Magyarország, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)

1862-09-17 / 213. szám

ság. A fehéreknél több a zsír, a feketéknél jobb a hús. Az úgynevezett berkshirei faj, mely a jelen al­kalommal is saját neve alatt jelent meg, határozottan önálló; közepette van ez mintegy a fehér és feketé­nek, s színe is mindig állandóan tarka. Jeles husfaj­­nak tartják. A­mit az angolok a Durham rövid szarvú, (sout­­thorn) és Galloway marhával, a Southdown, Leicester s több más juhokkal a test hasznos részeinek gyara­pítására s a haszontalan részek csökkentésére nézve elkövettek, ugyanazt tették szerencsés sikerrel nagy tökélyre emelt sertéseiknél is. Látva e jeles, ez ékszerű­ állatokat, önkénytelen tiszteletre gerjed az ember azon gazdanép iránt, mely saját alapos eszességét annyira át tudja vinni tenyésztésének eredményeire. Párvonalba ejtve az angol sertést a mienkkel, az természetesen sokkal tökéletesebb állat; tökélyé­nek végső oka azonban csak­is az angolnák nagyobb tenyésztői gondosságában és tapintatában fekszik. Nincs benne kétség, hogy a mi fehér és fekete man­­galiczáinkból szintén sokkal nagyobb tökélyt, álla­tokat lehetne még csinálni, mint a minők azok je­lenleg. Jó szem, jó tartás, s gondos párosítás erre nézve a csalhatlan eszközök. A sertéseknél a dijak az idézett osztályok sze­rint 10 s 5 font sterlingből állottak, s egészben kiosz­tatott : 15 első díjban . . . 150 font st. 15 másod ,, ... 75 „ „ összesen 30 dijban 225 font st. (Folyt. köv.) Az életbiztosítás ügyében. Alig két éve, hogy hazai biztosító intézetünk az életbiztosítás terén megkezdi működését és már­is havonkint a kimutatások értelmében, millióra terjednek a halálesetére és életben fizetendő tőkére szóló biztosított összegek. Ha figyelembe vesszük azt, hogy e téren is meg kelletett törni a jeget és pedig épen oly viszo­nyok között, melyek a pénzszűke miatt a takarékos­ságot gyakran lehetlenné tették a közönségnek : az eredményt nemcsak kielégitőnek, hanem meglepőnek mondhatni ; annál is inkább, miután az intézet ez eredményhez a más keletkező e nemű intézeteknél szokásos tömérdek hirdetések sat. nélkül jutott, más részről pedig eljárásában oly szilárd, hogy a felvé­telnél mindig és mindenütt a legnagyobb óvatossá­got követi. Magyarország mindenek előtt földmivelő or­szág, mely tehát forgalomba hozható pénzéhez ős­­szel, aratás és szüret után jut.­­ E miatt legczélirá­­nyosabbnak találjuk a közönséget ez időszak elején az életbiztosításra figyelmeztetni, mint egy oly intéz­ményre, mely által a földbirtokos osztály ép úgy mint az iparos, kereskedő és hivatalnok, viszonyait javíthatja, és az övéiről kis áldozattal sikeresen gon­doskodhat. A földhitelintézet keletkezése még na­gyobb fontosságot ad az életbiztosításnak, mert a kölcsönt vevő csekély évi díj mellett, halála esetében a hátrahagyott családot képessé teszi, a biztosított összegnek átvétele által, a hitelintézetnél netalán lévő tartozást leróni. A középosztálynál alig van eset, hogy takaré­kosság mellett a jelenben, néhány forintot a jövő biz­tosítására ne lehetne fordítani. A földbirtokos adósságment jószágot bírván, a biztosított összeg halála után a gyermekek részére leend fordítható, m­íg a birtok maga osztatlan meg­maradhat. Vájjon hány család létezik hazánkban, melyet a­ családatya kézi vagy ésszel való munka által tart fen, és halála esetében a nyomornak van kitéve! Hány forintot költ el évenkint egyre másra