Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1866-01-07 / 1. szám

2 Politikai heti szemle. Fk Ha egyszer valami háztetőről jókora fedélcserép zuhant le fejünkre, oly sebet ejtvén rajta, melyet heteken át nem bírtunk kiheverni, bizonyosan még sok évig némi respectussal fogunk közeledni a vészteljes hely felé, ha pedig túl vagyunk rajta, még egyszer felnézünk a magasságba, mintha ezen pillantás által hálánkat akarnék kifejezni azért, hogy ezúttal semmi bajunk nem lett. Pedig még sok millió fedélcserép van a világon, mely kárt tehet rajtunk és legalább nem valószínű, hogy ugyanazon malheur ugyanazon helyen fogna ismétlődni. Körülbelül így vagyunk pár év óta a franczia császár újévi köszöntéseivel. 1859. jan. 1-ig senki sem gondolt azzal, amit Ш. Napoleon új év napján a pápai nuntius üdvözletére felel, valamint éveken át közönyösen haladtunk el amaz előbb említett hely mellett nem is gondolva arra, hogy fejünk ott veszélyben forog, hanem mióta az a bizonyos fedélcserép esett le hét év előtt szegény Hübner báró fejére, mindig némi nyugtalanság szállja meg a világot, valahányszor az év vége felé jár és csak azóta történik, hogy az aranymérlegre raknak minden szót, melyet ő franczia Felsége az újévi nagy „cour“ alkalmával hallatni méltóztatik. Nem tehetünk róla, de valami gyermekest látunk ezen évről évre ismétlődő előleges combinálgatásban és utólagos szőrszálhasogatásban. Vagy azért intézte-e ő Felsége hét év előtt az osztrák követhez amaz ismeretes kellemetlen megszólítást, mert az új év első napja erre alkalmasabb, mint akármely másnap? És nem azért történt-e ez, mert a dolgok épen akkor lettek érettek, és mert a császár csak a legközelebbi alkalmat ragadta meg, hogy nyíltan mondja ki azt, amit minden értelmes ember amúgy is tudott, hogy t. i. az Ausztria és Francziaország közti viszony oly rész, amilyen csak lehet? És ha holnap hasonló viszony támadna Francziaország és valamely más hatalom közt, azt hisszük-e, hogy Napóleon 1867 január 1-ig fogna várni, mielőtt e viszonyról lerántaná a vékony diplomatiai leplet ? Vagy pedig megfordítva, ha példa tuilleriák és a washingtoni fehér ház közt feszültség készül, mely azonban még nem áll a nyílt szakasztás küszöbén, azt hisszük-e, hogy Napóleon azért már egy hét előtt coram publico lehordta volna az amerikai követet, csakhogy újévi szónoklatát érdekessé tegye, nekünk pedig legyen miről piquant vezérczikket írni? Hanem denique ilyen az ember , még évek után is hogy felebbi hasonlatunk mellett maradjunk — hátrafordulván felnéz a magasságba és azt mormogja magában: „no hál' Istennek, eddig még jól varrnak leszögezve a fedél cserepei. “ Le ám, — és mivel az idén a franczia császár olyasmit szólt, amiből még gőzsajtó segítségével sem lehetne valami aggasztót kipréselni, a világ könnyebbült lélekkel pillant vissza az év első napjára, mintha a többi 364 nap alatt már senkinek semmi baja nem lehetne. Hanem ámbár így minden jelentékenyebb esemény nélkül múlt el január 1. mégis után útfélen azt állítják, hogy ez év fontos dolgokat fog hozni, mégpedig mindenekelőtt a franczia osztrák szövetséget. Szövetséget ? Ugyan mi körül is szövetkezhetnék e két hatalom, miután azon egyetlen kérdés, mely közösen érdekli őket, az olasz kérdés ez idő szerint még csak áthághatlan akadályt, nem pedig szövetség tárgyát képezheti köztük. A kifejezés mindenesetre roszul van választva és legfőlebb oly entente cordiale-ról lehetne szó, amilyen a krimiai háború után — tehát miután kölcsönös szövetségnek tárgya tulajdonképen már sehol nem létezett — a két nyugati hatalom közt fenállott. És