Magyarország, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)

1862-09-11 / 208. szám

1862.— II. évfolyam. ^ Csütörtök, September 11. 208. sz. —■—■—miiiiiiI inni iiiiiinii»iitiiaawaiiiiaMB»«MMMMm»iimiiWitiii niib1 twi\hi—gBataBaBBwgBSitEawM—a—bhh—bshkmm—MM—jmiTnimnc .ll.'jm'.Tnni—**gB*wai»fci«Egb«faiimwiMMmiinuuaaBSMKswg8aBgBBaaiaMaininmni| m,mihiiim»""1—■■—TTP'^r^BrmrnimiMBMitwuioniiu.iiBUJwni.wiMiT j­ J ” SZERKESZTŐS­ÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK 1 HIRDETMÉNYEK DÍJA: _ HI­MBOTelE­N ~ Ujtér 2. sz. 2. emelet kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ ; 6 hasábos petitsor 1-szen hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr, [j ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­_ t » ti rS­­ fT­T ■& m­a­t­ség-hez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr, A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. ! j telével minden nap. KIA U­­IVAíAIj a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lam­pel II., ílggenber E­LÓ FIZETÉSi ARI Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. | i Hí«1»­ N. és Kugler A. és társ könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. | j Egészévre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Pest, sept. 10. (il.) Megismertettük olvasóinkkal a feltételeket, melyek szerint a konstantinápolyi értekezlet a fran­­czia követ javaslata szerint a szerb ügyet elintézett­­nek tekintené; — e szerint a Porta luzerainitása minden részben érin­tetlen . Belgrád ezentúl is török helyőrség bástyázott tanyája,­­ no de a város a szerbeké marad. A vár lőrései nem tömetnek ugyan be, azonban az ágyukat csupán szükség esetében, s akkor is kímélettel fog­ják a város ellen használni. Két erőd a tartomány­ban lerontatik, a többi épségben hagyatik fen ; stb. A montenegrói fejedelem és tanácsa szintén Omer basa ultimátumán gondolkodnak. Az első pont szerint Montenegró elismer­né a fényes Kapu luzerainitását, tehát azt, mely ellen századokon át küzdött, s melyet a Porta a feketehegyiek ellenében soha nem érvénye­síthetett ; ezenkívül szabad átvonulást enged a­zultán csapatainak; csendességben és békében marad, sze­met huny a török garázdálkodásokra, nem nyúl meg­torlásokhoz stb. Május hó elején, midőn Omer basa első ultimá­tumát kézbesitteté Nicolo herczegnek, távolról sem biztathatá magát ily fényes eredménynyel, — s a szerbek, midőn a védelmükre alakított konstantiná­polyi conferentia összeülőben volt csak, nagy mérték­ben biztositottabbaknak hitték magukat követelt jogaik megnyerése iránt, mint ma, midőn amaz érte­kezlet már befejezte munkáját, így változik az élet sora ! Hanem sebaj, bár a látszat ezúttal teljesen a status quo diadala mellett szól, azért a stambuli kormánynak valami túlságos oka az elbiza­­kodásra még­ nincs. A keresztyén tartományok még nem fegyverez­­ték le. A naupliai felkelés meghiúsulása, Garibaldi el­nyomatása, s annyi egyéb baleset, mely a számitáson kívül esett, — a mozgalom vezetőit kissé megdöb­benti ; érzik — hogy — legalább is tájékozásra van szükségük, mit legkényelmesebben alkudozások közt érhetnek el; de a törökök szerencséje előtt még azért nem kapituláltak. E mellett a birodalom ázsiai részein is oly jele­netek fordulnak elő, melyek a beteg ember baját mind gyógyíthatlanabbnak tüntetik elő. Hogy meddig leend képes Palmerston a be­tegágy körül a fentartó orvos szerepét s­ikerrel vé­gezni, igen a véletlentől függ. Anglia a török biro­dalom integritásának megingatásában Európa mai rendjének, sőt politikai alakjának felbomlását látja, s minthogy oly uralkodó elemeket sejdít majdan sze­repre kijelölteknek, melyekkel Anglia érdekei meg­nyugtató összhangban nem állanak, inkább