némely családatya, mely összeg, ha életbiztosításra fordittat­­nék, családját rögtön bekövetkezhető halála sok szenvedéstől és nélkülözéstől távol tartaná. Váljon a ház, melyet tű­z ellen biztositunk, töb­bet ér-e a családnak, mint fentartója! Nem bizonyo­sabb-e a halál által okvetlenül bekövetkezendő veszteség, mint a történhető elemi csapás! Tagadhatlan, hogy az életbiztosítás a lelki mi­­veltség és család iránti kötelességérzetének bizonyos mértékét föltételezi, mel­lyel nem mindenki bir; ezt azonban a közmiveltség s a sociális viszonyok javu­lása érdekében terjeszteni — kötelesség. Azért is most,midőn ősz idején a magyar ember leginkább van azon helyzetben, hogy néhány forintot családja javára megtakaríthat, lelkiismeretesen a­­jánljuk mindenkinek figyelmébe az életbiztosí­tást! W. ÚJDONSÁGOK. -­-Az első magyar g t­z­h­a­j­ót­á­r­s­u­­l­a­t szerkesztőségünknél letett aláirási ívére nagykőrösi földbirtokos Sz. Gy. urat „két“ rész­vén­­nyel, azaz 400 fttal bejegyeztük. -j- Az archaelogiai kirándulásnak majdnem szomorú vége lett­ Muraközből Nedeliczről, ismert jeles régiségbuvárunk, R. F. úrtól, f. hó 14-ről a következő sorokat vettük: Szalamegyét folytonosan riasztó rablócsapatok egyike, hazánk ezen széléhez is eljutott. Sept. 13-kan délben Csáktornyáról Nedeliczre vitt bennünket főt. Vlaskovics Ferencz czimzetes kanonok ur, hogy a plébánia templomban létező nagyon csinos szent­ségházat lerajzoljuk, és az 1477-ben épült A. Marti­­neczi góth templomot fölmérjük. A harangok leírásá­tól — e nap 4 toronyban dolgoztunk — és egyéb já­­ráskeléstől fáradtan haza­tértünk, és valami baj gya­núja nélkül a vacsora végén kedélyesen beszélgettünk, mikor '­­,9 óra táján a kutyák egyszerre rémítő uga­tást és csaholást kezdenek. A ritka lélekéberségű és haladott korában rendkívüli bátorságú házi­gazdánk felugrott és az ebédlő nyílt két szárnyú ajtaja felé sietett. Elbeszélésemben elmerülve, a bajt mindjárt nem is vettem észre, de midőn a kanonok úr a világí­tott folyosón két puskást látott, és „rab­l­ók — tart­sa­ k be a­z ajtót“ — kiáltott, Berglighel az ajtóhoz ugrottunk, és azt erővel betartottuk. Erre a főtiszt, úr a szomszéd terembe futott fegyverért — és az ablakon emberek után kiáltott. Az ajtónál semmi erőszak sem történt; — mert a rablók meghallván, hogy töb­ben vagyunk a szobában, — alkalmasint tudták, hogy a segédlelkész résztvevőn a sz.-györgyi plébá­nián a gyóntatásban, távol van, de a vendégekről mitsem tudhattak — meghallván a fegyvercsörgést és ellentállási szándékot, a házból kiiramlottak, de távoztukban az udvaron fekvő szolgát, ki egyiküket megragadá, lenyomták, alsó állkapcsáját négy fogá­val összezúzták, fejét valami tompa eszközzel több helyen beüték, mellét megsebték. Minthogy az ily támadás eddig e helyen hallatlan dolgok közé tarto­zott, az udvar egészen nyitva állott. Három puskás a konyhába nyomult minden ellentállás nélkül, és a cselédséget tartóztatá vissza, m­íg más kettő az eme­letbe vezettete magát. A nép azonnal seregesen tó­dult össze a helység végén fekvő plébánia lakhoz, de sajnosan, minden fegyver nélkül. Nem sokára ki­jött a Csáktornyai orvos — és a szolga sebjeit nem találta veszélyeseknek.Két pandúr is érkezett, és nyu­godtan aludtunk a kiállott rémülés után. Nem lenne e jó, míg a nyugodalom helyre nem áll — minden helységben legalább egy tuczat fegy­vert önvédelemre kiosztani ? — ezt maga a nép jobb­jai óhajtják. A rablónak