Magyarország, 1957. március-június (1. évfolyam, 1-17. szám)
1957-05-08 / 10. szám
Néhány javaslat a belterjes gazdálkodás megvalósítására Dr. Dénes István beküldött cikke lényegében a kormány programjaként megvalósítandó belterjes gazdálkodás és a termelőszövetkezeti gazdálkodás szerves összefüggésének helyes gondolatán alapszik. Legfigyelemreméltóbb javaslata a szövetkezeti üzemházakról is ezzel kapcsolatos, írásának, mint vitára érdemes elképzelésnek, szívesen adtunk helyet. Leromlott mezőgazdaságunk talpraállítása céljából a forradalmi munkás-paraszt kormány mezőgazdasági bizottságot hívott életre. Feladatává tette a mezőgazdaság külterjes termelésről belterjes termelésvaló átállításának feltételeit és módozatait kidolgozni. Ésszerű és helyes intézkedés, amelynek már ezelőtt ötven-hatvan évvel meg kellett volna történnie. A kidolgozandó probléma ez: hogyan lehet és kell az egymillió kát, hold földön gazdálkodó 2349 közös gazdálkodást és a mintegy kétmillió egyénien gazdálkodó parasztot a külterjes gazdálkodásról a belterjes gazdálkodásra átállítani? Az átállítás formájának és megszervezésének olyannak kell lennie, mely egyúttal alkalmas arra, hogy az egyénien gazdálkodó parasztok a társulásban rejlő hatalmas erőt felismerjék s e felismerés alapján a különféle termelőszövetkezetekbe való tömörülést önként, örömmel és saját jól felfogott érdekükből valósítsák meg. Ne legyen a társulás rákényszerített — a társulásnak saját szempontjából is anyagi értelmét lássa. Nem vitás, hogy Európa közepén, nagy ipari államok közelében, nagyszerű éghajlatú földünkön külterjes gazdálkodást folytatni, könnyelmű pazarlásnál nem egyéb. Olyan kiválóan kedvező éghajlata és földje, mint Magyarországnak, egyetlen tőlünk nyugatra és északra fekvő államnak sincs. Napfényben gazdag ország vagyunk. Ez a tény predesztinálja hazánkat arra, hogy a külterjes gabonafélék termelésének erőltetése helyett a 8-10-szer nagyobb jövedelmet és devizát biztosító belterjes termelésre térjünk át. A 250 000 kát. hósra csökkentett zöldség és minőségi vetőmag területet ki kell egészíteni ennek a többszörösére. Az 1949 óta leállított gyümölcsös telepítést gyors ütemben kell újból elindítani. Hogy a nagyértékű gyümölcs telepítés sikerrel járjon, új és hatalmas állami faiskolákat kell létesíteni. Ezek képesek lesznek az egyénien gazdálkodókat is szaporító anyaggal ellátni — ellentétben az eddigi gyakorlattal. Homok, víz, műtrágya A belterjes kisállat-tenyésztés minden ágának erőteljes kifejlesztése — a belföldi lakosság életszínvonalának emelésén felül — komoly devizát jelent mezőgazdaságunknak, a deviza pedig nyersanyagot fejlett iparunknak. A belterjes gazdálkodás egyik legkomolyabb feladata lesz: a Duna— Tisza-közének évszázadok óta elhanyagolt problémáit megoldani, a még ma is 1 500 000 kát. hold futóhomok területét termővé tenni, magyar Kánaánná változtatni. Ahol a Kreybig-féle tálaj térképezés alapján készült tálajtérképek szerint a Duna —Tisza-közén gyümölcsöst, zöldséget, aprómagvakat nem lehet termelni, ott legelőket és réteket kell létesíteni és a futóhomokot ezzel megkötni. Megkötni, mégpedig a lucernával egyenértékű takarmánynövénnyel, melynek földi mandulapalka a neve. Ez az évelő, afrikai eredetű és fehérjedús takarmánynövény, a futóhomok növénye. A Szovjetunió és a demokratikus Németország az értékes takarmánynövényt nagyban termesztik. Bizonyára ellátják hazánkat szaporító anyaggal. A belterjes gazdálkodás feladata megoldani a belterjes növényi termelés egyre fenyegetőbb veszedelmét, a szervestrágya hiányát. A világhírű Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Kiskunhalas és Jánoshalma gyümölcsösei és zöldségtermelő gazdaságai részére sem tudják már a szükséges szervestrágya mennyiséget beszerezni. Hála a tudománynak és képzett szakértőink