimondják, hogy e közegekkel semmi érintke­zésben nem állanak, egyszersmind a tisztikart minden ebből hárulható felelősség alól fölmentik. A helytartó­­tanács által küldött utijegyeket elfogadták, de bélyeg nélkül. A jövő gyűlés nov. 25-dikére van kitűzve. — Pest városának oct. 22-dikén tartott teljes tanácsülésében előterjesztetvén, hogy a 17-dikén Kapy ur szállása előtt történt csoportosulás alkalmá­val a katonaság hat lövést tett, három munkást s két városi biztost elfogott, (mely utóbbi kettő azonban mindjárt szabadon bocsáttatott), elhatározták, hogy hasonló katonai beavatkozások ellen a helytartóta­nácshoz fölirnak. —• Ugyanezen ülésben olvastatott föl a helytartótanács leirata, mely közli a pesti fő­reáltanoda azon egykori tanárainak sorát, kik rendel­kezési állapotba helyeztettek s az úgynevezett kedve­­zési évben részesittettek. A város előre tiltakozik az ellen, ha e rendelkezés alá bocsátott tanárok a nekik engedett kedvezési évben netán a város pénztárának akarnának terhére lenni. Erről értesítik a helytartó­­tanácsot. — Tisza-Csegér­ől panaszolják, hogy az ottani biró a B.-táblákat kiszolgáltatta. — Ó Becséről írják nekünk, hogy ott két hete újra megindult a katonai adóbehajtás. E hó 22-dikén 64 ház leégvén s a csapás a lakosság legszegényebb részét érvén, a városi képviselők 24-dikén a leégettek ügyében tanácskoztak, mikor az egyik cs. adóbiztos a teremben megjelenve, a gyűlést felfüggeszté, mig Terényi Lajos beszéde. Békésmegye közgyűlésén pct. 21-én 1861. Tekintetes megyei bizottmány! Mindenek előtt mint a katonai erőszak nyomása alatt feloszlatott országgyűlés képviselőházának egyik szerény tagja elismerésemet és örömömet fejezem ki azon egyhangú helyeslés felett, melyben eljárásunkat részesíteni méltóztattak, — midőn azonban ezt te­szem, nem mellőzhetem, hogy különösen meg ne em­lékezzem itt az országgyűlés egyik feléről, t. i. a f­e­l­­sőházról, melynek több tagját körünkben is tisz­telhetjük, nem mellőzhetem, hogy meg ne emlékez­zem azon főrendekről, kik a képviselőház fáradalmait és veszélyeit osztani minden percmben készek valának; azon főrendekről, kik e hazának nemcsak díszes, de egyszersmind erős támoszlopai; azon főrendekről, kik a legközelebbi 12 év alatt, midőn már már azt hívők, hogy e hazát az Isten is elhagyta; hű, ápoló karok­kal ragadták meg nemzetünk ügyét; azon főrendek­ről, kik ha soha sem lettek volna főrendek, a lemúlt 12 év alatt megérdemlették, hogy neveik egyenkint és összesen Magyarország aranykönyvébe írassanak! És ezen főrendek között az első sorban küzdött hazánk alkotmányos jogaiért szeretve tisztelt főispá­nunk, azon férfiú, kit e megye büszkén vall fiának és vezérének, azon férfiú, ki e megyének a hazafiuság utáni fiatal korától kezdve mindig h­ánycsillaga volt; azon férfiú, kinek valamint örömeit, úgy bánatát és szenvedéseit is érdekkel kísérjük, mert érezzük, mi­ként úgy hazánknak, mint e megyének szüksége van arra, hogy ő sokáig éljen! Nem mellőzhetem továbbá felemlítését azon ör­vendetes tapasztalásomnak, hogy hiába igyekszenek már e vidéken, sőt tegnap a városban is elterjesztett röpiratok által a közvéleményt félrevezetni — a közü­gyek iránt tanúsított nagy érdekeltség — a sze­rencsétlen viszonyaink szülte elkeseredés, — egy jobb jövő iránti reményt rejtő lelkesedés kitörései, — szó­val, a következés mutatja, hogy a nép jól meg tudja különböztetni barátait elleneitől, meg tudja különböz­tetni azon két kört, melynek egyikéből a 12 évi el­nyomatás emberei, a másikból a szabadság, testvéri­ség és egyenlőség vértanúi kerültek ki. Undorral for­dul el az esetlen cselszövényektől és helyesen ítél kö­zöttünk ! A­mi már az ország gyűlését illeti, hogy ezen ország gyűlése törvényhozási tekintetben eredmény nélkül múlt el, az valósággal, mint bölcsen