is édes élete, és vakmerősé­gének mindjárt vége leend, ha megtudandja, hogy a nép kezében is van alkalmas ellentállási eszköz ; de még ő minden bokorból bizton támadhatja az utast, míg a majorokra és urak lakjaira világos nappal is reáüthet a nélkül, hogy erélyesen üldöztessék — mig egyik határból a másikba bátran átcsattangolhat — tudván azt, hogy puszta kézzel senki sem mer elébe állani — addig csak városokban érezhetjük magun­kat biztosítva — de ezeken kívül csak rémülés és rettegés közt mozoghatunk vagy időzhetünk. R. F. -t­ Lauka Gusztáv válogatott költeményei Lauffer és Stolp kiadók által sajtó alá adattak. Az ér­dekes gyűjteményt a szerző arczképe és az erdödi vár rajza diszitendi. — A „Med. V.“ szerint jelenleg egy m. helytar­tósági javaslat van a kanczelláriánál ö Felségéhez felterjesztendő a végett, hogy 1-öt a collegiumpénzek a pesti egyetemnél szüntettessenek meg; 2-or hogy a félévi vizsgák, valamint a jogi facultásnál az állami vizsgák ismét hozassanak be. —Chersonban egy külföldi kintornást fogtak el, a­ki gyújtogatott, sokáig lakott Odessában és az ál­tal ébresztett maga iránt részvétet, hogy lábatlan és egy kis leánya is volt. Az elfogatás után 15,000 ru­belt, gyűjtőeszközöket és ép lábakat fedeztek fel ná­la. Odessa minden utczájának fényképét leírta. Leá­nyát a nép a megtestesült „antichristus“-nak tartja. — Tanganragban két gonosztevőt az ottani törvények értelmében vérpadon akartak megkorbá­csolni, de az ácsok vonakodtak a szükséges vérpadot elkészíteni. — 100 esztendeje lesz az őszön, hogy Ausztriá­ban papírpénz van. Ugyanis 1763-ban történt, hogy Mária Terézia uralkodása alatt az első papírpénz kiadatott. Valjon ki üli meg a 100 éves ünnepélyt? — Genuában „Magyar Plutarch“ czimü folyóira­tot adnak ki. — A „Gy. K. “ írja: Győr Nádorvárosban, az úgynevezett békavárosban lakott egy köszvényben szenvedő napszámos, ennek részeges felesége, ennek meg egy hasonló jóindulatú barátnéja, kik egész oda­­engedéssel tömjéneztek — a babonának. F. hó 7-én estve, mint aféle babonás napon, hozzá­kezdettek a nagyszerű munkához, hogy a kínlódó férj köszvényét füstölés által elűzték, begöngyölgették tehát lábait egész derékig kóczczal, s hogy a gyógyerejű­ füst minél hathatósabban operáljon, a dúsan használt kóczot erősen megzsinegelték; ekkor az izzó szént talpa alá rakták — — és, de nem volt a két hősnő­nek ideje a többnemű hókus pókust elmondani, mert egy pillanat alatt a kócz lángra lobbant, a máglya égett és nemcsak a köszvény, de a hús is sült......... A szerencsétlennek orvosi segélyt hoztak, de későn­­­ a félig sült emberen nem lehetvén segíteni, har­madnapra irtóztató kínok közt meghalt. Népnevelés ! Népnevelés!! — Széchenyi Ödön gr. ajánlkozott a városi ha­tóságnak, hogy barátaival egyesülve, saját költségei­ken minden szükséges kellékkel ellátott tű­zifecsken­dőt szereznek és vész idején a hely szik­én segélyt nyújtanak. E czélra a külföldi hasonló egyletek min­tájára fegyelmezett tűzoltó-egyletté alakulnak , az oltó­szerek kezelésében folytonosan gyakorolják ma­gukat. A lelkes ifjú főur ajánlatát bizonyosan öröm­mel fogadja a város. Remélhető — mondja a „Lloyd“ -- hogy mint más városokban, p. Debreczenben is a tanuló ifjúság szintén tűzoltó-egyletet alakitani sa­ját, körében s aztán a másikkal összeolvad. — A „S­ü­­r­g­ö­n­y“ felhatalmazva érzi magát ki­jelenteni, hogy a „birodalom alkotmányos rendezés» magyar fölfogás szerint“, nem