Magyarország, 1862. március (2. évfolyam, 50-73. szám)

1862-03-28 / 72. szám

1862.— II. évfolyam. 7$. Sz. Péntek, márczius 28. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉN7ES DIJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. M­EGJELE­N ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Előfizetést nyitunk a ,MAGYARORSZÁG" Előfizetések minden hó elején fogadtatnak el. 3 havi folyamára 5 ft. — kr. ö » ?> 9 » 9 „ „ 13 „ 50 „ 1 if 1 ?? ”? PEST, márczius 27. Külföldi szemle. Egyik szabadelvű porosz újság a „Berliner all­gemeine Ztg.“ azon aggodalmát fejezi ki, hogy míg az ország a benső egyenetlenséggel foglalkozik, Ausz­tria és Poroszország közt teljes egyetértés jöhet létre. Tény, hogy a kilépett szabadelvű miniszterek­nek gyakran egész befolyásukat fel kelle használni, csakhogy Poroszország, tartózkodó, s Ausztria és a közép­ államok irányában semleges politikájától el ne térjen. Ez ellensúly most hibázik. A febr. 2-ki hi­res „azonos jegyzék“ vételével senki nem kételkedett a felől, hogy e lépés valódi czélja, Vilmos király ke­délyére ham­i s bebizonyítani, hogy az általa követett reform­politika elszigeteli őt az osztrák s a többi né­met uralkodó­háztól. E pillanatban a közép­államok örülnek, remélvén, hogy elérték czélukat, mire a ba­­deni találkozás óta hasztalan epedtek. Arra is emlékszik mindenki, hogy midőn Ausz­tria és Poroszország közt, a kassiai alkotmá­ny-Ügyre nézve az egyesség megtörtént, az a h­ír vola elterjed­ve, mely szerint Ausztria Poroszországtól azt az en­gedményt vívta ki, hogy ez idő szerint legalább el nem ismeri az olasz királyságot. Ezt ugyan ma két­ségbe vonják , mindazonáltal tény, hogy azóta ez el­ismerésről említés sem tétetik, mi pedig kezdetben valószínűnek látszott. A porosz nép minden reménye az uj választá­sokra van fektetve; s világos, hogy csak a szabad­elvű, haladási és alkotmányos párt különböző töre­dékeinek szoros egyesülése bánthatja el azon válsá­got, melyet a reactio előkészít s ezzel együtt azon félelmet, melylyel a bécsi és berlini cabinetek egy­máshoz közeledését, a német szabadelvű körök fo­gadják. Az Index. bécsi leveléből olvassak: „azon hirt, mintha az osztrák császárnak szándéka volna Ber­linbe menni, egy másik hit követi, mely szerint ő Felsége levelet intézett a porosz királyhoz a congres­­sus érdekében, melybe a német fejedelmeken kívül, Napoleon és Sándor császárok is meghívandók vol­nának. Előttünk nem e hir látszik oly igen különös­nek, mint inkább hogy a bécsi levelező azt ezen megjegyzéssel kiséri: „a tavasz mindig meghozza az e féle hírlapi kacsákat!“ s mégis a napi esemé­nyek közt feljegyzésre méltónak találja. Valószínű, hogy Ausztria nem csupán a keleti —■ de a német ügyre nézve is alkudozásokat folytat s épen tán az olasz kérdés corolláriuma képen. Az „Indep.“ párisi levelében azt olvassuk ugyan, hogy az Anglia, Ausztria és Törökország egyetértéséről szóló hír alaptalan, annyira, hogy az nem is érdemel említést, de viszont a kölni lap jólértesült, brüsseli levelezője tudni véli, hogy Bloomfield lord, kormá­nya megegyezésével ugyan, hanem Ausztria kivona­­tára rándult le Nándorfehérvárra, hogy a szerb kor­mányt, a bécsi és londoni cabinetek békés intenziói szerint hangolja. Szerbia t. i. az a pont, honnan a dalmatiai partok és az Al-Duna hosszában, komoly események kitörését várják. Mi a görög mozgalmat illeti — mely minden el­len- és viszonbiztositások daczára mégis fenyegető alakot öltött — említettük volt tegnap, hogy a bajor kormány tettlegesen