Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1866-01-14 / 2. szám

2. számú ország e két veszélytől nem félhet, valamint Ausztria sem a feldarabolástól, mig Francziaország hatalmas és barátja Ausztriának. De Ausztria hatalmának megújítá­sára Magyarország kibékítése elkerülhetlenül szükséges, s tökéletes francziaosztrák szövetség lehetetlen, míg az olasz kérdés meg nincs oldva.“ Csehország. Hogy mily érzület uralkodik a cseh lakosság közvéleményében, — természetesen nem a né­met, hanem a cseh nemzetet értve, — mutatja azon ő Felséghez intézett hálafelirat, melyett a szeptemberi manifestum alkalmából a pilseni kerület intézett, s melyben Magyarországról következő meleg szavakban emlékszik meg: „ A Fölséged atyai gondjaiba vetett szives bizalom Csehország népét is azon reménnyel tölté el, hogy Föl­séged nemsokára ezen házba is eljő, s felkelté benne a vágyát, hogy szintén halhassa a császár ajakáról azon magasztos szavakat: „ Bizalommal jöttem, s még na­gyobb bizalommal térek vissza. “ „ A cseh nép vetélkedni fog a Fölséged iránti hűség­ben minden más népekkel, azért époly forrón kéri, mint a magyar nép, legkegyelmesebb királyát, méltóztassék magas elődjei példájára ezen véghetetlen hűséget a leg­szentebb cselekménnyel megpecsételni, midőn felkent fejére Sz. Venczel dicsősége koronáját teszi, s az ország képviselőit magához hívja, kik megemlékezve a magas és gondolatdús szavakról: „Szabad a tér“ — Fölséged előtt hű tolmácsai lennének a cseh nép vágyának és kí­vánalmaink. “ Velenczei királyság. Az előre jelzett kormányin­tézkedések bekövetkeztek és elég terjedelmes amnestia is adatott. A „Wiener Zeitung“ hivatalos részében következő közlemény jelent meg:­­ cs. k. ap. Felsége következő legfelső kéziratot méltóztatott bocsátani az államminiszterhez : Kedves Belkredi gróf! Lombard-velenczei király­ságom lakosságának megnyugtatására rendelem, a mint következik: 1. A lomb.-velenczei királyság azon hajdani lako­sainak, kik mint jogtalan kivándorlók elítéltettek, az 1852. márcz. 24-ik pátensben foglalt s a jogtalan ki­vándorlást sújtó következmények elengedtetnek, és a zár alatt levő javak tulajdonosainak, illetőleg törvényes képviselőiknek vagy kellőleg kimutatott teljhatalma­­zottjaiknak haladéktalan kiszolgáltatandók. Ezen egyének azonban az osztrák állam­polgárság­ból kirekesztve maradnak s minden polgári és politi­kai tekintetben ezentúl idegeneknek tekintendők. 2. A lomb. velenczei királyság lakosai ellen jog­talan kivándorlás miatt kezdett összes perek a törvény­székeken azonnal megszüntetendők. 3. Lomb, velenczei királysági helytartóm ezen or­szág kivándorlóinak az osztrák állam kötelékből való el­­bocsáttatásukat a fent, patens 7. §-ában felsorolt aka­dályok létezése mellett is meg fogja engedni, ha a mai naptól számított egy év lefolyása ezért folyamodnak és az idézett patens 3. §-ában foglalt egyéb követelmények­nek megfelelnek. 