Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1862-02-23 / 45. szám
szint egyoldalúlag kimivelve már a régi világban is működött a cast- és a czéhrendszerben, és működik még jelenleg is egyoldalúlag a testületi szellemben, az esprit de corps vagy d’état vagy d’ordre-ban. Tágasabb értelmében véve a solidaritást, elve így hangzik: „Mindnyájan minden egyesért, és minden egyes mindnyájáért“, minek ellentéte: „Mindenki magáért és az isten mindnyájunkért“, az amerikaiak elferdítve így mondják ki: „Segíts magadon, és megsegít az isten.“ A valódi solidaritás első élete a görög nép külön fajainak, a perzsa királyok elleni hadjáratában született meg, szorosabb határok közt pedig Spártában, hol becstelenítőnek tartatott nem szegődni párthoz. Második születése napját a múlt században látta Francziaország, erősbülését és kifejlődését láttuk a fejedelmi frigyben, mely a franczia forradalmat legyőzte. Hogyan működik az eszme jelenleg ? A szent alliance többé nem létezik, nem létezhetik. Hát a népek ? Ezek talán többet is szólanak nemzetiségekről, sem mint a solidaritás eszméjével megférhetne, mert, ha két malomkövet egymáshoz dörzsölünk, sokkal gyorsabban veszti el élét, mintha a két kő közt búza van, aztán nincs is az előbbi dörzsölésnek haszna, míg az utóbbi lisztet ad a konyhára. Ezért mi a nemzetiséget nem szeretnők oly túlságos kifejezésre vinni, hogy a nemzetek közti solidaritása mellett meg ne állhasson , hanem másrészt a nemzetiségről — azt csupán a száraz okoskodás, és nem a lelkesedés tüze világánál tekintve — már csak azért sem felejtkezhetünk el, mert minden nemzet szintoly szervi, individibilis vagy individuális lény, mint az emberi egyén, valamint ez, úgy amaz is működik egyetemesen és elkülönözve, a nemzetiségek, mint egyének solidaritásban más nemzetiségekkel, az emberi egyének a külön nemzetiségben, amott lisztet készítvén, itt azt felhasználván. A solidaritás Európa nemzetei közt meglehetősen megvan a kereskedésben, iparban, tudományban és művészetben, de nincs meg a politikában. Ne aggódjunk rajta; végén állunk ama korszaknak, melyben, hogy hajba kapjanak, elég volt az egyiknek azt mondani: te angol John Bull, a másiknak a franczia Mayeux, a harmadiknak te német Miska! Lehet-e tehát a solidaritást köztünk és más ajkú európai nemzetek közt létrehozni? Lehet biz azt az érdekegység útján, ha önállóságunkat, mint nemzeti egyének önállását méltányolván közös működésünket nem terjesztjük túl a közös érdek határvonalán. Csak hogy többé malomköveknek ne használtassuk fel magunkat. Őrteni kell mások konyhájára — de még saját magunkéra is. Az Erdélybe vezetendő vaspálya kérdése. IV. F. K. úr úgy látszik e véleményben van, miután azt állítja, hogy az Erdélyen átmenő vonalnak nem más a feladata, mint az oláh- és törökországi vasútvonalakkal való kapcsolatul szolgálni; nem más, mint mielőbb elérni az oláh határszélt. Ugyan miért nem vezetik hát önök vasútjukat Aradról Orsova felé a legrövidebb úton egyenesen ki Oláhországba vagy Törökországba, hisz ott még hamarabb érhetnének valamelyik feketetengeri kikötőbe, hogy az annál nemzetköziebb, világkereskedelmibb legyen? Ha csak ez a czél, mirevaló még bekanyarodni Erdélybe, hisz a t. értekező II. czikkének bevezetésében úgy sem tartja sürgetőnek és az érdekek által parancsolt dolognak az erdélyi vasút létesítését. Eddig úgy tudtuk, hogy a n.várad-kolosvár-brassói és az arad-gy.