kívánta Ottó királyt gyámolítani, hanem ebben Ausztria által feltartóztatott. A„Cor­­respondance italienne“ szerint, a bécsi cabinet t. i. azt felelte a bajor kormánynak, hogy e kérdésre néz­ve alkudozásban áll Anglia­ és Francziaországgal. Anglia fontos szolgálatokat (des services importants) ajánlott Francziaországnak, ha Ottó király trónját pártfogoló indít­ványát fontolóra veszi (a prendre en consi­deration). Ebből három dolog látszik: hogy a görög felkelés folyvást veszélyes természetű; hogy Fran­­cziaország itt is a benemavatkozás elvét kívánja fen­tartani; s hogy Anglia áldozatra volna kész, ha Fran­­cziaországot ez elvétől itt el tudná mozdítani; annyi­val inkább, mivel eddigelé csak Touchard ellen-ad­miral szakására kénytelen elhinni, hogy a görög fel­kelés, az adriai partokon készülő mozgalmakkal semminemű összeköttetésben nincs. Az „Opinione“ egy czikket h­oz az olasz kor­mány külügyi politikájáról, melyben azt vitatja, hogy Olaszországnak nagy érdeke van keleten, és sokkal közelebbi szomszédja Törökországnak, hogy sem bármely hatalom rábírhatná, miszerint közönyös ma­radjon, az ott készülő nagy átalakulásokkal szem­ben. Olaszországnak — folytatja az „Opinione“ nagyon közös érdekei vannak Oroszországgal s ha igaz, a­mint annak látszik, hogy a tuilériák cabinetje és a pétervári udvar közt alkudozások folynak a ké­szülőben lévő eseményekre nézve : Itália hivatva lesz tettleges részt venni a nagy drámában. Remélhető annálfogva az is, hogy Oroszország, az olasz király­ságot el fogja ismerni. Eddig olvasva az „Opinione“ czikkét, azt hinné az ember, hogy a keleti kérdésre nézve Itália, Orosz- és Francziaország állanak csupán egy csoportban, hanem a nevezett lap, — mely eddig legalább a kor­mány közlönyének tartatott — befoglalja a keretbe Angliát is. „Szoros és tartós szövetség — úgy­mond — Francziaországgal. Itália nemzetközi poli­tikájának alapja, de fentartjuk a szoros barátságot Angliával is, mely tetemes politikai előnyök forrása.“ Eczet, olaj, t­ó és víz együtt! Belföldi szemle. — A dalmátiai országos választmány azon alkalomból, hogy a horvát-szlavon udv. kormányszék „dalmát, h­orvát és szlavón királysági udv. kanczellá­­ria“ czimével ruháztatott föl, következő óvástételt in­tézett ő Felségéhez: „Az imént egy dalmát, horvát és szlavón király­sági udv. kancze­lária hiú czimével Ausztria népei előtt fölmerült horvát-szlavon üdv. hatóság csak uj aggodalmakat és fájdalmas érzéseket kelthetett a dalmát nép nagy többségénél, a mely a Horvátország­hoz való csatoltatás minden gondolatát elutasítja ma­gától s nem akar irányában semmi közjogi viszonyt elismerni. Az országos választmány, mint az ezen hozzácsatolás ellen törvényesen és ünnepélyesen föl­szólalt dalmát országgyűlés végrehajtó közlönye, nem mulaszthatja el e fájdalmas érzelmeket cs. k­apóst. Fölséged előtt kifejezni. Jóllehet pedig a felnevezett udv. kanczellária hatásköre — az államminiszter ur ő ezejának a követek háza f. hó 17-dikén tartott gyű­lése előtt a kormány nevében tett nyilatkozata szerint — csak Horvátországra és Szlavóniára fog szorítkoz­ni, miért is az országos választmány meg van győződ­ve, hogy Dalmatiának e­szimbe történt f­ölvétele közjo­gunkra nézve valóságos hatással nem bír, nem is bír­hat , e czímnek mégis nagyon kellemetlen és szomorító hatást kellett az országos választmányra gyakorolni, mert az, habár nem alapos törvényen, habár czéltalan és a valódi tényállással ellenkező, de képes minda­mellett egyfelől ébren tartani Horvátország jogosat­­lan és elbizakodott igényeit, másfelől pedig szítani koronaországunkban az egyenetlenség lángjait. Az országos választmány ennélfogva, országa jogait semmi tekintetben fedezetlen nem hagyandó, az uj horvát-szlavon udv. hatóságnak adott dalmát, hor­vát és szlavón királysági udv. kanczelláriai czimből, a mennyiben ez Dalmátiára vonatkozik, akár most, akár jövendőre vonandó minden, akár jogi, akár tettleges következtetés ellen cs. k.