Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-23 / 45. szám

szint egy­oldalúlag kimivelve már a régi világ­ban is működött a cast- és a czéhrendszerben, és működik még jelenleg is egyoldalúlag a testületi szellemben, az esprit de corps­ vagy d’état vagy d’ordre-ban. Tágasabb értelmében véve a solidaritást, elve így hangzik: „Mindnyájan minden egye­s­­ért, és minden egyes mindnyájáért“, minek el­lentéte: „Mindenki magáért és az isten mind­nyájunkért“, az amerikaiak elferdítve így mondják ki: „Segíts magadon, és megsegít az isten.“ A valódi solidaritás első élete a görög nép külön fajainak, a perzsa királyok elleni hadjá­ratában született meg, szorosabb határok közt pedig Spártában, hol becstelenítőnek tar­tatott nem szegődni párthoz. Második születése napját a múlt században látta Francziaország, erősbülését és kifejlődését láttuk a fejedelmi frigyben, mely a franczia forradalmat le­győzte. Hogyan működik az eszme jelenleg ? A szent alliance többé nem létezik, nem létezhetik. Hát a népek ? Ezek talán többet is szólanak nemzetiségekről, sem mint a solidaritás eszmé­jével megférhetne, mert, ha két malomkövet egymáshoz dörzsölünk, sokkal gyorsabban veszti el élét, mintha a két kő közt búza van, aztán nincs is az előbbi dörzsölésnek haszna, míg az utóbbi lisztet ad a konyhára. Ezért mi a nemzetiséget nem szeretnők oly túlságos kifejezésre vinni, hogy a nemze­tek közti solidaritás­a mellett meg ne állhas­son , hanem más­részt a nemzetiségről — azt csupán a száraz okoskodás, és nem a lelkese­dés tüze világánál tekintve — már csak azért sem felejtkezhetünk el, mert minden nemzet szintoly szervi, individibilis vagy individuális lény, mint az emberi egyén, valamint ez, úgy amaz is működik egyetemesen és elkülönözve, a nemzetiségek, mint egyének solidaritásban más nemzetiségekkel, az emberi egyének a külön nemzetiségben, amott lisztet készítvén, itt azt felhasználván. A solidaritás Európa nemzetei közt meg­lehetősen megvan a kereskedésben, iparban, tudományban és művészetben, de nincs meg a politikában. Ne aggódjunk rajta; végén állunk ama korszaknak, melyben, hogy hajba kapja­nak, elég volt az egyiknek azt mondani: te an­gol John Bull, a másiknak a franczia Mayeux, a harmadiknak te német Miska! Lehet-e tehát a solidaritást köztünk és más ajkú európai nemzetek közt létre­hozni? Lehet biz azt az érdek­egység­ útján, ha önál­lóságunkat, mint nemzeti egyének önállását méltányolván közös működésünket nem ter­jesztjük túl a közös érdek határvonalán. Csak hogy többé malomköveknek ne használtassuk fel magunkat. Őrteni kell mások konyhájára — de még saját magunkéra is. Az Erdélybe vezetendő vaspálya kér­dése. IV. F. K. úr úgy látszik e véleményben van, miután azt állítja, hogy az Erdélyen át­menő vonalnak nem más a feladata, mint az oláh- és törökországi vasútvonalakkal való kapcsolatul szolgálni; nem más, mint m­i­e­l­ő­bb elérni az oláh határszélt. Ugyan miért nem vezetik hát önök vasútjukat Aradról Orsova felé a legrövidebb úton egyenesen ki Oláhor­szágba vagy Törökországba, hisz ott még hamarabb érhetnének valamelyik fekete­tengeri kikötőbe, hogy az annál nemzetközi­­ebb, világkereskedelmibb legyen? Ha csak ez a czél, mirevaló még bekanyarodni Erdélybe, hisz a t. értekező II. czikkének bevezetésében úgy sem tartja sürgetőnek és az érdekek ál­tal parancsolt dolognak az erdélyi vasút lé­­tesítését. Eddig úgy tudtuk, hogy a n.