4. A helytartó fel van hatalmazva, a lomb, velen­czei jogtalan távollevők vagy kivándorlottaknak, a ka­tonai szökevények kivitelével, a büntetlen visszatérhetés s illetőleg az osztrák állampolgársog újra elnyeréséérti kérelmeiket megadni, ha azok a mai naptól egy év alatt benyújtatnak. Azon esetben, ha a helytartónak, biztonsági tekin­tetből, aggodalma volna ezen kérelmek megadása ellen, azok az államminisztériumhoz terjesztendők, a külügyi rendőri miniszterrel egyetértő eldöntés végett, a véle­mények eltérése esetén pedig Én hozzám. Tegye ön közzé haladéktalanul e kézirat tar­talmát. Bécs, 1866. jan. 1. Ferencz József s. k. Spanyolország. Az a mit más régóta várnak és jó­solgatnak, elvégre bekövetkezett. A fölkelés kitört és pedig most Prim tábornok élén, s ez alkalommal talán nemcsak a minisztérium, hanem Izabella trónja is inga­dozik. Mily terjedelmet vett e fölkelés, még nem lehet meghatározni, miután csak rövid távirati tudósításaink vannak róla. Csak annyit tudunk, hogy a katonaság tá­madt fel, az aranjuezi és ocanai laktanyákban. E két város közel van egymáshoz, s a leghívebb csapatok ké­pezik helyőrségét. Az első távsürgönyben az állt, hogy a felkelők megtám­adtatva rendetlenül vonultak vissza, s Madridban és környékén nyugalom van. Január 4-kétől jelentik: a felkelők tökéletes vissza­vonulásban vannak. Zabala­­bink egy órai távolban űzi őket, de ezek átmentek a folyón s a fuentiduenasi hidat lerontották ma­guk mögött, hogy az üldözőket feltartóztassák. Jelsza­vuk: „Éljen Espartero és Prim!“ Madrid nyugodt. Jan. 6-án távirják : „P­ri­m­trik 600 fölkelő élén van és Ta­­racon ellen indult. Az avillai 300 főnyi helyőrség Széchenyi évástétele a kormányi ön­kény ellen az akadémia érdekében.*) Ezen Magyarország anyagi érdekein ütött, ki tudná megmondani hányadik sebet nem sokára egy más — a nemzet szellemi érdekeire mért csapás volt követendő. A Bachkormány, félrevezetve a Magyarországban volt oktalan, de a magyargyűlöletben valóban lelemé­nyes képviselői által, a magyar akadémia alap­szabályainak módosítását követelte, és abba kü­lönösen azon változást óhajtá tétetni, hogy elhagyassák azoknak a-dik pontjából „az akadémia czélja a magyar nyelv művelése. “ Mi­ mély terv lappangott a bureaukraták ezen sic volo sic jubeoja mögött? mindegy. Az akadémiának pénzzel nagylelkű alapítói, annak tagjai, minden hazafi fölzúdultak, — mindnyájoknál inkább Széchenyi, ki hatvanezer forintnyi alapítványával tulajdonkép létre-­­­jöttének alapkövét tette le. Széchenyi egy a hazafi fájdalomtól, s boszuságtól áthatott levelet intézett az akadémiához, melyet az 1858-ks közgyűlésén nyilvánosan fölolvastatni akart. Azonban az akadémia elnöke tapintatosabbnak látta a levelet nem közölni, — minthogy az alatt va­­laminémű compromissium a kormánynyal amúgy is létrejött; — amint nem is vala belátható, mi haszon várható egy erőszakos kormánynak oly — habár telje­sen indokolt — boszantásától, mint Széchenyi levelében­­ rejlett. E nevezetes, s csak Lipcsében német fordításban megjelent, de eredetijében eddig nyilvánosságra nem jutott levél itt következik . A magyar tudós társaság igazgató tanácsához szives felolvastatás végett a legközelebbi ülésben vitézi gróf Széchenyi István. Tekintetes mag­yar tudós Társaság! A legczifrább szavaknak sincs hitele ott, hol té­nyek bizonyítnak ellenkezőt. Hogy kormányunk mostani rendszere a ma­gyar nemzetiség igényeivel és érdekeivel szemközt áll, azt a legvakabb is észreveheti. Nemzetiségünk nekünk magyaroknak pedig becsesb, mint a föld bármily kincse, sőt életünk. A magyar romok közt a nemzetnek eléggé nem bámulható életerején kívül, szeplőtlen már majdnem csupán az Akadémia mutat arra, miszerint nemze­tünk még kioltva nincs. S most még ezen utolsó igazán magyar intézet is ki legyen sarkából forgatva! ? Fájdalom