­apást. Fölséged előtt tiszteletteljesen óvást tesz.“ —Tem­esmegyéből írják a „Sürgönyének, hogy a főispáni helyettes lelépéséről szárnyaló­bb­ mind erősbül, s hozzá teszik, hogy a torontáli helyettes ve­szi át Temesben az igazgatást, mi eddig is csak azért nem történt meg, mert Palik-Ucsevni Péter ar e lé­péshez azon föltétet kötötte, hogy a hivatalnoki kar­ban változásokat tehessen. Ugyanezen levelező írja, Majláthfalva községe viszályát jegyzőjével, mely viszály — úgymond — épen most van vizsgálat alatt. E viszályról a levelező következőleg tudósít: „A falu már két évvel ezelőtt sürgette az elmaradt számadásokat, de sikeresen; panaszkodtak ugyan a kerületnél, de azokat a felosz­latás réme már kisértvén, nem is vették fel az ügyet; — az alkotmányos választott tisztikarnál hasonlóg kopogtattak, de magán befolyás eldugaszolta úgy a járásokat, hogy kétségbe esésükben via facti szorí­tották a jegyzőt, ki­engedni nem akarván, a bíróság a jegyzői irodát bepecsételte, azaz a jegyzőt kizárta. Elkeseredni volt is okuk, mert úgy közli hiteles for­rásunk, hogy a gazdák minden adót rendesen fizet­tek, de házankénti adókönyvecskéjük nem volt, s most a kincstár, illetőleg a bank (melynek szerződé­sei) 80,000 ft. hátralékot sürget. A falu malmáról közlött a jegyző számlakivonatot, melynek értelmé­ben a gazdák még 300 ft. hátralékban lennének, ho­­­lőtt az ezek által összeállított számadás már eddig is 1200 fit. jövedelmet tanúsít. A provisorium belépté­­vel ugyan az 1-ső alispán ur a jegyzőt megint beren­delte, hanem egyszersmind a főszámvevőt vizsgálatra kirendelte, ki is számvitel helyett csak papírdarabo­kon elszórt jegyzeteket találván, az ügyet eligazításra felterjeszté, s épen váratik, hogy a községnek 1861- ben meg nem engedett jegyzőválasztása, illetőleg a mostaninak elbocsátása nem sokára szabad rendel­kezésre hagyatik.“ — Belső­-Szolnok megyéből ismét hosszabb tudósítást­ vettünk levelezőnktől, ki nagyon téved, ha azt hiszi, hogy oly tudósításokat jelenleg közölhetünk. De azért továbbra is kikérjük szíves közleményeit, részint saját tájékoztatásunkra, részint, mivel egyet­­mást mégis nyilvánosság elé hozhatunk, így a mos­tani közleményből kivonhatjuk azt, hogy Belső-Szol­­nok megyéből az ujonczokat kiállították, hogy azon­ban több helyt még hátralékban maradtak. Továbbá kivonhatjuk belőle azt is, hogy — Doboka megyében Buttyán László úr az uj hivatalnoki kart megalakította, még­pedig csaknem teljesleg románokból, s a jegyzőkönyvet románul szerkesztik. Pest, márcz. 27. A „Pesti Hírnök“ közel másfél év óta eről­ködik bebizonyítani azt, hogy az 1848-ai tör­vények a szakadás magvát, veszélyét maguk­ban rejtik, hogy azok semmi életerővel nem bírnak, hogy minden bajunknak okai, hogy azok ősi municipalis önkormányzatunk helyé­be a franczia centralisatiót tolták nyakunkra, sat. sat. Mind magunk, mind velünk rokonelvű­ laptársaink számtalanszor igyekeztünk a ..P. Hirnök“-öt felvilágosítani az iránt, hogy az 1848-ki törvények, a mennyiben a felelős kor­mány elvét lépteték életbe, csak régibb