Magyarország, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)
1862-09-11 / 208. szám
1862.— II. évfolyam. ^ Csütörtök, September 11. 208. sz. —■—■—miiiiiiI inni iiiiiinii»iitiiaawaiiiiaMB»«MMMMm»iimiiWitiii niib1 twi\hi—gBataBaBBwgBSitEawM—a—bhh—bshkmm—MM—jmiTnimnc .ll.'jm'.Tnni—**gB*wai»fci«Egb«faiimwiMMmiinuuaaBSMKswg8aBgBBaaiaMaininmni| m,mihiiim»""1—■■—TTP'^r^BrmrnimiMBMitwuioniiu.iiBUJwni.wiMiT j J ” SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK 1 HIRDETMÉNYEK DÍJA: _ HIMBOTelEN ~ Ujtér 2. sz. 2. emelet kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő ; 6 hasábos petitsor 1-szen hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr, [j ünnep- és vasárnapot követő napok kivé_ t » ti rS fTT ■& matség-hez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr, A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. ! j telével minden nap. KIA UIVAíAIj a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel II., ílggenber ELÓ FIZETÉSi ARI Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. | i Hí«1» N. és Kugler A. és társ könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. | j Egészévre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Pest, sept. 10. (il.) Megismertettük olvasóinkkal a feltételeket, melyek szerint a konstantinápolyi értekezlet a franczia követ javaslata szerint a szerb ügyet elintézettnek tekintené; — e szerint a Porta luzerainitása minden részben érintetlen . Belgrád ezentúl is török helyőrség bástyázott tanyája, no de a város a szerbeké marad. A vár lőrései nem tömetnek ugyan be, azonban az ágyukat csupán szükség esetében, s akkor is kímélettel fogják a város ellen használni. Két erőd a tartományban lerontatik, a többi épségben hagyatik fen ; stb. A montenegrói fejedelem és tanácsa szintén Omer basa ultimátumán gondolkodnak. Az első pont szerint Montenegró elismerné a fényes Kapu luzerainitását, tehát azt, mely ellen századokon át küzdött, s melyet a Porta a feketehegyiek ellenében soha nem érvényesíthetett ; ezenkívül szabad átvonulást enged azultán csapatainak; csendességben és békében marad, szemet huny a török garázdálkodásokra, nem nyúl megtorlásokhoz stb. Május hó elején, midőn Omer basa első ultimátumát kézbesitteté Nicolo herczegnek, távolról sem biztathatá magát ily fényes eredménynyel, — s a szerbek, midőn a védelmükre alakított konstantinápolyi conferentia összeülőben volt csak, nagy mértékben biztositottabbaknak hitték magukat követelt jogaik megnyerése iránt, mint ma, midőn amaz értekezlet már befejezte munkáját, így változik az élet sora ! Hanem sebaj, bár a látszat ezúttal teljesen a status quo diadala mellett szól, azért a stambuli kormánynak valami túlságos oka az elbizakodásra még nincs. A keresztyén tartományok még nem fegyverezték le. A naupliai felkelés meghiúsulása, Garibaldi elnyomatása, s annyi egyéb baleset, mely a számitáson kívül esett, — a mozgalom vezetőit kissé megdöbbenti ; érzik — hogy — legalább is tájékozásra van szükségük, mit legkényelmesebben alkudozások közt érhetnek el; de a törökök szerencséje előtt még azért nem kapituláltak. E mellett a birodalom ázsiai részein is oly jelenetek fordulnak elő, melyek a beteg ember baját mind gyógyíthatlanabbnak tüntetik elő. Hogy meddig leend képes Palmerston a betegágy körül a fentartó orvos szerepét sikerrel végezni, igen a véletlentől függ. Anglia a török birodalom integritásának megingatásában Európa mai rendjének, sőt politikai alakjának felbomlását látja, s minthogy oly uralkodó elemeket sejdít majdan szerepre kijelölteknek, melyekkel Anglia érdekei megnyugtató összhangban nem állanak, inkább akarja támogatni a