belátni méltóztattak, sem az akarat, sem a képesség hiányá­nak nem tulajdonítható, hanem tulajdonítható egye­dül azon viszás helyzetnek, melybe a nemzet az 1860. october 20-ki diploma által sodortatott; azon diploma által, mely alig volt egyéb, mint az absolutismusnak oda irányzott cselfogása, hogy nemzetünket ezeréves alkotmányának védsánczai közül az álalkotmányos­ság terére kicsábítva, 12 évi mogorva erőszak után látszólagos engedmények által oda vigye, miszerint elragadtatással és lelkesedéssel adjuk pénzünket és vérünket az osztrák birodalom megmentésére. A csel nem sikerült; az octoberi diploma, mely törpének született, a nemzet első mozzanata által megtagadtatott; életrevalósága felett születésének első perczében megroppant a vessző és senki sem ápolta azt előszeretettel; csak azon nehányan, kik daczára hazafias érzelmeiknek, jó­hiszemüknél és a fejedelmi szóban vetett rendületlen bizalmuknál fogva azt hitték, hogy az édes gyümölcs majd talán meg fogja kedveltetni a fát; de ma már, gondolom, ezek is kiábrándultak, mert hiszen azon állítást, mintha az octoberi diplomának gyümölcseit a megyék túlzása tette volna keserűvé. Schmerling miniszter úr a bi­rodalmi tanácsban tökéletesen megczáfolta, midőn kijelentette, hogy az octoberi diploma, melynek ő is egyik keresztatyja volt, koránsem a magyar nemzet jogainak elismerése, hanem egyedül a királyi teljha­talomnak intézkedése volt; azon telj­hata­lomnak,mely a „salus reipublicae suprema lex esto“ elvénél fogva annyiszor adhat alkotmányt, a mennyiszer jónak látja — annyiszor változtathatja, miként a legközelebbi években történt is — a mennyiszer szükségesnek véli, és annyiszor szüntetheti azt meg, a mennyiszer érdekei úgy kívánják — és hogy ezen királyi teljhatalomnak forrása Magyarországban a forradalom volt — hogy Magyarország jogai elvesztek azon forradalom által, mely pedig előbbi diplomaticus állítások szerint, egy ki­sebbségnek rakonczátlankodása volt az óriási több­ség ellenében. Én, uraim, gazdálkodással foglalkozom, még pe­dig a pusztán, tehát időmnek nagy részét oly helyen töltöm, hol Schmerling úr állítása szerint ezelőtt 12 évvel az istenség fogalma és az A. B. C. ismeretlen dolgok voltak , mindamellett tökéletesen kiértettem s úgy hiszem az utolsó pusztai ember is megértette a Schmerling úr védelméből és állameszélyéből, hogy az October 20-iki diploma egyenesen a magyar nemzet önállásának megsemmisítésére volt kigondolva; s csak azt nem érthetjük s nem hiszem, hogy már e megyé­ben is osztogatott röpiratokból is megérthessük : mi­ként fér össze alkotmán­nyal a teljhatalom, a teljha­talommal az alkotmányos minisztérium; miként fér össze alkotmányos miniszterrel az absolutismus védel­me és miként fér össze a legmerevebb legitimitást képviselni szokott dynastiának miniszterével az, hogy uj jogforrásként a forradalmat fedezi fel. Már ezen általa felfedezett jogforrásért, közbevetőleg legyen mondva, aligha fog Schmerling úr a legitimitás baj­nokitól dicséretet, a legitim dinastiáktól, különösen a Bourbonoktól, érdemszalagokat nyerni, míg ellenkező­leg az ex professo forradalmárok süveghez emelt kéz­zel mondhatják Shakespeare velenczei kalmárja sze­rint neki : „köszönöm oh bölcs, hogy megtanítottál e szóra!!“ Mert uraim, nemzetek és fejedelmek jogai­nak egy a forrása és egy a sírja­­— ha fejedelmek nyerhetnek forradalmak által jogokat, akkor veszt­hetnek is, és ha a nemzetek veszthetik jogaikat: ugyanezen után következésképen újakat is nyerhet­nek — szóval Schmerling úr, midőn a nemzet­ jogok elévülhetetlenségét megtagadja, törvényesíti és szen­tesíti a forradalmakat. De nem szándékom ezen kérdés felett értekezni, csak azt akartam kimutatni , miszerint az October 20-iki diploma nem a jogot, hanem a kegyelmet lép­tette előtérbe; azon ingatag kegyelmet, melyért nem­zetünk ezredéves jogaiból öngyilkosság nélkül egy vonalnyit sem áldozhatunk fel, s ha tehát az október 20-diki diploma s az általa előidézett vis­szás hely­zet felett megkondult a lélekváltság, könnyült szívvel és könyetlen szemekkel mondjuk utána: „nyugodjék békével!