Magyarország és a Nagyvilág, 1867 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1867-10-19 / 42. szám
42. szám, 1867. Legelőbb is tág réti lapos vesz fel bennünket, melyből a réthátat Buzu lupulus (farkas bajsza) nevű tövében megkerülve, a Gerlistye völgy szélére érünk. Enne tovább haladva újra megridegül a táj, megint csak alagút révén lehet a meredek szirteket meghaladni, melyek itt szédítő magasságban nyúlnak fel a völgy talpából. Ilyen alagút vájta sziklát ábrázol az írnok fala is (lásd a 495. lapon lévő képet), melynek egy építészeti írnok gyászos végzete, ki róla a mélységbe zuhant, kölcsönözte nevét. Innen uj laposba érünk, melynek hátterében gyönyörű bikfa-erdővel koszorúzott sziklasor emelkedik, ezen lapos az Anina szoros és a szírt sor benne a Szarvasszirt, az Anina forrással. Keresztül rajtult átvezeték visz el az aninai hutak mellett, az ugyanily nevű telep közepén, mire aztán elértünk úti czélunk helyére. S t á j e r 10 (Steierdorf) a Styriából ide telepedett gyarmatosoktól vette nevét s a Gerlistye patak forrásainak tövében fekszik. Bányái legjobban bővelkednek kőszénnel. Esztendőszámra 2*2 millió mázsát ásnak ki belőlök. A kőszén után még nagy mennyiségben fordul elő aknáiban a vaskő, évente mintegy félmillió mázsányi. Van azonkívül paradestilláló hutása is, mely az oraviczai photogéngyárba szolgáltatja a nyersanyagot. A kőszénnek a vaskővel való páros előfordultát mily nagy előnnyel használhatni fel a hámorokban ; ezt majd Székül (ennek képét lásd számunk 495. lapján) és Resiczával jövő számunkban fogjuk leírni. KOMÁROMI IVÁN: A kínpadon. Elbeszélés Vértesi Arnoldtól. (Folytatás.) V. A nyári hónapok csak könnyen elmúltak, hanem az Ősz, a tél, mely falun különben is lassan telik, még lassabban látszott telni most. Valami kellemetlen kedélyállapot, valami megmagyarázhatlan részkedv látszott Tóth Mihály úr házára leszállni. Senki sem érezte magát jól, ámbár senki nem tudta okát adni, miért hiányzott az egyetértés. Egyiküknek sem volt baja a másikkal, de Tóth Mihály is, neje is érezték, hogy nyomasztólag hat reájuk Vadárky Tihamér jelenléte. Egyikök sem vallotta be ezt, igyekeztek is magukban legyőzni ez érzést. De nem tehettek róla, ez az érzés már megvolt, befészkelte magát kebleikbe s csak Tihamér oszlathatta volna el. Az a szelid, nyájas nyugalom, mely e ház fölött uralkodni látszott, mióta az ifjú nő ide belépett , s melyet szinte már a levegőben belehelt az ember, bizonyos rejtett részkedvnek lett kénytelen helyet engedni. A beszélgetés akadozott, a gondolat nem jön mindig szavakban kifejezve s a mosoly nem volt oly nyílt, mint azelőtt. Klementine, ki már természeténél fogva visszahúzódó volt, a szokottnál még visszahúzódóbb lett az ifjú Vadárky iránt. Átalában keveset forgott az emberek közt s nem is igen szeretett érintkezni velők. Mind másformák voltak azok, mint az ő ábrándképe ; miért is kereste volna társaságukat, ha saját képzeletének teremtményeivel társalogva több gyönyört talált ? Csendesen lehajtva fejét a pamlag vánkosára, félig ébren, félig szunnyadozva, előidézte képzeletének tárházából azokat a költői alakokat, kik rakásra szaporodtak ott a számtalan regény olvasása után. Oly édes volt köztük lebegve élni s oly rideg és boszantó, ha idegenek közeledése elriasztotta a drága tündér vendégeket. Egész hosszú, regényes történetek, csodás, mesés eseményeken ment át ilyenkor képzeletében