Magyarország, 1862. október (2. évfolyam, 237. szám)

1862-10-15 / 237. szám

237. sz. III. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Uri­ utcza 8. sz. 1. emelet. KIADÓ-HIVATAL Urtér 4. sz. földszint. T MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz int­ézendők. B­érmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA : A hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lam­pel K., éiggenber­­ger IV. és Kugler A. és társ könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Szerda,octob­e­r 15. megjelel ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Efréfízévre 18 ft,­ Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft .MAGYARORSZÁG­ October 1-től fogva a mostani nagy alakjában fo­g megjelenni, az előfizetési árak mind a melt I­a egész évre régiek maradnak, jelesen: . . . . 18 ft Az előfizetéseket minél előbb kérjük be­küldeni a „Magyarország“ kiadóhivatalához, (Pest, uj-tér 4. sz.) félévre . . . . 9 n negyedévre . . . 5 „ egy hóra .... 1 „ 80­0 kr. Pest, oct. 14. (il) Inkább a száraz kötelesség érzetéből, mint jó kedvből folytatjuk szemlénket. Vannak küzdelmek, és vannak ellenküzdelmek is elég bőven ; hatás és ellenhatás mindenfelől; de e tusá­zásban van valami csüggesztő, valam­ ii olyan, mely a bátjadozó erőket csak lassan vezeti természetes ele­­venségekhez ; a látkör világítása is fakulni kezd, mint­ha csak egy hosszú, sötét éj lenne az mely a közeledő téllel az életre nehezedni készül. Ilyen bádjadt simptomák lött, ha a szemlész kör­futása is csak bádjadtan üt ki,—találja mindenki inkább természetesnek, mint megrovandónak ; biztassuk magun­kat azzal, hogy az élet is két főrészből áll; az éberlét bájai jutalmazóbban élvezhetik egy csendes nyug­vás ut­án! Tehát nyugvás! Ratazzi is nyugvást, még pedig csendes nyugvást akarna szerzett határainak párnáján,— de ekkorig még nem jöhetett magával tiszába az iránt, ha váljon a nyu­galom e boldogító perezd támlás széke rugótollain vár­hatók-e be, vagy Párisorát szerezhetők meg. A fran­­czia félhivatalos közlőnek kétkednek ez ismételve be­jelentett, és ismételve visszamondott látogatáson; — hanem a magát jobban értesültnek­ tartó „Opinion Nat.“ határozottan véli állítatni, hogy a turini premier meg­érkezik, hogy a­­ libériákban — ha egyébnek nem l­egalább tanúja legyJ annak, miként jutalmazza N­a­ i­o 1­e­o­n császár a »tartást, s bizonyos tanoknak me­­gV alkalmazását na saját alattvalóinak személyében • vagyis hogy láa B­i­s­m­a­r­k­ur császári kitünteté­st, és sejtse saj megkülönböztetését is — ha jól vi­ 4i magát. E jó viselet csakugyan szüksége is van a turini kmányfőnek. parlament tagjai közt gyakoribbak az énktzletek; Jidini és Fabrizi alsóházi tagoknak N^oljban töb­b elfogatásuk, s huzamos időn át letar­­tóiatásuk ; — amnesztia hiányossága; az ostromálla­pot visszaélői ; más ilyen sérelmek észrevehetően gyéritik a materi eclatans majoritást, s nevelik az ellenzék szó Ratazzi okos ember, jövendő állá­sának egész kézségét ismeri, ismeri a fegyvert is, melylyel ügek fényes diadalt küzdhet ki; — felte­hető tehát,'T az »OP1 Nat.“ jól értesül akkor, midőn a capomiD^ minden ellenmondás daczára Parisba utaztatja ; rz e csudaerejü védfegyvert csak a Tuil­­leriák gyt^ényéből veheti át. Az egyébiránt, mely Ratazzinak sok nehéz órát szer eddig, s még sokat szerzend neki akkorig, midőn eúHiatja:­n Partra szállottam, kikötöm vitor­lám“ —­s hullámzásba ejté London lakosságát is. A Hyde-P a Pápa és Garibaldi éltetői közt valódi csa­­taszinteé vált > a két Párt azon összeütközés óta oly alako, hogy hatósági közbelépésnek kelle tör­­ténnia.y London nyilt utczáin megakadályozza a véro­ L» Times“ szerint, az izlandi katholikusok nem­­cga Pndonban, de egyebütt is az országban szervezve van a pápa ügyének védelmezésére ; remélhető