törvé­nyeinknek, fájdalom, soha végre nem hajtott intézkedéseit érvényesíték, hogy e felelősség elve nem földünkbe átplántált idegen növény, hanem a folytonos küzdés alatt is mindegyre fentartott, habár mindig megtámadott, meg­­gyengített joga volt a nemzetnek, hogy tehát, midőn a pozsonyi országgyűlés a király ön­­kénytes hozzájárultával, szentesítésével meg­­alkotá az 1848. III. t. czikket, nem uj elvet igta­­tott törvénykönyvébe, hanem ősi alkotmánya szellemében, tovább fejlesztve azt, a felelősség elvének adott értelmet, életet. Elmondtuk számtalanszor elvellenünknek, mi is, mások is, hogy a III. t. czélja nem a sza­kadás, hanem önkormányzatunknak, alkotmá­nyunknak az által eszközölhető biztosítása volt, hogy a kormány élére a birodalmi kor­mánytól független s a nemzet törvényhozásá­nak felelős férfiak állh­assanak. Elmondtuk, hogy „egy évezrednek,“ tulaj­­donkép, hogy 300 és néhány évnek „történeti logikája“ a nemzetet arra tanítá meg, miként „hazánk törvényes autonómiája“ vajmi ingatag akkor, midőn a magyar kormány függő és nem felelős, hogy alkotmányunk sérthetlensé­­gének egyedüli biztosítéka mindig a fejedelem jóakaratától függött, hogy alkotmányunkat, szabadságunkat addig s oly mértékben élvez­hettük csak, a meddig s a mennyiben azt él­veznünk a hatalom megengedé. Emlékeztettük ismételve a „Hirnök“-et, hogy az 1780—90 év közti időszakot az 1723- ki s az 1823-ki eseményeket az 1791-ki alap­törvények alkotása előzi meg. És mégis meg­gátolhattuk-e, hogy alkotmányunk felfüggesz­­tessék? A Habeas Corpus, a Primae nonis elég védje volt-e a személyes szabadságnak ? Kérdeztük el­ ellenünktől, hogy mi volt hát az alkotmány biztosítéka, mi más eszköze volt a nemzetnek alkományát megvédeni,mint a fegyver? És fegyvert fogva a törvény védel­mében, ha a harczban kifáradott felek békét kötöttek, s a körülmények nyomása alatt tör­vények keletkeztek, melyek biztositák az or­szág függetlenségét, ősi jogait, biztosítva volt-e azért kellőleg a kormány megtámadása ellen az alkotmány s azt nem függesztheté-e fel a hatalom ? Kértük ellenünket, hogy tekitsen vissza az utóbbi 300 év történetére, mely idő alatt a fentartás h­arczát kellett vívnunk, a létért kel­lett folytonosan küzdenünk. Kérdeztük, hogy nem természetes-e a törekvés az alkotmány más biztosítékait is megszerezni, mint a milyeket a törvény sanc­­tióval nem biró betűje s a fejedelem jóakarata nyújt, s nem loyális-e az óhajtás, hogy végre nyugalomban élvezzük alkotmányunkat, hogy időnket, jobb erőnket a nemzet anyagi és szel­lemi gyarapodására fordíthassuk & háborút­­lanul ? Mind­erre azt nyertük mindig és ma is válaszul, hogy a 48-ki törvények, me­lyek „magukkal félévi életerőt sem hoztak a világra“, az ős alkotmány geniusával ellenkező franczia kormányelvet oltottak be a nemzet életébe. A „H.“ gyűlölete, támadása, tudjuk, főleg a III. törvényt illeti, mely a testületi kormány helyébe, a felelős parlamenti kormányt ü­lteté. A „H.“, mely törvénykönyvünkben jártas, tudhatja azt, hogy a felelős kormány elve tör­vényeinkben gyökerezik. Régi óhajtása az országnak, hogy a kor­mányon álló férfiak az országnak felelősek le­gyenek. Ez óhajtást az 1790-iki KK. és RR. is kifejezték a „De systemate Consilii Regii Nationalis hungarici“ készített törvényjavas­latban , melynek itt csak 9-ik czikkét idézzük, mely így szól: „Oum tani Dicasterium ipsum in concreto, quam membra ejus in singulari Diaetae R e g n i (uti attactum est) r e s p o n s a b i 1 i a futura sint, sua Regia Majestas neminem ex commembris praelibati Consilii citra pro­­cessum juris amovebit aut cassabit.