megvalljuk, egyelőre ezzel is beérnek és ha e hit valósul, ebben első nyomát látnék az osztrák külpolitika olyatén átalakulásának, melyhez csak szerencsét lehetne kívánnunk a monarchiának. Berlini jó barátunk, akik, miként már egy ízben kimutattuk, mindent tudnak és mindent megmondanak legszívesebben olyasmit, ami Ausztriát boszanthatja — már a két császári udvar közti közeledés okait is tudják és ki is mondják. Egyik szerintük az, hogy Ausztriának megint pénzre van szüksége. Az utolsó kölcsönt méregdrága áron kapta ugyan, de Francziaország közbenjárása által legalább kapta, amivel különben talán nem dicsekedhetett volna. Az ily „szükségben segítő“-nek természetesen tömjént kell orra alá párologtatni, hogy ha rászorul az ember, ismét kész legyen a szolgálattételre. Ez volna a porosz versió szerint az osztrák nyájasságnak első oka. A másik bennünket magyarokat még inkább érdekel , mint tudniillik Spree-Athéne bölcsei kifürkészték, mi nálunk sokan volnának, kik még mindig valami külbonyodalomra speculálnak, mely által Ausztria a sarokba szoríttatnék, úgy hogy aztán kénytelen volna, nekünk mindent megadni, amit kívánunk, míg megfordítva, ha azt látjuk, hogy semmi kilátás sincs arra, miszerint valami külesemény segítségünkre leend, végre majd meghunyászkodunk és elfogadunk minden feltételt, melyet ránk diétáznak. Fiz okból tehát, azaz hogy Magyarország tradtabilissá tétessék, törekszik a bécsi kabinet most Francziaországgal minél szívélyesb viszonyra lépni. Ha pedig ekként a kibékülés meglett, és a pénz is meglesz, az entente cordialeról azonnal sz. Dávid fogott hegedülni, vagy amint az olasz mondja: passato il pericolo, gabbato il santo! Ami azt a pénz dolgát illeti, való igaz, hogy 1867. végéig még valami 70 milliócska fog kelleni az osztrák pénzügyőrnek és tán még ez is kevés leend. Hanem hát kérjük alassan, ha már rászorulnak a kölcsönre, annak udvaroljunk-e, akitől azért mégse kapnánk semmit, vagy pedig annak, aki legalább jó kamat mellett megadja, amire szükségünk van ? Bismark urnak boldog emlékezetű Rechberg gróf, sőt egy ideig még Mensdorf gróf is úgy vágta a szépet, hogy szinte „megette" a porosz minisztert (ami, ha betű szerint történik, Poroszoroszágban átalános gyászt okozott volna). Napóleont pedig boudírozták az excellentiás urak, mintha egy ukermarki junker fiának kékebb vére volna, mint azon szállandónak, akinek apja csak a hollandi király, nagybánja pedig csak a 19. század legnagyobb embere volt — és ugyan mit értek el vele ? Hogy Bismark uram amúgy Isten irgalmából akart Austriával „gschaftet" csinálni és egy tál lencséért Holsteint megvásárolni tőle, utóbb pedig, midőn Bécsben ez az alku nem tetszett és Ponsban bankárok akadtak, kik Holstein áruba bocsátása nélkül is készek voltak pénzt adni, a berlini tőkepénzeseknek kéz alatt tudtukra adatott, hogy óvakodjanak az osztrák kölcsönbeni részvételtől. Ily előzmények után, természetes, hogy Austria, ha csakugyan pénzre van szüksége, nem ott keresi azt, ahol nem kapja, hanem ott, ahol már egyszer megkapta és ha ilyesmiért átalában udvarolni szándékozik, Ill. Napóleonnak udvarol, nem pedig a porosz miniszterelnök a nagyméltóságának. Ami azt a másik okot illeti, a pont, melyet az érint, nagyon kényes — volt. Ma, úgy hisszük, már nem az. A rabnak, aki — bár ártatlannak tudja magát — sötét börtönben eped, kezén-lábán bilincscsel terhelten, akit senki meg nem hallgat, ki senki előtt nem védheti magát és akinek ekként szabadsága visszanyerésére rendes körülmények közt semmi kilátása nincs; ily rabnak megbocsáthatni, ha a kétségbeesés pillanataiban azon sötét gondolat