te­­h hogy a szabad egyesülés és tanácskozás törvényé­­nrltalma alatt Anglia polgárai több oly jelenetnek jínek majd szemlélői, melyek az eddig ismeretes, s már meg is unt boxirozást a hajdani gladiátorok dajtatóbb mérkőzéseivel váltandják fel. A „Constitutionell“-nek e pontnál tökéletesen iga­­­z lehet, midőn azt állítja, hogy az izlandi katolikuso­kat a pápaság melletti demonstratióra nem annyira e kérdés iránti lelkesültségök, s a világi hatalom melletti okonszenvlik, mint inkább azon gyűlölet hevíti, mell­­yel az angolok iránt viseltetnek ; minden tér, minden alkalom, mely e gyűlölet kifejezésére kínálkozik, elfo­­g­adható ; midőn tehát Londonban a meetingek barczosai a pápát és Garibaldit éltetik, alig vétethetik figyelembe más, mint az antipathia, mely e két népet tán minden torra elidegeníti egymástól. Ezen utczai zenebonának állítólag mégis lett an­­­­yi eredménye, hogy a britt kormány — azokra támasz­kodva, újólag kopogtatott párisi szövetségesénél, s kor­ha váljon az a római gyümölcs nem érett­e g már odáig, hogy leszakittassék, s a reá okozó népeknek kiállittassék ? A jól értesült körök sugalmazottjai azonban ezen lépésnek sem ígérnek az eddigieknél több sikert. A császár igenis megoldja a római kérdést, de azt sem a turini ellenzék, sem a genuai és milánói republi­kánusok, sem a bydeparki verekedők kedvéért elha­markodni nem fogja. Ám bukjék Ratazzi, ha nem biz oly erőt kifej­teni, mint Bis­mark Berlinben, ám tomboljanak Ge­nua, Milano és a többi exkapitális radikáljai; ám ve­rekedjenek akár élethalálra az írek; — sőt ráadá­sul még Thouvenel is az elbocsátottak számát szaporítsa ; — ez mindegy, ez mind nem elég arra, hogy az imperátort nézetváltoztatásra bírja. A francziák ágyú­­szóval, szuronyrohamokkal vonultak be Rómába tizen­négy évvel ezelőtt, ki kívánhatja igazsággal tőlük azt, hogy vérrel szerzett állásukat, vitézségük martalékát ingyen s csak azért hagyják oda, hogy egy oppositio Turinban lefegyvereztessék, hogy Genoa és Milano tap­soljon, hogy M­a­z­z­i­n­i dicsekedhessék , s hogy a lon­doni szatócsok ne verekedjenek. A legünnepélyesebb tárgyat is megunottsága köz­napivá teheti; Így van a sajtó a római kérdéssel, mely­nek tárgyalása a higgadt vitatás asztaláról a­ tömegek ütlegelő csoportjai közé sodortatott, hol aztán nem csu­da, ha lassankint elveszti ama zománczát, melyet múltja és jövendőjének nagy fontosságánál fogva azon minden komoly ember felfedezett, — s ha a kifárasztott türelem végre is oly módokhoz nyúl kielégitetése végett, minőket sem a józan ész, sem a fennálló rend kívánalmai nem helyeselhetnek. Londonban az olasz kérdés melletti demonstratiók nem állanak elszigetelten. A londoni nép szeret demostrálni a világ minden ügye felett, mely a földgömbön fölmerül, s tudomására eljut. Nem­rég New­ Castle-ben Gladstone pénzügymi­niszter egy banket alkalmával beszédet tartott, s a dél­amerikai államokat különös kegyeiben részelteté. E beszéd úgy elragadá a yankeefaló „Times“-t, hogy megfelejtkezve a humanitásról, Anglia kormány­elveiről, sőt önmagáról, nem pirult azt állítani, hogy „a négerek mindig négerek maradnak, s hogy rabszolga­­természetüket ép oly kevéssé lehet megszüntetni, mint nem lehet őket fehérre mosni.“ Joggal kérdi a „Journe des Debats“, váljon Wil­­b­er force hazája-e az, hol a közvélemény legfőbb or­gánuma Ily tant mer proclamálni ! Gladstone szabadelvű­sége ismertebb, semhogy a „Times“ ezen commentumán különösen örvendhetne. Egyébiránt a nép józanabb részénél nem is hiányzott a resensus, s maga a „Times“ kénytelen elismerni, hogy Palmerston lordnak három hóval ezelőtt a parla­mentban mondott szavai ma is az angol meggyőződés hű kifejezése,­­ hogy a déli államok elismerése megsemmi­sítené mind­azon hasznokat, melyeket a figyelemben tartott semlegesség ekkorig