fáradozásainak, felfedezték, hogy a tőzeg és a lignitpor kiváló szervestrágya pótanyag. S nagy szerencse, hogy mindkét pótanyagból hazánkban bőven van. A belterjes gazdálkodás másik égető feladata: a vízkérdés megoldása. Köztudomású, hogy a talaj élete a víz. A talaj termelékenységének legfőbb biztosítékai: a baktériumok, gombák és egyéb talajlakó szervezetek víz nélkül nem tudnak megélni. Országunk szegény egész területét behálózó öntözőműveket létesíteni nem képes. Ezért a vízkérdést szélmotorok létesítésével kell és lehet nagyrészt megoldani. A víznyerésnek ez a legolcsóbb és leggazdaságosabb módja. A széljárás tíz méter magasságban erős , ingyen energia. Dinamó beiktatásával a szélmotorok darálókat is meghajtanak és a parasztházat villanyvilágítással is ellátják. Néhány fontosabb problémára mutattam rá a sok közül. A szövetkezeti üzemházak rendszere Nézetem szerint időszerű és szükséges a szövetkezeti üzemházak rendszerének megszervezése. minden faluban és városban Az általam javasolt szövetkezeti üzemház három osztályból áll: termelő, feldolgozó és értékesítési osztályból. A termelőosztály élén állanak a belterjes növényi termelés és állattenyésztés mesterei. Ezek hivatottak irányítani falvaik és városaik belterjes termelését. A feldolgozó osztály a termelőszövetkezetekből és egyénien gazdálkodó parasztoktól átvett termelvényeket és termékeket iparilag feldolgozza és tárolja. Az értékesítési osztály a szövetkezeti üzemház által iparilag feldolgozott javakat értékesíti. E feldolgozás által a szövetkezeti üzemház évszázados igazságtalan és áldatlan állapotot szüntet meg — azt, hogy a parasztság a jövőben is kénytelen legyen termelvényeit és állati termékeit nyers állapotban, tehát olcsón eladni. Meggyőződésem, hogy a szövetkez üljön le erre a ládára, ne vegye rossz néven, de más ülőhely nincsen, gyújtson rá egy cigarettára és ezalatt megmunkálom ezt a fogaskereket. Azután beszélgetünk. Leültem és körülnéztem. A soron még két esztergapad állott. Tőlünk jobbra marós dolgozott, távolabb hegesztő durrogtatta pisztolyát, a felfüggesztőn szerelék lógott, azon is dolgozott egy munkás. Valahol esztergaként köszörültek, bele-belecsördült a zajba a felfüggesztő lánca is. A Szerelőgyár kettes műhelycsarnokában szinkopás muzsikává olvadt a sokféle zörej. — No megvagyunk — kiáltotta az öreg szaki, H. Gyula és mellém ült a ládára. Cigarettát sodort s rám nézett kérdően. — Az október előtti munka érdekli? — kérdezte Gyula bácsi. — Hát nézze, én világosan megmondtam, ha azt akarják, hogy az idomat kellően megmunkáljam, akkor hagyjanak időt. Egy alkalommal a késemet köszörültem. Tudja, a widia-képre vigyázni kell, mert ha méretet akarunk tartani, nagyon kell ügyelni a késekre, pláne a widiára. Szóval, amint köszörültem, a művezető rám szólt. — Meddig köszörül azt a kést? — kérdezte. — Ameddig kell — mondtam higgadtan. Dühös lett és egész vezércikkre valót lamentált nekem. Ez a művezető párttag volt, de nem volt kommunista, farkas volt az emberek között. Az ellenforradalom napjaiban ő vágta ki innen a becsületes kommunistákat. Egyebet is csinált, most ül és gondolkodhatik az élet múlandóságán. . Elkalandoztam egy kicsit, de maradjunk a tárgynál. Én kitartottam az álláspontom mellett, mert az esztergályos milliméterekre dolgozik. Ha a méret nincs meg, akkor a szerelő nem tudja használni, akkor ez a munka, mondom a rossz munka feltartóztatja a többieket. Az igazi esztergályos nem siet, mégis gyorsan dolgozik. Nem kell külön biztatni. A munkaverseny, az más. — Hogy-hogy más? — A munkaverseny nagyon okos dolog volt és sajnálatos, hogy csak a bányászok élnek vele. Igaz, a fölös adminisztrációt le kellene nyesni róla és ismét meg lehetne indítani a gyárakban is ... — Mondhatna még valamit az ellenforradalomról Mi volt itt a gyárban? — Hát, sok újat erről