igen! Mert hiszen az akadémiai alapszabályok minap leérkezett megváltoztatása, legalább saját lelki szemeim előtt nem egyéb és nem kevesebb, mint oly döfés, mely könnyen halálra vezet. Kimagyarázhatlan lelki kínoktól gyötörve, egészen elvérzett szívvel, félig temetve, ily aggasztó körülmé­nyek közt, kérdem, váljon a magyar akadémia tekinte­tében én mit műveljek, mit tegyek, — én, ki dicső elő­deink útmutatását hű kegyelettel felfogván, szeren­csés voltam 1825-ben újra és sikerrel megpendíteni honi nyelvünk magasbra állítását;... sikerrel mondom, és jobb sikerrel mint ők, mert a mély felfogás ugyan sajátuk, de nekem elégséges pénzvagyon is jutott osz­tályrészül, ... mely nélkül, fájdalom, a legmagasztosb is oly gyakran parlagon hever! Hallgassak-e, midőn tapasztalni vagyok kénytelen, hogy azon nemes csira eltiportatik, mely tényezőként szinte arra vala szolgálandó, miszerint a magyar — kinek életrevalóságát, tavaszi korát, halálos kinjai után és jelen veszedelmei közt még ma is ezer jelenet bizo­nyitja — sajátszerüleg minden hátramaradásiból kibon­takozva, az emberiség díszére, az osztrák közbirodalom legbiztosb talpkövét s a fejedelmi szék rendithetlen sar­kalatét képezze, alkossa ? — Kérdem, még fel se jaj­­duljak, mikor látni vagyok kénytelen, én, — kinek baja nem a homályos, de az igen is tiszta, és minden ámítás nélküli látás, — — hogy dicső fejedelmi családunk, mint valami bal igézet által félrevezetve, népeinek épen legéletrevalóbb­­j­á­t, mely fiatalságánál és kettétörhetlen zománczánál fogva legdicsőbb kifejlésre képes, nemcsak kellő figye­lemre nem méltatja, sőt azt sajátságaiból kivetkezni, elzsibbasztatni engedi ... és ekkér úgyszólván saját maga alatt vágja el a fát! A tekintetes Akadémiára bízni az ügy eldöntését — a mennyiben alapító állásomnál fogva ahoz nekem is van szólásom — noha legnagyobb tisztelettel vi­seltetem mind testületileg, mint egyénileg iránta — nem kívánom, nem akarom, nem fogom; mert mig f­e­­jem vállaim közt áll, velem el nem olvadt, és szemem világát a halál köde nem oltja ki, — mindad­dig arról, mihez jogom van, minden tanácsot szívesen és köszönettel fogadván — utoljára is bizony csak sa­ját magam fogok határozni. S ugyan­is: k én úgy vagyok meggyőződve, hogy Fel­eségUrunk, a fény körül sugárzott Ferencz József Csá­szár , e­l­őbb-utóbb, de elvégre bizonyosan át fogja látni, hogy a czélbavett amalgamizatiója és németesítése a közbirodalmi népeknek nem egyéb, mint a mostani államférfiak észficzamlott theoriája és keserű önmystifikatio; hogy számos, tán leg­több népet... ha egyszer zivatarra kelnek az idők, mi alkalmasint nem igen fog késni, kifelé gravitálnak, míg a magyarnak nincs a világon rokona, nincs más hazája, mint a négy folyam közti, és a három hegy alatt alkotmányos paradicsom, hogy ehhez képest a magyar. Jólétét, szerencséjét, boldog­­ságát egyedül dynastiális és törvény­es királyá­nak védpajzsa alatt remélheti, és hogy ennél­fogva a felséges Császár nemcsak nem fogja tűrni, ha majd egyszer a legközelebbbi sikeretlen kisérletek az állam részéről, melyek az összes közbirodalmat a l­e­g­p­r­o­b­­lematicusabb helyzetbe sülyesztik,kellőleg felvilá­­gosítandják lelkét, és untatni közlendik legmagasab­­b­ kedélyét... nem csak nem fogja tűrni, mondom —­ ha majd ezen idő beáll — miről én sehogy sem tudok kétel­kedni, — hogy azon