megőrzött. Záradékul mint ismeretes dolgot írjuk még ide hogy B­i­s­m­a­r­k hazaküldte az országgyűlést, hogy az egyik ház által elvetett, a másik által megszavazott kor­mányi költségtervvel hóna alatt megindult az admini­strate utján, meg nem állandó addig, míg vagy a keresz­tesek régi jó ideje ismét fénypompájában vissza nem áll, vagy — en revanche Bismark ui a son tour szintén haza nem küldetik. A müncheni Handels tag tagjai mintegy négy­százra tétetik, kiknek nagy többsége a porosz-franczia kereskedelmi szerződés félretétele mellett nyilatkozik. •Az első fogadj Isten Bismark urnak. Az országos un. gazdasági egyesület igazgató választmánya,Korizmics László úr elnök­lete alatt, f. hó 13-án tartotta havi ülését. Ha nem várjuk be, mig az ülés jegyzőköny­ve az egylet közlönyében megjelenik, honnan az­tán kényelmesen utánnyomathatjuk, hanem a maga idején értesítjük olvasóinkat a történtekről és értesítjük lapunk azon részében, hol a fonto­sabb tárgyakról szoktunk emlékezni: ezzel csak tényleges és tartozó elismerésünket tanúsítjuk egy oly egylet irányában, mely hazánk legjelesebb kapacitásait foglalja magában, mely a legüdvö­­sebb reális czélokat tűzte maga elé, s mely e czé­­lok felé értelmi, erkölcsi és anyagi erejének egész összességével, lankadás nélkül és minden viszo­nyok közt szakadatlanul törekszik. Csak egy felületes pillantással kell végig mennünk az országos gazdasági egyesület pro­­grammján s azon alkotásokon, melyeket a kitű­zött irány felé haladtában ekkoráig, — s ne fe­ledjük, olykor súlyos akadályokkal küzdve — létrehozott, lehetetlen a legegyszerűbb értelem­nek is föl nem fogni ez egylet roppant hordere­­jét, s lehetetlen a legbensőbb tisztelettel el nem telni azon férfiak iránt, kiket sem a föld rengése meg nem tántorított, sem az ég dörgése el nem ijesztett, hanem a szél nagysága és a kitartás si­kere által lelkesülve, öntudatos bátorsággal ha­ladtak a megkezdett úton, és küzdöttek nemzeti jobblétünkért. Azt hinné az ember, hogy a­ki ily egylet­nek tagjává lesz, mind az tisztában van annak irányával és hatáskörével, s mert ez irány felé elősegíteni, mert e körben működését minél ered­ményesebbé tenni akarja, azért hozza anyagi se­gélyét a vállalathoz, azért áll oda részvényével, hogy növelje azon erőt, mely okvetlenül kell hogy az egyesületnek minél nagyobb mértékben álljon rendelkezésére, hogy minél láthatóbb sikert mu­­tathasson fel. De fájdalom, nem egészen úgy van. A magyar emberben megvan az a jó termé­szet, hogy hamar szokott lelkesülni, s egy szép fejezettel ellátott aláírási ívre, vagy egy mele­gebb capacitációra, azonnal kész nevét odaírni. D­e aztán meg­van a magyar emberben az a rész természet is, hogy a fizetési terminusokról, kivált ha azokat öt hat éven át kell megtartani, köny­­nyen megfeledkezik, sőt arra, ki vállalt köteles­sége teljesítésére figyelmezteti, néha még meg is neheztel. Kedvetlenül esett ez alkalommal is halla­nunk, hogy a folyó évre szóló tagsági díjaknak, alig egy hatoda van még befizetve, s vannak, a­kik 4—5 évről már tartozásban vannak; talál­tatnak, a­kik többszöri magán, sőt a nyilvános felszólításokra sem fizetnek. De uraim, ha akarjuk a czélt, akarnunk kell az eszközöket is. Gondoljuk meg, hogy mennyi méltatlanság történik e hátramaradások által azokon, kik kö­telességeiket a kellő időben pontosan teljesítik, mennyi kárt vall általuk az egyesület, mely e miatt legü­dvösebb szándékait nem tudja ki­vinnni, legsürgetőbb szükségeit évekig nem ké­pes pótolni; mennyi zavart okoznak a pénz­ügyekben az által, hogy a budgetet valósí­tani soha nem lehet, bevételt és kiadást előre meghatározni s az ügyeket rendszeresen kezelni képtelenséggé válik. Az igazgató választmány elhatározta, hogy még november 1-ig meghosszabbítja a fizetési időt a késedelmezők