­várad-ko­­losvár-brassói és az arad-gy.-fejérvár-brassói vonalak közt forog a választás, minő megle­petés tehát reánk nézve, — azok után, a­mi­ket az utóbbiról az erdélyi egyetemes érdek­­közösség szempontjából mondottunk — midőn czikkíró már most nem is az utóbbit, hanem egy ily vonalt ajánl, mely az erdélyi kerület­nek még sokkal kevesebb részét ha­­sitná át, s II.­Szebenből azonnal kimenne a vöröstornyi szoroson, magát Brassót, mond­hatni, első kereskedelmi városunkat, a levan­­tei k­ereskedés régi közvetítőjét kikerülve, s igy az erdélyi megyék terü­­­letéből, és pedig 5 székely székből egyetlen egyet sem, 9 vármegyéből egyetlen egyet Hu­­nyadot, a fundus regius li különben is kicsin törvényhatóságaiból a 4 legkisebbet: Szászvá­rost, Szászsebest, Szerdahelyt és Szebent, s ekkép 1054 Dmildből körülbelől csak 155 □ mfldet hasitna át; továbbá 11 királyi és 68 mezőváros közül csupán hatot; Dévát, Szász­várost, Gy.-Fejérvárt, Szász-Sebest, Szerda­helyt és N.-Szebent venné útjába, s a legnépe­sebbeket, legfontosabb fekvésüeket, u. m. Ko­­losvárt, Brassót, M.-Vásárhelyt, Thordát, Besz­­terczét, Decst, Szamosujvárt, Székely-Udvar­helyt, Segesvárt, Medgyest stb. a legterméke­nyebb vidékeket, helyiségeket még csak per tangentia sem érintené. És miért? mert önök szerint az építendő vasútnak egyedüli czélja kapcsolatul szolgálni az oláh- és törökországi vasútvonalaknak s e végett mielőbb elérni az oláh határszélt. Az egész erdélyi kerület tömérdek fontosságú min­dennemű anyagi és szellemi érdekei mind semmik! Megbocsát a t. czikkiró, de gr. Széchényi István magas szelleméről föl sem teszszük, hogy a vasúti kérdést valaha ezen szemüvegen nézte volna, s egy egész országrész érdekét a csupa kereskedelmi számítás és külkereske­­dés szolgájává kívánta volna tenni: mi úgy tudjuk, hogy a nemes gróf az általa ajánlott és pártolt vállalatoknál mindig magasb nözpon­­tokat tartott szem előtt, s az anyagi fejlődést csak eszköznek tekintette a szellemi haladás elérhetésére. Aztán nem tudjuk azt sem, mikor mondotta volna ki ama bölcs és nagy szellem a halálos ítéletet a körös-szamos-völgyi vonal kivihetlenségéről; Ghega lovag legalább az ellenkezőt bizonyította be. Azonban legfeltűnőbb, azon következet­lenség, — melyet megbocsát őszinteségünknek — azzal tanúsít a t. értekező, midőn majd arra építi okoskodását, hogy egy egész hálózat kiépí­tésének kell történni, majd azt erősiti, hogy azért kell a legrövidebb arad-gy.-fejérvár-ve­­restornyi irányt választani, mert Erdély bel­­for­ga­lm­a oly csekély, miszerint a tervezett más két vonalt fentartani nem tudja. Hogyan remélli tehát czikkíró, hogy a­mit egész Er­dély belforgalma eszközölni nem képes, azt annak egy hetede teljesítse ? Mondtuk már, hogy bár­melyik vaspá­lyát vegyük, annak nem lehet reménye léte­­sülésre az állam kamatbiztosítása nélkül; ezt elismeri F. K. is. Vajjon honnan fizeti azt az állam, az a.