akarja tá­mogatni a düledező épületet, kitétetve a félelemnek, hogy maga is a romok alá temettethetik, mint meg­engedte, hogy Európa reformja ez izgatott korszak­ban kezdessék meg. Hogy Palmerston lord politikája a konfe­­rencián túlsúlyra vergődhetett, dac­ára annak, hogy kezdetben a hatalmak képviselőinek többsége az ellenkező nézetet osztá, ezt először is ama kedvezőt­len helyzetnek lehet tulajdonítani, melybe a hatalmas orosz birodalom Lengyelországban, sőt egyéb tarto­mányaiban is jutott. Az orosz befolyás erejének fogyását, semmi se mutatja világosabban, mint ama visszavonulás, sőt mintegy meghunyászkodás, melyet Montenegró és Szerbia a brit politika irányában tanúsítani kényte­lenek. Mindkettőnek kezdeményezése a c­árok tudo­másával történt, mindkettő a keleti egyház tagja, s századon át élvezik a szentpétervári kincstár jótéte­ményeit. Ki e bőkezűségnek, és atyai gondoskodás­nak csupán philanthrop értelmet adna, s nem egyszer­smind a traditio szemmeltartását látná abban, mely Nagy Constantin örököseit a moszkvai Kremlinben keresi, az előzékeny lenne ugyan a muszka politika iránt, de nem tisztán igazságos. — s ha mégis a Néva mellettieknek el kell tűrniök, hogy az utált mozlim továbbra is világi Felsége maradjon a czár egyházi alattvalóinak, ennek okát nem csupán abban találhatjuk, mert Poroszország se hi­degen, se melegen tartotta magát, vagy, mert Franczia­­ország nagyon is hamar határozta el magát, hogy a csatornán túli szomszédjának bókot csapjon, mint inkább azon fenyegető, és kibékítletlen viszo­nyokban, melyek közt a szentpétervári kormány a lengyelek irányában, s általuk Európával szemben áll. E helyzetet súlyosítja a birodalom többi részei­nek fermentatiója; — a főváros és környéke, a kiewi kormányzóság folytonos gyújtogatások színhelyei; Podolia, Volhinia és Ukrajna legtöbb helységei­ben a föld népe felmondá a hatóságok iránti enge­delmességet, s az úri szolgálatokat megtagadta; másutt a katonai összeírás ad mindennapi ös­­­szeü­tközésre alkalmat; nemes és jobbágy mint ellen­felek állnak egymás ellenében, minek legközelebbi eredménye az, hogy a földek e versengések miatt miveletlenül maradnak; a birodalom éjszaki részében a fiatal Oroszország hódításai tűnnek fel, melyek az ed­digi rendszerre annál veszélyesebbek, mert épen a hadsereg az, melyet sikeres toborzási helyül vá­lasztott. Semmi se természetesebb, mint az idő hatalma. A czárok végrendelete el tudta készíteni a ter­vet, miként kell nagy birtokhóditásokat tenni, miként kell a legheterogénebb részeket vas szöggel egy idomtalan egésszé összeütni; — de azt nem hagyják vissza tanitásképen, s követési szabályul, hogy a csellel és erőszakkal gyűjtött országokat miként kell megtartani, a leigázott népeket miképen kell az erő­vel szervezett nagy birodalom számára megnyerni; — szóval, miként kell a trónt minden időre bizto­sítani ? A czárok utódai csak a harczmezőn keresték nagyságuk fényét, dicsőségük halhatlanságát; —ar­ra, hogy a korszellemnek irányukban is lehetnének igényei, kevés gondot fordítanak; századokat enged­­jenek elrepülni a­nélkül, hogy a népélet javítására, a köz­erkölcsiség előmozdítására valamit tettek volna. A régi épület állott, dac­olva viharral, vés­szel; sen­kinek sem jutott eszébe egyszer másszor újítani is va­lamit a repedező falakon, a megrongyolt tetőn ; — nem lehet tehát megütközni, hogy az idő viszontag­ságai által megviselt ó épület most roskadozni készül. Más oldalról mégis, ha ama jóakaratot vesszük, melyet a czári kormány az úrbéri viszonyok átalakí­tásánál az aristocratia és nép irányában tanúsított, — és ama számító politikát, mely a Romanov házat Európa legnagyobb uralkodó házai közé emelte, — fel