Magyarország, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1862-06-01 / 126. szám
1802.— II. évfolyam 126. Sz. ^fli 11 ..................................Ji. 111 ■ 11 . ■ [UNK] [UNK] [UNK] ........ D .■Tmin—-----'JISIU 111 _ . J himhwin , hmm ■ i ■"■"■ [UNK]'11 ' » ................. ............... . —---------------- M M..................... SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA : MEGJELEN Ujtér 2. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivéve a TÓHIVATAL séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 új kr. telével minden nap. a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Hóbért és ELŐFIZETÉSI ÁRuster 4. sz. i as . Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft 9 n ii 13 ni 50 „ 1 if» 1 » ^ » Előfizetést nyitunk a MAGYARORSZÁG* 3 havi folyamára 5 ft. — kr Előfizetések minden hó elején fogadtatnak el. 6 » » ^ » » PEST, május 31. Külföldi szemle. A „Seharf-Corresp.“, mely hivatalos forrásból szokott meríteni, tudni akarja, hogy azon engedmények, melyeket Konstantin nagyoig visz a lengyeleknek, Lengyelország teljes autonómiáját foglalják magukban. E feltevés mellett szól, hogy Vielopolszki marquis van a nagyhg mellé ad latus-ul adva, kinek programmja Lengyelország belügyi autonómiáját illetőleg ismeretes. E programm közölve lett volna Páriában már jóval ezelőtt, késleltette azonban elfogadását, hogy Gortsakoff hgnek sok fáradságába került, arra nézve a czár beleegyezését kinyerni ? E jelek után bátran lehet az orosz-franczia szövetségre következtetni — veti utána a Scharf-Corr. A »Neueste Nachrichten“ e combinatióra szúrós megjegyzést tesz: ha — úgymond — a „Scharf-Corr.“ ahoz, amit officiosus forrásból merített, netalán maga is cseppentett volna egy szemernyi mustárt, akkor valószínű, hogy egy pusztán „engedékenységi tény“ből oly távoli következtetést húzott ki, mely azt mutatná, hogy „jó orra van.“ A Scharf-Corre téren nem áll egyedül. Az „Ost d. Post“ szintén azt állítja, hogy Palmerston lord szagol a levegőben valamit, mi nagyon hasonlít az orosz-franczia-porosz szövetség bűzéhez. Ennek kell tulajdonítani, hogy a „Times“ annyira megy a mexikói expeditió pártolásában, miszerint nemcsak sikert kíván a francziáknak, de azt mondja, hogy a jog is mellettük szól — mi annyit tesz, hogy Anglia sértette meg a londoni szerződést, midőn az expeditiótól visszahúzódott. Az „Ostdeutsche Post“ a „Times“ e szélkakasságában mélyebb alapot keres , valamint az egy „Daily News“ kivételével, a többi angol lapok nyilatkozataiban — melyek a délamerikai államok ügyét még mindig rózsaszínben festik — ravasz taktikát lát, mely szerint Palmerston uszítja a francziákat Mexikóra, hogy mikor az utolsó hajót is elégették hátuk mögött, azaz: már becsülettel visssza nem vonulhatnak, akkor küldje a minden vonalon győztes északamerikaiakat nyakukra , mint félszázaddal ezlőtt I. Napóleon, ugyancsak az amerikaiakat Angliára uszította — amiért aztán a pyrenai félszigeten meg is lakolt. Mindezt a ravaszságot az előrelátó Pam azért követné el, hogy a fent említett hármas szövetséget megbontsa. Bajos elhinni, hogy III. Napóleon oly rövidlátó volna; vagy oly vakon rohanjon a veszélybe, mint a kis pillangó a lámpa világába; ő előre ki szokta tapogatni ösvénye nehézségeit s ahol alkalmazza óvószereit ; vagy mint Caesar mondaná : a veszély és én testvérek vagyunk s én