düledező épületet, kitétetve a félelemnek, hogy maga is a romok alá temettethetik, mint megengedte, hogy Európa reformja ez izgatott korszakban kezdessék meg. Hogy Palmerston lord politikája a konferencián túlsúlyra vergődhetett, dacára annak, hogy kezdetben a hatalmak képviselőinek többsége az ellenkező nézetet osztá, ezt először is ama kedvezőtlen helyzetnek lehet tulajdonítani, melybe a hatalmas orosz birodalom Lengyelországban, sőt egyéb tartományaiban is jutott. Az orosz befolyás erejének fogyását, semmi se mutatja világosabban, mint ama visszavonulás, sőt mintegy meghunyászkodás, melyet Montenegró és Szerbia a brit politika irányában tanúsítani kénytelenek. Mindkettőnek kezdeményezése a cárok tudomásával történt, mindkettő a keleti egyház tagja, s századon át élvezik a szentpétervári kincstár jótéteményeit. Ki e bőkezűségnek, és atyai gondoskodásnak csupán philanthrop értelmet adna, s nem egyszersmind a traditio szemmeltartását látná abban, mely Nagy Constantin örököseit a moszkvai Kremlinben keresi, az előzékeny lenne ugyan a muszka politika iránt, de nem tisztán igazságos. — s ha mégis a Néva mellettieknek el kell tűrniök, hogy az utált mozlim továbbra is világi Felsége maradjon a czár egyházi alattvalóinak, ennek okát nem csupán abban találhatjuk, mert Poroszország se hidegen, se melegen tartotta magát, vagy, mert Francziaország nagyon is hamar határozta el magát, hogy a csatornán túli szomszédjának bókot csapjon, mint inkább azon fenyegető, és kibékítletlen viszonyokban, melyek közt a szentpétervári kormány a lengyelek irányában, s általuk Európával szemben áll. E helyzetet súlyosítja a birodalom többi részeinek fermentatiója; — a főváros és környéke, a kiewi kormányzóság folytonos gyújtogatások színhelyei; Podolia, Volhinia és Ukrajna legtöbb helységeiben a föld népe felmondá a hatóságok iránti engedelmességet, s az úri szolgálatokat megtagadta; másutt a katonai összeírás ad mindennapi összeütközésre alkalmat; nemes és jobbágy mint ellenfelek állnak egymás ellenében, minek legközelebbi eredménye az, hogy a földek e versengések miatt miveletlenül maradnak; a birodalom éjszaki részében a fiatal Oroszország hódításai tűnnek fel, melyek az eddigi rendszerre annál veszélyesebbek, mert épen a hadsereg az, melyet sikeres toborzási helyül választott. Semmi se természetesebb, mint az idő hatalma. A czárok végrendelete el tudta készíteni a tervet, miként kell nagy birtokhóditásokat tenni, miként kell a legheterogénebb részeket vas szöggel egy idomtalan egésszé összeütni; — de azt nem hagyják vissza tanitásképen, s követési szabályul, hogy a csellel és erőszakkal gyűjtött országokat miként kell megtartani, a leigázott népeket miképen kell az erővel szervezett nagy birodalom számára megnyerni; — szóval, miként kell a trónt minden időre biztosítani ? A czárok utódai csak a harczmezőn keresték nagyságuk fényét, dicsőségük halhatlanságát; —arra, hogy a korszellemnek irányukban is lehetnének igényei, kevés gondot fordítanak; századokat engedjenek elrepülni anélkül, hogy a népélet javítására, a közerkölcsiség előmozdítására valamit tettek volna. A régi épület állott, dacolva viharral, vésszel; senkinek sem jutott eszébe egyszer másszor újítani is valamit a repedező falakon, a megrongyolt tetőn ; — nem lehet tehát megütközni, hogy az idő viszontagságai által megviselt ó épület most roskadozni készül. Más oldalról mégis, ha ama jóakaratot vesszük, melyet a czári kormány az úrbéri viszonyok átalakításánál az aristocratia és nép irányában tanúsított, — és ama számító politikát, mely a Romanov házat Európa legnagyobb uralkodó házai közé emelte, — fel lehet