szállja meg : hátha ez a ház kigyuladna, nem volna-e akkor talán valami lehetség, hogy én is menekülhetnék ? és ha nincs, mit vesztek, mit lehet vesztenem, ha a ledőlő romok alá temettetem ? De midőn nem porkoláb és börtönrab közti viszony, nem leigázás és kétségbeesett tűrésről, hanem egymás jogait elismerő, e jogokat tisztelni akaró két fél közti alkudozásról van szó, senki sem fog oly kétségbeesett gondolatokra vetemedni; mindegyik engedni fog, amennyire lehet, és ha a két fél engedékenységének határai még nem érintkeznek, mindegyik egyelőre élvezni fogja, amit elért, fentartván magának, hogy a többire nézve alkalmast) időben folytatja majd az alkudozást. Az a második tehát ez idő szerint nem áll, vagy legalább nem áll úgy, miként porosz részről előadják. Igenis, az alkudozás ideje alatt küldékét kivárniuk mi és kívánja a kormány is. Kívánjuk mi, nehogy — midőn a nemzet a maga jogos követeléseit hallatja jó barátunk ismét azt mondhassák a fejedelemnek : lám, hogy zsákmányolják ki ezek a magyarok a birodalom szorultságát, hogy ülnek megint a magas paripán, mióta kifelé borús a láthatár ! Amit a nemzet a legmélyebb európai béke közepette is követelni kötelesnek érzendi magát, azt úgy hisszük még a részakarat sem fogja forradalmi felbugganásnak bélyegezhetni. A kormánynak pedig kívánnia kell a béke meg nem háboríttatását, mert az átalános béke lehetővé teendi ránézve, hogy az engedékenység legszélső határáig mehessen, anélkül, hogy valaki azt foghatná rá, miszerint, amit tesz, valami pressió alatt tette volna. Ha ily összefüggést állít valaki a megváltozott vagy változásnak indult osztrák külpolitika és a belpolitika közt, ennek nem fognánk ellene mondani. Hanem akármint legyen a dolog, a jó poroszok, anélkül, hogy tudnák tulajdonképen nagy bókot csinálnak a mostani osztrák kabinetnek, midőn azt teszik fel róla, hogy külpolitikája világos és mindenkire nézve érthető czélok után indul. Az osztrák külpolitikának czéljai vannak és e czélok rendesen szervezett emberi agyvelőre nézve érthetők! — ki hallotta ezt évek óta? Hiszen épen ez volt e politikának másfél évtized óta méltán korholt hibája, hogy soha tiszta czélokkal nem bírt, hogy nem volt ember, aki bármily párthoz tartozott is, jó lélekkel mondhatta volna: én e politikával egyetértek, mert az egyetértésnek előfeltétele a megértés; az osztrák külpolitikát megérteni pedig anyától született nem vola képes. Ha Talleyrand, ki valamikor Murátot a nápolyi trónra ültetni segíté, a bécsi congressus alkalmával, midőn Labrador a nápolyi királyt emlegette, csodálkozás lángján kérdő : micsoda nápolyi királyról beszél ön: más ne connaissons pas cet homme-lá, — midőn ugyanakkor Sándor czár felhevülésében a szász királyt árulónak nevezte, és erre ugyanezen a l’alleyrand i forradalom szolgája, a franczia köztársaságnak minisztere, a „királygyilkosok tiszttársa, az orosz császár elenében az Isten kegyelmébeli királyság tekintélyét védé e híres szavakkal: „Sire, la qualification de tratre ne peut jamais être donnáé a un rois et il importe, qu’elle ne puisse jamais lui être donnáé“ — az ilyet államférfi jelleméről alkalmasint nem a legjobb véleményünk lesz, de czéljai világosak és érthetők voltak: mindenben, amit bizonyos időben tett és mondott, öszhangzás volt és bárkire nézve is úgyszólván átlátszó volt, hogy mire törekszik e férfi ez vagy amaz időben. Austria külpolitikájáról ezt Schwarzenberg óta nem lehetett mondani, aki, habár rokonszenvünkre semmi igényt nem tarthat, de mindenesetre tudta, hogy mit akar, vagy legalább oly gyorsan lépett le a színről, hogy nem volt ideje következetlennek lenni. De az ő halált,Anita — hanem felesleges ezeket a régi dolgokat fölme lelteni. Örülni hívunk rajta, ha a Francziaország felé törtetíT KwSní „..