vagyok az idősebb! Párisból írják, hogy a császár, Anglia és Spanyolországgal alkudozik, hogy Mexikóba rendkívüli biztosokat küldjenek azon politikai eshetőségek tekintetéből, melyek a francziák bevonulásával ott előfordulhatnak. A bresciai kísérlet, mint írják, interpellatio tárgya lesz a turini kamarákban; a kormány maga akarja azzá tenni, hogy a cselekvő pártot megelőzze s ha lehet szarvát letörje. Garibaldi részt akar venni a parlament néhány ülésében; más verzió szerint Caprerába megy vissza; ismét más szerint folytatja körútját, csakhogy már nem hivatalosan (ő a nemzeti lövész-egylet alelnöke), miután több lövész-egyletet nem alakíthat — ezt a kormány tőle megtagadta volna. A bresciai kísérletről azt írják, hogy annak hírét egyszerre vette Victor Emánuel Benedek túsznaggyal, ki azonnal kiadta kiáltványát: „Bresciában forradalom ütött ki stb.“ Keletről következő híreink vannak: a motenegróiak Novi Bazár felé (a szerb határokon) nyomulnak és Scutarit fenyegetik. Az orosz kormány (ezt Párisból írják), ügynökeit keleten utasította, hogy tekintve a fenyegető helyzetet, hozzátartozóikat elővigyázatra, s ügyeik rendbehozására figyelmeztessék. Ez úgy hangzik, mintha Oroszország, diplomátiai összeköttetését a portává meg akarná szakítani. Belföldi szemle. — A fiumei kihágásra vonatkozólag zágrábi rendes levelezőnk következő részletekről értesít. A kihágást Fiume városa lakosai követték el, midőn a menet a grobniki mezőről visszatért. Fiume városa a zászlószentelésen nem volt képviselve. Stroszmayer püspök kocsijába több égő szivart dobtak; mellette ült Szmaics fiume megyei főispán s főkapitán neje, mint a zászló keresztanyja. Több kocsit kővel dobáltak s egy károlyári orvos fején sebet kapott. A rendetlenség okául azon esetet mondják, hogy két magyar úri ember, ki az ünnepélyt gr. Batthyány Ágoston grobniki korcsmájából nézte, kémnek tartatván, szerezsánok által a városba kisértetett. írja levelezőnk, hogy e két magyart maga Szmaics főispán általa ismert, becsületes embereknek vallotta s védeni akarta, de az illető szbiró nem hajtott szavára. A rendet Fiuméban két század katonaság állította helyre. A grobniki ünnepélyen , mint mondják, 50,000 ember volt jelen. Hogy a főispán, mint főkapitány, a fiumei tanácsot hivatalától felfüggesztette, már megírtuk. — Endrődről (Békésben) írják nekünk, hogy az ottani elöljáróság több legényt, kik husvét hétfőjén a templomhoz tőszomszéd korcsmában garázdálkodtak, verekedtek, istent káromoltak, megfenyittetett. Valami 18-an lehettek, s köztük egy zsidó, ki már többször volt büntetve s ki a verekedés egyik kezdője is volt. Ennek következtében az endrődi zsidók panaszt tettek az elöljáróság, illetőleg a bíró ellen, hogy ünnepüket megszentségtelenitette s hatalmával visszaélt. A járási szbiró máj. 22-kén a bírót, teendő vizsgálatig, hivatalától fölfüggesztette. A többi elöljárók, mint a kik a büntetés megszabói voltak, rögtön a főispáni helytartóhoz mentek, kijelentve, hogy ha kedvelt birájuk vissza nem helyeztetik, ők is elhagyják a község házát, de lelépésük nem engedtetett meg. A sansz nemzeti egyetemnek a I.kormányszék ismeretes leirata folytán hozott határozata ellen Balomiri János szász városszéki követ ellenvéleményt adott be, s erre nézve a „Kolozsvári Közlöny“höz küldött soraiban következőleg nyilatkozik: „A fi k. főkormányszék 1862. máj. 9-ről, 8370. szám