tenni, hogy a nagy orosz birodalom feloszlás nélkül állandja ki válságát, — de mert nem közönségesek, és nem is gyorsan átmeneti természetűek a rázkódások, melyek rá várakoznak, s melyeken előbb utóbb átesnie kell. — Európa nagyobb kérdései még sokáig fogják nélkülözni Szent Pétervár ama döntő befolyását, mely I. Sándor és Miklós alatt tetőfokát érte, s mely azóta sülyedő félben van. A keleti kérdés megoldásánál van ugyan szererepe, de csak úgy, ha a nyugati hatalmak érdekével nem jő ellentétbe; — minden kezdemény, mely ezekben ellenzőkre talál, — hiába való fáradság! Az „Unsere Zeit“ Magyarországról. A bécsi centralista lapok és nehány ezekkel egy tájból lakozó külföldi lap, régtől fogva kürtölik már, hogy Magyarországon a magyar faj van minoritásban, és mégis ez terrorizálja az országban lakó más népfajokat. Hogy a „Donau Ztg“ a Magyarországban lévő németektől rész néven veszi, máiszem szint ezek egy „német Vojvodina“ kérdéssel nem járultak 1861-ben az országgyűléshez, azt értjük, mert hiszen a nevezett lap Erdélyben is, ahol a szász nép (mely 200,000 lélekből áll), az összes 2 millió lakosság egy tizedrészét képezi, az ország szervezetét a szászok kívánságához akarja alkalmazni. Hogy azonban a „D. Zig“, mint centralistikus lap, Magyarországban a nemzetiségi kérdést nagyobb mérvben kívánja kiterjesztve látni, mint magában a birodalomban, azt bizonyára maga sem érti. Azon számos vádak ellenében, melyekkel leginkább a német irodalom rágalmaz, örvendetes jel, hogy a havi füzetekben megjelenő Évkönyv „Unsere Zeit“ *), mely mintegy 20 ezer példányban van elterjedve, állapotunkat, hivatalos adatokkal támogatva, híven ábrázolva mutatja be a német közönségnek, és a nemzetiségi kérdést Magyarországban oly kitűnően illustrálja, hogy ezen egyébként is érdekes czikk tartalmát, körvonalazva jónak látjuk a t. közönséggel megismertetni. A bevezetésben az mondatik, hogy a „nemzetiségi kérdés“ a végre keletkezett Ausztriában, hogy a közös érdekek által egymáshoz közeledő népfajok közé egy uj válaszfal állittassék, s ide vonatkozólag ismertetve van a „Revue des deux Mondes“-ban Magyarországról megjelent czikk. Ezután a nemzetiségek Statistikájára, a hivatalos statistikus Czörnig nyomán tér át. A magyar birodalomban 133 millió lakos van, ezek között 5 millió magyar, és ezekkel szemközt 82/3 millió más népfaj, u. m. közel 1% millió német, 22/5 millió oláh, 34/5 mil. szláv (a 15 különböző népfaj kisebb tényezőit fel nem említve) és közel ‘/2 millió izraelita. A számtani viszony tagadhatlanul nem kedvező a magyar népfajra, és aki egyedül e zen adatokat tartja szem előtt, nem fogja megérteni, mikép lehet az, hogy Magyarországban mind a mellet a magyar elem van majoritásban és ez az osztrák központi kormánynak ellene intézett támadásait oly hathatósan visszautasíthatja. — A kedvezőtlen viszony — 5, 8% — amelyben a magyarok a többi népfajokhoz állanak, tetemesen változik a következő tényezők által: Az 1 ,A millió németből csak a 200,000 erdélyi szász viseltetik a magyar iránt ellenséges indulattal, a közel 1 2 millió izraelita szintúgy a magyar népfajhoz szít, vagy közvetlenül, vagy közvetve a német elem által. A katholikus szerbek és a felső-magyarországi tótság nagy része a magyar néppel egyesült. Ennélfogva, mint látszik, az említett számtani viszony jelentékeny változást szenved, úgyhogy már ezáltal a politikai kérdésekben mindenkor többséggel bír a magyar elem, amint azt a múlt évben alkalmunk volt tapasztalni is. A magyar birodalom országai között mindesetre a szorosan vett Magyarország a többi részek felett minden tekintetben túlsúllyal bír, és ha ez oldalról tekintjük, azt látjuk, hogy 9,815,760 népességéből közel fele, u. m. 4V3 millió magyarajkú, a másik fele pedig legkisebb részben sem viseltetik a magyar iránt ellenséges indulattal. A magyar birodalomban megjelenő 86 hírlap közül 19 Pesten, és 27 azon kívül jelen meg; mindannyi között 58 magyar, 19 német és 6 más nyelven. A hírlapok között tehát kétannyi a magyar, mint a más nyelven írott. Az „Oester. Katalog, aller im Jahre 1860 in Oesterreich erschienenen Bücher, Zeitschriften etc.