-fejérvár-brassói vonalak közt forog a választás, minő meglepetés tehát reánk nézve, — azok után, amiket az utóbbiról az erdélyi egyetemes érdekközösség szempontjából mondottunk — midőn czikkíró már most nem is az utóbbit, hanem egy ily vonalt ajánl, mely az erdélyi kerületnek még sokkal kevesebb részét hasitná át, s II.Szebenből azonnal kimenne a vöröstornyi szoroson, magát Brassót, mondhatni, első kereskedelmi városunkat, a levantei kereskedés régi közvetítőjét kikerülve, s igy az erdélyi megyék területéből, és pedig 5 székely székből egyetlen egyet sem, 9 vármegyéből egyetlen egyet Hunyadot, a fundus regius li különben is kicsin törvényhatóságaiból a 4 legkisebbet: Szászvárost, Szászsebest, Szerdahelyt és Szebent, s ekkép 1054 Dmildből körülbelől csak 155 □ mfldet hasitna át; továbbá 11 királyi és 68 mezőváros közül csupán hatot; Dévát, Szászvárost, Gy.-Fejérvárt, Szász-Sebest, Szerdahelyt és N.-Szebent venné útjába, s a legnépesebbeket, legfontosabb fekvésüeket, u. m. Kolosvárt, Brassót, M.-Vásárhelyt, Thordát, Beszterczét, Decst, Szamosujvárt, Székely-Udvarhelyt, Segesvárt, Medgyest stb. a legtermékenyebb vidékeket, helyiségeket még csak per tangentia sem érintené. És miért? mert önök szerint az építendő vasútnak egyedüli czélja kapcsolatul szolgálni az oláh- és törökországi vasútvonalaknak s e végett mielőbb elérni az oláh határszélt. Az egész erdélyi kerület tömérdek fontosságú mindennemű anyagi és szellemi érdekei mind semmik! Megbocsát a t. czikkiró, de gr. Széchényi István magas szelleméről föl sem teszszük, hogy a vasúti kérdést valaha ezen szemüvegen nézte volna, s egy egész országrész érdekét a csupa kereskedelmi számítás és külkereskedés szolgájává kívánta volna tenni: mi úgy tudjuk, hogy a nemes gróf az általa ajánlott és pártolt vállalatoknál mindig magasb nözpontokat tartott szem előtt, s az anyagi fejlődést csak eszköznek tekintette a szellemi haladás elérhetésére. Aztán nem tudjuk azt sem, mikor mondotta volna ki ama bölcs és nagy szellem a halálos ítéletet a körös-szamos-völgyi vonal kivihetlenségéről; Ghega lovag legalább az ellenkezőt bizonyította be. Azonban legfeltűnőbb, azon következetlenség, — melyet megbocsát őszinteségünknek — azzal tanúsít a t. értekező, midőn majd arra építi okoskodását, hogy egy egész hálózat kiépítésének kell történni, majd azt erősiti, hogy azért kell a legrövidebb arad-gy.-fejérvár-verestornyi irányt választani, mert Erdély belforgalma oly csekély, miszerint a tervezett más két vonalt fentartani nem tudja. Hogyan remélli tehát czikkíró, hogy amit egész Erdély belforgalma eszközölni nem képes, azt annak egy hetede teljesítse ? Mondtuk már, hogy bármelyik vaspályát vegyük, annak nem lehet reménye létesülésre az állam kamatbiztosítása nélkül; ezt elismeri F. K. is. Vajjon honnan fizeti azt az állam, az a.-ausztriai, a cseh vagy a galicziai közjövedelmekből, vagy tán épen Békés-Arad megyék házipénztárából? Mi azt hisszük, hogy az erdélyi részekre eső közjövedelmekből, tehát sajátunkból. Igénybe vehetné-e már most a m. kormány — méltányosan az összes erdélyi kerület pénzbeli s más adományokban! áldozatát egy vállalat támogatására, mely az említett kerület csak a részének válik hasznára, s mint mondatik, a kizárólagos nemzetközi forgalom számára épül, a magasbb állami s nemzeti szempontokat szándékosan mellőzi. A t. értekező az arad-verestornyfonalra 32,2 millió forintot csak úgy könnyedén akar kidobni, mégpedig minden tekintet nélkül az e téren bejönni kellető kamatra, erre úgy látszik nincs szüksége, mert oly vidéken kívánja elvitetni vonalát, melyen sem népes városok, sem áru-, sem személyforgalom nem leendnek. ő csupán csak a keleti kereskedésből remélhető hasznot számitja. Ne higyje a t. czikkíró, hogy akár vállalkozó akadjon, ki 322 milliót befektessen, akár a kormány 5% kamatot biztosítson oly pályára, mely addig mig el nem éri a külföldi határszélt, tizedrészben sem fizeti meg magát, egyedül azon számitásból, hogy majd megfordul a verestornyi passuson tul, mert ott alkalmasint más fogja épiteni a pálya folytatását s meghatározni annak irányát, akkor aztán a czifra calculus könnyen kútba eshetne. Azt mondja F. K., hogy az arad-gy.