-ausztriai, a cseh vagy a galicziai közjövedelmekből, vagy tán épen Békés-Arad megyék házipénztárából? Mi azt hisszük, hogy az erdélyi részekre eső közjövedelmekből, te­hát sajátunkból. Igénybe vehetné-e már most a m. kormány — méltányosan az összes erdé­lyi kerület pénzbeli s más adományokban! ál­dozatát egy vállalat támogatására, mely az említett kerület csak a részének válik hasz­nára, s mint mondatik, a kizárólagos nem­zetközi forgalom számára épül, a magasbb ál­lami s nemzeti szempontokat szándékosan mellőzi. A t. értekező az arad-verestornyf­­­onalra 32,­2 millió forintot csak úgy könnyedén akar kidobni, mégpedig minden tekintet nélkül az e téren bejönni kellető kamatra, erre úgy látszik nincs szüksége, mert oly vidéken kívánja el­vitetni vonalát, melyen sem népes városok, sem áru-, sem személyforgalom nem leendnek. ő csupán csak a keleti kereskedésből remél­hető hasznot számitja. Ne higyje a t. czikkíró, hogy akár vállalkozó akadjon, ki 32­2 milliót befektessen, akár a kormány 5% kamatot biz­tosítson oly pályára, mely addig mig el nem éri a külföldi határszélt, tizedrészben sem fize­ti meg magát, egyedül azon számitásból, hogy majd megfordul a verestornyi passuson tul, mert ott alkalmasint más fogja épiteni a pá­lya folytatását s meghatározni annak irányát, akkor aztán a czifra calculus könnyen kútba eshetne. Azt mondja F. K., hogy az arad-gy.-fe­­jérvár-verestoronyi vonal kevesebb építési ne­hézségekkel járna s igy kevesebbe kerülne. Ghega lovag az ellenkezőt állitja : ő a n.-vá­rad-kolozsvár brassóit bizonyította be olcsóbb­nak és czélszerűbbnek; kinek van már most igaza ? Ismeri t. czikkíró a verestoronyi szorost körülményesen, vagy csak a térképen kereste-e ki azt a legrövidebb vonalt; ismeri-e a Boiczától Kinénig létező óriási akadályokat, hol 5 órai hosszúságban mindenütt majd a ro­hanó Olt medréből, majd pedig a meredek szik­lafalból lőpor segélyével kellene tért nyerni a pálya számára. Ily módon történt a meglevő szekér­út építése is, mely egyébiránt oly kes­keny, hogy a rajta járó-kelő szekerek az egész 5 órai hosszúságú vonalon alig egy pár helyen képesek egymást a vízbe dőlés veszélye nélkül kikerülni. S ha a vaspálya a szekérút mostani helyére épülne, hol lehetne aztán egy második szekér­utat teremteni, mert erre is csak szük­ség van ? De lássuk értekező látszólag legerősebb vedveit : a számokat. S. . . .f. Magyarországtól kivántatik, szűnjék meg ig­­norálni a szerbek nemzeti egyéniségét, s azoknak helyzetét állam s közjogi szervezetével kösse egybe úgy, mikép ez utóbbiak megnyugodhassanak valaha sorsukban. A szerbektől megkivántatik ellenben, hogy le­gyenek bizalommal Magyarországnak hozzájuk való jó akarata iránt,] mikép már e bizalomuknál fogva is segítségére lehessenek a szövevényes ügy elintézé­sében. Szerző szerint ebben központosulra veleje a szerb kérdésnek Magyarországban. Hol az összes törvényhozás s a főbb kormány­zat közös s egy azon bárkire nézve is, ott nem lehet szó •— szerző szerint — az ország feldaraboltatásá­­ról. A szerbek nem is törekedtek soha az egységes, egyetemes állam­hatalom többre szakasztására Ma­gyarországban­ Méltánytalan hát és politikátlan — szerző szerint — a­ szerbek bármelyik nemzeti lét­nyilatkozatát már­is Magyarországtól való elszaka­dásnak bélyegezni. Épen szerző szerint­­ nem csak a magyar, ha­nem a talán