lehet tenni, hogy a nagy orosz birodalom felosz­lás nélkül állandja ki válságát, — de mert nem kö­zönségesek, és nem is gyorsan átmeneti természetűek a rázkódások, melyek rá várakoznak, s melyeken előbb utóbb átesnie kell. — Európa nagyobb kérdé­sei még sokáig fogják nélkülözni Szent Pétervár ama döntő befolyását, mely I. Sándor és Miklós alatt te­tőfokát érte, s mely azóta sülyedő félben van. A keleti kérdés megoldásánál van ugyan szere­­repe, de csak úgy, ha a nyugati hatalmak érdekével nem jő ellentétbe; — minden kezdemény, mely ezek­ben ellenzőkre talál, — hiába való fáradság! Az „Unsere Zeit“ Magyarországról. A bécsi centralista lapok és nehány ezek­kel egy tájból lakozó külföldi lap, régtől fogva kürtölik már, hogy Magyarországon a magyar faj van minoritásban, és mégis ez terrorizálja az országban lakó más népfajokat. Hogy a „Donau Ztg“ a Magyarország­ban lévő németektől rész néven veszi, máisze­­m­ szint ezek egy „német Vojvodina“ kérdéssel nem járultak 1861-ben az országgyűléshez, azt értjük, mert hiszen a nevezett lap Erdély­ben is, a­hol a szász nép (mely 200,000 lélek­ből áll), az összes 2 millió lakosság egy tized­­részét képezi, az ország szervezetét a szászok kívánságához akarja alkalmazni. Hogy azon­ban a „D. Zig“, mint centralistikus lap, Ma­gyarországban a nemzetiségi kérdést nagyobb mérvben kívánja kiterjesztve látni, mint ma­gában a birodalomban, azt bizonyára maga sem érti. Azon számos vádak ellenében, melyekkel leginkább a német irodalom rágalmaz, örven­detes jel, hogy a havi füzetekben megjelenő Évkönyv „Unsere Zeit“ *), mely mintegy 20 ezer példányban van elterjedve, állapotunkat, hivatalos adatokkal támogatva, híven ábrázol­va mutatja be a német közönségnek, és a nemzetiségi kérdést Magyarországban oly ki­tűnően illustrálja, hogy ezen egyébként is ér­dekes czikk tartalmát, körvonalazva jónak lát­juk a t. közönséggel megismertetni. A bevezetésben az mondatik, hogy a „nemzetiségi kérdés“ a végre keletkezett Ausztriában, hogy a közös érdekek által egy­máshoz közeledő népfajok közé egy uj válasz­fal állittassék, s ide vonatkozólag ismertetve van a „Revue des deux Mondes“-ban Magyar­­országról megjelent czikk. Ezután a nemze­tiségek Statistik­áj­ár­a, a hivatalos sta­­tistikus Czörnig nyomán tér át. A magyar birodalomban 13­3 millió la­kos van, ezek között 5 millió magyar, és ezek­kel szemközt 82/3 millió más népfaj, u. m. kö­zel 1% millió német, 22/5 millió oláh, 34/5 mil. szláv (a 15 különböző népfaj kisebb tényezőit fel nem említve) és közel ‘/2 millió izra­elita. A számtani viszony tagadhatlanul nem kedvező a magyar népfajra, és a­ki egye­dül e zen adatokat tartja szem előtt, nem fogja megérteni, mikép lehet az, hogy Magyaror­szágban mind a mellet a magyar elem van ma­joritásban és ez az osztrák központi kormány­nak ellene intézett támadásait oly hathatósan visszautasíthatja. — A kedvezőtlen viszony — 5, 8% — a­melyben a magyarok a többi népfajokhoz állanak, tetemesen változik a kö­vetkező tényezők által: Az 1 ,A millió németből csak a 200,000 erdélyi szász viseltetik a magyar iránt ellensé­ges indulattal, a közel 1­ 2 millió izraelita szint­úgy a magyar népfajhoz szít, vagy közvetle­nül, vagy közvetve a német elem által. A ka­­tholikus szerbek és a felső-magyarországi tót­­ság nagy része a magyar néppel egyesült.