-fejérvár-verestoronyi vonal kevesebb építési nehézségekkel járna s igy kevesebbe kerülne. Ghega lovag az ellenkezőt állitja : ő a n.-várad-kolozsvár brassóit bizonyította be olcsóbbnak és czélszerűbbnek; kinek van már most igaza ? Ismeri t. czikkíró a verestoronyi szorost körülményesen, vagy csak a térképen kereste-e ki azt a legrövidebb vonalt; ismeri-e a Boiczától Kinénig létező óriási akadályokat, hol 5 órai hosszúságban mindenütt majd a rohanó Olt medréből, majd pedig a meredek sziklafalból lőpor segélyével kellene tért nyerni a pálya számára. Ily módon történt a meglevő szekérút építése is, mely egyébiránt oly keskeny, hogy a rajta járó-kelő szekerek az egész 5 órai hosszúságú vonalon alig egy pár helyen képesek egymást a vízbe dőlés veszélye nélkül kikerülni. S ha a vaspálya a szekérút mostani helyére épülne, hol lehetne aztán egy második szekérutat teremteni, mert erre is csak szükség van ? De lássuk értekező látszólag legerősebb vedveit : a számokat. S. . . .f. Magyarországtól kivántatik, szűnjék meg ignorálni a szerbek nemzeti egyéniségét, s azoknak helyzetét állam s közjogi szervezetével kösse egybe úgy, mikép ez utóbbiak megnyugodhassanak valaha sorsukban. A szerbektől megkivántatik ellenben, hogy legyenek bizalommal Magyarországnak hozzájuk való jó akarata iránt,] mikép már e bizalomuknál fogva is segítségére lehessenek a szövevényes ügy elintézésében. Szerző szerint ebben központosulra veleje a szerb kérdésnek Magyarországban. Hol az összes törvényhozás s a főbb kormányzat közös s egy azon bárkire nézve is, ott nem lehet szó •— szerző szerint — az ország feldaraboltatásáról. A szerbek nem is törekedtek soha az egységes, egyetemes államhatalom többre szakasztására Magyarországban Méltánytalan hát és politikátlan — szerző szerint — a szerbek bármelyik nemzeti létnyilatkozatát máris Magyarországtól való elszakadásnak bélyegezni. Épen szerző szerint nem csak a magyar, hanem a talán minden szerbre nézve főbb fontosságú az, hogy Magyarország ősrégi alkotmányát teljes mértékben visszakapja, miért is szerinte kötelesek és a szerbek töltik telhetőleg azon lenni, hogy ez megtörténjék, mikép aztán Magyarország is maga részéről méltányos lehessen irántuk. A „Vidov dan“ e czikkei mintegy válaszul keletkeztek a „Sürgöny“ és a „Magyarország“ észrevételeire. A 7-ik czikk tüzetesebben foglalkozik ez észrevételekkel. Halljuk magát a szerzőt: „Egyik előbbi czikkünkben — mondja szerző — felemlítvén, mikép a bécsi hírek után ítélve, a szerb kérdés Magyarországban nem sokára el fogna döntetni, azt mondtuk, hogy a szerbekre nézve egyéb nem marad fen mint elfogadni azt, amit Bécsben érdekekben tesznek. Ezen megjegyzésünk úgy látszik, nincsen egészben kedvére a magyar hírlapirodalomnak. A „Magyarország“ azt kérdi tőlünk: vájjon akarjuk-e azon elveket, miket a szerb kérdésben kijelentettünk, egyúttal alkalmazni a németekre Csehországban is, s vájjon mikép fognák majd védelmezni e szerint a lengyeleket a gácsországi kis oroszok követelései ellenében? Nem veszi-e észre a „Vidovban“ — kérdi tovább a „Magyarország“ — mikép a szerb követelések teljesítése a magyar országgyűlés mellőztével Magyarország területi épségén csorbát ejt, egyenes következményéül oly politikának, mely is épen csak a szétdarabolásban lelheti fel sikere feltételeit. Ehhez mind a „Magyarország,“ mind a „Sürgöny“ még azt is hozzáveti— a „Vidov dan“ szerint — mikép a szerb kérdés eldöntése Bécsben alkalmas lehetne Magyarországnak arra, hogy gyanús szemmel kisérje a szerbeket s idegenkedjék