mondani nem tudok, mert úgy látom, mindenütt egyformán ment. Én már harminc éve itt állok az esztergapad mellett, sokat láttam és tapasztaltam a gyárban. — Igaz-e, hogy a szerelékgyári munkások fegyveresen vettek részt az ellenforradalomban? — Nem, az nem igaz. Már akit én munkásnak nevezek, annak nem volt teti üzemház rendszerének meghonosítása esetén nem lesz az országban olyan egyénien gazdálkodó paraszt, aki ne örömmel lépne be a szövetkezeti üzemház kötelékébe. A belterjes gazdálkodás sok munkát igénylő természeténél fogva, szükségszerűen maga után vonja az egyénien gazdálkodó parasztoknak különféle társulásokba való tömörülését. A belterjes gazdálkodás mellett ugyanis a különféle korszerű gépek és termelőeszközök alkalmazása nélkülözhetetlen. Viszont korszerű gépeket és termelőeszközöket az egyénien termelő parasztok csak társulás útján képesek maguk számára biztosítani. A szövetkezeti üzemházak rendszere úgyszólván leveszi a belterjes gazdálkodás megvalósításának gondját a kormány és a közigazgatási szervek vállairól. Ezt a nagy feladatot az üzemházak kiváló szakembereinek irányítása mellett maguk a paraszti tömegek örömmel fogják megoldani, mert kifizetődik. A belterjes gazdálkodás — szemben a külterjes gazdálkodással — sok munkáskezet foglalkoztat. Belterjes gazdálkodás mellett a kormánynak nem kell törnie a fejét, hogy a fiatalokat hol helyezze el. Még az érettségizett, sőt egyetemet végzett fiatalok is érdemesnek fogják tartani, hogy visszatérjenek a földhöz, ehhez a természetes és gyönyörű munkapadhoz, ahonnan az utóbbi években tízezrével menekültek el. DR. DÉNES ISTVÁN, volt országgyűlési képviselő fegyver a kezében. Harcoltak az átképzésök, az irodai emberek, akik eljöttek a gyárakba dolgozni. Ezek azért verekedtek, mert a régi hivatalt akarták visszateremteni. Mi, akik hosszú évek óta itt dolgozunk a munkapad mellett, mi nem vettünk fegyvert a kezünkbe. De azért köztünk is voltak kótyagos emberek. Semmi egyébre nem akarok rámutatni, mint a forradalmi tanácsokra. Lássa, ezek azt akarták, hogy addig ne dolgozzunk, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak az országból. Megmondtam az embereknek, hogy ha addig várunk, éhen fogunk halni, mert munka nélkül nincsen pénz. De a forradalmi tanács ezt is „megoldotta’. Fizetést kaptunk és mindenféle élelmiszert m minden ellenszolgáltatás nélkül. Mondtam is eleget, nem vezet ez jóra. Szájtépésből még senki sem élt meg! Persze, az emberek bejöttek a gyárba, csakhogy itt állottak csoportokba verődve és tárgyalták az eseményeket a csendes műhelyekben. Folyt az uszítás, módfelett. — És mi lett a vége? — A vége az volt, hogy nem hiszem, hogy van még egy gyár, ahol annyit járt a rendőség, mint ebben. Napról napra szedték össze az uszítókat, de én büszke vagyok arrahogy ebből a teremből senkit nem vittek el. — És hogy látja a mai helyzetet? — Ma minden úgy megy, ahogy kell. Dolgozunk, és ismét csak dolgozunk, mert csak a munkából és csakis a jó munkából fakad a jólét. Ez minden, amit mondani tudok. Gábor András GYULA BÁCSI Egy „öreg szaki“ a hajszáról meg a munkaversenyről SZOBOR HELYETT JÓ FELSZERELÉS KELLENE! Emberek, tetőtől-talpig fehérben, halálos küzdelmet vívnak, tömeggyilkosok légiói ellen. 3000 éves, lélegzetfojtó, idegtépő küzdelem ez. Steril laboratóriumok asztalánál, különböző színű, látszatra ártalmatlan folyadékokkal töltött üvegcsöveket vizsgálva, mikroszkópok fölött, sokszor éjjel-nappal görnyedve harcolnak az emberiség egyik legádázabb ellensége a járványos gyermekbénulás, tudományos nevén poliomyelitis ellen. Háromezer éves lelet fényképét látom az Országos Közegészségügyi Intézet víruskutató osztályán. A fáraók idejében készült sírkő féldomborművén tipikus lólábállású férfi látható. A tudósok feltételezése szerint ez az első „po- fio”-lelet. És