ó egy józan érdekpolitikának kezdete, melynek, ha elveivel talán nem fogunk mindenben egyetérthetni, legalább az fog mentségül válhatni, hogy e birodalomra nézve előnyöket hozott, míg eddig egyfelől elavult elveken alapult e politika, másfelől pedig a birodalom érdekeinek is kárára vált azaz, magyarán mondva, se pénzünk, se posztónk nem volt! — Csak attól a génétől tudna szabadulni az osztrák külpolitika, melyet neki az olasz kérdés okoz. Talán erre czélzott Napóleon is, midőn újévi szónoklatában megemlíté, hogy a béke fentartásának reménye főleg a „lett dolgok körül tett tapasztalásokon “ alapul, már Bécsnek szólt ez a passus, mely mintegy azt akarta mondani: miután láttátok, hogy a bevégzett tényeket nem történtekké tennetek nem lehet, végre valahára tán mégis ki fogtok azokkal békülni. Kivánnók, hogy e jó tanács ne találna mindig csak siket fülekre. Az olasz miniszteri válság egyelőre úgy ahogy befejeztetett ugyan, de aki készakarva nem hunyja be szemét, hogy ne lássa, mi történik körülötte, az nem fogja tagadhatni, hogy ama válság minden perezben az eddiginél veszélyes alakban megújulhatna. A baloldal az új parlamentben túlnyomó többséggel bír. Ha Viktor Emanuel e parlamentet feloszlatja, az utána következendő alkalmasint még radikálisabb teend, így tehát csak két lehetőséggel állunk szemben. 1. vagy a radikális párt jut kormányra, vagy a király államcsíny által törekszik magán segíteni. Ma nem feszegetjük tovább e két lehetőséget , elég annyit tudnunk, hogy azoknak egyike sem volna örvendetes Ausztriára nézve, még az olasz reactió győzelme sem, mert ezt legrövidebb idő múlva ij hatalmas megrázkódás fogná követni. De hisz ott lesz a franczia császár!... Igenis, ott lesz ám, ha lesz, de annyi dolga leend, saját érdekeinek szemmel tartásával, sőt talán, ha megtámadtatnak, védelmével is, hogy kisebb gondja is nagyobb lesz annál, vag nm jó vagy ja visszahatással vannak-e az olaszországi események osztrák monarchia helyzetére. Aide toi, et le cel t' aid га, ha azonkívül — ami, ismételjük, korántsem — apodiktikai bizonyosság még Napóleon barátsága megvolna, ez még akkor is nagyon haszonvehető toldalékot fogna képezni, melyet felhasználni, de szüksz esetén nélkülözni is kell tudni! * ■ . 1 l* V MAGYARROSZÁG ÉS A NAGY VILÁG. Politikai heti krónika. Angolország. Izland a múlt hó végnapjaiban nagy izgatottságban volt. A femekről azon hírt terjesztek, hogy karácsonya megkezdik a nyílt felkelést. E félelem nem teljesedett be, de Dublinban a legerősebb katonai rendszabályok létettek az ünnepek alatt. A rendőrség a várőrség meg volt kettőzve, s kardosan járták be az fővárost, ami Dublinban szokatlan ,az egész őrség p rancsot kapott, minden pillanatban készen lenni. Az és a lord helytartó lakása védelmére minden intézked meg van téve. Kingstownban és a déli partok hosszban minden készen volt a csendzavarás megelőzése Zavargás azonban nem fordult elő, kivévén az únn részegeskedéseket. A feniek pere az ünnepek után is megkezdődött. Stephens, még mindig nyomoztat Azatlanti óceánon túl lakó fennek Stephensnek Yorkba érkezését várják, hogy elintézze azon kérdés legyen az elnök: O’ Mahonevekit le akarnak tem maga nem akar lelépni, vagy Roberts, az eddigi nők, kit most elnökké tesz a fentek senátusa ? / Olaszország. Floren ez. Az új miniszt megalakult, Lamarmora a ministerelnökséget // tárczát, — Chiaves a bel, Jacini közmunka, - lója pénz, — Defalco igazságkiszolgáltatás,—P.