is tőlük. A „Magyarország“ még azt is állítja — mondja a —„Vidov-dan“— mikép már az által is csorba ejtetik a magyar alkotmányon, hogy magyar ügyeket Bécsben tárgyalnak. Minderre következőleg felel a „Vidov dan“ belgrádi vezérczikkezője : „Tekintettel azon kegyeletes aggodalomra, mellyel a nevezett két magyar hírlap el van telve hazájuk alkotmánya tekintetében, azt tartjuk, hogy nem jól fogták fel szavainkat s gondolatainkat. Mi azt mondtuk, hogy a szerbek elfogadhatják azt, ami Bécsben jól fogna intéztetni számukra, mert felfogásunk szerint politikátlan volna a számukra Bécsben bár, de jól elintézett dolgokat visszautasítani. *) A szerbek arra törekesznek, ismertessenek el részökre némely történeti jogok, melyekről meg vannak győződve, hogy Magyarországnak se politikai se területi épségét nem sértik meg. A múlt országgyűlés nem nyilatkozott illető feliratában, miszerint kész elvben elismerni a szerb jogokat s azokat a lehetőségig érvényesíteni is, a mennyiben t. i. az ország érdekeivel azonosak. Ha van valamely hiba a múlt évi országgyűlés műveletében, mindenesetre ez a legnagyobbik. Egy árva szóval sem emlékezvén meg maga készségéről, a szerb jogokat elvben elismerni, a magyar országgyűlés kétségben hagyta a szerbeket a fölött, vajjon mi nézetben van a szerb jogokról. **) Mindamellett a szerbek nem izgattak Bécsben az országgyűlés feloszlatása után,mikép intéztessenek el ott dolgaik, s teljesíttessenek kívánalmaik. E szerint azt kívánni a szerbektől, hogy utasítsák vissza, ami jól találna elintéztetni számukra Bécsben, annyit tenne, mint azt kívánni tőlük, hogy többet tegyenek annál, mit tehetnek. Felfogásunk szerint a szerbek kell hogy inkább passiv, mint actív módon viseljék magukat az iránt, amit Bécsben fognának végezni fölöttük; fogadják azt el úgy, amint a többi kormányrendeleteket elfogadják, soha szem elől nem tévesztvén, mikép mindez csak ideiglenes valami, mi is egyedül az országgyűlés által állapíttathatik meg végkép. Tudjuk, hogy ily intézkedés a szerb kérdés tárgyában nem fog megfelelni a magyar alkotmány követeléseinek, ámde még az alkotmány végérvényre hozataláig is kell hogy jöjjön létre valami állapot,***) miért is azt gondoljuk, hogy aligha rész néven vehető a szerbeknek, hahogy a két alkotmányellenes állapot közül azt ragadják meg, amely kedvezőbb rájuk. Egyedül akkor lehetne okozni a szerbeket, hogyha bizonyos érdek tekintetéből oly valamit követnének el, ami az ország elleni hűtlenséggel érne fel, p. o. hahogy bizonyos feltételek alatt készeknek nyilatkoznának felmenni Bécsbe, s ott a birodalmi tanácsban képviseltetni magukat. Ámde ily valamire a szerbeket indítani soha se volt szándékunkban, s erős hitünk szerint ily indítvány semmi viszhangra sem találna a szerbek között. A szerbek minden eshetőség között Magyarország részén leendenek, mert reményük van, hogy Magyarország méltányos fog lenni irántuk. És azért tegyen le minden gyanúról Magyarország a szerbek irányában, mert amíg csak ily gyanakvás helyet talál, a kölcsönös egyetértésre számítani képtelenség. A csehek és lengyelek dolgában hozzánk intézett kérdését a „Magyarországának illetőleg azt tartjuk, mikép a magyar szerb és a cseh-német - lengyel-orosz _ kérdés között nincs semmi hasonlat, se egyenlet. És azért mellőzve a tárgy bővebb taglalását, csak azt jegyezzük meg, miszerint a szerbeknek más jogalapuk van követeléseik tekintetében, s ismét más, sőt egészen más alapuk lesz a németeknek Csehországban s az oroszoknak Galicziában, mint amilyen van még a nem-magyar nemzetiségeknek is magában Magyarországban. „Végül ki kell jelentenünk, mikép kedves volt olvasnunk azt, amit a „szerb Vajdaságról“ a „Sürgönyében világot látott. Ott a többi