felsőbb helyről vett inspiratio szüleménye és igy azon hit sem való, mint­ha ezen röpirat azonos volna a magyar főkanczellár programmjával. — A dunaföldvári lelkész, Egyed A. gyil­­kosai közül egyet Pesten fedeztek fel, a kit azonnal el is fogtak és azóta tettét már be is vallotta. — Október 1jén indul meg az „O­rszág“ czi­mü politikai napilap, melynek felelős szerkesztője: Greguss Ágost. A lap Engel és Mandellonál fog meg­jelenni. Ára: egész évre 21 ft, félévre 10 ft 50 kr., évnegyedre 5 ft 25 kr. Falk Miksa f. hó 15-én kezdte meg fog­ságát, melyet a legfelsőbb törvényszék ítéletéhez képest csak 3 hónap múlva fog elhagyhatni. — A városligeti tavak szabályozását Fi­scher úr azon kötelezettséggel vállalta magára, hogy négy hét alatt csolnakozhatóvá teszi a tavakat. Már­is 300 munkást foglalkoztat. — Markovits Ilka még ez ősz folytán Arad­ra megy vendégszerepelni. Ezen kedvezményt az ara­di polgármester eszközölte ki a kisasszony számára az igazgatóságnál. Váljon a pesti közönség számára milyen kedvezményeket eszközöl az igazgatóság a kisasszony távolléte alatt? még nem tudjuk. — A budai városmajor szépítésére a tanács jelentékeny összeget határozott. Bár­mennyire szük­sége van az ottani portengernek a vízre, azért még­sem óhajtjuk, hogy ezen határozat is vízzé váljék. — Széchenyi Ödön gróf már beadta a tűzoltá­si egyesület tervezetét a városi tanácsnak. — Következő nyilatkozat fölvételére megkeres­­tettü­nk : A „Gymnasiumi hetilapénak az ismert programja szellemében való kiadása, a székesfehér­vári püspöki hivatalnak fi hó 12-én kelt és 979. szám­mal jegyzett rendelete által azon négyszeres okból, mivel a programja a theologiai tudomány ellen hibát foglal magában, könnyen a vallás és erény megve­tésére vezet, és a kiadandó lapok szelleme nem le­szen katholikus, de a kath. érzelmű­ lapok is e (vallá­silag) semleges tervezetet megrótták, egyházmegyei hatóságilag betiltatván, ezt t. ügyfeleinknek meleg kézszoritásunk és hazafiui hő üdvözletünk mellett ad­juk tudtára. Azon nagyrabecsült tiszttársaink, kik szellemi közreműk­ödésüket részint megígérték, ré­szint ebbeli igéretöket már be is váltották, fogad­ják itt a haza színe előtt és ennek nevében forró köszönetünket. Az előfizetési pénzek, valamint a be­érkezett dolgozatok néhány nap alatt mindenkinek bérmentesen köszönet mellett visszaküldetnek. Szé­kes-Fehérvár, sept. 14-én 1862. A „Gymnasiumi heti­lap“ szerkesztősége. — Az európai és hazai zsebkönyv 1 ső évi folyama folyó hó 12 én, kötött szerződés szerint, sajtó alá adatván, Poldini Ede nyomdájában fog elkészülni, és Ráth Mór könyvkereskedő bizományában megje­lenni, mire nézve előfizetések vagy vér utáni fizetéssel tett megrendelések Ráth­ Mór könyvkereskedésébe és általa minden pesti könyvárushoz intézhetők. TARCZA, Waterloo. (Mutatvány Hugo Viktor „A nyomorultak“ czimű­ re­gényének III. kötetéből.) I. (Folytatás.) E kút előtt nincs azon kőlemez, melyet Bel­gium minden kútja előtt feltalálhatnak. A lemezt egy keresztbe fektetett fa helyettesíti, melyre öt vagy hat görcsös és idomtalan fahasáb támasz­kodik, melyek nagy csontokhoz hasonlítnak. Nincs rajta veder, se kötél, se csiga, hanem a kőből ké­szült vályú még előtte áll. Ebben az esővíz összegyűl s időről időre egy erdei madár idejön inni s aztán is­mét elröpül. A romok közt egy ház, a majorház még lakva van. E ház ajtaja az udvarra nyílik. A csinos góth izlésűt lakaton egy rézsut álló vas