“ szerint, egész Ausztriában 471 szláv munka jelent meg, magyar pedig 571. Miután egész Ausztriában 15 millió szláv van, látni való, hogy az irodalmi téren is többségben van a magyar elem a szláv elem ellenében nemcsak Magyarországban, hanem egész Ausztriában. A magyar birodalomban 126 gymnasium létezett 1852—53-ban 16,100 tanulóval, ezek között magyar ajkú volt 10,038, német ajkú 2504, a többi más ajkú volt. — 1858—59-ben 20,888 tanuló között 12227 magyar volt, német 3912. — Itt egészen más viszony mutatkozik ismét, mint a népesedési arány mutatott és igen jól mondja a szerző az első czikk végén: Ha az embereket kövek gyanánt lehetne használni, akkor igen könnyen lehetne azokat minden rendszerbe illeszteni, mert csak számuk és súlyuk szerint kellene azokat a becslésbe venni; miután azonban élőlények, a holt számokhoz még más élő faktoroknak is kell csatoltatni. Miután a czikkíró a hivatalos statistikai adatok nyomán kimutatta azt, hogy a magyar elem Magyarországban számszerinti minoritása mellett szellemi és morális majoritással bír, s hogy ezen majoritás nem a bécsi centralista lapok által említett „terrorizálás,“ hanem egyedül csak a másnyelvű elemek, saját érdekükből származó önkénytes csatlakozásának eredménye, áttér a nemzetiségi kérdés főbb momentumaira. Rövid történeti vázlat után, melyben a törökök által üldözött szerbeknek Zsigmond király alatt kezdődő bevándorlásait és letelepedését leírja, kiket a „Revue des deux Mondes“-ban felhozott azon vád ellen, mintha a magyarok az országban talált vagy bevándorlott más ajkú népeket elnyomták, vagy zsarolták volna. Nem is kell erre nézve nagyobb bizonyíték mint az, hogy mindannyi népfaj jelenleg is létezik, ami bizonyosan nem volna úgy, ha a magyarok oly barbárok lettek volna,mint azt a bécsi centralista sajtó a világgal el akarná hitetni. „Valóban“ —úgymond — „politikai tekintetben Magyaroszág kedvezőbb helyzetben lenne jelenleg, ha úgy bánt volna el a győztes magyar a hódított népekkel, mint a jelenlegi Németország területén a németek ősapái, kik a szláv elemet kipusztították, anélkül, hogy a miatt még jelenleg is szemrehányásokkal illettetnének.‘1 Azon hű előadás, mely az előjogokat Magyarországban festi, igen alapos felvilágosításul fog szolgálni azon körökben, amelyek eddig hazánkat a német journalistikából kapott ismertetések nyomán bírálgatták. Fel vannak sorolva azon 1848 előtti törvényczikkek, amelyek „Magyarország“ban a magyar nyelv érdekében hozattak, anélkül, hogy akkoron valaha a „nemzetiségi kérdés“ szőnyegre hozatott volna. A czikk vége azon agitatiókat sorolja elő részletesen, amelyek a szlávok körében élesztettek. Várva várjuk a második részt, s megjelenése után szintén ismertetni fogjuk összevonva vannak tartalmát is. W. A Phönix állásáról. * Lapunk egyik minapi számában lipcsei és dresdai lapok nyomán közlöttük, hogy azon dresdai biztositó intézet, mely a Phönixet alapította, s melynek vagyona képezé a Phönix majdnem egyedüli biztosítékát, szédelgései által már annyira jutott, hogy 200 talléros részvényei a múlt hó közepén a dresdai börzén 44‘2 talléron adattak. Ezzel együtt közlöttük, hogy ezen óriási