között azt mondják, hogy a szerbeknek Magyarországban más helyzetük van, mint a többi nemzetiségeknek, s elismerik, mikép igazságos, hogy a szerbek megkapják „az ő nemzeti szerkezetüket“, mely nem volna ellenére az ország jogainak. Annak idején meglátja Magyarország — mondja elvégre a „’Vidov dan“ belgrádi vezérczikkezője — hogy a szerbek kívánalmai tiszták s hogy épenséggel nem ellenkeznek az ország állami érdekeivel. „Örömmel vennők, hahogy ezen gondolataink a magyar közvéleményben viszhangra találnának. Jele volna ez annak, mikép Magyarország s a szerb világ közel állnak egymáshoz.“ Gróf Auersperg Antal (költői nevén Grün Anasztáz) beszéde a bécsi urak házának f. hó 20-ai gyűlésében a sajtótörvényről. Vannak oly nagy, életerős s meggyőződéssel bíró igazságok, melyek ha egyszer kimondattak, kiirthatlanul megmaradnak lelkünkben. Egyike ezeknek az , hogy semmi sem képes oly kevéssé eltűrni a bilincseket, mint az emberi szellem. E tétel igazságáról mindnyájan meggyőződtünk, mivel a sajtószabadság uralma alatt sem fogunk bizonyára veszélyesebbeket s aggasztóbbakat olvasni, mint amilyeket a sajtó megszorításának idejében olvastunk. A sajtószabadság a legbecsesebb javak egyike gyanánt áll előttem és még azok előtt is, kik e nézetemet nem osztják, a sajtószabadság napjainkban szükség gyanánt fog feltűnni. Miként a vas, a legbecsesebb éret, a jelenkor anyagi élete fölött uralg, akként uralkodik a gondolat műve a jelenkor egész szellemi s erkölcsi élete fölött. Ez analógiát s párhuzamosságot a végtelenig lehetne vinni — az ekétől, mely a jövő barázdáit előkésziti, a népeket összekötő vassínek s hajóktól, s a horgonytól kezdve, mely a kikötőben a kincseket erősen tartja, a legkisebb ékszereks díszmüvekig, s a háztartás hasznos teréig egyrészt, másrészt pedig a magános gondolkozó s feltalálónak az időt megelőző gondolatától s eszméitől s az időt megrázó gondolattól kezdve, a költői képzelődésbeli játsziságáig, s azon gyakorlati életbölcsességig, mely a vásárt, a házat s családot szabályozta. Régebben a szabad embernek azon szép joga volt, hogy fegyvert viselhetett, a jelenkorban az állampolgár szép joga az, hogy a szólásszabadságot nemesen gyakorolhatja. Ki tagadná azon veszélyeket, melyekkel a sajtószabadsággali visszaélés együtt jár? Veszélyezteti az az állam fönállását, a kormány tekintélyét s mindenekfölött az oly igen érzékeny magán-becsületet. Azt fogják mondani: a sajtó meggyógyítja maga azon sebeket, melyeket ejt. Azon férfi, ki e tételt először mint konsul kimondá, később mint császár nem erősítette meg. És mégis e tételben az igazságnak egészséges magva rejlik. De a sebésznek még sem szabad azért sebeket ejteni, a járókelők karját, lábát eltörni, mivel a sebeket ismét meg tudja gyógyítani. Itten mégis különböztetni való van. A sajtó sérelmei s a gyógyulás közt bizonyos aránytalanság van. A sérelem rögtön, gyorsan s váratlanul történik, mig a gyógyulás gyakran igen fájdalmas és sok időt vehet igénybe. Továbbá meg kell különböztetni, ki a sebesitett, rövid vagy hosszú életű s kitartó természettel bir-é s a gyógyulás folyamát képes-e bevárni. Testületek, intézmények, maga az állam bírnak ily tartóssággal. Emlékezem egy esetre, e házat illetőleg, melyben a kormány az eddigi törvények szerint eljárni alkalmat von. Én e házat hosszabb élettartósságú intézménynek tartom, mert alkotmányunkban gyökerezik s én alkotmányunkban hosszabb élettartósságot látok. S én azért azt hiszem, hogy e ház megsértésénél a gyógyulás a sajtó útján meg is fog történni. De más dolog az, midőn a magánbecsületről s az egyénről van szó. Akkor megtörténhetik, hogy sebeiben elvérzik, még mielőtt a gyógyulás sikeresittethetett. Akkor a törvénynek kell