kilincs van. Azon pilla­natban, midőn Wilda hannoveri hadnagy megragad­ta a kilincset, a majorba menekülendő, egy franczia árkász levágta kezét egy fejszeütéssel. A család, mely e házban lakik, a rég elhunyt hajdani kertész, Van Kylisom ivadéka. Egy őszhajú nő így szólt hozzánk : — Én ott voltam. Három éves valék. Testvérem, ki nagyobb volt mint én, sirt és félt. Elvittek ben­nünket az erdőkbe. Én anyám karjaiban voltam. A többiek a földre tették füleiket és úgy hallgatóztak. Én az ágyút utánoztam és így tettem : bumbum. Mint említettük, az udvar egyik ajtaja, balra, a gyümölcsös kertbe nyílik. A gyümölcsös kert, borzasztó. Három részből, csaknem mondhatnók három felvonásból áll. Az első rész kert, a második gyü­mölcsös, a harmadik erdő. E három résznek közös ke­rítése van; a bejárás felöl a kastély és major építmé­nyei, balra sövény, jobbra és a háttérben fal. A jobb oldali fal téglából, a hátulsó köböl van építve. Elein­te a kertbe lép az ember. Ez az egésznek legalsó ré­szét képezi, telje­sen ribiszkével és egyéb vad nö­vényzettel és kerítéssel ellátott hatalmas bástyázat zárja el a gyümölcsöstől. Hajdan urasági kert volt, azon régi franczia stylben rendezve, mely Le Notre­­ét megelőzte; ma már csak csupa rom és gaz. A négyszögletű oszlopok tetején tőkék vannak, melyek kőgolyókhoz hasonlítnak. Még negyvenhárom kerítés­darab áll fen, a többi a ifiben hever. Csaknem vala­mennyi össze van lőve vagy vagdalva. Egy összetört keritésoldal úgy feküdt ott a földön, mint egy törött lábszár. Ezen kertben történt, mely a gyümölcsösnél alan­tabb fekszik, hogy hat volt igenr az I-ső zászlóaljtól, kik ide benyomultak és többé nem tudtak kiszaba­dulni, elfogva és körülkerítve, mint a medvék bar­langjukban, elfogadták a harczot két század hanno­veri katonával, kik közül az egyik század karabinok­­kal volt felfegyverezve. A hannoveriak megszállták a kerítéseket és felülről lőttek. A vitéz volt igeurök, hatan kétszáz ellen, csupán a ribiszke bokrok által fedezve, csak egy óranegyed múlva hulltak el. Néhány lépcsőn át a kertből a tulajdonképeni­­ gyümölcsösbe lehet lépni. Itt e néhány négyszögöl­nyi téren tizenötszáz ember esett el, kevesebb mint egy óra alatt. A fal most is késznek látszik, újra kez­deni a harczot. Az angolok által egyenetlen magas­ságban kivágott harmincznyolcz lőrés még most is látható. A tizenhatodik előtt két angol síremlék áll, gránitból. Csupán a déli falon vannak lőrések, miután itt történt a főtámadás. E falat kívülről nagy sövény takarja ; az előnyomuló francziák, azt hívén, hogy csu­pán a sövén­nyel lesz dolguk, áthatoltak rajta, és a falba ütköztek, mely akadály és leshely is volt egy­úttal, az angol katonaság mögötte állt, a harmincz­nyolcz lőrés egyszerre adott tüzet, és bocsátá ki a kartácsok és golyók orkánját; a Soye dandár meg­tört a falon, így kezdődött a Waterlooi ütközet. Azonban a gyümölcsöst mégis elfoglalták. A francziák, hágcsók hiányában, körmeik segélyével másztak fel. A fák alatt bírókra került a dolog. Az egész fü­ vértöl volt áztatva. Egy nassaui zászlóalj — kétszáz ember — megsemmisült. A fal, mely ellen Kellermann két ütege szegezve volt, kívül egészen el van pusztítva a kartácsgolyók által. E gyümölcsös kert különben épen olyan, mint minden egyéb gyümölcsös május hóban. Vannak ben­ne bimbók és gyöngyvirágok, a fű magas, igás lovak legelnek közte, ruhaszárító kötelek függnek a fák közt és kényszerítik az arra menőt, hogy