alatt kelt rendeletében minden, a fenemlitett repraesentatióra vonatkozó tanácskozási jegyzőkönyvét a nemzeti egyetemnek, valamint érdeklő különvéleményét az egyetem tagjainak, egyszersmind azon kérdésre megküldendő nyilatkozattal együtt rendelte fel: hogyan történt az, hogy az ellen- és különvélemények létezése mellett is a nemzeti egyetem kísérő iratában az állíttatik, hogy ama felirat a nemzeti egyetem minden tagjai által egyhangúlag fogadtatott el ? „A fellebbi leírásra a nemzeti egyetem a következő határozatot hozta: 1. Hogy a nemzeti egyetem nem köteles azzal, hogy a kívánt jegyzőkönyvet s ellenvéleményeket felküldje, azonban a legmagasabb helyhatóság iránti tiszteletből azt csakugyan szabad tetszése szerint felküldi. 2. Hogy a nemzeti egyetem szilárdan marad előbbi állítása mellett, hogy t. i. az említett repraesentatio a nemzeti egyetem minden tagjai által egyhangúlag elfogadtatott. „Az egyetem fellebbi határozata ellen én azonban ellenvéleményt jelentettem be, s már 1862. máj. 22-én írásban is átnyújtottam a nemzeti egyetemnek. Erre vonatkozó indokolt ellenvéleményem a következő: 1. Hogy a nemzeti egyetem köteles felküldeni a f. k. kormányszékhez a fölrendelt tanácskozási jegyzőkönyvet és ellenvéleményeket, és e szerint ezen elhatározás nemcsak a nemzeti egyetem szabad tetszésétől függ. 2. Hogy az említett (1862. márc. 29-iki) repraesentatio nem volt a nemzeti egyetem minden tagjai által egyhangúlag elfogadva. „Maga a grófhelyettes Schmidt Konrád ur is az egyhangú elfogadásra nézve föllebbi nyilatkozatomat az 1862. május 22-iki nyílt ülésben helyesnek nyilvánította. A másodszor: hogy az 1852 óta — tehát alkotmányellenes uton — keletkezett törtörvények mindaddig hatályban maradnak, mig alkotmányos uton nem módosíttatnak. Mármost nézzük, mit jelent az „1831-ki alkotmány“ helyreállítása ezen megszorító két feltétel mellett. Az 1831-ki alkotmány úgynevezett szövetség-ellenes határozmányai felfüggesztve maradnak, az 1852 óta octrogált törvények pedig érvényesek, míg alkotmányos uton más nem rendeltetik. De az 1831-ki alkotmány az úgynevezett szövetségellenes határozmányok kimetszése és az 1852 óta odrogált rendeletek hozzácsatolása után tökéletesen azonos az 1860-ki odrogált alkotmánnyal, ugyanazzal, melyet a hesseni nép jogérvényesnek elismerni vonakodik. Tehát az 1830 iki alkotmány névleg helyreállittatik ugyan, tettleg azonban az 1860-ki alkotmány marad hatályban. Miképen lehet ily körülmények közt „engedés“ről szólni? De hiszen ezen föltételek csak ideiglenesek és az alkotmányos revisió fentartatik!__ Hanem mi módon történik ezen alkotmányos revisió? A kamara határozza és a fejedelem szentesid, — e két kellék együttessége nélkül az alkotmányos revisió nem képzelhető. Ami már most az 1831-ki alkotmány úgynevezett szövetség-ellenes határozmányait illeti, a fejedelem ezeknek eltörlését azonnal szentesítené ugyan, de fogja-e a kamara ezen határozmányok kiküszöbölését megszavazni,— azaz meglesz-e az alkotmányszerű revisió egyik kelléke, a kamara beleegyezése ? Ami pedig az 1852 óta octrogált törvényeket illeti, a kamara ezeket kétségen kívül egytől-egyig el fogja vetni, hanem ezen elvetés megnyeri-e majd ő fensége jóváhagyását, azaz meglesz-e az alkotmányos revisió másik kelléke : a fejedelem szentesítése ? Egyikről csak úgy kell kételkedni, mint a másikról, és igy nem annyira békés