nemzetet gyengítsék, gyilkolják, olvaszszák... melylyel lovagi Fejedelem, kit sz­er­et, „madarat fogathat, “és mely Érte, ha kifejlésének, becsületének, dicsőségének nem engedi útját állani, sőt ily kincseknek hű pártolója, —­ utolsó csepp vérét kiontani mindig kész volt, — és mai nap is minden pillanat­ban kész volna és kész lesz. Én azt szeretem hinni, fiatal Fejedelmik ... ha látni és hallani akar, és egyedül saját velejé­nek tanácsát követendi, és egyedül,szive sugalása után indul — bizony mondom, Ma­gyarország tekintetében, még Corvin dicső korát is homályba állitandja, így látván a jövendőt — és bízván a mennyei végzésben, mely nemzeteket valamint Fejedelmeket is hibáikért büntet ugyan, de valamint lelkes népeket meggyilkolni nem enged, úgy tiszta erényü Uralkodó­kat is elvégre bizonyosan legvilágosb malasztjával megáld: Én, mi személyemet és alapí­tói jogomat illeti , a megváltoztatott alapszabályokat, melyekkel kez­dettől végig nem tudok megbarátkozni, ha nincs me­nekülés, s azokat parancsként el­ kell fogadni, vérző szívvel de lecsépelhetlen kedélylyel, minden legkisebb megjegyzés nélkül — elfogadom. Egyszersmind azonban ünnepélyes óvást teszek, hogy a „Justum ac tenacem propositu virum“ dicső elve szerint, én a haza oltárára tett áldozatomnak ka­matjait mindaddig fizetni nem fogom, ha tapasztalni volnék kénytelen, hogy adományom de facto — mert hiszen szép szavakra és ígéretekre én bizony nem adok semmit is,— más vágásba szorittatnék, mint az, mely a magyar akadémia eredeti czéljával meg­egyez, és mely Nemzet és Fejedelem közti törvény által megerősíttetvén, fel is szen­teltetett; mely szándékom szerint, tudom, örököseim is híven eljárandnak, mikor aztán, — ha ezen szomorú eset bizodalom és minden jó remény daczára tán mégis bekövetkeznék — én, valamint örököseim, az alapi­tó levél értelmében, — járulékunkat a megmérgezett Akadémiától elvonván, valami más hazai czélra for­­ditandjuk, mely czélt azonban saját magunk tüzendjük ki, e foglalatosságtól mindenki mást határozottan fel­mentvén. És e tekintetben csak anyagi erőnek fogunk engedni. Felső-Döbling, Nro 163. nov. 6. 1858. A tekintetes igazgatóság. hu Szolgája Gróf Széc­henyi István. *) Mutatványul Kecskeméthy Aurél „G. Széchenyi István utolsó évei és halála* czimű­ most megjelent jeles művéből. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGY VILÁG szintén fellázadt. Madrid nyugodt. Az ostromállapot kihirdettetett. Madridban sok elfogatás történt.“­­ O’ Donnel közelebb úgy nyilatkozott, hogy képes bár­mely felkelést minden órában elnyomni. Ellenei azonban, kik a királyné körül a camarillát képezik, azt vélik, hogy O’ Donnel maga is csak úgy a királyné megbukta­tásán dolgozik, mint Prim. Az udvar nem jó szemmel látta közelebb a portugall felségek látogatását sem, kik­nek nemcsak szabadelvűségével nem rokonszenvezhet, de kiktől trónját félti, miután nagy párt van Spanyol­­országban, mely a Portugalliávali egyesülést óhajtja. Az örömzaj, melylyel Madrid utczáin a portugál királyi párt üdvözölte a nép, némileg arra látszik mutatni, mintha az ibériai uniónak itt is jelentékeny pártja volna. Madrid. Jan. 7, estve. A felkelők le­hangoltak, mert sehol sem találnak részvétre. — Prim Villarubia de los orosban van. Duero elfoglalta Daimielt, hogy Primmet Zabalasból kiszorítsa. — A tartományok és Madrid nyugodtak. 19

Next