lehajtsa fe­jét, a láb besüpped a vakondtúrásokba. A fa köze­pén egy kivágott de mindig zöldelő fatörzs látható. Erre támaszkodva múlt ki Blackmann őrnagy. Egy szomszéd nagy fa alatt esett el Duplát német tábor­nok , ki franczia családból származott, mely a nan­­tesi edictum visszavonásakor kimenekült. — Közelé­ben egy vén és beteges almafa görnyedezik, mely­nek sebei szalma és agyagföld tapaszszal vannak bekötve. Csaknem minden almafa kiveszni készül az öregség miatt. Egy sincs, melyben ne lenne golyó. Általában a gyümölcsös telve van kihalt fák csontvá­zaival. Az ágak közt varjuk röpködnek ; hátul erdő van, telve ibolyákkal. Randuin megölve, Foy megsebesítve, a tűz, az öldöklés, a mészárlás, egymásba vegyült angol vér, német vér és franczia vér patakja, hullákkal tele kút, a nassaui és braunschweigi ezred elpusztítva, Duplát megölve, Blackman megölve, az angol gárda meg­csonkítva, Reille hadtestének negyven franczia zász­lóalja közül husz zászlóalj megtizedelve, csupán a romok közt háromezer ember lekaszabolva, leszab­dalva, megfojtva, leölve, megégetve, és mindez azért, hogy ma egy paraszt így szóljon az utazóhoz .-Uram adjon 3 frankot, és ha akarja, megma­gyarázom önnek a Waterlooi dolgot. (Folyt, köv.) volt. A főfájás azonban, mit valamely könyv olvasó­jának okoz, kétféle lehet : vagy utólagosan, vagy olvasás közben. Az első esetben a könyv a rész­bor­hoz hasonlít, mely sok idegen elemet szokott tartal­mazni ; a másodikban pedig erős konyákhoz mely azonnal szédülést okoz — a gyönge természe­tünknek. Az „Önbirálat“ az utóbbi qualitáshoz tartozik, és onnan van az, hogy mindazok, kik csak az ópium­hoz szoktak, de kíváncsiságból ebből is bevettek egy­két adagot, főfájást kaptak tőle. Minthogy azonban nekünk nem ártott meg a kérdésben lévő szellemi konyak, örömest részletez­zük annak tartalmát, nehogy a t. publikum azt higy­­je, hogy ez az Aristides valóságos méregkeverő, a­ki elvek helyett arsenicumot szórt a fehér lapokra, hogy szellemi életünk őreit rakásra ölje. Ezt Aristides nem tette. Vétke mindössze is abból áll, hogy kissé hiú ember lévén, nagyon bántotta azon tünemény, hogy rövid idő óta a nagy emberek annyira elszaporodtak a hazában, hogy az olyan magafajtabeli középszerű­ség nemcsak hogy fel nem tűnik, hanem tökéletesen elenyészik, és így az önfentartási ösztönnél fogva, a nagyság kútforrását kezdte fürkészni és e fürkészés közben azt fedezte fel, hogy némely nagyság azért oly kápráztató magas, mivel nem a maga lábán jár : nagyon sok alatta az alap, mit a 1860-ik évi októ­beri záporeső oda sodort. 0­z egész naivsággal kez­­dé vizsgálni az alapokat. Hogy azonban ezek összeomlottak és az óriások tetemesen kisebbek lettek előtte, az nem annyira Aristides hibája, mint inkább azoké, a­kik azt hi­szik, vagy hitték, hogy a kacskaringós toasztok, a körmönfont dictiók, a keménybőrbe kötött törvény­­könyvek, a nagy urakkal való barátság és más ily záporhordta dolgok elég szilárdak arra, hogy a rög­tönzött nagyságoknak maradandó alapul szolgál­janak. Ha a gyertya leégett és a papirkorona, mely alapul szolgált, rósz bűzt áraszt, az nemcsak azt bizo­nyítja, hogy elfogyott a fag­gyú, hanem hogy kapocs nélkül az alap nem mindig azonosítja magát a rású­­lyosodott tárg­gyal : egy kis zsiradék, és a papirko­rona nem terjeszt annyi rész szagot, sőt még vilá­git is. Ebből tehát látszik, hogy Aristides nem annyira pusztító, mint inkább búvárkodó