kiegyenlítésre, alkotmányos revisióra, mint inkább az eddigi küzdelem folytatására van kilátás. A hesseni nép ugyanis egyszerűen így okoskodik: az 1831-ki alkotmány — a maga egész terjedelmében és eredeti alakjában — vagy érvényes vagy nem érvényes. Az érvénytelenségről nem lehet szó a frankfurti diéta utolsó szavazata után, mert ha ez alkotmány érvénytelen, akkor ennek „helyreállítása“ helytelen kifejezés, mert akkor ezen 1831-diki alkotmány egészen uj alkotmány volna, ilyent pedig a fejedelemre rákényszeríteni a szövetségi gyűlésnek nincs joga; ő csak biró lehet a fejedelem és nép közti viszályban, és midőn az 1831-ki alkotmány „helyreállítását“ követeli, ezzel azt nyilatkoztatja ki, hogy a jog a nép részén áll, azaz ama régi alkotmányjogilag soha nem szűnt meg érvényes lenni. De ha amaz alkotmány érvényes és ha a szövetségi határozat szerint a fejedelemnek nincs joga az alkotmányt egészben felfüggeszteni, akkor arra sem lehet joga, hogy ez alkotmány egyes részeit függessze fel, mert itt, jogszempontjából, az egész és a részek közt semmi különbség nincs. A hesseni nép tehát azt kívánja, hogy állíttassék helyre a maga egész terjedelmében ama régi alkotmány és azután bizassék a kamarákra a korszerűtlen határozmányok módosítása. Hasonló módon okoskodik a hesseni nép az 1852 óta octrogált, tehát alkotmányos szempontból törvénytelen rendeletekről. Ugyanis azt mondja: e rendeletek vagy jogérvényesek vagy nem. Pi a jogérvényesek, azaz ha a fejedelemnek joga volt az alkotmányos utón kívül is szabni törvényt, akkor a fejedelemre nézve nem létezhetik kötelezettség a régi alkotmány helyreállítására, mert akkor ő általában nincs hozzá kötve az alkotmányos elvekhez. De ily kötelezettséget tételez fel a frankfurti diétának a régi alkotmány helyreállítására czélzó határozata, tehát az alkotmányellenes octrogált rendeletek nem lehetnek jogérvényesek. Ha pedig nem jogérvényesek, akkor hatályuknak azonnal meg kell szűnni! Nem tagadhatni, hogy a logika mind a két okoskodásban a hesseni nép részén áll. A fél alkotmányosság és fél odrogálás oly állapotot teremt, mely az ész itélőszéke előtt nem igazolható és — ámbár rendesen csak heves küzdelmek után — oda vezet, hogy az alkotmányosság vagy végképen győz vagy nyíltan és végképen elejtetik. A hesseni alkotmány-vita tehát, úgy látszik, a legújabb események által épen nincs befejezve, hanem az imént nyert szabadság mellett csak nagyobb dimenziókat nyerend a küzdelem, hogy aztán az alkotmányos elv tökéletes győzelmével végződjék, vagy — a szabadság újólagos elnyomásával! Zur Einigung Oesterreichs. II. Már czíme mutatja e ropiratnak, hogy szerző czélja nem annyira a lajban-inneni és túli alkotmányos differentiák kiegyenlítése vala, mint Ausztria egységesítésének az alkotmány segélyével megkísérlése. Elismeri a birodalom két része közt fenálló dualizmust, mert egyszer a történeti jog alapjára állván, kénytelen azt elismerni; sőt többet elismer ennél, bevallván, hogy a birodalom két felében csupán két mivelődéstörténeti fejlődéssel bíró nemzeti elem van: a magyar és német, de ugyanakkor Ausztriának a német szövetséghez való viszonyát pusztán metaphysikai szempontokból taglalja. Szerző maga megmondja az okot: miért? Ausztriának ki kell lépnie a német szövetségből,mert a dualismus, melyre a magyarok támaszkodnak, legelősb oszlopát épen azon amphibium-viszonyban