minden szerbre nézve főbb fontosságú az, hogy Magyarország ősrégi alkotmányát teljes mér­tékben visszakapja, miért is szerinte kötelesek és a szerbek töltik telhetőleg azon lenni, hogy ez megtör­ténjék, mikép aztán Magyarország is maga részéről méltányos lehessen irántuk. A „Vidov­ dan“ e czikkei mintegy válaszul ke­letkeztek a „Sürgöny“ és a „Magyarország“ észre­vételeire. A 7-ik czikk tüzetesebben foglalkozik ez észre­vételekkel. Halljuk magát a szerzőt: „Egyik előbbi czikkünkben — mondja szerző — felemlítvén, mikép a bécsi hírek után ítélve, a szerb kérdés Magyarországban nem sokára el fogna dön­tetni, azt mondtuk, hogy a szerbekre nézve egyéb nem marad fen mint elfogadni azt, a­mit Bécsben ér­­dekekben tesznek. Ezen megjegyzésünk úgy látszik, nincsen egészben kedvére a magyar hírlapirodalom­nak. A „Magyarország“ azt kérdi tőlünk: vájjon akarjuk-e azon elveket, miket a szerb kérdésben ki­jelentettünk, egyúttal alkalmazni a németekre Cseh­országban is, s vájjon mikép fognák majd védelmez­ni e szerint a lengyeleket a gácsországi kis oroszok követelései ellenében? Nem veszi-e észre a „Vidov­­ban“ — kérdi tovább a „Magyarország“ — mikép a szerb követelések teljesítése a magyar országgyűlés mellőztével Magyarország területi épségén csorbát ejt, egyenes következményéül oly politikának, mely is épen csak a szétdarabolásban lelheti fel sikere feltételeit. Ehhez mind a „Magyarország,“ mind a „Sürgöny“ még azt is hozzáveti— a „Vidov­ dan“ szerint — mikép a szerb kérdés eldöntése Bécsben alkalmas lehetne Magyarországnak arra, hogy gya­nús szemmel kisérje a szerbeket s idegenkedjék is tőlük. A „Magyarország“ még azt is állítja — mondja a —„Vidov-dan“— mikép már az által is csorba ejtetik a magyar alkotmányon, hogy magyar ügyeket Bécs­ben tárgyalnak. Minderre következőleg felel a „Vidov­ dan“ bel­grádi vezérczikkezője : „Tekintettel azon kegyeletes aggodalomra, mel­lyel a nevezett két magyar hírlap el van telve hazájuk alkotmánya tekintetében, azt tartjuk, hogy nem jól fogták fel szavainkat s gondolatainkat. Mi azt mondtuk, hogy a szerbek elfogadhatják azt, a­mi Bécsben jól fogna intéztetni számukra, mert felfo­gásunk szerint politikátlan volna a számukra Bécs­ben bár, de jól elintézett dolgokat visszautasítani. *) A szerbek arra törekesznek, ismertessenek el ré­szökre némely történeti jogok, melyekről meg vannak győződve, hogy Magyarországnak se politikai se terü­leti épségét nem sértik meg. A múlt országgyűlés nem nyilatkozott illető feliratában, miszerint kész elvben elismerni a szerb jogokat s azokat a lehetőségig ér­vényesíteni is, a mennyiben t. i. az ország érdekeivel azonosak. Ha van valamely hiba a múlt évi ország­gyűlés műveletében, minden­esetre ez a legnagyob­­bik. Egy árva szóval sem emlékezvén meg ma­ga készségéről, a szerb jogokat elvben elismerni, a magyar országgyűlés kétségben hagyta a szerbe­ket a fölött, vajjon mi nézetben van a szerb jogok­ról. **) Mind­a­mellett a szerbek nem izgattak Bécs­ben az országgyűlés feloszlatása után,mikép intéztes­­senek el ott dolgaik, s teljesíttessenek kívánalmaik. E szerint azt kívánni a szerbektől, hogy utasítsák vissza, a­mi jól találna elintéztetni számukra Bécs­ben, annyit tenne, mint azt kívánni