szellem; kevesebbet törődik a sallanggal, mint a lényeggel és minthogy az író, ha nem frázisgyártó, uszályhordó, aranygyű­jtő, vagy nemzeti bohócz , munkájában saját jellemét tükrözteti vissza, igen természetes, hogy az „Önbirá­lat“ Aristides jellegét viseli homlokán. Sokan kifogást tesznek az „Önbirálat“ borsos nyelve és azon kemény modor ellen, melylyel a nem­zetnek hibáit szemére lobbantja. Ezen kifogás eszünkbe juttatja azon angolt, a­ki, midőn a vendé­gül meghitt franczia az angol konyha ellen azt a ki­fogást tette, hogy sok benne a hús, de roszul van ké­szítve, hidegvérben azt felelte, hogy ép ebben külön­böznek az angolok a francziáktól, hogy míg ezek a készítés titkát tanulmányozzák, amazok a húst szer­zik meg. Mások a nemzet méltóságát vélik megsértve a mesterkéletlen hang által, pedig az illetőknek nincs igazuk, mert a magyar nemzetnek egyik cardinalis erénye az őszinteség, mely szintén őszinteséget igé­nyel viszonzásul. Aristides három fő hibát ró fel a magyar nem­zetnek : nem törekszik előre a szónak tágasabb ér­telmében ; türelmetlen az idegen elem iránt és végre nem kedveli a munkát. Nem örömest kutatom, hogy a nemzet mennyi­re érdemesnté magát ezen szemrehányásra, de a hi­bák tárgyalását a könyv előnyéül kell felhoznom, mert egy könyv, mely ily eszmék mellett küzd, nem lehet rész, ha mindjárt itt-ott túlságokba viszi is szer­zőjét a nemes buzgóság. Sajnos azonban, hogy sok helyütt a látszólagos túlságok merő valóként bizonyulnak be. Sok elfogultság kivántatik ahhoz, hogy valaki be ne lássa, miszerint a haladásban nem fejtettünk ki annyi erélyt, mennyit a polgárisodás méltán igé­nyelt tőlünk és a­mennyit a legmostohább viszonyok­hoz arányosítva, kifejteni lehetséges lett volna.*) Az elkövetett hibákat idő után megbánni, nem tartozik ugyan az épületes dolgok közé, de minthogy a maga kárán tanul a magyar, a szellőztetés soha sem árt. Vessünk például egy futó pillantást mezei gazdásza­­tunkra, mely úgyszólván életerőt teszi anyagi létünk­nek és így közvetítve összes foglalkozásunk gépeze­tének tengelyét, és azonnal tapasztalni fogjuk, hogy Aristides nem tartozik a túlzó természetekhez. Nem tagadhatni ugyan, hogy Magyarország némely na­gyobb uradalmaiban sok történt a mezei gazdászat érdekében, de ezen kevés egyes példákból az egész­re következtetést vonni, önámítás lenne. Hány szép terjedelmű birtok van e hazában, a­mely a rész­kezelés folytán még csak a kellő felsze­relést sem bírja fedezni és a birtokosnak csupán a haszonbért nyújtja menhelyül. Ez még nem volna ugyan hiba, ha tapasztalásból nem tudnók, hogy sok haszonbérlet nemcsak a birtok zsírját szokta kiszí­ni, hanem gyakran sírját is megássa. Ez azonban nemcsak a kisebb birtokosoknál, hanem német tartományokhoz hasonló nagyságú ura­dalmaknál is, mint ez legközelebb az Eszterházy-ura­dalomnál megtörtént. Hétszázezer holdas birtok (lásd Erkévy gaz­dasági füzeteit) és haszonbér, valóban nem nagy ha­ladásra mutat, hacsak azt nem akarja valaki bebizo­nyítani, hogy miként az államok, úgy a nagy uradal­mak is csak akkor tanúskodnak jólétről, ha a túlsá­gos államadósság új kormányt tesz szükségessé. De menjünk tovább. (Vége köv.) *) Hanem ki az, a­ki el meri húzni a von­alt, a med­dig viszonyaink közt haladhattunk volna. S­z­e­r­k. Könyvismertetés. „Ö n b i r á 1 a t.“ Irta Aristides. Lipcse, 1862. B­ö­r­n­e szerint mindig a könyvnek a hibája, ha az olvasó fejfájást kap tőle, s Börnének igaza

Next