találja, melyben az osztrák örökös tartományok a német szövetségen kívül is belül is — mint az ablakra — vannak. Ha e viszonyból Ausztria — mely szerző szerint csakis fejlődésének akadályául szolgált — kibontakozott, mindjárt nem lesz a magyaroknak oly erős indokuk a dualismus igénylésére—mintha ez államviszonyunk alapja néma pragmatica sanctióban rejlenék;s mintha Ausztria százszor nem cserben hagyta volna már német szövetségi politikáját, hacsak a lajtántúli különböző nemzetiségekkel szemben is elég erősnek érezné magát arra, hogy a nagy Németország — legalább annak hozzászítói részére ne támaszkodjék. Csudálatos szerzőnek azon logikája, hogy midőn elismeri, miszerint Ausztriának német szövetségi állása csak terhére volt és szünteleni áldozatokba került, mégis a szövetségből majdani kilépését mint áldozatot tünteti fel, melynek fejében a birodalom többi nemzetiségeitől azt a viszonszolgálatot kivánja, hogy ők is szűnjenek meg a határaikon kivül eső testvérelemekhez gravitálni. Ez intés nemzetünkre nem illik, — a magyar elszakadott testvértelen ága nem élnének — mi hazánkból át testvér fajokra nem kacsingathatunk; azt sem akarhatjuk megítélni, mennyire teszik ezt a birodalombeli más nemzetiségek. Azon okból idézzük tehát szerző „intelmét“, mivel abban egy okkal többet találunk arra nézve, hogy a német szövetségtől különvált osztrák örökös tartományokat, tán mégis fenyegethetné némi veszély, ha a szláv elemek, ez államkapcsolatból kívüleső rokonaikhoz szítani, sőt azokkal tán egyesülni óhajtanának. Maga szerző is felhozza e nem lehetetlen ellenvetést, sőt azt így alternálja : „azt hozzák fel némelyek, hogy a német Bundból kilépett Ausztriának vagy magyarnak, vagy szásznak kell idővel lennie — de én ezt nem tartom, mert a cultural suprematia a német elemnél van“ (még az imént a magyarnál is volt) stb. Mi minket magyarokat, tulajdonkép a kérdés territoriális részét illeti: mi sz. István országának határait óhajtjuk teljes épségében megőrizni; ez hivatásunk, államférfiaink bölcsességének feladata; de politikánkkal ellenkeznék minden oly terjeszkedés, melyhez utat — a nemzetiségi eszmék fejlődési korában — nem a jog többé, de az erőszak nyitna. Egy szóval, nekünk óhajtanunk kell, hogy azon egyensúly, mely az osztrák örökös tartományok külön helyzete s a pragmatica sanctio és annyi fejedelmi eskü által körülirt helyzetünk közt van, meg ne rendüljön. A csak most említett oknál fogva nem fogadhatjuk el szerző azon ajánlatát sem, mely szerint a birodalmi tanács és képviselet helyett, birodalmi küldöttségeket javasol a pesti és bécsi országgyűlés részéről, melyek ugyancsak határozati joggal bírnának; azonban kifolyásuk volna a végrehajtó hatalom nagyobb része, a birodalmi négy főminisztérium, kül-, had-, pénzügy- és külkereskedelmi minisztériumm Fk.) Nemcsak összegében, hanem még részleteiben is oly érdekes a hesseni alkotmányvita, hogy akarva nem akarva, feléje fordul a magyar közönség figyelme. A frankfurti diéta elfogadta ugyan azon indítványt, miszerint az 1831-ki alkotmányt helyre kell állítani, hanem két feltételt csatolt hozzá: először, hogy a német szövetség szerkezetével ellenkező és 10 év óta hatályon kívül léptetett határozmányai ezen alkotmánynak még ideiglen sem állíttatnak helyre, hanem felfüggesztve maradnak mindaddig, mig alkotmányos uton végképen el nem törültetnek. Vasárnap. j mi nns 1.