arról gondoskodni, hogy a gyógyulás gyors legyen. Bátor voltam kinyilatkoztatni azt, hogy én a sajtószabadságot nagyon jónak és szükségesnek tartom. De a nagy javak áldozatokkal vannak egybekötve s a rendszerben az alapváltoztatásokat mindig veszélyek követik, melyek előtt nem szabad behunynunk szemeinket. De az áldozatok megkönnyittetnek, ha önmegtagadással s békülékenységgel tesszük azokat, a veszélyek elmellőztetnek, ha élesen vesszük szemügyre, s az elvek áldást hozók s gyümölcsözök, ha egyenes s bátor lélekkel valósítjuk azokat, mert valósításukhoz egyenesség s bátorság kivántatik. Szónok végre azon reményét fejezi ki, hogy a közállapotok harmonikus öszhangzásba fognak jutni a különböző intézményekkel, s azon nemes conservativismus, mely e ház rendeltetésében fekszik, a szükségessé vált újat azon támaszok s kellékekkel fogja ellátni, melyek azt tartóssá, szilárddá s áldásosan tevékennnyé teendik. Ő már természettől idealista, s reménli, az is fog maradni, idealista a jobb utáni törekvésben, s azért a sajtószabadságot is a maga tisztaságában csonkilanul megvalósítva reményt láthatni. Én azon biztosítékokban, melyek javaslatba hoztattak, némileg csak azon pillanatnyi állványokat látom, melyek egy nagyszerű s merész építménynek támaszt s alakot nyújtanak, de aztán, ha az épület szilárdságáról meggyőződtek, ismét eltávolíttatnak, hogy az építmény a maga tisztaságában tűnjék föl ... . Mint tudjuk, ezen s több ehhez hasonló lelkes előadás ellenére is a többség a bizottmány javaslatát vagyis a jury behozatalát elvetette. *) Ép a felfogásban van köztünk a különbség. Mi ugyanis azon elv hívei vagyunk, hogy a legjobb is csak a törvényes uton fogadható el. Szerk. **) A felirat kijelentette : „akarjuk, hogy más nemzetiségű honfitársainknak nemzetiségi igényei mindenben, mi az ország politikai szétdarabolása és törvényes függetlenségének feláldozása nélkül eszközölhető, még ezen országgyűlésen törvény által is biztosíttassanak.“ Szerk. ***) Külön állapot az ország egy részére nézve ? Szerk. A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. Térszűke miatt csakis szoros, lényeges kivonatban közölhetjük itt a „Vidov dan“ hat hosszú számra terjedt „a szerb kérdés Magyarországban“ feliratú alapos, történeti tanulmányát. Államveszély szempontjából, — a tanulmányzó szerint, — a magyarok és a szerbek közt fenforgó főbb kérdés az: váljon a 170 éven túl folytatott küzdelem után czért ért-e bármelyik is a két fél közül? Ezen egész időszak harczi története erre azt válaszolja , hogy egyikök sem ! A szerbek még most is nemzeti egyéniségeket épen fentartani s biztosítani törekesznek. Ellenben Magyarország mai nap sem rendelkezik a korona minden országa fölött. Az irány, melyet ebbeli törekvésekben mindketten követének, mindkettejökre egyaránt hátrányosnak, veszedelmesnek bizonyult. És azért fel kell hagyni ezzel már egyszer mindkettejüknek, hahogy czélt akarnak érni. Más szavakkal — kiegyenlíteni, összehangzásba kell hozni Magyarország és a szerbek törekvéseit. Békés megyei gazdasági egyesület. A békés megyei gazdasági egyesület legközelebb tartandó s e lapokban is kihirdetendő választmányi gyűlésére a folyó évi teendők programmja elkészítésére kiküldött bizottság a következőket ajánlja határozattá emelni: 1 ör Az összes választmányt öt szakosztályba sorozza, úgy azonban, hogy egyes választó tag több osztályban is részt veene. E szakosztályok következők : 1. , Statistikai és közgazdászati szakosztály Trefort Ágoston osztályelnökkel és 18 vál.taggal. 2. Földmivelési szakosztály, Balázs Mihály osztályelnökkel és 26 vál. taggal. 8. Kertészet, szőlőmivelés s méhészeti szakosztály, gr. Almássy Kálmán osztályelnökkel és 18 vál. taggal.