tőlük, hogy többet tegyenek annál, mit tehetnek. Felfogásunk szerint a szerbek kell hogy inkább passiv, mint actív módon viseljék magukat az iránt, a­mit Bécsben fognának végezni fölöttük; fogadják azt el úgy, a­mint a többi kormányrendeleteket elfogadják, soha szem elől nem tévesztvén, mikép mind­ez csak ideiglenes valami, mi is egyedül az országgyűlés által állapíttathatik meg végkép. Tudjuk, hogy ily intézkedés a szerb kérdés tárgyában nem fog megfelelni a magyar alkotmány követeléseinek, ámde még az alkotmány végérvényre hozataláig is kell hogy jöjjön létre valami állapot,***) miért is azt gondoljuk, hogy aligha rész néven vehető a szerbeknek, hahogy a két alkotmány­ellenes álla­pot közül azt ragadják meg, a­mely kedvezőbb rá­juk. Egyedül akkor lehetne okozni a szerbeket, hogy­ha bizonyos érdek tekintetéből oly valamit követné­nek el, a­mi az ország elleni hűtlenséggel érne fel, p. o. hahogy bizonyos feltételek alatt készeknek nyilatkoz­nának felmenni Bécsbe, s ott a birodalmi tanácsban képviseltetni magukat. Ámde ily valamire a szerbe­ket indítani soha se volt szándékunkban, s erős hi­tünk szerint ily indítvány semmi viszhangra sem ta­lálna a szerbek között. A szerbek minden eshetőség között Magyarország részén leendenek, mert remé­­nyük van, hogy Magyarország méltányos fog lenni irántuk. És azért tegyen le minden gyanúról Magyar­­ország a szerbek irányában, mert a­míg csak ily gya­nakvás helyet talál, a kölcsönös egyetértésre számí­tani képtelenség. A csehek és lengyelek dolgában hozzánk inté­zett kérdését a „Magyarországának illetőleg azt tartjuk, mikép a magyar szerb és a cseh-német - len­gyel-orosz _ kérdés között nincs semmi hasonlat, se egyenlet. És azért mellőzve a tárgy bővebb taglalá­sát, csak azt jegyezzük meg, miszerint a szerbeknek más jogalapuk van követeléseik tekintetében, s ismét más, sőt egészen más alapuk lesz a németeknek Cseh­országban s az oroszoknak Galicziában, mint a­milyen van még a nem-magyar nemzetiségeknek is magában Magyarországban. „Végül ki kell jelentenünk, mikép kedves volt olvasnunk azt, a­mit a „szerb Vajdaságról“ a „Sür­gönyében világot látott. Ott a többi között azt mond­ják, hogy a szerbeknek Magyarországban más hely­zetük van, mint a többi nemzetiségeknek, s elisme­rik, mikép igazságos, hogy a szerbek megkapják „az ő nemzeti szerkezetüket“, mely nem volna ellenére az ország jogainak. Annak idején meglátja Magyaror­szág — mondja elvégre a „’Vidov­ dan“ belgrádi ve­­zérczikkezője — hogy a szerbek kívánalmai tiszták s hogy épenséggel nem ellenkeznek az ország állami érdekeivel. „Örömmel vennők, hahogy ezen gondolataink a magyar közvéleményben viszhangra találnának. Jele volna ez annak, mikép Magyarország s a szerb világ közel állnak egymáshoz.