számára, s ezt egy felszólí­tásban tudtokra adja az illetőknek, azontúl pedig arra a sanyarú útra lesz kénytelen lépni a vona­­kodók ellen, melyet annyi idő óta kerül, de melyet elkerülnie, úgy látszik, lehetetlenség, — a törvény útjára. Szeretjük hinni, hogy az „ultimátum“ meg­teszi a maga hatását mindazokra, kikben egy nemesebb érzés azt fogja súgni, hogy a vállalt kötelezettségnek eleget tenni s az egyesületet munkálkodásában makacsul nem hátráltatni — becsületbeli dolog, s­e nem kerülünk perre. Meglepetéssel és örömmel láttuk a gyűlés­­terem asztalán azon mutatványokat, melyek k­u­­k­o­r­i­cz­a­h­é­j­b­ó­l papiros, fonál és vászon alak­jában voltak beküldve. A kukoricza héjának pa­pírra használása már több év előtt meg volt ki­sértve, de mint minden uj találmányt, egy rész megmosolyogta, a másik nem látott benne sem­mi fontost, a harmadik fel sem vette. Azonban az illetők nem nyugodtak meg, kísérleteiket folytat­ták, s íme ma ott állanak, hogy a legdurvább papírtól a legfinomabbig, azonkívül szöszt, fona­lat, sőt szövetet produkálnak már belőle. S ha meggondoljuk, hogy ez egy oly anyagnak nyújt értékesítési módot, a termesztő gazdának olyan valamiből ígér jövedelmet, minek eddig jóformán semmi hasznát sem vette : nem lehet kicsinyel­nünk azon jelentőséget, •a melyre ez ipar- és jö­vedelmi ág rövid időn felvergődhet. A gazdasági egyesület igazgató választmá­nya, jónak látná, ha ily mutatványokat legalább kicsinyben minden vidéki gazda egyesület kapna, hogy ez új ipar eredményét szemmel láthatnák, az illető iparosok pedig akként szerveznék a bevásárlást, hogy vidékenkint megbízottakat ne­veznének, kiknél a termelő biztosan beválthatná kukoriczája haját, s meghat­ároztatnék a mázsán­­kénti ár is, hogy a gazda tudhassa, mit kap ter­­mesztményéért. Igen természetes lévén, hogy bi­zonytalan árért, a gyárosok helyébe nem fogja hordani egy gazda sem a feldolgozandó anyagot. Jagócsi Pét­erffy József úr, a keszthelyi vinczellér-képezde igazgatója, a pinczegazdaság körében szerzendő tapasztalatok végett Bordeaux és Rajna vidékét akarván beutazni, gyámolitásért folyamodott a helytartótanácshoz, s ez most az egyesülettől kérvén véleményt , a választmány egy fölterjesztésben fog nyilatkozni, melyben nemcsak ajánlja Péterffy urat, sőt — mivel maga is elhatározta ezelőtt több évvel, hogy Entz urat, a budai szőlőiskola felügyelőjét, hasonló czélból ugyanazon vidékekre kiküldi, de azt pénzereje mindeddig nem engedé, — kijelenti, miszerint igen szívesen venné az egyesület, ha a nm. hely­tartótanács dr. Entz urnak is módot szolgáltat­hatna segélyezése által arra, hogy most, a borke­zelés időszakában, tanulmányi útjára kelhetne. A Neszmély vidékén alakuló borászati egy­let, és a Bácsbodrog megyei lovar­egylet, alap­szabályaikat átnézés végett beküldék az egyesü­letnek , több vidéki gazd. egyesületek pedig jegyzőkönyveiket küldék meg. Ezt megtehetné valamennyi.j Gróf Festetics Béla arra kérvén az egye­sületet, hogy vegytrágya-gyárát tekintesse meg : e végre kiküldöttek : Havas József, Ürményi Jó­zsef, Benkő Dániel, Kovács Gyula, Peterdy Gá­bor, Entz Ferencz és Morócz István urak, jelen­tésüket a választmány bevárván, Gerenday György kézi vetőgépének meg­­próbálására, saját kérése folytán, szintén küldött­ség neveztetett, mely Szendrey Ignácz elnöklete alatt Entz, Peterdy és Ordódy urakból áll. Az eredmény a közönséggel tudatva lesz. Zsembinszky Józsefnek a marhavész el­len javaslott praeservativuma felől véleményt adni Havas Ignácz és Zlamál Vilmos urak ké­rettek föl. A debreczeni kertészeti kiállításon az egyesület gr. Degenfeld J., Tisza K, Sülye G. és Csányi D. urak által fogja magát képvisel­tetni. Az elnö­k­ség jelenté, hogy az ausztráliai gabona­magvak a budai telken vettettek el, s hogy Shuttleworth és társa, angol