­­ Ennélfogva, mint látszik, az említett számtani viszony jelentékeny változást szenved, úgy­hogy már ezáltal a politikai kérdésekben min­denkor többséggel bír a magyar elem, a­mint azt a mú­­lt évben alkalmunk volt tapasztal­ni is. A magyar birodalom országai között mindesetre a szorosan vett Magyarország a többi részek felett minden tekintetben túlsúl­­­lyal bír, és ha ez oldalról tekintjük, azt látjuk, hogy 9,815,760 népességéből közel fele, u. m. 4V3 millió magyarajkú, a másik fele pedig legkisebb részben sem viseltetik a magyar iránt ellenséges indulattal. A magyar birodalomban megjelenő 86 hírlap közül 19 Pesten, és 27 azon kívül jelen meg; mindannyi között 58 magyar, 19 német és 6 más nyelven. A hírlapok között tehát két­­annyi a magyar, mint a más nyelven írott. Az „Oester. Katalog, aller im Jahre 1860 in Oesterreich erschienenen Bücher, Zeit­schriften etc.“ szerint, egész Ausztriában 471 szláv munka jelent meg, magyar pedig 571. Miután egész Ausztriában 15 millió szláv van, látni való, hogy az irodal­mi téren is többségben van a magyar elem a szláv elem ellenében nemcsak Magyarország­ban, hanem egész Ausztriában. A magyar birodalomban 126 gymnasium létezett 1852—53-ban 16,100 tanulóval, ezek között magyar ajkú volt 10,038, német ajkú 2504, a többi más ajkú volt. — 1858—59-ben 20,888 tanuló között 12227 magyar volt, német 3912. — Itt egészen más viszony mutatkozik ismét, mint a népesedési arány mutatott és igen jól mondja a szerző az első czikk végén: Ha az embereket kövek gyanánt lehetne használni, akkor igen könnyen lehetne azokat minden rendszerbe illeszteni, mert csak számuk és súlyuk szerint kellene azokat a becslésbe venni; miután azonban élő­lények, a holt szá­mokhoz még más élő faktoroknak is kell csa­­toltatni. Miután a czikkíró a hivatalos statistikai adatok nyomán kimutatta azt, hogy a magyar elem Magyarországban számszerinti mi­noritása mellett szellemi és morális majoritás­sal bír, s hogy ezen majoritás nem a bécsi centralista lapok által említett „terrorizálás,“ hanem egyedül csak a másnyelvű elemek, sa­ját érdekükből származó önkénytes csatlako­zásának eredménye, áttér a nemzetiségi kérdés főbb momentumaira. Rövid történeti vázlat után, melyben a törökök által üldözött szerbeknek Zsigmond király alatt kezdődő bevándorlásait és letele­pedését leírja, kiket a „Revue des deux Mondes“-ban felhozott azon vád ellen, mint­ha a magyarok az országban talált vagy be­­vándorlott más ajkú népeket elnyomták, vagy zsarolták volna.­­ Nem is kell erre nézve na­gyobb bizonyíték mint az, hogy mindannyi népfaj jelenleg is létezik, a­mi bizonyosan nem volna úgy, ha a magyarok oly barbárok lettek volna,mint azt a bécsi centralista sajtó a világ­gal el akarná hitetni. „Valóban“ —úgymond — „politikai tekintetben Magyaroszág kedve­zőbb helyzetben lenne jelenleg, ha úgy bánt volna el a győztes magyar a hódított népek­kel, mint a jelenlegi Németország területén a németek ősapái, kik a szláv elemet kipusztí­tották, anélkül, hogy a miatt még jelenleg is szemrehányásokkal illettetnének.‘1 Azon hű előadás, mely az előjogokat Magyarországban festi, igen alapos felvilágo­sításul fog szolgálni azon körökben, a­melyek eddig hazánkat a német journalistikából ka­pott ismertetések nyomán­­ bírálgatták. Fel vannak sorolva azon 1848 előtti törvényczik­­kek, amelyek „Magyarország“ban a ma­­gyar nyelv érdekében hozattak, anélkül, hogy akkoron valaha a „nemzetiségi kérdés“ szőnyeg­re hozatott volna. A czikk vége azon agitatiókat sorolja elő részletesen, a­melyek a szlávok körében élesz­tettek. Várva várjuk a második részt, s megje­lenése után szintén ismertetni fogjuk összevon­va vannak tartalmát is. W. A Phönix állásáról. * Lapunk egyik minapi számában lipcsei és dresdai lapok nyomán közlöttük, hogy azon dresdai biztositó intézet, mely a Phönixet alapította, s mely­nek vagyona képezé a Phönix majdnem egyedüli biztosítékát, szédelgései által már annyira jutott, hogy 200 talléros részvényei a mú­lt hó közepén a dresdai börzén 44‘­2 talléron adattak. Ezzel együtt közlöttük, hogy ezen