“ Gróf Auersperg Antal (költői nevén Grün Anasztáz) beszéde a bécsi urak házának f. hó 20-ai gyűlésében a sajtótörvényről. Van­nak oly nagy, életerős s meggyőződéssel bí­ró igazságok, melyek ha egyszer kimondattak, kiirt­­hatlanul megmaradnak lelkünkben. Egyike ezeknek az , hogy semmi sem képes oly kevéssé eltűrni a bi­lincseket, mint az emberi szellem. E tétel igazságáról mindnyájan m­eggyőződtünk, mivel a sajtószabadság uralma alatt sem fogunk bizonyára veszélyesebbeket s aggasztóbbakat olvasni, mint a­milyeket a sajtó megszorításának idejében olvastunk. A sajtószabad­ság a legbecsesebb javak egyike gyanánt áll előttem és még azok előtt is, kik e nézetemet nem osztják, a sajtószabadság napjainkban szükség gyanánt fog feltűnni. Miként a vas, a legbecsesebb éret, a jelenkor anyagi élete fölött uralg, akként ural­kodik a gondolat műve a jelenkor egész szelle­mi s erkölcsi élete fölött. Ez analógiát s párhuzamos­ságot a végtelenig lehetne vinni — az ekétől, mely a jövő barázdáit előkésziti, a népeket összekötő vassí­nek s hajóktól, s a horgonytól kezdve, mely a kikö­tőben a kincseket erősen tartja, a legkisebb ékszerek­­s díszmüvekig, s a háztartás hasznos teréig egy­részt, más­részt pedig a magános gondolkozó­ s feltalálónak az időt megelőző gondolatától s esz­méitől s az időt megrázó gondolattól kezdve, a költői képzelődés­beli játsziságáig, s azon gyakor­lati életbölcsességig, mely a vásárt, a házat s csalá­dot szabályozta. Régebben a szabad embernek azon szép joga volt, hogy fegyvert viselhetett, a jelenkor­ban az állampolgár szép joga az, hogy a szólássza­badságot nemesen gyakorolhatja. Ki tagadná azon veszélyeket, melyekkel a sajtószabadsággali vissza­élés együtt jár? Veszélyezteti az az állam fönállását, a kormány tekintélyét s mindenekfölött az oly igen érzékeny magán-becsületet. Azt fogják mondani: a sajtó meggyógyítja maga azon sebeket, melyeket ejt. Azon férfi, ki e tételt először mint konsul kimondá, később mint császár nem erősítette meg. És mégis e tételben az igazságnak egészséges magva rejlik. De a sebésznek még sem szabad azért sebeket ejteni, a járókelők karját, lábát eltörni, mivel a sebeket ismét meg tudja gyógyítani. Itten mégis különböztetni való van. A sajtó sé­relmei s a gyógyulás közt bizonyos aránytalanság van. A sérelem rögtön, gyorsan s váratlanul történik, mig a gyógyulás gyakran igen fájdalmas és sok időt vehet igénybe. Továbbá meg kell különböztetni, ki a sebesitett, rövid vagy hosszú életű s kitartó termé­szettel bir-é s a gyógyulás folyamát képes-e bevárni. Testületek, intézmények, maga az állam bírnak ily tartóssággal. Emlékezem egy esetre, e házat illetőleg, melyben a kormány az eddigi törvények szerint el­járni alkalmat von. Én e házat hosszabb élet­­tartósságú intézménynek tartom, mert alkotmányunk­ban gyökerezik s én alkotmányunkban hosszabb élet­tartósságot látok. S én azért azt hiszem, hogy e ház megsértésénél a gyógyulás a sajtó útján meg is fog történni. De más dolog az, midőn a magánbecsületről s az egyénről van szó. Akkor megtörténhetik, hogy sebeiben elvérzik, még mielőtt a gyógyulás sikeresit­­tethetett. Akkor a törvénynek kell arról gondoskodni, hogy a gy­ógyulás gyors legyen. Bátor voltam kinyi­latkoztatni azt, hogy én a sajtószabadságot nagyon jónak és szükségesnek tartom. De a nagy javak áldozatokkal vannak egybe­kötve s a rendszerben az alapváltoztatásokat mindig veszélyek követik, melyek előtt nem szabad behuny­nunk szemeinket. De az áldozatok megkönnyittetnek, ha önmegtagadással s békülékenységgel tesszük azo­kat, a veszélyek elmellőztetnek, ha élesen vesszük szemügyre, s az elvek áldást hozók s gyümölcsözök, ha egyenes s bátor lélekkel valósítjuk