léptekkel hanyatló intézet igazgatója, egyszersmind a Phönix berendezője, Zschoch úr, — megszökött. Ennek folytán egy fél, ki állítólag a Phönix-nél biztosította magát, a következő sorokat intézte hozzánk Debreczenből: „Tisztelt Szerkesztőur! Múlt napokban becses lapjában a Phönix biztositó társulat alapjáról irt czikkét olvasta a közönség, s meg is jegyezte magának tartalmát, kiegészítvén azon commentárt, mely a czikk végén a tollban maradt. Képzelheti t. szerkesztő ur e vidék közönsége meglepetését, midőn a mellékelt „Debreczeni Értesítő“ e heti számában épen megczáfolását olvassa a múlt héten a „M. 0.“-tól nyert oktatásoknak. Ugyanis Spitzer Jakab, mint a Phönix főügynöke, büszkén kijelenti, miszerint a Phönix nemcsak olcsóbban biztosit mint más társulat, hanem biztosításainak három millió tőke alapja is van. Ez uram a közönség érdekében felvilágosítást igényel! Ha csakugyan igazak ügynök Spitzer Jakab állításai akkor kár volt volna a közönséget bizalmától s olcsóbbi biztosíthatási alkalomtól megfosztani, akkor mondom, a „M. D.“ m. heti czikke csak egy félreértésen alapult s szükséges azt a közönségnek ezen értelemben megfejteni; ha pedig a Phönix s eszközei a biztosítást kereső közönséget ily bűnös mystificatiokkal csak csalogatnák a hállóba akkor várható, hogy becses lapja tovább is a közönség érdekét tekintetben vévén, olvasóinak azon commentár terjedelmes és kímélet nélküli közlésével szolgáland, mely a minap, mint már volt szerencsém magamat kifejezni, a tokban maradt. Mint ez ügyben érdeklett, várom e sorok sikerét s maradok sat.“ Azon hang, melyen a levél tartva van, mutatja, hogy itt aligha olyan fél szólal fel, aki a Phönixnél biztosította magát, hanem alkalmasint olyan fél, akinél a Phönix részére biztosítani szoktak. Ami azonban mindegy. Mi felelünk, mert a közönség érdeke forog előttünk, s ily fontos ügyben nem tartjuk fölöslegesnek kétszer is figyelmeztetni a közönséget. Azokra nézve, miket a dresdai intézet jelen állásáról mondottunk, utasítjuk a levélírót, a „Leipziger Allgemeine Zeitung“ és a „Dresdener Journal“ aug. 14-ki számára, és a „M. O.“ tavaly 209. számában megjelent czikkre. Már hogy miként egyez meg azon körülménnyel, miszerint a Phönix biztosítékát képező dresdai pénztár 200 talléros részvényjegyeiért nem adnak többet a börzén 44ya tallérnál, azon fenhangú hirdetés, melyben a debreczeni főügynök „büszkén“ mondja, hogy a Phönix 3 millió alaptőkével bír ? — ezt a debreczeni főügynöktől kellett volna levélírónak megkérdezni, aztán vigasztalóbb adatokkal tudott volna szolgálni, mint mi, mert mi ma is a börzei árfolyamnak adunk hitelt, azzal pedig nem igen lehet „büszkélkedni. “Amely társulat jól, áll jól állanak annak papírjai is, van azoknak hitele és kelete a börzén is. Ami egyébiránt a három milliónyi névleges alaptőkét illeti, arra nézve csak a következő rövid felvilágosítással szolgálunk. — A Phönix alapszabályai azt mondják, hogy amint a részvények harmadrésze elkelt, a társaság megalakultnak tekintetik. Ezen egy harmadrész részvényeket a „Dresdai“ intézet vette át és az intézet működését megkezdé. Miután a másik két harmadrésze a részvényeknek a tárczában maradt és a lapok részéről történt felszólításuk daczára a részvényesek névjegyzéke (amit minden más társaságközzé tett) nem közöltethetett, miután a Phönix egyedüli részvényese és így biztosítéka a „Dresdai“ intézet, maga is a legmostohább körülmények közé jutott: könnyen érthető az, hogy Ausztriában szintúgy, mint Magyarországban a lapok kötelességévé vált, a közönséget e viszás körülményre figyelmeztetni. * Jahrbuch zum Conversations-Lexicon (Brockhaus-nál).