óriási léptekkel hanyatló inté­zet igazgatója, egyszersmind a Phönix berendezője, Zschoch úr, — megszökött. Ennek folytán egy fél, ki állítólag a Phönix-nél biztosította magát, a következő sorokat intézte hozzánk Debreczenből: „Tisztelt Szerkesztőur! Múlt napokban becses lapjában a Phönix bizto­sitó társulat alapjáról irt czikkét olvasta a közönség, s meg is jegyezte magának tartalmát, kiegészítvén azon commentárt, mely a czikk végén a tollban maradt. Képzelheti t. szerkesztő ur e vidék közönsége meglepetését, midőn a mellékelt „Debreczeni Értesí­tő“ e heti számában épen megczáfolását olvassa a múlt héten a „M. 0.“-tól nyert oktatásoknak. Ugyanis Spitzer Jakab, mint a Phönix főügynöke, büszkén kije­lenti, miszerint a Phönix nemcsak olcsóbban bizto­sit mint más társulat, hanem biztosításainak három millió tőke alapja is van. Ez uram a közönség érdekében felvilágosítást igényel! Ha csak­ugyan igazak ügynök Spitzer Ja­kab állításai akkor kár volt­­ volna a közönséget bi­zalmától s olcsóbbi biztosíthatási alkalomtól meg­fosztani, akkor mondom, a „M. D.“ m. heti czikke csak egy félreértésen alapult s szükséges azt a kö­zönségnek ezen értelemben megfejteni; ha pedig a Phönix s eszközei a biztosítást kereső közönséget ily bűnös mystificatiokkal csak csalogatnák a hállóba akkor várható, hogy becses lapja tovább is a közön­ség érdekét tekintetben vévén, olvasóinak azon com­­mentár terjedelmes és kímélet nélküli közlésével szolgáland, mely a minap, mint már volt szerencsém magamat kifejezni, a tok­ban maradt. Mint ez ügyben érdeklett, várom e sorok sike­rét s maradok sat.“ Azon hang, melyen a levél tartva van, mutatja, hogy itt aligha olyan fél szólal fel, a­ki a Phönixnél biztosította magát, hanem alkalmasint olyan fél, a­kinél a Phönix részére biztosítani szoktak. A­mi azonban mindegy. Mi felelünk, mert a közönség ér­deke forog előttünk, s ily fontos ügyben nem tartjuk fölöslegesnek kétszer is figyelmeztetni a közön­séget. Azokra nézve, miket a dresdai intézet jelen állá­sáról mondottunk, utasítjuk a levélírót, a „Leipziger Allgemeine Zeitung“ és a „Dresdener Journal“ aug. 14-ki számára, és a „M. O.“ tavaly 209. számában megjelent czikkre. Már hogy miként egyez meg azon körülmén­­nyel, miszerint a Phönix biztosítékát képező dresdai pénztár 200 talléros részvény­jegyeiért nem adnak többet a börzén 44ya tallérnál, azon fenhangú hirde­tés, melyben a debreczeni főügynök „büszkén“ mondja, hogy a Phönix 3 millió alaptőkével bír ? — ezt a debreczeni főügynöktől kellett volna levélíró­nak megkérdezni, az­tán vigasztalóbb adatokkal tu­dott volna szolgálni, mint mi, mert mi ma is a börzei árfolyamnak adunk hitelt, azzal pedig nem igen le­het „büszkélkedni. “A­mely társulat jól, áll jól állanak annak papírjai is, van azoknak hitele és kelete a börzén is. A­mi egyébiránt a három milliónyi névleges alaptőkét illeti, arra nézve csak a következő rövid felvilágosítással szolgálunk. — A Phönix alapsza­bályai azt mondják, hogy a­mint a részvények har­madrésze elkelt, a társaság megalakultnak tekin­tetik. Ezen egy harmadrész részvényeket a „Dresdai“ intézet vette át és az intézet működését megkezdé.­­ Miután a másik két harmadrésze a részvényeknek a tárczában maradt és a lapok ré­széről történt felszólításuk daczára a részvénye­sek névjegyzéke (amit minden más társaság­­közzé tett) nem közöltethetett, miután a Phönix egyedüli részvényese és így biztosítéka a „Dresdai“ intézet, maga is a legmostohább körülmények közé jutott: könnyen érthető az, hogy Ausztriában szint­úgy, mint Magyarországban a lapok kötelességévé vált, a közönséget e viszás körülményre figyelmez­tetni. * Jahrbuch zum Conversations-Lexicon (Brock­­haus-nál).

Next