mégis, megkülönböztetve egyéb bénulásos megbetegedésektől,a kórképet először Heine írta le tudományosan 1840-ben. Majd utána 1891-ben Medin számolt be a járványszerűen halmozott polióról. A két neves kutató után kapta a borzalmas betegség a Heine—Medin-kór nevet, melynek első nagyobb arányú járványa 1905-ben Svédországban tört ki. Az új betegség felismerése után — mert a járványok kiterjedtsége és súlyossága évről évre nőtt — széleskörű kutatómunka indult a kórokozók kiderítésére és tulajdonságainak megismerésére. A legkülönbözőbb állatfajokra próbálták átvinni a poliomyelitis kórokozóját és 1909-ben a küzdelmet siker koronázta. Landsteinernek és Poppernek sikerült majmokat fertőzni úgy, hogy közvetlenül agyvelejükben beoltott majmok az emberi betegséghez klinikailag és kórbonctanilag hasonló módon betegedtek meg. Negyven évi küzdelmes kutatás után 1949-ben Enders, Weller, és Robbins, Nobel-díjas kutatók bebizonyították, hogy a vírust a szervezettől elválasztott nem idegen eredetű emberi és majomsejtekben nagymértékben lehet szaporítani. Ez,a felfedezés az egész polio-kutatást fellendítette, mert a szövetkultúra az egész majomhoz képest igen olcsó, abban a vírus gyorsan tenyészik, jelenléte a szövettenyészetben könynyen felismerhető azáltal, hogy elszaporodásakor a sejtek jellegzetes elváltozását, végül azok elpusztulását okozta. A vírus tenyésztésének megoldása lehetővé tette a kórokozó alaposabb megismerését. Igen fontos megállapítás, hogy a poliomyelitisnek három klinikai típusa van: 1. A tünetszegényen, vagy teljesen tünetmentesen lezajló, úgynevezett abortív megbetegedés. 2. Az agyhártyagyulladáshoz hasonló bénulás nélküli folyamat. 3. A jellegzetes petyhüdt bénulásokkal járó forma. A vérben megjelenő ellenanyagok kimutatása alapján megállapították, hogy az újszülöttek javarésze védett a megbetegedés ellen. Ez az anyai eredetű védettség, mintegy féléves korig tart. Kétéves korig a csecsemők tíz-húsz százaléka védett, majd ez a védettség a felnőtt korig 80—90 százalékra emelkedik. Az eddigi adatok szerint ezer poliós fertőzésre egy bénulás jut, tehát az esetek többségében a bénulás szövődménynek számít. A legtöbb adat amellett szól, hogy a fertőzés leggyakrabban szájon át történik. Ezt a nézetet majomkísérletek is igazolják. Emellett szól az is, hogy az emésztőcsatornában szaporodik el legnagyobb mértékben a vírus, innen jut a véráramba, majd ezen keresztül a központi idegrendszerbe. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a központi idegrendszer fertőzése idegek közvetítésével történik. A poliodiagnózissal bejelenett betegeknek mintegy 75 százaléka megfelelő utókezeléssel egy éven belül meggyógyul, tíz-tizenöt százaléka béna marad, s öt-tíz százaléka hal meg. A poliomyelitis elleni védekezés leghatásosabb fegyvere az immunizálás, mert a betegségnek specifikus gyógyszere nincsen. A közimert chemoscharápia és antibiotikus gyógyszerek ez esetben hatástalanok. A vérsavóból készül legaktívabb frakció az úgynevezett „gammaglobulin”, állatkísérletek alapján biztató szernek bizonyult immunizálás céljára. Gyakorlatban azonban ez nem vált be, mert a drága és korlátozott mértékben előállítható szerrel legalábbis havonta egyszer kellene oltani a gyermekeket ahhoz, hogy részleges immunitást érjünk el Tartós és magasfokú mesterséges védettséget egyedül az aktív immunizálás, tehát vakcinálás nyújt. Magát a vírust élő, vagy elölt állapotban bevisszük a szervezetbe és ezzel aktív védekezésre kényszerítjük. Jelenleg az a vakcina a legeredményesebb, amely a vírust kontroláltan elölt állapotban tartalmazza. Ezen elv szerint készült az Egyesült Államokban és újabban már más országokban is a Salk-vakcina, a következő módon: Majomveséből, több mint hatvanféle vegyszerből összeállított tápfolyadék segítségével hámsejt-tenyészetet készítenek. Ezt