Klementin. Fantáziája teremtett egy egész világot, melyben ő szerepelt s melyben villámgyorsan követték egymást a változó képek, évek történetei peregvén le pár óra alatt. Gyakran csak azt vette észre, hogy már besötétedett s ebéd óta hevert ott a pamlagon, lomhán és tétlen a test s ábrándról ábrándra röpködve a lélek. Mindenki gondolhatja, hogy az ifjú Vadárky megérkezése után az első napokban, a fiatal ember képe ott lebegett ez ábrándok közt. Hiszen ez oly természetes volt, hogy valóban senki meg nem ütközhetik benne. Az ifjú Vadárky jóformán az első feltűnő élőlény volt, kit Klementin eddig életében látott. Ez volt az első, ki fölülemelkedettnek látszott a jámbor falusiak mindennapi seregén. Még kevély, mogorva hidegsége is előnyére vált az ifjúnak. Klementin nemes büszkeséget látott abban, mint amilyennel büszkélkedtek regényeinek hősei. S oly ragyogó színbe tudta öltöztetni képzelete az ifjút, hogy bele illett az ideális környezetbe, melyet Klementine magának teremtett s mely kedves néma társaságát képezte a csendes elvonultságban élő nőnek. A férj nem zavarta soha nejének édes ábrándozásait. De ha lelkébe látott volna is nejének, ha látta volna is sorban elvonulni maga előtt az ábrándképeket, melyeknek tündöklő lebegésében szőkefejű kis felesége gyönyörködött, mint ahogy a gyermekek gyönyörködnek a szappanbuborékokban, — akkor sem lett volna ott semmi olyast, ami Klementin női hűségére csak legkisebb árnyékot, vetett volna. Igaz, hogy nem volt hízelgő Tóth Mihály arra nézve, hogy ez ábrándozások közt majdnem soha elő nem fordult az ő képe, s ha előfordult is, oly közönyösen lebegett a háttérben, mint például valami jószívű nagybátya képe. Talán semmivel bensőbb helyet nem foglal el neje szívében. Ez az ifjú Vadárky képe sem foglalt el oly helyet az ifjú nő ábrándjaiban, melyért méltó szemrehányás érhetett volna bármely nőt. Csak oly módon lebegett e kép Klementine előtt, mint valami kedves jó barát képe, kit ő kézen fogva vezet ki a kétkedés s mogorvasembergyűlölet sötétségéből a világosság országába, hol a nemes szivek az ég felé repkednek. Tetszett magának Klementin a pártfogónő szerepében s szive természetesen gyöngédséggel hajolt pártfogolja felé. Ez a viszony csak homályos körvonalakban tűnt föl Klementin képzeletében, de jól esett mégis ábrándoznia fölötte. Férjének e miatt sem lehetett volna még joga panaszkodni. Ő maga ébresztette föl e gondolatot neje szivében, ő adta ábrándozásának ez irányt. Ha ez eszme mélyebbre hatott az ábrándos nő szivében , mint amennyire óhajtandó lett volna, kit vádolhatni azért ? Szerencsére, maga Vadárky Tihamér rideg viseletével elejét vette minden további ábrándozásnak. Mindinkább idegenebbnek érezte magát iránta. Gondolkozásban, érzésben, szóban és tettben oly messze álltak egymástól, hogy melegebb barátságnak nem lehetett helye köztük. Az úr, mely elválaszta őket egymástól, mindegyre nőtt. Klementine folyvást növekvő ellenszenvet érzett az ifjú iránt. Közelléte terhére esett s valami nyomasztó, kellemetlen érzés fogta el, valahányszor hosszasabban kellett vele együtt lennie. Vadárky Tihamér már észrevette ez ellenszenvnek a nyájas mosoly leple alól kikibukkanó jeleit, de cseppet sem látszott törődni azzal, mily indulattal viseltetik iránta az ifjú nő. Sőt bizo- ÍRNOKFALA (alagút az oravicza-stájerlaki vasút mentében) SZEKUL. (Kőszéntelep Resicza mellett.) magyarország és a nagyvilág. 495