“ Nem a 48-iki országgyűlés kölcsönvett eszméje tehát a felelős kormány. A pozsonyi országgyűlés csak az ősök óhajtásának, törek­vésének szellemében cselekedtek, midőn a ki­rály szentesítése mellett a III. törvényt meg­­alkoták. Igazsága van a „Hirnök“-nek abban, hogy az első felelős kormány nem élt soká. De állít­­hatja-e, hogy e ténynek oka az,mert az elv,mert az intézmény nem életerős ? Nem egy világese­mény,az Európa sorsára is oly mélyen ható 1848- és 49-ki események folytán szű­nt-e meg felelős kormányunk is ősi alkotmányunkkal együtt? És a „Hírnök“, melynek szerkesztője a forra­dalom kezdetének, az események kiindulásai­nak is élő tanúja, állíthatja-e, hogy ez esemé­nyek azért keletkeztek, mert a 48-ki független miniszterekben szakadási veszélyt gyanítottak ? Nem. Igaz, hogy most a szakadási váddal a 48 híveit, envérünk, a magyar „Hírnök“ is illeti, de az 1848-ki törvények keletkezésekor még elleneink se illették a magyart e váddal. Non is e gyanú miatt keletkezett az ön­védelem keserű harcza, nem e gyanú miatt tá­madtak fel ellenünk azok, kik feltámadtak. Az akkori események kútfeje az, hogy a 48-ki törvény megosztá a hatalmat a nemzet és a trón között. Ez, collega ur, história, mely „testis tem­­porum est.“ A „H.“ czikkének többi részére holnap visszatérünk. Pompéry. A „Wanderer“ és Fáik Miksa elleni sajtóperben hozott ítélet és indokolása. Márczius 26-ra az Ítélet kihirdetése volt kitűzve; a törvényszéki terem egészen megtelt, az Ítélet, me­lyet Schwarz elnök olvasott föl, következő: „A cs. k. országos törvényszék az ő Felségétől reá ruházott hivatalos hatalmának erejénél fogva, az államügyészség keresetében Grasz Mór,a „Wan­derer tulajdonosa s szerkesztője ellen, a v­á­d­l­o­t­­tat a közcsendzavarás bűnének elköveté­sében, ezen czikkek tartalma által: Bécs Oct. 23. (246. sz.) „A legújabb események Pesten“, (247. sz.) „A kormány uj határozatai,“ (251. sz.) mint közvetlen tettest bűnösnek ismerte el. Ugyanaz továbbá bűnös a sajtótörvény 34. §. áthágásában, a „Részle­tek a T’r­más ügyeiről“ czímű­, a „Wand.“ nov. 4-ki czikkét illetőleg. Dr. Fáik Miksa, bűnös a közcsendza­varás bűnének elkövetésében, a „Wan­derer“ 247. és 251. számaiban közlött czikkekben az államkormányzat ellen gyűlölet s megvetésre izga­tás által. Seyfried lovag, a vádalatti összes czikkekre vo­natkozólag, Förster Frigyes mint nyomdász s hami­san nevezett kiadó a s. t. 34-ik §-a áth­ágása miatt bűnösöknek nyilváníttatnak­“ A bűnösségi ítélet következőleg indokoltatik: „Az államügyész keresetében az ítélet megálla­pítására mindenek előtt szükséges azon nézpontot ki­fejteni, melyet a törvényszék azon kérdést illetőleg: vájjon a közcsendzavarás tárgyilagos tényálladéka a jelen esetben létezik-e? szem előtt tartott. E nézpont felállításánál mindaz komolyan megfontoltatott, mit az államhatóság s a védők indítványaik odadatolá­sára felemlítettek. A törvényszék szem előtt tartotta továbbá azon császári határozatot, mely a népeknek engedi át az uj alkotmányos intézmények megerősí­tését s hogy az alkotmány művében mindenki részt­­vehessen, egyeseknek szabad mozgást enged. A tör­vényszék valamely véleményt — habár sajtó utján terjesztetik is — nem tart azért büntetésreméltónak. jjjmF* Azon t. előfizetők, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, a jövő folyamra szándékolt meg­rendelésüket mentül elébb beküldeni szíveskedjenek, hogy a lapot felakadás nélkül megküldhessük. A

Next