egy héten át 37 Celsius hőfokon fejlődni hagyják. Ezután a tápfolyadékot kevés vírust tartalmazó tápfolyadékkal cserélik fel. A vírus néhány nap alatt a szövettenyészetben olyan mértékben szaporodik el, hogy a tápfolyadéknak még az egymilliószoros hígítása is fertőzőképes. A vírus a sejteket teljes mértékben tönkreteszi. Ha ez megtörtént, a tápfolyadékot leszívják és abból készítik az oltóanyagot. A leszívott tápfolyadékot több alkalommal szűrik és 1:4000 hígításban formatint adnak hozzá, amellyel az anyagot 37 hőfokos hőmérséklet mellett 12 napig hagyják állni. Közben ismételten megvizsgálják, hogy a vírus mikor veszti el fertőzőképességét. A formalinkezelés idejének lejárta után a vakcinához nátriumhydrosulfitot adnak, evvel megkötik a formalint, annak további hatását tehát felfüggesztik. Újabb szűrés után szövetkultúrában és majomkísérletben ártalmatlansági próbát végeznek, majd az addig külön kezelt három típusú oltóanyagot — a vírusnak ugyanis három típusa van — összekeverik és újból ártalmatlansági, hatékonysági, és sterilitási próbának vetik alá. A védettség különösen akkor magasfokú, ha három oltást végeznek, esetenként egy-egy köbcenti oltóanyag felhasználásával és a második-harmadik oltás között legalább hét hónap telik el. Magyarországon az elmúlt három évben jóval több poliomyetilis megbetegedés fordult elő, mint az előző években. Ez a körülmény feltétlenül szükségessé teszi a sürgős hazai oltóanyagtermelést. Az egészségügyi szervek két éve küzdenek, hogy a Salk-féle oltóanyag termelésének alapfeltételeit megteremthessék — eddig lényegében kevés eredménynyel. Az Országos Közegészségügyi Intézetben szűk keretek között bár, de megindultak olyan kísérletek, melyeknek alapján a magyar víruskutatók gyakorlatra tehetnek szert a vírus tenyésztésében. Koppenhágát járt, orvosküldöttségünk révén külföldi tapasztalatokkal is rendelkeznek tudósaink, de... Nincsen megfelelő magas igényeket kielégítő laboratórium. Nincsen a kísérlethez oly rendkívül fontos, elegendő számú majom. Hiány mutatkozik a műszerekben és nem áll rendelkezésükre megfelelő minőségű üveg a laboratóriumi munka céljára. Emberek tetőtől-talpig fehérben halálos küzdelmet vívnak gyermekeink életéért, testi épségéért. Víruskutatók, a tudomány neves és névtelen hősei, akik külön-külön és együttvéve is szobrot érdemelnének — de szobor helyett jól felszerelt laboratóriumokkal, több megértéssel, több segítséggel is megelégednének. Sz. Gy. SZÜKSÉG VOLT-E A DUNAI VASMŰRE? (Folytatás az első oldalról) réséhez másfélmilliárd forint további beruházásra lenne szükség. Figyelembe véve mai nehéz gazdasági helyzetünket, ezt a feladatot úgy kellene megoldani, hogy ne jelentsen további megterhelést a lakosságnak. Kilátás van rá, hogy kormányzatunk ezt a problémát a Szovjetunió segítségével a legmesszebbmenőkig népünk javára oldja meg. A Dunai Vasmű első lépcsőjének munkálatait — ha rövidesen nekifoghatunk a további építésnek — 1961-re befejezhetjük. Mit jelentene népgazdaságunknak az első lépcső elkészítése? Elsősorban megszűnne a nagyarányú lemezimport. A különleges lemezeket (a dinamó- és a pácolt- lemezt, transzformátor-lemezt, hidegen hengerelt lemezeket) magunk állíthatnánk elő. Már az első lépcső kapacitása is olyan nagyfokú lenne, hogy a gyártott lemezekből számottevő exportra is gondolhatnánk. Az első lépcső kiépítése után — a legszerényebb számítás szerint is, figyelembevéve a jelenleg felhasznált devizát — évente több mint 5 millió 928 ezer dollárt takaríthatnánk meg. • Nagy tétről van szó. Herceg miniszterhelyettes szavaihoz, a tényekhez aligha kell kommentárt fűzni. Bizonyosnak látszik, hogy midőn új hároméves tervünket nyilvános vitára bocsátják, a hozzászólók többsége, a magyar nép a Dunai Vasmű továbbépítése mellett dönt. ■ TOKÁR PÉTER MAGYARORSZÁG 1957. MÁJUS 8.