azokat, mert valósításukhoz egyenesség s bátorság kivántatik. Szónok végre azon reményét fejezi ki, hogy a közállapotok harmonikus öszhangzásba fognak jutni a különböző intézményekkel, s azon nemes conserva­­tivismus, mely e ház rendeltetésében fekszik, a szük­ségessé vált újat azon támaszok s kellékekkel fogja ellátni, melyek azt tartóssá, szilárddá s áldásosan te­­véken­nnyé teendik. Ő már természettől idealista, s reménli, az is fog maradni, idealista a jobb utáni törekvésben, s azért a sajtószabadságot is a maga tisztaságában csonki­lan­ul megvalósítva reményt láthatni. Én azon biztosítékokban, melyek javaslatba hoztattak, némi­leg csak azon pillanatnyi állványokat látom, melyek egy nagyszerű s merész építménynek támaszt s ala­kot nyújtanak, de aztán, ha az épület szilárdságáról meggyőződtek, ismét eltávolíttatnak, hogy az épít­mény a maga tisztaságában tűnjék föl ... . Mint tudjuk, ezen s több ehhez hasonló lelkes előadás ellenére is a többség a bizottmány javasla­tát vagyis a jury behozatalát elvetette. *) Ép a felfogásban van köztünk a különbség. Mi ugyanis azon elv hívei vagyunk, hogy a legjobb is csak a törvényes uton fogadható el. S­z­e­r­k. **) A felirat kijelentette : „akarjuk, hogy más nemzetiségű honfitársainknak nemzeti­ségi igényei mindenben, mi az ország politi­kai szétdarabolása és törvényes függetlenségének fel­áldozása nélkül eszközölhető, még ezen országgyű­lésen törvény által is biztosíttassanak.“ Szerk. ***) Külön állapot az ország egy részére nézve ? Szerk. A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. Tér­szűke miatt csak­is szoros, lényeges kivonat­ban közölhetjük itt a „Vidov­ dan“ hat hosszú számra terjedt „a szerb kérdés Magyarországban“ feliratú alapos, történeti tanulmányát. Államveszély szempontjából, — a tanulmányzó szerint, — a magyarok és a szerbek közt fenforgó főbb kérdés az: váljon a 170 éven túl folytatott küz­delem után czért ért-e bármelyik is a két fél közül? Ezen egész időszak harczi története erre azt vá­laszolja , hogy egyikök sem ! A szerbek még most is nemzeti egyéniségeket épen fentartani s biztosítani törekesznek. Ellenben Magyarország mai nap sem rendelkezik a korona minden országa fölött. Az irány, melyet ebbeli törek­­vésekben mindketten követének, mindkettejökre egy­aránt hátrányosnak, veszedelmesnek bizonyult. És azért fel kell hagyni ezzel már egyszer mind­kettejüknek, hahogy czélt akarnak érni. Más szavakkal — kiegyenlíteni, összehangzásba kell hozni Magyarország és a szerbek törekvéseit. Békés megyei gazdasági egyesület. A békés megyei gazdasági egyesület legköze­lebb tartandó s e lapokban is kihirdetendő választ­mányi gyűlésére a folyó évi teendők programmja el­készítésére kiküldött bizottság a következőket ajánl­ja határozattá emelni: 1 ör Az összes választmányt öt szakosztályba sorozza, úgy azonban, hogy egyes választó tag több osztályban is részt veene. E szakosztályok követ­kezők : 1. , Statistikai és közgazdászati szakosztály Trefort Ágoston osztály­elnökkel és 18 vál.­taggal. 2. Földmivelési szakosztály, Balázs Mihály osz­tályelnökkel és 26 vál. taggal. 8. Kertészet, szőlőmivelés s méhészeti szakosz­tály, gr. Almássy Kálmán osztályelnökkel és 18 vál. taggal.

Next