gépészek, az egyesület palotai gazdasága felszereléséhez egy vetőgép ajándékozásával járultak. Elismerésre méltó tény az angoloktól, s követésre méltó példa a magyaroknak. —szk— A „Journal des Débats“ a magyar kér­désről. (fő) A „Journal des Débats“ második czik­­kében beváltja ígéretét, melyet néhány nappal ezelőtt tett, s közli ama tervet, mely szerint a „magyar mérsékelt párt fejei“, az Ausztria és Magyarország közötti viszályt ki akarják egyen­líteni. Transactioról van szó, melyben mindkét fél méltányos igényei ki lennének elégítve, — s ha megnézzük e transactio tartalmát, s ha a ma­gyar nemzet kívánalma kifejezésének az utóbbi országgyűlés két feliratát vesszük , úgy rögtön feltűnik, hogy a transactioban Magyarországnak csak a lemondás szerepe jutott. Szent István birodalmának épségéről le kel­lene mondanunk, mert a kiegyenlítési terv ennek épségi visszaállítását kivihetetlennek tartja s az inauguralis diploma örök tanúbizonysága lenne e dicsőséges ország széthullásának. A birodalmi tanács nyolczvanhárom széke a magyar követek által e transactio szerint elfog­­laltatik, s a kiegyenlítési terv mindössze is csak abban különböznék a német centralista párt kí­vánalmaitól, hogy a birodalmi tanácsban nem egyenes, hanem közvetett kényszerítés nyomán kellene a magyar követeknek helyet foglalni. Ily előzmények után szükségtelen említe­nünk, hogy nem hisszük, miszerint ama kiegyen­lítési terv a magyar kormányköröktől származ­nék, melyek az országot s a közvéleményt jól is­merhetik. Nem hisszük, hogy méltányosnak és életre­valónak tarthasson valaki oly transactiót, mely­ben az egyik fél — némi formakérdéstől eltekint­ve — csak lemondásra lenne utalva. S még in­kább kételkedünk ama remények valósulásában, melyeket a franczia lap táplál, s melyek szerint a reánk súlyosodó provisorium helyébe az or­­szággyűlés megegyezésével oly végleges állapot lépne, melynek alapja az alább következő czikk­­ben előadott kiegyezkedési terv lenne. Levelezőink által ígért körülményes tudósítások azon közeledési kísérletek felett, melyek Bécsben a mérsékelt magyar párt fejei és nehány kitűnő állású férfiú közt, kiknek a császári kormány határozataira nagy befolyásuk van, történnek, hozzánk megérkeztek. Mondottuk, hogy e kísérleteknek czélja megálla­pítani a kiegyenlítés alapjait, mely véget vetne azon küzdelemnek, melyet Magyarország negyven év óta Ausztria ellen folytat. Azt írják, hogy a kiegyezkedés kiinduló pontját Ferencz József ausztriai császár magyar királya, koro­­náztatása képezné. Ezen fejedelem 1848 deczembe 2-án lépett trónra. E napon nagybátyja I. Ferdinánd császár leköszönése és atyja Ferencz Károly főherczeg lemon­dása folytán az elsőnek utódja jön; ekkor csak tizen­­nyolcz éves volt. Ferencz József császárnak 1849. junius 3-ka előtt meg kellett volna magát koronáztatni; erre volt előde kötelezett­sége által utalva, ki 1830. sept. 28-án felkenetése pillanatában Magyarország alaptörvényei értelmében „utódjának lelkére ünnepélyes esküt tett le, hogy ez trónrajutása után hat hónap alatt, összehívja az országgyűlést, hogy beiktatása megtörténjék.“ Az 1848- ban kitört súlyos és szomorú események miatt, melyek­nek utófájdalmait még most is érzi Magyarország, a ko­ronázás mindeddig meg nem történhetett. Még elébb egy sirt kell kitölteni , mely csak egy nélkülöz­hetetlen előleges egyezmény folytán történhetik, mely­nek a két tartomány közti közeledés és kölcsönös érde­keik összetalálkozása remélhető következése lenne. Ezt a következő módon szeretnék végrehajtani. A király beiktatása és koronázása a törvény ér­telmében egybegyült országgyűlés jelenlétét tételezik fel, mert Magyarországban a király megkoronázása nemcsak vallásos szertartás, hanem nagyjelentőségű politikai tény. Az uj fejedelem akkor megerősíti azon

Next