“ Ha pedig mégis valaki könyeket lát szemeink­ben , azok korántsem a diploma utáni bánat, hanem a 12 év óta folytonosan fokozódó rendszer által felidé­zett fájdalom kényei — kényei azon fájdalomnak, melyért, hogy szomorú sorsunkat keserű gún­nyal tetézzék, az osztrák államférfiak még háladatosságot követelnek! És itt nem mellőzhetem, miután e megyét illeti, hogy meg ne említsem a birodalmi tanácsban felhozott azon dicsekedő állítást, miszerint az osztrák uralom Közös folyamunk szabályozása körül nagyszerű eredményeket vívott ki ? ! A Körös szabályozásának czíme alatt a lemúlt 12 évben oly erőszakoskodás kö­­vettetett el e megyének lakosain, annyi munkaerő használtatott fel, hogy ha ezen erővel lelkiismeretes, szakértő és e vidéknek jólléte által érdekelt egyének, szóval, ha az önkormányzat rendelkezhetett volna , a siker mindenesetre meglehetne; de most ama dicsekvés ellenében ki kell mondani, hogy itt ugyan a siker, melyről beszélnek, nem létezik — az ártér nem cse­kélyebb mint volt, egy város látszólag s minden oda mutat, hogy csak ideiglenesen megmentetett; de a másik, mely ugyanannyi lakossággal bir, több közsé­gekkel együtt épen ez által pusztulásnak tétetett ki — és ha ő Felsége, midőn a dobozi határban számára épített emelvényről az uj Körös csatornán végig nézett, a vízben tükröződni látta volna bánatát azon sok szegény embernek, kiknek kisajátitat­­lan földbirtokát e csatorna elnyelte — vagy kiknek vonó marháik e munkálatoknál elvesztek; ha figyel­meztette volna valaki, hogy az egyptomi piramisok építésénél aránylag nagyobb erőszak nem használta­tott, mint ezen csatornának rögtönözése körül — ha tudta volna, hogy az alatta zúgó habokban ezen erő­szakos s — minden oda mutat — sikertelen munká­latnál elnyűtt családatyák özvegyeinek és árváinak kényei vegyülnek, bizonyosan öröm helyett fájda­lommal telt volna el atyai szive. De azért, most jut eszembe, mindezeket még­is hiába említjük — nekünk nincs igazságunk, nem le­het igazságunk; mert hiszen a birodalmi tanácsban kimondották, hogy az igazság ott van, a­hol az erő — és igy szentesítették az ököljogot is, — az erő pedig ma még náluk van, —• reményijük azonban, hogy Is­ten meg fogja hallgatni az üldözött jog égbekiáltását s majd ott lesz az erő, a­hol a törvény és a jog áll. Addig is azonban törvényeinkhez híven ismé­telve erősítsük meg, hogy önkormányzati jogunktól csak az erőszak távolíthat el — mi nem a pátensek alapján, mi a pátensek félretételével hazai törvé­nyeink alapján rendeztük magunkat; a pátensek te­hát miattunk születhetnek és halhatnak; a mi ala­punk rendületlen mint a kőszirt; és habár mi elseper­­­tetünk: az alap a hálás utódok részére állni fog! Miután pedig mindennap újabb és újabb erősza­koskodások történnek — miután már több megyei bi­zottmányok feloszlattak — miután nem tudjuk ma vagy holnap Uz-e az óra, melyben e megyének törvé­nyes közegei megszüntetnek —miután egyetlen fegy­verünk a törvény, nem marad egyéb hátra, minthogy jogaink óvásáról gondoskodjunk; ennélfogva indítvá­nyozom, mondassák ki jegyzőkönyvileg, hogy 1. Bé­kés megye közönsége értesülvén, miszerint hazai tör­vényeink ellenére több megye bizottmányai erőszak­kal eloszlattak s önkormányzatuk megsemmisittetett — ezen eljárás ellenében óvást emel; s azon esetre, ha e megyében hasonló eljárás követtetnék, úgy az eljárás mint annak minden következményei ellen til­takozik s kijelenti: miszerint az 1848. XVI. t. cz. fél­retételével alakítandó bizottmányban résztvevőket

Next